Az életrajz mint sajátos textuális és szociális praxis – Kalavszky Zsófia recenziója Dmitrij Kalugin könyvéről

október 30th, 2017 § 0 comments

recenzió

Дмитрий Калугин, Проза жизни: Русские биографии в XVIIIXIX вв., Европейский Университет в Санкт-Петербурге, Санкт-Петербург, 2015.

En­nek a könyv­nek a tár­gyai az élet­rajzok, azaz olyan szö­ve­gek, ame­lyek­ben, az ön­élet­rajzok­kal el­len­tét­ben pél­dá­ul […] a szer­ző és a hős a leg­ele­mibb és a leg­kö­vet­ke­ze­te­sebb mó­don el­kü­lö­nül egy­más­tól. Más szó­val olyan mű­vek­ről lesz szó, ame­lyek az em­be­ri éle­tet egy kül­ső szem­pont­ból mu­tat­ják be: a hős an­nak igaz(i)ságát, aho­gyan őt áb­rá­zol­ják, sem meg­erő­sí­te­ni, sem cá­fol­ni nem tud­ja. Eb­ben áll az élet­raj­zi pak­tum leg­fon­to­sabb pont­ja, mi pe­dig a to­váb­bi­ak­ban e pak­tum­hoz fog­juk tar­ta­ni magunkat

– in­dít­ja Dmi­t­rij Ka­lu­gin 2015-ben meg­je­lent mo­nog­rá­fi­á­ját, amely az utób­bi évek orosz bi­og­rá­fia­ku­ta­tá­sa­i­nak egyik leg­fon­to­sabb mun­ká­já­vá vált. Oly­annyi­ra, hogy a Pro­za zsiz­nyi. Russzki­je biogra­fii v 1819 vv. (’Az élet pró­zá­ja. Orosz élet­raj­zok a 18−19. szá­zad­ban’) című kö­tet 2016-ban el­nyer­te az év leg­ki­emel­ke­dőbb tu­do­má­nyos pub­li­ká­ci­ó­já­ért járó dí­jat a fi­lo­ló­gia és hu­mán­tu­do­má­nyok ka­te­gó­ri­á­já­ban Oroszországban.

A kö­tet leg­fon­to­sabb té­te­le rö­vi­den és le­egy­sze­rű­sít­ve az, hogy a biogra­fi­kus szö­veg olyan nem fik­tív el­be­szé­lés, amely­nek nyel­vi meg­for­mált­sá­ga (nyelv­hasz­ná­lat, me­ta­fo­ra­kincs, to­po­szok stb.) tu­laj­don­kép­pen adott szo­ci­á­lis disz­po­zí­ci­ók szö­veg­be­li ér­vé­nye­sü­lé­sé­nek ered­mé­nye. Azaz a bi­og­rá­fia mint nar­ra­tí­va nagy­mér­ték­ben függ a bi­og­rá­fia író­já­nak és hő­sé­nek tár­sa­dal­mi és in­téz­mé­nyi hát­te­ré­től, ami azt je­len­ti, hogy azo­kat a nyel­vi le­he­tő­sé­geket, aho­gyan az adott élet el­be­szél­he­tő, a tár­sa­dal­mi mező struk­tú­rá­ja alap­ve­tő­en be­fo­lyá­sol­ja. To­váb­bá min­den egyes élet­rajz az adott tár­sa­da­lom­ban in­tel­lek­tu­á­li­san ak­tív cso­por­tok ál­tal el­vég­zett egye­di és sa­já­tos her­me­ne­u­ti­kai mun­ká­nak az ered­mé­nye, ter­mék, amely a szo­ci­á­lis in­téz­mé­nyek és az ak­tu­á­lis ha­ta­lom ál­tal „ki­je­lölt”, be­fo­lyá­solt erő­tér­ben a kü­lön­bö­ző em­be­rek kö­zött lét­re­jö­vő kap­cso­la­tok­ról tu­dó­sít. En­nek a té­zi­sé­nek az il­luszt­rá­lá­sá­ra Ka­lu­gin Karl Mann­hei­mot idé­zi: „a vi­lág in­terp­re­tá­ci­ó­ját köz­ve­tí­ti az adott tár­sa­da­lom szá­má­ra” (256). Rá­adá­sul az élet­rajz olyan szö­veg, amely min­den eset­ben ki­épí­ti a maga me­ta­szint­jét, hi­szen azo­kat az alap­fo­gal­ma­kat, ame­lyek­kel dol­go­zik („élet”, „ba­rát­ság”, „jó”, „nor­má­lis”, „ér­vé­nye­sü­lés” stb.) ma­gá­nak kell ér­tel­mez­nie és magyaráznia.

