Nyugatosok” a Nyugaton kívül – Wirágh András írása

február 5th, 2020 § 0 comments

recenzió

  • Fel­dol­goz­ta és köz­re­ad­ja Szé­che­nyi Ág­nes. Schöpf­lin Ala­dár a Va­sár­na­pi Új­ság­ban 1898–1921. Bu­da­pest: Ar­gu­men­tum, 2018.
  • Szaj­bély Mi­hály. Csáth Géza éle­te és mun­kái: Ré­gi­mó­di mo­nog­rá­fia. Bu­da­pest: Mag­ve­tő, 2019.
  • Arany Zsu­zsan­na. Kosz­to­lá­nyi De­zső éle­te. Bu­da­pest: Osi­ris, 2017.

Az el­múlt há­rom év mind­egyi­ké­ben meg­je­lent egy-egy olyan ter­je­del­mes mun­ka, amely ún. „nyu­ga­tos” szer­zők éle­té­vel és élet­mű­vé­vel fog­lal­ko­zik be­ha­tó­an. A ma­gyar iro­dal­mi mo­dern­ség egyik leg­fon­to­sabb pe­ri­o­di­ká­já­nak (az eb­ből kép­zett cím­ké­nek) idé­ző­je­les hasz­ná­la­ta nem vé­let­len, ugyan­is a há­rom ki­ad­vány töb­bek kö­zött arra is rá­vi­lá­gít, mennyi­re ha­té­ko­nyan for­go­ló­dott Csáth, Kosz­to­lá­nyi és Schöpf­lin ab­ban a sűrű szö­vé­sű, mai szem­mel át­lát­ha­tat­lan saj­tó­há­ló­zat­ban, amely­nek csak egyik (igaz, na­gyon fon­tos) ele­me volt a Nyu­gat.

Ter­mé­sze­te­sen a most tár­gya­lan­dó kö­te­tek egyi­ke sem kí­ván­ja ki­seb­bí­te­ni a fo­lyó­irat je­len­tő­sé­gét, aho­gyan je­len írás is csak az el­sőd­le­ges kon­tex­tus, azaz a ko­ra­be­li kar­ri­er­épí­tés alap­ve­tő bá­zi­sá­ul vagy ke­re­té­ül szol­gá­ló lap­há­ló­zat szem­pont­já­ból ve­szi egy ka­lap alá a Nyu­gatot a töb­bi fo­lyó­irat­tal vagy na­pi­lap­pal. Csak­is mi­nő­sé­gi kri­té­ri­u­mo­kat szem előtt tart­va va­ló­ban ke­vés pe­ri­o­di­ka em­lít­he­tő egy la­pon a Nyu­gattal, de az is tény, hogy a szer­zők egy­szer­re több hír­lap­pal és fo­lyó­irat­tal áll­tak kap­cso­lat­ban, mi­köz­ben a kor ol­va­sói sem csak a Nyu­gatot for­gat­ták, ha friss szép­iro­dal­mi szö­ve­gek ol­va­sá­sá­val akar­ták szó­ra­koz­tat­ni magukat.

I.

