Wirágh András írása

május 5th, 2022 § 0 comments

recenzió

Ke­le­véz Ág­nes. Esti kér­dé­sek: Iro­da­lom­tör­té­ne­ti nyo­mo­zás Ba­bits köl­té­sze­té­ben. MIT fü­ze­tek IX. Bu­da­pest: Ma­gyar Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Tár­sa­ság, 2021.

A MIT-füzetek első kö­te­te, Föl­des Györ­gyi mo­nog­rá­fi­á­ja 2012-ben je­lent meg, az­óta a so­ro­zat 2014 ki­vé­te­lé­vel min­den év­ben új kö­tet­tel bő­vült, de Ke­le­véz Ág­nes kö­te­te csak a har­ma­dik a sor­ban, amely ki­fe­je­zet­ten egy szer­zőt ál­lít kö­zép­pont­ba. Az élet­mű­vek egy-egy sza­ka­szá­ra kon­cent­rá­ló kö­te­tek, Re­i­chert Gá­bor Déry- és Tóth Csil­la Márai-monográfiája (2018 és 2019) után Ke­le­véz Ág­nes Ba­bits Mi­hály­ról szó­ló újabb írá­sa­i­nak gyűj­te­mé­nye egy ab­szo­lút köz­pon­ti szer­ző élet­mű­vé­hez en­ge­di kö­ze­lebb az olvasót.

Ba­bits Mi­hály az élet­mű­ve és iro­da­lom­po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­ge okán is fon­tos alak­ja a 20. szá­za­di iro­da­lom­tör­té­net­nek. Meg­íté­lé­sé­ről so­kat el­árul az, hogy egyi­ke lett an­nak a hat szer­ző­nek, aki kü­lön fe­je­ze­tet ka­pott a rend­szer­hű po­zi­ti­vis­ta, Pin­tér Jenő gi­gan­ti­kus át­te­kin­té­sé­nek (A ma­gyar iro­da­lom tör­té­ne­te, nyolc kö­tet­ben, 1930–1941) utol­só, a 20. szá­zad első har­ma­dá­nak iro­da­lom­tör­té­ne­té­ről szó­ló kö­te­té­ben. A Nyu­gat ré­vén Ba­bits a kor­szak leg­je­len­tő­sebb alak­ja­i­val állt kö­ze­li vi­szony­ban, de a Baumgarten-alapítvány ku­rá­to­ra­ként a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar iro­dal­mi tér egyik leg­je­le­sebb szak­ér­tő­je­ként is mű­kö­dött. Ba­bits se­gít­sé­gé­vel ép­pen olyan lát­vá­nyo­san rep­re­zen­tál­ha­tó a mo­dern iro­dal­mi nyelv ki­ala­ku­lá­sa és meg­gyö­ke­re­zé­se, mint az iro­dal­mi in­téz­mény­rend­szert ért vál­to­zá­sok so­ro­za­ta, ez utób­bi­hoz elég csak a szer­ző pe­res ügye­i­re gon­dol­nunk, ame­lyek jól mu­tat­ják a nem­ze­ti klasszi­ciz­mus cen­zu­rá­lis in­téz­ke­dé­se­i­nek gaz­dag (és bi­zarr) esz­köz­tá­rát. Szám­ta­lan mű­faj­ban al­ko­tott, iro­da­lom­tör­té­ne­te­ket is írt – 1908 és 1941 kö­zött leg­alább annyi­ra meg­ke­rül­he­tet­len alak­ja volt az iro­dal­mi élet­nek, mint nap­ja­ink­ban a ko­ra­be­li iro­da­lom­ról szó­ló dis­kur­zu­sok­nak. Több év­ti­ze­de rend­kí­vül élénk a róla szó­ló szak­mai pár­be­széd, amely­nek foly­ton új és új len­dü­le­tet ad­nak az élet­mű egyes szeg­men­sei köré szer­ve­zett kon­fe­ren­ci­ák és ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei is.

