Maróthy Szilvia írása

június 8th, 2019 § 0 comments

recenzió

Lacz­há­zi Gyu­la. Zrí­nyi Mik­lós köl­té­sze­te: A Syrena-kötet és a Szi­ge­ti ve­sze­de­lem. Uni­Text 1. Bu­da­pest: Nap­kút Ki­adó, 2018.

De­di­ca­lom ezt az mun­ká­mat. Ma­gyar ne­mes­ség­nek…” – így Zrí­nyi a Syrena-kötet aján­lá­sá­ban. De ki­nek szól Lacz­há­zi Gyu­la 2018-ban meg­je­lent is­me­ret­ter­jesz­tő köny­ve? Zrí­nyi Mik­lós köl­té­sze­te: A Syrena-kötet és a Szi­ge­ti ve­sze­de­lem cím­mel adta köz­re a Nap­kút ki­adó Uni­Text so­ro­za­tá­nak első kö­te­tét. Idé­zem a fül­szö­ve­get:

Az Uni­Text so­ro­zat át­te­kin­tő jel­leg­gel kí­ván­ja be­mu­tat­ni a ma­gyar és a vi­lág­iro­da­lom egy-egy szer­ző­jé­nek, kor­sza­ká­nak vagy mű­fa­já­nak kor­társ ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­ge­it. A so­ro­zat­ban meg­je­le­nő szö­ve­gek el­sőd­le­ges cél­ja, hogy mind az egye­te­mi, mind a kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­ban al­kal­maz­ha­tók le­gye­nek, és nem­csak tu­do­má­nyos, de is­me­ret­ter­jesz­tő szem­pont­ból is ki­elé­gít­sék az ol­va­sói igé­nye­ket.

A so­ro­zat el­ne­ve­zé­se ta­lán az uni­ver­si­tas­ra, az uni­ver­za­li­tás­ra vagy az oszt­ha­tat­lan egy­ség­re utal, ezt az ol­va­sók­ra bíz­ták. A kis­ded al­bum­ra vagy kis­gyer­me­kek si­mo­ga­tós köny­vé­re em­lé­kez­te­tő könyv­for­ma mind ti­pog­rá­fi­á­já­ban (könnyen ol­vas­ha­tó, mar­gi­ná­li­ák­kal tűz­delt, jól ta­golt szö­veg), mind nyel­ve­ze­té­ben és kri­ti­kai mély­sé­gé­ben jó ará­nyok­kal kö­ze­lí­ti meg a ta­nu­lók, hall­ga­tók, egy­sze­rű be­fo­ga­dók vélt igé­nye­it. Még­is a köny­vet ol­vas­va fel­ve­tő­dött ben­nem a kér­dés, va­jon ezen igé­nyek is­me­re­té­vel a tu­do­mány mű­ve­lői bírnak‑e, vagy in­kább meg­ha­tá­roz­ni sze­ret­nék azt? Pusz­tán ok­tat­ni sze­ret­né­nek, vagy a fi­gyel­met, az ér­dek­lő­dést fel­kel­te­ni is cél­juk? Szol­láth Dá­vid nem­ré­gi­ben meg­je­lent írá­sá­ban be­mu­tat­ja, a nar­ra­tív ho­rog mi­ként szi­vá­rog­ha­tott be a NetFli­xen és más we­bes szó­ra­koz­ta­tó­ipa­ri szol­gál­ta­tá­so­kon ke­resz­tül a kor­társ ma­gyar pró­zá­ba. Ha­tá­sos, ol­va­só­fo­gó kez­dé­se­ket szám­lál elő. Pél­dá­ul: „Ar­ról, hogy meg­hal­tam, utó­lag ér­te­sí­tet­tek” (Jász­be­ré­nyi Sán­dor: A lé­lek leg­szebb éj­sza­ká­ja, 2016). De tér­jünk vissza a Zrí­nyi Mik­lós köl­té­sze­téhez.

Zrí­nyi Mik­lós Szi­ge­ti ve­sze­de­lem című köl­te­mé­nye jó ide­je ré­sze a ma­gyar iro­dal­mi ká­non­nak, az is­ko­lai tan­anyag­nak. Két­ség­te­le­nül ne­he­zen emészt­he­tő mű, nem­csak nyel­ve­ze­te mi­att, de azért is, mert a mai em­ber­től tá­vo­li prob­lé­má­kat és esz­mé­nye­ket je­le­nít meg.” (7.)

