Mészáros Gábor írása

december 26th, 2021 § 0 comments

recenzió

Gyi­me­si Eme­se: Szend­rey Jú­lia iro­dal­mi pá­lya­fu­tá­sa. Tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti kon­tex­tu­sok. Bu­da­pest, Rá­ció Ki­adó, 2021 (Li­ga­tu­ra), 295 l.

Gyi­me­si Eme­se lát­ha­tó­an már mo­nog­rá­fi­á­ja meg­je­le­né­se előtt igye­ke­zett vál­toz­tat­ni azon a té­nyen, hogy a 19. szá­za­di női szer­zők szö­ve­gei ja­va­részt csak a ko­ra­be­li for­rá­sok­ból hoz­zá­fér­he­tők. Mi­köz­ben a női írók új­ra­ér­tel­me­zé­se egé­szen nép­sze­rű ku­ta­tá­si te­rü­let, a 19. szá­za­di női szer­zők szép­iro­dal­mi és más tí­pu­sú szö­ve­ge­i­nek ki­adá­sa vá­rat ma­gá­ra. 2018-ban Gyi­me­si Eme­se saj­tó alá ren­de­zé­sé­ben je­lent meg Szend­rey Jú­lia összes köl­te­mé­nye­i­nek ki­adá­sa, majd 2019-ben Szend­rey Jú­lia gyer­mek­ko­rá­nak és Pe­tő­fi utá­ni há­zas­sá­gá­nak és csa­lád­já­nak ed­dig jó­részt ki­adat­lan forrásai.

A men­ta­li­tás­tör­té­ne­ti ér­dek­lő­dés már az utób­bi ki­ad­vány­ból is jól lát­ha­tó volt. A Gye­rek­szem­mel Szend­rey Jú­lia csa­lád­já­ban című kö­tet a szü­le­i­nek írt le­ve­le­ket, gyer­me­ke­i­nek le­ve­le­it és a csa­lá­di új­sá­got ele­mez­ve jár­ta kö­rül, mi­lyen le­he­tett nő­nek és gyer­mek­nek len­ni a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben Magyarországon.

A Rá­ció Ki­adó Li­ga­tu­ra című so­ro­za­tá­ban meg­je­lent könyv a szer­ző dok­to­ri ér­te­ke­zé­sé­nek mo­nog­rá­fi­á­vá írt vál­to­za­ta. A kö­tet be­val­lot­tan irodalom‑, társadalom‑, média- és kul­túr­tör­té­ne­ti ér­de­kelt­sé­gű. A ku­ta­tá­si pers­pek­tí­va fel­té­te­le­zi, hogy a mo­nog­rá­fus ne csak esz­té­ti­kai szem­pont­ból ér­té­kes és ka­no­ni­zált szö­ve­gek­re he­lyez­ze a ku­ta­tói fó­kuszt. Így jó­val össze­tet­tebb kér­dés­kö­rök elem­zé­sét kap­juk. Gyi­me­si Eme­se az iro­dal­mi kér­dé­sek vizs­gá­la­tá­val együtt mint­egy a ha­gyo­mányt is új­ra­ér­tel­me­zi: alap­ve­tő a mik­ro­tör­té­ne­ti lép­ték, de több­fé­le né­ző­pon­tot is érvényesít.

