Hegedüs Béla írása a kolozsvári Hungarológiai Kongresszus egyik kötetéről

december 31st, 2015 § 0 comments

könyvismertetés

Nyelv, lel­ki­ség és re­gi­o­na­li­tás a közép- és kora új­kor­ban: Elő­adá­sok a VII. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­resszu­son, szerk. Gá­bor Csil­la, Ko­ron­di Ág­nes, Lu­ffy Ka­ta­lin, Tóth Zsom­bor, Ba­logh F. And­rás, Ko­lozs­vár, Egye­te­mi Műhely–Bolyai Tár­sa­ság, 2013.

A be­mu­ta­tan­dó ta­nul­mány­kö­tet a Ko­lozs­vá­rott 2011 au­gusz­tu­sá­ban meg­ren­de­zett 7. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­resszus há­rom, iro­da­lom­tu­do­má­nyi te­ma­ti­ká­jú szek­ci­ó­já­nak elő­adá­sa­it tar­tal­maz­za. Nem egy­sze­rű fel­adat a kö­tet­ről írni, egy­részt ter­je­del­me mi­att (szer­kesz­tői elő­szó és negy­ven ta­nul­mány, név­mu­ta­tó­val együtt egy hí­ján 600 ol­dal). De nem egy­sze­rű a kong­resszu­si szek­ci­ók (A közép- és kora új­ko­ri lel­ki­ség nyel­vei: ha­gyo­má­nyok és irány­vál­tá­sok; A re­gi­o­na­li­tás po­li­ti­kai ar­gu­men­tu­mai a kora új­ko­ri ma­gyar kul­tú­rá­ban: mo­del­lek, ese­tek és dis­kur­zu­sok; Né­metma­gyar iro­dal­mi kap­cso­la­tok a kö­zép­kor­ban és a kora új­kor­ban) fel­tű­nő­en el­té­rő te­ma­ti­ká­ja mi­att sem. Meg­le­pő mó­don azon­ban – s ez nyil­ván­va­ló­an a szer­kesz­tők ér­de­me – a kö­tet nem csu­pán egy for­mai szem­pon­tok sze­rint egy­sé­ges­re szer­kesz­tett ta­nul­mány­kö­tet­té áll össze, ha­nem egy ma­gyar irodalom‑, vagy in­kább eszme- és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ké­zi­könyv­vé is. A vizs­gált és be­mu­ta­tott je­len­sé­gek fel­ső kor­szak­ha­tá­ra (egy-két ki­te­kin­tés­től el­te­kint­ve) a nem­csak a ma­gyar, de az eu­ró­pai esz­me­tör­té­net­ben is alap­ve­tő vál­to­zást hozó kora új­kor és az azt kö­ve­tő új­kor közé esik. A ha­gyo­má­nyos­nak te­kint­he­tő ma­gyar iro­da­lom­tör­té­ne­ti kor­sza­ko­lást (ba­rokk, majd fo­gal­mi szem­pont­ból ne­he­zen in­do­kol­ha­tó mó­don: fel­vi­lá­go­so­dás) így fel­vált­ja egy sok­kal in­kább ar­gu­men­tál­ha­tó esz­me­tör­té­ne­ti ala­pú, s ez­ál­tal le­he­tő­vé vá­lik a ti­pi­ku­san ma­gyar­or­szá­gi­nak tar­tott je­len­sé­gek vizs­gá­la­ta kor­társ eu­ró­pai kon­tex­tus­ban. E ki­te­kin­tés­sel és mód­szer­rel a kö­zölt ta­nul­má­nyok több­sé­ge él is.

