Szarka Szilvia írása

augusztus 17th, 2023 § 0 comments

recenzió

Jo­zef Tan­cer, A sok­nyel­vű Po­zsony nyo­má­ban – Be­szél­ge­té­sek a régi vá­ros la­kó­i­val. Ford. Ba­logh Mag­dol­na. Bu­da­pest: Láb­nyom Könyv­ki­adó, 2022.

Jo­zef Tan­cer, po­zso­nyi ger­ma­nis­ta Roz­vi­a­za­né jazy­ky – Ako sme ho­vo­ri­li v sta­rej Bra­tis­la­ve című, a po­zso­nyi Slo­vart Ki­adó gon­do­zá­sá­ban 2017-ben meg­je­lent in­ter­jú­kö­te­te az­zal a cél­ki­tű­zés­sel ké­szült, hogy be­mu­tas­sa a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti Pressburg-Pozsony-Bratislava min­den­nap­ja­i­nak nyel­vi sa­já­tos­sá­ga­it, egy olyan le­tűnt vi­lá­got, amely­ben ter­mé­sze­tes­nek szá­mí­tott a több­nyel­vű­ség és a nyel­vek ke­ve­re­dé­se a hét­köz­na­pi tár­sal­gás­ban. A könyv egy tíz évet fel­öle­lő szociolingvisztikai-kultúrtörténeti ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye­i­nek és be­lá­tá­sa­i­nak összeg­zé­se, amely a tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dés ins­pi­rál­ta meg­ál­la­pí­tá­so­kat köz­ért­he­tő stí­lus­ban a le­he­tő leg­szé­le­sebb ol­va­só­kö­zön­ség­hez kí­ván­ja el­jut­tat­ni. Az egy­ko­ri jel­leg­ze­te­sen mul­ti­kul­tu­rá­lis közép-európai vá­ros több­nyel­vű éle­té­be a ma­gyar ol­va­só is be­te­kin­tést kap­hat a kö­tet A sok­nyel­vű Po­zsony nyo­má­ban – Be­szél­ge­té­sek a régi vá­ros la­kó­i­val cím­mel meg­je­lent ma­gyar for­dí­tá­sá­nak kö­szön­he­tő­en, ame­lyet 2022-ben a Láb­nyom Könyv­ki­adó adott ki Ba­logh Mag­dol­na tolmácsolásában.

Tan­cer, a po­zso­nyi Co­me­ni­us Tu­do­mány­egye­tem né­met nyel­vi és iro­dal­mi tan­szé­ké­nek ve­ze­tő­je, do­cen­se 2007-ben vet­te fel mag­nó­ra az első be­szél­ge­té­se­ket an­nak a nem­ze­dék­nek tag­ja­i­val, amely utol­só­ként nő­he­tett fel a több­nyel­vű Po­zsony kö­ze­gé­ben. Tíz évig het­ven adat­köz­lő­vel dol­go­zott együtt, en­nek ered­mé­nye­ként mint­egy száz in­ter­jú jött lét­re. A kö­tet­be a szer­ző olyan húsz, 1916 és 1933 kö­zött szü­le­tett, mai vagy egy­ko­ri po­zso­nyi la­kos­sal foly­ta­tott be­szél­ge­tést vá­lo­ga­tott be, ame­lyek a két há­bo­rú kö­zöt­ti Po­zsony nyel­vi tér­ké­pé­nek le­he­tő leg­szé­le­sebb szín­spekt­ru­mát rög­zí­tik. Ez a nyel­vi sok­szí­nű­ség an­nak da­cá­ra is ki­raj­zo­ló­dik, hogy Tan­cer nem fog­lal­ko­zik a vizs­gált kor­szak­ban, Po­zsony­ban be­szélt va­la­mennyi nyelv­vel (pl. cseh, jid­dis, hor­vát), ha­nem csak azok­kal, ame­lyek hi­va­ta­lo­san és szim­bo­li­ku­san is fon­tos sze­re­pet töl­töt­tek be a vá­ros éle­té­ben, te­hát a né­met­tel, a ma­gyar­ral és a szlovákkal.

