Gábori Kovács József írása

február 28th, 2017 § 0 comments

recenzió

Dá­vid Gá­bor Csa­ba, „Cé­lunk tö­ké­le­te­se­dé­sünk”: A nem­zet­ne­ve­lő Wes­se­lé­nyi Mik­lós, Bp., 2013., Ar­gu­men­tum (Iro­da­lom­tör­té­ne­ti fü­ze­tek, 172).

Wes­se­lé­nyi Mi­kós­sal, az 1830–1840-es évek ne­me­si re­form­el­len­zé­ké­nek egyik pro­mi­nens sze­mé­lyi­sé­gé­vel kap­cso­la­tos is­me­re­te­ink Tróc­sá­nyi Zsolt 1965-ben meg­je­lent mo­nog­rá­fi­á­ja (Tróc­sá­nyi Zsolt, Wes­se­lé­nyi Mik­lós, Bp., Aka­dé­mi­ai, 1965.) óta csak ke­vés­sel gya­ra­pod­tak. Rá­adá­sul az er­dé­lyi po­li­ti­kus rend­kí­vül ter­je­del­mes és adat­gaz­dag le­ve­le­zé­sé­nek, nap­ló­já­nak, va­la­mint po­li­ti­kai be­szé­de­i­nek is csak el­enyé­sző ré­szét ren­dez­ték ed­dig saj­tó alá. Dá­vid Gá­bor Csa­ba kö­te­te így több szem­pont­ból is hi­ány­pót­ló vál­lal­ko­zás­nak te­kint­he­tő: egy­részt a ben­ne ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok új meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lye­zik a Wesselényi-életművet, és szá­mos, ed­dig nem is­mert adat­tal gaz­da­gít­ják az er­dé­lyi po­li­ti­kus te­vé­keny­sé­gé­ről al­ko­tott ké­pün­ket; más­részt pe­dig a mo­dern ki­adás­ban elő­ször itt kö­zölt Wesselényi-művek ré­vén nyer­he­tünk is­me­re­te­ket az er­dé­lyi po­li­ti­kus mun­kás­sá­gá­ról. Ez újon­nan ki­adott mű­vek so­rá­ba tar­to­zik Wes­se­lé­nyi Ma­gyar­or­szág­ról, va­la­mint Er­dély­ről írott hon­is­mer­te­tő tan­köny­vei mel­lett több szép­iro­dal­mi mun­ká­ja is: a Mese az in­du­la­tok­ról című al­le­go­ri­kus ál­lat­me­sé­je, egy epig­ram­má­ja, és két Ségur-fordítása.

