Mikos Éva írása

július 23rd, 2020 § 0 comments

recenzió

Vi­lá­gi éne­kek és ver­sek, B. P. 1800. Saj­tó alá ren­dez­te, az elő­szót és  a jegy­ze­te­ket írta Kül­lős Imo­la, Re­Tex­tum 7, Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018.

Kül­lős Imo­lát vagy bár­me­lyik mű­vét ér­té­kel­ni iga­zán há­lát­lan fel­adat, hi­szen mun­kás­sá­gát szám­ta­lan al­ka­lom­mal mél­tat­ták már tel­jes jog­gal, s így a ké­sei re­cen­zens szá­má­ra ke­vés új­sze­rű ki­mon­dá­sá­nak le­he­tő­sé­ge jut.

Kül­lős Imo­la élet­mű­vé­nek pers­pek­tí­vá­ja kel­lő­en szé­les ah­hoz, hogy több társ­tu­do­mány, így min­de­nek­előtt az iro­da­lom­tör­té­net és a ze­ne­tu­do­mány szá­má­ra is fel­kí­nál­jon to­váb­bi gon­dol­ko­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket. Ha­szon­nal for­gat­hat­ják mun­ká­it a tör­té­net­tu­do­mány kü­lön­bö­ző ágá­nak mű­ve­lői, a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gu­sok,  a mentalitás- és tár­sa­da­lom­tör­té­né­szek is. A folk­lo­ris­ta re­cen­zens szá­má­ra azon­ban ő min­de­nek­előtt folk­lo­ris­ta, aki a töb­bi tu­do­mány­ág szá­má­ra is ért­he­tő­vé és fo­gyaszt­ha­tó­vá te­szi a folk­lór­al­ko­tá­so­kat, il­let­ve fel­hív­ja a fi­gyel­met a ka­no­ni­kus mű­vé­sze­tek­ben ta­lál­ha­tó folk­lo­ri­kus ele­mek­re, to­váb­bá igyek­szik kon­tex­tus­ba he­lyez­ni, ér­tel­mez­ni is azo­kat. Eh­hez azon­ban sok apró lé­pé­sen, több év­ti­ze­des ki­tar­tó mun­kán ke­resz­tül ve­zet az út. Az egyes mun­ka­fá­zi­sok kö­zött el­en­ged­he­tet­len az ala­pos és pre­cíz anyag­is­me­ret, a szö­ve­gek szá­za­i­nak és ez­re­i­nek ér­té­se, sőt me­mo­ri­zá­lá­sa, hogy a köz­tük lévő össze­füg­gé­sek mi­nél könnyeb­ben lát­ha­tó­vá vál­ja­nak. A mun­ka mér­föld­kö­vei kö­zött elő­ke­lő he­lyet fog­lal­nak el a szö­veg­ki­adá­sok, ame­lyek­kel Kül­lős Imo­la év­ti­ze­dek óta rend­sze­re­sen je­lent­ke­zik.

Hu­szon­öt éve tart az a mun­ka is, ame­lyet Csör­sz Ru­men Ist­ván­nal vé­gez­nek a 17–19. szá­za­di ma­gyar nyel­vű köz­köl­té­szet te­ma­ti­kus kri­ti­kai ki­adá­sá­nak elő­ké­szí­té­se és meg­je­len­te­té­se ér­de­ké­ben, ed­dig négy kö­tet lá­tott nap­vi­lá­got a Régi Ma­gyar Köl­tők Tára 18. szá­za­di so­ro­za­tá­ban. A so­ro­zat olyan át­lag­ol­va­sók és szak­em­be­rek szá­má­ra is el­ér­he­tő­vé, meg­fog­ha­tó­vá, és min­de­nek­előtt hasz­nál­ha­tó­vá tet­te ezt a szo­ci­okul­tu­rá­lis meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú szö­veg­vi­lá­got, akik más­kü­lön­ben soha nem ju­tot­tak vol­na hoz­zá, s bi­zo­nyo­san nem épí­tet­ték vol­na be azt sa­ját ku­ta­tá­sa­ik­ba.

