recenzió

Nemesné Matus Zsanett. Bodroghy Papp István: Irodalom és művelődés a reformkori Dunántúlon. Vitae 2. Budapest: Reciti Kiadó, 2021.

Nemesné Matus Zsanettnek, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatóhelyettesének és főmuzeológusának egy revízió során akadt a kezébe Bodroghy Papp István Faragószék című kéziratos verseskötete (15). A kötet szövegei elsősorban nem esztétikai minőségük miatt érdemelnek figyelmet, hiszen Bodroghy Papp másod- vagy harmadrangú költői tehetségnek számított korában, és gyakorlatilag teljesen ismeretlennek mondható a magyar irodalomtörténet-írás számára. Matus Zsanett a szerző családi hátterének, mobilitási stratégiáinak, műveltségének és a korabeli irodalmi élethez való viszonyának feltárásával rámutatott az irodalom társadalmi használatára a reformkori Dunántúl egy jól körülhatárolható, evangélikus, értelmiségi körében.A munka során a köteten kívül aprólékos és szerteágazó levéltári kutatómunka során tárta fel és rendezte el a Bodroghy Papphoz és környezetéhez kapcsolódó forrásokat, melyek segítenek megérteni a szerző társadalmi hátterét (17‒18). Nemesné tudatosan vállalt módszerként hivatkozik a mikrotörténeti kutatások belátásainak felhasználására, illetve a hálózatelmélet eredményeire is, melyek segítenek a makrotörténeti munkák által felvázolt képek visszaigazolásában vagy árnyalásában. Ezek alapján a kötet fontos adalékokkal és módszertani eredményekkel járul hozzá a hazai irodalomtörténet-íráshoz. Az eredményeket közlő monográfia a szerző sikeresen megvédett disszertációján alapul, és a Reciti Kiadó Vitae, vagyis értelmiségi pályaképeket bemutató és azokat újraértelmező új sorozatának második köteteként jelent meg.

Nemesné Matus Zsanett két nagy kérdéskörben vizsgálta talált tárgyát: egyrészt Bodroghy Pappot elhelyezte a reformkori, evangélikus értelmiség történetében, másrészt a költő irodalmi tevékenységét pozicionálta a 19. századi magyar irodalom poétikai hagyományában (12). Ennek keretében a monográfia két nagyobb részre oszlik az említett szempontok szerint, melyet kiegészít a Válogatás a Faragószék verseiből című rész is, melyben a szerző a Bodroghy Papp-kötet elemzett verseit rendezte betűhív módon sajtó alá  75 oldalnyi terjedelemben.

A Család, társadalom és művelődéstörténet című fejezetben a szerző sorra vette azokat a körülményeket, melyek a költőt motiválták a versírásra, az iskolaválasztására vagy éppen a karrierépítésre. Ezek mellett fontos elemzési szempontként jelenik meg a család történetének vizsgálata. Bodroghy Papp 1796. december 27-én született a Vas vármegyei Uraiújfaluban, egy evangélikus, kisnemesi család hetedik gyermekeként. Matus Zsanett a rendelkezésére álló források alapján gondosan felépített narrációban tárja elénk a család történetét a nemességet 1563-ban megszerző Bodroghy Gergelytől, az Oláh Miklós környezetében működő művelt diáktól a költőt közvetlenül megelőző majd követő generációkig. A család és azon belül Bodroghy Papp élettörténetét a kezdetektől meghatározták a migrációs és mobilitási folyamatok, melynek értelmezésére a szerző szintén kiemelt figyelmet fordított. A költő apja, Ádám az elszegényedett nemesek egyik klasszikus mesterségét, a szabóságot választotta, de gyermekei nevelése kapcsán fontosnak tartotta, hogy az értelmiségi pálya felé induljanak el. A szülői motiváció illetve a család evangélikus volta szinte magától értetődő választássá tette Bodroghy Papp számára a soproni evangélikus líceumot. A költő az egyházi pályára lépés helyett, a korlátozott mobilitási lehetőségek és az alacsonyabb jövedelmek miatt végül a jogi hivatást választotta. Tanulmányait a pozsonyi bölcseleti képzést követően a győri jogakadémián folytatta (23‒24). Ezt követően bátyját, Józsefet követve az evangélikus diaszpórával rendelkező Békés vármegyébe költözött, ahol lehetősége volt a családnak a tartós megtelepedésre, melyet egyrészt a birtokszerzés lehetősége, másrészt az evangélikus kapcsolatháló által garantált mobilitási lehetőségek biztosítottak. Ennek köszönhetően Bodroghy Pappnak Békésben lehetősége volt jogi pályán elhelyezkednie (pl. Mezőberényben jegyzői tisztséget töltött be), sőt be tudott kapcsolódni a helyi evangélikus hitéletbe is. Életét az Arad vármegyei Pankotán fejezte be valamikor 1859. április 30-a után, 63 éves korában. A halál dátumának hozzávetőleges megállapítása rámutat azokra a sokszor forráshiányból következő problémákra, amelyeket Matus Zsanett filológiai aprómunkával igyekezett áthidalni. A költő halálának feltételezett dátumát abból vezette le, hogy az Üstökös 1859. április 30-i számának előfizetői között még megtalálható a neve, utána azonban nincs rá más utalás (32).