A kö­tet­ben ol­vas­ha­tó hét ta­nul­mány te­ma­ti­ka­i­lag két cso­port­ba so­rol­ha­tó. Négy írás Wes­se­lé­nyi már ko­ráb­ban is is­mert mű­vei kö­zül a Bal­íté­le­tek­ről és a Szó­zat a ma­gyar és szláv nem­ze­ti­ség ügyé­ben című röp­ira­to­kat vizs­gál­ja, míg há­rom az elő­ször e kö­tet­ben kö­zölt Wes­se­lé­nyi mun­ká­kat elem­zi. A Bal­íté­le­tek­rőlt tár­gya­ló ta­nul­má­nyok a röp­irat ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it és szer­ke­ze­ti, for­mai, gon­do­la­ti elő­ké­pe­it vizs­gál­ják. A ke­let­ke­zé­si kö­rül­mé­nye­ket Dá­vid mind­ed­dig még nem vizs­gált for­rá­sok – fő­ként a mű írá­sá­hoz Wes­se­lé­nyi­nek se­gít­sé­get nyúj­tó Hel­me­czy Mi­hály­nak, Bárt­fay Lász­ló­nak és Tu­nyo­gi Csa­pó Jó­zsef ko­lozs­vá­ri jo­gász­pro­fesszor­nak a szer­ző­vel foly­ta­tott le­ve­le­zé­se – se­gít­sé­gé­vel tár­gyal­ja, és meg­ál­la­pít­ja, hogy a röp­irat első ki­adá­sá­nak ter­ve a szak­iro­da­lom­ban el­fo­ga­dott­nál egy év­vel ko­rább­ra, 1830 őszé­re esik, és ad­dig­ra már a mun­ka mint­egy két­har­ma­da el is ké­szült. A mű be­fe­je­zé­sét Dá­vid 1831 nya­rá­ra te­szi, mi­vel vé­le­mé­nye sze­rint Wes­se­lé­nyi ide­jét ugyan­ezen év őszé­től már az or­szág­gyű­lés­re való ké­szü­lés kö­töt­te le. For­mai szem­pont­ból a mun­ka leg­főbb min­tá­ja a Wes­se­lé­nyi ne­ve­lé­sé­re apja ha­lá­la után fel­ügye­lő Te­le­ki Lász­ló A ma­gyar nyelv elé moz­di­tá­sá­ról buz­gó es­dek­lé­sei G. Te­le­ki Lász­ló­nak című műve le­he­tett, és ta­lán Decsy Sá­mu­el Pan­nó­ni­ai Fe­niksz avagy ham­vá­ból fel­tá­ma­dott Ma­gyar Nyelv, va­la­mint Ba­lás­há­zy Já­nos Az adó és még va­la­mi című mun­ká­ja is ha­tás­sal volt a mun­ká­ja szer­ke­ze­té­re. Dá­vid meg­fi­gye­lé­sei sze­rint Szé­che­nyi Hi­telének fel­épí­té­se is Te­le­ki mű­vét kö­ve­ti, így fel­ve­ti an­nak le­he­tő­sé­gét, hogy nem Wes­se­lé­nyit kell Szé­che­nyi má­so­ló­já­nak tar­ta­ni, ha­nem mind­ket­te­jük­re el­sőd­le­ge­sen Te­le­ki volt nagy ha­tás­sal. Ké­sőbb Dá­vid a Bal­íté­le­tek­ről gon­do­la­ti elő­ké­pe­it vizs­gá­ló írá­sá­ban is meg­em­lít több, Szé­che­nyi­nél is elő­for­du­ló esz­mét, majd meg­győ­ző­en ér­vel amel­lett, hogy ezek a gon­do­la­tok nem Szé­che­nyi szol­gai má­so­lá­sa ré­vén ke­rül­tek Wes­se­lé­nyi mű­vé­be, ha­nem a még ko­ráb­ban le­zaj­lott kö­zös vi­ták ered­mé­nye­kép­pen szü­let­tek meg. (54–55, 63–64)

A Bal­íté­le­tek­ről gon­do­la­ti pár­hu­za­ma­i­nak vizs­gá­la­ta köz­ben a ké­sőbb ke­let­ke­zett mű­vek kö­zül Dá­vid a vá­tesz­sors kap­csán Vö­rös­mar­ty Mi­hály A me­ren­gő­höz című ver­sé­vel, il­let­ve Pe­tő­fi Az apos­tol című köl­te­mé­nyé­vel mu­tat ki ha­son­ló­sá­got, míg a le­het­sé­ges elő­ké­pek kö­zül töb­bet fel­so­rol leg­in­kább az elő­íté­le­tek „ma­gunk­ban és má­sok­ban való ki­ir­tá­sá­ról” esz­mé­vel, il­let­ve „a jó ha­za­fi bére” és „a haza bol­dog­sá­ga” to­posszal össze­füg­gés­ben. Az elő­íté­le­tek­től való meg­sza­ba­du­lás­nak a Bal­íté­le­tek­ről köz­pon­ti ele­mét adó gon­do­la­ta Te­le­ki Lász­ló már em­lí­tett mun­ká­já­ból ere­dez­tet­he­tő, ám Dá­vid sze­rint „Wes­se­lé­nyi mé­lyeb­ben, fi­lo­zo­fi­ku­sab­ban ra­gad­ja meg az elő­íté­le­tek gon­dol­ko­dá­sunk­ra és cse­le­ke­de­te­ink­re gya­ko­rolt ha­tá­sát, mint dol­go­za­tunk­ban vizs­gált elő­dei, il­let­ve kor­tár­sai – ter­mé­szet­sze­rű­leg Köl­cseyt ki­vé­ve”. (46) Wes­se­lé­nyi fi­lo­zó­fi­ai igé­nyes­sé­gét el­ső­sor­ban ne­ve­lő­jé­nek, a szin­tén Te­le­ki ál­tal aján­lott Sza­bó And­rás­nak kö­szön­het­te, majd a tőle ka­pott ala­po­kat Döb­ren­tei Gá­bor­ral való ba­rát­sá­ga erő­sí­tet­te to­vább. Her­der­nek a nem­ze­tek élet­ko­rá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sai is meg­je­len­nek a Bal­íté­le­tek­rőlben, ugyan­ak­kor Wes­se­lé­nyi erre vo­nat­ko­zó ál­lás­pont­ját – vél­he­tő­en Decsy Sá­mu­el, Ver­se­ghy Fe­renc, Köl­csey és Ka­zin­czy ha­tá­sá­nak is kö­szön­he­tő­en – Szé­che­nyi­vel kö­zö­sen ala­kí­tot­ta ki. (63–64) A ma­gyar tör­té­nel­met Wes­se­lé­nyi elő­de­i­hez – pl. Bes­se­nyei György­höz, Pá­pay Sá­mu­el­hez – ha­son­ló­an ka­taszt­ró­fák so­ro­za­tá­nak lát­ta, de tör­té­nel­mi tab­ló­já­nak gon­do­lat­me­ne­tét Köl­csey Him­nuszáé­hoz iga­zí­tot­ta. (70–71)