Gyi­me­si fon­tos meg­lá­tá­sa, hogy ne­héz vol­na egy­sé­ge­sen az iro­da­lom­ban és szak­iro­da­lom­ban oly el­ter­jedt „nőírók”-ról be­szél­ni, hi­szen kü­lön­bö­ző sze­rep­mo­del­le­ket, kom­mu­ni­ká­ci­ós és pub­li­ká­lá­si stra­té­gi­á­kat fi­gyel­he­tünk meg a kü­lön­bö­ző női írói pá­lyá­kon. Tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis po­zí­ci­ó­juk kap­csol­ja össze a nő­szer­ző­ket. A 18. szá­zad vé­gén a meg­elő­ző idő­szak­nál jó­val szé­le­sebb körű ol­va­sá­si te­vé­keny­ség egy ide­jű volt az­zal, hogy a női szer­zők is iro­dal­mi té­nye­ző­vé vál­tak. Ez az a kor, ami­kor a ko­ráb­bi, 18. szá­zad végi me­ce­na­tú­ra he­lyett ki­adói ala­pú pub­li­ká­ció és in­téz­mény­rend­szer ala­kult ki. A kéz­ira­tos kul­tú­ra és nyil­vá­nos­ság más kö­ze­gek­nek biz­to­sí­tot­ta a szö­ve­gek hoz­zá­fér­he­tő­sé­gét. Gyi­me­si azt is elem­zi, hogy mi­lyen okai le­het­tek an­nak, hogy egyes szö­ve­gek kéz­irat­ban ma­rad­tak, egye­sek pe­dig nyom­ta­tás­ban je­len­tek meg. Nem szű­kít­he­tő a vizs­gá­lat ugyan­is a nyil­vá­nos szfé­rá­ra, a nyom­ta­tott for­rá­sok­ra, ha­nem a pri­vát szfé­rát is vizs­gál­ni kell. A kö­tet­ben vé­gig ott hú­zó­dik az „el­vá­lasz­tott te­rek” el­mé­le­te (con­cept of se­pa­ra­ted sphe­res), amely gyak­ran al­kal­ma­zott el­mé­let a 19. szá­za­di nő­tör­té­ne­ti ku­ta­tás­ban. A kér­dés­fel­te­vés, hogy mit je­lent a szem­ben­ál­lás a ma­gán­hasz­ná­lat­ra szánt és a pub­li­kált szö­ve­gek kö­zött, so­kat el­árul a kor­ról, az el­vá­rá­sok­ról és ma­guk­ról a szer­zők­ről, az iro­da­lom­ról. Nem csu­pán az 1858 és 1863 kö­zöt­ti idő­szak­ról, ha­nem egy tá­gabb idő­in­ter­val­lum­ról és na­gyobb ívű prob­lé­má­ról van szó, amely­hez épp­úgy hoz­zá­tar­toz­nak az 1840-es évek női szer­ző­i­nek meg­íté­lé­sé­hez tar­to­zó do­ku­men­tu­mok is. Szend­rey meg­íté­lé­se azért ma­rad­ha­tott vál­to­zat­lan, mert ke­vés­bé vizs­gál­ták a pri­vát szfé­rá­hoz tar­to­zó dokumentumait.

Szend­rey Jú­lia meg­íté­lé­se mint nő és mint Pe­tő­fi öz­ve­gye rend­kí­vül iz­gal­mas men­ta­li­tás­tör­té­ne­ti kér­dé­se­ket vet fel. Nor­mák ha­tá­sa és vál­to­zá­sa ez egy­szer­re. Szend­rey Jú­lia ugyan­is olyan női író volt, aki­nek nem volt fér­fi­tá­mo­ga­tó­ja, és az öz­vegy­sze­rep­ben sem tün­dök­lött; nem tar­to­zott iro­dal­mi cso­por­to­su­lás­hoz, és na­gyon sok or­gá­num­ban pub­li­kált. Minden­nek el­le­né­re sem ér­té­kel­ték ön­ál­ló szer­ző­ként, min­dig a sze­mé­lyi­sé­ge, élet­út­ja állt az ér­tel­me­zés kö­zép­pont­já­ban, nem a szö­ve­gei. Ál­ta­lá­no­san el­mond­ha­tó, hogy Szend­rey Jú­li­á­ról mint sztár­ról, női bál­vány­ról olyan ál­lí­tá­so­kat fo­gal­maz­tak meg, ame­lyek ke­vés­bé az egyé­ni­ség meg­is­me­ré­sé­hez, a ver­sek vagy nap­ló­szö­ve­gek mély­ré­te­ge­i­hez akar­tak kö­ze­lebb ke­rül­ni, ha­nem egy konst­ru­ált, újabb és újabb ré­te­gek­kel szí­ne­sí­tett ké­pet mu­tat­tak fel. Leg­in­kább ab­ban a ke­ret­rend­szer­ben, ami­ben Szend­rey Jú­lia mint Pe­tő­fi fe­le­sé­ge és öz­ve­gye jel­le­mez­he­tő és ír­ha­tó le.