Csáth, Kosz­to­lá­nyi és Schöpf­lin nem a Nyu­gat ha­sáb­ja­in pub­li­kál­tak elő­ször, igaz, mai hír­ne­vü­ket nagy­részt az 1908-ban in­dult fo­lyó­irat­nak kö­szön­he­tik. Ez ta­lán Szé­che­nyi Ág­nes for­rás­ki­adá­sá­ból tű­nik ki leg­tisz­táb­ban, hi­szen a kö­tet Schöpf­lin Va­sár­na­pi Új­ságban meg­je­lent írá­sa­i­nak gyűj­te­mé­nye, ame­lyet egy kis­mo­nog­rá­fia mé­re­tű fel­ve­ze­tés tesz tel­jes­sé. En­nek már har­ma­dik be­kez­dé­sé­ből ki­de­rül, hogy a Va­sár­na­pi Új­ság az élet­rajz „fo­na­tá­nak” csak egyik „szá­la” (8) a Nyu­gat, A Hét, a Pes­ti Nap­ló, a Hu­sza­dik Szá­zad, a Szó­zat vagy a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap mel­lett, noha a kö­tet kö­zel ezer (!) ol­da­lon adja köz­re Schöpf­lin­nek a fo­lyó­irat­ban pub­li­kált írá­sa­it, kri­ti­ká­it. Szé­che­nyi mun­ká­ja így ket­tős ho­za­dék­kal jár. Noha a Va­sár­na­pi Új­ság egyi­ke volt a vi­szony­lag ko­rán, és tel­jes egé­szé­ben di­gi­ta­li­zált pe­ri­o­di­kák­nak, je­len gyűj­tés­sel az írá­sok könnyeb­ben hoz­zá­fér­he­tő­ek, és eset­le­ges ke­reszt­hi­vat­ko­zá­sa­ik is egy­sze­rűb­ben gyűjt­he­tők ki, il­let­ve el­len­őriz­he­tők le. A tá­jé­ko­zó­dás­ban egy bib­li­og­rá­fia és egy név­mu­ta­tó is se­gí­ti az ol­va­sót, ugyan­ak­kor a több száz láb­jegy­zet­ből szer­zői élet­raj­zok­hoz, for­rá­sok­hoz és egyéb iro­da­lom­tör­té­ne­ti ada­lé­kok­hoz is kö­ze­lebb ke­rül­he­tünk. A Va­sár­na­pi Új­ság csak egyi­ke volt a kor­társ iro­dal­mat szem­lé­ző kor­társ la­pok­nak, de mi­vel Schöpf­lin sze­mé­lyé­ben egy olyan „szu­per­ol­va­sót” tisz­tel­he­tünk, aki elő­sze­re­tet­tel kí­sér­te to­vább több írás­sal is a kor szer­ző­it, a for­rás­ki­adás archívum-jellege el­vi­tat­ha­tat­lan. A má­sik ho­za­dék a már em­lí­tett fel­ve­ze­tés, amely­nek címe is be­szé­des. Tám­pont­jai egy maj­da­ni össze­fog­la­lás­nak – írta Hor­váth Já­nos 1913-ban Schöpf­lin Va­sár­na­pi Új­ságban köz­zé­tett szö­ve­ge­i­ről. Szé­che­nyi a meg­ál­la­pí­tás fe­je­zet­cím­be he­lye­zé­sé­vel nem­csak a kor­tár­si re­cep­ci­ót idé­zi fel, de ké­szü­lő Schöpflin-monográfiájának maj­da­ni té­má­i­ra is reflektál.

A bő száz ol­dalt ki­te­vő írás in­kább ka­lei­dosz­kóp­sze­rű, mint­sem panorámafotó-jellegű, fő­leg, hogy je­len­tős ré­szé­ben a Va­sár­na­pi Új­ságban kö­zölt kri­ti­kák jó szem­mel le­vá­lo­ga­tott ki­vo­na­ta­it, rész­le­te­it ol­vas­hat­juk, ame­lye­ket fel­vált­va fog­nak köz­re bő át­te­kin­té­sek (pl. a szá­zad­for­du­lós saj­tó­kö­zeg­ről) és rö­vid kom­men­tá­rok. A for­rás­kö­tet köz­re­adó­ja tu­laj­don­kép­pen az óri­á­si anya­got „tesz­te­li”: ek­kép­pen ol­vas­ha­tunk pél­dá­ul Ady­ról, a vi­lág­iro­da­lom­ról, vagy a kor­társ ma­gyar író­nők­ről, de Szé­che­nyi vé­gig­kí­sé­ri Schöpf­lin és a Va­sár­na­pi Új­ság sor­sát is utób­bi 1921-es meg­szű­né­sé­ig. A ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány az ez­red­for­du­ló­ra ju­tott el oda, hogy las­san meg­pró­bál­koz­has­son a Nyu­gat-mí­tosz át­ér­té­ke­lé­sé­vel, il­let­ve a ka­no­ni­kus „nyu­ga­to­sok” mel­lett év­ti­ze­de­ken át szür­ke­ség­ben ha­gyott írók és író­nem­ze­dé­kek „fel­fe­de­zé­sé­vel”. A Schöpflin-forráskötet sok szem­pont­ból tá­mo­gat­ja ezt a ha­tal­mas és be­lát­ha­tat­lan vállalkozást.

