reciti könyv
Csörsz Rumen István, szerk. Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 13. Budapest: reciti, 2025.
„A dalok az emberi természet velejárói, hiszen kitalálásukhoz csak a beszédképző szervek munkája szükséges […]. Ezért van az, hogy a régiek már az írott betű megjelenése előtt is daloltak, törvényeik, történeteik, az isteneket és a nagy embereket dicsőítő himnuszaik hamarabb kerültek énekelt, mint írott formába. Arisztotelész szerint ez az oka annak, hogy a görögben egyazon szó jelenti a törvényt és a dalt.” (Részlet a francia Enciklopédiából, Szász Géza fordítása)
A populáris kultúra (szöveges és szövegtelen egyaránt) a mindenkori társadalom tükre is, aligha vitatható. A spontán, csak közösségi megerősítésen nyugvó popularitás mellé viszont koronként oda kell képzelnünk az irányított, központosított popularitást is. Ne csak vallásos, ideologikus vagy mozgalmi szövegekre gondoljunk, hanem arra is, mit engedtek kinyomtatni (később rádió- vagy tévéadásba) az egyéb műfajokból. A jelen kötetben az előző Dorombokhoz hasonlóan egyre erősebb a társadalomtörténeti nézőpont. Láthatólag ez lesz az egyik fontos kutatási irány, amely meghatározhatja a következő évtizedek magyar és nemzetközi vizsgálatait. A kötet e témakörökhöz kínál tanulságokat a régebbi és a közelebbi múltból, a szokott módon nemzetközi és magyarországi fő fejezetre bontva. Így fér meg egymás mellett a középkori látomás, a számoló paripa, az erdélyi diákok köszöntőversei, Arany János, Czuczor Gergely, Erdélyi János, Zolnai Béla, a TSz-Miatyánk, továbbá a poéngyilkos, a punkok és a pánkelták.
letöltés
impresszum
Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 13.
‧
Szerkesztő: Csörsz Rumen István
‧
Munkatárs: Káli Anita
‧
Készült az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Irodalomtudományi Kutatóintézetben
‧
A kötet nyomtatott megjelenését a szerzők támogatták
‧
A borítón:
Morocco, a számoló paripa egykorú fametszeten
Maroccus Extaticus. Or, Bankes Bay Horse in a Trance… (London, 1595)
‧
Könyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható. Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők. Éljen jogaival!
‧
HU ISSN 2063-8175
‧
Kiadja a r e c i t i,
az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézetének recenziós portálja és hálózati kiadója ▶ http://www.reciti.hu
Technikai szerkesztő: Káli Anita
Borítóterv, tördelés: Szilágyi N. Zsuzsa
Nyomda és kötészet: Fellini Kft.
Web: Radnai Dániel Szabolcs
‧
Budapest
2025
Tartalom
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.