A könyv be­ve­ze­tő­je és mód­szer­ta­ni fe­je­ze­te után az Ex­cent­ri­kus nő és a mú­zsa – Szend­rey Jú­lia és a Nyu­ga­to­sok című fe­je­ze­te Szend­rey Jú­lia sze­rep­le­he­tő­sé­ge­it ér­tel­me­zi, s he­lye­zi őket hosszú távú tör­té­ne­ti pers­pek­tí­vá­ba. Szend­rey a Nyu­ga­to­sok tár­cá­i­ban, esszé­i­ben, pró­zá­i­ban a „mú­zsa, író­fe­le­ség, kék­ha­ris­nya, ex­cent­ri­kus nő, for­ra­dal­már nő, femme fa­tale” kon­zer­va­tív és ha­la­dó nő­sze­re­pe­it egy­aránt meg­kap­ta. A Nyu­gat szer­zői mind­vé­gig mú­zsa­ként hi­vat­koz­nak rá, hol­ott a maga ko­rá­ban, Pe­tő­fi ha­lá­la után ki­vív­ta ma­gá­nak az ön­ál­ló szer­ző­sze­re­pet pub­li­ká­ci­ó­i­val. A 20. szá­zad ele­ji ér­té­ke­lé­sek, Ady, Schöpf­lin és Hat­vany szö­ve­gei azon­ban nem vol­tak ér­zé­ke­nyek erre a sze­rep­vál­to­zás­ra. Fon­tos ered­mé­nye a fe­je­zet­nek, hogy Gyi­me­si Eme­se azo­kat a kor­jel­lem­ző­ket re­giszt­rál­ja, amely­nek ha­tá­sá­ra meg­vál­to­zott a Szend­rey Jú­li­á­ról és a női szer­zők­ről való gon­dol­ko­dás. A há­rom szer­ző írá­sá­ban kö­zös, hogy ko­ru­kat jó­val meg­ér­tőbb­nek és ha­la­dóbb­nak gon­dol­ták el, mint a 19. szá­za­dot. Eb­ben az íté­let­ben az is ben­ne van, hogy a ko­ráb­ban el­ítélt „fér­fi­as” nő­alak im­má­ron iz­gal­mas, von­zó nő­kép­pé vált.