II.

Ha­son­ló­an Szaj­bély Mi­hály Csáth-monográfiájához, amely az 1989-ben meg­je­lent kis­mo­nog­rá­fia (Csáth Géza. Bu­da­pest: Gon­do­lat) rész­ben fris­sí­tett, rész­ben új­ra­írt va­ri­án­sa, lé­vén har­minc év alatt a szer­ző szá­mos kéz­ira­tos anya­ga, le­ve­le és nap­ló­be­jegy­zé­se vált is­mert­té, il­let­ve ke­rült ki­adás­ra, így szük­sé­ges­sé vált a re­vi­de­á­lás. Ré­gi­mó­di mo­nog­rá­fia, áll az al­cím­ben, de he­lye­sebb „ré­gi­mó­di” mo­nog­rá­fi­á­ról be­szél­nünk. Hi­szen a bő öt­száz ol­da­las kö­tet csu­pán annyi­ban ne­vez­he­tő „ré­gi­mó­di­nak”, hogy szer­ző­je a szo­ros szö­veg­ol­va­sás he­lyett az élet­raj­zi nar­ra­tí­vát hasz­nál­ja sor­ve­ze­tő­ként, a kö­tet végi kép­gyűj­te­mény pe­dig a nép­sze­rű­sí­tő ki­ad­vá­nyok­ból is is­me­rős le­het az ol­va­só szá­má­ra. Más­kü­lön­ben a Csáth Géza éle­te és mun­kái a le­he­tő leg­fris­sebb és leg­ak­tu­á­li­sabb ol­va­sa­ta a ki­ter­jedt élet­mű­nek, fő­leg, hogy Szaj­bély bi­zo­nyos he­lye­ken igen­is fon­tos sze­re­pet szánt az egy-egy szö­veg­re kon­cent­rá­ló mik­ro­elem­zé­sek­nek. Mind­ezek im­ma­nens jel­le­gű­ek. Le­szá­mít­va a Luh­mann ne­vé­vel jel­le­mez­he­tő iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai vo­na­lat, Szaj­bély a Csáth ál­tal „pre­fe­rált” dis­kur­zu­sok men­tén szó­lít­ja meg a kor­puszt, és vé­gig szo­ro­san kö­ve­ti az élet­raj­zi do­ku­men­tu­mo­kat, le­gyen szó egy Kosz­to­lá­nyi­nak írt le­vél­ről vagy a napi pan­to­pon­adag eme­lé­sé­ről be­szá­mo­ló naplóbejegyzésről.

A mo­nog­rá­fia kü­lön al­fe­je­ze­tei szól­nak a tá­gabb kon­tex­tus­ról, pél­dá­ul a szü­lő­vá­ros­ról, Sza­bad­ká­ról, vagy a fő­vá­ro­si saj­tó­kö­zeg­ről, il­let­ve a ze­ne­kri­ti­kai és or­vo­si írá­sok­ról, de ami­kor a nar­ra­tí­va egy-egy új kö­tet meg­je­le­né­sé­hez ér­ke­zik, Szaj­bély fi­lo­ló­gi­ai elem­zé­se­ket il­leszt be. Fel­hív­va ez utób­bi­ak­kal a fi­gyel­met arra is, hogy a szá­zad­for­du­lós szép­iro­dal­mi szö­veg­kor­pu­szok je­len­tős ré­sze nem te­kint­he­tő klasszi­kus ér­te­lem­ben ere­de­ti­nek: a szer­zők egy-egy írá­suk több­ször át­írt va­ri­án­sa­i­val is si­ker­rel ko­pog­tat­hat­tak egy-egy lap­szer­kesz­tő­ség­ben. Egy szö­veg­elem­zé­se­ken ala­pu­ló mo­nog­rá­fia Csáth 1914 és 1919 kö­zöt­ti pá­lya­fu­tá­sá­ról nem tud­na so­kat mon­da­ni, lé­vén a szer­ző 1914 má­so­dik fe­lé­től már nem írt új szép­iro­dal­mi szö­ve­get (404). Szaj­bély kö­te­té­ben ezen a pon­ton ke­rül­nek sor­ra a kö­te­tek­be fel nem vett no­vel­lák, majd ezt kö­ve­ti az utol­só évek kró­ni­ká­ja. Ha már Schöpf­lin­nél szó­ba ke­rül­tek a meg­ha­tá­ro­zó la­pok, Csáth ese­té­ben is ér­de­mes meg­em­lé­kez­ni ezek­ről, fő­leg, hogy ő, szem­ben Kosz­to­lá­nyi­val vagy Schöpf­lin­nel, egész élet­mű­vé­nek csak kis sze­le­tét pub­li­kál­ta a fo­lyó­irat­ban. Szaj­bély így jo­go­san szen­tel te­ret olyan pe­ri­o­di­kák­nak, mint a Bács­kai Hír­lap, a Ma­gyar Szem­le, a Bu­da­pes­ti Nap­ló vagy a Vi­lág.