A be­szél­ge­té­sek adat­köz­lő­i­nek élet­tör­té­ne­te me­rő­ben el­tér egy­más­tól, kö­zös ben­nük vi­szont, hogy a hu­sza­dik szá­zad meg­ha­tá­ro­zó tör­té­nel­mi ese­mé­nyei – az első Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­be­li Po­zsony nyi­tott, de­mok­ra­ti­kus lég­kö­re, a vi­lág­égés évei, majd a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ka – nem­csak sor­suk ala­ku­lá­sát, de nyelv­hasz­ná­la­tu­kat, az egyes nyel­vek­hez fű­ző­dő vi­szo­nyu­kat is be­fo­lyá­sol­ták. Az in­ter­júk el­ső­sor­ban az adat­köz­lők nyel­vi élet­raj­zát rög­zí­tik, nem tö­rek­sze­nek a tel­jes élet­rajz (life sto­ry) meg­örö­kí­té­sé­re, aho­gyan ezt a ha­gyo­má­nyo­san ér­tel­me­zett oral his­to­ry mű­fa­ja te­szi. Azt jár­ják kö­rül, mi­lyen nyel­ven be­szél­tek az adat­köz­lők a csa­lád­ban, a szom­szé­da­ik­kal, az is­ko­lá­ban, a pi­a­con, mit tar­ta­nak anya­nyel­vük­nek, mi­lyen nyel­ven ol­vas­nak, ír­nak, szá­mol­nak, mi­lyen nyel­ven be­szél­nek sa­ját gye­re­ke­ik­kel. Az azo­nos for­ga­tó­könyv sze­rint zaj­ló, ha­son­ló té­má­kat érin­tő be­szél­ge­té­sek­ből kör­vo­na­la­zó­dik a két há­bo­rú kö­zöt­ti Po­zsony hét­köz­nap­ja­i­nak éle­te, így az in­ter­jú­vá­lo­ga­tás nem csak a nyel­vé­szek, de a tör­té­né­szek, szo­cio­ló­gu­sok és nép­rajz­ku­ta­tók szá­má­ra is fon­tos for­rás­ként szol­gál­hat. Az adat­köz­lők tör­té­ne­tei oly­kor foly­tat­ják, ki­egé­szí­tik egy­mást, egy-egy tör­té­net fő­sze­rep­lő­je mel­lék­sze­rep­lő­ként buk­kan fel egy má­sik adat­köz­lő el­be­szé­lé­sé­ben, ez­ál­tal egy-egy ese­ményt több szem­szög­ből is be­mu­tat a könyv.

Az adat­köz­lők­kel foly­ta­tott kom­mu­ni­ká­ció az ál­ta­luk hasz­nált va­la­mennyi nyel­ven zaj­lott. Az oral his­to­ry mód­sze­re azért is bi­zo­nyult ki­fe­je­zet­ten elő­nyös­nek a ku­ta­tás szem­pont­já­ból, mert le­he­tő­vé tet­te, hogy a vissza­em­lé­ke­zé­sek so­rán az adat­köz­lők nyel­ve is meg­ol­dód­jon, aho­gyan erre a könyv ere­de­ti szlo­vák címe is já­té­ko­san uta­lást tesz: Roz­vi­a­za­né jazy­ky (le­for­dít­ha­tat­lan szó­já­ték a meg­ol­dó­dott nyelvek/ szét­bo­go­zott nyel­vek ki­fe­je­zé­sek­kel). Nem csu­pán ar­ról van szó, hogy a fi­a­tal ku­ta­tót bi­zal­má­ba fo­gad­ta az adat­köz­lő, gyak­ran egy trau­ma­ti­kus múlt ter­hét hor­do­zó idős em­ber, ha­nem ar­ról is, hogy a vissza­em­lé­ke­zé­sek so­rán újra meg­szó­lalt azo­kon a nyel­ve­ken is, ame­lye­ken már év­ti­ze­dek óta nem be­szélt. A ku­ta­tó ez­ál­tal nem csak vissza­em­lé­ke­zé­sek for­má­já­ban ka­pott in­for­má­ci­ót a két há­bo­rú kö­zött Po­zsony­ban elő­for­du­ló nyel­vi szi­tu­á­ci­ók min­tá­za­ta­i­ról, de egy­szer­s­mind rög­zít­het­te az ak­ko­ri­ban hasz­ná­la­tos nyel­vek kü­lön­fé­le vál­to­za­ta­it. Hi­szen – aho­gyan ezt Tan­cer meg­ál­la­pít­ja – a több­nyel­vű­ség ter­mé­sze­tes kö­ze­ge el­ső­sor­ban a szó­be­li­ség, és leg­gyak­rab­ban nem iro­dal­mi nyel­ven, ha­nem kü­lön­fé­le nyelv­vál­to­za­tok­ban va­ló­sul meg.

