Tóth Kálmán Horn András magyarul megjelent könyveiről

március 4th, 2020 § 0 comments

recenzió

  1. Horn And­rás. Az iro­da­lom­esz­té­ti­ka alap­jai. Szer­kesz­tet­te Fórizs Ger­gely. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2017.
  2. Horn And­rás. Mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és iro­da­lom. Iro­dal­mi mo­da­li­tás. Szer­kesz­tet­te Hege­düs Béla. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018.

A két re­cen­ze­ált kö­tet a Svájc­ban élő ma­gyar iro­da­lom­tu­dós, Horn And­rás há­rom mű­vét fog­lal­ja ma­gá­ban. Az ere­de­ti­leg né­me­tül meg­je­lent köny­ve­ket a szer­ző for­dí­tot­ta és dol­goz­ta át a re­ci­tinél meg­je­lent ki­adá­sok szá­má­ra.

1.

Horn And­rás első ma­gyar nyel­ven meg­je­lent műve az 1993-ban pub­li­kált Grund­la­gen der Li­te­ra­turäst­he­tik című né­met nyel­vű mun­ka át­dol­go­zott vál­to­za­ta, Fó­rizs Ger­gely szer­kesz­té­sé­ben. Horn sze­rint az iro­da­lom­esz­té­ti­ka meg­ala­po­zá­sá­nak egy ér­ték­el­mé­le­ti, egy esz­té­ti­kai és egy ant­ro­po­ló­gi­ai fun­da­men­tu­mon kell tör­tén­nie. A könyv fel­épí­té­sét is ez a hár­mas alap­ve­tés ha­tá­roz­za meg, az első fe­je­zet az ér­ték­el­mé­le­ti, a má­so­dik az esz­té­ti­kai, a har­ma­dik az ant­ro­po­ló­gi­ai alap­ve­tést tár­gyal­ja.

Az ér­ték­el­mé­le­ti alap­ve­tés szük­sé­ges­sé­gét a szer­ző az ál­ta­lá­nos és a kü­lö­nös dia­lek­ti­ká­já­nak ke­re­té­ben a re­la­ti­viz­mus és a szub­jek­ti­viz­mus csap­dái el­ke­rü­lé­sé­vel ma­gya­ráz­za. (19.) Az ér­té­kek köz­pon­ti sze­re­pet ját­sza­nak a mű­vé­szet­tu­do­mány­ban, így az iro­da­lom­tu­do­mány­ban is. Min­den ol­va­sás ér­té­ke­lést imp­li­kál tet­szés vagy nem­tet­szés for­má­já­ban, az iro­da­lom­tör­té­net és az iro­da­lom­kri­ti­ka hi­e­rar­chi­zál­ja az össze­ha­son­lít­ha­tó mű­al­ko­tá­so­kat. (22.) Az első fe­je­zet azt a kér­dést jár­ja kö­rül, hogy ezek az iro­dal­mi ér­ték­íté­le­tek „mily mér­ték­ben ren­del­kez­het­nek ob­jek­ti­vi­tás­sal, in­ter­szub­jek­tív el­len­őriz­he­tő­ség­gel, s ez­ál­tal ál­ta­lá­no­san el­fo­gad­ha­tó ér­vénnyel.” (22.) Horn tel­jes mér­ték­ben tisz­tá­ban van a helyt­ál­ló esz­té­ti­kai íté­le­tet ele­ve ga­ran­tá­ló el­mé­le­ti sza­bály­rend­szer, ab­szo­lút mér­ce le­he­tet­len­sé­gé­vel, az iro­da­lom­tu­do­mány mű­ve­lé­sé­nek és az iro­da­lom­ok­ta­tás gya­kor­la­tá­nak szem­pont­já­ból még­is szük­sé­ges­nek tart­ja vizs­gá­lat tár­gyá­vá ten­ni az iro­da­lom, il­let­ve ál­ta­lá­ban véve az esz­té­ti­kai mi­nő­ség tu­do­má­nyos ku­tat­ha­tó­sá­gá­nak le­he­tő­sé­gét. Hang­sú­lyoz­za, hogy min­dig az adott kon­tex­tus­ban kell meg­vizs­gál­ni, hogy az al­kal­ma­zott po­é­ti­kai esz­kö­zök elérik‑e esz­té­ti­kai cél­ju­kat, és en­nek meg­ál­la­pí­tá­sa min­dig egye­di mér­le­ge­lést igé­nyel, nin­cse­nek ál­ta­lá­no­sít­ha­tó sza­bá­lyai. (27.) Az ér­ték­íté­le­tek ra­ci­o­na­li­zá­lá­sa szük­sé­ges do­log, de alap­jai ér­zel­mi jel­le­gű­ek, me­lyek meg­elő­zik az ér­vek ke­re­sé­sét.

Rend­kí­vül szé­les, in­ter­disz­cip­li­ná­ris mű­velt­ség­ho­ri­zont tá­rul föl az ol­va­só előtt az ér­ték­el­mé­let kü­lön­bö­ző kon­tex­tu­sa­i­nak szám­be­vé­te­le so­rán, az et­no­ló­gi­ai, esz­té­ti­kai, fi­lo­zó­fi­ai, iro­da­lom­el­mé­le­ti, szo­cio­ló­gi­ai és pszi­cho­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­sok, a kul­tu­rá­lis meg­ala­po­zá­sú ér­ték­re­la­ti­viz­mus, a disszenzus-érv és an­nak kri­ti­ká­ja, az ér­té­ke­lés tör­té­ne­ti­sé­gé­nek prob­le­ma­ti­ká­ja, mind­ez gaz­dag pél­da­anyag­gal il­luszt­rál­va. Horn vizs­gá­la­ta ér­vé­nyes­sé­gé­nek fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben ért­he­tő mó­don a vég­le­tes né­ze­tek el­ke­rü­lé­se, és egy­faj­ta tu­do­má­nyos mód­szer­nek te­kint­he­tő esszen­ci­a­liz­mus mel­lett fog­lal ál­lást, mely az em­be­ri­ség egy­sé­ges kon­cep­ci­ó­já­ból in­dul ki, de szá­mol a nyil­ván­va­ló­an ész­lel­he­tő kü­lönb­sé­gek­kel is. (64.) Az ér­ték­íté­le­tek­re vo­nat­ko­zó ra­ci­o­ná­lis vita le­he­tő­sé­ge vé­le­mé­nye sze­rint nem zár­ha­tó ki el­mé­le­ti ala­pon sem esz­té­ti­kai, sem eti­kai vo­nat­ko­zá­sú prob­lé­mák ese­té­ben, azon­ban az ér­ték­íté­le­tek ob­jek­ti­vi­tá­sá­nak foka el­té­rő le­het. Az ér­ték­el­mé­le­ti részt táb­lá­zat­tal is szem­lél­te­tett össze­fog­la­lás zár­ja, mely a „szubjektív/objektív” és „relatív/abszolút” fo­ga­lom­pá­rok össze­füg­gés­rend­sze­re alap­ján az esz­té­ti­kai ér­té­kek „ob­jek­tív” mi­vol­tát hi­va­tott alá­tá­masz­ta­ni. (93‒95.)

