könyvismertetés

Bo­laño, Ro­ber­to. The Last In­ter­view and Ot­her Con­versa­tions. A be­ve­ze­tő ta­nul­mányt írta Mar­ce­la Val­des. For­dí­tot­ta Sy­bil Pe­rez. New York: Mel­vil­le Hou­se Pub­lish­ing, 2009.

Bo­rí­té­kol­ha­tó, hogy Jon Fos­se, az iro­dal­mi Nobel-díj 2023-as nor­vég nyer­te­sé­nek könyv­el­adá­sai vi­lág­szer­te meg­ug­ra­nak majd a kö­zel­jö­vő­ben. A könyv­ki­adók a ter­vez­he­tő ese­mé­nyek (mint pél­dá­ul a nem­rég be­fe­je­ző­dött 28. Bu­da­pes­ti Nem­zet­kö­zi Könyv­fesz­ti­vál, vagy a ka­rá­cso­nyi könyv­vá­sá­rok) mel­lett olyan moz­za­na­tok­kal is kal­ku­lál­hat­nak köny­ve­ik el­adá­sát il­le­tő­en, ame­lyek­re köz­vet­le­nül bi­zo­nyo­san ke­vés rá­ha­tá­suk van, il­let­ve leg­szí­ve­seb­ben el­ke­rül­nék eze­ket. A ran­gos ki­tün­te­té­sek mel­lett így, akár­mi­lyen bi­zarr is ez­zel együtt em­lí­te­ni, a szer­zők ha­lá­la bír ha­son­ló könyv­pi­a­ci fel­haj­tó­erő­vel. Egy ame­ri­kai ki­adó tu­laj­don­kép­pen az utób­bi szo­mo­rú mo­men­tu­mok­ból pró­bál már egy bő év­ti­ze­de tő­két ko­vá­csol­ni – a sort a 2003-ban el­hunyt Ro­bert Bo­lañó­val kezdték.

A chi­lei író már több mint két év­ti­ze­de pub­li­kált, ami­kor az 1990-es évek vé­gén Vad nyo­mo­zók című re­gé­nyé­nek si­ke­ré­vel vég­re ki­utat ta­lált a nél­kü­lö­zés­ből és a kvázi-ismeretlenségből. Rö­vid időn be­lül a latin-amerikai post-boom fel­kent ki­rá­lyá­vá, amo­lyan II. Gar­cía Már­quez­zé vált – a könyv­szak­ma egy­ér­tel­mű­en a ré­gió leg­ígé­re­te­sebb író­já­nak ki­ál­tot­ta ki. Ha­lá­los be­teg­sé­gé­nek ár­nyé­ká­ban vi­szont mi mást is vá­la­szol­ha­tott vol­na a jö­vő­jét fir­ta­tó kis­sé pro­vo­ka­tív kér­dés­re, mint azt, hogy „én va­gyok a leg­ke­vés­bé ígé­re­tes jö­vő­jű latin-amerikai író, igaz, ami egyéb­ként is szá­mít, ezen a pon­ton én ren­del­ke­zem a leg­tar­tal­ma­sabb múlt­tal”. Aki kí­ván­csi arra, mit ta­kar ez a „tar­tal­mas múlt”, il­let­ve arra, hogy mit gon­dolt Bo­laño a vi­lág­ról, az iro­dal­mi tér­ről és ben­ne ma­gá­ról, va­la­mint ol­va­sók mil­li­ó­it meg­hó­dí­tó élet­mű­vé­ről a kis túl­zás­sal utol­só előt­ti pil­la­na­tok­ban, an­nak az itt be­mu­ta­tott, ké­sőbb so­ro­zat­tá bő­vü­lő vé­kony­ka kö­te­tet is el kell olvasnia.

A New York‑i szék­he­lyű ki­adót, a Mel­vil­le House‑t ala­pí­tói egy 9/11-el kap­cso­la­tos vers­an­to­ló­gia (Po­etry Af­ter 9/11) meg­je­len­te­té­se mi­att je­gyez­tet­ték be 2001-ben. A ki­adó az­óta si­ker­tör­té­net: szám­ta­lan re­gényt adott ki, egy lon­do­ni szék­hellyel is bő­vült, és ne­ves szer­zői kö­zött meg­ta­lál­hat­juk Ker­tész Im­rét is, aki­től négy re­gény fordítási-forgalmazási jo­ga­it is meg­vá­sá­rol­ták. Szám­ta­lan so­ro­za­tuk kö­zül a mára több mint negy­ven rész­ből álló The Last In­ter­view-ban a 20. szá­zad fo­lya­mán, il­let­ve a kö­zel­múlt­ban el­hunyt al­ko­tók­kal (fi­lo­zó­fu­sok­kal, írók­kal, ze­né­szek­kel, új­ság­írók­kal) ké­szült hosszabb in­ter­jú­kat ren­de­zik kis for­má­tu­mú, 150–200 ol­da­las kö­te­tek­be. Mai for­má­ját a szé­ria 2011-ben vet­te fel, az­előtt a Mel­vil­le Hou­se még so­ro­za­ton kí­vül je­len­tet­te meg a kul­ti­kus szer­ző, Ro­ber­to Bo­laño köré szer­kesz­tet­te in­ter­jú­kö­te­tet. (A so­ro­zat a kö­tet új­ra­ki­adá­sá­val, il­let­ve egy-egy, Der­ri­dá­ról és Von­neg­ut­ról ké­szült össze­ál­lí­tás­sal in­dult útjának.)