A mo­nog­rá­fia cím­lap­ján a Bren­ner Jó­zsef­ként anya­köny­ve­zett fér­fi port­ré­já­ra író­dik rá a kö­tet­cím, ha­son­la­to­san ah­hoz, aho­gyan az írói al­te­re­gó hát­tér­be szo­rít­ja a bi­og­rá­fi­ai ént – fel­te­he­tő­en ér­de­kes re­ak­ci­ó­kat vál­ta­na ki egy Bren­ner Jó­zsef éle­te és mun­kái című könyv meg­je­le­né­se. Noha a mo­nog­rá­fi­á­ban a szép­írói én és kor­pusz kap­nak na­gyobb hang­súlyt, az élet­raj­zi fó­kusz okán a „ma­gán­em­ber” sem ma­rad ho­mály­ban. Szaj­bély ki­egyen­sú­lyo­zott, könnyen ol­vas­ha­tó, ap­ró­lé­kos, de ada­tok­kal nem agyon­ter­helt kö­te­te a rend­szer­vál­tás kör­nyé­kén fel­len­dü­lő Csáth-kutatás nagy összeg­ző mun­ká­ja. Bár az élet­mű és egyes szeg­men­sei foly­to­no­san nyit­va áll­nak, il­let­ve nyit­va kell, hogy áll­ja­nak az új­ra­ol­va­sá­sok előtt, ha­son­ló jel­le­gű mo­nog­ra­fi­kus fel­dol­go­zás­ra év­ti­ze­de­kig nem lesz szükség.

III.

Ki gon­dol­ta vol­na, hogy a szá­zad­for­du­lón in­dult ka­no­ni­kus szer­zők kö­zül (Mó­ricz Zsig­mond és ta­lán Ba­bits mel­lett), ha­tal­mas élet­mű­ve da­cá­ra Kosz­to­lá­nyi lesz a lát­szó­lag leg­job­ban fel­tér­ké­pe­zett fi­gu­ra? A sű­rűn fog­lal­koz­ta­tott szer­ző kor­társ „re­cep­ci­ó­ja” rend­kí­vül sok­ré­tű: for­rás­ki­ad­vá­nyok, bib­li­og­rá­fi­ák, ta­nul­mány­kö­te­tek, kri­ti­kai ki­adá­sok, po­é­ti­kai és – je­len kö­tet ré­vén – élet­raj­zi ala­pú mo­nog­rá­fi­ák is ren­del­ke­zés­re áll­nak Kosz­to­lá­nyi alak­ja és élet­mű­ve rész­le­tes re­konst­ruk­ci­ó­já­hoz. Arany Zsu­zsan­na sű­rűn ada­tolt „élet­re­gé­nye” min­den bi­zonnyal a 21. szá­za­di ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net egyik csúcs­tel­je­sít­mé­nyé­nek ne­vez­he­tő. Fog­la­la­ta pél­dá­ul mind­an­nak, amit a szer­ző éle­té­ről ma tud­ni le­het és tud­ni ér­de­mes, köz­tük a leg­el­lent­mon­dá­so­sabb ese­mé­nyek­ről a kora if­jú­ko­ri ese­mé­nyek­től kezd­ve az Új Nem­ze­dék-beli sze­rep­vál­la­lá­son át a Radákovich-afférig. Emel­lett öko­no­mi­ku­san szer­kesz­tett kö­tet­tel ál­lunk szem­ben, még ha né­hány eset­ben egy­szer­re fel­dol­goz­ha­tat­lan mennyi­sé­gű in­for­má­ci­ót is tesz hoz­zá­fér­he­tő­vé a szer­ző. A mo­nog­rá­fia egy ré­sze bő­vebb vál­to­za­tá­ban há­rom éven át, 2013 és 2016 kö­zött je­lent meg foly­ta­tá­sok­ban az Al­föld ha­sáb­ja­in – ha ezek­be be­le­la­po­zunk, lát­ha­tó lesz, mi­lyen tör­lé­sek árán is jött lét­re az a 700 ol­da­las kö­tet, amely­nek jegy­ze­tei és füg­ge­lé­kei te­szik ki an­nak mint­egy egyharmadát.

