Az allegorikus istennőktől a nőmozgalmakig – Pálfy Eszter írása

szeptember 29th, 2021 § 0 comments

recenzió

Tö­rök Zsu­zsa, szerk., Nők, idő­sza­ki ki­ad­vá­nyok és nyom­ta­tott nyil­vá­nos­ság, 1820–1920. Re­ci­ti kon­fe­ren­cia­kö­te­tek 9. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2020.

Az utób­bi évek­ben nem­csak a kor­társ ma­gyar iro­da­lom kö­ze­gé­ben in­dult élénk dis­kur­zus a női írók sze­re­pé­ről és az iro­dal­mi mű­vek­ben meg­je­le­nő spe­ci­á­li­san női ta­pasz­ta­la­tok­ról, de a tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok­ban is elő­tér­be ke­rül­tek a nő­ket kö­zép­pont­ba ál­lí­tó meg­kö­ze­lí­té­sek. A Nők, idő­sza­ki ki­ad­vá­nyok és nyom­ta­tott nyil­vá­nos­ság 1820–1920 köz­vet­len előz­mé­nye az a 2019-ben meg­je­lent ta­nul­mány­gyűj­te­mény volt, amely ál­ta­lá­nos cél­ként a 19. szá­za­di nő­írók te­vé­keny­sé­gé­nek vizs­gá­la­tát tűz­te ki (Tö­rök Zsu­zsa, szerk., Nő­szer­zők a 19. szá­zad­ban: le­he­tő­sé­gek és kor­lá­tok, Bu­da­pest: Re­ci­ti, 2019). A leg­újabb, szin­tén Tö­rök Zsu­zsa szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent kö­tet konk­ré­tab­ban je­löl­te ki tár­gyát: a 19. szá­za­don be­lül a nők és a fo­lyó­ira­tok kap­cso­la­tá­ra koncentrál.

A kö­tet ta­nul­má­nyai kro­no­lo­gi­kus sor­ren­det kö­vet­ve az 1820 és 1920 köz­ti száz év­ben vizs­gá­lód­nak. Ha az ol­va­só az ele­jé­től a vé­gé­ig te­kin­ti át a köny­vet, foly­to­nos nar­ra­tí­vát kap a re­form­ko­ri saj­tó­ki­ad­vá­nyok­tól a 20. szá­zad ele­jé­nek lap­ja­i­ig, s e saj­tó­ter­mé­ke­ket kö­zép­pont­ba ál­lí­tó nar­ra­tí­va hát­te­ré­ben egy­út­tal vé­gig­kö­vet­he­ti azt is, mi­ként vál­to­zott a nők tár­sa­dal­mi hely­ze­te száz év alatt, ho­gyan for­má­ló­dott a nő­ket érin­tő kér­dé­sek­ről szó­ló dis­kur­zus. A kö­tet­ben a szá­zad­for­du­ló te­hát nem je­lent az iro­da­lom­tör­té­ne­ti kor­sza­ko­lás­ban meg­szo­kott mó­don vá­lasz­tó­vo­na­lat, ami sze­ren­csés dön­tés­nek bi­zo­nyult, mert a 20. szá­zad ele­je meg­ha­tá­ro­zó és mar­káns vál­to­zá­so­kat hozó idő­szak a nő­tör­té­net­ben. A kö­tet így át­fo­góbb ké­pet tud nyúj­ta­ni a nők kap­csán fel­me­rü­lő kér­dé­sek­ről: min­de­nek­előtt ki­tá­gít­ja a tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok kö­rét, hi­szen míg a 19. szá­zad fo­lya­mán a nő­kér­dés szin­te ki­zá­ró­la­go­san kö­zép­osz­tály­be­li kon­tex­tus­ban je­le­nik meg, ad­dig a 20. szá­zad ele­ji la­pok már az al­sóbb tár­sa­dal­mi osz­tály­be­li nők prob­lé­má­i­val is foglalkoztak.