Az er­dé­lyi po­li­ti­kus ne­ve­lés­sel kap­cso­la­tos esz­mé­it kü­lön írás tár­gyal­ja a kö­tet­ben, az elő­ször itt kö­zölt Hon­is­mer­te­tés – Ma­gyar­hon és Hon­is­mer­te­tés Er­délyről kap­csán. A ne­ve­lés kér­dés­kö­re Wes­se­lé­nyit már if­jú­sá­gá­tól kezd­ve fog­lal­koz­tat­ta, de az e tárggyal kap­cso­la­tos né­ze­te­it leg­in­kább a Bal­íté­le­tek­rőlben fej­tet­te ki. Úgy vél­te, csak az ve­zet­het má­so­kat, aki bő­sé­ges is­me­re­tek bir­to­ká­ban van. A szük­sé­ges tu­dás meg­szer­zé­sé­ben pe­dig nagy sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott az ön­ne­ve­lés­nek, amit a Balítéle­tek­ről elő­sza­vá­ban nem­zet­ne­ve­lői kon­tex­tus­ba he­lye­zett. A ne­ve­lés Wes­se­lé­nyi sze­rint nem más, mint kö­te­les­ség­tu­dó ha­za­fi­vá ne­ve­lés. Ma­gyar­or­szág­ról, va­la­mint Er­dély­ről szó­ló hon­is­mer­te­tő tan­köny­vei tu­laj­don­kép­pen e célt szol­gál­ták. E mun­kák ke­let­ke­zé­si ide­jét Dá­vid meg­győ­ző­en te­szi 1847-re, a még ki­adat­lan négy mű kö­zül pe­dig a két hosszab­bat köz­li is a Füg­ge­lékben. E mű­vek ki­adá­sát nem csu­pán pe­da­gó­gia­tör­té­ne­ti ér­de­kes­sé­gük in­do­kol­ta, ha­nem az a tény is, hogy Ma­gyar­or­szág és Er­dély köz­jo­gi hely­ze­tét, il­let­ve a két or­szág tör­vé­nyei és jog­szo­ká­sa kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket is rész­le­te­sen tár­gyal­ják, így a tör­té­né­szek és jog­tör­té­né­szek szá­má­ra is szá­mos új­don­ság­gal szol­gál­hat­nak. Dá­vid ugyan­ak­kor hossza­san vizs­gál­ja az er­dé­lyi po­li­ti­kus ne­ve­lés­ügyi el­kép­ze­lé­se­i­nek ere­de­tét, és a kö­te­les­ség­tu­dó ha­za­fi­vá ne­ve­lés kap­csán a Sza­bó And­rás ál­tal Wes­se­lé­nyi­vel meg­is­mer­te­tett Kant ha­tá­sát eme­li ki. Meg­jegy­zen­dő azon­ban, hogy a kö­te­les­ség­tu­dó ha­za­fi a re­pub­li­ka­niz­mus be­széd­mód­já­nak is köz­pon­ti ele­me volt, így nem zár­ha­tó ki, hogy e po­li­ti­kai nyel­vet a Bal­íté­le­tek­rőlben gyak­ran hasz­ná­ló Wes­se­lé­nyi ez irány­ból is ka­pott ins­pi­rá­ci­ót ne­ve­lés­ügyi né­ze­te­i­nek ki­ala­kí­tá­sá­hoz (v. ö.: Ta­káts Jó­zsef, Mo­dern ma­gyar po­li­ti­kai esz­me­tör­té­net, Bp., Osi­ris, 2007 [Osi­ris Tan­köny­vek], 14–16.).