A most re­cen­ze­ált gyűj­te­ményt Kül­lős Imo­la negy­ven éve ké­szí­tet­te elő ki­adás­ra, ám 1976-ban a ki­adó vissza­lé­pett a meg­je­len­te­té­sé­től. A Vi­lá­gi éne­kek és ver­sek című kö­tet így to­váb­bi negy­ven­négy éven át alud­ta Csipkerózsika-álmát, s két­száz­ti­zen­nyolc éves lett, mire vég­re ki­nyom­tat­ták. A jegy­ze­te­ket a szer­kesz­tő fel­újí­tot­ta az az­óta össze­gyűlt ta­pasz­ta­la­tok fé­nyé­ben, s az új szem­lé­let­mó­dok­nak és kri­ti­kai ki­adá­si gya­kor­la­tok­nak meg­fe­le­lő­en át is dol­goz­ta.

A hosszú vá­ra­ko­zás olyan ér­te­lem­ben jót tett a kéz­irat­nak, hogy így több in­for­má­ció ke­rül­he­tett a jegy­zet­ap­pa­rá­tus­ba az egyes ver­sek utó­éle­té­ről, va­ri­á­ci­ós rend­sze­ré­ről. A jegy­ze­tek ugyan­is nagy­részt a szö­ve­gek for­rás­vi­dé­két, a té­mák, stró­fa­szer­ke­ze­tek, köz­hely­so­rok és más esz­kö­zök ko­ráb­bi köz­köl­té­sze­ti, il­let­ve iro­dal­mi elő­for­du­lá­sa­it, va­la­mint ké­sőb­bi szö­veg­va­ri­án­sok­ban ját­szott sze­re­pét fir­tat­ják. Egy-egy szö­veg­tí­pus vagy szö­veg­csa­lád va­ri­an­tú­rá­já­nak, vagy­is előz­mé­nye­i­nek, il­let­ve utó­ha­tá­sá­nak fel­tá­rá­sa nem csu­pán azért fon­tos, mert jel­zi az adott szö­veg nép­sze­rű­sé­gét, köz­is­mert­sé­gét. Azért is ér­de­kes, mert az egyes vál­to­za­tok, va­la­mint a pa­ra­frá­zi­sok, tí­pus­kom­bi­ná­ci­ók, tra­vesz­ti­ák, akár­csak a vers ér­tel­me­zé­si kí­sér­le­tei tük­rö­zik a mű al­kal­maz­ha­tó­sá­gát, gya­kor­la­ti hasz­nál­ha­tó­sá­gát is. A va­ri­án­sok mel­lett a kon­ta­mi­nált vál­to­za­tok az egyes al­ko­tó­ele­mek egy­mást ér­tel­me­ző kí­sér­le­tei, egy­más kon­tex­tu­sá­ban más fény­tö­rés­ben mu­tat­koz­nak meg az egyes szö­ve­gek. A kri­ti­kai ki­adás egy, a folk­lo­ri­zá­ló­dás­ban is érin­tett mű­faj ese­té­ben több­let­mun­kát je­lent te­hát az iro­dal­mi mű­vek ha­son­ló mun­ká­la­ta­i­hoz ké­pest. A szer­kesz­tő itt nyo­mon kö­ve­ti a folk­lo­ri­zá­ló­dás fo­lya­ma­tát is, amennyi­ben van ilyen, szi­go­rú­an ér­tel­mez­ve a fo­gal­mat, az előt­tünk álló gyűj­te­mény ere­de­ti­je maga is csu­pán egy ál­lo­más a va­ri­á­ló­dás és to­vább­gon­do­lás fo­lya­ma­tá­ban. Akár­csak az ál­ta­la rep­re­zen­tált ha­gyo­mány­ré­teg, a köz­köl­té­szet köz­tes he­lyet fog­lal el a tisz­tán iro­dal­mi és a tisz­tán folk­lór anya­got rög­zí­tő kri­ti­kai ki­adá­sok kö­zött, egy­szer­re kell be­mu­tat­nia az iro­dal­mi és a száj­ha­gyo­má­nyo­zó vál­to­za­to­kat. A folk­lo­ri­zá­ló­dás bi­zo­nyos szö­ve­gek ese­té­ben el­ju­tott a pa­rasz­ti folk­ló­rig is, te­hát a kri­ti­kai ki­adás utal az eset­le­ges népi vál­to­za­tok­ra – olyan­kor is, ami­kor a pa­rasz­ti száj­ha­gyo­mány­ba már csak egyet­len stró­fa, eset­leg né­hány sor ke­rült, je­lez­ve, hogy a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a köz­köl­té­szet a meg­úju­ló pa­rasz­ti szó­be­li­ség egyik for­rá­sa volt.

