Németh S. Katalin írása

október 22nd, 2021 § 0 comments

recenzió

V. Lász­ló Zsó­fia, Pél­dás asszo­nyok. Női sze­re­pek vál­to­zá­sa a pro­tes­táns ha­lot­ti be­szé­dek tük­ré­ben (1711–1825). Bu­da­pest: Rá­ció Ki­adó, 2020.

V. Lász­ló Zsó­fia, Bu­da­pest Fő­vá­ros Le­vél­tá­rá­nak mun­ka­tár­sa 2012-ben véd­te meg dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­ját, amely alap­ját ké­pez­te most meg­je­lent mo­nog­ra­fi­kus meg­kö­ze­lí­té­sű mun­ká­já­nak. Mi­vel a disszer­tá­ció az ELTE Mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti Dok­to­ri Prog­ram­ja ke­re­té­ben ké­szült, az in­ter­disz­cip­li­na­ri­tás je­gyé­ben az iro­da­lom­tör­té­nész té­ma­ve­ze­tő (Fáb­ri Anna) mel­lett, a bí­rá­lók és a kon­zu­len­sek a tör­té­net­tu­do­mány, a nép­rajz, az egy­ház­tör­té­net, a könyv- és le­vél­tár­tör­té­net leg­ki­vá­lóbb ku­ta­tói kö­zül ke­rül­tek ki. A ki­bő­ví­tett disszer­tá­ció az em­lí­tett tu­do­mány­te­rü­le­tek kép­vi­se­lő­i­nek egy­aránt nyújt­hat új­don­sá­got és szé­les­re tárt né­ző­pont­já­val a to­váb­bi ku­ta­tá­sok­nak is inspirációt.

A ha­lot­ti be­szé­dek ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tá­sá­nak is­mer­te­té­se előtt V. Lász­ló Zsó­fia rö­vi­den össze­fog­lal­ja a nem­zet­kö­zi, el­ső­sor­ban né­met ku­ta­tás­tör­té­ne­tet, az ún. Per­so­nalsch­rif­ten mód­szer­ta­ni kon­fe­ren­ci­á­i­nak ered­mé­nye­it és az el­ér­he­tő nem­zet­kö­zi adat­bá­zi­so­kat.  Ezek alap­ján in­dult el 1981-ben az ELTE BTK Régi Ma­gyar Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Tan­szé­kén Tar­nai An­dor és Pé­ter Ka­ta­lin ve­ze­té­sé­vel a ma­gyar halottibeszéd-kutatás,  amely­nek nem­zet­kö­zi meg­is­mer­te­té­sé­hez hoz­zá­já­rult Pé­ter Ka­ta­lin konferencia-előadása („Die Lei­chen­pre­digt in Un­garn vom 16. bis zum 18. Jahr­hun­dert”, in Lenz, Ru­dolf [Hrsg.], Lei­chen­pre­dig­ten als Qu­el­le his­toris­cher Wis­senschaf­ten, 3. Mar­burg, 1984.) Saj­ná­la­tos mó­don az egye­te­mi ke­re­tek közt folyt szer­ve­zett mun­ka 1987 után meg­sza­kadt és a kö­vet­ke­ző kor­szak­ban egyé­ni kez­de­mé­nye­zés­re ké­szül­tek for­rás­fel­dol­go­zó ta­nul­má­nyok il­let­ve adat­bá­zi­sok. Kö­zü­lük el­ső­sor­ban ki­eme­len­dő Kecs­ke­mé­ti Gá­bor for­rás­ki­ad­vá­nya (Ma­gyar nyel­vű ha­lot­ti be­szé­dek a XVII. szá­zad­ból, Bu­da­pest, 1988), majd a mű­faj re­to­ri­kai és iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai vizs­gá­la­ta (Pré­di­ká­ció, re­to­ri­ka, iro­da­lom­tör­té­net: A ma­gyar nyel­vű ha­lot­ti be­széd a 17. szá­zad­ban, Bu­da­pest, 1998), és a Papp Ing­rid­del és Szek­ler Eni­kő­vel kö­zö­sen szer­kesz­tett, 1655 előtt meg­je­lent ma­gyar és né­met nyel­vű nyom­ta­tott ha­lot­ti be­szé­dek adat­bá­zi­sa.

V. Lász­ló Zsó­fia fel­dol­go­zá­sa há­rom nagy egy­ség­re ta­go­ló­dik: az első mű­faj­tör­té­ne­ti rész­ben a ha­lot­ti be­szé­dek re­to­ri­kai, for­rás­fel­dol­go­zá­si prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zik, a má­so­dik egy­ség a kora új­ko­ri nő­kér­dést tár­gyal­ja, a har­ma­dik rész pe­dig mind­ezek ta­nul­sá­gát il­luszt­rál­ja Da­ni­el Po­li­xé­na és lá­nyai te­me­té­si be­szé­dei se­gít­sé­gé­vel. A füg­ge­lék­ben adat­bá­zis­ként is al­kal­maz­ha­tó össze­ál­lí­tá­so­kat ta­lá­lunk a nyom­ta­tás­ban meg­je­lent ha­lot­ti be­szé­dek­ről, az el­pa­ren­tált asszo­nyok­ról, a fel­hasz­nált exem­plu­mok­ról és Da­ni­el Po­li­xé­na családfájáról.

