‧ r e c i t i ‧

Vi­lá­go­sitsd föl gyer­me­ked:
a ha­ra­mi­ák em­be­rek;
a bo­szor­kák – ko­fák, ka­sok.
(Csa­hos ku­tyák nem far­ka­sok!)
  Vagy al­ku­doz­nak, vagy böl­csel­nek,
  de mind-mind pénz­re vált re­ményt;
  ki sze­net árul, ki sze­rel­met,
  ki pe­dig ilyen költeményt.

 

És ví­gasz­tald meg, ha vi­gasz
a gyer­mek­nek, hogy így igaz.
Ta­lán dünnyögj egy új me­sét,
fa­sisz­ta kom­mu­niz­mu­sét –
  mi­vel­hogy rend kell a vi­lág­ba,
  a rend pe­dig ar­ra­va­ló,
  hogy ne le­gyen a gye­rek hi­á­ba
  s ne le­gyen sza­bad, ami jó.

 

S ha szá­ját tát­ja a gye­rek
és föl­néz rád, vagy pi­tye­reg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy el­ká­bit­ják el­ve­id!
  Nézz a fur­fan­gos cse­cse­mő­re:
  böm­böl, hogy szán­as­sa ma­gát,
  de mig mo­so­lyog az em­lő­re,
  nö­vesz­ti kör­mét és fogát.

(For­rás: Jó­zsef At­ti­la. Összes ver­sei 1927–1937. Szer­kesz­tet­te Stoll Béla. 2. kiad. 3/2. köt. Bu­da­pest: Ba­las­si Ki­adó, 2005, 351.)

🇺🇦

Lám Tí­tus, Au­rél s Frid­rich nem va­lá­nak
Sem is­te­nek, sem a Nap öccsei:
Imád­ta­tá­nak még­is a vi­lág­tól;
De a ty­ran­nok, bár is­ten­fi­ak­nak
Ne­vez­te­té­nek, bárd alá jutának.

Ber­zse­nyi Dá­ni­el: Van­dal böl­cses­ség, 1815 kö­rül
(For­rás: Ber­zse­nyi Dá­ni­el. Ber­zse­nyi Dá­ni­el mű­vei. Szer­kesz­tet­te Orosz Lász­ló. 3. kiad. Osi­ris klasszi­ku­sok. Bu­da­pest: Osi­ris Ki­adó, 2004, 134.)

Hogy-ha te­hát Pál­lás­nak örök haj­lé­kot akartok
Szer­ze­ni mellyem­ben, óh di­a­dal­mas Atyák!
És az igaz tu­do­mányt ma­ra­dan­dó láb­ra segéllvén
A’ ko­mor elme-homály’ kép­te­len álma helyett,
A’ si­ke­res Bőlt­sek­nek eszesb apo­lá­sai által
Jobb­nak akar­já­tok ten­ni Anyá­tok’ ügyét:
Óh! e’ két aka­dályt ves­sé­tek fél­re! szabadság,
és bő­ség nél­kűl sín­le­nek a’ nagy Eszek.

Ver­se­ghy Fe­renc. A ma­gyar ha­zá­nak anyai szó­zattya az or­szág nap­já­ra ké­szü­lő ma­gya­rok­hoz, 1790, 13 [dőlt ki­eme­lés: HB].

A’ tu­do­má­nyok­nak bő kéz kell, s elme-szabadság:
E’ ket­tő nél­kűl sín­le­nek a’ nagy Eszek.
A’ ki­ket a’ szük­ség szo­mo­rú gon­dok­ba le-süllyeszt,
Nem visz­nek Mú­sák tisz­te­le­té­re teményt.

Ver­se­ghy Fe­renc. A ma­gyar ha­zá­nak anyai szó­zattya az or­szág nap­já­ra ké­szü­lő ma­gya­rok­hoz, 1790, 9.

Azt mond­ják a’ Po­li­ti­cu­sok, hogy az Or­szág’ bol­dog­sá­ga a’ nép­nek so­ka­sá­gá­tól függ. De mit hasz­nál az a’ sok, ha vagy mind sze­gény, vagy na­gyobb ré­sze tu­dat­lan? A sze­gény­ség és a’ tu­dat­lan­ság egy hú­ron pen­dül. Sőt min­de­nik ki ter­jed a’ má­sik­ra. Mert amaz a’ tes­tet, ez a’ lel­ket il­le­ti: a’ ket­tő pe­dig mind jót mind go­noszt együtt érez. És így szint’ oly­lyan bol­dog­ta­lan az a’ nép, a’ melyly tu­dat­lan: mint a’ melyly szegény.

Bes­se­nyei György. „Egy ma­gyar tár­sa­ság iránt való jám­bor szán­dék (1790)”. In Bes­se­nyei György, Prog­ram­írá­sok, vi­ta­ira­tok, el­mél­ke­dé­sek. 1772–1790, 469–487. Szer­kesz­tet­te Bíró Fe­renc. Bes­se­nyei György Összes Mű­vei. Fi­lo­zó­fia, pub­li­cisz­ti­ka, tör­té­net­írás. Bu­da­pest: Ar­gu­men­tum Ki­adó – Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 2007, 482.