A köz­köl­té­szet a maga tel­je­sen sa­já­tos szö­veg­ala­kí­tá­si gya­kor­la­tá­val hoz­zá­já­rult a ká­non fo­gal­má­nak ru­gal­mas­sá té­te­lé­hez is. A köz­köl­té­szet­ben ugyan­is a va­ri­a­bi­li­tás nem csu­pán az ér­tel­me­zés­re tesz kí­sér­le­tet, ha­nem egy­út­tal ka­no­ni­zál is, ha ugyan­is egy szö­veg vagy dal­lam nem va­ri­á­ló­dik, ak­kor nincs esély rá, hogy fenn­ma­rad – ha nem ír­ják le újra, nem ad­ják elő kisebb-nagyobb kö­zös­ség előtt, sem­mi sem ga­ran­tál­ja a to­váb­bi lé­te­zé­sét.

A B. P. mo­nog­ram­mal szig­nált, vagy B. P. mo­nog­ra­mú sze­mély­nek aján­lott gyűj­te­mény jel­lem­zői nagy­já­ból az aláb­bi­ak­ban fog­lal­ha­tók össze. Nagy szám­ban ta­lál­ha­tók meg ben­ne Ama­de Lász­ló­nak a kor­ban egyéb­ként is nép­sze­rű ver­sei, ese­ten­ként kisebb-nagyobb át­ala­kí­tás­sal. Ama­de egyi­ke azok­nak az al­ko­tók­nak, akik­nek mű­vei gyak­ran ol­vas­ha­tók a kor­szak kéz­ira­tos éne­kes­köny­ve­i­ben és vers­gyűj­te­mé­nye­i­ben, je­lez­ve a ro­ko­kó dal­ver­sek hal­lat­lan nép­sze­rű­sé­gét. Így te­hát a kri­ti­kai ki­adás egy ko­ra­be­li író be­fo­ga­dás­tör­té­ne­té­hez, a magas(abb) iro­da­lom mű­kö­dé­sé­hez is hoz­zá­tesz va­la­mit. Kü­lön­le­ges­sé­ge még a kö­tet­nek, hogy nem csu­pán Ama­de ver­sek pa­ra­frá­zi­sai, il­let­ve va­ri­án­sai ta­lál­ha­tók meg ben­ne, ha­nem olyan köl­te­mé­nyek is, ame­lye­ket akár ő is ír­ha­tott vol­na, de nem tar­toz­nak az élet­mű­höz. Ama­de mo­do­rá­ban te­hát má­sok is al­kot­tak, s az epi­go­nok mű­vei az al­ko­tó mű­ve­i­nek ér­tel­me­zé­si kí­sér­le­te­ként fog­ha­tó fel. Ki­sebb szám­ban, de meg­ta­lál­ha­tók a kö­tet­ben Fa­lu­di Fe­renc ver­sei, il­let­ve azok át­ira­tai, vál­to­za­tai is.