A kö­tet öt na­gyobb egy­ség­ből áll: Re­form­ko­ri ki­ad­vá­nyok; Me­sék és pe­ri­o­di­kák; Lap­szer­kesz­tők; Új­ság­írás, ka­len­dá­ri­um, saj­tó­hasz­ná­lat; Nők, saj­tó és tár­sa­da­lom a 20. szá­zad ele­jén. A né­hol te­ma­ti­kus, né­hol a kor­sza­kot jel­ző fe­je­zet­cí­mek nem­csak át­lát­ha­tób­bá te­szik az össze­gyűj­tött ta­nul­má­nyo­kat, de azt a ten­den­ci­át is ér­zé­kel­te­tik, amely a li­ne­á­ris ol­va­sás so­rán bon­ta­ko­zik ki: a szű­kebb ér­te­lem­ben vett sajtó- és iro­da­lom­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­től az egy­re na­gyobb hang­súlyt kapó tár­sa­dal­mi kér­dé­sek felé való elmozdulást.

Egy sok­szer­zős ta­nul­mány­kö­tet kö­zös mód­szer­ta­ni ne­ve­ző­jét meg­ta­lál­ni nem egy­sze­rű, Tö­rök Zsu­zsa be­ve­ze­tő­jé­ben azon­ban biz­tos kéz­zel je­lö­li ki azo­kat az irá­nyo­kat, ame­lyek le­fe­dik a könyv leg­több szer­ző­jé­nek ér­tel­me­zé­si stra­té­gi­á­ját. Tö­rök az an­gol­szász pe­ri­o­di­cal stu­di­es ke­re­te­i­re tá­masz­kod­va hang­sú­lyoz­za, hogy a ta­nul­má­nyok nem le­író saj­tó­tör­té­ne­tet kí­ván­nak mű­vel­ni, ha­nem több tu­do­mány­te­rü­let (iro­da­lom­tu­do­mány, tör­té­net­tu­do­mány, gaz­da­ság­tu­do­mány stb.) mód­szer­ta­ni meg­kö­ze­lí­té­se­it öt­vöz­ve vizs­gál­nak idő­sza­ki ki­ad­vá­nyo­kat. A Be­ve­ze­tő ha­tá­ro­zot­tan fog­lal ál­lást a tár­gyalt kor­szak saj­tó­köz­lé­se­i­nek kon­tex­tu­a­lis­ta szem­pon­tú elem­zé­se mel­lett is, s arra hív­ja fel a fi­gyel­met, hogy az „el­sőd­le­ges meg­je­le­né­si kö­zeg” vizs­gá­la­ta „a szö­ve­gek au­to­nóm esz­té­ti­kai en­ti­tás­ként való fel­fo­gá­sa he­lyett a kul­tu­rá­lis pár­be­széd­ben való rész­vé­te­lü­ket vi­lá­gít­hat­ja meg” (9.). S ez va­ló­ban ér­vé­nye­sül­ni lát­szik a kö­tet írá­sa­i­ban: a szer­zők a leg­rit­kább eset­ben fir­tat­ják egy-egy fo­lyó­irat­ban meg­je­lent és/vagy női szer­ző ál­tal jegy­zett szö­veg esz­té­ti­kai mi­nő­sé­gét. Más­fé­le kér­dés­fel­te­vé­sek vi­szont an­nál jel­lem­zőb­bek: szá­mos szö­veg irá­nyul a ko­ra­be­li női sze­re­pek­re (mind „ál­ta­lá­nos” [anya, fe­le­ség, há­zi­asszony], mind pe­dig iro­dal­mi [szer­kesz­tő, for­dí­tó, a gye­rek­iro­da­lom elő­moz­dí­tá­sá­nak szor­gal­ma­zó­ja] ér­te­lem­ben), több ta­nul­mány te­szi elem­zé­se tár­gyá­vá egyes la­pok pi­a­ci hely­ze­tét, vagy ku­tat­ja a „női iro­da­lom” és a tö­meg­kul­tú­ra je­len­sé­gé­nek összefüggéseit.