Jól­le­het, a ha­lot­ti be­szé­dek össze­gyűj­té­sét, el­ső­sor­ban adat­szol­gál­ta­tó cél­lal tör­té­nő re­giszt­rá­lá­sát már Nagy Iván és Szin­nyei Jó­zsef le­xi­kon­ja is al­kal­maz­ta, a mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti for­rás­ként tör­té­nő fel­dol­go­zás­ra Tróc­sá­nyi Zol­tán hív­ta fel a fi­gyel­met 1936-ban:

A régi ma­gyar pré­di­ká­ci­ó­kat a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net ki­re­kesz­tet­te vizs­gá­ló­dá­sa kö­ré­ből, pe­dig egy-egy kor­szak er­köl­csi vi­lá­gá­nak és gon­dol­ko­dás­mód­já­nak a pré­di­ká­ció a leg­hűbb tü­kö­re. A jó pap min­dig az al­ka­lom­hoz és a napi prob­lé­mák­hoz al­kal­maz­tat­va vá­lasz­tot­ta meg pré­di­ká­ci­ó­já­nak tár­gyát, a min­den­na­pi idő­sze­rű kér­dé­se­ket be­szél­te meg, azo­kat a hi­bá­kat os­to­roz­ta, ame­lyek ak­ko­ri­ban ural­kod­tak a gyü­le­ke­zet tag­jai  kö­zött s min­dig az idő­nek meg­fe­le­lő­en imád­ko­zott […]. A régi pré­di­ká­ci­ók igen fon­tos for­rá­sai le­het­nek így a ma­gyar er­kölcs, gon­dol­ko­dás, gaz­da­ság és művelődéstörténetnek

– írja Vi­czei Má­ria 1716-os bú­csúz­ta­tá­sa kap­csán. A ma­gyar nyel­vű pro­tes­táns ha­lot­ti be­szé­dek elő­ké­pei a re­for­má­ció ta­la­ján ke­let­ke­zett né­met pré­di­ká­ci­ók vol­tak, így ter­mé­sze­tes, hogy a szer­ző ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten is a pro­tes­táns te­me­té­sek bú­csúz­ta­tó­it vizs­gál­ta, el­ső­ként össze­fog­lal­va a te­me­té­si szer­tar­tá­sok rend­jét, a pa­ren­tá­ci­ók el­hang­zá­sát és a tény­le­ges te­me­tés ese­mény­so­rát. A vizs­gált két év­szá­zad tár­sa­dal­mi, egy­ház­tör­té­ne­ti vál­to­zá­sai a li­tur­gi­kus vál­to­zá­sok­ban is tük­rö­ződ­tek, a te­me­té­si be­szé­dek meg­szer­kesz­té­se mind a re­for­má­tus, mint az evan­gé­li­kus vagy uni­tá­ri­us szer­tar­tá­sok­nál vál­toz­hat­tak, egy­más­tól el­té­rők le­het­tek. V. Lász­ló Zsó­fia rö­vid fe­je­zet­ben fog­lal­ja össze Hel­tai Gás­pár­tól kez­dő­dő­en (Agen­da, 1559) a 18. szá­za­di Apor Péter-féle Me­ta­mor­p­ho­sis le­írá­sá­ig azo­kat az elő­írá­so­kat, ame­lyek­hez a bú­csúz­ta­tó lel­kész­nek al­kal­maz­kod­ni kel­lett. Az elő­írá­sok ki­tér­nek a be­szé­dek meg­szer­kesz­té­sé­re épp­úgy, mint a te­me­tés meg­szer­ve­zé­sé­re, a ra­va­ta­lo­zás­ra, a meg­hí­vot­tak­ra, a ház­nál tar­tott bú­csúz­ta­tás­ra, a temp­lo­mi gyász­szer­tar­tás­ra és a te­me­tői vég­ső búcsúvételre.