Az egyes in­ter­jú­kat sze­mé­lyes hang­vé­te­lű, te­ma­ti­kus esszék fog­ják köz­re, ame­lyek­ben Tan­cer fel­vá­zol­ja ku­ta­tá­si mód­sze­re­i­nek és at­ti­tűd­jé­nek a be­szél­ge­té­sek kö­vet­kez­té­ben vég­be­ment ala­ku­lá­sát, fel­ve­ze­ti az egyes in­ter­júk kö­rül­mé­nye­it, és a be­lő­lük le­vont kö­vet­kez­te­té­se­it a leg­újabb nem­zet­kö­zi szo­cio­ling­visz­ti­kai ku­ta­tá­sok­kal hoz­za pár­be­széd­be. A több­nyel­vű­ség kap­csán Tan­cer meg­ne­ve­zi azo­kat az oko­kat, ame­lyek­re a mai Szlo­vá­ki­á­ban és Közép-Európában a több­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos ne­ga­tív elő­íté­le­tek és tév­kép­ze­tek ve­zet­he­tők vissza. A közép-európai or­szá­gok nem­ze­ti ér­zel­mű ve­ze­tő ré­te­gei a 19. szá­zad­tól kezd­ve a nyel­vet a nem­ze­ti iden­ti­tás nél­kü­löz­he­tet­len ré­sze­ként ér­tel­mez­ték, en­nek fo­lyo­má­nya­ként a több­nyel­vű­sé­get az et­ni­kai ho­va­tar­to­zást fe­nye­ge­tő je­len­ség­nek te­kin­tet­ték. Mind­er­re rá­erő­sí­tett a más nyel­vek­kel való ne­ga­tív ta­pasz­ta­lat, a ma­gya­ro­sí­tás, ger­ma­ni­zá­lás em­lé­ke a szlo­vá­kok kol­lek­tív em­lé­ke­ze­té­ben. A ma­gyar és a né­met a 2. vi­lág­há­bo­rú után az el­len­ség nyel­ve lett, majd az öt­ve­nes évek­be­li osz­tály­harc so­rán a bur­zsoá ré­te­gek ki­vált­sá­gá­nak tar­tott több­nyel­vű­sé­get tár­sa­dal­mi szem­pont­ból is el­ítél­ték. Ezek a je­len­sé­gek áll­tak an­nak hát­te­ré­ben is, hogy az adat­köz­lők el­be­szé­lé­sei sze­rint 1945 után nem le­he­tett né­me­tül vagy ma­gya­rul nyil­vá­no­san meg­szó­lal­ni Po­zsony­ban, és el­kez­dő­dött a vá­ros egy­nyel­vű­vé válása.