A má­so­dik fe­je­zet az iro­da­lom­ér­tés esz­té­ti­kai alap­ve­té­sét tár­gyal­ja. Horn vé­le­mé­nye sze­rint „az iro­da­lom mint mű­vé­szet min­de­nek­előtt esz­té­ti­kai ér­té­ke­ket kí­ván lét­re­hoz­ni.” (98.) Az iro­da­lom szá­má­ra csak az esz­té­ti­kai ér­té­ke­ket te­kin­ti kons­ti­tu­tív­nak, az iro­da­lom­ban meg­je­le­nő egyéb ér­té­ke­ket (eti­kai, tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai) nem. (98.) A fe­je­zet szám­ba ve­szi az iro­da­lom­esz­té­ti­ka el­len fel­hoz­ha­tó eset­le­ges ki­fo­gá­so­kat, inst­ru­men­ta­lis­ta és his­toris­ta el­len­ve­té­se­ket, az esz­té­ti­kai ér­ték­íté­le­tek tény­sze­rű re­la­ti­vi­tá­sá­nak sa­já­tos oka­it, a jó kri­ti­kus is­mér­ve­it, me­lyek kö­zül a do­log­is­me­re­tet és az össze­ha­son­lí­tá­si ala­pot je­len­tő mű­velt­sé­get eme­li ki. Fon­tos­nak tart­ja to­váb­bá az ér­zé­ke­lő, dif­fe­ren­ci­á­ló és át­fo­gó meg­kö­ze­lí­tést le­he­tő­vé tevő te­het­sé­get, az ob­jek­ti­vi­tás­ra tö­rek­vést, mely elő­íté­le­te­ink tu­da­to­sí­tá­sá­ban és fel­füg­gesz­té­sé­ben nyil­vá­nul meg, va­la­mint a meg­győ­zés ké­pes­sé­gét, mely az esz­té­ti­kai ér­té­kes­ség kom­mu­ni­ká­ci­ós kri­té­ri­u­má­nak alap­ját ké­pe­zi, és szá­mol a kri­ti­ku­sok ön­nön szub­jek­ti­vi­tá­suk­ból, és az ér­té­kelt mű­vek struk­tu­rá­lis és kon­tex­tu­á­lis komp­le­xi­tá­sá­ból fa­ka­dó szük­ség­sze­rű kor­lá­ta­i­val is. (128.) Mind­ezek után Horn rá­tér az esz­té­ti­kai ér­té­kek faj­tá­i­nak be­mu­ta­tá­sá­ra. Az esz­té­ti­kai ér­té­kek fa­jai és konk­re­ti­zá­ló­dá­suk az iro­da­lom­ban című al­fe­je­zet az ön­cé­lú­ság esz­té­ti­ku­má­nak tár­gya­lá­sá­val in­dul, fel­vá­zol­va az „ér­dek nél­kü­li tet­szés” rend­kí­vül ki­ter­jedt tu­do­má­nyos és mű­vé­szi reflexió-horizontját. Az anyag esz­té­ti­ku­ma a dol­gok el­ide­ge­ní­té­sé­nek el­já­rá­sá­ból fa­kad, mely le­he­tő­vé te­szi a mű­vé­szet lé­te­zé­sét; a for­ma esz­té­ti­ku­ma a mű­al­ko­tás ré­sze­i­nek egy egy­sé­ge­sí­tő prin­cí­pi­um­hoz való vi­szo­nyu­lá­sát je­len­ti, a sok­fé­le­ség­ben meg­nyil­vá­nu­ló egy­sé­get, mely a szer­ző sze­rint az esz­té­ti­kum egyik for­rá­sá­nak te­kint­he­tő. Az al­fe­je­ze­tet ér­de­kes ki­té­rő sza­kít­ja meg a de­konst­ruk­ció kri­ti­kai be­mu­ta­tá­sá­ról, mely fel­so­rol­ja a Jac­ques Der­ri­da fo­gal­mi rend­sze­ré­vel kap­cso­la­tos bí­rá­la­to­kat, rá­mu­tat­va a fran­cia fi­lo­zó­fus szö­ve­ge­i­ben tet­ten ér­he­tő ön­el­lent­mon­dá­sok­ra, és ezek imp­li­ká­ci­ó­i­ra, me­lyek töb­bek kö­zött az igaz­ság­igény fel­adá­sá­ból kö­vet­ke­ző­en az iro­da­lom­ról való fe­le­lős­ség­tel­jes be­széd le­he­tő­sé­gét szá­mol­ják fel. Horn vé­le­mé­nye sze­rint a de­konst­ruk­ció a vele szem­ben fel­ho­zott ér­vek és ta­pasz­ta­la­ton ala­pu­ló be­lá­tá­sok fé­nyé­ben na­gyon gyen­ge lá­ba­kon áll, és így nem ve­szé­lyez­te­ti a for­ma esz­té­ti­ku­má­val kap­cso­la­tos né­ze­te­i­nek ér­vé­nyes­sé­gét, vi­szont va­la­mi­lyen ok­ból még­is szük­sé­ges­nek tar­tot­ta en­nek rész­le­tes alá­tá­masz­tá­sát, mely a re­cen­zens vé­le­mé­nye sze­rint még­is­csak a de­konst­ruk­ció meg­ke­rül­he­tet­len je­len­tő­sé­gét lát­szik alá­tá­masz­ta­ni, hi­szen a szö­veg au­to­ri­tá­sá­nak ta­ga­dá­sa és min­den (félre)értelmezés egyen­ran­gú­sá­ga el­len fel­ho­zott ér­vek pár mon­dat­ban is tár­gyal­ha­tók let­tek vol­na. A for­ma esz­té­ti­ku­má­nak rész­le­tes iro­dal­mi pél­dá­kon ke­resz­tül tör­té­nő szem­lél­te­té­se után a ki­fe­je­zés esz­té­ti­ku­ma ke­rül vizs­gá­lat­ra.