A szak­iro­da­lom bi­zony­ta­lan­sá­gá­ban jó el­iga­zí­tó a kö­tet A ha­lot­ti be­szé­dek fel­épí­té­se című fe­je­ze­te, min­de­nek előtt azért, mert tisz­táz­za, hogy két re­to­ri­kai szem­pont­ból el­té­rő mű­faj­ról van szó, a pré­di­ká­ci­ó­ról és az orá­ci­ó­ról. V. Lász­ló Zsó­fia mind­két be­széd­tí­pust vizs­gál­ja, de ki­tér arra is, hogy a be­szé­dek meg­szer­kesz­té­sé­ben és a mű­fa­ji kö­ve­tel­mé­nyek ke­ve­re­dé­sé­ben sze­re­pet ját­szott a meg­ren­de­lő igé­nye, az el­hunyt tár­sa­dal­mi stá­tu­sa és a te­me­tés­re fel­kért lel­kész sze­mé­lye is. A 18. szá­zad nagy ne­ve­ze­tes pré­di­ká­to­ra gyak­ran sze­re­pel a kö­tet­ben, azért is, mert ő maga is nem egy­szer fog­lal­ko­zik a pré­di­ká­ció és az orá­ció köz­ti kü­lönb­ség­té­tel­lel il­let­ve a sza­bá­lyok át­lé­pé­sé­vel. V. Lász­ló Zsó­fia azt a passzust idé­zi egy be­széd­ből, ami­kor Ve­res­tói men­te­ge­tő­zik, mert az orá­ci­ó­ja ele­jé­re a Szent Bib­liából tesz idé­ze­tet, más­kor azt in­do­kol­ja, hogy a pré­di­ká­ló szék­ben mi­ért Aesopus‑t ci­tál­ja és nem a Bib­liát: „nem lát­ha­tom ál­tal mi­ért es­ném én szent­ség­tö­rés­ben, ha elöl járó-beszédemet Aes­o­pus­ból vészem-fel, ki­vált ha meg­gon­do­lom azt, hogy én mos­tan ha Pré­di­kál­ló Szék­ben állottam-is-fel, mind­az­ál­tal nem Pré­di­ká­lok, ha­nem Orá­lok.” (Ve­res­tói György, Hol­tak­kal való ba­rát­ság. Ko­lozs­vár, 1783, 555.).  Iga­zat kell ad­nunk Kecs­ke­mé­ti Gá­bor­nak, a ha­lot­ti be­szé­dek el­en­ged­he­tet­len ré­sze, a ta­ní­tás, az al­kal­maz­ta­tás és a bú­csúz­ta­tás füg­get­le­nek fe­le­ke­zet­től és tár­sa­dal­mi stá­tus­tól egyaránt.

Kü­lö­nö­sen iz­gal­mas fe­je­ze­te a kö­tet­nek, ame­lyik a ha­lot­ti be­szé­dek ki­nyom­ta­tá­sá­val fog­lal­ko­zik. A ma­nap­ság al­kal­mi nyom­tat­vány­ként szá­mon tar­tott ha­lot­ti be­szé­dek­ről szin­te tel­jes bi­zony­ság­gal meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy nem vol­tak tö­ké­le­te­sen azo­no­sak a te­me­té­sen (ha­lot­tas ház­nál, temp­lom­ban, te­me­tő­ben) el­hang­zott szö­ve­gek­kel. Ezt rög­tön lát­hat­juk, ha a be­szé­dek ter­je­del­mét vizs­gál­juk. Nyil­ván nem le­he­tett fel­ol­vas­ni egy negy­ven ol­da­las nyom­ta­tott be­szé­det, fő­leg ak­kor, ha nem is az volt az egyet­len el­hang­zott szö­veg. De a meg­szer­kesz­tés mód­ja sem iga­zol­ja, hogy élő be­széd ki­nyom­ta­tá­sá­ról van szó. Rész­ben a bú­csúz­ta­tó lel­kész­nek nem min­dig volt annyi ide­je, hogy hossza­dal­mas orá­ci­ó­ját már a te­me­tés­re el­ké­szít­se, a nyom­ta­tás előtt fel­te­he­tő­en sti­lá­ri­san is ja­vít­ha­tott raj­ta, nem is szól­va a szám­ta­lan idé­zet­ről és a 18. szá­za­di pro­fesszo­rok is­me­ret­ter­jesz­tő elő­adás­ként is fel­fog­ha­tó orá­ci­ó­i­ról, ame­lyek­ben még ma­te­ma­ti­kai kép­le­tek is ta­lál­ha­tók. (Lásd er­ről Len­gyel Réka ta­nul­má­nyát: „A vi­lá­gos­ság a tu­do­mány”. A fel­vi­lá­go­so­dás mint mód­szer Ve­res­tói György ha­lot­ti be­szé­de­i­ben. In: A fel­vi­lá­go­so­dás előz­mé­nyei Er­dély­ben és Ma­gyar­or­szá­gon (1650–1750). SZTE Ma­gyar Iro­dal­mi Tan­szék, Sze­ged, 2016.) A ki­nyom­ta­tott ha­lot­ti be­szé­dek szám­ba­vé­te­lét L. Lász­ló Zsó­fia táb­lá­za­tok­ba fog­lal­va se­gít rend­sze­rez­ni, a nyom­ta­tás he­lye, az el­hunyt tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­ja, val­lá­sa sze­rint, el­ső­sor­ban a női el­huny­tak fe­lett mon­dott be­szé­de­ket il­le­tő­en. A ha­lot­ti be­szé­dek szer­zői kö­zött egy­aránt meg­ta­lál­ha­tók vol­tak (leg­na­gyobb szám­ban) lel­ké­szek, de egye­te­mi ta­ná­rok is, a fel­ké­rést in­do­kol­hat­ta az el­hunyt csa­lád­já­hoz fű­ző­dő ro­ko­ni vagy más jel­le­gű sze­mé­lyes kap­cso­lat. Az is elő­for­dult, hogy a te­me­ten­dő sze­mély már éle­té­ben meg­ír­ta azo­kat a leg­fon­to­sabb té­nye­ket, ame­lye­ket a lel­kész be­le­sző­he­tett a bú­csúz­ta­tó­ba. A ki­nyom­ta­tott ha­lot­ti be­szé­de­ket gyak­ran meg­őriz­ték a csa­lád egyes tag­jai, a sok adat­tal és szám­ta­lan di­csé­rő tör­té­net­tel gaz­da­gí­tott szö­veg a csa­lá­di rep­re­zen­tá­ció ré­sze volt a ké­sőb­bi szá­za­dok­ban is, me­to­di­ka­i­lag pe­dig a pré­di­ká­to­rok gyak­ran hasz­nál­ták fel a pél­dá­za­to­kat, az idé­ze­tek tár­há­zát. Ezért is vol­tak olyan nép­sze­rű­ek a pré­di­ká­ci­ók, hogy több év­ti­zed­del el­hang­zá­suk után is össze­gyűj­töt­ték, szö­veg­gyűj­te­mény­ként, re­to­ri­kai se­géd­esz­köz­ként al­kal­maz­ták a fi­a­ta­labb lel­ké­szek felkészítésekor.