Ka­lu­gin kö­te­té­nek vizs­gált anya­ga és ku­ta­tá­si fó­ku­sza nem a sem­mi­ből jött, és nem a sem­mi­be ér­ke­zett: a kor­társ orosz könyv­pi­a­con az 1990-es évek óta vi­rág­ko­ru­kat élik mind a szín­vo­na­las, mind a ke­vés­bé igé­nyes is­me­ret­ter­jesz­tő, nép­sze­rű­sí­tő élet­raj­zok, te­gyük hoz­zá, hogy az orosz könyvkiadás- és kul­tú­ra­tör­té­net­ben im­már so­kad­szor­ra. Ez­zel egy­ide­jű­leg Orosz­or­szág­ban az 1990-es évek­től meg­sza­po­rod­tak a bi­og­rá­fia mű­fa­ját vizs­gá­ló el­mé­le­ti ku­ta­tá­sok is. Ha­tal­mas elő­re­lé­pés tör­té­nik a mű­faj 18. szá­za­di meg­je­le­né­sé­nek és ki­ala­ku­lá­sá­nak ku­ta­tá­sá­ban, a tör­té­ne­ti anyag fel­dol­go­zá­sá­ban, más­fe­lől a 20. szá­za­di szov­jet élet­raj­zok és a kor­társ élet­raj­zok szisz­te­ma­ti­kus vizs­gá­la­tá­ban. Szá­mos oka van, hogy mi­ért ép­pen ek­kor tör­té­nik meg a ko­ráb­ban pe­ri­fe­ri­kus­ként ke­zelt mű­faj elő­tér­be ke­rü­lé­se, és ez­zel egy­ide­jű­leg mi­ért kez­dő­dik meg a mű­faj te­o­re­ti­kus szem­pon­tú fel­dol­go­zá­sa és elem­zé­se. A leg­fon­to­sab­bak közé tar­to­zik, amint erre maga a szer­ző is utal, hogy ku­tat­ha­tó­vá és pub­li­kál­ha­tó­vá vál­nak olyan for­rá­sok, ame­lyek év­ti­ze­de­ken át cen­zu­rá­lis til­tás alá es­tek, azaz egy­faj­ta ar­cheogra­fi­kus bummnak le­he­tünk szem­ta­núi, más­részt, s erre is fi­gyel­mez­tet Ka­lu­gin, az iro­da­lom­tu­do­má­nyon be­lül bi­zo­nyos szö­veg­ér­tel­me­zé­si el­já­rá­so­kat (her­me­ne­u­ti­ka, de­konst­ruk­ció) olyan disz­cip­lí­nák­kal össze­füg­gés­ben gon­dol­nak újra, mint pél­dá­ul a nem-marxista szo­cio­ló­gia vagy a pszi­cho­a­na­lí­zis, ame­lyek ki­szé­le­sí­tik az irodalomtörténész-kultúrakutató né­ző­pont­ját, har­mad­részt pe­dig, hogy meg­erő­söd­nek a kü­lön­bö­ző (ön)reprezentációs me­cha­niz­mu­so­kat elem­ző iden­ti­tás­ku­ta­tá­sok mint pél­dá­ul az oral his­to­ry vagy a gen­der stu­di­es. Ta­lán nem kell kü­lön hang­sú­lyoz­ni, hogy mind­ezek­kel a fo­lya­ma­tok­kal pár­hu­za­mo­san Orosz­or­szág­ban csak­úgy, mint vi­lág­szer­te, meg­vál­toz­tak az iro­da­lom­tör­té­nész és a kul­tú­ra­ku­ta­tó sze­rep­kö­ré­nek azon funk­ci­ó­i­ról, ku­ta­tá­si te­rü­le­te­i­ről, mód­sze­re­i­ről al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek, ame­lyek az iro­dal­mi, tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis fo­lya­ma­to­kat vizs­gá­ló szak­em­ber­hez ad­dig ha­gyo­má­nyo­san hoz­zá­tar­toz­tak. Ez ked­ve­zett a bi­og­rá­fia­ku­ta­tás­nak, hi­szen azt így egy­szer­re több erő is in­ter­disz­cip­li­ná­ris el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni tér­be helyezte.

Ezen a pon­ton fon­tos­nak tar­tom ki­emel­ni, hogy a je­len­le­gi orosz bi­og­rá­fia­ku­ta­tá­sok kép­vi­se­lő­it, így Ka­lu­g­int is, el­ső­sor­ban nem az orosz iro­da­lom­tu­do­mány pan­te­on­já­ba so­rolt, pro­fesszi­o­ná­lis szer­ző ál­tal írt ka­no­ni­zált írók úgy­ne­ve­zett írói-biográfiái ér­dek­lik. Azaz, hogy egy köz­is­mer­tebb pél­dát em­lít­sek, nem Ju­rij Lot­man Pus­kin­ról vagy Ka­ram­zin­ról írt élet­raj­zi mun­kái áll­nak a vizs­gá­ló­dá­sok kö­zép­pont­já­ban. Per­sze az már más kér­dés, hogy az ed­dig pe­ri­fe­ri­á­lis­ként ke­zelt élet­raj­zok kap­csán meg­fo­gal­ma­zott meg­ál­la­pí­tá­sok, sőt mód­sze­rek egy­re in­kább kez­de­nek be­csa­tor­ná­zód­ni olyan klasszi­kus szer­zői élet­raj­zok­kal fog­lal­ko­zó mun­kák­ba mint pél­dá­ul Cse­ho­vé. (Lásd er­ről: Ka­lavsz­ky Zsó­fia, „Nem kár­tyá­zott, nem pár­ba­jo­zott, nem szám­űz­ték Szi­bé­ri­á­ba…” Ahol a biográfia- és a kul­tusz­ku­ta­tá­sok ta­lál­koz­nak: Az írói biográfia-írás mint el­mé­le­ti prob­lé­ma a kor­társ orosz iro­da­lom­tu­do­mány­ban = Ad vi­tam aeter­nam: Ta­nul­mány­kö­tet Nagy Ist­ván 70. szü­le­tés­nap­já­ra, szerk. Gyön­gyö­si Má­ria et all, Bu­da­pest, ELTE BTK Orosz Nyel­vi és Iro­dal­mi Tan­szék, Orosz Iro­da­lom és Iro­da­lom­ku­ta­tás – Össze­ha­son­lí­tó Ta­nul­má­nyok Dok­to­ri Prog­ram, 2017, 187–196.) A ku­ta­tók te­hát el­ső­sor­ban a tár­sa­da­lom­ból nem ki­emel­ke­dő, nem ki-tűnő sze­mé­lyi­sé­gek élet­raj­zá­ra vol­tak kí­ván­csi­ak, és biográfia-szerzőiket sem a ka­no­ni­zált írók kö­zül vá­lo­gat­ták. A 18. szá­za­di anyag­ban – a mű­faj friss meg­je­le­né­se, a könyv és fo­lyó­irat­pi­ac kez­det­le­ges ál­la­po­ta és az iro­da­lom­nak mint ön­ál­ló me­ző­nek még nem el­kü­lö­nü­lé­se okán – min­den olyan élet­rajz­ra kí­ván­csi­ak, amely a zsi­tyi­jékkel (a szen­tek élet­írá­sa­i­val) szem­ben a vi­lá­gi sze­re­pek ér­vé­nye­sü­lé­sét le­gi­ti­mál­ta. Így vál­tak a vizs­gá­lat tár­gyá­vá tábornok‑, cári udvaronc‑, tudós‑, pedagógus-életrajzok, il­let­ve olyan bi­og­rá­fi­ák, ame­lyek­ben kü­lön­bö­ző vi­lá­gi sze­rep­le­he­tő­sé­gek kon­ta­mi­ná­ci­ó­já­ra lát­ha­tunk pél­dát. A 19. szá­za­di anyag­ból – a 2000-es évek­től zaj­ló hét kö­te­tes orosz Bi­og­rá­fi­ai szó­tár ké­szí­té­se okán – a har­mad­vo­nal­ba so­rolt pub­li­cis­ták, írók élet­raj­za­it vizs­gál­ták. A szov­jet idő­szak­ból pe­dig a hi­va­ta­los párt­élet­raj­zok­tól egé­szen el­té­rő, a szov­jet kis­em­ber­ről írt bi­og­rá­fi­ák és azok a szűk kör­ben hoz­zá­fér­he­tő ko­moly tu­do­má­nyos tel­je­sít­mény­nek te­kint­he­tő élet­raj­zi szö­ve­gek ke­rül­tek a kö­zép­pont­ba, ame­lyek nar­ra­tív, re­to­ri­kai szem­pont­ból szem­be­men­tek a ko­ra­be­li ká­non­nal, és így kér­dő­je­lez­ték meg a sza­bá­lyo­zott és se­ma­ti­zált élet­raj­zok, a tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dés „mo­no­lit igaz­sá­gát”. Min­den­kép­pen meg kell em­lí­te­nünk, hogy a kor­társ és a kö­zel­múlt­ban író­dott élet­raj­zok is a vizs­gá­la­tok tár­gyát ké­pe­zik. A 2005 óta mű­kö­dő szent­pé­ter­vá­ri Iofe Ala­pít­vány, a Me­mo­ri­al nevű ci­vil szer­ve­zet egyik cso­port­ja­ként a volt Gulag-táborok rab­ja­i­ról, túl­élő­i­ről, dol­go­zó­i­ról írt bi­og­rá­fi­ák fel­ku­ta­tá­sát, pub­li­ká­lá­sát te­kin­ti egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­tá­nak. A fel­ku­ta­tott anya­go­kat éves kon­fe­ren­ci­á­i­kon is­mer­te­tik és kö­tet­so­ro­za­tuk­ban publikálják.