A szép­író Wes­se­lé­nyi­ről – a szép­iro­dal­mi al­ko­tá­sok­nak is te­kint­he­tő röp­ira­ta­in, va­la­mint Goe­the Die Ge­sch­wis­terének for­dí­tá­sán kí­vül – lé­nye­gé­ben nem em­lé­ke­zik meg a Wesselényi-szakirodalom. Az er­dé­lyi po­li­ti­kus szép­írói mun­kái kö­zül csak a kö­tet Füg­ge­lékében kö­zöl­tek is­me­re­te­sek, és a köz­re­adó ezek is­mer­te­té­sé­nek kü­lön ta­nul­mányt szen­tel. A Ségur-fordítások ere­de­ti­jét Dá­vid­nak nem si­ke­rült azo­no­sí­ta­nia, vé­le­mé­nye sze­rint Lo­u­is Phi­lip­pe (1705–1801) vagy Alexandre-Joseph-Pierre, vi­comte de Ségur (1756–1805) jö­het szó­ba mint a ma­gya­rí­tá­sok ere­de­ti­jé­nek szer­ző­je. A ba­rát­ság­ról című er­köl­csi trak­tá­tus és a Sze­gür álma 1831-ben meg­je­lent az Au­ro­rában. Wes­se­lé­nyi 1833-ból szár­ma­zó al­le­go­ri­kus ál­lat­me­sé­je – mely­nek szim­bo­li­ká­ját Dá­vid min­den rész­let­re ki­ter­je­dő­en ér­tel­me­zi – azon­ban egy­ér­tel­mű Habsburg-ellenes éle mi­att nem ke­rül­he­tett köz­lés­re. Az er­dé­lyi po­li­ti­kus bel­let­risz­ti­kai al­ko­tá­sai kö­zül leg­ké­sőbb, 1835-ben ke­let­ke­zett epig­ram­má­ja Jé­zus­nak az ül­döz­te­tés­ről mon­dott sza­va­it – „A ró­kák­nak va­gyon bar­lang­jok és az égi ma­da­rak­nak fész­kük; de az em­ber Fi­á­nak nincs hová fe­jét le­haj­ta­ni” (Máté 8.20) – vo­nat­koz­tat­ja a sa­ját hely­ze­té­re. A re­for­má­tus Wes­se­lé­nyi val­lá­sos­sá­gát nem­csak ez a vers iga­zol­ja a kö­tet­ben, ha­nem az a ta­nul­mány is, mely­ben Dá­vid Wes­se­lé­nyi nap­ló­já­ból, va­la­mint röp­ira­ta­i­ból vett idé­ze­tek­kel mu­tat­ja be az er­dé­lyi po­li­ti­kus hit­buz­gó­sá­gát, s emel­lett a ka­to­li­ku­sok­kal szem­be­ni to­le­ran­ci­á­ját. Bár az ér­te­ke­zés­ben erre nem tör­té­nik uta­lás, de e ta­nul­mány meg­írá­sát az is in­do­kol­hat­ta, hogy Tróc­sá­nyi Zsolt ko­ráb­ban val­lá­si­lag kö­zöm­bös­nek ne­vez­te Wes­se­lé­nyit. (Tróc­sá­nyi 1965, 88.)