Ke­le­véz Ág­nes Ba­bits egyik leg­szak­ava­tot­tabb ha­zai is­me­rő­je, spe­ci­a­lis­tá­ja. Je­len kö­te­té­ben a Ba­bits­csal kap­cso­la­tos, 2008 és 2020 kö­zött kü­lön­bö­ző he­lye­ken meg­je­lent írá­sa­it ol­vas­hat­juk. Fi­lo­ló­gi­ai nyo­mo­zá­sa tu­laj­don­kép­pen az egész Babits-életművet át­fog­ja, sőt, a záró ta­nul­mány (Az el­ma­radt per­új­ra­fel­vé­tel) ré­vén még az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ko­rai éve­i­nek re­cep­ci­ós fe­je­ze­te­i­re és a Ne­mes Nagy Ágnes-féle Babits-kultusz egy ér­de­kes ál­lo­má­sá­ra, egy Ba­bits­ról írt, be­mu­ta­tó­ig a mai na­pig el nem jutó drá­má­ra (Ba­bits szer­kesz­tő úr) is rá­pil­lan­tást nyer­he­tünk. A mód­szer, aho­gyan Ke­le­véz a drá­má­hoz ve­ze­tő fi­lo­ló­gi­ai gyűj­tő­mun­kát be­mu­tat­ja, szim­bo­li­ku­san a kö­tet több ta­nul­má­nyá­nak el­já­rá­sát tük­rö­zi, hi­szen a szer­ző jól lát­ha­tó­an a Babits-szövegek in­ter­tex­tu­á­lis jel­le­gé­ben (az uta­lás­rend­szer iz­gal­mas fel­fej­té­sé­ben) lát­ja meg­ra­gad­ha­tó­nak a köl­tői nyelv, il­let­ve a szer­ző iro­dal­mi gon­dol­ko­dá­sá­nak egyik fő sajátosságát.

Szö­veg­al­ko­tá­sá­nak mód­ja sok­szor az iro­dal­mi után­zás, új­ra­köl­tés, rá­ját­szás vagy át­köl­tés. A Gérard Ge­net­te ál­tal transz­tex­tu­a­li­tás­nak ne­ve­zett je­len­ség­nek, vagy­is mind­an­nak, »ami a szö­ve­get nyil­ván­va­ló vagy rej­tett kap­cso­lat­ba hoz­za más szö­ve­gek­kel«, szin­te min­den for­má­ja elő­for­dul Ba­bits ver­se­i­ben, az in­ter­tex­tu­a­li­tás­tól kezd­ve e pa­ra­tex­tu­a­li­tá­son át a hy­per­tex­tu­a­li­tá­sig.” (12)

A kö­tet utol­só há­rom ta­nul­má­nyát le­szá­mít­va a „nyo­mo­za­ti mun­ka” ál­ta­lá­ban Ba­bits­ra, szö­ve­ge­i­re és al­ko­tó­te­vé­keny­sé­gé­re fó­kusz­ál, de ezen be­lül még olyan ta­nul­mány­ra is lel­he­tünk, amely­nek ide­á­lis he­lye a kri­ti­kai ki­adás­so­ro­zat len­ne. Az Egy rej­té­lyes be­tű­hal­maz meg­fej­té­se. Jegy­zék a Ke­ve­há­za és az Ili­ász pár­hu­za­ma­i­ról című mun­ka rá­adá­sul Arany Homérosz-olvasását, il­let­ve az en­nek ta­pasz­ta­la­tát „lajt­stro­mo­zó” Ba­bits fi­lo­ló­gi­ai mun­ká­la­ta­i­ra en­ged rész­le­tes rá­lá­tást, bő­vít­ve ez­zel nem­csak a Babits‑, de az Arany-szakirodalmat is. (A kö­tet ol­vas­má­nyos jel­le­ge egye­dül en­nél a szö­veg­nél bi­csak­lik meg, hi­szen Ke­le­véz té­te­le­sen be­mu­tat­ja a Babits-jelzések nyo­mán fel­tárt szö­veg­he­lye­ket, kö­zel öt­ven ol­da­lon át.) Ha ezt a ta­nul­mányt ép­pen nem is ezek ve­zér­lik, a kö­tet szö­ve­ge­i­vel kap­cso­lat­ban két lé­nye­ges pre­kon­cep­ci­ó­ra szük­sé­ges fel­hív­ni a fi­gyel­met. Az egyik, hogy a vizs­gált ver­se­ket Ke­le­véz transz­pa­rens szö­ve­gek­nek te­kin­ti, amennyi­ben el­ső­sor­ban Ba­bits él­mé­nye­i­hez, élet- és ol­vas­mány­ta­pasz­ta­la­ta­i­hoz nyúj­ta­nak fo­gó­dzót – a köl­tői nyelv vagy a lí­rai én po­é­ti­ká­ját és elő­adás­mód­ját cél­zó szo­ros ol­va­sa­tok he­lyett te­hát ala­pos fi­lo­ló­gi­ai tény­fel­tá­rás­sal ta­lál­koz­ha­tunk. A má­sik elő­fel­té­tel pe­dig a Babits-kutatás di­na­mi­ká­ját alap­ja­i­ban meg­ha­tá­ro­zó fel­fe­de­zé­sek­hez (szö­ve­gek, szö­veg­együt­te­sek, kéz­irat­cso­mók, le­ve­le­zé­sek stb.) iga­zo­dás. Az Esti kér­dé­sek re­mek kö­tet­kom­po­zí­ci­ó­já­nak ékes bi­zo­nyí­té­ka, hogy „cik­lu­sai” tu­laj­don­kép­pen ezek­hez a szem­pon­tok­hoz igazodnak.