A kö­tet első két ta­nul­má­nya az 1820-as évek két je­len­tős, egy-egy al­le­go­ri­kus is­ten­nő­alak­ról el­ne­ve­zett zsebkönyv-kiadványát mu­tat­ja be: Bódi Ka­ta­lin írá­sá­nak kö­zép­pont­já­ban a Hébe nő­ké­pé­nek fel­tér­ké­pe­zé­se áll, Bod­ro­gi Fe­renc Máté pe­dig az Au­ro­ra nők­ről való gon­dol­ko­dá­sát elem­zi. Bódi az 1821 és 1826 kö­zött meg­je­lent Hébe írá­sa­it és met­szet­anya­gát a nő­ala­kok áb­rá­zo­lá­sá­nak, va­la­mint a női szer­zők je­len­lé­té­nek szem­pont­já­ból te­kin­ti át, s a rész­le­tes iro­dal­mi és kép­ző­mű­vé­sze­ti elem­zé­se­ket kö­ve­tő­en arra jut, hogy a Hébe ese­té­ben nem be­szél­he­tünk egy­sé­ges, prog­ram­sze­rű­en ki­dol­go­zott nő­kép­ről. Fel­tű­nő, hogy Bódi elem­zé­se­i­ben jel­leg­ze­te­sen 21. szá­za­di fe­mi­nis­ta nyel­vet hasz­nál: bi­zo­nyos ver­sek­ben „a fér­fi­te­kin­tet a nőt mint kí­vül­ál­lót szem­lé­li”, má­sok­ra jel­lem­ző a „lá­nyok és nők kis­ko­rú­sí­tá­sa”, a nő­kép pe­dig összes­sé­gé­ben „a fenn­ál­ló tár­sa­dal­mi rend meg­erő­sí­té­sét biz­to­sít­ja”. Eb­ből a szem­pont­ból sze­ren­csé­sebb­nek lá­tom Bod­ro­gi Fe­renc Máté stra­té­gi­á­ját, aki az Au­ro­rában szin­tén he­te­ro­gén nő­áb­rá­zo­lá­si ha­gyo­má­nyo­kat ér­zé­kel, ugyan­ak­kor meg­ta­lál­ja azt az ér­vé­nyes ko­ra­be­li be­széd­mó­dot, amely­nek ke­re­tén be­lül egy­sé­ge­sen ér­tel­mez­he­tő az al­ma­nach nők­ről való gon­dol­ko­dá­sa: a csi­szolt­ság dis­kur­zu­sát. Bod­ro­gi ma­gyar kon­tex­tus­ban az Urá­nia fo­lyó­irat­ban lát­ja az Au­ro­rában ural­ko­dó csi­szolt­ság­esz­mény for­rás­vi­dé­két, így ta­nul­má­nyá­ban az ere­de­ti­leg az Urá­niában meg­je­le­nő Fan­ni ha­gyo­má­nyairól is rész­le­tes elem­zést kö­zöl. E szö­veg alap­ján kü­lö­ní­ti el egy­más­tól az ér­zé­keny­ség és a csi­szolt­ság ko­ra­be­li dis­kur­zu­sa­it: ál­lí­tá­sa sze­rint Fan­ni ér­zé­keny, de nem csi­szolt nő­alak, mert nem ké­pes be­il­lesz­ked­ni a tár­sa­da­lom­ba. A ta­nul­mány ér­tel­me­zé­sé­ben az Au­ro­ra szö­ve­ge­i­ből az a nők­kel szem­be­ni el­vá­rás ol­vas­ha­tó ki, hogy ér­zé­ke­nyek és grá­ci­á­hoz ha­son­la­to­sak le­gye­nek (akár­csak Fan­ni), ugyan­ak­kor ké­pe­sek le­gye­nek a tár­sa­da­lom­ban is bol­do­gul­ni: „nem elég ér­zé­keny­nek len­ni, csi­szolt­tá is kell vál­ni” (43.).

A re­form­ko­ri ki­ad­vá­nyo­kat vizs­gá­ló fe­je­zet utol­só ta­nul­má­nya Fa­ze­kas Jú­li­áé, aki az 1840-es évek ma­gyar nyel­vű di­vat­lap­ja­it, a Re­gé­lő Pes­ti Di­vat­lapot, a Pes­ti Di­vat­lapot, a Hon­de­rüt és az Élet­ké­peket elem­zi át­fo­gó­an. Fa­ze­kas ta­nul­má­nya eze­ket a nők­nek szó­ló vagy nő­ket is meg­szó­lí­ta­ni kí­vá­nó la­po­kat ab­ból a szem­pont­ból vizs­gál­ja, hogy azok (fér­fi) szer­kesz­tői mi­lyen ké­pet akar­tak lát­tat­ni a nők­ről. A ta­nul­mány szá­mos olyan szö­veg­ről is be­szá­mol, ame­lyek meg­ha­tá­roz­zák a nők sze­rep­kö­re­it, vagy hasz­nos ta­ná­cso­kat ad­nak szá­muk­ra, azon­ban, amint elem­zé­se­i­ből fon­tos ta­nul­ság­ként ki­de­rül, eze­ket a tí­pu­sú szö­ve­ge­ket az 1840-es évek­ben még szin­te min­den eset­ben fér­fi­ak je­gyez­ték, vagy­is, össze­gez Fa­ze­kas, a la­pok­ban „a köz­le­mé­nyek a nők­nek fér­fi­ak ál­tal ki­je­lölt és meg­ha­tá­ro­zott utat ál­la­pí­tot­tak meg” (74.).