Mi­köz­ben Eu­ró­pá­ban és Ame­ri­ká­ban ko­moly tra­dí­ci­ó­ja van a biogra­fi­kus szö­ve­gek ku­ta­tá­sá­nak (az an­gol­szász tu­do­mány­ban ez az irány­zat „bio­gra­phy stu­di­es” né­ven rég­óta is­mert), aköz­ben Orosz­or­szág­ban an­nak el­le­né­re, hogy a biogra­fi­kus iro­da­lom kul­tu­rá­lis po­ten­ci­ál­ja nyil­ván­va­ló, a biogra­fi­kus mű­fa­jok fej­lő­dés­tör­té­ne­tét, a mű­faj mű­kö­dés­mód­ját rend­szer­sze­rű­en ed­dig nem írta le sen­ki. (12.) Ka­lu­gin arra vál­lal­ko­zik, hogy a kü­lön­bö­ző tu­do­mány­ágak va­ló­já­ban se­géd­for­rá­sa­ként ke­zelt élet­raj­zot ki­emel­je an­nak „nem-specifikus for­má­ban” (12.) való hasz­ná­la­tá­ból. Cél­ja rá­vi­lá­gí­ta­ni arra, hogy igen­is van sa­já­tos, ha úgy tet­szik, egye­di lét­mód­ja az élet­rajz­nak, és ezt fel le­het tár­ni. Ez pe­dig egy olyan tex­tu­á­lis és szo­ci­á­lis pra­xis, amely­nek se­gít­sé­gé­vel − Ka­lu­gin itt Hay­den White-ra tá­masz­ko­dik − az élet­rajz ol­va­só­ja egy­fe­lől a szo­ci­á­lis kap­cso­la­tok je­len­té­sét nem ana­li­ti­kus, ha­nem nar­ra­tív fo­gal­mak se­gít­sé­gé­vel tud­ja meg­ra­gad­ni (hi­szen tu­laj­don­kép­pen tör­té­ne­tek ré­sze­se­ként, részt­ve­vő­je­ként kép­ze­li el ma­gát), más­fe­lől, hogy ugyan­ez az ol­va­só spe­ci­á­lis tu­dás­ra tesz szert az adott tár­sa­da­lom­ról. Eh­hez azon­ban az szük­sé­ges, hogy meg­tör­tén­jen a nor­mák­ról, az ér­té­kek­ről és az ér­té­ke­lés­ről al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek for­ma­li­zá­ci­ó­ja, il­let­ve e for­ma­li­zá­ci­ós mó­dok­nak a tisz­tá­zá­sa, amely fo­lya­mat vég­ered­mé­nye­ként meg­te­rem­tő­dik a bi­og­rá­fi­ai szub­jek­tum. Eb­ben az eset­ben pe­dig a bi­og­rá­fia már ko­ránt­sem csak egy társadalom- és kul­túr­tör­té­ne­ti fo­lya­ma­tok ku­ta­tá­sá­hoz hasz­nál­ha­tó se­géd­for­rás­nak, adat­tár­nak bi­zo­nyul, ha­nem egy olyan tí­pu­sú cse­lek­vés­nek, amely­nek so­rán „a sa­ját ágen­sei vi­sel­ke­dé­sé­nek sza­bá­lya­it meg­ha­tá­ro­zó szo­ci­á­lis mező struk­tú­rá­ja úgy tá­rul fel, hogy köz­ben elő­ír­ja, meg­ha­tá­roz­za ezen ágen­sek rep­re­zen­tá­ci­ó­i­nak me­cha­niz­mu­sát is.” (13.)