A szer­ző sze­rint le­he­tet­len egyet­len ki­me­rí­tő de­fi­ní­ci­ót al­kot­ni a több­nyel­vű­ség­ről ép­pen an­nak vál­to­za­tos jel­le­ge mi­att, ezért a je­len­ség­hez John J. Gum­perz nyel­vi re­per­to­ár (ver­bal re­per­to­ire) fo­gal­má­val kö­ze­lít, ame­lyet Bri­git­te Busch nyo­mán tá­gabb ér­te­lem­ben hasz­nál. A nyel­vi re­per­to­ár egy meg­nyi­lat­ko­zás meg­fo­gal­ma­zá­sá­nak va­la­mennyi el­fo­ga­dott mód­ját tar­tal­maz­za, egy olyan ar­ze­nált, amely­ből a be­szé­lő a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban az egyes szi­tu­á­ci­ók­nak meg­fe­le­lő­en vá­lo­gat­hat. Ez a fo­ga­lom te­szi le­he­tő­vé Tan­cer szá­má­ra, hogy Po­zsony nyel­ve­it ne el­szi­ge­tel­ten vizs­gál­ja, ha­nem úgy, aho­gyan a be­szé­lők nyel­vi gya­kor­la­tá­ban is egy­más­sal érint­kez­tek. A nyel­vi re­per­to­ár mel­lett az ún. nyel­vi ideo­ló­gi­ák fo­gal­ma is a könyv ve­zér­mo­tí­vu­mai közé tar­to­zik. Ezek olyan, leg­gyak­rab­ban nem is tu­da­to­sí­tott el­kép­ze­lé­sek, gon­do­lat­rend­sze­rek a nyelv­ről, ame­lyek egy egyén nyel­vi vi­sel­ke­dé­sét, más nyel­vek­hez való vi­szo­nyát be­fo­lyá­sol­ják. Tan­cer a nyel­vi ideo­ló­gi­á­kat is a nyel­vi re­per­to­ár ré­szé­nek te­kin­ti, ame­lyet eb­ből ki­fo­lyó­lag nem csu­pán a nyel­vi kom­pe­ten­cia, ha­nem a nyelv­hez fű­ző­dő at­ti­tűd is meg­ha­tá­roz. A szer­ző az egyik adat­köz­lő, F. asszony ese­tét hoz­za erre pél­da­ként, aki a ma­gyart an­nak el­le­né­re is a sa­ját nyel­vé­nek te­kin­tet­te, hogy – mint az utóbb az in­ter­jú fo­lya­mán ki­de­rült – nem ér­tett ezen a nyelven.

Ez a két fo­ga­lom te­szi le­he­tő­vé, hogy egy ár­nyal­tabb ké­pet kap­junk Pressburg–Pozsony–Prešporok (1919-ig Preš­po­rok volt a vá­ros szlo­vák el­ne­ve­zé­se, csak ez­után ne­vez­ték el Bra­tis­la­vá­nak) há­rom­nyel­vű­sé­gé­ről, ame­lyet sok régi po­zso­nyi la­kos iden­ti­tá­sa ré­szé­nek te­kint. Aho­gyan ez a be­szél­ge­té­sek­ből ki­raj­zo­ló­dik, nem mí­tosz, de nem is a tel­jes va­ló­ság a há­rom­nyel­vű vá­ros em­lé­ke. Ter­mé­sze­te­sen az­zal, hogy az egyé­nek szű­kebb és tá­gabb kör­nye­ze­té­ben több nyelv élt együtt, adot­tak vol­tak a több­nyel­vű­vé vá­lás fel­té­te­lei, a vá­ros la­kói kö­zül so­kan va­ló­ban há­rom­nyel­vű­ek is vol­tak, ugyan­ak­kor so­kan, be­val­lá­suk sze­rint, csak egy vagy két nyel­ven be­szél­tek. Tan­cer sze­rint maga a kér­dés­fel­ve­tés rossz, mert nem tud­juk pon­to­san meg­mon­da­ni, mit je­lent egy nyel­vet tud­ni, il­let­ve nem tud­juk pon­to­san meg­húz­ni az egyes nyel­vek kö­zöt­ti ha­tár­vo­na­lat sem. Az egyik adat­köz­lő tö­ké­le­tes ma­gyar ki­ej­tés­sel mond­ta ki a ma­gyar ut­ca­ne­ve­ket, hasz­nál­ta a kö­szö­né­si for­má­kat anél­kül, hogy be­szélt vol­na ma­gya­rul. Nyel­vi re­per­to­ár­já­nak vi­szont ré­sze volt a ma­gyar nyelv he­lyes ki­ej­té­sé­nek kom­pe­ten­ci­á­ja. A Po­zsony­ban be­szélt nyel­vek szo­ros egy­más mel­lett élé­sük so­rán egy­más­ra is ha­tot­tak, a tár­sal­gá­si nyelv­ben a szlo­vá­kok, oszt­rá­kok, ma­gya­rok na­gyon sok azo­nos szót hasz­nál­tak, így egy­más be­szé­dét gyak­ran anél­kül is meg­ér­tet­ték, hogy a má­sik nyel­vét meg­ta­nul­ták vol­na. A nyel­vi re­per­to­ár fo­gal­má­nak al­kal­ma­zá­sa az egy­nyel­vű­nek te­kin­tett egyé­nek ese­té­ben is cél­ra­ve­ze­tőbb. Va­ló­ban csak egyet­len nyel­ven be­szélt a po­zso­nyi egy­nyel­vű né­met­aj­kú la­kos­ság? Az in­ter­júk­ból ki­de­rül, hogy azok a po­zso­nyi­ak, akik né­met csa­lád­ban nőt­tek fel és né­met is­ko­lá­ba jár­tak szin­tén vál­to­gat­ták nyel­vi kód­ja­i­kat: a csa­lá­di kör­nye­zet­ben a po­zso­nyi né­met dia­lek­tust, az is­ko­lá­ban az iro­dal­mi né­met nyel­vet hasz­nál­ták. Ezen kí­vül gyak­ran ke­rül­tek érint­ke­zés­be a bé­csi né­met dia­lek­tus­sal is. A po­zso­nyi Zuc­ker­mandl és Sch­loss­berg kör­nyé­kén pe­dig a bé­csi Ot­tak­ring dia­lek­tu­sá­hoz ha­son­ló nyelv­já­rás­ban be­szél­tek, ez volt az ún. kraxl­hu­be­risch. Az in­ter­júk­ban szá­mos pél­dát ta­lá­lunk a ke­vert nyel­vű mon­da­tok­ra, eze­ket va­jon me­lyik nyelv­hez tud­juk sorolni?