Ezt az egy­sé­ges be­nyo­mást erő­sí­ti, hogy a há­rom szek­ció anya­gát a szer­kesz­tők nem kü­lö­ní­tet­ték el há­rom nagy fő­fe­je­zet­ben, ha­nem a ta­nul­má­nyo­kat tíz, ti­pog­rá­fi­a­i­lag még a tar­ta­lom­jegy­zék­ben is egyen­ran­gú, per­sze te­ma­ti­ka­i­lag el­té­rő cso­port­ba ren­dez­ték. A Ke­gyes Ol­va­só­nak cím­zett elő­szó hang­sú­lyo­san jel­zi a cso­port­ha­tárt (ki­vé­ve a német–magyar iro­da­lo­mi kap­cso­la­tok ese­té­ben), de a fő hang­súly itt is az egyes fe­je­ze­te­ken, vagy ahogy ne­ve­zik: töm­bö­kön be­lü­li ren­de­ző­elv is­mer­te­té­sén van. Per­sze azon le­het­ne vi­tat­koz­ni, hogy egyik vagy má­sik ta­nul­mány ke­rül­he­tett vol­na ép­pen más te­ma­ti­kus blokk­ba is, vi­szont ez­zel ép­pen a szer­kesz­tői in­ten­ció új kon­tex­tust, ez­zel egy­ide­jű­leg új nar­rá­ci­ót te­rem­tő jo­gát és ké­pes­sé­gét kér­dő­je­lez­nénk meg. Az egyes, még egy­szer hang­sú­lyo­zom: egy­más­hoz vi­szo­nyít­va fel­tű­nő­en egyen­ran­gú fe­je­ze­te­ken be­lül a ta­nul­má­nyok ren­de­zé­si elve a tár­gyalt téma kro­no­lo­gi­kus sor­rend­je. Ez ma­gya­ráz­za azt is, hogy mű­fa­ji­lag igen vál­to­za­tos szö­ve­gek al­kot­ják a kö­te­tet, vagy ke­rül­nek egy-egy azo­nos blokk­ba vagy tömb­be: pél­dá­ul for­rás­köz­lés és mű­faj­tör­té­net, mik­ro­tör­té­nel­mi elem­zés, kultusz‑, li­tur­gia­tör­té­net, fra­zeo­ló­gi­ai vizs­gá­lat stb.

Ám én mint ol­va­só a sok­ré­tű vál­to­za­tos­ság el­le­né­re is fenn­tar­tom ma­gam­nak a jo­got, hogy ké­zi­könyv­ként ol­vas­sam a kö­te­tet. Ez sze­ren­csé­sen meg­könnyí­ti az im­már egy­sé­ges­nek te­kin­tett kö­tet be­mu­ta­tá­sát is. Vi­szont ez­zel össze­füg­gés­ben ki kell tér­nem még egy do­log­ra. Be­val­lom (de ta­lán más ol­va­sók ne­vé­ben is mond­ha­tom), hogy több­szer­zős ta­nul­mány­kö­te­te­ket a le­he­tő leg­rit­kább eset­ben szok­tam li­ne­á­ri­san, az ele­jé­től a vé­gé­ig el­ol­vas­ni. Az ilyen rit­ka ese­tek egyi­ke, ha re­cen­ze­ál­nom kell a köny­vet. Nos, az ilyen kö­te­tek­ből ál­ta­lá­ban csak azt ol­va­som el, ami szak­ma­i­lag va­ló­ban ér­de­kel, vagy va­la­mi más ok­ból ér­de­kes­nek tű­nik. Más kér­dés, hogy ezt mi alap­ján dön­töm el: meg­né­zem a cí­met, az­tán a szer­zőt, vagy – gyar­ló­sá­gok gyar­ló­sá­ga – a szer­zői ne­vek alap­ján vá­lo­ga­tok előbb? A lé­nyeg, hogy az ilyen ese­tek­ben ke­res­ve ol­va­sok, és en­nek meg­le­pő mó­don na­gyon ha­son­ló a cél­ja a kö­tet­ben is­mer­te­tett kom­pi­lá­ci­ós tech­ni­kák cél­já­hoz: az akár köz­is­mert vagy má­sok ál­tal fel­fe­de­zett té­nyek és a sa­ját ma­gam ál­tal meg­ta­lál­ni vélt össze­füg­gé­sek, fel­ta­lál­ni vélt fe­no­mé­nek va­la­mi új, egy­sé­ge­sen más je­len­tést hor­do­zó egésszé ren­de­zé­se. Ez a faj­ta olvasás- és könyv­hasz­ná­la­ti mód per­sze lát­vá­nyo­san nem vesz tu­do­mást a szer­kesz­tői szán­dék­ról.

