recenzió

Fāṭı­ma ^cAliyye – Maḥmūd Es^cad, Ta^caddüd‑i Zevcāt Zeyl – Con­ti­nu­a­ti­on of the De­ba­te on Poly­gamy, A Mo­dern Tur­kish Vers­ion, Transcript­ion, and Fa­csi­mi­le, ed. Rana von Mende-Altaylı, Ber­lin, 2010 (Stu­di­en zur Spra­che, Ge­schich­te und Kul­tur der Türk­völ­ker, 9).

A 19. szá­zad­ban az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban a re­form­kor­tól (Tan­zim­at) kez­dő­dő­en az ál­ta­lá­nos mo­der­ni­zá­ci­ós tö­rek­vé­sek kö­zött elő­tér­be ke­rült a nők hely­ze­tét érin­tő re­for­mok ügye. 1856-ban el­tö­röl­ték a női rab­szol­ga­sá­got (cā­riye­lik), 1858-ban a föld­tör­vény ke­re­te­in be­lül a nők örö­kö­sö­dé­si jo­ga­it ter­jesz­tet­ték ki, 1869-ben je­lent meg az első fo­lyó­irat nők ré­szé­re (Teraḳḳī‑i Muḫad­derāt), a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben pe­dig szá­mos ok­ta­tá­si in­téz­ményt hoz­tak lét­re szá­muk­ra. A kor­mány­zat re­form­in­téz­ke­dé­sei mel­lett a kor iro­dal­mi éle­té­nek nagy­jai is élén­ken fog­lal­koz­tak a nők hely­ze­té­vel. Je­len­tős köl­tők és írók – Namık Ke­mal, İbr­ahim Şi­na­si vagy Ah­met Mit­hat Paşa – ír­tak a meg­ren­de­zett há­zas­ság, a nők köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lá­sa, il­let­ve a fá­tyol vi­se­lé­sé­nek kér­dé­sé­ről. Ki­áll­tak a nők jo­ga­i­nak ki­ter­jesz­té­sét szol­gá­ló in­téz­ke­dé­sek mel­lett, ugyan­ak­kor véd­ték az isz­lám­ban gyö­ke­re­ző hagyományokat.

» To­vább a tel­jes szövegre «