Tan­cer a ku­ta­tás ered­mé­nye­i­ből fa­ka­dó kér­dé­se­it össze­ve­ti a mai nagy­vá­ro­sok nyel­vi sok­fé­le­sé­gét vizs­gá­ló ku­ta­tá­sok­kal, s ve­lük egy­be­hang­zó meg­ál­la­pí­tá­sok­ra jut a ré­geb­bi for­rás­anya­got il­le­tő­en is: „Azt az ér­tel­me­zést, mely sze­rint a be­széd olyan nyelv­hasz­ná­lat, amely­ben az esz­köz a be­szé­lő­től füg­get­le­nül lé­te­zik, fel­vált­ja a lan­gu­ag­ing vagy a poly­lan­gu­ag­ing fo­gal­ma.” Ép­pen ezért a Po­zsony több­nyel­vű­sé­gé­re vo­nat­ko­zó kér­dést sze­rin­te nem úgy kell fel­ten­nünk, hogy több­nyel­vű volt‑e la­kos­ság vagy sem, ehe­lyett azt ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, hogy mi­lyen volt a nyel­vi re­per­to­ár­juk. Ez egy olyan ka­te­gó­ria, mely nem a hasz­ná­ló­já­tól és kör­nye­ze­té­től füg­get­len nyelv­re, ha­nem ma­gá­ra a be­szé­lő­re irá­nyít­ja a fi­gyel­met. A nyel­vi re­per­to­ár ugyan­is csak a be­szé­lő sze­mé­lyén, ér­zel­me­in, élet­tör­té­ne­tén ke­resz­tül ért­he­tő meg. Mind­ez ma­gya­rá­za­tot ad a könyv szer­ke­ze­té­re: Tan­cer tu­do­má­nyos kö­vet­kez­te­té­se­it dia­ló­gus­ba hoz­za a vá­lo­ga­tott in­ter­júk anya­gá­val, az egyes sze­mé­lyek nyel­vi vi­sel­ke­dé­se csak tör­té­ne­tük is­me­re­té­ben vá­lik ért­he­tő­vé, a két mű­faj – a tu­do­má­nyos esszé és az in­ter­jú – csak együt­te­sen ké­pes azt a meg­ér­tést nyúj­ta­ni, ame­lyet külön-külön nem tud­ná­nak biz­to­sí­ta­ni. A könyv ez­ál­tal azt is pél­dáz­za, hogy a több­nyel­vű­ség ku­ta­tá­sá­ból nem kü­szö­böl­he­tő ki a szub­jek­ti­vi­tás, min­den egyes nyel­vi élet­rajz egyéni.

