Dóbék Ágnes írása

november 2nd, 2022 § 0 comments

recenzió

Vogel Zsu­zsa. Az ol­va­sás út­ja­in, a bi­og­rá­fi­á­tól a köz­köl­té­sze­tig: Fa­lu­di Fe­renc mű­ve­i­nek fo­gad­ta­tá­sa. Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos Fü­ze­tek 292. Ko­lozs­vár: Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület, 2020.

Vo­gel Zsu­zsa 2020-ban meg­je­lent kö­te­te Fa­lu­di Fe­renc mű­ve­i­nek re­cep­ci­ó­ját vizs­gál­va új szem­pon­to­kat, mód­sze­re­ket és for­rá­so­kat von a Faludi-kutatásba. A mo­nog­rá­fia alap­ját a szer­ző 2013-ban meg­vé­dett PhD-dolgozata ké­pe­zi, ame­lyet je­len for­má­ban az újabb szak­iro­da­lom ered­mé­nye­it fel­hasz­nál­va dol­go­zott át és tett közzé.

Fa­lu­di Fe­renc mű­ve­it több szem­pont­ból vizs­gál­ták az ed­di­gi ku­ta­tá­sok: iro­dal­mi mun­kás­sá­gát, lí­rá­ját és pró­zai mű­ve­it fő­ként eu­ró­pai kon­tex­tus­ba he­lyez­ve ele­mez­ték, olasz, né­met, fran­cia for­rás­szö­ve­ge­ket azo­no­sít­va. Né­gyesy Lász­ló Faludi-kritikai ki­adá­sá­nak meg­je­le­né­se óta újabb Faludi-versek kéz­ira­tát tár­ták fel a ku­ta­tók. A Fa­lu­di mű­ve­i­re irá­nyu­ló ku­ta­tás ki­ter­jedt a Faludi-versszövegeket tar­tal­ma­zó kéz­ira­tos éne­kes­köny­vek­re és vers­gyűj­te­mé­nyek­re is. Újab­ban Bo­ri­án El­réd a Fa­lu­di ver­se­i­nek kö­tet­kom­po­zí­ci­ó­ját il­le­tő kér­dé­se­ket jár­ta kö­rül. Ezek­hez a ku­ta­tá­sok­hoz kap­cso­ló­dik Vo­gel Zsu­zsa, aki mo­nog­rá­fi­á­ja egyes fe­je­ze­te­i­ben azok­ra a kér­dé­sek­re ke­re­si a vá­laszt, hogy a 18–19. szá­zad fo­lya­mán kik, mi­kor és ho­gyan ol­vas­hat­ták, hasz­nál­hat­ták Fa­lu­di Fe­renc műveit.

Az egyes fe­je­ze­tek más-más né­ző­pont­ját vi­lá­gít­ják meg a Faludi-recepciónak, en­nek meg­fe­le­lő­en Vo­gel a kü­lön­bö­ző kér­dés­kö­rök ki­dol­go­zá­sá­hoz el­té­rő mód­sze­re­ket al­kal­maz – az adott te­ma­ti­ka hív­ja élet­re a vizs­gá­la­tá­hoz hasz­nált eljárást.