A kö­tet első fe­je­ze­te – I. Biogra­fi­ja kak tye­o­ri­ja i prak­tyi­ka (’Az élet­rajz mint el­mé­let és gya­kor­lat’) – egy új ku­ta­tá­si irány meg­ala­po­zá­sá­hoz mél­tó, tö­mény, ugyan­ak­kor ele­gáns és lé­nyeg­re törő el­mé­le­ti be­ve­ze­tő, amely­ben a tu­do­mány­tör­té­ne­ti ív a for­ma­lis­ták­tól a sze­mi­o­ti­kán át nap­ja­ink iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai és kul­tú­ra­ku­ta­tá­sá­ig ter­jed. (Ka­lu­gin az orosz ku­ta­tók azon ge­ne­rá­ci­ó­já­hoz tar­to­zik, amely a leg­messzebb­me­nő­kig tá­jé­ko­zott az an­gol­szász és fran­cia szak­iro­da­lom­ban, így az orosz el­mé­le­ti is­ko­lák té­zi­sei in­do­kolt he­lye­ken René Wel­lek, Stan­ley Fish, Nor­th­rop Frye, Pier­re Bour­dieu, Hay­den White, Paul Ricœur, J. Clif­ford, Roger Char­ti­er stb. ál­lí­tá­sa­i­nak em­lí­té­sé­vel, az azok­kal való üt­köz­te­tés­sel szé­le­sebb nem­zet­kö­zi tér­be ke­rül­nek a könyv­ben.) A leg­na­gyobb ter­je­de­lem­ben Ka­lu­gin az orosz bi­og­rá­fia­ku­ta­tás új el­mé­le­té­re ható, egyik ál­ta­la leg­fon­to­sabb­nak te­kin­tett gon­dol­ko­dó el­mé­le­té­nek is­mer­te­té­sé­vel fog­lal­ko­zik. Úgy véli, hogy ab­ban, hogy a bi­og­rá­fia el­mé­le­ti el­gon­do­lá­sa új le­he­tő­sé­gek­hez ju­tott Orosz­or­szág­ban, ha­tal­mas sze­re­pe volt Bo­risz Du­bin orosz iro­da­lom­szo­cio­ló­gus 1990-es évek­be­li szin­te­ti­zá­ló el­mé­le­té­nek. Du­bin − Ge­or­ges Gus­dorf Auto-bio-graphie (1990) köny­ve nyo­mán − 1995-ben fo­gal­maz­za meg té­zi­sét, mi­sze­rint a bi­og­rá­fia fe­no­mén­je gaz­da­gon fel­tá­rul­hat, amennyi­ben azt a kor­társ nar­ra­to­ló­gi­ai és a böl­cse­le­ti irá­nyult­sá­gú szo­cio­ló­gi­ai el­mé­le­tek szem­pont­jai fe­lől kí­sé­rel­jük meg ér­tel­mez­ni, le­ír­ni. (37.) Ka­lu­gin is­mer­te­ti Du­bin el­mé­le­tét, mely sze­rint a bi­ogra­fá­lás, azaz élet­rajz­írás egy­ide­jű­leg há­rom szem­pont­ból vizs­gál­ha­tó: elő­ször is a bi­ogra­fá­ló, a szer­ző ön­meg­ér­té­si ak­tu­sa so­rán össze­ren­de­zett is­me­re­te­i­nek sé­má­ja­ként (tu­laj­don­kép­pen ez maga az au­to­bi­og­rá­fia), má­sod­szor mint en­nek a sé­má­nak a „má­sik” tet­te­in, cse­le­ke­de­te­in ke­resz­tül, azaz egy kül­ső né­ző­pont­ból való re­pro­duk­ci­ó­ja­ként, har­mad­részt pe­dig írott szö­veg­ként (gra­fio), amely a „sa­ját” és a „má­sik” kul­tu­rá­lis, szo­ci­á­lis po­zí­ci­ói, vi­lág­ké­pei köz­ti konf­lik­tu­sá­nak írás ál­ta­li szim­bo­li­zá­ci­ó­ja. (38.) Du­bin e mun­ká­já­ban egy olyan pers­pek­tí­va tá­rul fel, amely vég­ső so­ron azt is le­he­tő­vé te­szi, hogy rá­mu­tas­sunk a szö­veg mű­faj­spe­ci­fi­kus, úgy­ne­ve­zett biogra­fi­kus je­gye­i­re, írja Ka­lu­gin. Így vá­lik le­he­tő­vé a mű­faj po­é­ti­ká­já­nak a le­írá­sa, ame­lyet azon­ban nem le­het ilyen vagy olyan for­mai kri­té­ri­u­mok­hoz köt­ni. „Ha tet­szik, egy olyan szo­ci­á­li­san ori­en­tált her­me­ne­u­ti­kával ál­lunk szem­ben, ahol a szö­ve­get a tár­sa­dal­mi mező struk­tú­rá­ja ha­tá­roz­za meg. Ez a meg­ha­tá­ro­zott­ság meg­ad bi­zo­nyos le­he­tő­sé­ge­ket mind a nar­ra­tí­va fel­épí­té­sé­re, mind a hős (per­szo­nazs) rep­re­zen­tá­ci­ó­já­ra, még­hoz­zá úgy, hogy biz­to­sít­ja eh­hez a leg­fon­to­sabb to­po­szo­kat és me­ta­fo­rá­kat.” (39.) (Egy orosz nyel­vű szö­veg ese­té­ben már az is jel­zés ér­té­kű, hogy a bi­og­rá­fia­író a sa­ját hő­sét em­ber­nek [cse­lo­vek], alak­nak [lico], jel­lem­nek [ha­rak­tyer], vagy sze­mé­lyi­ség­nek [lics­noszty] ne­ve­zi. Ezek a meg­ne­ve­zé­sek le­het­nek per­sze szi­no­ni­mák, de a szö­veg kü­lön­bö­ző in­ten­ci­ó­i­ra is utal­nak, a rep­re­zen­tá­ció kü­lön­bö­ző tí­pu­sa­it je­le­ní­tik meg, véli a szer­ző. [41.]) Ka­lu­gin sze­rint pe­dig ép­pen eb­ben rej­lik a bi­og­rá­fia mű­vé­sze­te: el­mon­da­ni a hős­ről annyit, amennyi le­het­sé­ges, azaz szá­mí­tás­ba ven­ni azo­kat a szim­bo­li­kus és szo­ci­á­lis struk­tú­rá­kat, ame­lyek a bi­og­rá­fia­író szá­má­ra ki­ke­rül­he­tet­len és meg­szün­tet­he­tet­len adott­sá­gok­ként lé­tez­nek. Ami­kor a szö­veg hő­sét a bi­og­rá­fia­író hoz­zá­kap­csol­ja ah­hoz a vi­lág­hoz, amely szá­má­ra ér­té­kes (értsd ér­ték­te­lí­tett; más egy mi­nisz­ter, ka­to­na, iro­dal­már vagy fi­lo­zó­fus ese­té­ben) – azaz el­kezd lét­re­hoz­ni egy olyan nar­ra­tí­vát, amely­nek sé­má­ja min­den eset­ben az adott tár­sa­dal­mi mező ál­tal meg­ha­tá­ro­zott –, ak­kor ez egy­út­tal azt je­len­ti, hogy be­in­dít egy sa­já­tos nyelv­hasz­ná­la­tot, hi­szen pont ezen a funk­ci­o­ná­lis (!) és nem pusz­tán re­to­ri­kus mó­don mű­köd­te­tett nyel­ven ke­resz­tül tud meg­tör­tén­ni az adott élet­út meg­íté­lé­se, meg­mé­ret­te­té­se. (45.) Leg­in­kább a nyelv­hasz­ná­lat ré­vén kez­de­nek mű­köd­ni az adott élet­tör­té­net­hez kap­cso­ló­dó, kap­csol­ha­tó, a cso­port ön­rep­re­zen­tá­ci­ó­já­nak lo­gi­ká­ját meg­je­le­ní­tő el­is­me­ré­si for­mák. A bi­og­rá­fia­író ugyan­ak­kor a ké­szen ka­pott nor­ma­tív sé­má­kat, nar­ra­tí­vá­kat, nyel­ve­ket ter­mé­sze­te­sen a maga szö­ve­gé­ben új­ra­gon­dol­ja, ve­gyí­ti, a bi­og­rá­fia szub­jek­tu­ma pe­dig vég­ső so­ron me­ta­nyel­vek met­szés­pont­já­ban konst­ru­á­ló­dik. (46.) A bi­og­rá­fi­ai mű­faj egyik fon­tos tu­laj­don­sá­ga te­hát, hogy mi­köz­ben tisz­táz­za a le­írt tet­tek szim­bo­li­kus as­pek­tu­sa­it, ki­fe­jez­he­ti, be­je­lent­he­ti a fenn­ál­ló szim­bo­li­kus rend­hez való tar­to­zá­sát, ugyan­ak­kor épp­hogy an­nak transz­for­má­ci­ó­ját is. És itt ér­ke­zünk el egy, a bi­og­rá­fia és nyil­vá­nos­ság kap­cso­la­tát érin­tő igen fon­tos pont­hoz. Ka­lu­gin hossza­san elem­zi, hogy e mű­faj­nak – kü­lö­nö­sen a 18. szá­zad vé­gén, 19. szá­zad ele­jén, ami­kor azo­kat ki­fe­je­zet­ten és hang­sú­lyo­san a for­má­ló­dó nyil­vá­nos­ság­nak cí­mez­ték szer­ző­ik – fon­tos kom­mu­ni­ka­tív as­pek­tu­sa az, hogy ko­moly tár­sa­dal­mi vi­tá­kat ered­mé­nyez­het, a mű­faj (in­he­rens) po­le­mi­kus­sá­ga pe­dig kü­lön­le­ges hellyel bír a bi­og­rá­fia mint mű­faj mun­ká­já­ban. (47.)