Az 1847-ben a Ha­zánkban és az Élet­ké­pekben meg­je­lent nap­ló­rész­le­tek közé egyet­len olyan le­ány­ko­ri rész­let sem ke­rült, amely nem a Petőfi-szerelemhez kap­cso­lód­na. Már ele­ve az elő­szó Pe­tő­fit te­szi köz­pon­ti fi­gu­rá­vá, s az ő sze­rel­mi bol­dog­sá­gá­nak ala­ku­lá­sá­ról kap­hat ké­pet az ol­va­só. A köz­lés mód­ja: az ér­tel­me­zést be­fo­lyá­so­ló ki­ha­gyá­sok, át­írá­sok, a rész­le­tek foly­ta­tá­sok­ban való köz­lé­se is szer­kesz­tői kon­cep­ci­ót rej­tett. Rá­adá­sul az ér­tel­me­zés rend­sze­re­sen Pe­tő­fi és Jó­kai szer­kesz­tői be­avat­ko­zá­sát af­fir­mál­va for­dult a meg­je­lent nap­ló­szö­ve­gek­hez, mint­ha a sti­li­zá­lás min­den­kép­pen in­do­kolt lett vol­na, s nem egy ér­te­lem­mó­do­sí­tó, a kon­tex­tust ra­di­ká­li­san meg­vál­toz­ta­tó szer­kesz­tés tör­tént vol­na. Mind­azon­ál­tal Szend­rey Jú­lia nap­ló­tö­re­dé­ke­i­nek pub­li­ká­lá­sa egy­be­esett Pe­tő­fi Úti le­ve­lek rész­le­te­i­nek pub­li­ká­lá­sá­val. Az igen je­len­tős kü­lönb­ség a két szö­veg­for­ma kö­zött az a nem el­ha­nya­gol­ha­tó tény, hogy Pe­tő­fi a nyil­vá­nos­ság­nak szán­ta írá­sát, Szend­rey Jú­lia pe­dig pri­vát hasz­ná­lat­ra szán­ta nap­ló­ját. A két szö­veg ha­tá­sát jól mu­tat­ja, hogy a Csa­lá­di Kör, Ká­nya Emí­lia lap­ja úgy em­lé­ke­zett vissza Szend­rey Jú­li­á­ra ha­lá­la­kor, hogy Szend­rey volt az, aki az Úti le­ve­leket írta, „mely or­szág­szer­te nagy fi­gyel­met kel­tett”. Ady, Schöpf­lin, Hat­vany túl szen­ti­men­tá­lis­nak, il­let­ve a nyil­vá­nos­ság­nak szó­ló szö­ve­gek­ként ér­tel­mez­ték Szend­rey Jú­lia nap­ló­it, s így a nap­ló­író hi­te­les­sé­gét kér­dő­je­lez­ték meg. A má­sik fő ok, hogy Szend­rey Jú­lia nap­lói 1925-ig nem ke­rül­tek elő, s a nyil­vá­nos­ság a Jó­kai és Pe­tő­fi ki­adá­sa ál­tal szer­kesz­tett, át­írt, s sa­ját ki­adói cél­ja­ik­ra ala­kí­tott nap­ló­szö­ve­get is­mer­te. Azok a köz­hely­sze­rű meg­ál­la­pí­tá­sok, ame­lyek Szend­rey Jú­li­á­ról ol­vas­ha­tók az iro­da­lom­tör­té­net­ben, an­nak a nap­ló­nak az elem­zé­sé­vel is össze­függ­nek, ame­lyet Jó­kai konst­ru­ált meg. A nap­ló­ki­adás ele­ve be­fo­lyá­sol­ta, s év­szá­za­dos táv­lat­ban ha­tá­roz­ta meg Szend­rey Jú­lia imá­zsát. Gyi­me­si Eme­se mo­nog­rá­fi­á­ja ugyan­ak­kor azt is meg­mu­tat­ja, mi­lyen sze­re­pe­ket szánt a saj­tó a női szer­zők­nek, mi­fé­le saj­tó­kö­zeg lé­tez­he­tett az előtt, hogy a női szer­zők tö­me­ge­sen je­len­tek vol­na meg a nyilvánosságban.

Szend­rey Jú­lia nap­ló­i­nak hang­vé­te­le el­mél­ke­dő és ön­elem­ző. A nap­ló­író el­ső­sor­ban bel­ső ese­mé­nyek, ér­zé­sek rög­zí­té­sé­re és elem­zé­sé­re kon­cent­rál, rit­kák a kül­ső ese­mé­nyek, tör­té­ne­tek le­írá­sai. Az ér­ze­lem­le­írá­sok, a nap­ló­író én han­gu­la­tá­nak elem­zé­sei jó­val in­kább köt­he­tők az egye­dül­lét­hez, vagy a vál­to­zás­hoz. A té­mák és a hang­vé­tel mel­lett nap­ló­be­jegy­zé­sek idő­pont­jai és gya­ko­ri­sá­ga is ezt tá­maszt­ja alá: a Pe­tő­fi fe­le­sé­ge­ként Pes­ten töl­tött idő­szak­ból egyet­len be­jegy­zés ta­lál­ha­tó, amely a pár egy uta­zá­sát írja le. A nap­ló­író én te­hát ke­vés­bé kö­tő­dik a Pe­tő­fi­vel való kapcsolathoz.

