Fóti Miklós recenziója

április 7th, 2013 § 0 comments

recenzió

Fāṭı­ma cAliyye – Maḥmūd Escad, Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl – Con­ti­nu­a­ti­on of the De­ba­te on Poly­gamy, A Mo­dern Tur­kish Vers­ion, Transcript­ion, and Fa­csi­mi­le, ed. Rana von Mende-Altaylı, Ber­lin, 2010 (Stu­di­en zur Spra­che, Ge­schich­te und Kul­tur der Türk­völ­ker, 9).

A 19. szá­zad­ban az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban a re­form­kor­tól (Tan­zim­at) kez­dő­dő­en az ál­ta­lá­nos mo­der­ni­zá­ci­ós tö­rek­vé­sek kö­zött elő­tér­be ke­rült a nők hely­ze­tét érin­tő re­for­mok ügye. 1856-ban el­tö­röl­ték a női rab­szol­ga­sá­got (cā­riye­lik), 1858-ban a föld­tör­vény ke­re­te­in be­lül a nők örö­kö­sö­dé­si jo­ga­it ter­jesz­tet­ték ki, 1869-ben je­lent meg az első fo­lyó­irat nők ré­szé­re (Teraḳḳī‑i Muḫad­derāt), a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben pe­dig szá­mos ok­ta­tá­si in­téz­ményt hoz­tak lét­re szá­muk­ra. A kor­mány­zat re­form­in­téz­ke­dé­sei mel­lett a kor iro­dal­mi éle­té­nek nagy­jai is élén­ken fog­lal­koz­tak a nők hely­ze­té­vel. Je­len­tős köl­tők és írók – Namık Ke­mal, İbr­ahim Şi­na­si vagy Ah­met Mit­hat Paşa – ír­tak a meg­ren­de­zett há­zas­ság, a nők köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lá­sa, il­let­ve a fá­tyol vi­se­lé­sé­nek kér­dé­sé­ről. Ki­áll­tak a nők jo­ga­i­nak ki­ter­jesz­té­sét szol­gá­ló in­téz­ke­dé­sek mel­lett, ugyan­ak­kor véd­ték az isz­lám­ban gyö­ke­re­ző ha­gyo­má­nyo­kat.

Egy­re több eu­ró­pai uta­zó – ke­res­ke­dők, mű­vé­szek, misszi­o­ná­ri­u­sok – ér­ke­zett az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ba, akik elő­íté­le­te­ik alap­ján egy egy­ér­tel­mű­en ne­ga­tív ké­pet, az el­nyo­más­ban rab­szol­ga­ként élő musz­lim nő imá­zsát ala­kí­tot­ták ki Eu­ró­pá­ban. Kri­ti­ká­juk leg­főbb tár­gya az Eu­ró­pá­ban tör­vé­nyek­kel til­tott több­ne­jű­ség in­téz­mé­nye volt. Bár a kér­dés mar­gi­ná­lis volt az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban, hi­szen a po­li­gá­mia nem volt ált­lá­nos gya­kor­lat, a kor tö­rök ér­tel­mi­sé­gei még­is szük­sé­gét érez­ték, hogy meg­vi­tas­sák, el­ső­sor­ban azért, hogy meg­győz­hes­sék az eu­ró­pa­i­a­kat né­ze­te­ik fel­szí­nes­sé­gé­ről.

Fo­lyó­ira­tok­ban és iro­dal­mi mű­vek­ben élénk vita bon­ta­ko­zott ki – kü­lö­nö­sen a má­so­dik al­kot­má­nyos kor (II. Meş­ru­tiyet, 1908–1918) ide­jén – a re­for­mis­ták és a tra­di­ci­o­na­lis­ták kö­zött a há­zas­ság po­li­gám for­má­já­nak el­tör­lé­sé­ről vagy meg­tar­tá­sá­ról. Az is­mer­te­tett könyv­ben egy fon­tos iro­dal­mi vi­tát kö­vet­he­tünk nyo­mon, mely egy fe­mi­nis­ta író­nő, Fatma Aliyye (1862–1936) és a kon­zer­va­tív jo­gász, Mah­mut Esat (1855–1918) kö­zött zaj­lott le. Po­li­gá­mi­á­ról val­lott né­ze­te­ik 1898/1899-ben Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl cím alatt könyv for­má­já­ban je­len­tek meg. En­nek mo­dern tö­rök­re for­dí­tott vál­to­za­tát tar­tal­maz­za Rana von Mende-Altaylı mun­ká­ja, az osz­mán­li ere­de­ti mun­ka fak­szi­mi­lé­jé­nek kí­sé­re­té­ben, a kor­sza­kot és a poligámia-vita tör­té­ne­ti hát­te­rét be­mu­ta­tó an­gol nyel­vű be­ve­ze­tő­vel.