A szerző ezt követően Bodroghy Papp kapcsolati hálóját mutatja be, mellyel alapvetően a hálózatelemzés (social network analysis) módszertanához kapcsolódik. Vizsgálatával a reformkori, evangélikus kisnemesi kapcsolatháló esettanulmányát sikerült példaértékűen felrajzolnia, melynek eredményei felhasználhatók a hasonló társadalmi státusszal rendelkező értelmiségi pályaképek interpretálásához, esetleg makroszinten történő nagyobb folyamatok felvázolására is.

Matus Zsanett a Bodroghy-kisvilágon belül kategóriákat (alhálózatokat) állított fel, melyek a következők: a) tanáregyéniségek, b) tanulótársak, c) patronáltak, d) lakóhelyi ismertségek (33-34). Ezekhez a kategóriákhoz sorolható a család mint alhálózat is, melynek részletesebb elemzése a családi háttér vizsgálata során megtörtént. A kapcsolati háló felrajzolása során a Faragószék egyes versei szolgáltak forrásul pl. a tanulótársakkal való mélyebb kapcsolatok felrajzolásakor is. A Bodroghy-hálózat, a költő társadalmi pozíciójából, illetve az irodalmi életben betöltött csekély súlya miatt a reformkori irodalmi- és kulturális életre sokkal korlátozottabb hatást fejtett ki mint a szándékosan nagy szerepet vállalni kész, társaságokat szervező Kazinczy Ferenc vagy Aranka György által létrehozott hálózatok. Nem tudni, hogy Bodroghy Papp ki akarta-e nyomtatni műveit, viszont a Faragószékbe szánt verseit könyvkötővel beköttette (16‒17). A publikálás hiánya miatt Bodroghy Papp szövegeit így egy lényegesen kisebb kör ismerhette csak meg, és a szerző ízlésorientáló szerepe is csak egy viszonylag apró, de társadalomtörténeti szempontból rendkívül figyelemre méltó társaságban érvényesült, mely rámutat az irodalom hétköznapi használatára és az arról való gondolkodás mikéntjére.