Ami­kor Gyi­me­si Eme­se Szend­rey Jú­lia nap­ló­író gya­kor­la­tát elem­zi, ak­kor el­ső­sor­ban az ér­zel­mek sze­re­pé­re kon­cent­rál. A vizs­gált kor­pusz Szend­rey Jú­lia le­ány­ko­rá­ban írott nap­lói. Szend­rey nap­ló­ja mint a nap­ló­író ér­zel­me­i­nek elem­zé­se sok ta­nul­sá­got hoz, s a mód­szer na­gyon jól al­kal­maz­ha­tó az ilyen tí­pu­sú ego-dokumentumok fel­dol­go­zá­sá­hoz. A szer­ző más nap­lók­kal való össze­ha­son­lí­tás­ra is vál­lal­ko­zott: Köl­csey An­tó­nia, Slach­ta Etel­ka, Bárt­fay Lász­ló nap­ló­i­val ve­tet­te össze Szend­rey Jú­lia nap­ló­ját. Az össze­ha­son­lí­tás­ból azt a kö­vet­kez­te­tést von­ja le, hogy Szend­rey Jú­lia a le­ve­le­it hasz­nál­ja arra, ami­re más szer­zők a nap­ló­i­a­kat, tud­ni­il­lik az ese­mé­nyek, tör­té­ne­tek, min­den­na­pok nar­rá­lá­sá­ra. Ez a né­ző­pont idá­ig nem ér­vé­nye­sült az iro­da­lom­tör­té­ne­ti elem­zé­sek­ben. Az is so­kat­mon­dó, hogy a de­rűs, enyel­gő le­ve­lek hang­ne­me és a nap­lók ko­mo­lyabb re­to­ri­ká­ja na­gyon rit­kán ke­ve­red­nek egy­más­sal. Hét­köz­na­pi ese­mé­nyek­ről leg­in­kább csak ak­kor ír, ha azok fel­ka­va­ró­ak, je­len­tős ér­zel­mi ha­tás­sal van­nak rá. Gyi­me­si Eme­se sze­rint ez a nyil­vá­nos és a pri­vát szfé­ra, az egyén és a tár­sa­da­lom el­kü­lö­ní­té­se az írás­hasz­ná­lat szint­jén. A pri­vát és a nyil­vá­nos elem­zé­se mér­ték­tar­tó ma­radt. Mint min­den op­po­zí­ci­ós fo­ga­lom hasz­ná­la­tá­nak, meg volt a ve­szé­lye, hogy a privát-nyilvános fo­gal­mi di­cho­tó­mia túl­egy­sze­rű­sí­ti az egyéb­ként komp­lex prob­lé­ma­kört, azon­ban a szer­ző nem esett ebbe a hibába.

Szend­rey Jú­lia ki nem adott ver­sei kö­zel van­nak a nap­ló­i­ból is­mert vi­lág­hoz. Vers­gyűj­te­mé­nye kro­no­lo­gi­kus sor­rend­ben tar­tal­maz­ta a ver­se­it, s úgy tű­nik, vers­írói és nap­ló­írói gya­kor­la­ta más te­kin­tet­ben is kö­zel áll­tak egy­más­hoz. A pub­li­kált ver­sek és a kéz­irat­ban ma­radt da­ra­bok össze­ve­té­se azért iz­gal­mas, mert Szend­rey Jú­lia egé­szen más ké­pet mu­ta­tott meg ma­gá­ról a nyil­vá­nos­ság­nak, mint a sa­ját hasz­ná­lat­ra szánt szö­ve­ge­i­ben. A szer­ző nagy hang­súlyt he­lyez a két kö­zeg össze­ha­son­lí­tá­sá­ra, s az ered­mé­nyek ma­gu­kért be­szél­nek. Egy ilyen össze­ha­son­lí­tás­sal jól ex­po­nált ké­pet kap­ha­tunk ar­ról, hogy egy női szer­ző­nek a ko­ra­be­li saj­tó mi­lyen el­vá­rás­rend­sze­re­i­nek kel­lett meg­fe­lel­nie, mi­lyen stra­té­gi­á­kat al­kal­ma­zott, és idő­vel ho­gyan vál­to­zott meg a kö­zeg és az el­vá­rá­sok. Gyi­me­si Eme­se női szer­zők vers­gyűj­te­mé­nye­it von­ta be az elem­zés­be, a kor­ban is­mert köl­tő­nők mel­lett (Majt­hé­nyi Fló­ra, Wass Ot­ti­lia) Bu­lyovsz­ky Lil­la szí­nész­nő és Ma­lom Luj­za kéz­ira­tos ver­se­it is megvizsgálta.