A ki­ad­vány a so­ro­zat ké­sőb­bi da­rab­ja­i­val el­le­nét­ben nem ne­vez­he­tő tel­je­sen egye­dül­ál­ló­nak, hi­szen Chi­lé­ben már 2006-ban meg­je­lent egy ha­son­ló, „el­du­gott in­ter­jú­kat” tar­tal­ma­zó kom­pi­lá­ció (Bolaño por sí mis­mo: Ent­re­vis­tas es­cog­idas). A Mel­vil­le Hou­se ta­lán in­nen „lop­ta” az öt­le­tet, amely­nek si­ke­rén fel­buz­dul­va – hi­szen az an­gol for­dí­tá­sok ré­vén Bo­laño a 2000-es évek vé­gén tény­le­ge­sen meg­hó­dí­tot­ta az észak-amerikai (és ál­ta­la a glo­bá­lis) könyv­pi­a­cot – a so­ro­za­tot port­fó­li­ó­ja egyik leg­fon­to­sabb ré­szé­vé tet­te. Cse­kély­ke ter­je­del­me el­le­né­re a kö­tet egy ok­nyo­mo­zó ri­port­tal fel­érő be­ve­ze­tő esszét és négy in­ter­jút tar­tal­maz. Ha ért­he­tő mó­don nem is emel­ked­het az an­gol­szász tu­do­má­nyos élet­ből is­me­re­tes „companion”-ök és „guide”-ok szint­jé­re, azok az ol­va­sók és ku­ta­tók is szám­ta­lan in­for­má­ci­ó­val és ada­lék­kal gaz­da­god­hat­nak be­lő­le, akik úgy gon­dol­ják, már-már el­iga­zod­nak a chi­lei szer­ző for­du­la­tos életművében.