Ez a szub­jek­ti­vi­tás a ku­ta­tó po­zí­ci­ó­ját is érin­ti: az in­ter­jú­ké­szí­té­sek so­rán Tan­cer arra a be­lá­tás­ra ju­tott, hogy vál­toz­tat­nia kell mód­szer­ta­nán, mert a struk­tu­rált, nar­ra­tív in­ter­júk ke­vés­bé „ol­dot­ták meg” az adat­köz­lők nyel­vét, és az­zal a ve­széllyel jár­tak, hogy a fel­tett kér­dé­sek be­fo­lyá­sol­hat­ják az adat­köz­lők vá­la­sza­it. Ezért Ro­land Girt­ler oszt­rák nép­rajz­ku­ta­tó ún. ero-epikus be­szél­ge­tés mód­sze­rét kezd­te al­kal­maz­ni, amely so­rán az in­ter­jú­ké­szí­tő is meg­nyí­lik az adat­köz­lő előtt, a be­szél­ge­tő­part­ne­rek egyen­ran­gú­ak­ká vál­nak, és az egy­irá­nyú in­ter­jú egy va­ló­di dia­ló­gus­sá ala­kul át.

A könyv ugyan­en­nek a szem­lé­let­nek a nyo­mán nem név­te­len adat­köz­lők­kel foly­ta­tott in­ter­jú­kat bo­csát köz­re, ha­nem kü­lön hang­súlyt he­lyez arra is, hogy az adat­köz­lők sze­mé­lyét és rö­vid élet­raj­zát is be­mu­tas­sa. Az in­ter­jú­kat meg­elő­ző ol­da­la­kon min­den adat­köz­lő­höz egy rö­vid be­ve­ze­tő ta­lál­ha­tó, me­lyet csa­lá­di fény­kép­al­bu­mok­ból szár­ma­zó fo­tók il­luszt­rál­nak. A be­szél­ge­tés so­rán fel­em­le­ge­tett sze­mé­lyek­ről, in­téz­mé­nyek­ről, hely­sé­gek­ről fenn­ma­radt régi fény­ké­pek a kül­ső mar­gó­ra ke­rül­ve az in­ter­júk tár­gyát ké­pe­ző le­tűnt kor­sza­kot te­szik szem­lé­le­te­seb­bé. Rend­kí­vül gaz­dag a könyv jegy­zet­ap­pa­rá­tu­sa, mely­nek cél­ja, hogy lapszéli- és vég­jegy­ze­tek for­má­já­ban a ko­ra­be­li Po­zsony vi­lá­gá­ra és a kor­szak egyes tör­té­nel­mi ese­mé­nye­i­re vo­nat­ko­zó uta­lá­so­kat a 21. szá­za­di ol­va­sók szá­má­ra is ért­he­tő­vé te­gye. A ma­gyar ki­adás kü­lön ér­de­me, hogy szá­mol a ma­gyar ol­va­sók el­té­rő elő­ze­tes tu­dá­sá­val a két há­bo­rú kö­zöt­ti Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság re­á­li­á­it il­le­tő­en, és eh­hez mér­ten a szer­ző ere­de­ti jegy­ze­te­it a ma­gyar ol­va­sók szá­má­ra to­váb­bi is­me­re­tek­kel egé­szí­ti ki, mind­ez Kor­pás Ár­pád mun­ká­ját dicséri.

A kö­tet ma­gyar for­dí­tó­já­nak, Ba­logh Mag­dol­ná­nak szá­mos for­dí­tói fel­adat­tal kel­lett meg­küz­de­nie, egy ilyen ki­hí­vást je­len­tett pél­dá­ul, hogy a könyv­ben több nyelv, nyelv­já­rás, nyel­vi re­gisz­ter ke­ve­re­dik. A kö­tet több­nyel­vű­sé­gé­nek szel­le­mé­ben a szlo­vá­ki­ai hely­ség­ne­vek és a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek ma­gyar nyel­vű vál­to­za­ta­it hasz­nál­ja a ma­gyar ki­adás­ban (Po­zsony­ban 1930-ig há­rom­nyel­vű ut­ca­név­táb­lá­kat hasz­nál­tak), a könnyebb be­azo­no­sí­tás ked­vé­ért azon­ban zá­ró­jel­ben a helység- és ut­ca­ne­vek szlo­vák vál­to­za­ta­it is fel­tün­te­ti. A szlo­vák szö­veg­ben sze­rep­lő ide­gen­nyel­vű nyel­vi zár­vá­nyo­kat ere­de­ti nyel­ven hagy­ta, és zá­ró­jel­ben kö­zöl­te ma­gyar je­len­té­sü­ket, meg­te­remt­ve ez­zel a ma­gyar ki­adás több­nyel­vű­sé­gét is. Na­gyon jó for­dí­tói stra­té­gi­á­ra vall, hogy a ma­gyar for­dí­tás­ban is igye­ke­zett meg­őriz­ni az in­ter­júk be­szélt nyel­vi jel­le­gét és el­ke­rül­te a túl­nor­ma­li­zá­lás csap­dá­ját, nem ja­ví­tot­ta ki pél­dá­ul az ere­de­ti be­szél­ge­té­sek szó­is­mét­lé­se­it sem.