A kö­tet első fe­je­ze­te a Faludi-életrajzok kér­dé­sét tár­gyal­ja. Össze­fog­lal­ja az ed­di­gi szak­iro­da­lom ered­mé­nye­it, szám­ba ve­szi az élet­raj­zi ada­tok for­rá­sa­it, majd ezek se­gít­sé­gé­vel az összes ren­del­ke­zés­re álló, is­mert adat alap­ján írja le Fa­lu­di éle­tét. A szak­iro­da­lom­ban az élet­rajz­ra vo­nat­ko­zó el­lent­mon­dá­sos ál­lí­tá­so­kat – mint pél­dá­ul Fa­lu­di szü­le­té­si he­lye és ide­je – ki­eme­li és tisz­táz­za (24–26). Fa­lu­di sze­mé­lyi­sé­gét is igyek­szik ár­nyal­tan be­mu­tat­ni, amennyi­re a ren­del­ke­zés­re álló for­rá­sok le­he­tő­vé te­szik: eb­ben se­gít­sé­gé­re van­nak az Om­ni­á­ri­um, Fa­lu­di jegy­zet­fü­ze­té­nek be­jegy­zé­sei, le­ve­lei, va­la­mint kor­tár­sak köz­lé­sei – így a Faludi-kiadások pe­ri­tex­tu­sa­i­ban meg­je­le­nő Faludi-jellemrajzok. A szer­ző ki­tér a kü­lön­bö­ző ko­rok­ban ke­let­ke­zett élet­raj­zok mö­gött hú­zó­dó kon­cep­ci­ók­ra is, va­la­mint azok­ra a 19. szá­za­di írá­sok­ra és 20. szá­za­di kez­de­mé­nye­zé­sek­re, ame­lyek hoz­zá­já­rul­tak ah­hoz, hogy Fa­lu­di az év­szá­za­dok so­rán he­lyet kap­jon a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net­ben. Az élet­rajz ily mó­don tör­té­nő kri­ti­kus fel­dol­go­zá­sa ki­vá­ló alap­ját ké­pe­zi a Faludi-recepció vizs­gá­la­tá­nak, va­la­mint hoz­zá­já­rul an­nak tisz­tá­zá­sá­hoz, hogy a bi­og­rá­fi­ák ho­gyan ha­tá­roz­ták meg a mű­vek olvasatát.

A má­so­dik fe­je­zet arra ke­re­si a vá­laszt, hogy mi­lyen ol­va­sá­si, hasz­ná­la­ti aján­lá­so­kat hor­doz­nak a szö­ve­gek és pe­ri­tex­tu­sai. Vo­gel Zsu­zsa Fa­lu­di pró­zai mun­ká­in ke­resz­tül ér­zék­le­te­sen szem­lél­te­ti az ol­va­sás mód­já­nak fo­ko­za­tos vál­to­zá­sát, va­la­mint az ez­zel pár­hu­za­mo­san nép­sze­rű­vé váló mű­fa­jok meg­je­le­né­sét a 18. szá­zad­ban: míg Fa­lu­di er­kölcs­ne­me­sí­tő, ne­ve­lő cél­zat­tal írt mun­ká­i­nak be­ve­ze­tői a las­sú, in­ten­zív ol­va­sást ja­va­sol­ják, a Téli éj­sza­kák egy­mást kö­ve­tő tör­té­ne­tei már az új­faj­ta, fo­lya­ma­tos ol­va­sást fel­té­te­le­zik. Ezt kö­ve­tő­en a mo­nog­rá­fia szer­ző­je két Faludi-mű – az Ud­va­ri em­ber cím­mel meg­je­lent Gracián-fordítás és a Szent em­ber – lét­re­jöt­tét meg­ha­tá­ro­zó igé­nye­ket, cé­lo­kat pró­bál­ja meg­vi­lá­gí­ta­ni, il­let­ve a le­het­sé­ges hasz­ná­lat­ra vo­nat­ko­zó uta­lá­so­kat azo­no­sí­ta­ni az elöl­já­ró be­szé­dek­ben. Fa­lu­di leg­főbb írói mo­ti­vá­ci­ó­ja a hasz­nál­ni aka­rás, amely ké­sőbb össze­kap­cso­ló­dik a szó­ra­koz­ta­tás igé­nyé­vel. Az Ud­va­ri em­ber ma­xi­má­i­nak elem­zé­sé­nél Vo­gel Zsu­zsa meg­ál­la­pít­ja, hogy a for­dí­tás­ban meg­fi­gyel­he­tő sti­lá­ris vál­toz­ta­tá­sok a jobb meg­ér­tést szol­gál­ják: az utol­só száz ma­xi­ma fran­cia ere­de­ti­jé­ben sze­rep­lő kom­men­tá­rok pél­dá­ul hi­á­nyoz­nak Fa­lu­di­nál, il­let­ve a ma­gya­rá­za­tok adott eset­ben a fő­szö­veg­ben kap­nak he­lyet (75–76). Az Ud­va­ri em­ber ha­tás­tör­té­ne­té­nek fon­tos epi­zód­ja, hogy Nagy Já­nos sza­nyi plé­bá­nos „alagyák­ba” ül­te­ti és adja ki 1790-ben Ud­va­ri kátó cím­mel. Az át­dol­go­zás elem­zé­se nyo­mon kö­ve­ti Nagy Já­nos egyé­ni sti­lisz­ti­kai – fő­ként tö­mö­rí­tés­sel, gon­do­lat­át­ül­te­tés­sel járó – meg­ol­dá­sa­it, így egy ér­de­kes pél­dá­ját is­mer­jük meg Fa­lu­di for­dí­tá­sa 18. szá­zad végi ér­tel­me­zé­sé­nek. Nagy Já­nos mun­ká­ja ma­gán vi­se­li kora köl­té­sze­té­nek tár­sa­dal­mi jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. Az aján­lás­ban meg­szó­lí­tott me­cé­nás – aki nél­kül va­ló­szí­nű­leg nem je­len­he­tett vol­na meg a könyv ­– mint­egy meg­je­le­ní­ti a szö­veg­ben le­írt ud­va­ri em­bert. Ami a tar­tal­mat il­le­ti, a leg­szem­be­tű­nőbb vál­toz­ta­tás Nagy mun­ká­já­ban a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­ra, a ma­gyar nyel­ven való ver­se­lés­re ösz­tön­ző so­rok (77–82). A Szent em­ber Fa­lu­di a szak­iro­da­lom­ban rit­káb­ban vizs­gált mű­vei közé tar­to­zik. Vo­gel Zsu­zsa a mun­ka mű­fa­ji sa­já­tos­sá­ga­i­nak, le­het­sé­ges hasz­ná­la­ti mód­ja­i­nak ta­nul­má­nyo­zá­sa­kor meg­ál­la­pít­ja, hogy a mo­ra­li­zá­ló tar­ta­lom mel­lett itt már hang­sú­lyo­sab­ban van je­len a szó­ra­koz­ta­tás szán­dé­ka. Az elöl­já­ró be­széd cím­zett­je nem egy szű­kebb ré­teg, mint a ko­ráb­bi mun­kák ese­té­ben, ha­nem a „ke­resz­tény ol­va­só”. A szé­le­sebb kö­zön­ség felé for­du­lást iga­zol­ják a rö­vid, vi­lá­gi élet­ben meg­va­ló­sí­tan­dó, nem el­vont er­köl­csi ta­ná­csok, té­te­lek (87–88).