A re­form­kor ki­ad­vá­nyai után egy­faj­ta ce­zú­ra ér­zé­kel­he­tő a kö­tet­ben: a ké­sőb­bi kor­sza­kok­ban vizs­gá­ló­dó ta­nul­má­nyok már nap­ja­ink saj­tó­vi­szo­nya­i­ra ha­son­lí­tó kö­ze­get vá­zol­nak fel. Noha ez a faj­ta is­me­rős­ség alap­ve­tő él­mé­nye a 19. szá­za­di tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dá­so­kat foly­ta­tó ku­ta­tó­nak, min­dig szá­mol­ni kell az­zal is, hogy ez sok­szor gá­tat is je­lent, mert szük­ség­sze­rű­en el­fe­di a kü­lönb­sé­ge­ket a sa­ját kor és a 19. szá­zad kö­zött. Ugyan­ak­kor az idő­sza­ki ki­ad­vá­nyok vizs­gá­la­ta ese­té­ben ki­fe­je­zet­ten ter­mé­keny­nek tű­nik an­nak tu­da­to­sí­tá­sa, hogy a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ala­pí­tott fo­lyó­ira­tok már többé-kevésbé olyan el­vek men­tén mű­köd­nek, mint a ma­i­ak: cél­kö­zön­ség­gel, pi­a­ci stra­té­gi­á­val, ol­va­só­kért ver­seng­ve; s hogy az író(nő)i pá­lya­kez­dé­sek­nek, akár­csak ma, a 19. szá­zad­ban is a fo­lyó­irat­pub­li­ká­ció volt az első lépése.

Jel­lem­ző ez a meg­kö­ze­lí­tés Gu­lyás Ju­dit ta­nul­má­nyá­ra is, amely An­der­sen me­sé­i­nek ko­rai (1840 és 1858 kö­zöt­ti) ma­gyar re­cep­ci­ó­já­val fog­lal­ko­zik. Gu­lyás írá­sá­nak első ré­szé­ben a nők ko­ra­be­li saj­tó­kö­zeg­ben való ér­vé­nye­sü­lé­si le­he­tő­sé­ge­it tár­gyal­va meg­fo­gal­maz­za pél­dá­ul, hogy „a saj­tó mint a nyil­vá­nos­ság új mé­di­u­ma a 19. szá­zad fo­lya­mán egy­re fon­to­sabb sze­re­pet ját­szott a szer­zői élet­mű­vek ki­épí­té­sé­ben és rek­lá­mo­zá­sá­ban” (92.). A saj­tó Gu­lyás ér­tel­me­zé­sé­ben azért is ki­tün­te­tett sze­re­pű, mert a könyv­pi­ac­nál könnyebb pub­li­ká­lá­si le­he­tő­sé­get biz­to­sí­tott a nők­nek, rá­adá­sul te­ret adott az olyan új mű­fa­jok­nak is, mint ami­lyen a mese volt; An­der­sen me­sé­i­nek for­dí­tá­sai is szá­mos ma­gyar nyel­vű lap­ban lát­tak nap­vi­lá­got az 1858-as, Szend­rey Jú­lia for­dí­tá­sá­ban meg­je­le­nő ön­ál­ló kö­tet előtt. A ta­nul­mány össze­gyűj­ti és elem­zi mind­eze­ket a saj­tó­meg­je­le­né­se­ket, An­der­sen élet­mű­vét nem­zet­kö­zi kon­tex­tus­ban is bemutatva.