Mar­ce­la Val­des, a New York Times Ma­ga­zi­ne új­ság­író­ja és Latin-Amerika szak­ér­tő­je A szel­le­mek kö­zött ma­gá­nyo­san című írá­sá­ban Bo­laño és egy ok­nyo­mo­zó új­ság­író, Gonz­ál­ez Rod­rí­gu­ez, il­let­ve a 2666 című re­gény és egy va­ló­di gyil­kos­ság­so­ro­zat kap­cso­la­ta­it mu­tat­ja be, rö­vi­den ki­tér­ve egy­út­tal a chi­lei író utol­só pá­lya­sza­ka­szá­nak ese­mé­nye­i­re a szer­ző­nél di­ag­nosz­ti­zált máj­rák­tól kezd­ve a vi­szony­lag vá­rat­la­nul ér­ke­zett hír­né­vig. A Val­des sze­mé­lyes ol­va­sás­ta­pasz­ta­la­ta­i­ról is be­szá­mo­ló hosszú, ori­en­tá­ló jel­le­gű szö­ve­get egy chi­lei ma­ga­zin­ban 1999-ben meg­je­lent vil­lám­in­ter­jú kö­ve­ti, amely­ben a ri­por­te­rek el­ső­sor­ban a szer­ző iro­dal­mi kap­cso­lat­rend­sze­ré­ről és mes­te­re­i­ről, il­let­ve a spa­nyol nyel­vű iro­da­lom po­zí­ci­ó­i­ról és hang­sú­lya­i­ról fag­gat­ták Bo­lañót. „Az ol­va­sás min­dig fon­to­sabb, mint az írás” – ez a címe a kö­tet má­so­dik be­szél­ge­té­sé­nek, ame­lyet Car­men Boul­lo­sa, me­xi­kói író és új­ság­író ké­szí­tett a bro­okly­ni Boom ma­ga­zin szá­má­ra 2002-ben. Az elő­ző in­ter­jú fő csa­pás­irá­nya­it kö­ve­tő dis­kur­zus nem szó­ban, ha­nem e‑mailen zaj­lott, ta­lán en­nek kö­szön­he­tő, hogy Bo­laño ez­út­tal nem tő­mon­da­tos, ha­nem több be­kez­dé­ses vá­la­szok­ban fo­gal­maz­ta meg mon­da­ni­va­ló­ját. A har­ma­dik in­ter­jú már a szer­ző ha­lá­la után, 2005-ben je­lent meg egy bar­ce­lo­nai lap­ban, de ere­de­ti­leg ha­lá­la előtt nem sok­kal ké­szült. Eb­ben a mély­in­ter­jú­ban a kér­de­ző jól lát­ha­tó­an a vas­kos re­gény­monst­ru­mok mö­gött el­bú­jó szer­ző­sze­mé­lyi­ség­re is kí­ván­csi volt. El­iseo Ál­va­rez a csa­lád­ról, gyer­mek­ko­rá­ról, po­li­ti­kai hoz­zá­ál­lá­sá­ról, rö­vid bör­tön­bün­te­té­sé­ről is kér­dez­te a szer­zőt, aki emel­lett ki­fej­tet­te vé­le­mé­nyét az iro­da­lom­kri­ti­ká­ról, va­la­mint az iro­dal­mi csend kü­lön­bö­ző vál­fa­ja­i­ról is. Ez a be­szél­ge­tés, lé­vén ne­héz el­vo­nat­koz­tat­ni at­tól, hogy a be­te­ges­ke­dő Bo­laño éle­té­nek utol­só nap­ja­i­ban ké­szült, egy tő­ről fa­kad a Play­boy me­xi­kói ki­adá­sá­nak adott na­gyin­ter­jú­val, amely ter­je­del­me és te­ma­ti­kai sok­szí­nű­sé­ge mi­att is (jó ér­te­lem­ben) ki­me­rí­tő­nek ne­vez­he­tő. A kö­tet leg­hosszabb be­szél­ge­té­se fel­fog­ha­tó egy több­órás­ra rúgó asztalitenisz-mérkőzésnek is: Mó­ni­ca Ma­ris­ta­in, aki ar­gen­tin köl­tő­ként ran­gos dí­jat nyert 1992-es olim­pi­ai köz­ve­tí­té­sé­ért, sőt köny­vet is írt Bo­lañó­ról, rö­vid, de ve­lős (Bo­laño után sza­ba­don: zsi­ger­re­a­lis­ta) kér­dé­se­ket tett föl in­ter­jú­ala­nyá­nak, ide-oda ci­ká­zott a té­mák kö­zött, ám a chi­lei író is sok­szor csak egy-egy frap­páns mon­dat­tal re­a­gált, és pró­bál­ta ki­zök­ken­te­ni sze­re­pé­ből ab­szo­lút fel­ké­szült kérdezőjét.

A kö­tet fon­tos „ext­rái” a Tom McC­ar­tan ál­tal a mar­gó­ra biggyesz­tett rö­vid élet­raj­zi jegy­ze­tek, in­for­má­ció­mor­zsák, ame­lyek ab­ban se­gí­tik az ol­va­sót, hogy el­iga­zod­jon az in­ter­júk so­rán meg­em­lí­tett kö­zel száz spa­nyol és dél-amerikai író, köl­tő és kri­ti­kus al­kot­ta vir­tu­á­lis pók­há­ló­ban. Bo­laño szö­ve­ge­it me­ta­iro­dal­mi­nak (is) szo­kás ne­vez­ni, hi­szen a tör­té­ne­tek sze­rep­lői szám­ta­lan szá­lon kö­tőd­nek az iro­dal­mi élet­hez, kü­lön­bö­ző ol­vas­má­nyok­hoz, de ol­va­só­kö­rök­höz, bib­lio­fil szek­ták­hoz és avant­gárd gitt­egy­le­tek­hez is, rá­adá­sul a szer­ző nem volt rest a hoz­zá ci­vil éle­té­ben kö­zel álló fi­gu­rá­kat szin­te egy az egy­ben be­épí­te­ni el­be­szé­lé­sei és re­gé­nyei szö­ve­vé­nyes cse­lek­mé­nye­i­be. Ez a jel­leg­ze­tes­ség, ki­egé­szül­ve Bo­laño ko­moly ol­va­sott­sá­gá­val és a latin-amerikai iro­dal­mi szín­tér gaz­dag­sá­gá­val tu­laj­don­kép­pen en­cik­lo­pé­di­kus jel­leg­gel ru­ház­za fel a könyv be­szél­ge­té­se­it, hoz­zá­já­rul­va ah­hoz, hogy egy sűrű kor­pusz­ra Bo­laño jel­leg­ze­tes ke­rek szem­üveg­len­csé­in ke­resz­tül lát­has­sunk rá. Ami­kor pél­da­ké­pe­i­ről és kor­tár­sa­i­ról ér­dek­lőd­tek nála, a chi­lei szer­ző nem fu­kar­ko­dott a jel­zők­kel: az ez­red­for­du­ló egyik leg­na­gyobb ha­tá­sú író­ja pá­rat­lan őszin­te­ség­gel és szó­ki­mon­dás­sal ál­lí­tot­ta össze iro­dal­mi álom­csa­pa­tá­nak kép­ze­let­be­li kez­dő ti­zen­egyét, de azo­kat is ne­vén ne­vez­te, aki­ket csak a „tar­csi­ban” ját­sza­tott vol­na. (Mi­köz­ben kis­sé fájó ta­pasz­tal­ni, hogy a fel­so­rolt szer­zők­től összes­sé­gé­ben mennyi­re ke­vés szö­veg­hez fér­he­tünk hoz­zá ma­gyar nyel­ven, ezen a he­lyen hí­vom fel a ked­ves ol­va­sók fi­gyel­mét a Mo­dern Könyv­tár so­ro­za­tá­nak rend­szer­vál­tás előtt meg­je­lent da­rab­ja­i­ra, ame­lyek kö­zött szám­ta­lan, Bo­laño ál­tal meg­em­lí­tett „gyöngy­szem­re” is rálelhetünk.)