Mi­vel V. Lász­ló Zsó­fia pon­to­san kö­rül ha­tá­rol­ta, hogy a ha­lot­ti be­szé­dek vizs­gá­la­ta­kor mi­lyen szem­pon­tot ál­lít a kö­zép­pont­ba, ért­he­tő, hogy ter­je­del­mes fe­je­zet fog­lal­ko­zik a 18. szá­za­di nő­ne­ve­lés kér­dé­se­i­vel. Ez az ala­pos össze­fog­la­ló fe­je­zet va­ló­já­ban ke­vés­sé kö­tő­dik a ha­lot­ti be­szé­dek­hez, a nő­ne­ve­lés eu­ró­pai tör­té­ne­té­vel, az is­ko­láz­ta­tás meg­szer­ve­zé­sé­vel, az asszo­nyok ne­ve­lé­sé­nek mód­szer­ta­ni se­géd­le­te­i­vel egy­aránt fog­lal­ko­zik. Az élet­ve­ze­té­si ta­nács­adó köny­vek a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek Ma­gyar­or­szá­gán let­tek kü­lö­nö­sen ked­velt ol­vas­má­nyok, mi­u­tán a leg­is­mer­tebb ide­gen nyel­vű ki­ad­vá­nyo­kat olyan ki­vá­ló szer­zők for­dí­tot­ták ma­gyar­ra, mint Fa­lu­di Fe­renc, Bes­se­nyei György, Per­la­ki Dá­vid. Ugyan­ak­kor fel­tű­nő, hogy a nő­ne­ve­lés­sel a kor­ban fér­fi­ak fog­lal­koz­tak, az első  tar­tal­mi­lag ide so­rol­ha­tó, bár mű­fa­já­ban el­té­rő mun­ka Új­fal­vi Krisz­ti­na és Mol­nár Bor­bá­la 1804-ben meg­je­lent Ba­rát­sá­gi ve­tél­ke­dése, …. a két nem hi­bái és ér­de­mei fe­lől foly­ta­tott le­ve­le­zés. A fér­fi­ak ugyan ma­gu­ké­nak val­lot­ták az asszo­nyi ne­ve­lés­sel fog­lal­ko­zó té­zi­sek meg­va­ló­sí­tá­sát, Bes­se­nyei is el­is­me­ri, hogy a ne­ve­lés gya­kor­la­ta még­is­csak asszo­nyi fel­adat. Vé­le­mé­nye azon­ban sok­kal ko­ráb­bi fel­fo­gást tük­röz, Páz­mány Pé­ter  pré­di­ká­ci­ó­já­ban le­szö­ge­zi, hogy

fér­fi­ak jó ne­ve­lé­se nagy­rész­re az asszo­nyok­tul való. […]. Tel­jes éle­tünk te­kél­le­tes vagy fes­lett ál­la­pat­ja az asszony­em­be­rek  ne­ve­lé­se­tül árad, mi­vel első nyolc esz­ten­dőn­ket, azaz leg­gyen­gébb és haj­lan­dóbb üdőn­ket, az asszony­em­be­rek gond­vi­se­lé­se alatt tölt­jük. (Páz­mány Pé­ter: Mint kell a ke­resz­tyén le­ányt ne­vel­ni)