A pszi­chi­kai és a min­den mű­vé­sze­ti ág szá­má­ra kons­ti­tu­tív ér­zé­ki ész­le­lés (aist­he­sis), a tar­ta­lom és for­ma kö­zöt­ti esz­té­ti­kai vi­szony min­den rész­let­re ki­ter­je­dő, kul­tú­rá­kon is át­íve­lő el­mé­le­ti, va­la­mint konk­rét iro­dal­mi és más mű­vé­sze­ti pél­dá­i­nak fel­vo­nul­ta­tá­sá­val iga­zol­ja, hogy

a tö­ké­le­tes ki­fe­je­zés esz­té­ti­ci­tá­sa ko­ránt­sem kul­tú­ra­spe­ci­fi­kus, nem egye­dül a nyu­ga­ti pers­pek­tí­ván és men­ta­li­tá­son alap­szik, ha­nem a dol­gon ma­gán, ahol is dol­gon az esz­té­ti­kai tárgy és az em­be­ri tu­dat köz­ti vi­szony ér­ten­dő. (238.)

Mind­ez jól il­lesz­ke­dik a ál­ta­lá­nos ér­vény­re tö­rek­vő el­mé­le­ti rend­szer meg­al­ko­tá­sá­nak igé­nyé­be, az adott tárgy­ra vo­nat­ko­zó hoz­zá­fér­he­tő em­be­ri tu­dás tel­jes­sé­ge szisz­te­ma­ti­kus össze­fog­la­lá­sá­nak le­nyű­gö­ző­en ered­mé­nyes meg­kí­sér­lé­sé­re, mely a fel­vi­lá­go­so­dás en­cik­lo­pé­dis­ta, uni­ver­za­lis­ta ha­gyo­má­nyát kö­ve­ti, és oly­annyi­ra jel­lem­ző Horn egész mun­ká­já­ra.

A ki­fe­je­zés esz­té­ti­ku­mát a lát­szat esz­té­ti­ku­má­nak tár­gya­lá­sa kö­ve­ti, mely sze­rint a mű­al­ko­tá­sok lét­mód­já­nak jel­lem­ző­je „az ön­ál­ló lé­te­zés át­lá­tott lát­sza­ta, az esz­té­ti­ka­i­lag el­kép­zelt dol­gok lát­szó­la­gos, és olyan­nak is tu­dott ön­ál­ló léte.” (271.) A könyv­be il­lesz­tett má­so­dik ex­kur­zus Arisz­to­te­lész mi­me­sis-fo­gal­ma, „a mű­vé­szet a ter­mé­szet után­zá­sa” kép­zet kri­ti­kai fe­lül­vizs­gá­la­tát nyújt­ja, meg­ha­tá­roz­va an­nak ér­vé­nyes­sé­gi fel­té­te­le­it, iro­dal­mi pél­dá­kon ke­resz­tül szem­lél­tet­ve azo­kat. (279‒307.)

A ki­té­rő után a má­so­dik rész a kvázi-esztétikai ér­té­kek is­mer­te­té­sé­vel, majd pe­dig to­váb­bi iro­dal­mi ér­té­kek (ért­he­tő­ség, mű­fa­ji meg­fe­le­lés, ere­de­ti­ség és ki­me­rít­he­tet­len­ség) be­mu­ta­tá­sá­val, ezek esz­té­ti­kai és kvázi-esztétikai ér­té­kek­re való vissza­ve­zet­he­tő­sé­gé­nek meg­vizs­gá­lá­sá­val foly­ta­tó­dik, ez­után a leg­fon­to­sabb nem­esz­té­ti­kai ér­té­kek (iro­da­lom­tör­té­ne­ti, kog­ni­tív, er­köl­csi, hasz­nos­sá­gi és val­lá­si ér­té­kek) ke­rül­nek tár­gya­lás­ra, va­la­mint ezek kap­cso­la­ta az esz­té­ti­kai ér­té­kek­kel. A fe­je­zet az esz­té­ti­kai ér­té­kek­nek a struk­tú­ra fo­gal­má­hoz, a mo­der­ni­tás­hoz és a giccs­hez való vi­szo­nyá­nak meg­vizs­gá­lá­sá­val zá­rul.

A har­ma­dik, záró fe­je­zet az iro­da­lom­esz­té­ti­ka ant­ro­po­ló­gi­ai alap­ja­i­val fog­lal­ko­zik. Horn sze­rint „az ob­jek­tív esz­té­ti­kum el­mé­le­té­nek ér­vé­nye egye­bek mel­lett függ az esz­té­ti­kai tet­szés szub­jek­tív meg­oko­lá­sá­nak ér­vé­nyé­től”, vagy­is at­tól, hogy az ob­jek­tí­ve va­la­hogy meg­ha­tá­ro­zott esz­té­ti­kum az em­ber­nek tetsszen. (363.) Mind­ez pszi­cho­ló­gi­ai és ant­ro­po­ló­gi­ai té­nye­zők függ­vé­nye, me­lyek kö­zül az utób­bi bi­zo­nyul „alap­ve­tőbb­nek és egy­ben spe­ci­fi­kus­nak és át­fo­góbb­nak.” (364.) A né­met ki­adás­tól el­té­rő­en a szer­ző a ma­gyar vál­to­zat­ból el­hagy­ta Freud és Jung az iro­dal­mi él­ve­zet pszi­cho­ló­gi­á­ját ma­gya­rá­zó el­mé­le­te­i­nek tár­gya­lá­sát, mi­vel vé­le­mé­nye sze­rint „egyi­kük sem kí­sé­relt meg ma­gya­rá­za­tot adni az iro­da­lom­nak mint olyan­nak vonz­ere­jé­re, ha­nem csak a pót­lék­ként és kom­pen­zá­ci­ó­ként fel­fog­ha­tó mű­vek ha­tá­sá­ra szo­rít­koz­tak.” (366.)

A ki­fe­je­zés esz­té­ti­ku­má­nak vo­nat­ko­zá­sá­ban Gar­cia Lor­ca Ber­nar­da Alba háza című drá­má­já­ból ki­in­dul­va az em­be­ri alap­tö­rek­vés­ként fel­fo­gott sza­bad­ság­ra való tö­rek­vés áll Horn „ant­ro­po­ló­gi­ai meg­oko­lá­si kí­sér­le­té­nek” hom­lok­te­ré­ben, mely az alap­ján ké­pez­he­ti esz­té­ti­kai él­ve­zet ki­in­du­ló­pont­ját, aho­gyan a be­fo­ga­dó raj­ta ke­resz­tül a sa­ját­tal ta­lál­ko­zik. Ezen ma­gya­rá­zó elv az esz­té­ti­kum töb­bi faj­tá­já­ra néz­ve is ér­vénnyel bír, az ezt tár­gya­ló rész­ben meg­fo­gal­ma­zott hi­po­té­zis, mely sze­rint

az em­be­rek ‒ a fel­nőtt, job­bá­ra ra­ci­o­ná­lis és fel­vi­lá­go­sult ún. kul­túr­em­be­rek is ‒ esz­té­ti­kai be­ál­lí­tott­ság ese­tén haj­la­nak az ani­miz­mus­ra, a meg­lel­ke­sí­tés­re, sőt meg­sze­mé­lye­sí­tés­re is, bár ez a hit per­sze dia­lek­ti­kus, nem-hittel vagy job­ban­tu­dás­sal ve­gyes (380.),

a me­ta­fo­ra on­to­ló­gi­ai pa­ra­do­xo­ná­val ma­gya­ráz­ha­tó.