Bodroghy Papp kapcsolati hálójából a legimpozánsabb résznek a patronáltakkal való relációk feltérképezése tekinthető. A költő aktív támogatója volt a mezőberényi gimnáziumnak, amely abban is megnyilvánult, hogy tehetséges, az irodalomra érzékeny tanulókat pártfogolt. Ezek közé tartozott Székács József, Sárosi Gyula, Szakál Lajos és feltételezhetően Haan Lajos is. A patronáltak alhálózatához kevés tag tartozott, mely kutatási szempontból jól kézben tartható, de azért az elemzések elvégzéséhez éppen kellő mennyiségű forrásanyagot jelent. A patronált fiatalok gyakran tiszteletüket tették Bodroghynál, ahol rendszeresen a nyelvújításról és a költészetről értekeztek, és a mezőberényi jegyző orientáló szerepe egyáltalán nem elhanyagolható az esetükben (46). A patronáltak közül a legerősebb kapcsolat a későbbi evangélikus püspökkel, Székáccsal alakult ki, amit jól mutat az is, hogy a mezőberényi diák az iskolaéveket követően is tartotta a kapcsolatot Bodroghyval. A kapcsolathálók vizsgálata hasonlóan alapos levéltári kutatómunkán alapul, mint a család múltjának feltérképezése. Nemesné Matus Zsanett részletesen bemutatja a Bodroghyhoz kapcsolódó személyek életrajzát, kapcsolódási pontjait. A kapcsolati háló feltérképezése ennek köszönhetően jócskán túllép az adatok tényszerű közlésén, és igyekszik a lehető legsokrétűbben felmutatni a Bodroghy körül tevékenykedő embereket. Ugyanakkor a szerző felvillant szövegszerűen nem kimutatható, de a költő élethelyzetéből, tartózkodási helyéből, társadalmi vagy vallási meghatározottságából kikövetkeztethető feltételezett, laza kapcsolódási pontokat is. Ezek közül két esetet emelnék ki: az első Kis Jánosé, aki abban az időben Nemesdömölkön volt lelkész, amikor Bodroghy Papp gyermekként még Uraiújfalun élt. Az evangélikus család akár át is mehetett meghallgatni a későbbi szuperintendens prédikációit (34). A második esetben a kötet írója Szendrey Júliát (és rajta keresztül Petőfit) köti be Bodroghy kapcsolati hálójába. Bodroghy Papp bizonyítottan ismerte Major Pált, Wenckheim Xavér Ferencné uradalmi intézőjét, akinek a sógornőjénél egy időben Petőfi későbbi felesége is lakott, mivel ebben az időben a mezőberényi Festetich Vilma-féle leánynevelő intézetbe járt (60). Az említett lehetőségek úgy hathatnak mintha a szerző a kelleténél nagyobb sújt kívánt volna adni Bodroghy Papp kapcsolatrendszerének. A feltételezhető kapcsolatok között azonban találunk adatokkal jobban alátámasztható relációt is, mint ahogyan azt Haan Lajos esete mutatja. A szerző nem talált egyértelmű forrásokat, amelyek megalapozták volna, hogy Haan ténylegesen Bodroghy Papp patronáltjai közé tartozott volna vagy sem, de ebben az esetben a többi patronált életpályájának összehasonlító elemzése alapján valószínűsíti, hogy a hasonló értelmiségi karriert befutó későbbi történész a mezőberényi jegyző környezetéhez tartozott (54‒58). A hálózatok elemzéséhez hasonló munkákban gyakran kapcsolódik (nem kötelező, de semmiféleképpen sem pusztán illusztrációs elemként) a kapcsolatrendszer vizuális ábrázolása (Németh Zoltán, „Hálózatelmélet és irodalomtudomány”, in Németh Zoltán, Hálózatelmélet és irodalomtudomány, Kaleidoszkóp könyvek 32, 9‒38, (Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2018), 31‒32, 37‒38.). Úgy vélem, hogy a fentebbiek figyelembevételével talán nem lett volna haszontalan a gyengébb és az erősebb kapcsolatok rendszerének vizuális megjelenítése, mely nem csak az esetleges áttekinthetőséget, hanem a szerző által felsorolt alhálózatok között fennálló kapcsolatok elemzését is új szempontokkal gyarapíthatta volna. A kötet érdemének tekinthető azonban, hogy a Bodroghy Papp-családfát a szerző közli a belső borítón, amely nagymértékben megkönnyíti a kötet használatát.