A da­lok mű­fa­ji pa­let­tá­ja is szé­les­nek mond­ha­tó, ugyan­ak­kor vi­szony­lag mo­dern ké­pet mu­tat, eset­leg el­kép­zel­he­tő, hogy idő­sebb, éret­tebb sze­mély mun­ká­ja le­het. Mind­ezt bi­zo­nyít­ják, hogy hi­á­nyoz­nak be­lő­le a di­ák­köl­té­szet bi­zo­nyos jel­leg­ze­tes, ám kis­sé bár­do­lat­lan, vas­kos hu­mo­rú ki­fe­je­zé­si for­mái (bor­da­lok, mu­la­tó­nó­ták, ka­to­na­da­lok, csú­fo­lók), s a mi­li­táns te­ma­ti­ka egyéb mű­fa­jai is csak el­vét­ve, il­let­ve rö­vi­dí­tett for­má­ban je­len­nek meg, mint pél­dá­ul a to­bor­zók és a mar­sok. A szö­ve­gek túl­nyo­mó ré­sze sze­rel­mi dal, de sok más köz­köl­té­sze­ti zsá­ner­ből is ka­punk íze­lí­tőt. A sze­re­lem té­má­ja után má­so­dik he­lyen a bá­nat áll; a ke­ser­ve­sek, buj­do­só­éne­kek vi­szony­lag nagy te­ret kap­nak a kö­tet­ben, s ha­son­ló­an je­len­tős a ta­nács­adó köl­té­szet ré­sze­se­dé­se is. A ver­sek sor­ren­di­sé­ge tu­da­tos szer­kesz­tés­re utal, az egyes té­mák bok­rok­ba ren­de­ződ­nek a kö­tet­ben, amely egyéb­ként be­tű­rend­ben őrzi a ver­se­ket. A pony­vák­ról má­solt ver­sek ará­nya is vi­szony­lag nagy. A szer­kesz­tő meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint a köl­te­mé­nyek jól ki­raj­zol­ják a le­jegy­ző vagy meg­ren­de­lő sze­mé­lyi­sé­gét, aki fel­te­he­tő­en nőt­len, s a női nem­ről nem túl­zot­tan po­zi­tív kép­pel ren­del­ke­ző fér­fi le­he­tett.

Egy ilyen ho­ri­zon­tá­lis, a tel­jes szö­veg­uni­ver­zu­mot egy-egy téma men­tén szem­lé­ző, hosszabb idő­sza­kot fel­öle­lő kor­pu­szok ki­vá­ló ki­egé­szí­tői le­het­nek az anya­got ver­ti­ká­li­san mu­ta­tó te­ma­ti­kus ki­adá­sok­nak. A hossz­met­sze­tek al­kal­ma­sak a vál­to­zá­sok be­mu­ta­tá­sá­ra, egy-egy téma szé­le­sebb va­ri­á­ci­ós rend­sze­ré­nek egy­más mel­lé he­lye­zé­sé­re, az el­té­ré­sek nyo­mon kö­ve­té­sé­re. Egyet­len kéz­ira­tos éne­kes­könyv egy adott pil­la­nat vagy idő­szak, egy ki­sebb táj­egy­ség vagy te­le­pü­lés, azon be­lül egy is­me­ret­sé­gi kör, ba­rá­ti tár­sa­ság, vagy csu­pán egyet­len sze­mé­lyi­ség szö­veg­is­me­re­tét, szö­veg­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta­it rep­re­zen­tál­ja. Ha­son­lít ez a nép­raj­zi táj­mo­nog­rá­fi­ák, település‑, család‑, il­let­ve egyé­ni­ség­mo­nog­rá­fi­ák mű­fa­já­ra, ame­lyek cél­ja, hogy egy kis­kö­zös­ség vagy egyén is­me­re­te­i­nek és sa­ját tu­dá­sá­hoz való vi­szo­nyá­nak se­gít­sé­gé­vel ad­ja­nak be­pil­lan­tást a folk­lór mű­kö­dé­sé­be, hét­köz­na­pi és ün­ne­pi sze­re­pé­re, al­kal­maz­ko­dá­sá­ra. Ez eset­ben a köz­köl­té­szet egyén­re sza­bá­sa fi­gyel­he­tő meg, szin­te la­bo­ra­tó­ri­u­mi kö­rül­mé­nyek kö­zött.