A nő­ne­ve­lés alap­ja eb­ben a kor­ban is a hit és az er­kölcs volt, a szer­zők el­té­rő vé­le­mé­nye ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy ezen fe­lül mi­lyen is­me­re­tek­re van szük­sé­ge a fi­a­tal lá­nyok­nak. Ezek az ál­ta­lá­nos is­me­re­tek rész­ben a nő­ne­ve­lé­si ké­zi­köny­vek ta­ná­csa­i­ból, rész­ben a kor­szak­ból fenn­ma­radt női könyv­tá­rak­ból szűr­he­tők le. Sze­rent­si Nagy Ist­ván lel­kész Ba­rát­sá­gos ok­ta­tás című And­re­as Meyer-fordításában ma­gyar nyel­vű bib­li­og­rá­fi­át is kö­zöl az aján­lott nő­ne­ve­lé­si ol­vas­má­nyok­ról, en­nek se­gít­sé­gé­vel V. Lász­ló Zsó­fia meg­vizs­gál­hat­ta, mi­lyen egye­zé­sek van­nak az  aján­lás és  a  női könyv­tá­rak egyéb ha­son­ló te­ma­ti­ká­jú mű­vei kö­zött. Kü­lön ér­de­kes Mo­nok Ist­ván láb­jegy­zet­ben (98.) idé­zett fel­ve­té­se, amely azt kér­de­zi, va­jon a női könyv­gyűj­te­mé­nyek­nél el­vá­rás volt‑e a hun­ga­ri­ka jel­leg vagy a nyelv­tu­dás hi­á­nyá­ból adó­dó szükségszerűség.

Az élet­ve­ze­té­si ta­ná­csok kö­zül nem ma­rad­hat em­lí­tés nél­kül a há­zas­ság­ra való fel­ké­szí­tés il­let­ve a fér­jes asszony vi­sel­ke­dé­se. Mi­vel ezek a köny­vek össze­ál­lí­tói több­nyi­re egy­há­zi szer­zők vol­tak, ezen a té­ren ke­ve­sebb  a gya­kor­la­ti ta­nács, a há­zi­asszo­nyi te­en­dők pe­dig más jel­le­gű köny­vek­ben szerepelnek.

Ez a nő­ne­ve­lést össze­fog­la­ló fe­je­zet meg­ala­poz­ta azt a rész­le­te­sebb elem­zést, amely a nő­kér­dés és a ha­lot­ti be­szé­dek kap­cso­la­tát tár­gyal­ja. V. Lász­ló Zsó­fia fel­hasz­nál­va a tör­té­ne­ti sta­tisz­ti­ka ada­ta­it, az 1717–1824 kö­zöt­ti idő­szak­ból össze­sen száz nő élet­ada­ta­i­val fog­lal­ko­zik. A fel­dol­go­zott ada­tok a kö­tet vé­gén ta­lál­ha­tó II. mel­lék­let­ben ta­lál­ha­tók meg át­te­kint­he­tő­en, és le­he­tő­sé­get adva az ol­va­só­nak a sa­ját szem­pon­tok sze­rin­ti össze­ha­son­lí­tás­ra. A szer­ző rész­le­te­sen fog­lal­ko­zik a há­zas­ság­ban élt sze­mé­lyek élet­ko­rá­val, az el­ha­lá­lo­zá­sok tí­pu­sa­i­val, az öz­ve­gyi stá­tus­sal. Kü­lön ki­eme­li, hogy a vizs­gált kor­szak­ban vá­lás­sal egy­ál­ta­lán nem ta­lál­ko­zott, leg­alább­is olyan eset­tel nem, ahol a ha­lot­ti be­széd meg­em­lí­tett vol­na egy ko­ráb­bi vá­lást. Ér­té­ke­len­dő, hogy a szer­ző nem csak a nők­ről meg­írt te­me­té­si be­szé­dek­kel fog­lal­ko­zik, ha­nem a kor­szak­ban ke­let­ke­zett fér­fi­ak­ról szó­ló pa­ren­tá­ci­ós be­szé­dek­ben meg­fo­gal­ma­zott női vi­sel­ke­dés­min­tá­kat is be­von­ja a vizs­gá­ló­dás kö­ré­be. Fon­tos meg­ál­la­pí­tá­sa, hogy amíg a fér­fi­ak­nál el­ső­sor­ban a köz­éle­ti te­vé­keny­ség­gel fog­lal­koz­nak a te­me­tést vég­ző lel­ké­szek, az asszo­nyok ese­té­ben in­kább a gaz­da­ság irá­nyí­tá­sa, a csa­lád va­gyo­ná­nak a gya­ra­pí­tá­sa ke­rül elő­tér­be, de el­ső­sor­ban a csa­lád össze­tar­tá­sa, a gyer­me­kek ne­ve­lé­se az asszo­nyi fel­adat meg­ha­tá­ro­zó­ja. Pél­dái kö­zül leg­ér­de­ke­seb­bek a pá­ros élet és ha­lál kér­dé­sét tár­gya­ló ese­tek, az egy­más­hoz idő­ben kö­zel el­ha­lá­lo­zott há­zas­tár­sak együt­tes bú­csúz­ta­tó­ja, Da­ni­el Mi­hály és Ket­ze­li Bor­bá­la, va­la­mint Wes­se­lé­nyi Ist­ván és Bán­ffy Kata kö­zös temetése.