Lacz­há­zi ob­lo­movi hő­si­es­ség­gel már az Elő­szóban meg­je­le­ní­ti a hely­zet re­mény­te­len­sé­gét: a kö­tet nem fog el­ru­gasz­kod­ni a ha­gyo­má­nyos ge­nus di­das­ca­li­cumtól a szem­lél­te­tés, ho­va­to­vább gyö­nyör­köd­te­tés irá­nyá­ba. S va­ló­ban, ha ez in­kább a szer­ző jel­lem­ző­en vég­te­le­nül vissza­fo­gott és sze­rény stí­lu­sá­ból fa­kad is, mint va­la­mely elő­író, tan­könyv­nyel­ve­ze­tet to­vább­örö­kí­te­ni kí­vá­nó gesz­tus­ból, saj­nos rit­kán csil­lan­nak fel ol­va­sót fel­csi­gá­zó so­rok. (Ez azon­ban csak spe­ku­lá­ció: me­zei ol­va­só­val, he­lix po­ma­tia, még nem tesz­tel­tem.) A – ta­lán ma kü­lö­nö­sen ak­tu­á­lis – kér­dés, amit eb­ben a re­cen­zi­ó­ban va­ló­já­ban fel sze­ret­nék ten­ni: Mi az az is­me­ret­ter­jesz­tő írás? Mit vá­runk el tőle mi, ku­ta­tók – és va­jon mit vár­nak el tőle az egy­sze­ri ol­va­sók?

Ku­ta­tó­ként fon­tos­nak tart­juk, hogy a ku­ta­tá­si té­mánk­ban ke­let­ke­zett szö­ve­gek, még az is­me­ret­ter­jesz­tő­ek is, meg­fe­lel­je­nek  a va­ló­ság­nak (azaz a tu­do­mány „mai ál­lá­sá­nak”). Hogy még­is meg­ért­se zárt, kon­ven­ci­o­na­lis­ta nyel­vi kö­zös­sé­gün­kön kí­vü­li ol­va­só is, haj­lan­dó­ak va­gyunk en­ged­mé­nye­ket ten­ni. Le­egy­sze­rű­sít­jük a té­nyek lán­co­la­tát, meg­húz­zuk a ter­mi­no­ló­gi­ai nad­rág­szí­jun­kat és így to­vább. De az sem árt, ha előt­te el­gon­dol­ko­dunk, mit aka­runk mind­eb­ből az ol­va­só szá­má­ra va­ló­já­ban át­ad­ni. Mi­ért ér­de­kes, iz­gal­mas, mi a fe­szült­ség és hol a fel­ol­do­zás?

Né­nyei Pál 2015-ben meg­je­lent, pa­rázs vita övez­te Ne bántsd a Zri­nyit! kö­te­te a Zrí­nyi éle­té­ben és köl­té­sze­té­ben rej­lő fe­szült­sé­gek­re, drá­mai hely­ze­tek­re fűzi fel lé­nye­gét te­kint­ve még­is­csak iro­da­lom­tör­té­ne­ti té­má­jú is­me­ret­ter­jesz­tő szö­ve­gét. Csak az össze­ha­son­lí­tás vé­gett, az első két mon­dat:

Mi­kor Kü­rosz ki­rály se­re­ge­i­vel meg­ost­ro­mol­ta Szar­de­isz vá­ro­sát, az ost­rom előtt meg­pa­ran­csol­ta ka­to­ná­i­nak, hogy­ha el­fog­lal­ják a vá­rost, a ki­rály, Kroi­szosz ki­vé­te­lé­vel min­den­kit mé­szá­rol­ja­nak le. Az­tán a vá­ros el­esett.” (Ne bántsd a Zri­nyit!, 7.)

Lacz­há­zi Zrí­nyi köl­té­sze­té­ről írott is­me­ret­ter­jesz­tő kö­te­te mint­egy vá­lasz­ként szü­le­tett Né­nyei fent idé­zett kö­te­té­re, ép­pen a re­ci­ti vir­tu­á­lis ha­sáb­ja­in írt róla a szer­ző re­cen­zi­ót – a foly­to­nos­ság vé­gett pe­dig most én írok az ő kö­te­té­ről, aki szin­tén ír­tam Né­nye­i­é­ről is, csak nem ide (Szép­iro­dal­mi Fi­gye­lő, 2017/6). Lacz­há­zi tel­jes jog­gal ki­fo­gá­sol­ta Né­nyei kö­te­té­ben e két dol­got: 1) a kö­tet fluk­tu­á­ló jegy­ze­te­lé­si gya­kor­la­tát, mely­ből nem de­rült ki, mi Né­nyei le­le­mé­nye, s mi az őt meg­elő­ző szak­iro­da­lo­mé, így szen­ve­dé­lyes meg­ál­la­pí­tá­sai sok­szor olyan kon­tex­tus­ba he­lye­ződ­tek, amely előny­te­len hely­zet­be hoz­ta a hi­va­tá­sos, avagy „meg­él­he­té­si” Zrínyi-kutatókat; 2) a Ne bántsd-kö­te­ten vé­gig­vo­nu­ló erős élet­raj­zi in­terp­re­tá­ci­ót a Syrena-kötetre vo­nat­ko­zó­an, me­lyet egyéb­ként maga Né­nyei is kár­hoz­tat ugyan­azon köny­vé­ben, te­hát el­lent­mon­dás­ba ke­ve­re­dik. Lacz­há­zi sze­rény, kéz­hez­ál­ló kö­te­té­ben igyek­szik meg­ad­ni ol­va­só­i­nak azt a fi­nom ará­nyos­sá­got és de­mok­ra­ti­kus tá­jé­koz­ta­tást, me­lyet Né­nyei kö­te­té­ből csak­ugyan hi­á­nyol­hat­tunk.