Nemesné Matus Zsanett külön fejezetben tárgyalja a család vallásosságát és műveltségét, mely azonban szorosan összefügg a kapcsolatháló esetében tett megállapításokkal is. A család történetének kutatása szorosan illeszkedik a migrációkutatáshoz is. A Bodroghy Papp család vallásosságának és műveltségének értelmezése egy reformkori, evangélikus család történetének esettanulmányát adja, mely megalapozhatja a későbbi, hasonló célzatú kutatásokat, ugyanakkor kiegészíti vagy igazolja az eddigieket, mint ahogyan azt Horváth József a kötetről írt recenziójában is megjegyzi (Horváth József, „Nemesné Matus Zsanett. Bodroghy Papp István. Irodalom és művelődés a reformkori Dunántúlon. Vitae 2 Budapest, Reciti, 296 l.”, in Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 9., szerk. Csörsz Rumen István, 450‒455 (Budapest: Reciti Kiadó, 2021), 451.). A szerző megállapítása szerint a család alapvető motivációja a birtok- és hivatalszerzés volt, melyek biztosították a társadalmi felemelkedés lehetőségét. A család vallásosságából kifolyólag ott tudtak eredményesen megkapaszkodni, illetve olyan területet választottak lakóhelyükül, ahol jelentős evangélikus közösségek éltek, jelen esetben a Kemenesalján, a Kisalföldön vagy éppen a Dél-Alföldön (65). A család számára meghatározó volt a tudás általi felemelkedés képzete, döntően azért, mivel a birtokszerzés lehetősége nem volt minden esetben adott, vagy nem kecsegtetett kellő sikerrel. A Bodroghy Papp fiúk, István, a költő valamint testvérei, Ádám, és József a gimnáziumi és jogakadémiai tanulmányaik során szoros kapcsolatba kerültek a városi kultúrával, melynek köszönhetően már nem tértek vissza vidéki életformájukhoz. A városokba települve gyakran mecénási, kultúratámogató szerepbe léptek, elköteleződtek az irodalom és a kultúra mellett, illetve bekapcsolódtak a helyi evangélikus gyülekezetekbe. Ádám és József meghatározó pozíciókat szereztek a győri evangélikus közösségben, míg István a békési esperesség konzisztóriumának világi ülnöke lett (66-77).

A monográfia irodalomtörténeti szempontból legimpozánsabb része a Faragószéket elemző fejezet. A kötetet nagy valószínűség szerint a költő 1824-ben, Mezőberényben állította össze és köttette be, amibe az 1817‒1824 között írt 70 versét gyűjtötte össze. Bodroghy Papp az összeállítás során nem követte a klasszicista kompozíciós eljárásokat, hanem az egyszerűbb, kronologikus sorrendet érvényesítette. A Faragószék egészén narratív ívként végighúzódik a szerelmi tematika, mely a beteljesületlen szerelemtől, a vágyakozáson és a beteljesülésen át a szerelemről való lemondásig tart. Ezzel a gesztussal a költő a Csokonai Vitéz Mihály Lillájához és Kisfaludy Sándor Himfyjéhez kötődik (81-83). A szerző egyrészt igyekszik elhelyezni a klasszikus századforduló költészeti hagyományában a kötetet; másrészt törekszik feltérképezni, hogy mennyire ismerte behatóan korának népszerű költőit (Kisfaludyt, Csokonait, Berzsenyi Dánielt, Kis Jánost vagy Dayka Gábort); harmadrészt arra vállalkozik, hogy Bodroghy költészetét az epigonizmus, a dilettantizmus és a közköltészet felől is értelmezze (84).

A legkiemelkedőbb hatást Kisfaludy gyakorolta Bodroghy Papp költészetére, amely jól tetten érhető szerelmi költeményeiben (Epedő Szerelem, A Bodzafa Lantos) illetve regéi (Cseznek vára, Rege, László és Ágnes, A’ Jáki tusa) esetében. Bodroghy Papp regéi tematikában közel állnak egymáshoz, úgymond Kisfaludy Csobáncának gondosabb vagy attól jobban eltávolodó feldolgozásai. Értelmezésükhöz Nemesné Matus Zsanett felvázolja a rege mint műfaj meghatározásának nehézségeit. Ennek érdekében mind a 19. századi, mind pedig a későbbi, szakirodalmi műfajértelmezéseket végigveszi, de Kisfaludy, elsődleges kontextusnak tekinthető, értelmezését veszi alapul, amely szerint a rege formailag „versképpen írt Prózának” tekinthető, mely tárgyát a régiségből (középkorból) meríti, ugyanakkor markánsan átszövi a szerelmi és a hazafias tematika. Bodroghy Papp regéi szintén a középkorban játszódó, hazafias és szerelmi szálat tartalmazó, versben írt epikus műveknek tekinthetők.