A mo­nog­rá­fia egyik fő kér­dés­fel­te­vé­se, hogy mi­lyen női sze­re­pek él­nek a 19. szá­zad kö­ze­pé­nek saj­tó­já­ban. A fér­fi és a női Gyu­lai Pál Nők a tü­kör előtt című szö­ve­gé­ben mint­ha egy­mást ki­zá­ró ka­te­gó­ri­ák­ként sze­re­pel­né­nek. Gyu­lai meg­íté­lé­se sze­rint a pri­vát szfé­rá­hoz a női szer­zők mű­vei tar­toz­nak: ugyan­is a bol­dog­ta­lan­ság fe­nye­ge­ti azt a nőt, aki a mű­ve­it pub­li­kál­ni kez­di. A női örö­mök el­le­he­tet­le­nü­lé­sé­vel együtt a csa­lád bol­dog­sá­ga fo­rog koc­kán. A nők te­hát itt nem csak az egyé­ni sor­su­kat koc­káz­tat­ják, ha­nem a tár­sa­dal­mi sta­bi­li­tás fő tar­tó­osz­lo­pát a csa­lád har­mó­ni­á­ját is. Ezen a pon­ton Gyu­lai fő­ként a di­vat­la­pok fe­le­lős­sé­gét hang­sú­lyoz­ta. Mind­azon­ál­tal a vita ke­vés­bé tű­nik ra­di­ká­lis­nak, ha meg­néz­zük Gyu­lai op­po­nen­se­i­nek a vé­le­mé­nyét is.  Ab­ban ugyan­is nem volt né­zet­kü­lönb­ség, hogy a tár­sa­dal­mat a csa­lád in­téz­mé­nyé­re kell ala­poz­ni. S ke­vés­bé tűn­he­tett is­me­ret­len­nek az a re­to­ri­ka, amely sze­rint a ha­nyat­lás a csa­lád in­téz­mé­nyé­nek rom­lá­sá­val kez­dő­dik.[1]

A mo­nog­rá­fia a men­ta­li­tás­tör­té­net szem­pont­já­ból vizs­gál­ta meg Szend­rey Jú­lia és Arany Já­nos kap­cso­la­tát. Arany le­ve­le­zé­se men­ta­li­tás­tör­té­ne­ti vizs­gá­lat­ra messze­me­nő­kig al­kal­mas for­rás­anyag. A le­ve­le­zés­ből ki­tű­nik ugyan­is a női sze­re­pe­ket ér­té­ke­lő, a női sze­rep evi­dens el­vá­rá­sa­i­hoz hoz­zám­érő at­ti­tűd. Arany Já­nos gyak­ran a fe­le­sé­ge, Er­csey Ju­li­an­na alak­já­hoz ha­son­lít­va je­gyez meg a meg­szo­kot­tól el­té­rő vi­sel­ke­dés­min­tá­kat. A le­ve­lek nem csak egy kül­ső vé­le­ményt fo­gal­maz­nak meg, hi­szen Szend­rey Jú­lia és Arany Já­nos ak­tív kap­cso­lat­ban áll­tak, te­hát gesz­tu­sa­ik sze­mé­lyes kap­cso­la­tu­kat is be­fo­lyá­sol­ta. Az elem­zés azért iz­gal­mas, mert nem le­író jel­le­gű, ha­nem a kap­cso­lat ala­ku­lá­sá­nak hát­te­ré­ben meg­hú­zó­dó oko­kat is kutatja.