A kiadás- és nyom­da­tör­té­ne­ti ada­tok hoz­zá­se­gí­te­nek a ki­ad­vá­nyok ér­tel­me­zé­sé­hez. A har­ma­dik fe­je­zet Fa­lu­di mun­ká­i­nak ki­adá­sa­it ve­szi szám­ba a 19. szá­zad ele­jé­ig; eh­hez meg­vizs­gál­ja a ko­ra­be­li ki­adói vi­szo­nyo­kat, azok anya­gi bá­zi­sát és vál­to­zá­sa­it. En­nek a vizs­gá­ló­dás­nak a for­rá­sai ma­guk a kö­te­tek, ezek ti­pog­rá­fi­ai ki­vi­te­le­zé­se, a cím­la­pok ál­tal nyúj­tott in­for­má­ci­ók, va­la­mint a ki­adók nyom­ta­tott, a ki­ad­vány­ba épí­tett le­ve­lei, egyéb kéz­ira­tos ha­gya­té­ka. Vo­gel Zsu­zsa ér­de­kes meg­ál­la­pí­tá­sa a Fa­lu­di éle­té­ben ki­adott kö­te­tek kap­csán: nem vé­let­len, hogy Fa­lu­di egy Paint­ner Mi­hály­hoz in­té­zett le­ve­lé­ben azt írja, hogy a Szent em­ber pél­dá­nya­it nagy­részt úgy kö­töt­ték be, hogy könnyen szét le­hes­sen fej­te­ni őket. En­nek oka az, hogy a köny­ve­ket ké­sőbb gyak­ran kö­töt­ték egy­be té­zi­sek­kel, vizs­ga­anyag­gal; több ilyen Faludi-mű pél­dá­nya fenn­ma­radt kü­lön­bö­ző gyűj­te­mé­nyek­ben, ez bi­zo­nyít­ja, hogy Fa­lu­di mun­ká­it mint gra­du­á­lis köny­ve­ket is ter­jesz­tet­ték (101–103).