Kisfaludy regéit a 19. században többen is igyekeztek utánozni, így elemzésük lehetőséget kínált arra, hogy a szerző meghatározza milyen mértékben követte elődjét Bodroghy Papp, és hol helyezkedik el más regeutánzókhoz képest. Nemesné Matus Zsanett ehhez a Tóth Béla által 39 Kisfaludy-regeutánzat alapján felállított kategóriarendszert (1. tartalomban és formában szorosan követők, 2. témában és formában eltérő alkotások, 3. a ballada és a románc irányába fejlődő művek) alkalmazta Bodroghy Papp regéire (Tóth Béla. „A Kisfaludy-regék utánzatai: Második, bef. közlemény”, Irodalomtörténeti Közlemények 36 (1926): 286–299, 286–299.). Ezek alapján a Faragószék regéi az első kategóriába tartoznak, mivel tartalomban és formában szorosan követik a mintájukul szolgáló Csobáncot, és csak néhány egyéni jellemzőben térnek el tőle. Ilyen eltérésnek tekinthető, hogy Bodroghy Papp regéi csupán egy korban játszódnak, ezzel a Kisfaludyra jellemző dicső múlt és romlott jelen idősíkjainak ütköztetéséről lemondott, és helyette, a nála minden esetben pozitív kicsengésű szerelmi történeteket emelte ki, mely mögött a hazáért való tenni akarás háttérbe szorult (122‒123). Érdekes továbbgondolása lehetne a fentebbieknek, és talán árnyalná a monográfia megállapításait, ha más, akár modellértékű követőnek tekinthető regeutánzók munkáival is részletesebben összevetésre kerülnének Bodroghy Papp írásai. Tóth Béla a nyomtatásban megjelent regékre vonatkozóan vonta le következtetéseit, míg Bodroghy Papp művei kéziratban maradtak, mely szintén egy újabb elemzési szempontot adhat a regék értelmezéséhez. Tóth tanulmánya alapján Bodroghy Papp a korai utánzók közé tartozik, mivel a Regét 1819-ben, a Cseznek várát pedig 1821-ben írta, míg a regeutánzatok nagy része ezt követően jelent meg egészen az 1830-as évek középéig.

Ezt követően a szerző a kötet versei alapján vizsgálja és szövegszerűen bizonyítja Bodroghy Papp kapcsolatát a korszak közkedvelt íróinak műveivel, mint Csokonai, Kis János vagy éppen Berzsenyi, akiknek együttes hatása sok esetben akár egyetlen versen belül is megtalálható (126). Nemesné Matus Zsanett szövegelemzéseit táblázatok segítségével tette átláthatóbbá, melyekkel a Bodroghy Papp által követett versek közötti értelmi, tematikai hasonlóságokat szemléletes módon mutatta be. A kötet vizsgált verseit tematikai (szerelmi, alkalmi és vallásos költemények) valamint műfaji kategóriákba (quodlibet, ars poetica, pictura és sententia) rendezte, és ezek alapján vont le következtetéseket az egyes csoportokon belül a kapcsolódó költők és műveik között. Ezek alapján megállapította, hogy Csokonai költeményei közül főként a pictura műfajába tartozó versekből (A reggel, A reggelről, Az estve) vett át motívumokat. Csokonai említett szövegei nem tartoznak a korabeli „közköltészeti toplistába”, amely bizonyítja Bodroghy Papp egyéni ízlését, és a debreceni költő lírájának mélyebb ismeretét (176). Berzsenyi költészetét elsősorban egyéni hitélményének megverseléséhez használta fel (178). Amíg Csokonai, Kisfaludy vagy Berzsenyi esetében jellegzetesek az egyezések, addig Dayka hatását a monográfia szerzője nem tudta szövegszerűen kimutatni a Faragószék verseiből, és Kis János költészete is jóval kisebb súllyal jelenik meg, mint ahogyan az a szerző és a szuperintendens élethelyszíneinek (Győr, Sopron, Kemenes) azonosságából várható lenne. Csupán a Kazinczy Ferenc öszvekelésére gróf Török Sophia-Antoniával című nászdal és versformája érhető tetten Bodroghy Szabó Sebestyénynek írt alkalmi költeményében (156‒159). Bodroghy költészetében az ütemhangsúlyos verselést alkalmazta „finom trochaikus mellék-metrummal”. Nem követte pontosan a Himfy-strófát, mely alapján Nemesné Matus Zsanett úgy értékeli, hogy egy Kisfaludynál régebbi verselési hagyományhoz csatlakozott. Költői megoldásai alapján Bodroghy Papp Kisfaludy, Berzsenyi és Csokonai szolgai követése helyett sokkal inkább kreatív módon használta fel költeményeiket, melyből következik, hogy a Faragószékkel elsősorban a közköltészeti hagyományhoz kapcsolódik, és annak is egy magasabb szintjén állt, de megmaradt dilettáns költőnek (172‒173). A közköltészeti kötődést erősítik az általa írt gúnyversek is, míg az alkalmi költeményei sokkal inkább a rendi költészethez közelítik a költőt (178).