Mi­vel Chi­lé­ben szü­le­tett, fi­a­tal­ko­rát Me­xi­kó­ban, éle­té­nek utol­só év­ti­ze­de­it pe­dig egy ka­ta­lán kis­vá­ros­ban, Blanes­ben töl­töt­te, az egyik in­ter­jú­ban tel­je­sen jo­go­san kér­dez­ték ar­ról a szer­zőt, hogy el­ső­sor­ban chi­le­i­nek, spa­nyol­nak vagy me­xi­kó­i­nak tartja‑e ma­gát. „Latin-amerikai va­gyok” – vá­la­szol­ta Bo­laño. Ta­lán nem vé­let­len, hogy a kö­tet­ben a fen­teb­bi or­szá­gok ol­va­sói szá­má­ra ké­szült utol­só in­ter­jú­kat ol­vas­hat­juk el, de még az észak-amerikai lap­nak ké­szült in­ter­jút is egy me­xi­kói kor­tár­sa ké­szí­tet­te Bo­lañó­val. Bár a be­szél­ge­té­sek ide­jén a szer­zőt már nem csak szü­lő­föld­jén vagy pri­mer nyel­vi kö­zös­sé­gé­ben tar­tot­ták szá­mon, a könyv fenn­tart­ja azt a lát­sza­tot, hogy itt a bo­lañói tol­vaj­nyelv leg­benn­fen­te­sebb is­me­rői be­szél­get­nek a Mes­ter­rel, szűk kör­ben, cin­kos kuk­ko­ló­vá téve az ol­va­sót. Mi­köz­ben úgy érez­het­jük, hogy a kér­dé­sek csak egy szer­ző min­den­nap­jai és mű­hely­tit­kai, il­let­ve csak egyet­len kul­tu­rá­lis kö­zeg épí­tő­kö­vei kö­rül cir­ku­lál­nak, a be­szél­ge­té­sek jó­val uni­ver­zá­li­sabb él­mé­nyek és ta­pasz­ta­la­tok felé mutatnak.

Summary

Ro­ber­to Bo­laño spent de­ca­des est­ab­lish­ing his rep­uta­ti­on as a pro­mi­nent writer, but he only at­ta­ined glo­bal re­cog­ni­ti­on in the fi­nal ye­ars of his short life. Mel­vil­le Hou­se in New York com­pi­led Bo­laño’s fi­nal in­ter­views in 2009, which were sub­se­qu­ently fea­tu­red in The Last In­ter­view se­ri­es in 2011. This new edi­ti­on inc­lu­des con­versa­tions with no­t­ab­le aut­hors who have pas­sed away in the re­cent past. The vo­lu­me de­di­ca­ted to Bo­laño comp­ri­ses a leng­thy es­say and four in­ter­views, some of which were con­duc­ted du­ring the aut­hor’s fi­nal weeks and months. As well as exp­lor­ing li­ter­ary inf­lu­en­ces and con­nec­tions, the in­ter­views also del­ve into va­ri­o­us the­mes, such as home, fa­mily, po­li­tics, and ill­ness. Con­se­qu­ently, an abun­dance of de­ta­ils and in­sights can be as­cert­ained from this ma­te­ri­al and in­cor­pora­ted into the ex­pe­ri­en­ce of read­ing the aut­hor’s mo­nu­men­tal novels.

Tagged boom, ezredforduló, latin-amerikai irodalom, metairodalom, post-boom, Roberto Bolaño