A kö­tet for­rá­sai szá­mo­sak: le­vél­tá­ri anya­gok, kor­társ pe­ri­o­di­kák­ból elő­bá­nyá­szott ano­nim szö­ve­gek, mo­nog­ra­fi­kus mun­kák és szö­veg­elem­zé­sek egy­aránt hoz­zá­já­rul­nak ah­hoz, hogy az ol­va­só Kosz­to­lá­nyi sze­mé­lye mel­lett a kör­nye­ze­tet an­nak vál­to­zó mód­ján meg­is­mer­hes­se. Ki­emel­ve né­hány jel­leg­ze­tes­sé­get, az élet­rajz fon­tos alap­anya­ga le­het a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar irodalom- és in­téz­mény­tör­té­net ku­ta­tó­i­nak, a saj­tó­tör­té­net­tel és tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zók­nak is, de az 1918-tól 1920-ig ter­je­dő, rend­kí­vül sűrű és meg­ha­tá­ro­zó idő­szak iránt ér­dek­lő­dők is biz­ton­ság­gal in­dul­hat­nak el to­váb­bi ku­ta­tá­sa­ik vagy ol­vas­má­nya­ik felé a Kosz­to­lá­nyi De­zső éle­te egyes meg­jegy­zé­sei vagy jegy­zet­ap­pa­rá­tu­sa alap­ján. Arany Zsu­zsan­na kö­te­té­nek mű­fa­ja nem tit­kol­tan az élet­rajz, de a szer­ző, ami­kor erre le­he­tő­sé­ge nyí­lik, az egyes írás­mű­vek­kel kap­cso­lat­ban is fon­tos meg­jegy­zé­se­ket tesz, sőt, fel­hív­ja a fi­gyel­met Kosz­to­lá­nyi re­gé­nye­i­be be­épü­lő tár­ca­no­vel­lák­ra, a szá­munk­ra kö­vet­he­tet­len pub­li­ká­lá­si gya­kor­lat gya­kor­la­tá­ra és fő fó­ru­ma­i­ra, ez­zel együtt a szá­zad­for­du­lón, il­let­ve a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött al­ko­tó ma­gyar írók és köl­tők kar­ri­er­épí­té­si le­he­tő­sé­ge­i­re, ezek elő­nye­i­re és buktatóira.

Szak­mai ala­pos­sá­ga mel­lett szük­sé­ges fel­hív­ni a fi­gyel­met a kö­tet „bul­vá­ros” ol­da­lá­ra is, amennyi­ben a Kosz­to­lá­nyi­hoz, csa­lád­já­hoz vagy is­me­ret­sé­gi kö­ré­hez fű­ző­dő mu­lat­sá­gos anek­do­ták re­me­kül el­len­pon­toz­zák a kor­társ tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­ről szó­ló és/vagy sű­rűn ada­tolt epi­zó­do­kat. A mo­nog­rá­fia Kosz­to­lá­nyi el­lent­mon­dá­sos sze­mé­lyi­sé­gé­nek tár­gyi­la­gos le­írá­sa­ként is jól mű­kö­dik, és ilyen ér­te­lem­ben is hoz­zá­köt­he­tő Szaj­bély köny­vé­hez. Noha Csáth kap­csán ke­ve­sebb szó esik Kosz­to­lá­nyi­ról, mint for­dít­va, egy-egy ese­ményt ér­de­mes mind­két for­rás­ból meg­is­mer­ni: kü­lö­nö­sen ta­nul­sá­go­sak a sza­bad­kai évek­ről, va­la­mint a Csáth ke­ze­lé­sé­ről és az eb­ből fa­ka­dó csa­lá­di konf­lik­tu­sok­ról szó­ló beszámolók.