Je­len eset­ben örü­lök neki, hogy a szer­kesz­tői szán­dék sze­rint ol­vas­tam a kö­te­tet. S mint már em­lí­tet­tem, mű­kö­dött ez az ol­va­sás­mód, s a be­fe­je­zés után egy olyan nar­ra­tí­va „állt össze” a mo­dern kort meg­elő­ző idő­szak­ról, amely min­den­kép­pen se­gít meg­ér­te­ni azt a vál­to­zást, amely ké­sőbb a vi­lág tel­jes meg­vál­to­zá­sá­hoz ve­ze­tett. Eh­hez a szer­kesz­tői szán­dé­kon túl nagy­ban hoz­zá­já­rult, hogy a kö­tet­ben – ta­lán a hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­resszu­si elő­adás mű­faj­kö­ve­tel­mé­nyei mi­att – fel­tű­nő­en sok a ku­ta­tá­si össze­fog­la­ló­nak te­kint­he­tő írás. El tu­dom kép­zel­ni, hogy ez né­hány eset­ben za­var­hat­ja a kor­szak­kal fog­lal­ko­zó­kat, vi­szont szá­mom­ra, aki az eggyel ké­sőb­bi kor­szak­kal fog­lal­ko­zom leg­in­kább, ki­fe­je­zet­ten hasz­nos volt.

Akik már szer­kesz­tet­tünk ta­nul­mány­kö­te­tet, tud­juk, hogy van­nak jobb, él­ve­ze­te­sebb, el­gon­dol­kod­ta­tóbb szö­ve­gek, s van­nak, ame­lye­ket kény­te­le­nek va­gyunk va­la­mi­lyen ok­ból kö­zöl­ni. Ezért – s a szer­kesz­tők fe­le­lős­sé­ge itt na­gyon nagy – ez utób­bi­a­kon ad­dig dol­go­zunk, amíg (ha nem is csu­pán ön­ér­té­kük mi­att) a szer­kesz­tői kon­cep­ció sze­rin­ti kö­tet­egy­ség­ben már meg­áll­ják a he­lyü­ket. S gyak­ran van­nak per­sze olyan szö­ve­gek is, ame­lyek­ről nem tud a ke­gyes ol­va­só. Per­sze jó az így. Eb­ből a szem­pont­ból – még a lát­szó­lag szer­te­ága­zó te­ma­ti­ka el­le­né­re is – a kö­tet igen­csak meg­áll­ja a he­lyét. A szer­zői és szer­kesz­tői aka­rat össze­adó­dá­sá­ból va­la­mi mind­ket­tő­től füg­get­len do­log szü­le­tett.

A to­váb­bi­ak­ban nem írok egyen­ként egy-két rö­vid mon­dat­ban a kö­tet egyes ta­nul­má­nya­i­ról, a szer­zői ne­vek em­lí­té­sét pe­dig tu­da­to­san ke­rü­löm. Így in­kább a ma­gam dol­gát meg­könnyí­ten­dő és az ol­va­sók tü­rel­mét is fi­gye­lem­be véve a szer­kesz­tett kö­tet egé­szé­re kon­cent­rá­lok né­hány (messze nem az összes) gon­do­lat­ra fó­kusz­ál­va, ame­lyek a könyv ol­va­sá­sa so­rán fel­me­rül­tek.

I.

Meg­győ­ző­dé­sem, hogy sen­ki sem tud­ja az ál­ta­la ku­ta­tott kor­szak je­len­sé­ge­it azok jö­vő­jé­ből néz­ve tö­ké­le­te­seb­ben meg­ér­te­ni, ér­tel­mez­ni, mint az adott kor­szak múlt­ja fe­lől te­kint­ve. A kur­rens tu­do­má­nyos kon­tex­tus­ból kell fel­épí­te­nem egy, az en­gem el­sőd­le­ge­sen ér­dek­lő kor­sza­kot meg­elő­ző kor­tár­si kon­tex­tust ah­hoz, hogy job­ban meg­ért­sek egy azt kö­ve­tőt. Sem­mi sem elő­fu­tá­ra va­la­mi­nek, csak azzá tesszük (amúgy kre­a­tív) fél­re­ér­tel­me­zé­se­ink so­rán. Soha nem az előz­ményt ért­jük meg a ké­sőb­bi­ek­ből, ha­nem ép­pen for­dít­va. Kü­lö­nös je­len­tő­sé­ge van eb­ből a szem­pont­ból az eu­ró­pai kul­túr­tör­té­net­ben a kora új­kor­ra kö­vet­ke­ző, szá­munk­ra im­már ott­ho­no­san be­la­kott mo­der­ni­tás kor­sza­ká­nak. Túl­zás nél­kül ál­lít­hat­juk, hogy ez azon rit­ka ese­tek egyi­ke, ami­kor jól kö­rül­ír­ha­tó­an nem csu­pán a vi­lág­ról való fel­fo­gás vál­to­zik meg ra­di­ká­li­san az eu­ró­pai kul­túr­tör­té­net­ben, ha­nem en­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként maga a vi­lág is. Né­hány éve ezt a vál­to­zást a Szók­ra­tész kö­ré­hez köt­he­tő ún. gö­rög fel­vi­lá­go­so­dás­sal ál­lí­tot­tam pár­hu­zam­ba, s en­nek lé­nye­gét egy rö­vid Pascal-idézet vi­lá­gít­ja meg a leg­tö­ké­le­te­seb­ben. A Mé­mo­ri­al – Em­lék­irat című egy­la­pos, kü­lö­nös kö­rül­mé­nyek kö­zött fenn­ma­radt írá­sá­nak első mon­da­ta így hang­zik:

Áb­ra­hám Is­te­ne, Izsák Is­te­ne, Já­kob Is­te­ne, nem a fi­lo­zó­fu­so­ké és tu­dó­so­ké.

Tud­juk, nincs éles ha­tár a kü­lön­bö­ző tör­té­ne­ti kor­sza­kok kö­zött, de Pas­cal ez­zel a ki­je­len­té­sé­vel konk­ré­tan az egy­más­tól ra­di­ká­li­san kü­lön­bö­ző két kor­szak kö­zöt­ti bo­rot­va­élen tán­col, azért, mert – mint tud­juk, szá­má­ra fel­dol­goz­ha­tat­la­nul – egy­szer­re lát­ja mind­ket­tőt, egy­szer­re lát­ja a köz­tük hú­zó­dó ha­tárt, egy­szer­re lát­ja azt, hogy az egyik a má­sik­ból töb­bé nem ma­gya­ráz­ha­tó, s hor­ri­bi­le dic­tu egy­szer­re két Is­tent lát. Fi­lo­zó­fus­ként tud­ja, hogy a te­o­dí­cea Is­te­ne nem le­het azo­nos az ön­ma­gát a Bib­li­á­ban és a te­rem­tett vi­lág­ban ki­nyi­lat­koz­ta­tó Is­ten­nel. Így le­het­sé­ges, hogy a kora új­ko­ri ismeret‑, majd az ab­ból kö­vet­ke­ző nagy nyelv­el­mé­le­ti és tu­do­má­nyos for­du­lat nem­csak a más­ként lá­tást hoz­ta ma­gá­val, de egy má­sik vi­lá­got, a szá­munk­ra im­már köz­vet­le­nül is­me­rőst is.

A for­du­la­tot meg­elő­ző kor­szak szö­veg­em­lé­ke­i­nek ér­tel­me­zé­se a köz­vet­le­nül ren­del­ke­zé­sünk­re álló mo­der­ni­tás nyel­ve mi­att így alap­ve­tő­en ne­héz­zé vált. A lel­ki­sé­gi iro­da­lom nyel­ve ele­ve nem kor­lá­to­zó­dik a nyelv­re (s mint né­hány ta­nul­mány bi­zo­nyít­ja, még an­nak mű­köd­te­té­se is el­tér a ma­i­tól), de épp­úgy ré­szét ké­pe­zik a kü­lön­bö­ző kultusz-formák, az emb­le­ma­ti­ka, a par­ti­ku­lá­ris nyel­vek mö­gött fel­té­te­le­zett egye­te­mes, is­te­ni ere­de­tű nyelv esz­mé­nye (lásd a ki­kö­vet­kez­tet­he­tő for­dí­tás­el­mé­le­tek elem­zé­sét), az al­le­go­ri­zá­ci­ón ala­pu­ló adap­tá­ci­ós el­já­rá­sok so­ka­sá­ga stb. S meg­hök­ken­tő mó­don mind­ez, kü­lö­nö­sen még a 16. szá­zad­ban, nagy­részt fe­le­ke­ze­tek­től füg­get­le­nül. A nyelv maga a vi­lág, hi­szen a Bib­lia is em­be­ri nyel­ven író­dott. Min­dig minden­nek több­fé­le je­len­té­se, így egy­ide­jű­leg több­fé­le ér­vé­nyes, de egy igaz­ság­ra irá­nyu­ló ol­va­sa­ta le­het­sé­ges. Eb­ben a vi­lág­ban a fik­ci­ó­nak tu­laj­don­kép­pen nincs he­lye, csak oka, s ez­ál­tal mai ér­te­lem­ben már nem is az, ami­nek mi gon­dol­juk. Nem vé­let­len, hogy a kor­ban az adap­tív kom­pi­lá­ció vált a leg­fon­to­sabb szö­veg­al­ko­tá­si el­já­rás­sá, szem­ben az új­kor pon­tos je­len­tést meg­ha­tá­roz­ni aka­ró, szó­köz­pon­tú tö­rek­vé­se­i­vel, ami a tu­do­má­nyos és fi­lo­zó­fi­ai igaz­sá­gok meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz szük­sé­ges. A de­vó­ció nem cse­lek­vés, ha­nem lét­ál­la­pot. Meg­jegy­zem: a 18. szá­za­di nép­misszi­ók cél­ja az eh­hez a vi­lág­hoz való vissza­té­rés igé­nye volt, s nem a bel­ső re­for­mo­kat meg­va­ló­sí­tó fe­le­ke­ze­tek meg­úju­ló teo­ló­gi­á­já­nak köz­ért­he­tő­vé té­te­le.