Ezek a gon­do­la­tok át­ve­zet­he­tik az ol­va­sót Horn má­sik köny­vé­hez, amely­nek első ré­sze az ál­ta­la mi­ti­kus­nak ne­ve­zett gon­dol­ko­dást mu­tat­ja be. Az iro­da­lom­esz­té­ti­ka alap­jai című mun­ka le­zá­rá­sa (385.) bi­zo­nyos szem­pont­ból hi­ány­ér­ze­tet kelt­het az ol­va­só­ban, hi­szen az a ki­fej­tett el­mé­le­ti rend­szer össze­fog­la­lá­sa he­lyett a be­fo­ga­dói ha­bi­tus, az in­di­vi­du­á­lis íz­lés kü­lön­bö­ző­sé­gét hang­sú­lyoz­za, és ki­mond­ja, hogy „az em­ber tör­té­ne­ti­sé­ge és az ef­faj­ta sze­mé­lyes okok ab­ból fa­ka­dó ki­szá­mít­ha­tat­lan­sá­ga mi­att ezek­ről nem le­het­sé­ges sem­mi­fé­le prin­cí­pi­um­tan,” (385.) azon­ban ez a vég­szó az ol­va­sót a ki­fej­tett esz­té­ti­kai rend­szer ön­ál­ló át­gon­do­lá­sá­ra is sar­kal­hat­ja, egy­út­tal ön­ref­lex­ív mó­don rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a rend­szer­al­ko­tó igénnyel fel­lé­pő el­mé­le­ti konst­ruk­ci­ók ér­vé­nyes­sé­gi kor­lá­ta­i­ra is.

2.

Horn And­rás má­so­dik ma­gyar nyel­vű kö­te­te, mely 2018-ban je­lent meg az el­ső­höz ha­son­ló­an szin­tén a Re­ci­ti ki­adó­nál, két mű­vet tar­tal­maz. A kö­tet első fe­lé­ben a Mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és iro­da­lom, a má­so­dik­ban az Iro­dal­mi mo­da­li­tás című szö­veg ka­pott he­lyet, az előb­bi az egész kö­te­tet szer­kesz­tő He­ge­düs Béla, az utób­bi Ba­logh Pi­ros­ka gon­do­zá­sá­ban.

Mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és iro­da­lom kap­cso­la­ta; an­nak be­lá­tá­sa, hogy az iro­da­lom a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás­ból ered és arra is épül, a szer­ző sze­rint „min­den, csak nem új.” (13.) A ter­mé­sze­ti né­pek, il­let­ve a gyer­me­kek gon­dol­ko­dás­mód­já­ra jel­lem­ző, a múlt­be­li hit­vi­lág­gal is kap­cso­lat­ban álló, 20. szá­za­di ku­ta­tók ál­tal le­írt jel­leg­ze­tes­sé­gek bi­zo­nyít­ják, hogy „a be­fo­ga­dás so­rán meg­nyil­vá­nu­ló ir­ra­ci­o­na­li­tás az ar­cha­i­kus gon­dol­ko­dás ma­rad­vá­nya­i­ra ve­zet­he­tő vissza.” (19.) Horn mun­ká­ja kí­sér­le­tet tesz az ez­zel kap­cso­la­tos főbb el­mé­le­tek át­te­kin­té­sé­re, a je­len­ség lé­nye­gé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra és fe­no­me­no­ló­gi­á­já­nak ki­fej­lesz­té­sé­re, Way­ne Shu­ma­ker 1960-as, iro­da­lom és ir­ra­ci­o­na­li­tás kap­cso­la­tá­nak ant­ro­po­ló­gi­ai össze­füg­gé­se­it vizs­gá­ló mun­ká­já­ból ki­in­dul­va, azt to­vább­fej­leszt­ve. (18‒20.) Horn a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás fo­gal­má­nak két ele­mét a kö­vet­ke­ző ér­te­lem­ben hasz­nál­ja: az utó­tag alatt „világ-nézetet, men­ta­li­tást, gon­dol­ko­zá­si és el­kép­ze­lé­si mó­dot” ért, az elő­tag pe­dig „arra utal, ami össze­ha­son­lít­ha­tó az­zal, ami a mí­tosz­te­rem­tő ko­rok­ra és né­pek­re néz­ve ti­pi­kus volt vagy ma is az.” (20.)

A vizs­gá­lat tár­gyát ké­pe­ző fo­ga­lom eg­zakt meg­ha­tá­ro­zá­sát a könyv té­zi­se­i­nek fel­ál­lí­tá­sa kö­ve­ti: az em­ber mint sze­mély ré­teg­zett; a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás ta­nul­má­nyoz­ha­tó az ős­em­be­ren, az írás­be­li­ség nél­kü­li kul­tú­rák tag­ja­in, a gye­re­ke­ken és „ma­gun­kon” is; a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás nem csu­pán ir­ra­ci­o­ná­lis, az iro­da­lom­ra ar­cha­i­kus és mo­dern gon­dol­ko­dás egy­más­mel­let­ti­sé­ge jel­lem­ző; ak­ti­vá­ló­dá­sa hoz­zá­já­rul az iro­da­lom él­ve­ze­té­hez. (21‒27.)