Fatma Aliyye a kor­szak egyik ki­emel­ke­dő író­ja volt; kez­det­ben – ép­pen a női egyen­jo­gú­ság hi­á­nyá­ban – név nél­kül pub­li­kált. Ké­sőbb no­vel­lák so­rát írta, ame­lyek köz­pon­ti alak­jai nők, akik a kor ti­pi­kus prob­lé­má­i­val szem­be­sül­nek: azért küz­de­nek, hogy ta­nul­has­sa­nak, bol­dog­ta­lan há­zas­ság­ból sze­ret­né­nek sza­ba­dul­ni, har­col­nak a jo­ga­i­kért. Nisvān‑i İslām (Musz­lim nők, 1892) című köny­vé­ben már vi­tá­ba száll az eu­ró­pai nők musz­lim nők­ről al­ko­tott fel­szí­nes né­ze­te­i­vel. Olyan kér­dé­sek­ről ér­te­ke­zik, mint a fá­tyol vi­se­lé­se, öl­töz­kö­dés, a nők csa­lá­don be­lü­li he­lye, vá­lás, rab­szol­ga­ság és po­li­gá­mia. Ér­de­kes, hogy a női eman­ci­pá­ció je­les kép­vi­se­lő­je­ként is az isz­lám ha­gyo­má­nyo­kat vé­del­mez­te ezek­ben a dis­kur­zu­sok­ban, ám mind­vé­gig ki­állt a nők jo­gai mel­lett. Mi­vel ezt a mun­ká­ját le­for­dí­tot­ták arab mel­lett fran­ci­á­ra is, is­mer­té vált Eu­ró­pá­ban, sőt Ame­ri­ká­ban is mint a fel­vi­lá­go­sult musz­lim női ér­tel­mi­ség je­les kép­vi­se­lő­je. Meg­hí­vá­so­kat ka­pott könyv­vá­sá­rok­ra, így 1893-ban a chi­ca­gói vi­lág­ki­ál­lí­tás so­rán meg­ren­de­zett be­mu­ta­tó­ra (Chi­ca­go Women’s World Ca­ta­lo­gue).

Vi­ta­part­ne­re, Mah­mut Esat medresze-növendék volt, szá­mos isz­lám jogi és tör­té­nel­mi mun­ka szer­ző­je, aki el­le­nez­te a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció tér­hó­dí­tá­sát, és isz­lám ala­po­kon kép­zel­te el a nők hely­ze­tét érin­tő re­for­mok ügyét is. 1898-ban a Maclūmāt című fo­lyó­irat ha­sáb­ja­in fej­tet­te ki né­ze­te­it a po­li­gá­mia kér­dé­sé­ben. Kri­ti­zál­ta azo­kat az ér­tel­mi­sé­gi­e­ket, akik az eu­ró­pai kul­tú­ra irán­ti ra­jon­gá­suk­ban meg­ta­gad­ják az isz­lám ha­gyo­má­nyo­kat, a több­ne­jű­sé­get pe­dig az isz­lám egyik fő bű­ne­ként ál­lít­ják be. Jog­tu­dós­ként igye­ke­zett meg­győz­ni az eu­ró­pa­i­kat ar­ról, hogy a po­li­gá­mia nem az isz­lám­ból kö­vet­ke­zik, nem a pró­fé­ta ve­zet­te be. Tör­té­nel­mi pél­dá­kat hoz fel a po­li­gá­mia szé­les­kö­rű el­ter­jedt­sé­gé­re a ke­le­ti tár­sa­dal­mak­ból és kü­lön­bö­ző val­lá­sok­ból. A több­ne­jű­ség ter­mé­sze­tes tör­vény­sze­rű­ség és nem kény­szer szü­löt­te.