A Vi­lá­gi éne­kek és ver­sek kö­te­te csak egy le­het­sé­ges al­ter­na­tí­vát mu­tat, de eb­ben a ka­te­gó­ri­á­ban egyi­ke az el­sők­nek. Ko­ráb­ban Pá­ló­czi Hor­váth Ádám Ötöd­fél­száz éne­kek cím­mel köz­is­mert­té vált kö­te­té­nek ki­adá­sán kí­vül nem na­gyon volt ha­son­ló ter­je­del­mű kéz­irat, amely ön­ál­ló kö­tet­ként meg­je­lent vol­na.  Re­mél­he­tő­leg szá­mos kö­ve­ti majd.

Jegyzetek

[1] Leg­újab­ban: Szi­lá­gyi Már­ton, „Kül­lős Imo­la: Köz­ké­zen, köz­szá­jon, köz­tu­dat­ban: Folk­lo­risz­ti­kai ta­nul­má­nyok”, Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Köz­le­mé­nyek 117 (2013): 227–231, Bárth Dá­ni­el, „Kül­lős Imo­la: Köz­ké­zen, köz­szá­jon, köz­tu­dat­ban. Folk­lo­risz­ti­kai ta­nul­má­nyok. Bu­da­pest, 2012”, Eth­no­gra­phia, 124 (2013), 1. sz.: 120–122.
[2] Köz­köl­té­szet 1: Mu­lat­ta­tók, s. a. r. Kül­lős Imo­la, mts. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Régi ma­gyar köl­tők tára: XVIII. szá­zad 4 (Bu­da­pest: Ba­las­si Ki­adó, 2000); Köz­köl­té­szet 2: Tár­sa­sá­gi és mu­la­tó köl­té­szet, s. a. r. Csör­sz Ru­men Ist­ván és Kül­lős Imo­la, Régi ma­gyar köl­tők tára: XVIII. szá­zad 8 (Bu­da­pest: Uni­ver­si­tas Ki­adó, 2006); Köz­köl­té­szet 3/A: Tör­té­ne­lem és tár­sa­da­lom, s. a. r. Csör­sz Ru­men Ist­ván és Kül­lős Imo­la, Régi ma­gyar köl­tők tára, XVIII. szá­zad 14 (Bu­da­pest: Uni­ver­si­tas Ki­adó – Edi­ti­o­Prin­ceps Ki­adó, 2013); Köz­köl­té­szet 3/B: Köz­er­kölcs és egyé­ni sors, s. a. r. Csör­sz Ru­men Ist­ván és Kül­lős Imo­la, Régi ma­gyar köl­tők tára: XVIII. szá­zad 15 (Bu­da­pest: Uni­ver­si­tas Ki­adó, 2015).

Summary

Vi­lá­gi éne­kek és ver­sek, B. P. 1800 [Se­cu­lar songs and po­ems] is an ano­ny­mous ma­nuscript, a ty­pi­cal lay po­pu­lar song coll­ec­ti­on from the last de­ca­de of the eigh­teenth cent­ury. The book­let was writ­ten by som­eo­ne who sign­ed the­ir name as P. B. (B. P.) or de­di­ca­ted it to an unk­nown per­son with the­se ini­ti­als. The mo­dern cri­ti­cal edi­ti­on aims to rep­re­sent the middle-class song re­per­to­ire of the count­ry­si­de, inc­lu­ding gen­res such as la­ments, mi­li­tary songs, and love songs. The no­tes pre­sent pa­ral­lels for each type, inc­lu­ding hand-written, prin­ted, and folk­lo­re vers­ions. The dif­fe­rent writ­ten and oral va­ri­a­tions, pa­raph­ras­es, type-combinations, tra­v­es­ti­es, etc. of each song show both the pro­cess of the­ir folk­lo­ri­sa­ti­on and the mo­dus of the­ir in­terp­re­ta­ti­on.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?