A kö­tet fel­épí­té­se is e sze­rény­sé­get és ará­nyos­sá­got tük­rö­zi. Az Elő­szót és a Bib­li­og­rá­fiát nem szá­mol­va hét egy­ség­ből áll: a Syrena-kötetet be­ve­ze­tő I., va­la­mint a kö­tet tá­gabb kon­tex­tu­sát is­mer­te­tő V–VII. fe­je­ze­tek 6–8 ol­dal­ban fog­lal­ják össze a tud­ni­va­ló­kat (Zrí­nyi egyéb mű­vei a VI., köl­té­sze­té­nek re­cep­ció­tör­té­ne­te a VII. fe­je­zet­ben). Az Ad­ri­ai ten­ger­nek Sy­re­ná­ja mint kö­tet jel­leg­ze­tes­sé­ge­it a leg­ter­je­del­me­sebb II. fe­je­zet­ben ol­vas­hat­juk: tör­té­net és sze­rep­lők, mo­tí­vu­mok, ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­gek. Eh­hez tar­to­zik ki­egé­szí­tés­ként a rö­vid V. fe­je­zet, mely az ön­élet­raj­zi kom­po­zí­ció, il­let­ve a re­cep­ci­o­na­li­tás kér­dé­sét jár­ja kö­rül. Mi­vel a könyv al­cí­mé­ben is ki­emel­te az is­mert okok­ból min­dig ki­eme­lés­re kény­sze­rü­lő eposzt, az Ob­si­dio Szi­ge­ti­a­nának il­lő­en kü­lön fe­je­ze­tet szen­telt a szer­ző (III. fe­je­zet). A IV., Po­é­ti­ka cí­met vi­se­lő egy­ség rö­vi­den is­mer­te­ti az imi­tá­ció me­cha­niz­mu­sát, utal a Zrí­nyi ál­tal fel­hasz­nált mű­vek­re, va­la­mint a fik­ci­ós­ság kér­dés­kö­rét és a Syrena-kötet vers­ta­ni sa­já­tos­sá­ga­it fog­lal­ja össze.