Összegzésképpen elmondható, hogy Nemesné Matus Zsanett egy gyakorlatilag ismeretlen reformkori, evangélikus, Nyugat-magyarországi költő, Bodroghy Papp István helyét jelölte ki a 19. századi magyar irodalom hálózataiban. Egyrészt aprólékos levéltári kutatómunka alapján feltérképezte a családi és az ismeretségi viszonyainak kapcsolathálóját; másrészt a Faragószék című kötet alapján megrajzolta a korszak költészeti hagyományaihoz és legkedveltebb költőihez való szövegszerű, tematikai kapcsolódási viszonyrendszerét. A kötet kivitelezése igényes, melyet jól mutat, hogy egyaránt találunk benne családfát, a költő országon belüli mozgását rögzítő térképes itináriumot, névmutatót illetve idegen nyelvű tartalomjegyzéket és összefoglalót is. Nemesné Matus Zsanett kötete a Reciti Kiadó Vitae sorozatának méltó darabja, hiszen egy gyakorlatilag ismeretlen értelmiségi pályaképet mutatott be, melyet szoros szövegelemzésekre és alapos forrásfeltáró munkára alapozva ismertet meg az olvasóval. Végezetül kiemelném, hogy a kutatások vélhetően ennél a monográfiánál nem érnek véget, hiszen a szerző jelezte, hogy egyrészt a Faragószék teljes kiadását tervezi sajtó alá rendezni (82); másrészt időközben egy későbbi leszármazott, Bodroghy Oszkár verseskötete is előkerült, amely lehetővé teheti a család történetének kiegészítését, az újabb generáció mobilitási lehetőségeinek vizsgálatát, de akár a Bodroghy Papp István-féle költészeti hagyomány továbbélésének elemzését is (16).

Summary

While doing inventory, Zsanett Nemesné Matus, deputy director and chief museologist of the Rómer Flóris Museum of Art and History in Győr, came across István Bodroghy Papp’s manuscript book of poems Faragószék [Carving Stool]. The book deserves attention not for its aesthetic qualities, since its author was a third-rate poet, but because it is unknown in the history of Hungarian literature. Using micro-history and social network analysis, and through careful archival research, Nemesné maps the poet’s family background, his mobility strategies, his literacy, and his relationship to literature, thus highlighting the social use of literature by an intellectual class in the Hungarian Reform Age of the Transdanubia region. Zsanett Nemesné Matus devotes a separate chapter to an analysis of Faragószék, where she shows that Bodroghy was associated with the poetic traditions of patrician and popular poetry at the turn of the eighteenth and nineteenth centuries, and she also shows the extent to which the author knew and followed the popular poets of his era. The monograph, which is based on the author’s PhD thesis, makes important contributions and presents notable methodological results for the historiography of Hungarian literature. The book is published in the Vitae series of Reciti Publishing, a series on intellectuals’ careers and their reinterpretations.

 

Tagged Dunántúl, hálózatelmélet, szerzői életrajz, társadalomtörténet