Ka­lu­gin je­len kö­te­té­nek kor­szak­ha­tá­rai a 18. szá­zad utol­só és a 19. szá­zad má­so­dik har­ma­da, ezen be­lül pe­dig azok a tör­té­ne­ti cso­mó­pon­tok (II. Ka­ta­lin ural­ko­dá­sa vagy ké­sőbb I. Mik­lós ha­lá­la), ame­lyek va­la­mi­lyen tör­té­nel­mi, tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai vál­to­zás kö­vet­kez­té­ben (pél­dá­ul nyom­da­nyi­tás és ‑tu­laj­don­lás­hoz való jog meg­könnyí­té­se vagy a cen­zú­ra gyen­gü­lé­se) mennyi­sé­gi és mi­nő­sé­gi ér­te­lem­ben is ki­hat­nak a műfajra.

A kö­tet má­so­dik és har­ma­dik fe­je­ze­te – II. Biogra­fi­ja i isz­to­ri­ja: szlu­csaj Ny. I. Pa­nyi­na; III. „La vie et élo­ge”, ili Zsi­tyi­je Fjo­do­ra Vas­zil­je­vi­csa Usa­ko­va (II. ’Bi­og­rá­fia és tör­té­ne­lem: Ny. I. Pa­nyin ese­te’; III. ’»La vie et élo­ge«, vagy Fjo­dor Vas­zil­je­vics Usa­kov zsi­tyi­jé­je’) – azt a két 18. szá­za­di élet­raj­zot tár­gyal­ja, ame­lyek az orosz biográfia-műfaj ala­pí­tó­szö­ve­ge­i­nek te­kint­he­tő­ek. D. I. Fon­vizin Zsizny gra­fa Nyi­ki­tü Iva­no­vics Pa­nyi­na (’Nyi­ki­ta Iva­no­vics Pa­nyin gróf éle­te’, 1784) és A. N. Ra­dis­csev Zsi­tyie Fjo­do­ra Vas­zil­je­vi­csa Usa­ko­va (’Fjo­dor Vas­zil­je­vics Usa­kov zsi­tyi­jé­je’, 1789) című szö­ve­gei ugyan csak öt év kü­lönb­ség­gel íród­tak, még­is mint­ha sza­ka­dék tá­ton­ga­na kö­zöt­tük, annyi­ra kü­lön­böz­nek mind be­ál­lí­tó­dá­suk­ban, mind nyel­vük­ben, mind kü­lön­bö­ző irá­nyú mű­fa­ji ke­res­gé­lé­sük­ben, mind az­zal kap­cso­lat­ban, hogy mit is je­lent szá­muk­ra „a sa­ját tör­té­net­tel ren­del­ke­ző hős”. Ami­ben kö­zö­sek, hogy mind­ket­tő hőse szá­má­ra le­gi­ti­mi­tást tö­rek­szik ki­har­col­ni, és a meg­lé­vő, már meg­rög­zült mű­fa­jok ha­tá­ra­it úgy igyek­szik ala­kí­ta­ni, hogy az al­kal­mas le­gyen egy sze­mé­lyes tör­té­net (értsd: egy ön­ál­ló in­di­vi­du­um tör­té­ne­té­nek) el­mon­dá­sá­ra. Fon­vizin hőse egy ko­ráb­ban be­fo­lyá­sos, de kegy­vesz­tett ud­va­ronc, aki nyil­vá­nos kar­ri­er­rel ren­del­ke­zik, Ra­dis­csev hőse azon­ban az ud­va­ri szol­gá­la­tot nem vál­la­ló, kar­ri­ert nem épí­tő em­ber, aki a ko­ra­be­li, a „ér­té­kes” élet­ről al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek sze­rint „sem­mi­vel sem fog­lal­ko­zik”. Az első eset­ben a di­cső­í­tő be­széd mű­fa­ji ha­gyo­má­nyai, an­nak re­to­ri­kus ele­mei a do­mi­nán­sab­bak, ugyan­ak­kor az élet­rajz szer­ző­je jel­zi, hogy szá­mos dol­got kény­te­len el­hall­gat­ni. A má­so­dik eset­ben az udvari- és az eti­kett nor­mák meg­sér­té­sén ala­pul a tel­jes szö­veg, a nar­ra­tí­va pe­dig – szer­ző­jé­nek ak­tív és exp­li­kált köz­re­mű­kö­dé­sé­vel – az el­be­szé­lésre em­lé­kez­tet. Egy sze­mé­lyes, in­tim tör­té­net, amely csak né­há­nyak kí­ván­csi­sá­gá­ra tart­hat szá­mot, ugyan­ak­kor a bi­og­rá­fia­szer­ző e tör­té­net ál­ta­lá­no­sí­tá­sán és szim­bo­li­zá­ci­ó­ján dol­go­zik. Ka­lu­gin sze­rint itt gyö­nyö­rű­en lát­szik, ahogy egy életle­írás már nem annyi­ra desk­rip­ció, sok­kal in­kább át­me­net a per­for­ma­tív ak­tus­ba.