A men­tá­lis tér­kép fo­gal­má­nak hasz­ná­la­ta és al­kal­ma­zá­sa ered­mé­nyes­nek bi­zo­nyult Szend­rey Jú­lia ese­té­ben. Írá­sa­i­ban az ál­ta­la nem is­mert, de vá­gyott, el­kép­zelt vá­ro­sok­ról is ol­vas­ha­tunk ref­le­xi­ó­kat. Az ef­fé­le asszo­ci­á­ci­ó­kat azért le­he­tett ér­de­kes be­von­ni a ku­ta­tás­ba, mert kö­ze­lebb en­ged­nek Szend­rey kul­tu­rá­lis esz­mé­lé­sé­hez, a pá­ri­zsi, ve­len­cei ro­man­ti­kus min­tá­za­tok kö­ve­té­sé­hez. A men­tá­lis tér­kép fő „hely­szí­nei” Pest-Buda és a Szat­már me­gyei te­le­pü­lé­sek. Ez az az idő­szak, ami­kor az iro­dal­mi élet alap­ve­tő­en Pest-központú lett. Az 1845–1847 kö­zöt­ti idő­szak­ban Nagy­ká­roly köz­pon­ti he­lyen volt Szend­rey Jú­lia éle­té­ben, en­nek a vá­ros­nak a tár­sa­sá­gi éle­té­hez kap­cso­ló­dik. Nagy­ká­roly mel­lett Szat­már­né­me­ti ka­pott még ha­son­ló funk­ci­ót. Iz­gal­mas és ko­moly mód­szer­ta­ni po­ten­ci­ál­lal bír az utol­só fe­je­zet­ben an­nak a sa­ját hasz­ná­la­tú csa­lá­di do­ku­men­tum­nak az elem­zé­se, ame­lyet Szend­rey Jú­lia 1865 ka­rá­cso­nyán ka­pott aján­dék­ba gye­re­ke­i­től. A Tar­ka Mű­vek in­for­má­ci­ót ad a gye­re­kek és a csa­lád iro­dal­mi gon­dol­ko­dá­sá­ról, az iro­dal­mi élet po­zí­ci­ói meg­ra­gad­ha­tók ál­ta­la, mert a gye­re­kek imi­tál­ják a szer­kesz­tők, kri­ti­ku­sok jel­leg­ze­tes hangjait.

Igen nagy fi­gye­lem mu­tat­ko­zik (a mű­vé­sze­tek­ben, a pop­kul­tú­rá­ban és a tu­do­mány­ban is) a füg­get­len, erős, for­ra­dal­mi, szu­ve­rén női ka­rak­te­rek tör­té­ne­tei iránt, nem meg­le­pe­tés te­hát a Szend­rey Jú­lia alak­ja irán­ti ér­dek­lő­dés. A mo­nog­rá­fia szer­ző­je hi­te­les, mér­ték­tar­tó és még­is stí­lu­sos, iz­gal­mas hang­nem­ben be­szél fő­sze­rep­lő­jé­ről. Meg­nyug­ta­tó, hogy ide­gen tőle a ro­man­ti­zá­ló nar­ra­tí­va­te­rem­tés. Ép­pen a mo­ra­li­zá­lás, pszi­cho­lo­gi­zá­lás, az élet­tör­té­net és a tet­tek jól ke­re­kí­tett, jól hang­zó nar­ra­tí­vá­ba il­lesz­té­se jel­le­mez­te ugyan­is a múlt szá­zad iro­da­lom­tör­té­né­szi vagy írói ér­tel­me­zé­se­it, s en­nek ha­tá­sa va­ló­já­ban máig érez­he­tő. A mo­nog­rá­fia fon­tos ered­mé­nye, hogy szá­mot vet az em­lí­tett ré­te­gek­kel, és azok­ra ref­lek­tál­va, azo­kat új­ra­ér­tel­mez­ve fog­lal­ko­zik Szend­rey Jú­lia írá­sa­i­val. Mi­köz­ben az élet­mű új­ra­ér­tel­me­zé­se tör­té­nik meg, a kor tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis kér­dé­se­it is új­ra­tár­gyal­ja. A könyv­ben vi­lá­gos és jól struk­tu­rált gon­do­lat­me­ne­tek, ta­nul­sá­gos és mély fej­te­ge­té­sek szerepelnek.

A mo­nog­rá­fia ala­po­san fel­dol­goz­ta, hogy a köz­vé­le­mény nem tud­ta el­fo­gad­ni Szend­rey má­so­dik há­zas­sá­gát. Vá­lá­sa Hor­vát Ár­pád­tól szin­tén iz­gal­mas to­váb­bi téma le­het­ne. Szend­rey Jú­lia is be­szá­mol olyas­mi­ről, hogy a fér­je, Hor­vát Ár­pád bot­rá­nyos ké­pe­ket mu­to­ga­tott neki. Fel­buk­kan va­la­mi eb­ben az ügy­ben, ami ál­ta­lá­ban a há­zas­sá­gi prob­lé­mák mé­lyén volt elrejtve.