A 18–19. szá­za­di Faludi-kiadások mö­gött álló ki­adói po­li­ti­kák be­mu­ta­tá­sá­nál fon­tos sze­re­pet ját­szik Ge­net­te paratextus-elmélete, a pe­ri­tex­tu­sok tar­tal­má­nak vizs­gá­la­ta. Vo­gel Zsu­zsa meg­ál­la­pít­ja az elöl­já­ró be­szé­dek és egyéb pe­ri­tex­tu­sok­nak ne­ve­zett szö­veg­pre­zen­tá­ci­ós ele­mek funk­ci­ó­it, elem­zi a cím­la­pon fel­tün­te­tett szer­zői név­hez tar­to­zó je­len­tés­vi­szo­nyo­kat, a kü­lön­bö­ző ki­adói in­ten­ci­ó­kat, a szer­zői szán­dé­kot mű­köd­te­tő kon­ven­ci­ó­kat, a szer­ző vagy ki­adó ál­tal aján­lott ol­va­sá­si stra­té­gi­át, a meg­szó­lí­tott ol­va­sói ré­te­ge­ket, va­la­mint a posz­tu­musz kö­te­tek­ben a tar­ta­lom vál­to­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ó­kat. Nem ke­rü­li el fi­gyel­mét a ti­pog­rá­fi­ai esz­kö­zök je­len­tés­tar­tal­má­nak, a nyom­dai ki­vi­te­le­zés vál­to­zá­sa­i­nak vizs­gá­la­ta sem. Az 1780-as évek­ben meg­je­lent Faludi-művek pe­ri­tex­tu­sai alap­ján meg­is­mer­jük Ré­vai Mik­lós, mint könyv­ki­adó vál­lal­ko­zói stra­té­gi­á­ját, a ko­ra­be­li könyv­rek­lá­mo­kat, a nyom­dá­szok­kal kö­tött meg­ál­la­po­dá­so­kat, ki­raj­zo­ló­dik a könyv­pi­ac vá­sár­ló­ere­je és mű­kö­dé­se. Ré­vai után Ba­tsá­nyi Já­nos kez­de­mé­nyez­te Fa­lu­di mun­ká­i­nak ki­adá­sát, aki tu­dós könyv­ki­adó előd­jé­hez ha­son­ló­an egy so­ro­zat meg­je­len­te­té­sét in­dít­vá­nyoz­ta, amely­nek első kö­te­te Fa­lu­di ver­se­i­nek ki­adá­sa. A fe­je­zet ki­tér Ka­zin­czy Fa­lu­di­ról al­ko­tott vé­le­mé­nyé­re is, amely meg­ha­tá­ro­zó volt Fa­lu­di­nak az iro­dal­mi ká­non­ban el­fog­lalt po­zí­ci­ó­ját il­le­tő­en. A szer­ző meg­ál­la­pít­ja, hogy va­ló­szí­nű­leg nem is Ka­zin­czy meg­íté­lé­se volt az, ami az év­ti­ze­dek so­rán vál­to­zott, sok­kal in­kább az iro­dal­mi nyil­vá­nos­ság ko­ra­be­li dis­kur­zu­sai. Ka­zin­czy és le­ve­le­ző­part­ne­rei Fa­lu­di­ra vo­nat­ko­zó meg­jegy­zé­se­it a ver­se­lés, a nyelv­újí­tás és az íz­lés prob­lé­ma­kö­rei men­tén le­het­ne cso­por­to­sí­ta­ni (125–129).