Sze­rin­te az isz­lám ren­det ho­zott a po­li­gá­mia te­kin­te­té­ben, hi­szen négy­re kor­lá­toz­ta a fe­le­sé­gek szá­mát és szi­go­rú sza­bá­lyo­kat ve­ze­tett be. A fér­fi ak­kor en­ged­het meg több fe­le­sé­get, ha egyen­lő mó­don tud ve­lük bán­ni, és egy­for­mán tud ró­luk anya­gi­lag gon­dos­kod­ni. Ez­ál­tal épp az isz­lám jog ga­ran­tál­ta a nők és fér­fi­ak egyen­lő jo­ga­it. Mah­mut Esat­nál a po­li­gá­mia az em­be­ri ter­mé­szet­ből fa­kad, s mint ilyen Al­lah aka­ra­tá­nak te­kint­he­tő. Kri­ti­zál­ja az eu­ró­pai tár­sa­dal­ma­kat, ahol a mo­no­gá­mia tör­vény­be fog­la­lá­sa szá­mos tár­sa­dal­mi prob­lé­ma for­rá­sá­vá vált. Ki­eme­li pél­dá­ul Fran­cia­or­szá­got, ahol a til­tás mi­att ke­ve­sebb a há­zas­ság, és el­ter­jedt a pros­ti­tú­ció. A há­zas­sá­gon kí­vül szü­le­tett gye­re­kek kö­zül so­kan ár­va­há­zak­ba ke­rül­nek, ami tár­sa­dal­mi fe­szült­ség for­rá­sa lesz. Ez­zel szem­ben a po­li­gá­mia elő­se­gí­ti a jo­gi­lag ren­de­zett hát­te­rű gyer­mek­vál­la­lást.

Ezen előz­mé­nyek után je­lent meg 1898-ban, a Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl, mely­ben szen­ve­dé­lyes vita bon­ta­ko­zik ki a po­li­gá­mia kér­dé­sé­ben Mah­mut Esat és a fe­mi­nis­ta Fatma Aliyye kö­zött. A szer­kesz­tő egy kü­lö­nö­sen ér­de­ke­set vá­lasz­tott ki pub­li­ká­lás­ra a kor szá­mos egyéb, a po­li­gá­mia kér­dé­sét érin­tő írá­sa­i­ból, hi­szen itt egy nő és egy fér­fi sze­mé­vel kap­ha­tunk be­pil­lan­tást a po­li­gá­mi­á­ról ki­ala­kult vi­tá­ba. Ezen túl ki­eme­len­dő, hogy a bel­ső osz­mán vita je­les for­rá­sá­val van dol­gunk, mi­köz­ben ez­zel pár­hu­za­mo­san Eu­ró­pa és az isz­lám vi­lág kö­zött is zaj­lik ha­son­ló vita a nők hely­ze­tét il­le­tő­en. (Ez utób­bi te­kin­tet­ben is rend­kí­vül ér­de­kes for­rás a Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl, mint ké­sőbb azt lát­ni fog­juk).

A mun­ka há­rom fő rész­ből áll. Az első rész­ben Fatma Aliyye le­ve­le sze­re­pel, amely­ben a Mah­mut Esat kü­lön­bö­ző cik­ke­i­ben sze­rep­lő né­ze­tek kri­ti­ká­ját adja. Ezt kö­ve­ti Mah­mut Esat vá­la­sza. A har­ma­dik rész Esat írá­sa, s İsm­ail Gaspı­ralı­nak, az Osz­mán Bi­ro­dal­mon kí­vü­li tö­rök re­for­mis­tá­nak po­li­gá­mi­á­ról al­ko­tott né­ze­te­it bí­rál­ja. Ez utób­bi ré­vén meg­is­mer­het­jük, hogy mi­ben kü­lön­bö­zött a vé­le­mé­nye egy osz­mán és a cári Orosz­or­szág­ban élő ér­tel­mi­sé­gi­nek. A saj­tó alá ren­de­ző mind­há­rom részt köz­li mo­dern tö­rök­re for­dí­tott vál­to­zat­ban és az ere­de­ti osz­mán­li szö­veg át­írá­sá­ban is. A vi­tát kö­vet­ni kí­vá­nó ol­va­só szá­má­ra kü­lö­nö­sen al­kal­mas az egy­sze­rű­sí­tett mai tö­rök szö­veg ol­va­sá­sa.