Iro­dal­mi szem­pont­ból a kö­tet ne­gye­dik fe­je­ze­té­ben – IV. Biogra­fi­ja v ofi­ci­al­nom duhe: rep­re­zent­aci­ja vlasz­tyi (IV. ’A hi­va­ta­los bi­og­rá­fia: a ha­ta­lom rep­re­zen­tá­ci­ói’) – tár­gyalt szö­ve­gek bi­zo­nyul­hat­ná­nak a leg­in­kább ér­dek­te­len­nek, hi­szen a hi­va­tal nyel­vén meg­szó­la­ló, unal­mas, élet­te­len csi­nov­nyik élet­raj­zokról és azok iro­dal­mi te­het­ség­gel nem ren­del­ke­ző bi­og­rá­fia­szer­ző­i­nek ugyan­azon di­cső­í­tő kli­sék­ből épít­ke­ző írás­tech­ni­ká­i­ról van szó. Ugyan­ak­kor mind­járt iz­gal­mas­sá vál­nak ezek a for­rá­sok is, amennyi­ben vizs­gá­la­tuk­ba a szer­ző be­von­ja e szö­ve­gek ko­ra­be­li ol­va­sói el­vá­rá­sa­it, a szer­zők in­ten­ci­ó­it és azt az erőt, a ha­ta­lom ere­jét, amely­nek rep­re­zen­tá­ci­ó­ja in­téz­mé­nyi, disz­cip­li­ná­ris és disz­kur­zív szem­pont­ból is meg­je­le­nik és for­mál­ja ezen szö­ve­ge­ket. Az élet­raj­zok egyik leg­főbb szem­pont­ja a si­ke­res hi­va­ta­li elő­me­ne­tel­hez nyúj­tott min­ta­adás, a hi­va­ta­li rang­lét­rán való elő­re­ju­tás mó­do­za­ta­i­nak be­mu­ta­tá­sa, a nor­ma­li­tás fo­gal­má­nak (a „nor­má­lis” em­ber, vi­sel­ke­dés, vá­lasz­tás) hasz­ná­la­ta, tisz­tá­zá­sa, amely min­den e fo­ga­lom ál­tal le nem ír­ha­tó, et­től el­haj­ló, et­től kü­lön­bö­ző vi­sel­ke­dés­mó­dot, tu­laj­don­sá­got el­hall­gat és ki­zár. Ka­lu­gin jel­zi, hogy di­na­mi­ku­san vál­to­zó szö­veg­kor­pusz­ról van szó: bi­zo­nyos ér­té­kek meg­íté­lé­sé­ben, és szim­bo­li­zá­ci­ós gya­kor­la­tuk­ban is nagy kü­lönb­ség ta­pasz­tal­ha­tó egy 18. szá­zad végi és egy 19. szá­zad har­min­cas éve­i­ben író­dott hi­va­ta­li bi­og­rá­fia között.

Az ötö­dik fe­je­zet­ben – V. Biogra­fi­ja pi­sza­tyel­ja: li­tye­ra­tu­ra v po­isz­kah op­rav­da­nyi­ja (V. ’Az író bi­og­rá­fi­á­ja: az iro­da­lom mint a hi­te­les­ség meg­te­rem­té­sé­nek egyik esz­kö­ze’) – írói élet­raj­zok ke­rül­nek te­rí­ték­re a 19. szá­zad első har­ma­dá­ból. A mint­egy fél tu­cat élet­raj­zi nar­ra­tí­va elem­zé­se so­rán Ka­lu­gin ki­eme­li, hogy igen lát­vá­nyos kí­sér­le­te­zés zaj­lik azon disz­kur­zív me­cha­niz­mu­sok kö­zött, ame­lyek olyan em­be­rek sor­sát kí­ván­ják be­mu­tat­ni, akik az éle­tü­ket az iro­dal­mi mun­ká­nak szen­tel­ték. (209.) „A köl­tő hol tu­dós, pe­da­gó­gus, hol gyá­mo­lí­tás­ra és me­ce­na­tú­rá­ra szo­ru­ló cse­cse­mő, hol al­ko­tó­zse­ni, hol a cár fel­vi­lá­go­sult, ön­zet­len ta­nács­adó­ja.” (209.) Az írók, köl­tők élet­nar­ra­tí­vá­i­nak vizs­gá­la­ta azért bi­zo­nyul sa­já­to­san iz­gal­mas te­rep­nek, mert ép­pen az iro­dal­mi te­vé­keny­ség, az iro­da­lom tere az, ahol az em­be­ri lé­te­zés ér­tel­mé­ről al­ko­tott meg­rög­zült el­kép­ze­lé­sek a leg­ra­di­ká­li­sab­ban mo­sód­nak el, il­let­ve vál­tód­nak le. Az iro­da­lom szo­ci­á­lis stá­tu­szá­nak idő­be­ni meg­vál­to­zá­sa a leg­na­gyobb mér­té­kig meg­ha­tá­roz­za az írói élet­raj­zok el­be­szél­he­tő­sé­gé­nek le­he­tő­sé­ge­it. Ez ki­vá­ló­an meg­je­le­nik a Lo­mo­no­szov­ról kü­lön­bö­ző idő­pont­ban írt sok mű­fa­jú élet­raj­zi szö­ve­gek (két élet­rajz, egy di­cső­í­tő ének és egy óda) egybevetésekor.