A könyv alap­ve­tő­en a ren­del­ke­zés­re álló szak­iro­da­lom, a Zrí­nyi köl­té­sze­tét kö­rül­ve­vő írott és szó­be­li dis­kur­zus – mely­nek Lacz­há­zi is ak­tív ré­sze­se – szin­té­zi­sét adja. E ke­ve­rék ará­nyai s az egyes kér­dé­sek­ben ér­vény­re jutó egyé­ni ku­ta­tói meg­győ­ző­dés együt­te­sen ad­ják ki a könyv ka­rak­te­rét. Lacz­há­zi 2009-es kö­te­té­ben (Hősi szen­ve­dé­lyek: a he­ro­iz­mus és a szen­ve­dé­lyek meg­je­le­ní­té­se a XVII. szá­za­di ma­gyar epi­kus köl­té­szet­ben) is nagy fi­gyel­met szen­telt Zrí­nyi köl­té­sze­té­nek. A most meg­je­lent is­me­ret­ter­jesz­tő kö­tet­ben szá­mos pon­ton vissza­tér az ér­ze­lem­tör­té­ne­ti, ér­zel­mi re­to­ri­kai meg­kö­ze­lí­tés­re, be­épít­ve az egyes iro­da­lom­tör­té­ne­ti, élet­raj­zi, po­é­ti­kai prob­lé­mák tár­gya­lá­sá­ba. Lacz­há­zi a ki­fi­no­mult, köl­tői já­té­kok­ban, con­cet­tók­ban gaz­dag ma­ri­nis­ta jel­leg he­lyett a he­ro­i­kus ér­zel­mek, az ér­zel­mi nagy­ság sze­re­pét eme­li ki Zrí­nyi Syrena-kötetében. Nem vé­let­len hát, hogy a ne­gye­dik, po­é­ti­kai kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zó fe­je­zet vé­gén épp a „Marino-kérdés” és az „Ér­zel­mi re­to­ri­ka” ke­rül­nek egy­más mel­lé (88–92). Zrí­nyi ma­ri­niz­mu­sa kap­csán el­mond­ja, a köl­tő in­kább a té­má­hoz, ké­pek­hez vesz át öt­le­te­ket Ma­ri­nó­tól, ka­rak­te­ré­ben azon­ban el­tér at­tól. A Syrena-kötetben mind az ese­mé­nyek­nek, mind a re­to­ri­kai meg­for­mált­ság­nak ko­moly­sá­ga, ha tet­szik, cél­el­vű­sé­ge van, a ma­ri­nis­ta köl­té­szet ez­zel szem­ben a köl­tői já­ték könnyű­sé­gé­ben éli meg vi­lá­gát. Lacz­há­zi az Arianna-vers ér­tel­me­zé­sé­vel mu­tat rá, mi­lyen képi (tes­ti és lel­ki szenvedély/szenvedés) és re­to­ri­kai (sű­rűn al­kal­ma­zott pa­te­ti­kus fi­gu­rák) esz­kö­zök jel­lem­zik Zrí­nyi ka­rak­te­rét. A rö­vid elem­zést kö­ve­tő ötö­dik fe­je­zet (Még egy­szer a kö­tet­ről, 93–98) pe­dig ezt az ér­tel­me­zé­si vo­na­lat kö­vet­ve a Syrena-kötet mint szám­ve­tés, lelki-szellemi fej­lő­dés­tör­té­net és a he­ro­i­kus ér­ték­rend pél­dá­ja ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­ge­it jár­ja kö­rül. (Össze­fog­va, ám né­mi­képp át­hang­sze­rel­ve Szö­ré­nyi Lász­ló és Bene Sán­dor ez­zel kap­cso­la­tos meg­ál­la­pí­tá­sa­it.)

Az igé­nye­sen fel­épí­tett és meg­szer­kesz­tett kö­tet te­hát min­den bi­zonnyal jól hasz­nál­ha­tó kö­zép­is­ko­lai és fel­ső­ok­ta­tá­si kör­nye­zet­ben rö­vid­sé­ge, a szak­iro­dal­mat ará­nyo­san fel­dol­go­zó és in­for­ma­tív vol­ta mi­att. A szer­ző né­mely eset­ben – el­en­ged­ve a min­den­tu­dó nar­rá­tor sze­re­pét – a kri­ti­ka egyet nem ér­té­se­it is is­mer­te­ti, hagy te­hát gon­dol­kod­ni­va­lót az ol­va­só szá­má­ra. S ta­lán ez az, ami (mint is­me­ret­ter­jesz­tő írás­ból) ki­csit hi­ány­zik: ez az érezni- és gon­dol­kod­ni­va­ló, a re­cep­ció mag­na­ni­mit­asa. A min­den­tu­dó nar­rá­tor passzív be­fo­ga­dást imp­li­ká­ló for­má­ját ta­lán ér­de­mes len­ne fel­vál­ta­ni, el­ke­ver­ni az ol­va­só ak­tí­vabb be­vo­nó­dá­sát elő­se­gí­tő ele­me­i­vel.

Hogy az is­me­ret – ter­jed­jen.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos segédmunkatársa,
fiatal kutatói ösztöndíjasa

Summary

What is po­pu­la­ri­zing, re­ally? When sci­en­tists show us the same facts in a dif­fe­rent man­ner (with less in­for­ma­ti­on and ter­mi­no­logy), or when they lead us into the ex­ci­ting and un­fa­mi­li­ar world that they love so much? Gyu­la Laczházi’s book abo­ut the po­etry of Mik­lós Zrí­nyi disp­lays the proper­ti­es of the for­mer type of po­pu­lar sci­en­ce. It is an easy-to-read, well-constructed and edi­ted di­dac­tic text with well-proportioned li­ter­ary and his­to­ri­cal de­ta­ils. This book is de­fi­ni­tely a good cho­i­ce if you want to get (or teach) ba­sic in­for­ma­ti­on abo­ut Zrí­nyi as a poet, alt­ho­ugh it may not be the best one if you want to know why his po­etry is in­ter­est­ing.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?