Gyi­me­si Eme­se át­te­kin­té­sé­ben – na­gyon he­lye­sen – a szá­zad­for­du­ló nem je­lent ha­tárt az iro­da­lom­tör­té­ne­ti kor­sza­ko­lás­ban. Így olyan mentalitás‑, eszme- és kul­túr­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­re is rá­lá­tás nyí­lik, ame­lyek na­gyobb idő­táv­lat­ban ért­he­tő­ek meg. Ez a nő­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok iz­gal­mas és lé­nye­ges ré­te­gét mu­tat­ja meg. Azt pél­dá­ul na­gyon fon­tos lát­ni, hogy az író­nő­vi­ta egy igen szűk tár­sa­dal­mi cso­por­tot érin­tett.[2] Az ek­kor fel­me­rü­lő kér­dé­sek nem fog­lal­koz­tak a kor lé­nye­ges nő­kér­dé­se­i­vel, ami a ko­ra­be­li tár­sa­da­lom szé­les kö­rét érin­tet­te. Az eman­ci­pál­ni kí­vánt nők szá­ma igen-igen cse­kély. A Nyu­gat szer­zői Szend­rey Júlia-reflexióinak elem­zé­se is ugyan­ezt a felső-középosztálybeli, mű­velt ré­te­get érin­tet­te. És ez­zel nyil­ván­va­ló­an tisz­tá­ban van a mo­nog­rá­fia szer­ző­je is. Azon­ban ta­lán még job­ban ar­ti­ku­lál­ha­tó lett vol­na a le­het­sé­ges kor­társ ref­le­xió a 20. szá­za­di és ko­ra­be­li női sze­re­pek­ről való gon­dol­ko­dás­ról. Ha va­la­mi­vel még na­gyobb té­tet le­he­tett vol­na adni Gyi­me­si Eme­se bri­li­áns köny­vé­nek, ak­kor az a kor­társ tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti és fe­mi­nis­ta kér­dé­sek­re vo­nat­ko­zó reakció.

[1] Vö. Vad­er­na Gá­bor, „Gyu­lai Pál, Arany Já­nos és a nők: A női írás a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben Ma­gyar­or­szá­gon”, Iro­da­lom­tör­té­net 96., 2. (2015): 146–175, 166–167.

[2] Vad­er­na, „Gyu­lai Pál, Arany…”, 174.

Summary

The book, pub­lis­hed in the Li­ga­tu­ra se­ri­es, analy­zes the li­ter­ary ca­re­er of Jú­lia Szend­rey and uses va­ri­o­us met­hods and app­ro­a­ches in so­ci­al his­to­ry. The judg­ment of Jú­lia Szend­rey as a fe­male aut­hor and as the wi­dow of Sán­dor Pe­tő­fi raises ext­remely ex­ci­ting quest­ions abo­ut the his­to­ry of men­ta­li­ti­es. The vo­lu­me is ad­mit­tedly of li­ter­ary, so­ci­al, me­dia and cul­t­u­ral his­to­ri­cal in­te­rest. One of the main quest­ions in the mo­no­gra­ph is the per­cept­ion of fe­male writers in the mid-nineteenth cent­ury press and how the­se ro­les chang­ed du­ring the ni­ne­teenth and early twen­ti­eth cent­uri­es. Us­ing mic­ro­his­to­ri­cal cons­ide­ra­tions, the vo­lu­me also analy­zes the be­ha­vi­o­ur of the mass press and the ma­nuscripts and the pri­vate and pub­lic sphe­res. Eme­se Gyi­me­si ela­bo­ra­ted Jú­lia Szend­rey’s li­ter­ary ca­re­er with a rich sour­ce ma­te­ri­al: a re­in­terp­re­ta­ti­on of pre­vi­o­usly un­pub­lis­hed ma­nuscripts and prin­ted works.

Tagged , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?