A köl­tő po­é­ti­ká­já­hoz című első te­ma­ti­kus egy­ség ve­zér­gon­do­la­ta a fen­tebb már em­lí­tett in­ter­tex­tu­a­li­tás, ame­lyet Ba­bits sze­mé­lyes él­mé­nye­i­nek po­e­ti­zá­lá­sá­hoz (fo­ga­ra­si szám­űze­tés, A Hol­nappal kap­cso­la­tos tá­ma­dá­sok) és egyes szö­ve­ge­i­nek új­ra­for­má­lá­sá­hoz, kö­tet­be szer­kesz­té­sé­hez, azaz kom­po­zi­ci­o­ná­lá­sá­hoz is fon­tos tech­ni­ka­ként vesz igény­be. Ke­le­véz ezen pél­dák se­gít­sé­gé­vel mu­tat­hat rá arra, hogy 1908 őszé­től fel­fo­ko­zód­nak az „idé­zet­faj­ták idő­já­té­kai” (24), vagy arra, hogy a vissza­pil­lan­tó ön­szem­lé­let ver­se­i­nek ge­nea­ló­gi­á­ja ál­ta­lá­ban két irányt mu­tat (ko­rai köz­lés, de kö­te­tek­ből való ki­ha­gyás, il­let­ve ké­sei, egy újabb „vál­ság­hely­zet” kon­tex­tu­sá­ban való köz­lés, 47). A Fi­lo­ló­gi­ai le­let­men­té­sek kö­zött ta­lál­hat­juk meg a Ba­bits Ke­ve­há­za-„kon­kor­dan­ci­á­já­ról” szó­ló fi­lo­ló­gi­ai mun­kát, a köl­tő ma­gyar­ról ide­gen nyelv­re for­dí­tott szö­ve­ge­it és tö­re­dé­ke­it kör­be­já­ró ta­nul­mányt, a fo­ga­ra­si évek alap­do­ku­men­tu­ma­ként ke­zel­he­tő, Kún Jó­zsef­hez írott le­vél (és a le­vél­írá­si szi­tu­á­ció) elem­zé­sét, il­let­ve a Le­ve­lek Iris ko­szo­rú­já­ból című kö­tet 2018-ban elő­ke­rült szer­zői kéz­ira­tá­ról szó­ló pre­cíz lát­le­le­tet. „(B)átran vé­gig­gon­dol­ha­tó e kéz­irat alap­ján az is, hogy egy rö­vi­debb, meg­hú­zott Iris-kö­tet után vál­to­zott volna‑e és ha igen, mennyi­ben mó­do­sult vol­na a Ba­bits­ról mos­tan­ra ki­ala­kí­tott ké­pünk” (171) – a ta­nul­mány zár­la­ta jo­go­san ve­ze­ti el az ol­va­sót a kont­ra­f­ak­tu­a­li­tás te­re­pé­re, hi­szen ez­zel ref­lek­tál arra a re­cep­ció­tör­té­ne­ti ta­pasz­ta­lat­ra is, amely a köl­tői élet­mű­vek kon­tex­tu­sá­ban gyak­ran egy ideális(nak hitt) kon­cep­ci­ót tük­rö­ző, így kvá­zi meg­bont­ha­tat­lan tömb­ként te­kint az iro­dal­mi pá­lyát meg­ha­tá­ro­zó kompilációkra.