A nők ké­pes­sé­ge­i­ről és fel­ada­ta­i­ról szó­ló összeg­zést V. Lász­ló Zsó­fia a 18. szá­zad­ban is új élet­re ka­pott ko­rai vi­ta­irat ér­tel­me­zé­sé­vel kez­di. A Meg­mu­ta­tás, hogy az asszo­nyi sze­mé­lyek nem em­be­rek… 1783-ban je­lent meg, és is­me­re­tes Ányos Pál női ál­né­ven írt vá­la­sza is. Ugyan a szer­ző nagy­ívű ki­te­kin­tést nyújt a téma előz­mé­nye­i­ről, a kor­társ, majd a ké­sőb­bi szak­iro­da­lom­ról, fi­gyel­mé­be ajánl­juk Bar­tók Ist­ván fel­dol­go­zá­sát is: „Vita a nők em­ber vol­tá­ról a 16. szá­zad­ban” = Álom, ámor és má­mor: A  sze­re­lem a régi ma­gyar iro­da­lom­ban és a sze­re­lem ez­red­éves kul­túr­tör­té­ne­te, szerk. Szent­már­to­ni Sza­bó Géza, Bp., 2002, Uni­ver­si­tas Ki­adó, 153–164.  Je­len kö­tet szak­iro­dal­mi jegy­zé­ké­ben még nem sze­re­pel­het, de fel­hív­juk  a fi­gyel­met a Pá­ló­czi Hor­váth Ádám em­lé­ké­re ugyan­csak 2020-ban meg­je­lent ta­nul­mány­kö­tet­ből Biró An­na­má­ria ta­nul­má­nyá­ra: A’ ma­gyar asszo­nyok Pro­ká­to­ra és A férj­fi­ak fe­le­le­te (1790) ko­ra­be­li kon­tex­tu­sai (in: A kis vi­lág­be­li nagy vi­lág, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Mé­szá­ros Gá­bor, Bp., 2020,  Re­ci­ti, 45–60.)

Az asszo­nyok em­ber vol­tá­nak meg­vi­ta­tá­sá­tól a nők írás­ra és ol­va­sás­ra ta­ní­tá­sá­ig hosszú út ve­ze­tett, V. Lász­ló Zsó­fia pél­dák­kal il­luszt­rál­ja az ott­ho­ni ta­ní­tás, az is­ko­lai ne­ve­lés, vál­to­zá­sa­it a fő­ne­me­si, ne­me­si és pol­gá­ri csa­lá­dok kö­ré­ben. A női sze­re­pek ki­ala­ku­lá­sa, a nők­kel szem­ben tá­masz­tott mű­velt­sé­gi igény alap­ja­it – utal­va Pé­ter Ka­ta­lin ko­ráb­bi ku­ta­tá­sa­i­ra –, V. Lász­ló Zsó­fia is az exem­plu­mok fel­hasz­ná­lá­sá­ban ta­lál­ja meg. A pél­da­be­szé­dek, bib­li­ai me­ta­fo­rák és an­tik exem­plu­mok al­kal­ma­zá­sát a ha­lot­ti be­szé­dek­ben Kecs­ke­mé­ti Gá­bor mint gya­ko­ri re­to­ri­kai mód­szert ele­mez­te. Ezek az exem­plu­mok egé­szen a 18. szá­zad ele­jé­ig alap­ve­tő szer­kesz­té­si se­géd­le­tei vol­tak a ha­lot­ti bú­csúz­ta­tó­ra ké­szü­lő pré­di­ká­to­rok­nak. A női sze­re­pek és min­ták vizs­gá­la­tá­nál V. Lász­ló Zsó­fia, na­gyon he­lye­sen,  a csa­lád­ban be­töl­tött stá­tu­sok vál­to­zá­sai sze­rint tesz kü­lönb­sé­get. A ha­lot­ti be­szé­dek is tük­rö­zik, hogy mi­lyen  igé­nye­ket tá­masz­tot­tak a lá­nyok­kal, a há­zas­ság­ban élő asszo­nyok­kal, az anyák­ká váló nők­kel, majd az öz­ve­gyen ma­radt, gyak­ran a csa­lád irá­nyí­tá­sát át­ve­vő asszo­nyok­kal szem­ben. Ha al­ka­lom volt rá, kü­lön­le­ges el­is­me­rést ér­de­mel­tek az élet­vi­te­lük­kel, gyer­me­ke­ik ne­ve­lé­sé­vel ke­gyes­sé­get mu­ta­tó asszo­nyok, és a mű­velt­ség te­kin­te­té­ben el­té­rést mu­ta­tó „Áro­ni ház­ba plán­tált” fe­le­sé­gek.   A szer­ző fon­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat tesz az élet­ve­ze­té­si köny­vek – ame­lyek még el­vá­rá­so­kat. ta­ná­cso­kat fo­gal­maz­nak meg a jö­vő­re néz­ve –, és a ha­lot­ti bú­csúz­ta­tók asszony­ké­pe kö­zött. Ez utób­bi­ak, mi­vel le­zárt élet­utat össze­gez­nek, a ide­á­lis nő ar­cu­la­tá­ból azo­kat a tu­laj­don­sá­go­kat eme­lik ki, ame­lyek va­ló­ban meg­va­ló­sul­tak, ame­lye­ket a hát­ra­ha­gyot­tak pél­da­ként vi­het­nek to­vább éle­tük folyamán.