Do­mo­kos Ma­ri­ann mint­egy ott foly­tat­ja a vizs­gá­ló­dást, ahol Gu­lyás Ju­dit le­zár­ja: az 1860-as évek ma­gyar nyel­vű Andersen- és Grimm-fordításait is­mer­te­ti, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Va­chott Sán­dor­né Csa­pó Má­ria for­dí­tói mun­kás­sá­gá­ra és je­len­tő­sé­gé­re. A ta­nul­mány rész­le­tes port­rét raj­zol Va­chott Sán­dor­né­ról mint a ma­gyar nyel­vű gyerek- és if­jú­sá­gi iro­da­lom lét­re­ho­zá­sá­nak fő alak­já­ról, aki­nek élet­mű­ve a hon­le­á­nyi el­kö­te­le­ző­dés köré szer­ve­ző­dött. En­nek meg­fe­le­lő­en, amint Do­mo­kos ki­fej­ti, Va­chott­né a nők egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­tá­nak tar­tot­ta, hogy tá­mo­gas­sák a ha­za­sze­re­tet­re ne­ve­lő gye­rek­iro­dal­mi mű­vek meg­szü­le­té­sét; e né­ze­tet a ta­nul­mány adat­gaz­dag mó­don jár­ja körül.

Az 1860-as évek kor­sza­ka ki­tün­te­tett sze­re­pet kap a kö­tet­ben: ezek­től az évek­től kezd­ve már nem­csak szer­ző­ként vagy for­dí­tó­ként, de lap­szer­kesz­tő­ként is ta­lál­ko­zunk nők­kel. Boz­so­ki Pet­ra ta­nul­má­nya a Ká­nya Emí­lia szer­kesz­té­sé­ben 1860 és 1880 kö­zött meg­je­le­nő Csa­lá­di Kört elem­zi, arra a kér­dés­re ke­res­ve a vá­laszt, va­jon mi ered­mé­nyez­te a lap si­ke­res fenn­ál­lá­sát két év­ti­ze­den ke­resz­tül. Konk­lú­zi­ó­ja sze­rint Ká­nya lap­ját két fő té­nye­ző kü­lön­böz­tet­te meg ver­seny­tár­sa­i­tól: a női szép­írók hang­sú­lyos sze­re­pel­te­té­se, va­la­mint a hon­le­á­nyi sze­rep­kör tu­da­tos nép­sze­rű­sí­té­se. Boz­so­ki ál­lí­tá­sa sze­rint a nagy szám­ban meg­je­le­nő női al­ko­tók és a hon­le­ány­ság esz­mé­je olyan té­nye­zők vol­tak, ame­lyek jól el­ad­ha­tó­nak bi­zo­nyul­tak a lap­ki­adói pi­a­con. A ta­nul­mány a lap meg­szű­né­sét is ez­zel hoz­za össze­füg­gés­be: ér­tel­me­zé­se sze­rint 1880 kö­rül már nem a hon­le­ány­ság szá­mí­tott a leg­nép­sze­rűbb esz­mé­nek a kö­zép­osz­tály­be­li női diskurzusban.

Ká­nya Emí­lia mel­lett Va­chott Sán­dor­né is az első nők kö­zött volt, aki az 1860-as évek­ben vá­gott bele a lap­szer­kesz­tés­be: az ál­ta­la szer­kesz­tett fo­lyó­ira­tok­ról, az Anyák He­ti­lap­járól és a Ma­gyar Gazd­asszo­nyok He­ti­lap­járól Tö­rök Zsu­zsa ta­nul­má­nya szól a kö­tet­ben. Tö­rök az­zal a kér­dés­sel is fog­lal­ko­zik, mit je­lent­he­tett nő­ként la­pot szer­kesz­te­ni; meg­lá­tá­sa sze­rint ez a nem meg­szo­kott po­zí­ció mind Ká­nyát, mind Va­chott­nét fo­ko­zott ref­le­xi­ó­ra kész­tet­te sa­ját sze­re­pé­vel kap­cso­lat­ban. A ta­nul­mány olyan nő­ként mu­tat­ja be Va­chott­nét, aki igye­ke­zett meg­fe­lel­ni a kor­szak nő­ide­ál­já­nak, ugyan­ak­kor kény­szer­ből (öz­vegy­sé­ge mi­att) ki kel­lett lép­nie a tár­sa­dal­mi nyil­vá­nos­ság­ba. Va­chott­né pél­dá­ján ke­resz­tül Tö­rök rá­mu­tat azok­ra a tár­sa­dal­mi fe­szült­sé­gek­re is, ame­lyek az ide­á­lis kö­zép­osz­tály­be­li nő ké­pét meg­al­ko­tó tár­sa­dal­mi nor­ma­rend­szer, il­let­ve a nők konk­rét élet­hely­ze­tei kö­zött feszülnek.