Arany Zsu­zsan­na, Szaj­bély Mi­hály és Szé­che­nyi Ág­nes is rend­kí­vül fon­tos összefoglaló-szintetizáló kö­te­tek­kel gaz­da­gí­tot­ták a honi iro­da­lom­tör­té­ne­tet, emel­lett rá­mu­tat­tak arra is, hogy a for­rás­ki­adás, a szö­veg­elem­zé­sek­kel tar­kí­tott meg­kö­ze­lí­tés, il­let­ve az élet­raj­zi fel­dol­go­zás is si­ke­res és iz­gal­mas útja le­het a szer­zői élet­mű­vek to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat megelőlegező-elindító újraolvasásának.

A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont
posztdoktori ösztöndíjas tudományos munkatársa

Summary

Ala­dár Schöpf­lin, De­zső Kosz­to­lá­nyi, and his co­u­sin, Géza Csáth (ori­gi­n­ally Jó­zsef Bren­ner) were mem­bers of the so-called “first ge­ne­ra­ti­on” of the li­ter­ary jour­nal Nyu­gat. Ág­nes Szé­che­nyi, Mi­hály Szaj­bély, and Zsu­zsan­na Arany have pub­lis­hed mo­no­gra­phs abo­ut them in the last th­ree ye­ars. Szé­che­nyi’s vo­lu­me abo­ut Schöpf­lin con­ta­ins the short re­views of the aut­hor that were pub­lis­hed in Va­sár­na­pi Új­ság (‘Sun­day News­pa­per’) from 1898 to 1921. The­re is a long int­ro­duc­ti­on be­fo­re the coll­ec­ti­on of cri­ti­ques in which we can read abo­ut Schöpflin’s main to­pics, such as End­re Ady, con­tem­por­ary fe­male writers, and world li­te­ra­tu­re. This pre­face is a sort of pre­view of Szé­che­nyi’s mo­no­gra­ph abo­ut Schöpf­lin, which is un­der pre­pa­ra­ti­on. Szaj­bély’s mo­no­gra­ph abo­uth Csáth is a “clas­si­cal” nar­ra­tive, alt­ho­ugh its sub­tit­le is “old-fashioned mo­no­gra­ph”. The main goal is to int­ro­du­ce the writer’s life, but in­terp­re­ta­tions of­ten fol­low the nar­ra­tive epi­sod­es. The mo­no­gra­ph is strongly bas­ed on Csáth’s dif­fe­rent do­cu­ments (di­a­ri­es, ma­nuscripts, let­ters etc.), but Szaj­bély also int­ro­du­ces Csáth’s mu­si­cal and me­di­cal ou­ev­re (he was a mu­si­ci­an and a mu­sic cri­tic,  a psy­chiat­rist and a phy­si­ci­an). Arany’s mo­no­gra­ph abo­ut De­zső Kosz­to­lá­nyi is a de­tai­led nar­ra­tive ch­ro­no­logy, in which we can ra­rely find close in­terp­re­ta­tions of the writer’s no­vels, short stori­es, plays, trans­la­tions, or ot­her pub­li­ca­tions. On the ot­her hand, Arany succ­ess­fully analy­ses the prob­le­ma­tic epi­sod­es of Kosz­to­lá­nyi’s life. For examp­le, she exp­lo­res the ye­ars Kosz­to­lá­nyi wor­ked as a jour­na­list at the right-wing daily news­pa­per Új Nem­ze­dék (‘New Ge­ne­ra­ti­on’), or his late li­a­i­son with Má­ria Ra­dá­ko­vich. All th­ree books try to re­mo­ve the writers from the close con­text of Nyu­gat, exp­lor­ing the hid­den parts of the li­ter­ary ins­ti­tu­ti­on of Hun­gary from the be­g­in­ning of the 20th cent­ury till the 1930s.

Tar­ta­lom

Tagged , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?