A má­so­dik fe­je­zet a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás meg­for­má­ló­dá­sa­it tár­gyal­ja. A múlt és je­len össze­füg­gé­sé­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­i­vel az eu­ró­pai gon­dol­ko­dás ké­sőb­bi ala­ku­lá­sá­ra meg­ha­tá­ro­zó ha­tást gya­kor­ló itá­li­ai fi­lo­zó­fus, Giamb­at­tis­ta Vico az em­be­ri tu­dat fej­lő­dé­sé­ben két fő fá­zist kü­lön­böz­te­tett meg, egy ősi, „po­é­ti­kust”, és egy ké­sőb­bi ra­ci­o­ná­lis, pró­za­it. Vé­le­mé­nye sze­rint „ugyan a pri­mi­tív em­ber kép­te­len volt az abszt­ra­há­lás­ra, de ami hi­ány­zott be­lő­le a ra­ci­o­na­li­tás te­rén, azt ki­pó­tol­ta kép­ze­le­ti több­le­té­vel.” (31.) A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és az írás­be­li­ség nél­kü­li né­pek kap­cso­la­tát vizs­gá­ló rész­ben a szer­ző fon­tos­nak tart­ja a 19‒20. szá­zad for­du­ló­ján az et­no­ló­gi­á­ban ural­ko­dó fej­lő­dés­el­mé­le­tek­kel való kri­ti­kai szem­be­né­zést. Jo­gos­nak tart­ja az ezek­ből ki­in­dul­va az írás­be­li­ség nél­kü­li né­pe­ket ala­csony­ren­dű­nek be­ál­lí­tó, a gyar­ma­to­sí­tás, el­nyo­más és nép­ir­tás iga­zo­lá­sá­ra szol­gá­ló ideo­ló­gia el­uta­sí­tá­sát, va­la­mint a mo­dern et­no­ló­gi­á­ban az írás nél­kü­li né­pek gon­dol­ko­dás­mód­já­nak eu­ró­pai fo­gal­mak­kal ope­rá­ló le­írá­sá­val szem­ben fel­ho­zott fi­lo­ló­gi­a­i­lag meg­ala­po­zott for­rás­kri­ti­kát. (39.) Nem ért egyet azon­ban a fej­lő­dés­el­mé­let tel­jes el­uta­sí­tá­sá­val sem, amely sze­rint a mi­ti­kus és a tu­do­má­nyos gon­dol­ko­dás nem két kü­lön­bö­ző fá­zis, ha­nem egyen­lő mér­ték­ben ér­vé­nyes út len­ne. (41.) A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás do­mi­nan­ci­á­ja nem ge­ne­ti­ku­san, ha­nem szo­ci­okul­tu­rá­li­san meg­ha­tá­ro­zott, az írás­be­li­ség nél­kü­li né­pek fel­nőtt­jei, bár gon­dol­ko­dá­suk mu­tat bi­zo­nyos pár­hu­za­mot az ipa­ro­so­dott né­pek gyer­me­ke­i­é­vel, ma­gas ní­vó­jú kész­sé­ge­ket fej­lesz­tet­tek ki, és sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tők gyer­me­teg­nek. (44.) Egy adott kö­zös­ség­re jel­lem­ző meg­ha­tá­ro­zó gon­dol­ko­dás­mód faj­tá­ja „nem érin­ti sem­mi mó­don e kö­zös­ség és az egyes em­be­rek er­köl­csi és em­be­ri ér­té­két”, „sem­mi köze az em­ber mél­tó­sá­gá­hoz.” (46.)

Horn lé­nye­ges­nek tart­ja, hogy elő­íté­le­tek nél­kül, „tu­do­má­nyos és mo­rá­lis jó­zan­ság­gal ve­gyük szem­ügy­re a mi­ti­kus gon­dol­ko­dást az írás­be­li­ség nél­kü­li né­pek­nél.” (46.) Mind­eh­hez a ki­in­du­ló­pon­tot a ne­ves fran­cia fi­lo­zó­fus, szo­cio­ló­gus és et­no­ló­gus, Lu­ci­en Lévy-Bruhl élet­mű­ve je­len­tet­te szá­má­ra, aki sze­rint a ka­u­za­li­tás és a par­ti­ci­pá­ció mi­ti­kus ér­tel­me­zé­se azon ala­pul, hogy

az áb­rá­zolt tárgy­ban a kép, a rész az egész­ben par­ti­ci­pá­ló­dik, s emö­gött az a még messzebb­re vivő el­kép­ze­lés fe­dez­he­tő fel, hogy kép és tárgy, rész és egész lé­nye­gü­ket te­kint­ve azo­no­sak. A mi­ti­kus, má­gi­kus ka­u­za­li­tás alap­ját esze­rint a par­ti­ci­pá­ció fel­té­te­le­zé­se al­kot­ja. (47.)

Mind­ez pár­hu­zam­ba ál­lít­ha­tó az iro­dal­mi mű­vek­ben kö­vet­ke­ze­te­sen ér­vé­nye­sü­lő szük­ség­sze­rű­ség­gel, mely sze­rint „min­den oka le­het minden­nek.” (52.) Lévy-Bruhl vé­le­mé­nye sze­rint „a par­ti­ci­pá­ció a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás leg­sa­já­tabb­ját és leg­lé­nye­ge­sebb vo­ná­sát al­kot­ja”, és a lo­gi­kus gon­dol­ko­dás el­len­pár­ja­ként és ta­lán el­len­sú­lya­ként ál­ta­lá­ban az em­be­ri szel­lem­re néz­ve is lé­nye­ges­nek mond­ha­tó. (53.) Ezen gon­dol­ko­dás­mód sze­rint „min­den le­het egy­szer­re ő maga és va­la­mi más, mint ő maga”, „len­ni annyit je­lent, mint va­la­mi más­ban ré­sze­sül­ve len­ni.” (54.) Mind­ez a köl­tői nyelv bi­zo­nyos meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ban is tet­ten ér­he­tő, amint azt Horn pél­dá­kon ke­resz­tül szem­lél­te­ti.

A szer­ző Ernst Cas­si­rer­hez köti a mi­ti­kus kép­ze­let­mód dia­lek­ti­ká­ját, mely sze­rint a „mi­ti­kus fan­tá­zia” kö­vet­ke­ze­te­sen „spi­ri­tu­a­li­zál­ja” a vi­lág­min­den­sé­get, azon­ban egy­út­tal szel­le­mi tar­tal­ma­kat „ma­te­ri­a­li­zál”. (64.) Cas­si­rer „azo­no­sí­tó gon­dol­ko­dás­ról” (Iden­titäts­den­ken) be­szélt, amely a konk­resz­cen­cia tör­vé­nye alap­ján „a tu­do­má­nyo­san, ra­ci­o­ná­li­san szét­vá­lasz­tot­tat össze­nö­vesz­ti, konk­resz­kál­ja.” (65.)