Ré­vai és Ba­tsá­nyi szö­veg­ki­adá­sa­in ke­resz­tül tár­gyal­ja a kö­vet­ke­ző fe­je­zet Fa­lu­di ver­sei ki­adá­sá­nak, kéz­ira­ta­i­nak fi­lo­ló­gi­á­ját. A két ki­adó más-más mó­don ne­ve­zi meg meg­cél­zott ol­va­só­it és a ja­va­solt ol­va­sá­si tech­ni­ká­kat. Míg Ré­vai ese­té­ben a meg­nyer­ni kí­vánt ol­va­sói ré­teg több­nyi­re a „ha­za­fi­ak”, „nagy­ja­ink” és a de­di­ká­ció cím­zett­jei, ad­dig Ba­tsá­nyi­nál a „tu­dós” ol­va­só. Ol­va­sá­si aján­lá­suk is el­té­rő: Ré­vai több szö­veg­va­ri­ánst kö­zöl, ez­zel fel­kí­nál­ja az ol­va­só­nak, hogy maga dönt­sön a szö­veg hi­te­les­sé­gé­nek kér­dé­sé­ben. Ba­tsá­nyi aján­lá­sa a nem­ze­ti nyelv és po­é­zis esz­mé­nye fe­lől ol­vas­tat­ja a Faludi-műveket. Mind­két ki­adó hang­sú­lyoz­za, hogy Fa­lu­di mun­kás­sá­ga kö­ve­tés­re mél­tó és a ma­gyar nyel­vű iro­da­lom esz­mé­jé­hez kap­cso­ló­dik. Ré­vai szer­kesz­té­si el­ve­it a nyelv­mű­ve­lés fon­tos­sá­ga, az íz­lés­for­má­lás ve­ze­tik, Ba­tsá­nyi a nyelv ter­mé­sze­tes fej­lő­dé­sét akar­ja elő­se­gí­te­ni az­zal, hogy ki­ad­ja a je­les ma­gyar szer­zők mun­ká­it. Mind­ket­ten kö­te­les­sé­gük­nek ér­zik, hogy a ki­adás­ra szánt szö­ve­ge­ken ja­ví­tá­so­kat vé­gez­ze­nek, eze­ket a sa­ját ma­guk ál­tal ki­je­lölt nyel­vi nor­ma ha­tá­roz­za meg. Ré­vai ja­ví­tá­sai nagy­részt a nyel­vi egy­sé­ge­sí­tés irá­nyá­ba mu­tat­nak, eze­ket és más tí­pu­sú vál­toz­ta­tá­sa­it szá­mos pél­dán ke­resz­tül szem­lél­te­ti a fe­je­zet (147–148). Ba­tsá­nyi már Ré­vai ki­adá­sá­nak hi­bá­it is ja­vít­ja, Fa­lu­di ver­se­i­nek „fo­gyat­ko­zá­sa­it” ez­után ve­szi sor­ra; négy pont­ba fog­lal­ja mó­do­sí­tá­sa­it: lo­gi­kai, vers­tan­ra vo­nat­ko­zó, íz­lés­be­li és nyel­vi hi­bák (151–153).

A kö­tet kö­vet­ke­ző na­gyobb egy­sé­ge arra ke­re­si a vá­laszt, kik ol­vas­ták Fa­lu­di mű­ve­it a 18. szá­zad­ban. Az ez­irá­nyú ku­ta­tás el­sőd­le­ges for­rá­sai a possessor-bejegyzések, lá­to­ga­tá­si köny­vek, mar­gi­ná­li­ák, alá­hú­zá­sok, a vizs­gá­lat alap­ja­it je­len­tő kö­te­te­ket pe­dig a kü­lön­bö­ző tí­pu­sú er­dé­lyi könyv­tá­rak őr­zik. A kol­lé­gi­u­mi té­kák di­á­kok, ta­ná­rok, pat­ró­nu­sok ha­gya­té­ká­ból gya­ra­pod­tak, az egyes kö­te­tek­nek pe­dig több tu­laj­do­no­suk és hasz­ná­ló­juk volt. Fa­lu­di mű­vei a fő­úri gyűj­te­mé­nyek­ben is meg­ta­lál­ha­tók vol­tak, mint a Te­le­ki Könyv­tár vagy a Bat­thyán­eum. A Ne­mes asszony pél­dá­nyai több gyűj­te­mény ese­té­ben ér­de­kes in­for­má­ci­ó­kat hor­doz­nak. A Te­le­ki Könyv­tár lá­to­ga­tá­si köny­vé­ben van adat ar­ról, hogy egy női ol­va­só ta­nul­má­nyoz­ta (169), gróf Szé­kely Lász­ló pél­dá­nyá­ban pe­dig az er­köl­csi, gya­kor­la­ti út­mu­ta­tá­so­kat emel­te ki az ol­va­só (175). A possessor-kutatás ered­mé­nyes­sé­gét szá­mos té­nye­ző ne­he­zí­ti, így a be­jegy­zé­sek át­te­kin­té­sé­ből nem von­ha­tók le ál­ta­lá­nos konk­lú­zi­ók. A be­mu­ta­tott, tu­laj­do­no­si be­jegy­zé­sek­kel ren­del­ke­ző kö­te­tek azon­ban így is hoz­zá­já­rul­nak a Faludi-recepció komp­le­xebb vizsgálatához.