Ká­nya és Va­chott­né ha­son­ló min­tá­za­tú, kö­zép­osz­tály­be­li élet­pá­lyái után a Lap­szer­kesz­tők fe­je­zet­ben a fel­sőbb tár­sa­dal­mi kö­rök­höz tar­to­zó Wohl nő­vé­rek szer­kesz­té­sé­ben 1866 és 1904 kö­zött meg­je­le­nő Ma­gyar Ba­zár mint a Nők Mun­ka­kö­re című fo­lyó­irat tár­gya­lá­sa kap he­lyet. Mé­szá­ros Zsolt a Ma­gyar Ba­zárt ki­adó Athe­na­e­um vál­la­lat le­vél­tá­ri irat­anya­gá­nak vizs­gá­la­tán ke­resz­tül mu­tat­ja be a lap ki­adói és szer­kesz­tői hát­te­rét. Ta­nul­má­nyá­ban fel­vá­zol­ja a Ma­gyar Ba­zár né­ven in­dult lap tör­té­ne­tét, amely a Wohl nő­vé­rek szer­kesz­tő­sé­ge alatt vá­lik iga­zán si­ke­res­sé. Mé­szá­ros fon­tos ész­re­vé­te­le, hogy az Athe­na­e­um ki­adó­vál­la­lat egyen­ran­gú part­ne­rek­ként ke­zel­te a női szer­kesz­tő­ket – bár, te­szi hoz­zá, eh­hez az is hoz­zá­já­rul­ha­tott, hogy ki­fe­je­zet­ten nők­nek szánt lap­ról volt szó.

Az Új­ság­írás, ka­len­dá­ri­um, saj­tó­hasz­ná­lat fe­je­zet né­hány, a ké­sői 19. szá­za­dot meg­ha­tá­ro­zó nő­ala­kot ál­lít kö­zép­pont­ba. Ker­pics Ju­dit ta­nul­má­nya Jó­si­ka Jú­lia két cikk­so­ro­za­tát ha­son­lít­ja össze, ame­lyek kü­lön­bö­ző la­pok­ban, a Nő­vi­lágban és a Di­vat­csar­nokban je­len­tek meg. Jó­si­ka írá­sa­in ke­resz­tül a ta­nul­mány ké­pet ad a két lap főbb kü­lönb­sé­ge­i­ről is: míg a Nő­vi­lág cél­kö­zön­sé­ge a pol­gá­ri kö­zép­osz­tály volt, ad­dig a Di­vat­csar­nokot „arisz­tok­ra­ti­kus mo­do­ros­ság­gal szer­kesz­tett folyóirat”-ként jel­lem­zi. Ker­pics elem­zé­se arra mu­tat rá, hogy Jó­si­ka Jú­lia cik­kei tö­ké­le­te­sen ido­mul­tak a két lap el­té­rő stí­lu­sá­hoz: míg a Nő­vi­lágban egy fik­tív ba­rát­nét meg­szó­lít­va kö­tet­le­nül cse­veg az ak­tu­á­lis téli ka­lap­di­vat­ról, ad­dig a Di­vat­csar­nokban kö­zölt cik­kek­ben fenn­költ, mo­ra­li­zá­ló hang­vé­telt választ.