A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás gyer­mek­pszi­cho­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­sai a mű­ben Jean Pia­get és Heinz Wer­ner né­ze­tei alap­ján ke­rül­nek is­mer­te­tés­re. Pia­get is át­vet­te Lévy-Bruhltől a par­ti­ci­pá­ció fo­gal­mát, mely azon­ban vé­le­mé­nye sze­rint a gye­re­kek és a „pri­mi­tív”, írás­be­li­ség nél­kü­li né­pek ese­té­ben kü­lön­bö­ző mó­don nyil­vá­nul meg. Az előb­bi eset­ben spon­tán je­lent­ke­zik, az utób­bi­ban át­ha­gyo­má­nyo­zó­dik és az egész élet fo­lya­mán meg­ma­rad, bár az „írás­be­li­ség nél­kü­li tár­sa­dal­mak fel­nőtt tag­jai min­den par­ti­ci­pa­tív gon­dol­ko­dá­suk mel­lett is ren­del­kez­nek nem gyer­me­teg ta­pasz­ta­lat­tal és böl­cses­ség­gel.” (69.) A gyer­me­kek par­ti­ci­pa­tív szem­lé­le­te Piaget-nál a re­a­liz­mus­ban (a sa­ját szub­jek­tív szem­lé­let­mód ob­jek­tív­ként, re­á­lis­ként való meg­élé­se a sta­bil iden­ti­tás ki­a­la­ku­lat­lan­sá­gá­ból fa­ka­dó­an) és az ani­miz­mus­ban (tár­gyak élők­nek és szán­dé­kok­kal fel­ru­há­zot­tak­nak gon­do­lá­sa), va­la­mint az ir­re­ver­zi­bi­li­tás esz­mé­jé­ben (a kis­gyer­mek gon­dol­ko­dá­sá­nak kép­te­len­sé­ge a meg­ta­pasz­talt fo­lya­ma­tok ben­ső vissza­for­dí­tá­sá­ra) nyil­vá­nul meg. (69‒76.) Heinz Wer­nernek „a gyer­me­ki vi­lág­meg­élés szub­jek­ti­vi­tá­sá­ra” vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sa­i­ból a gyer­me­kek meg­lel­ke­sí­tés­re való haj­la­ma, a „fi­zi­og­no­mi­kus ész­le­lés”, „a dol­gok és sze­mé­lyek vál­to­zé­kony­sá­gá­ba ve­tett hit”, va­la­mint az ir­re­á­lis, pusz­tán el­kép­zelt dol­gok­ban való hit mu­tat pár­hu­za­mo­kat az iro­dal­mi és mű­vé­szi be­fo­ga­dás jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­vel. (76‒79.)

A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás jel­lem­ző­it tár­gya­ló fe­je­zet záró össze­fog­la­ló­ja a vizs­gált je­len­ség kom­pe­xi­tá­sát hang­sú­lyoz­za, ki­eme­li an­nak po­zi­tív­nak te­kint­he­tő vo­ná­sa­it, me­lyek a mű­vé­szet­hez ha­son­ló­an te­rem­tő jel­le­gű­ek, egy­út­tal fel­hív­va a fi­gyel­met a ra­ci­o­ná­lis gon­dol­ko­dás ha­tá­ra­i­ra is. (80.)

A har­ma­dik, záró fe­je­zet a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás iro­dal­mi vissz­hang­já­val fog­lal­ko­zik. A ko­ráb­ban már em­lí­tett össze­füg­gé­sek rend­sze­res szám­ba­vé­te­lé­re ke­rül ben­ne sor négy szem­pont sze­rint. Mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és köl­tői nyelv kap­cso­la­tát a szer­ző Fó­nagy Iván ku­ta­tá­sa­i­ra tá­masz­kod­va is­mer­te­ti, be­mu­tat­va a re­mo­ti­vá­ció je­len­sé­gét (a hang­alak új­ra­mo­ti­vált­tá vá­lá­sa a köl­té­szet nyel­vé­ben), a tró­pu­sok kép­sze­rű­sé­gé­nek ar­cha­i­kus vo­ná­sa­it, a ben­nük rej­lő el­lent­mon­dá­sok mi­ti­kus fi­gye­lem­be nem vé­te­lét. (82‒106.) A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és a köl­tői vi­lág össze­füg­gé­se­i­ről szó­ló al­fe­je­zet a be­fo­ga­dó tu­da­tá­ban meg­kép­ző­dő iro­dal­mi il­lú­zió, a kép­ze­let és a va­ló­ság mi­ti­kus azo­no­sí­tá­sa, a mű­al­ko­tá­sok­nak tu­laj­do­ní­tott fik­ci­o­ná­lis ob­jek­ti­vi­tás, a szín­há­zi il­lú­zió, és a re­á­lis és ir­re­á­lis okok iro­dal­mi al­ko­tá­sok­ban meg­nyil­vá­nu­ló mi­ti­kus azo­no­sí­tá­sá­nak je­len­ség­vi­lá­gát tár­gyal­ja. (106‒122.) Vé­gül a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás re­ak­ti­vi­zá­ló­dá­sa és az iro­dal­mi él­ve­zet kap­cso­la­tát te­szi vizs­gá­la­ta tár­gyá­vá a szer­ző. (122‒124.) Ezt a je­len­sé­get esz­té­ti­kai és pszi­chi­kai okok­ra ve­ze­ti vissza, ki­emel­ve a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás idő­le­ges és rész­le­ges re­ak­ti­vá­ló­dá­sát, mely az al­vás­hoz ha­son­ló­an „lé­lek­hi­gi­é­ni­ai” je­len­tő­ség­gel bír. En­nek be­lá­tá­sa hoz­zá­se­gít­het an­nak meg­ér­té­sé­hez is, hogy „az iro­dal­mi él­mény mi­ért olyan sa­ját­sá­go­san jó­té­kony és él­ve­ze­tes.” (124.)

A kö­tet má­so­dik ré­szé­ben Horn And­rás Iro­dal­mi mo­da­li­tás: A va­ló­ság, a le­he­tő­ség és a szük­ség­sze­rű­ség meg­élé­se az iro­da­lom­ban című műve ol­vas­ha­tó. Az elő­szó­ban a szer­ző az ál­ta­la vizs­gált te­rü­let de­fi­ni­á­lá­sá­ra tesz kí­sér­le­tet, el­kü­lö­nít­ve azt a le­het­sé­ges vi­lá­gok el­mé­le­té­től és a re­cep­ció­el­mé­let­től. Mun­ká­ja meg­írá­sá­ra Nic­o­lai Hart­mann mű­vei ins­pi­rál­ták, aki a mo­da­li­tás prob­lé­má­já­nak át­fo­gó fel­dol­go­zá­sa és egy esz­té­ti­ka meg­írá­sa mel­lett azon­ban adós ma­radt az esz­té­ti­kum mo­dá­lis elem­zé­sé­nek ki­dol­go­zá­sá­val. Horn ezt a mű­vét „e hé­zag ki­töl­té­sé­re tett első és na­gyon sze­rény lé­pés­nek” szán­ta, mely­ben 1978/1979-es bá­ze­li egye­te­mi elő­adá­sai alap­ján az előbb fel­vá­zolt prob­lé­ma­kör egy szűk rész­le­tét, az iro­da­lom mo­da­li­tá­sát tár­gyal­ja. (129‒130.)