A ha­lot­ti be­szé­dek ál­ta­lá­nos­ság­ban meg­fo­gal­ma­zott el­vá­rá­sa­it V. Lász­ló Zsó­fia egy ne­ve­ze­tes csa­lád pa­ren­tá­ci­ós iro­dal­má­val il­luszt­rál­ja. Az utol­só fe­je­zet Da­ni­el Po­li­xe­na és le­á­nyai ma­ga­tar­tás­min­tá­it dol­goz­za fel a ró­luk fenn­ma­radt ha­lot­ti be­szé­dek se­gít­sé­gé­vel. Pet­rő­czy Kata Szi­dó­nia uno­ká­ja, Da­ni­el Po­li­xe­na a 18. szá­zad leg­mű­vel­tebb asszo­nyai közé tar­to­zott, róla és há­rom lá­nyá­ról ti­zen­két ha­lot­ti pré­di­ká­ció ma­radt fenn. Mind­ezek ki­egé­szít­ve egyéb for­rá­sok­kal, iro­dal­mi te­vé­keny­sé­gük­kel, a férj, Wes­se­lé­nyi Ist­ván ha­lot­ti be­szé­de­i­ből nyert ada­tok­kal szé­les spekt­ru­mú vizs­gá­la­tot tesz­nek le­he­tő­vé. Da­ni­el Po­li­xe­na a csa­lá­di ház­ból több­nyel­vű és szé­les körű mű­velt­sé­get ho­zott ma­gá­val és fér­jé­vel egyet­ér­tés­ben erre ügyel lá­nyai ne­vel­te­té­sé­ben is. A ki­vé­te­le­sen mű­velt Wes­se­lé­nyi kis­asszo­nyok (fran­cia, né­met, la­tin nyelv, teo­ló­gia, klasszi­kus is­me­re­tek, szám­tan, föld­rajz, csil­la­gá­szat, rajz, zene), akik ter­mé­sze­te­sen a ház­tar­tás­ve­ze­tés­ben és a női ké­zi­mun­ká­ban is je­les­ked­tek, tart­hat­tak at­tól, hogy mű­velt­sé­gük eset­leg ront­ja férj­hez me­né­si esé­lye­i­ket, hi­szen jó­val ma­ga­sabb szin­ten vol­tak, mint a húsz-harminc év­vel ké­sőbb meg­je­lent élet­ve­ze­té­si köny­vek ál­tal tá­masz­tott igé­nyek. Da­ni­el Po­li­xe­na be­töl­töt­te azt a sze­re­pet, ame­lyet a ne­ve­lé­si ta­nács­adók, a kor­társ pré­di­ká­to­rok mun­kái ide­á­lis min­ta­ként je­löl­tek meg a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek ne­me­si tár­sa­dal­má­ban, ugyan­ak­kor ha­tá­ro­zott egyé­ni­sé­ge, élet­kö­rül­mé­nyei, ne­ve­lé­si el­ve­i­nek a gya­kor­lat­ba való át­ül­te­té­se már elő­re­mu­tat a 19. szá­za­di nő­vi­ták egy­re ma­ga­sabb igé­nye­ket tá­masz­tó fel­fo­gá­sa felé.

V. Lász­ló Zsó­fia át­fo­gó fel­dol­go­zá­sa pél­da­sze­rű­en mu­tat­ja be egy sa­já­tos mű­faj tük­ré­ben a nő­kér­dés 18. szá­zad­vé­gi, 19. szá­zad­el­e­ji vál­to­zá­sa­it, mun­ká­ja nem­csak a vi­lá­gos szer­ke­zet, ha­nem a ha­tal­mas for­rás­anyag is­me­re­te mi­att is meg­ke­rül­he­tet­len a ké­sőb­bi kor­sza­kok és más mű­fa­jok ku­ta­tá­sa számára.