Ezért is rend­kí­vül ta­nul­sá­go­sak a Köl­te­mé­nyek nyo­má­ban című har­ma­dik blokk szö­ve­gei, ame­lyek a szer­zői tu­da­tos­ság mel­lett az eset­le­ges­ség nyo­ma­i­ra is bi­zo­nyí­té­ko­kat nyúj­ta­nak, egy­út­tal meg­mu­tat­ják, mi­lyen szerkesztési-közlési pro­to­kol­lok áll­tak a 20. szá­zad első fe­lé­ben ak­tív szer­zők ren­del­ke­zé­sé­re. A vers­cik­lu­sok­ról és kom­po­zí­ci­ók­ról szó­ló Az át­ren­de­zés szen­ve­dé­lye című írás sok más mel­lett pél­dá­ul azt is rep­re­zen­tál­ja, ho­gyan vál­toz­tak Ba­bits kom­po­zí­ci­ós és pub­li­ká­lá­si el­vei a Nyu­gat kí­nál­ta gyors pub­li­ká­lá­si le­he­tő­ség függ­vé­nyé­ben. (235) Az Egy vers át­vál­to­zá­saiban Ke­le­véz az Esti imád­ság kü­lön­bö­ző va­ri­án­sa­it (fo­lyó­ira­tos és kö­tet­ben való meg­je­le­nés) veti össze a kéz­ira­tos Pro mor­tu­is ig­not­is című vers­sel. A ta­nul­mány­ból ki­de­rül, mi­ért ma­rad­ha­tott ki­adat­lan ez az „ős-eredeti” va­ri­áns, de a szer­ző arra is imp­li­cit vá­laszt ad, hol húz­ha­tó meg a ha­tár a szö­veg­va­ri­áns és az ere­de­ti szö­veg kö­zött. Bi­zo­nyá­ra szer­zőn­ként és szö­ve­gen­ként, és ezen be­lül is kon­tex­tus­ként kü­lön­bö­zik az, hogy egy-egy szö­veg­vál­to­zat mi­kor és mennyi­ben ke­zel­he­tő ön­ál­ló szö­veg­ként a hoz­zá szo­ro­san kap­cso­ló­dó va­ri­án­sok­hoz ké­pest, aho­gyan az ez­zel kap­cso­la­tos prob­lé­mák szá­mát meg­sok­szo­roz­za, ha nyom­ta­tott do­ku­men­tu­mok mel­lett kéz­ira­tos tö­re­dé­ke­ket is be kell épí­te­ni a szö­veg­ge­ne­a­ló­gi­á­ba. Eb­ben az eset­ben Ke­le­véz há­rom fő vál­toz­ta­tás (új cím, be­szúrt új stró­fa, cik­lust imi­tá­ló tex­tu­á­lis tér) mi­att az Esti imád­ságot „ön­ál­ló mű­nek” te­kin­ti. (279) Ez a pél­da is meg­mu­tat­ja a ka­no­ni­kus szer­zők fi­lo­ló­gi­ai „rend­be­ra­ká­sá­val” kap­cso­la­tos am­bi­va­lens hely­ze­tet: mi­nél is­mer­teb­bé vá­lik egy szer­ző az utó­kor szá­má­ra, an­nál több szö­veg szü­le­tik róla, vi­szont ez a gya­ra­po­dó, a gya­ra­po­dás­sal pe­dig egy­re meg­in­gat­ha­tat­la­nabb­nak hitt tu­dás könnyeb­ben he­lyez­he­ti a fi­lo­ló­gu­sok lá­tó­te­ré­be a szer­ző­vel kap­cso­la­tos vagy tőle szár­ma­zó leg­ap­róbb új tö­re­dé­ket vagy nyo­mot is, ami az­tán ép­pen az ed­di­gi tu­dás új­ra­han­go­lá­sá­ra vagy új­ra­ér­té­sé­re kény­sze­rít­he­ti a szakmát.