Az iro­da­lom­el­mé­let fel­ada­ta „tár­gya sa­ját­sze­rű­sé­gé­nek a fel­de­rí­té­se”, ezért „az iro­dal­mi al­ko­tá­sok meg­vizs­gá­lan­dó ka­te­go­ri­á­lis spe­ci­fi­ká­ci­ó­it” elem­ző mó­don kell ki­emel­ni a ta­pasz­ta­lás bi­ro­dal­má­ból. (133.) A mű há­rom ka­te­gó­ria, a va­ló­ság, a le­he­tő­ség és a szük­ség­sze­rű­ség iro­dal­mi ala­ku­lá­sát vizs­gál­ja. „Eze­ket össze­fog­la­ló­lag mo­dá­lis ka­te­gó­ri­ák­nak ne­vez­zük.” (133.) Ez a fel­osz­tás egy Arisz­to­te­lész kom­men­tá­to­ra­i­ra vissza­ve­zet­he­tő lo­gi­kai ha­gyo­mány­ra épül, mely az íté­le­te­ket „mo­da­li­tá­suk” alap­ján prob­le­ma­ti­ku­sak­ra, asszer­to­ri­ku­sak­ra és apo­dik­ti­ku­sak­ra oszt­ja fel „at­tól füg­gő­en, hogy a lé­te­zés ké­pes­sé­gét, azaz egy le­he­tő­sé­get; a lé­te­zést, te­hát a va­ló­sá­got; vagy a lé­te­zés kény­sze­rű­sé­gét, azaz egy szük­ség­sze­rű­sé­get fejeznek‑e ki.” (133.) A szer­ző eb­ben a mun­ká­já­ban arra ke­re­si a vá­laszt, „hogy az, amit egy iro­dal­mi mű kap­csán meg­élünk, mennyi­ben va­ló­ság; hogy az iro­da­lom­ban egy­ál­ta­lán mi le­het­sé­ges; és mit je­lent­het az, ha iro­dal­mi össze­füg­gés­ben szük­ség­sze­rű­ség­ről be­szé­lünk.” (133‒134.) Cél­ja a mo­dá­lis ka­te­gó­ri­ák iro­dal­mi re­le­van­ci­á­já­nak bi­zo­nyí­tá­sa.

Az első fe­je­zet az iro­dal­mi „vi­lá­gok” meg­élt va­ló­sá­gá­nak prob­le­ma­ti­ká­ját jár­ja kör­be a „va­ló­ság” ezen össze­füg­gés­ben hasz­nált je­len­té­sé­nek tisz­tá­sá­val és az iro­dal­mi mű lét­mód­ja on­to­ló­gi­ai és fe­no­me­no­ló­gi­ai meg­kö­ze­lí­té­se­i­nek is­mer­te­té­sé­vel. Ki­tér az iro­da­lom vi­lág­sze­rű­sé­gé­nek kér­dé­sé­re is, mely kü­lö­nö­sen a lí­rai mű­nem ese­té­ben szo­rul iga­zo­lás­ra pél­dá­kon ke­resz­tül. Ez­után az iro­dal­mi mű­vek ál­tal meg­él­he­tő vi­lág­sze­rű­ség va­ló­ság­jel­le­gé­nek vizs­gá­la­ta kö­vet­ke­zik, ami el­ve­zet az iro­dal­mi il­lú­zió je­len­sé­gé­nek esz­té­ti­kai szem­pon­tú tár­gya­lá­sá­hoz, mely szám­ba ve­szi az il­lú­zió­kel­tés és az il­lú­zió­rom­bo­lás mód­sze­re­it, pél­dá­kon ke­resz­tül szem­lél­tet­ve azo­kat. Az il­lú­zió­rom­bo­lás is nö­vel­he­ti a mű­él­ve­ze­tet, köz­ve­tett esz­kö­ze le­het az esz­té­ti­kum lét­re­ho­zá­sá­nak, és a szer­ző ál­lí­tá­sa sze­rint „ezek az esz­kö­zök nem ké­pe­sek az il­lú­zió tel­jes szét­rom­bo­lá­sá­ra.” (167.) A mű­vé­szet nem meg­té­vesz­tés­re, ha­nem csak lát­szat­ra tör, és „az el­va­ló­ság­ta­la­ní­tás a mű­vé­szet vi­dám vol­tá­nak alap­ját ké­pe­zi.” (172.) „Az il­lú­zió tönk­re­té­te­le maga is il­lú­zió, amely nem vál­hat va­ló­ság­gá, ki­vé­ve kon­zek­ven­sen kon­tár mű­vek ese­té­ben,” mind­eb­ből lo­gi­ku­san kö­vet­ke­zik, hogy Horn té­ves­nek tart­ja an­nak fel­té­te­le­zé­sét, hogy bi­zo­nyos el­lent­mon­dá­sok fel­fe­dé­se hosszú tá­von le­he­tet­len­né tud­ná ten­ni a mű­vé­szet il­lú­zió­gyár­tó te­vé­keny­sé­gét. Ezt az em­ber tu­da­tos­sá­gá­nak, ra­ci­o­na­li­tá­sá­nak túl­ér­té­ke­lé­sé­re ve­ze­ti vissza, mely (te­het­jük hoz­zá) nem szá­mol a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás re­ak­ti­vá­ló­dá­sá­nak az iro­dal­mi be­fo­ga­dás so­rán meg­nyil­vá­nu­ló le­he­tő­sé­gé­vel. (173.)