A mű­vön még ér­ző­dik, hogy fér­fi és nő nem egyen­ran­gú fél­ként áll szem­ben: Fatma Aliyye nem bo­csát­koz­hat vi­tá­ba egye­ne­sen a ma­gas ál­la­mi tiszt­sé­ge­ket be­töl­tő jog­tu­dós­sal, ha­nem úgy ál­lít­ja be kér­dé­se­it, mint­ha eu­ró­pai nő­tár­sa­i­val foly­ta­tott dis­kur­zu­so­kon sze­ret­né job­ban meg­vé­de­ni az isz­lá­mot, és eh­hez kér ta­ná­cso­kat Mah­mut Esat­tól: „Azért ír­tam Ön­nek, hogy ta­nul­jak Ön­től és így job­ban meg tud­jam vá­la­szol­ni a po­li­gá­mi­át érin­tő kér­dé­se­ket, ame­lye­ket eu­ró­pai nők tesz­nek fel. Szá­mos kri­ti­kus kér­dést tesz­nek fel, ami­re vá­laszt akar­nak kap­ni, még­pe­dig egy nő­től.” Vi­tat­ja a Maclūmāt című fo­lyó­irat­ban meg­je­lent né­ze­te­ket, mi­sze­rint a po­li­gá­mia se­gí­te­ne meg­előz­ni a pros­ti­tú­ci­ót. „Szá­mos fér­fit is­me­rek – mond­ja –, akik bár mo­no­gám há­zas­ság­ban él­nek és még­is meg­ve­tik a pros­ti­tú­ci­ót. Má­sok vi­szont több fe­le­ség el­le­né­re is jár­nak pros­ti­tu­ált­hoz.”

Mah­mut Esat kri­ti­ku­san vi­szo­nyul Fatma Aliyye eu­ró­pa­i­ak­kal foly­ta­tott – va­ló­já­ban fik­tív – pár­be­szé­dé­hez. Sze­rin­te nem le­het meg­győz­ni az eu­ró­pa­i­a­kat a po­li­gá­mia kér­dé­sé­ben, mert elő­íté­le­te­sen vi­szo­nyul­nak az isz­lám­hoz. Az isz­lám bű­né­nek ál­lít­ják be azt, amit ők tör­vé­nyek­kel til­ta­nak, ugyan­ak­kor va­ló­já­ban ők is több­ne­jű­ség­ben él­nek, csak il­le­gá­li­san. Sze­rin­te a sű­rűn la­kott eu­ró­pai or­szá­gok­ban a de­mog­rá­fi­ai hely­zet mi­att ve­zet­ték be a mo­no­gá­mi­át, hogy se­gít­sen meg­ál­lí­ta­ni a túl­né­pe­se­dést. Ez azon­ban nem fe­lel meg az em­be­ri ter­mé­szet­nek, és en­nek a fo­lyo­má­nya a vá­lás, hűt­len­ség, tör­vé­nyen kí­vü­li gye­re­kek, il­let­ve a pros­ti­tú­ció.

Míg Esat sze­rint a po­li­gá­mia az em­ber ter­mé­sze­té­ből fa­kad, ad­dig Fatma Aliyye egy fér­fi­ak ál­tal ki­ta­lált mes­ter­sé­ges in­téz­mény­nek tart­ja, és ezen az ala­pon íté­li el. A bar­bár tár­sa­dal­mak­ra a po­li­gá­mia, a fej­let­tebb ci­vi­li­zá­ci­ók­ra a mo­no­gá­mia a jel­lem­ző. Esat rög­tön vissza is kér­dez: azt, hogy Isz­tam­bul­ban szin­te alig akad, aki­nek több fe­le­sé­ge len­ne, a ci­vi­li­zált­ság je­le­ként kel­le­ne ér­tel­mez­ni?

A vi­ta­irat be­fe­je­ző ré­szé­ben Mah­mut Esat egy, az Osz­mán Bi­ro­dal­mon kí­vül élő tö­rök ér­tel­mi­sé­gi­vel, İsm­ail Gaspı­ralı­val, a krí­mi Ter­cümān új­ság­író­já­val száll vi­tá­ba. Eb­ben is­mét az isz­lá­mot védi a fen­ti­ek­ben már is­mer­te­tett ér­ve­lés­sel a po­li­gá­mia kér­dé­sé­ben. Cél­ja ez­zel nem a po­li­gá­mia eré­nyé­nek bi­zo­nyí­tá­sa volt, csu­pán ar­ról akar­ta meg­győz­ni a nyu­ga­ti­a­kat, hogy az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban a po­li­gá­mia nem te­kint­he­tő bűn­nek, amit eu­ró­pai min­tá­jú tör­vé­nyek­kel kel­le­ne be­til­ta­ni. Sze­rin­te Eu­ró­pa is a po­li­gá­mia le­ga­li­zá­lá­sa irá­nyá­ban ha­lad – en­nek bi­zo­nyí­té­kát lát­ja ab­ban, hogy ha­lál­bün­te­tés­ről egy év bör­tön­re csök­ken­tet­ték a po­li­gá­mia bün­te­té­si té­te­lét.