A ta­nul­má­nyok alap­ján ren­ge­teg ada­tot tud­nék még fel­hoz­ni an­nak bi­zo­nyí­tá­sá­ra, hogy óri­á­si vál­to­zá­sok zaj­lot­tak le az eu­ró­pai kultúr- és esz­me­tör­té­net­ben meg­le­pő­en rö­vid idő alatt. Nyil­ván­va­ló, hogy a ko­ráb­bi kor­szak meg­ér­té­sé­hez az ún. lel­ki­sé­gi iro­da­lom ér­tel­me­zé­se ad­hat­ja a leg­biz­to­sabb ala­po­kat. Kü­lö­nö­sen így gon­do­lom ezt a lel­ki­ség és a nyelv, il­let­ve nyelv­hasz­ná­lat össze­füg­gé­se­it érin­tő ku­ta­tá­sok­ról.

II.

A re­gi­o­na­li­tás té­ma­kö­re köré cso­por­to­sí­tott há­rom fe­je­zet írá­sa­i­ban fel­tűnt, hogy mint­ha a szer­zők nem min­dig a re­gi­o­na­li­tás azo­nos fo­gal­má­ból in­dul­ná­nak ki. Ma­gya­ráz­hat­ja ezt, hogy egy vi­szony­lag új ku­ta­tá­si irány­ról van szó. Az egyes ta­nul­má­nyok­ban jól el­kü­lö­nít­he­tő a to­pog­rá­fi­ai ala­pú, a va­la­mely po­li­ti­kai en­ti­tás ré­sze­ként ér­tel­me­zett vagy a kul­tu­rá­li­san (nyel­vi­leg, val­lá­si­lag, fe­le­ke­ze­ti­leg) meg­kü­lön­böz­tet­he­tő ré­gió­fo­ga­lom. Sőt, ezek sok eset­ben, még ha egy és ugyan­azon do­log­ról van is szó, ke­ve­red­nek egy­más­sal. Erre az egy és ugyan­azon do­log­ra van egy ma­gyar sza­vunk, el­ne­ve­zé­sünk: Er­dély. A kora új­kor­ban so­kak szá­má­ra ez a sem­le­ges Er­délyt je­len­tet­te, s ezt a sem­le­ges­sé­get kü­lö­nö­sen a ma­ra­dék Ma­gyar Ki­rály­ság­gal szem­ben hang­sú­lyoz­ták. A mai össze­tett ré­gió­fo­ga­lom­mal le­ír­ha­tó egy­ség­ből így idő­vel pat­ria lett, mely­nek a sze­mé­lyes iden­ti­tást meg­ha­tá­ro­zó funk­ci­ó­ja meg­le­pő mó­don nem nyel­vi vagy kul­tu­rá­lis ala­pú, ha­nem egy 150 év alatt ki­ala­ku­ló po­li­ti­kai konst­ruk­ci­ó­ból ered. Ta­lán az ez­zel össze­füg­gő to­pog­rá­fi­ai amor­fi­tá­sa ma­gya­ráz­za azt a tényt, hogy az er­dé­lyi re­gi­o­na­liz­mu­son be­lül mi­lyen erős he­lyi, s egy­út­tal iden­ti­tás­kép­ző re­gi­o­ná­lis el­kö­te­le­zett­sé­gek ala­kul­tak ki a nyil­ván­va­ló szász el­kü­lö­nü­lé­sen túl (vö. pat­ria = mos­to­ha), s hogy ez a rend­szer a Habsburg-uralom ki­épü­lé­sé­ig fenn tu­dott ma­rad­ni. Nem vé­let­len te­hát, hogy a ko­ráb­bi ré­gi­ón (vagy pát­ri­án) be­lü­li re­gi­o­na­liz­mu­sok laza rend­sze­ré­nek össze­om­lá­sa hoz­ta ma­gá­val a Habsburg-érdekeknek tö­ké­le­te­sen meg­fe­le­lő, mai ér­te­lem­ben vett nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi (te­hát nyel­vi, kul­tu­rá­lis) el­kü­lö­nü­lést.