A má­so­dik fe­je­zet az iro­dal­mi le­het­sé­ges­ség el­vét tár­gyal­ja. Lo­gi­kai meg­kö­ze­lí­tés­ből ki­in­dul­va jár­ja kö­rül az erre vo­nat­ko­zó né­ze­te­ket, be­mu­tat­va az iro­dal­mi­lag le­het­sé­ges prin­cí­pi­u­ma­it. Mind­ez kap­cso­ló­dik a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás vizs­gá­la­ta so­rán már érin­tett je­len­sé­gek­hez (át­vál­to­zá­sok Ovi­di­us­nál és Pet­ro­ni­us­nál), itt is tör­té­nik uta­lás Cas­si­rer, Heinz Wer­ner és Pia­get fel­is­me­ré­se­i­re, me­lyek alap­ján ki­mond­ha­tó, hogy „az iro­dal­mi le­het­sé­ges­ség elve mö­gött az ar­cha­i­kus fo­gal­mi­ság rej­lik.” (195.) A mi­ti­kus gon­dol­ko­dás­ról szó­ló szö­veg­gel el­len­tét­ben Horn itt Freud és Jung sze­mé­lyi­ség­fel­fo­gá­sát is be­von­ja a vizs­gá­lat­ba, szo­ros egy­más­hoz ren­delt­sé­gi vi­szonyt té­te­lez­ve a tu­dat­ta­lan „mély­sze­mély”, az „Es” ál­tal át­ha­tott ar­cha­i­kus gon­dol­ko­dás és a tá­gabb ér­te­lem­ben vett lehetségesség-fogalom kö­zött. (195.) Fel­té­te­le­zé­se sze­rint az iro­da­lom­mal való ta­lál­ko­zás so­rán „bi­zo­nyos mér­té­kig vissza­té­rünk a sa­ját és az ál­ta­lá­nos em­be­ri lé­lek­fej­lő­dés egy ko­ráb­bi, ar­cha­i­ku­sabb szint­jé­re”, és ezért az „ar­cha­i­kus le­he­tő­sé­gi elv” az „iro­da­lom­mal való ref­lek­tá­lat­lan szem­be­sü­lé­sünk tar­ta­ma alatt fe­lül­ke­re­ke­dik ben­nünk.” (196.) A fe­je­zet az iro­dal­mi le­het­sé­ges­ség lí­rá­ban és drá­má­ban meg­nyil­vá­nu­ló faj­tá­i­nak, és a le­het­sé­ges­sé­gi elv re­la­ti­vi­zá­lá­sa­i­nak (pl. látszat-alanyok lét­re­ho­zá­sa) be­mu­ta­tá­sá­val vég­ző­dik.

Az iro­da­lom és szük­ség­sze­rű­ség össze­füg­gé­se­it tár­gya­ló har­ma­dik fe­je­zet olyan el­mé­le­ti­leg re­le­váns kér­dé­sek­re ke­re­si a vá­laszt, mint hogy mi­lyen szük­ség­le­tek hoz­ták lét­re és tart­ják élet­ben az iro­dal­mat, mi te­szi szük­ség­sze­rű­vé az egyes mű­ve­ket vagy mű­cso­por­to­kat a mű­ve­ken kí­vü­li vi­lág szem­pont­já­ból, és mi­lyen szük­ség­sze­rű­sé­gek fi­gyel­he­tők meg a mű­ve­ken be­lül a je­lölt­re és je­lö­lő­re egy­aránt ki­ter­jesz­tett „szubjektív-fenomenologikus” meg­kö­ze­lí­tés­ben. (223‒225.) A szer­ző be­mu­tat­ja a mű­vön be­lü­li szük­ség­sze­rű­ség lát­szó­la­gos vol­tát, az al­ko­tói dön­té­sek mo­ti­vált­sá­gá­nak tí­pu­sa­it, a szük­ség­sze­rű­ség és az eset­le­ges­ség iro­dal­mi szük­ség­sze­rű­sé­gét az esz­té­ti­kum meg­te­rem­té­se so­rán, a szük­ség­sze­rű­ség faj­tá­it, va­la­mint össze­füg­gé­sét a kö­zöm­bös­sé­gi elv­vel, ami

ab­ban nyil­vá­nul meg, hogy a prak­ti­ku­san meg­ítélt ér­té­ke az ok­nak, mely egy ese­ményt pla­u­zi­bi­lis­sá kell, hogy te­gyen, az esz­té­ti­kai meg­íté­lés szem­pont­já­ból ir­re­le­váns. (249.)

Az iro­da­lom­ban a ka­u­zá­lis prin­cí­pi­um a mi­ti­kus gon­dol­ko­dás­hoz ha­son­ló­an tel­je­sen sza­bad, azon­ban az ok­nél­kü­li­sé­get nem fo­gad­ja el. (251.) Horn frap­páns meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban: „Kell va­la­mi­fé­le be­lát­ha­tó ok, az már kö­zöm­bös, hogy mi­lyen faj­ta.” (256.)

Az Iro­dal­mi mo­da­li­tásnál Az iro­da­lom­esz­té­ti­ka alap­jai ese­té­ben hi­á­nyolt be­fe­je­ző összeg­zés sem ma­rad el, ön­ál­ló 4. fe­je­zet­ként, bár mind­össze más­fél ol­da­lon, hét pont­ban fog­lal­ja össze a mo­da­li­tá­sok elem­zé­sé­nek ho­za­mát. (257‒258.)

Mind­két kö­tet a téma szak­iro­dal­má­nak át­fo­gó is­me­re­té­ről ta­nús­ko­dó iro­da­lom­jegy­zék­kel, név­mu­ta­tó­val, va­la­mint a szer­ző rö­vid élet­raj­zá­val és fon­to­sabb mű­ve­i­nek és for­dí­tá­sa­i­nak fel­so­ro­lá­sá­val zá­rul.

A szerző az
NKE Eötvös József Kutatóközpont Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének
tudományos segédmunkatársa

Summary

The two re­vie­wed vo­lumes con­sist of th­ree works of the li­ter­ary scho­lar and trans­la­tor And­rás Horn. Ori­gi­n­ally pub­lis­hed in Ger­man, they were trans­la­ted and re­vi­sed by the aut­hor and pub­lis­hed by Re­ci­ti. Az iro­da­lom­esz­té­ti­ka alap­jai (Ba­sics of Li­ter­ary Aest­he­tics) is a compendium-like trea­ti­se that car­ri­es on the best tra­di­tions of 18th and 19th-cent­ury Ger­man po­pu­lar phi­lo­sophy. It app­ro­a­ches its sub­ject bas­ed on value-theoretical, aest­he­ti­cal, and an­th­ro­po­log­i­cal as­pects. Mi­ti­kus gon­dol­ko­dás és iro­da­lom (Myt­hi­cal think­ing and li­te­ra­tu­re) exp­lo­res the con­nec­tions bet­ween the ar­cha­ic think­ing that is ty­pi­cal of ind­i­ge­no­us peoples and child­ren, and the dif­fe­rent per­cept­ions of li­te­ra­tu­re. Iro­da­lom és mo­da­li­tás (Li­te­ra­tu­re and mo­da­lity) dis­cus­ses the is­sues of ex­pe­ri­enc­ing re­a­lity, pos­si­bi­lity, and ne­ces­sity in li­te­ra­tu­re.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?