A mo­nog­ra­fi­kus fel­dol­go­zást több táb­lá­zat egé­szí­ti ki. Az első mel­lék­let az 1711 és 1825 kö­zött meg­je­lent ha­lot­ti be­szé­dek idő­ren­di ala­pon tör­té­nő fel­so­ro­lá­sát so­ra­koz­tat­ja fel. A ko­ráb­ban már idé­zett má­so­dik füg­ge­lék az el­huny­tak al­fa­be­ti­kus rend­jé­ben ad át­te­kin­tést az el­si­ra­tott asszo­nyok élet­raj­zi ada­ta­i­ról. A har­ma­dik táb­lá­zat egyet­len be­széd, Csep­re­gi Tur­ko­vics Fe­renc 1739-ban Wes­se­lé­nyi Zsu­zsan­na fe­lett el­mon­dott be­szé­dé­nek exem­plu­ma­it dol­goz­za fel, sor­rend­be ál­lít­va a meg­ne­ve­zett pél­da­ké­pet, a pél­da ki­fej­té­sét, a meg­adott hi­vat­ko­zást, majd az exem­plum tör­té­ne­ti be­azo­no­sí­tá­sá­nak ada­ta­it, a tí­pust, a tör­té­ne­tet és a tör­té­net­ben meg­ne­ve­zett hi­vat­ko­zást. A ne­gye­dik táb­lá­zat Da­ni­el Po­li­xe­na csa­lád­fá­ját raj­zol­ja fel, amely­nek ada­ta­it a ha­lot­ti be­szé­dek alap­ján si­ke­rült meg­ál­la­pí­ta­ni. Rend­kí­vül gaz­dag a kö­tet vé­gén ta­lál­ha­tó het­ven ol­da­las iro­da­lom­jegy­zék. Csak di­csér­het­jük, hogy V. Lász­ló Zsó­fia összes for­rá­sá­nak min­den el­ér­he­tő bib­li­og­rá­fi­ai ada­tát meg­ad­ja, ugyan­ak­kor át­te­kint­he­tőbb lett vol­na, ha kü­lön vá­laszt­ja a ko­ra­be­li for­rá­so­kat és a ké­sőb­bi szak­iro­dal­mat. Sze­ren­csé­re a szin­tén ter­je­del­mes név­mu­ta­tó a kö­tet vé­gén se­gí­ti a ba­rok­kos cím­le­írá­sok­ban el­rej­tett sze­mé­lyek be­azo­no­sí­tást. Bár­mily gaz­dag a fel­dol­go­zott szak­iro­da­lom, né­hány té­tel­lel még ki­egé­szít­het­jük. A szer­ző kö­zel negy­ven­szer idé­zi a 18. szá­zad ha­lot­ti orá­ci­ó­i­nak egyik nagy­mes­te­rét, Ve­res­tói Györ­gyöt. Nem utal vi­szont arra, hogy a kö­zel­múlt­ban Far­kas Well­mann Éva kis­mo­nog­rá­fi­á­ban dol­goz­ta fel Ve­res­tói te­me­té­si orá­ci­ó­it (Iro­da­lom és kö­zön­sé­ge a XVIII. szá­zad­ban. Ve­res­tói György mun­kás­sá­ga. Bp., 2013.) Ugyan­csak hi­ány­zik S. Sár­di Mar­git Pet­rő­czy Kata Szidónia-kötete is  (Pet­rő­czy Kata Szi­dó­nia köl­té­sze­te, Bp., 1976. Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Fü­ze­tek 90.)  A nem­zet­kö­zi szak­iro­da­lom át­te­kin­té­se­kor ugyan a be­ve­ze­tő fog­lal­ko­zik a mar­bur­gi egye­tem ku­ta­tó­he­lyé­vel, amely­nek adat­bá­zi­sai kü­lön­fé­le szem­pon­tok­ból dol­goz­zák fel a né­met nyel­vű for­rá­so­kat, de egy­sze­rűbb lett vol­na a mu­ta­tó­ban meg­ad­ni a né­met ha­lot­ti be­szé­dek adat­bá­zi­sát: Ge­samt­ka­ta­log deutsch­spra­c­hi­ger Lei­chen­pre­dig­ten.

Zusammenfassung

Die Ver­fas­se­rin beschäf­tigt sich mit den pro­tes­tan­tis­c­hen Lei­chen­pre­dig­ten zwis­c­hen 1711 und 1825. Im Zent­rum ih­rer  Forschung ste­hen die Verän­de­run­gen der Fra­u­en­rol­len, die Er­war­tun­gen ge­ge­nü­ber der ade­li­gen und bür­ger­li­chen Fra­u­en im 18. Jah­hun­dert. Es wer­den die Le­bens­met­ho­den der Fra­u­en, die Spe­zi­fi­kat­ionen der Er­zi­e­hungs­bü­cher und die spe­zi­el­len li­tur­g­is­c­hen Struk­tu­ren der Per­so­nals­chif­ten un­ter die Lupe ges­tellt. Die all­ge­mei­ne Un­ter­su­chung wird durch den Fall von Po­li­xe­na Da­ni­el und ih­rer Töch­ter konk­reti­si­ert, die als beson­ders ge­bil­de­te und vor­neh­me Fra­u­en mit zwölf Lei­chen­pre­dig­ten ver­abs­chi­e­det waren. Die grund­li­e­gen­den  Un­ter­su­chun­gen sind mit Da­ten­ta­bel­len und aus­re­i­chen­den Bib­lio­gra­p­hie der Lei­chen­pre­dig­ten unterstützt.

Tar­ta­lom

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?