Mi­kos Éva ta­nul­má­nya az író­ként, szer­kesz­tő­ként és for­dí­tó­ként is te­vé­keny­ke­dő Ku­lif­fay­né Be­nicz­ky Irma pá­lyá­ját kö­ve­ti nyo­mon. A szö­veg Be­nicz­ky pá­lyá­ját tár­sa­dal­mi stá­tus­vál­tá­sa­i­nak ke­re­té­ben ér­tel­me­zi: arisz­tok­ra­ta csa­lád­ban szü­le­tett, fér­je mel­lett azon­ban alsó kö­zép­osz­tály­be­li nő­ként élt. Mi­kos szá­mot vet az­zal a kér­dés­sel is, mi­ként re­a­gál­hat az éle­te so­rán vég­be­me­nő tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok­ra egy olyan író­nő, aki még a pol­gá­ri nyil­vá­nos­ság­ban szo­ci­a­li­zá­ló­dott író­vá, ké­sőbb vi­szont a tö­meg­kul­tú­ra fo­gyasz­tó­i­val ta­lál­ja szem­be ma­gát. Az a mű­faj, amellyel Be­nicz­ky neve leg­in­kább össze­fo­nó­dott, a ka­len­dá­ri­um volt: csak­nem négy év­ti­ze­den át szer­kesz­tet­te A Ma­gyar Nők Házi Nap­tá­rát.

Mla­kár Zsó­fia írá­sa kü­lön­le­ges szö­veg­cso­por­tot vizs­gál Her­man Ot­tó­né Bo­ros­nyay Ka­mil­la élet­mű­ve kap­csán: az író­nő lapkivágat-gyűjteményét elem­zi. Az ilyen tí­pu­sú gyűj­te­mé­nyek össze­ál­lí­tá­sa, amint ar­ról a ta­nul­mány be­szá­mol, jel­lem­ző írói gya­kor­lat volt a szá­zad­for­du­ló kör­nyé­kén, a szer­zők sa­ját, saj­tó­ban meg­je­lent mű­ve­i­ket al­bu­mok­ba ra­gasz­tot­ták, s in­nen hasz­no­sí­tot­ták őket újra a kö­tet­be ren­de­zés­kor. Bo­ros­nyay egy­részt sa­ját pub­li­kált ver­se­it és no­vel­lá­it gyűj­töt­te, más­részt a fér­je po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­la­tos cik­ke­ket; Mla­kár meg­lá­tá­sa sze­rint ezek­ből a gyűj­te­mé­nyek­ből egy ké­szü­lő kö­tet ter­ve bon­ta­ko­zik ki, ugyan­ak­kor tet­ten ér­he­tő az a tö­rek­vés is, amely Bo­ros­nyay sze­mé­lyes em­lé­ke­i­nek meg­őr­zé­sé­re és új­ra­ren­de­zé­sé­re irányult.

A kö­tet két záró ta­nul­má­nya, Sá­rai Sza­bó Ka­ta­lin és Cze­fer­ner Dóra írá­sa már a nők 20. szá­zad ele­ji moz­gal­ma­i­nak és le­he­tő­sé­ge­i­nek kö­ze­gé­ben vizs­gá­ló­dik. Sá­rai Sza­bó a női mun­ka­vál­la­lás­ról szó­ló dis­kur­zus ala­ku­lá­sát te­kin­ti át a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től a 20. szá­zad ele­jé­ig. A ta­nul­mány rész­le­te­sen be­mu­tat­ja, mi­lyen vá­la­szok szü­let­tek a kor­ban a nők mun­ka­vál­la­lá­sá­val kap­cso­lat­ban fel­me­rü­lő kér­dé­sek­re, de fi­gyel­mez­tet arra is, hogy a női mun­ka­vál­la­ló­kat nem ke­zel­het­jük ko­he­rens cso­port­ként: a kö­zép­osz­tály­be­li nők szel­le­mi mun­ká­ra való al­kal­mas­sá­gá­nak meg­íté­lé­se más kér­dés, mint az al­sóbb osz­tá­lyok nő­i­nek kény­sze­rű mun­ka­vál­la­lá­sa. Sá­rai Sza­bó fon­tos kü­lönb­sé­ge­ket lát a 19. szá­za­di és a 20. szá­zad ele­ji női té­mák­kal fog­lal­ko­zó saj­tó­ter­mé­kek kö­zött: mint írja, a 20. szá­za­di ele­jén meg­je­le­nő la­pok már nem ne­vel­nek, mű­vel­nek vagy tá­jé­koz­tat­nak, ha­nem szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai kér­dé­sek­re ref­lek­tál­nak, moz­gó­sí­ta­nak. Ilyen lap volt a Cze­fer­ner Dóra ál­tal rész­le­te­sen elem­zett A Nő és a Tár­sa­da­lom is, amely Bédy-Schwimmer Ró­zsa szer­kesz­té­sé­ben je­lent meg 1907 és 1913 kö­zött, s amely a Fe­mi­nis­ták Egye­sü­le­té­nek ki­ad­vá­nya volt. Cze­fer­ner le­vél­tá­ri for­rá­sok alap­ján re­konst­ru­ál­ja a lap mű­kö­dé­sét, be­mu­tat­va Sch­wim­mer szer­kesz­tői te­vé­keny­sé­gét, a lap főbb té­má­it és mű­fa­ja­it, va­la­mint pénz­ügyi hely­ze­tét. A Nő és a Tár­sa­da­lom, amint Cze­fer­ner le­szö­ge­zi, nő­moz­gal­mi lap volt, s a ta­nul­mány vé­gén az lát­szik ki­raj­zo­lód­ni, hogy vol­ta­kép­pen ez ve­ze­tett a meg­szű­né­sé­hez is: a lap­szer­kesz­tés so­kad­ran­gú fel­adat ma­radt a Fe­mi­nis­ták Egye­sü­le­té­nek konk­rét moz­gal­mi, szer­ve­ző te­vé­keny­sé­ge mellett.