A kö­tet utol­só fe­je­ze­té­ben – VI. Vosz­pitanyi­je nye v duhe vre­me­nyi: lju­gyi szo­rok­ovih go­dov 10 let szpusz­tya (VI. ’A kor­szel­lem­től el­té­rő ne­ve­lés: a 40-es évek kép­vi­se­lői tíz év­vel ké­sőbb’) – Ka­lu­g­int el­ső­sor­ban a biográfia-műfaj egy tel­je­sen új kor­sza­ka, az úgy­ne­ve­zett bi­og­rá­fi­ai iro­da­lom meg­je­le­né­se ér­dek­li. A bi­og­rá­fia itt az úgy­ne­ve­zett szociális-pszichológiai re­gény­ben ta­lál „ve­tély­társ­ra”, hi­szen mind­ket­tő­nek ugyan­az az ér­dek­lő­dé­si köre, de míg a kor­szak vé­gé­re az első iro­dal­mib­bá vá­lik, a má­sik sok­kal in­kább élet­rajz­sze­rű­vé. (211.) P. V. An­nyen­kov Nyi­k­olaj Vla­gyi­mi­ro­vics Sztan­ke­vics: pe­re­pisz­ka jevo i biogra­fi­ja (’Nyi­k­olaj Vla­gyi­mi­ro­vics Sztan­ke­vics le­ve­le­zé­se és élet­raj­za’, 1857) a fi­a­ta­lon el­hunyt, lé­nye­gé­ben élet­mű­vel nem ren­del­ke­ző böl­cse­lő élet­raj­za, aki ak­tív részt­ve­vő­je, ala­kí­tó­ja és men­to­ra volt a ké­sőbb a ne­vét vi­se­lő moszk­vai fi­lo­zó­fi­ai kör­nek. Ez a szö­veg kü­lön­le­ges je­len­tő­ség­gel bír az orosz bi­og­rá­fia­író ha­gyo­mány­ban (222.), akár a nar­ra­tí­va mo­dell­jét és az at­tól való el­ru­gasz­ko­dást néz­zük (a „fi­a­ta­lon el­hunyt zse­ni ifjú élet­raj­za” mint kép­let), akár hő­sé­nek te­vé­keny­sé­gét, hi­szen hőse lát­vá­nyos, pub­li­kus kar­ri­er­rel nem ren­del­ke­zett, és már azt is kü­lö­nö­sen ne­héz volt meg­in­do­kol­ni, hogy egy­ál­ta­lán mi­ért tart­hat szá­mot bi­og­rá­fi­á­ra. An­nyen­kov élet­raj­zi szö­ve­gé­nek össze­ve­té­se Tur­ge­nyev Ru­gyin című 1856-os re­gé­nyé­vel pa­rá­dés, a bi­og­rá­fus és a re­gény­író két kü­lön­bö­ző né­ző­pont­já­nak ugyan­azt a prob­lé­mát érin­tő be­mu­ta­tá­sa. (Tur­ge­nyev szá­má­ra Sztan­ke­vics volt a pro­to­tí­pu­sa az egyik re­gény­be­li hős­nek.) Ka­lu­gin sze­rint mi­köz­ben Tur­ge­nyev há­rom hős, Ru­gyin, Lezsny­ov és Po­kor­sz­kij se­gít­sé­gé­vel lé­nye­gé­ben de­konst­ru­ál­ja a (fi­lo­zó­fi­ai) kör kom­mu­ni­ká­ci­ós stra­té­gi­á­it és mű­kö­dé­sét, aköz­ben An­nyen­kov sok­kal in­kább apo­lo­gi­kus esz­kö­zök­höz nyúlt: amíg az iro­da­lom to­vább­lép, to­vább lép­het, hi­szen fik­tív sze­mé­lyek­kel dol­goz­hat, a bi­og­rá­fia ezt nyil­ván nem te­he­ti meg. (253.)

Ka­lu­gin sze­rint en­nél a szö­veg­nél ugyan­úgy, ahogy a ko­ráb­bi­ak­nál is, ki­tű­nő­en lát­szik, hogy „a szö­veg nem passzív hor­do­zó­ja ilyen vagy olyan je­len­té­sek­nek: a bi­og­rá­fi­ai al­ko­tás egy il­lesz­té­si fo­lya­mat, amely­nek so­rán az egyé­ni tör­té­net té­nyei egy össze­tett fo­lya­mat ered­mé­nye­ként egyez­te­tés­re ke­rül­nek az adott­ság­ként meg­lé­vő disz­kur­zív le­he­tő­sé­gek­kel”. (257.) A 18–19. szá­za­di orosz tár­sa­dal­mi hely­zet­nek pe­dig van egy olyan, a nyugat-európaitól el­té­rő spe­ci­fi­ku­ma, amely a bi­ogra­fá­lást, ezt a „sza­bá­lyok irá­nyí­tot­ta bo­nyo­lult tár­sas­já­té­kot”, il­let­ve a vég­ered­mé­nyét, a vá­lasz­tá­sok és kor­lá­to­zá­sok kö­zött la­ví­ro­zó bi­og­rá­fiát még in­kább mar­gi­ná­lis­sá te­szi. Ez pe­dig a sze­mé­lyes és a pub­li­kus élet egy­más­hoz való vi­szo­nya Orosz­or­szág­ban. „A sze­mé­lyes so­sem le­het ré­sze a pub­li­kus élet­nek, a pub­li­kus pe­dig arra tesz (si­ker­te­len) kí­sér­le­tet, hogy maga alá gyűr­je a sze­mé­lyes te­rü­le­tét. […] Mi­vel a pub­li­kus és a pri­vát élet op­ti­má­lis ará­nyát nem le­het el­ta­lál­ni, ez az élet­raj­zot mar­gi­ná­lis mű­faj­já te­szi.” (257.)