A kö­tet utol­só ta­nul­má­nya az Osz­mán Bi­ro­da­lom sze­re­pét vizs­gál­ja Wes­se­lé­nyi kül­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­ban. Wes­se­lé­nyi a Habs­burg Bi­ro­da­lom, és ben­ne Ma­gyar­or­szág jö­vő­jé­re Orosz­or­szá­got és Fran­cia­or­szá­got lát­ta ve­szé­lyes­nek. Az orosz ter­jesz­ke­dés­től való fé­le­lem iga­zo­lá­sá­ra Dá­vid Fel­ső­bü­ki Nagy Pál egyik 1825-ben mon­dott be­szé­dé­re, va­la­mint Wes­se­lé­nyi egyik 1821-es nap­ló­be­jegy­zé­sé­re hi­vat­ko­zik, majd ezt kö­ve­tő­en vizs­gál­ja a Szó­zat a ma­gyar és szláv nem­ze­ti­ség ügyé­ben című röp­ira­tot. Ez utób­bi mun­ka ke­let­ke­zé­si kö­rül­mé­nye­i­nek is­mer­te­té­se so­rán ér­de­mes lett vol­na idéz­ni Ke­mény Zsig­mond A két Wes­se­lé­nyi Mik­lós című mű­vé­nek ide vo­nat­ko­zó sza­ka­sza­it, me­lyek a Szó­zatban ol­vas­ha­tó­ak­nál konk­ré­tab­ban je­lö­lik meg Wes­se­lé­nyi pán­szláv­iz­mus­tól való fé­lel­mé­nek ere­de­tét. Ke­mény sze­rint Wes­se­lé­nyi a grä­fen­ber­gi gyógy­in­té­zet­ben több fő­ran­gú szláv­val és ha­vas­al­föl­di bo­jár­ral is meg­is­mer­ke­dett, majd az ő ha­tá­suk­ra „[r]ettegni kez­dett a ke­le­ti esz­me­moz­gal­mak­tól”. Ke­mény sze­rint Wes­se­lé­nyi úgy hit­te, hogy orosz ha­tás­ra a „fi­a­tal oláh papok- és nép­ta­ní­tók” egy olyan ro­mán ál­lam meg­te­rem­té­sén fá­ra­doz­nak, mely Er­délyt, és Ma­gyar­or­szág Ti­szá­ig ter­je­dő ré­szét is ma­gá­ban fog­lal­ná (Ke­mény Zsig­mond, A két Wes­se­lé­nyi Mik­lós = K. Zs., Tör­té­nel­mi és iro­dal­mi ta­nul­má­nyok, II, kiad. Gyu­lai Pál, Bp., Franklin-Társulat, 1906 [Báró Ke­mény Zsig­mond Összes Mű­vei, 10], 7–118; kü­lö­nö­sen: 94–95.). Wes­se­lé­nyi a ro­mán te­rü­le­ti igé­nye­ket a Szó­zatban is em­lí­ti, mint ame­lyek „Er­dély­re ’s Ma­gyar­hon’ oláh-lakta ré­sze­i­re” is ki­ter­jed­nek (Wes­se­lé­nyi Mik­lós, Szó­zat ama­gyar és szláv nem­ze­ti­ség ügyé­ben, Lip­cse, Wi­g­and Ottó, 1843, 94.). Az er­dé­lyi po­li­ti­kus te­hát vél­he­tő­en ezen te­rü­le­tek el­vesz­té­sé­nek ve­szé­lyé­re is fel­hív­ja a fi­gyel­met a Szó­zat meg­írá­sá­val, és ezért for­dul a ha­nyat­ló­ban lévő Osz­mán Bi­ro­da­lom felé. A Bal­ká­non lét­re­jö­vő új ál­la­mok ugyan­is – mint azt Dá­vid is meg­ál­la­pít­ja – „for­ma­i­lag nagy­részt még az Osz­mán Bi­ro­da­lom­hoz tar­toz­tak”. A tér­ség orosz be­fo­lyá­si öve­zet­té vá­lá­sá­nak meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra Wes­se­lé­nyi sze­rint csak az al­kot­má­nyos Auszt­ria és Po­rosz­or­szág össze­fo­gá­sa le­he­tett vol­na al­kal­mas. En­nek lét­re­jöt­te és az Osz­mán Bi­ro­da­lom össze­om­lá­sa után az ön­ál­ló­su­ló bal­ká­ni ál­la­mok a német‑, a francia- és a Habs­burg ural­ko­dó­há­zak egy-egy tag­já­nak irá­nyí­tá­sa alatt al­kot­hat­tak vol­na ki­rály­sá­go­kat.