Mah­mut Esat ér­ve­lé­se azon­ban ek­kor már az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban sem ta­lált meg­hall­ga­tás­ra. A má­so­dik al­kot­má­nyos kor (II. Meş­ru­tiyet, 1908–1918) re­form­jai egy­re szi­go­rúbb fel­té­te­lek­hez kö­töt­ték a több­ne­jű­sé­get, vé­gül 1926-ban vég­le­ge­sen el­tö­röl­ték.

A Tacaddüd‑i Zevcāt te­hát rend­kí­vül ér­de­kes for­rá­sa an­nak, hogy mi­lyen vi­ták zaj­lot­tak a po­li­gá­mi­á­ról a ké­sői Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban. Ér­de­mes ki­emel­ni, hogy épp ak­kor zaj­lott ez a vita, ami­kor a po­li­gá­mia nem volt el­ter­jedt gya­kor­lat a bi­ro­da­lom­ban. Nagy­vá­ro­si sta­tisz­ti­kák mu­tat­ják, hogy a 19. szá­zad vé­gén csu­pán a há­zas­sá­gok 2–2,5 szá­za­lé­ka volt po­li­gám (Bur­sa, Isz­tam­bul, Sza­lo­ni­ki), vi­dé­ken ki­csit ma­ga­sabb az arány. Ez arra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy a ki­ala­kult vita in­kább a Nyu­gat­nak szólt, amely még ek­kor is túl­ér­té­kel­te a po­li­gá­mia el­ter­jedt­sé­gét a bi­ro­da­lom­ban, s a nők alá­ve­tett­sé­gé­nek esz­kö­zét lát­ta ben­ne. Fatma Aliyye és Mah­mut Esat egy­aránt vé­dik az isz­lá­mot, amely, mint ki­eme­lik, csak meg­en­ge­di a po­li­gá­mi­át, de nem te­szi kö­te­le­ző­vé. A kor ér­tel­mi­sé­gei azon­ban – bár­me­lyik plat­form­hoz tar­toz­tak is – érez­ték, hogy kell va­la­mit kez­de­ni az eu­ró­pa­i­ak sze­mé­ben leg­in­kább meg nem ér­tett in­téz­ménnyel. En­nek a dis­kur­zus­nak egyik le­nyo­ma­ta a Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl.

Summary

Du­ring the re­form and cons­ti­tu­ti­o­nal pe­ri­od (Tan­zim­at, Meş­ru­tiyet, 1839–1918)polygamy was dis­cus­sed as a re­li­gi­o­us prac­ti­ce in the Ot­tom­an Em­pire, and op­po­sit­i­on to poly­gamy be­came part of the ideo­logy in the fight for wo­men’s rights and eman­ci­pa­ti­on. Tacaddüd‑i Zevcāt Zeyl (1898/99) by Fatma Aliye and Mah­mut Esat is one of the most im­por­tant and ex­ten­sive po­le­mi­cal work on poly­gamy in the late Ot­tom­an Em­pire. It con­ta­ins th­ree parts: in the first one the fe­mi­nist Fatma Aliyye re­acts on se­ve­ral ar­tic­les by Mah­mut Esat, pub­lis­hed in the news­pa­per Maclūmāt. She enu­me­ra­tes her cri­ti­que on Mah­mut Esat’s opin­ions and de­fends wo­men’s rights; the se­cond part is Mah­mut Esat’s ans­wer; the last one is Esat cri­ti­que of the opin­ions con­cer­ning poly­gamy of the jour­na­list and re­for­mer İsm­ail Gaspı­ralı (1851–1914). The edi­tor, Rana von Men­de Al­taylı pub­lis­hed all parts both in mo­dern Tur­kish and Ot­tom­an transk­ript­ion, int­ro­du­ced by a short sum­mery abo­ut the his­to­ri­cal backg­round of the poly­gamy de­ba­te in the Ot­tom­an Em­pire. So she gi­ves a de­ta­il­led view abo­ut the in­ner Ot­tom­an dis­cus­si­on on poly­gamy, and help to re­fu­te Euro­pe­an pre­ju­di­ces con­cer­ning the image of Mus­lim wo­men.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?