Fa­lu­di köl­té­sze­té­nek fo­gad­ta­tá­sát a köz­köl­té­szet kon­tex­tu­sá­ban is ta­nul­má­nyoz­za a szer­ző, ami azért is fon­tos, mert an­nak el­le­né­re, hogy Fa­lu­di éle­té­ben ver­sei nem je­len­tek meg nyom­ta­tás­ban, kéz­ira­tos éne­kes­köny­vek, ver­ses kéz­ira­tok, pony­va­nyom­tat­vá­nyok for­má­já­ban ter­jed­tek az ol­va­sók kö­zött. A vizs­gá­lat fő bá­zi­sát és ki­in­du­ló­pont­ját a Stoll-bibliográfia té­te­lei je­len­tik. A kéz­ira­tos szö­ve­gek ter­je­dé­sét ki­mu­ta­tó sta­tisz­ti­ka ered­mé­nyei ki­mu­tat­ják, me­lyek vol­tak a leg­nép­sze­rűbb ver­sek, il­let­ve mi­lyen kro­no­ló­gai vál­to­zá­sok fi­gyel­he­tők meg a re­cep­ci­ó­ban (191–201). A le­jegy­zett szö­ve­gek a leg­több eset­ben a Faludi-versek va­ri­án­sai, pa­ra­frá­zi­sai. Az egyes át­ala­kí­tá­sok tí­pu­sa­i­nak be­mu­ta­tá­sa jól ér­zé­kel­te­ti, hogy a be­fo­ga­dó kö­zeg ho­gyan ha­tá­roz­ta meg a szö­ve­gek ala­ku­lá­sát. Vo­gel Zsu­zsa a va­ri­án­sok mel­lett az is­mer­tebb szer­zők mű­ve­in tet­ten ér­he­tő Faludi-hatást is be­mu­tat­ja (215–219).

A kö­tet­ben össze­gyűj­tött ku­ta­tá­sok hoz­zá­já­rul­nak a Faludi-szakirodalom ered­mé­nye­i­hez, ár­nyal­ják a Fa­lu­di ko­ra­be­li fo­gad­ta­tá­sá­ról ki­ala­kult ké­pet. Az egyes fe­je­ze­tek lo­gi­ku­san kö­ve­tik egy­mást, a ku­ta­tás ki­ter­jed a 18–19. szá­za­di re­cep­ció min­den le­het­sé­ges for­má­já­ra. A kü­lön­bö­ző for­rá­sok fel­dol­go­zá­sá­nak mód­szer­ta­na vi­szo­nyí­tá­si alap­ként szol­gál­hat min­den ha­son­ló, egy-egy szer­ző re­cep­ci­ó­já­ra vo­nat­ko­zó ku­ta­tás esetében.

Summary

Zsu­zsa Vogel’s vo­lu­me exp­lo­res the re­cept­ion of Fe­renc Fa­lu­di’s works, bring­ing new pers­pec­ti­ves, met­hods, and sour­ces to Fa­lu­di stu­di­es. The vo­lu­me se­eks to ans­wer the quest­ion by whom, when, and how Fe­renc Faludi’s works were read and used du­ring the eigh­teenth and ni­ne­teenth cent­uri­es. Each chap­ter il­lu­mi­na­tes a dif­fe­rent pers­pec­tive on the re­cept­ion of Fa­lu­di, and Vo­gel uses dif­fe­rent met­hods to de­ve­lop the dif­fe­rent is­sues – the par­ti­cu­lar the­me gi­ves rise to the met­hod of in­qu­iry. The main sour­ces of the re­se­arch inc­lu­de the ma­nuscripts of the Fa­lu­di books, the cor­res­pon­den­ce of con­tem­por­ary writers, po­ets, pub­lis­hers, and prin­ters, the re­cords of the ow­ners of the Fa­lu­di books in the ma­jor Transyl­va­ni­an lib­ra­ri­es, and the Fa­lu­di se­ri­es in the ma­nuscript books. The analy­sis of the sour­ces re­ve­als the know­ledge, use, and re­aders­hip of Faludi’s texts among dif­fe­rent sec­tions of society.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?