Vé­ge­ze­tül egy tech­ni­kai meg­jegy­zés, amely azon­ban sem­mit sem von le a kö­tet szín­vo­na­lá­ból. Az orosz ku­ta­tó mo­nog­rá­fi­á­ját ol­va­só­ba­rá­tab­bá tet­te vol­na, ha a kö­tet vé­gén sze­re­pel­ne a láb­jegy­ze­tek­ben ter­mé­sze­te­sen fel­tün­te­tett fel­hasz­nált for­rá­sok és szak­iro­da­lom össze­sí­tett lis­tá­ja; na meg egy név- és tárgymutató.

A szerző az MTA BTK irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa.
A recenzió a Bolyai János Kutatási ösztöndíj támogatásával készült.

Аннотация

Научная монография Дмитрия Калугина Проза жизни. Русские биографии в 1819 вв. (СПб: Издательство Европейского Университета, 2015.) является одним из самых фундаментальных русскоязычных трудов последних лет по теме феномена биографии. В англосаксонском литературоведении и культурологии направление ’bio­gra­phy stu­di­es’ считается традиционно принятой научной сферой, и, разумеется, существует ряд основополагающих трудов по теории жанра, а также сборники биографических текстов разных исторических периодов. Поэтому систематичное переосмысление теории жанра именно с помощью русских трудов в сфере теории литературы (тезисы и подход формалистов, структуралистов, семиотиков и др.), культорологии и социологии на почве русских биографий является особенно знаменательным в книге Калугина. Среди тех концепций, на основе которых открывается возможность обновления и оформления теории биографии и описание поэтики жанра, автор выделяет важное место синтетизирующей концепции русского социолога, Бориса Дубина. Калугин считает, что интердисциплинарный подход, а именно сочетание современной нарратологии и философско-социологического взгляда на феномен биографии, открывает новые перспективы и методы исследования. В последних пяти главах книги мы имеем возможность в этом убедиться сами. В блистательных, захватывающих читателя анализах биографических текстов 1819 вв. доказывается, что биография может существовать не только как периферийный жанр, как «вспомогательный инструмент» исторической науки, а как жанр, который имеет свою поэтику. Довольно редко можно встретиться с таким научным трудом, где теория так органично вытекает из интерпретации конкретного текста. Суждения, подход и методика книги бесспорно обогащают не только будущие исследования по теории биографии, но и исследования феномена литературного культа.

Summary

Dmitry Kalugin’s mo­no­gra­ph Pro­za zhiz­ni (St. Pe­ter­sburg: Euro­pe­an Uni­ver­sity Press, 2014) aims at re­ne­wing the the­ory and met­ho­do­logy of bio­gra­phy re­se­arch th­ro­ugh in­vol­ving con­tem­por­ary cul­tu­re and so­ci­al re­se­arch. The re­se­arch ma­te­ri­al analy­zed in the vo­lu­me, i.e. the pe­ri­od when the text cor­pus was crea­ted ranges from the last third of the 18th cent­ury to the se­cond third of the 19th cent­ury of Rus­si­an cul­t­u­ral his­to­ry. The aut­hor draws at­tent­ion to pi­e­ces and eras in which his­to­ri­cal, so­ci­al or po­li­ti­cal chan­ge had an ef­fect on the gen­re of the bio­gra­phy in terms of qu­an­tity or qu­a­lity. The author’s aim is to ele­va­te the gen­re of the bio­gra­phy from a ca­te­gory tra­di­ti­o­nally seen by re­se­arch as a pe­rip­he­ral gen­re. He re­com­mends that li­ter­ary his­to­ri­ans sho­uld step out­si­de the nar­row con­fi­nes of li­ter­ary his­to­ry and mix rhe­to­ri­cal, po­e­tic, and nar­ra­to­log­i­cal met­hods with the the­ory and met­ho­do­logy of so­ci­al sci­en­ce. He of­fers a the­o­re­ti­cal app­ro­ach which treats bio­gra­phy, used as a tool of his­to­ry, cul­t­u­ral, li­ter­ary and so­ci­al sci­en­ce, in its own right. In his the­o­re­ti­cal and met­ho­do­log­i­cal int­ro­duc­ti­on he shows th­ro­ugh the analy­sis of se­ve­ral spe­ci­fic sour­ces that the gen­re of the bio­gra­phy does have a spe­ci­al mode of be­ing, we can talk abo­ut the po­e­tics of bio­gra­phy if we place the bio­gra­phi­cal texts in an in­ter­dis­cip­li­nary space and analy­ze them with the com­bi­ned to­ols of nar­ra­to­logy and con­tem­por­ary so­ci­o­logy. Kalugin’s bril­li­ant the­o­re­ti­cal int­ro­duc­ti­on inc­lu­des an int­ro­duc­ti­on of the views of Rus­si­an for­ma­list and se­mi­o­tic scho­ols abo­ut the gen­re of the bio­gra­phy, as well as Rus­si­an so­ci­o­lo­gist of li­te­ra­tu­re Bo­ris Dubin’s synt­he­si­zing the­ory from the 1990s. A very im­por­tant vir­tue of the vo­lu­me is its clear, stra­ight­for­ward lan­gu­age. Kalugin’s text analy­ses and case stu­di­es are a real tre­at be­ca­u­se in his in­terp­re­ta­tions the­ory is not a jux­ta­po­s­ed, as­sum­ed se­pa­ra­te layer, ins­tead Ka­lu­gin de­ve­lops it from the gi­ven text, and the­ory and in­terp­re­ta­ti­on form an in­teg­ral and dy­na­mic whole. The the­ses of the ex­cel­lent vo­lu­me not only en­rich bio­gra­phi­cal re­se­arch, but they can also be­co­me the start­ing point for se­ve­ral ot­her re­la­ted re­se­arch pro­jects: stu­di­es of li­ter­ary cult can cert­ainly gain ins­p­ira­ti­on from them.

Tar­ta­lom

Tagged , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?