Je­len kö­tet lát­szó­lag nem annyi­ra je­len­tős he­lye­ken ár­nyal­ja vagy mó­do­sít­ja a Ba­bits­ról kö­zel egy év­szá­za­da ala­ku­ló ké­pet, igaz, ezek­nek a kis mo­za­ik­da­rab­kák­nak az el­moz­ga­tá­sai dominóelv-szerűen több lé­pés­ben for­mál­hat­nak újra biz­tos­nak hitt meg­győ­ző­dé­se­ket. Nem is be­szél­ve a kö­te­tet záró há­rom ta­nul­mány­ról, ame­lyek Ba­bit­sot tá­gabb kon­tex­tus­ba he­lye­zik, így az első vi­lág­há­bo­rú­ra re­a­gá­ló szer­ző­kön, a ju­bi­lá­ló „nyu­ga­to­so­kon”, il­let­ve Ne­mes Nagy Ág­nes ha­gyo­mány­ápo­lá­sán ke­resz­tül a szá­zad­for­du­ló, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak és az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus iro­dal­mi te­re­i­nek fel­épí­té­sét és szer­zői gesz­tu­sa­it is job­ban meg­is­mer­het­jük. A kö­tet ta­nul­má­nya­i­nak ol­vas­ha­tó­sá­gát nagy­ban elő­se­gí­ti az, hogy egyes gon­do­la­tok több szö­veg­ben is újra fel­buk­kan­nak (lásd pél­dá­ul a gya­ko­ri ref­le­xi­ót a tex­tu­á­lis uta­lá­sok­kal az ol­va­sót já­ték­ba hívó szer­ző­ről). Noha egy-két ál­lí­tás ta­lán a szo­ros Babitsra-koncentrálás mi­att erő­sen vi­tat­ha­tó (pl. a poszt­mo­dern­re ke­vés­bé jel­lem­ző a tra­dí­ci­ó­val való sza­kí­tás az avant­gárd­dal szem­ben, vagy nem­csak Ba­bits volt az, aki az ab­szo­lút ide­gen­ség él­mé­nyé­vel írta le hang­já­nak vissza­hall­ga­tá­sát, ez a rá­di­ós kor­szak haj­na­lán a kor szin­te min­den szer­ző­jé­nek alap­ta­pasz­ta­la­ta­ként szol­gált, v. ö.: 31 és 72), az Esti kér­dé­sek mes­ter­de­tek­tí­vek­re jel­lem­ző prak­ti­kái egy­szer­re kí­nál­nak el­mé­lyü­lést a Ba­bit­sot már is­me­rő, eset­leg na­gyon jól is­me­rő ol­va­sók szá­má­ra, és ad­nak iz­gal­mas szem­pon­to­kat és meg­ol­dó­kul­cso­kat azok ke­zé­be, akik en­nek az is­mer­ke­dés­nek még csak a kez­de­tén tartanak. 

Summary

The book Esti kér­dé­sek (’Quest­ions at Night’) con­ta­ins papers on the po­e­tic oeuvre of Mi­hály Ba­bits, ref­lec­ting on Esti kér­dés (’Quest­ion at Night’), one of author’s most im­por­tant po­ems. Ág­nes Ke­le­véz is an ex­pert of Ba­bits, ha­v­ing writ­ten nu­me­rous ar­tic­les and held many lec­tu­res abo­ut the poet, who be­came an inf­lu­en­ti­al per­son of the po­li­tics of li­te­ra­tu­re in the in­ter­war pe­ri­od. The main the­mes of the papers are in­ter­tex­tu­a­lity, to­pics of com­po­sit­i­on, as well as ob­jec­tive and sub­jec­tive ref­lec­tions on the be­g­in­ning of Ba­bits’ ca­re­er. Ke­le­véz cons­iders her analy­sis a “li­ter­ary his­to­ry in­vestiga­ti­on” ac­cord­ing to the sub­tit­le of her vo­lu­me. Many of the­se in­vestiga­tions are con­duc­ted on the re­cently dis­co­ve­red part of the her­i­tage of Ernő Os­vát, edi­tor of the jour­nal Nyu­gat (‘West’). The in­terp­re­ta­tions are im­por­tant ad­di­tions to the per­ma­nently chang­ing Ba­bits image.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?