Források a 17. századi magyar politikai gondolkodás történetéhez, II.

december 5th, 2020 § 0 comments

reciti könyv

Báthory Orsolya, Bene Sándor, Kármán Gábor és Zászkaliczky Márton, szerk. Források a 17. századi magyar politikai gondolkodás történetéhez. 2. Budapest: reciti, 2020.

Az antológia első kötete abból a politikai vitából közölt válogatást, amely a magyarországi kontextusban addig teljesen szokatlan módon nyomtatásban folyt 1619 és 1621 között. Ennek során a különböző pamfletek és traktátusok szerzői – akik túlnyomórészt egyházi kötődésű személyek voltak – számos esetben publikálták írásaikat nevük feltüntetése nélkül, vagy akár más személyiségek szerepét játszva. A második kötet szövegeinek válogatásakor a legfontosabb szempont az volt, hogy az írásokban ténylegesen döntéshozó pozícióban lévő politikai szereplők nyilatkozzanak saját nevükben, vagy követeik útján az általuk képviselt álláspont és ebből következőleg cselekedeteik helyes voltáról.

Az így létrejött szövegkorpusz a politika számos különböző műfaját reprezentálja. Ugyanúgy találhatók közöttük követi orációk, ahogyan uralkodói levelek is, országgyűléseken összeállított iratok, ott elhangzott beszédek, törvényszövegek kiadása elé illesztett preambulumok, vármegyéknek küldött körlevelek és külföldi udvaroknak szánt előterjesztések. A kötet kronológiai határainak kijelölésekor azt tartottuk szem előtt, hogy működésében láthassuk az 1606-os bécsi béke, illetve az annak rendelkezéseit kodifikáló 1608-as országgyűlés által kialakított politikai rendszert, egészen az 1645-ös linzi békéig, amely az írott jog szintjén eldöntötte a korszakban a legnagyobb súllyal latba eső, állandóan visszatérő kérdést, a vallásgyakorlat szabadságáét, a korábbi szabályozás precízebb körülírásával.

letöltés

impresszum

Források a 17. századi magyar politikai gondolkodás történetéhez
II.


Szerkesztette:
Báthory Orsolya
Bene Sándor
Kármán Gábor
Zászkaliczky Márton


Készült a NKFIH K 113251. számú kutatási projektje
(„Nemzet, haza, vallás és szabadság – régi és új beszédmódok a Bocskai-felkelés szöveghagyományában
és a 17. század magyar politikai gondolkodásában”)
keretében.

A kiadást támogatta a
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és
Társadalomtudományi Karának
„Sztoicizmus és a modernség hagyománya a magyar irodalomban”
kutatócsoportja (témaszám: 20683B800),
a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete,
valamint a
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

ISBN 978 615 5478 89 5

Kiadja a r e c i t i,
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Tördelés, borító: Szilágyi N. Zsuzsa
Web: Hegedüs Béla

Budapest
2020

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?