A kora új­ko­ri Er­dé­lyi Fe­je­de­lem­ség meg­fe­le­lő­je így ért­he­tő mó­don több ta­nul­mány­ban is a ko­ra­be­li Né­met­al­föld (s kis mér­ték­ben az ak­kor még ép­pen nem nagy Bri­tan­nia) lesz, egy na­gyon nagy kü­lönb­ség­gel – s ez már össze­függ a német-magyar kap­cso­la­to­kat tár­gya­ló résszel –: a kul­tu­rá­lis transz­fer egy­irá­nyú­sá­ga mi­att. Er­dély és a ké­sőbb fel­sza­ba­dí­tott ma­gyar te­rü­le­tek a nyugat-európaiak szá­má­ra fe­hér fol­tot je­len­te­nek. Meg­hök­ken­tő, de a ta­nul­má­nyok sze­rint a röpirat-irodalom egy ré­szé­ben tu­laj­don­kép­pen fel­cse­rél­he­tő len­ne az egyes nem­ze­tek le­írá­sá­nál a tö­rök vagy a ma­gyar jel­ző. Ér­de­mes len­ne an­nak utá­na­jár­ni – mint ahogy egy-két ta­nul­mány su­gall­ja –, hogy van‑e egyéb a gaz­da­sá­gi oko­kon túl, ami mi­att ér­de­kes­sé vált a tö­rök alól fel­sza­ba­dult ré­gió a nyugat-európaiak szá­má­ra?

Vé­ge­ze­tül a kö­te­le­ző, de fon­tos meg­ál­la­pí­tá­sok: a kö­tet rend­kí­vül gon­do­san szer­kesz­tett, s ter­je­del­mé­hez ké­pest na­gyon ke­vés saj­tó­hi­bá­val ta­lál­koz­tam. Ol­va­sás köz­ben egye­dül a ta­lán nyom­da­tech­ni­kai okok­ra vissza­ve­zet­he­tő nem túl tisz­ta, nem túl éles be­tű­kép za­vart, ki­vé­ve a 429–430. la­pon, ahol a Ro­s­en­berg csa­lád cí­me­ré­nek szí­nes re­pro­duk­ci­ó­ja mi­att jobb mi­nő­sé­gű pa­pírt ra­gasz­tot­tak.

Fel­tét­le­nül aján­lom a kö­te­tet a kö­zép­kor és a kora új­kor ku­ta­tó­i­nak, de sa­ját ta­pasz­ta­la­tom­ból ki­in­dul­va, a ké­sőb­bi ko­rok­kal fog­lal­ko­zók szá­má­ra, a vizs­gált kor­sza­kuk meg­ér­té­se szem­pont­já­ból is ja­vas­lom an­nak el­ol­va­sá­sát. Hang­sú­lyo­zom: el­ol­va­sá­sát.

(Írá­som a 2014 áp­ri­li­sá­ban az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban tar­tott könyv­be­mu­ta­tó szer­kesz­tett vál­to­za­ta.)

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tudományos főmunkatársa.

Zusammenfassung

Im re­zen­si­er­ten Sammel­band wurd­en die edi­ti­er­ten Aufsät­ze des in Cluj/Kolozsvár/Klausenburg 2011 or­gan­i­si­er­ten Kong­ress der Hun­ga­ro­lo­g­is­c­hen Stu­di­en pub­li­zi­ert. Di­e­ser Band enthält die Vorträ­ge über die The­menk­re­i­sen der Spi­ri­tu­a­lität des Mit­tel­alters und der Frü­hen Ne­u­ze­it, der Re­gi­o­na­lität und der Deutsch-Ungarischen li­ter­aris­c­hen Be­zi­e­hun­gen im Mit­tel­alter und in der Frü­hen Ne­u­ze­it.

Die zum ers­ten Blick sehr verschi­e­de­nen The­men bil­den end­lich im Band we­gen des ge­me­in­sa­men Ide­en­ge­schicht­li­chen Hin­ter­grun­des eine Ein­heit, wod­urch der Band als eine kul­tur­ge­schicht­li­che Mo­no­gra­p­hie kann be­trach­tet wer­den.

Tagged , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?