Össze­fog­la­lás­kép­pen ki­je­lent­het­jük, hogy Jo­zef Tan­cer kö­te­te hi­ány­pót­ló mun­ka mind a szlo­vák, mind a ma­gyar nyelv- és kul­túr­tör­té­net szem­pont­já­ból. Az in­ter­jú­kat kí­sé­rő esszék szin­te mind­egyi­ke egy to­váb­bi ön­ál­ló ku­ta­tá­si pro­jekt le­he­tő­sé­gét rej­ti ma­gá­ban, mert az in­ter­júk ered­mé­nye­i­nek ha­tá­sá­ra szá­mos olyan egy­ér­tel­mű­nek tűnő, bi­zo­nyos ideo­ló­gi­ák sze­rint rög­zült fo­gal­mat és je­len­sé­get ér­tel­mez­nek át, mint a több­nyel­vű­ség, a szub­jek­tum­tól füg­get­len nyelv kép­ze­te, a há­rom­nyel­vű po­zso­nyi la­ko­sok mí­to­sza, az anya­nyelv fo­gal­ma, a po­zso­nyi né­met nyelv egy­ne­mű­sé­ge, il­let­ve a ke­vert vagy a nor­ma­sér­tő nyelv státusza.

Summary

Jo­zef Tancer’s vo­lu­me pre­sents the lin­gu­is­tic pe­cu­li­a­ri­ti­es of every­day life in Pressburg-Pozsony-Bratislava bet­ween the two world wars, a by­gone world in which mul­ti­l­in­gu­al­ism and the mix­ing of lan­gu­a­ges in every­day con­versa­ti­on were ta­ken for gran­ted. The book is a synt­he­sis of the re­sults and in­sights of ten ye­ars of so­cio­lin­gu­is­tic and cultural-historical re­se­arch. The aut­hor se­lec­ted twenty con­versa­tions with pre­sent or for­mer Bra­tis­la­va res­idents, born bet­ween 1916 and 1933, which cap­tu­re the broa­dest pos­sib­le spect­rum of the lin­gu­is­tic map of in­ter­war Bra­tis­la­va. The in­ter­views are ac­com­pa­ni­ed by the­ma­tic es­says in which Tan­cer out­li­nes how his re­se­arch met­hods and at­ti­tu­des evol­ved as a re­sult of the in­ter­views, pre­sents the con­text of each in­ter­view, and brings his conc­lu­sions into dia­lo­gue with re­cent in­ter­na­ti­o­nal so­cio­lin­gu­is­tic re­se­arch. Tan­cer com­pa­res the quest­ions ari­sing from the re­sults of the re­se­arch with re­se­arch exa­mining the lin­gu­is­tic di­ver­sity of to­day’s met­ro­po­li­ses and iden­ti­fi­es si­mil­ar find­ings re­gard­ing the old­er sour­ce ma­te­ri­al: “The in­terp­re­ta­ti­on ac­cord­ing to which spe­ech is a use of lan­gu­age in which the tool exists in­de­pen­dently of the spea­ker is rep­la­ced by the con­cept of poly­lan­gu­ag­ing.” For this rea­son, two con­cepts of mo­dern so­cio­lin­gu­is­tics, lan­gu­age ideo­logy and ver­bal re­per­to­ire, ser­ved as the start­ing point for Tancer’s re­se­arch. Both of the­se al­lo­wed him to exa­mi­ne the phe­no­me­non of mul­ti­l­in­gu­al­ism from the pers­pec­tive of the speakers.

Tar­ta­lom

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?