A Wes­se­lé­nyi­ről ed­dig szer­zett is­me­re­te­in­ket szá­mos pon­ton ki­egé­szí­tő kö­tet ered­mé­nye­it nem le­het elég­gé mél­tá­nyol­ni. Ép­pen ezért saj­ná­la­tos, hogy a bel­ső uta­lá­sok rend­sze­ré­nek ki­for­rat­lan­sá­ga – az egyes ta­nul­má­nyok egy­más­ra uta­lás ese­tén nem a kö­tet­be­li ol­dal­szám­ra hi­vat­koz­nak, ha­nem az idé­zett ér­te­ke­zés első meg­je­le­né­sé­nek he­lyé­re – meg­ne­he­zí­ti a könyv­ben való tá­jé­ko­zó­dást. A kö­tet hasz­ná­la­tát ugyan­ak­kor egy, a ta­nul­má­nyok első meg­je­le­né­sé­nek he­lyét, és ez­zel együtt az egy­más­hoz és a kö­tet­hez való vi­szo­nyu­kat is­mer­te­tő szer­zői elő­szó is meg­könnyít­het­te vol­na. Ko­mo­lyabb té­vesz­tés to­váb­bá, hogy a fül­szö­veg sze­rint a kö­tet „szö­veg­kri­ti­kai ki­adás­ban köz­li Wes­se­lé­nyi mai ér­te­lem­ben vett szép­írói mű­ve­it”, a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó szö­veg­köz­lés azon­ban nem te­kint­he­tő kri­ti­kai ki­adás­nak. A ki­adás ugyan­is nem tar­tal­maz sem szö­veg­kri­ti­kai, sem ma­gya­rá­zó jegy­ze­te­ket. Igaz, a kö­tet hoz­za az egyes tex­tu­sok ke­let­ke­zé­si kö­rül­mé­nye­it le­író, va­la­mint a mű­ve­ket ér­tel­me­ző és ma­gya­rá­zó kí­sé­rő­ta­nul­má­nyo­kat, ám ezek mű­fa­juk­nál fog­va nem ad­hat­nak meg min­den, a köz­re­adott mun­kák meg­ér­té­sé­hez szük­sé­ges ada­tot. Ha a szö­veg­gon­do­zó szán­dé­ka va­ló­ban kri­ti­kai ki­adás ké­szí­té­se lett vol­na, ne­he­zen len­ne ért­he­tő, mi­ért csak a szép­iro­dal­mi al­ko­tá­so­kat kí­ván­ta ily mó­don kö­zöl­ni, a hon­is­mer­te­tő tan­köny­ve­ket pe­dig mi­ért nem?

Ezek a hi­á­nyos­sá­gok ugyan­ak­kor az egyes írá­sok ér­té­ké­ből sem­mit sem von­nak le, és amel­lett, hogy a kö­tet fon­tos meg­lá­tá­sok­kal egé­szí­ti ki a Wes­se­lé­nyi­vel – és mint lát­hat­tuk a Szé­che­nyi­vel, Te­le­ki Lász­ló­val, Vö­rös­mar­tyval, Pe­tő­fi­vel stb. – kap­cso­la­tos szak­iro­dal­mat, új­sze­rű, a Bal­íté­le­tek­ről kö­tet­kom­po­zí­ci­ó­já­ra és az er­dé­lyi po­li­ti­kus mű­ve­i­nek esz­mei előz­mé­nye­i­re és kö­vet­kez­mé­nye­i­re fó­kusz­á­ló szem­lé­let­mód­já­val a Wes­se­lé­nyi­vel kap­cso­la­tos ké­sőb­bi ku­ta­tá­sok­nak is fon­tos ki­in­du­ló­pont­ja le­het.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
posztdoktori ösztöndíjasa (XIX. századi Osztály)

Summary

The vo­lu­me, con­tain­ing se­ven texts, sheds new light on the works of Mik­lós Wes­se­lé­nyi, who was one of the most im­por­tant fi­gu­res of the Re­form Era. Out of the­se texts, th­ree analy­ze the struc­tu­re and the cont­ent and ideo­log­i­cal pre­de­ces­sors of Bal­íté­le­tek­ről (Abo­ut Bad Jud­ge­ment); one is de­vo­ted to the Transyl­va­ni­an politician’s view abo­ut the Tur­kish Em­pire in con­nec­ti­on with Szó­zat a ma­gyar és szláv nem­ze­ti­ség ügyé­ben (Spe­ech abo­ut the Case of Hun­ga­ri­an and Sla­vic Na­tions); anot­her is abo­ut the re­li­gi­o­us be­li­efs of Wes­se­lé­nyi, who was ear­li­er called in­dif­fe­rent in re­li­gi­o­us mat­ters by Zsolt Tróc­sá­nyi, but who emer­ges as a ze­alo­us Cal­vi­nist in the­se pa­ges. The last two texts are com­pa­n­ion stu­di­es to Wesselényi’s works, first pub­lis­hed in a mo­dern edi­ti­on in the ap­pen­dix to this vo­lu­me. The first of the­se is con­cer­ned with Wesselényi’s views on pe­da­gogy in his text­books abo­ut Hun­gary; the se­cond exa­mi­nes his li­ter­ary texts – his two fa­iry tale trans­la­tions, his fab­le, and one of his epig­rams – and re­views how they were crea­ted. The vo­lu­me is an im­por­tant ad­di­ti­on to the Wesselényi-literature, and it could act as a start­ing point for fu­tu­re stu­di­es due to its new app­ro­ach of fo­cus­ing on book struc­tu­re as well as ideo­log­i­cal pre­de­ces­sors and con­se­qu­en­ces.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?