A ti­zen­há­rom ta­nul­mány te­hát sok­szí­nű, iz­gal­mas össz­ké­pet mu­tat. Fel­tű­nő és szim­pa­ti­kus az is, hogy a szö­ve­gek kö­zött fo­lya­ma­tos az egy­más­ra való hi­vat­ko­zás; ez meg­bíz­ha­tó­an jel­zi, hogy a kö­tet szer­zői nem vé­let­len­sze­rű­en te­re­lőd­tek össze egy kon­fe­ren­cia­ki­ad­vány­ba, ha­nem együtt gon­dol­koz­nak ha­son­ló kér­dé­sek­ről. En­nek az együt­tes gon­dol­ko­zás­nak az ered­mé­nye­i­ből pe­dig ren­ge­te­get ta­nul­hat bár­ki, aki a 19. (s rész­ben a 20.) szá­za­di nők ér­vé­nye­sü­lé­si le­he­tő­sé­ge­i­ről vagy a kor­szak saj­tó­já­nak mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sa­i­ról sze­ret­ne tá­jé­ko­zód­ni. S úgy vé­lem, a könyv arra is al­kal­mas le­het, hogy a tör­té­ne­ti kon­tex­tus ap­ro­pó­ján ref­le­xi­ó­ra kész­tes­sen nap­ja­ink nők­ről és női sze­re­pek­ről való gon­dol­ko­dá­sá­val kap­cso­lat­ban is.

Zusammenfassung

Das 2020 erschi­e­ne­ne Buch Fra­u­en, Zeitsch­rif­ten und ged­ruck­te Öf­fent­lich­ke­it 1820–1920 beschäf­tigt sich gener­ell mit der Frage, über wel­che Mög­lich­ke­i­ten un­ga­ris­che Fra­u­en mit li­ter­aris­c­hen Am­bit­ionen im 19. Jahr­hun­dert ver­füg­ten. Der von Zsu­zsa Tö­rök hera­usge­ge­be­ne Band stellt die im La­u­fe des 19. Jahr­hun­derts im­mer brei­ter ge­wor­de­ne ged­ruck­te Öf­fent­lich­ke­it in den Fo­kus, und setzt sich mit vi­elfäl­ti­gen The­men au­se­inan­der, wie zum Be­is­pi­el das Fra­u­en­bild der verschi­e­de­nen Zeitsch­rif­ten oder die Publikations- und Ver­di­enst­mög­lich­ke­i­ten der Fra­u­en. Der Band enthält in ch­ro­no­lo­g­is­cher Re­i­hen­fol­ge dre­i­zehn Aufsät­ze von den fol­gen­den Autor*innen: Ka­ta­lin Bódi, Fe­renc Máté Bod­ro­gi, Jú­lia Fa­ze­kas, Ju­dit Gu­lyás, Ma­ri­ann Do­mo­kos, Pet­ra Boz­so­ki, Zsu­zsa Tö­rök, Zsolt Mé­szá­ros, Ju­dit Ker­pics, Éva Mi­kos, Zsó­fia Mla­kár, Ka­ta­lin Sá­rai Sza­bó und Dóra Czeferner.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?