A közköltészet terei: A Doromb 6. kötetéről – Smid Bernadett írása

augusztus 16th, 2020 § 0 comments

recenzió

Csör­sz Ru­men Ist­ván, szerk. Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 6. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018.

A köz­köl­té­szet, a po­pu­lá­ris iro­da­lom té­má­já­val fog­lal­ko­zó Do­romb ha­to­dik kö­te­té­nek a Nyugat-magyarországi iro­da­lom 1770–1820 Lendület-kutatócsoport idő­be­li és föld­raj­zi ér­dek­lő­dé­se ad ke­re­tet. A vizs­gált táj a kor­szak­ban is el­kü­lö­nü­lő tár­sa­dal­mi adott­sá­gok­kal és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­gek­kel ren­del­ke­ző Nyugat-Dunántúl. A he­te­ro­ge­ni­tás ér­zé­kel­te­té­sé­re a kö­tet elő­sza­va is fel­hív­ja a fi­gyel­met, le­szö­gez­ve, hogy egy meg­ha­tá­ro­zott föld­raj­zi tér­ben mű­kö­dő in­tel­lek­tus, a du­nán­tú­li írók és ér­tel­mi­sé­gi­ek ese­té­ben sem be­szél­he­tünk egy­sé­ges moz­ga­lom­ról és ilyen­faj­ta ho­mo­ge­ni­zá­lás nem cél­ja en­nek a vál­lal­ko­zás­nak.

Az óva­tos hang­ütés el­le­né­re a tér(beliség) kon­cep­ci­ó­ja és a kö­tet­ben sze­rep­lő ala­pos fi­lo­ló­gi­ai ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye­ként meg­írt ta­nul­má­nyok több disz­cip­lí­na né­ző­pont­ját ér­vé­nye­sí­tik (néha együt­tes mó­don). Ku­ta­tá­si tár­gyuk vizs­gá­la­ta so­rán vagy rész­ered­mé­nye­ik meg­fo­gal­ma­zá­sa­kor több, egy­más felé kon­ver­gá­ló kér­dést is fel­vet­nek. Ezek rész­ben iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai jel­le­gű­ek. A szö­ve­gek vi­lá­gán túl rá­kér­dez­nek a kor­szak for­má­ló­dó iro­dal­má­nak, a po­pu­lá­ris iro­da­lom­nak, va­la­mint a ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett nép­köl­té­szet tár­sa­dal­mi mű­kö­dés­mód­já­ra, sok­irá­nyú kap­cso­lat­rend­sze­ré­re, va­la­mint a mik­ro­szin­ten ke­let­ke­ző po­ten­ci­á­lis szövegalkotó‑, új­ra­író és ki­sebb arány­ban a be­fo­ga­dói kö­zös­sé­gek mi­ben­lé­té­re, jel­le­gé­re.

E szét­szórt meg­jegy­zé­sek iz­gal­mas, to­vább­gon­do­lás­ra ér­de­mes kér­dé­sek­hez ve­zet­nek el. Pon­to­san mi­lyen ki­kö­té­sek­kel, mód­szer­ta­ni fo­gó­dzók hasz­ná­la­tá­val be­szél­he­tünk köz­köl­té­sze­ti szö­ve­gek ese­té­ben te­rü­let­hez kö­tött­ség­ről, és ezt a fo­lya­ma­to­san ala­kít­ha­tó, be­fo­ga­dás­ra, át­dol­go­zás­ra nyi­tott szö­veg­anya­got tér­ben és idő­ben med­dig te­kint­jük ér­vé­nyes­nek? Vagy ép­pen mi­lyen meg­fon­to­lá­sok men­tén be­szél­he­tünk lo­ka­li­tás­ról? Mi­lyen elő­kép­pel ren­del­ke­ző szö­ve­ge­ket, szö­veg­csa­lá­do­kat él­te­tett egy al­ko­tói, szö­veg­gaz­da ma­ga­tar­tás­sal élő ér­tel­mi­ség a ro­ko­ni, a bir­tok­szom­szé­di, is­ko­la­tár­si kö­zös­sé­gi kap­cso­la­tok ré­vén? A le­jegy­zők, szer­zők mi­lyen tár­sa­dal­mi cso­por­tok kép­vi­se­le­té­ben lép­tek szín­re, mi­lyen ide­á­lis (olvasó)közönséget kép­zel­tek el a mű­ve­ik szá­má­ra? Bár Csör­sz Ru­men Ist­ván a kö­tet be­ve­ze­tő­jé­ben egy­elő­re nem ígér konk­lú­zi­ót, de az egyes ta­nul­má­nyok konk­lú­zi­ói és rész­ered­mé­nyei egy­mást is tá­mo­gat­ják, zö­mé­ben el­ső­ként kö­zölt szö­ve­gek be­mu­ta­tá­sá­val és ala­pos elem­zé­sé­vel.

1.

A kö­tet több ta­nul­má­nya fog­lal­ko­zik va­ló­ság­re­fe­ren­ci­ák­kal. A sze­mély­kö­zi tár­su­lá­sok, sze­mé­lyes kap­cso­la­tok, egy­más­sal meg­osz­tott ref­le­xi­ók elem­zé­sét több szer­ző vál­lal­ta a kö­tet­ben. Vad­er­na Gá­bor írá­sa Se­bes­tyén Gá­bor és Bá­tho­ry Gá­bor ba­rá­ti le­ve­le­zé­sé­ből kö­zöl pél­dá­kat arra vo­nat­ko­zó­lag, hogy mi­lyen hétköznapi-alkalmi kulturális-gyakorlatok so­rán nyúl­nak köl­té­sze­ti esz­kö­zök­höz, mi­lyen kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­ze­te­ben ve­zet­nek be po­é­ti­kai tech­ni­ká­kat, és mi­lyen ge­ne­rá­ci­ós min­ták vagy él­mé­nyek se­gí­tik őket eb­ben. Csör­sz Ru­men Ist­ván Ber­zse­nyi Dá­ni­el és Döb­ren­tei Gá­bor le­ve­le­zé­sé­ből, va­ri­áns­tör­té­ne­ti ada­tok se­gít­sé­gé­vel fej­ti fel, hogy va­jon Ber­zse­nyi ese­té­ben a John Bow­ring­nak meg­kül­dés­re szánt „nép­dal­gyűj­te­mény” (1828) szö­ve­ge­i­nek szár­ma­zá­si he­lye a falusi-köznemesi száj­ha­gyo­mány, eset­leg sa­ját ka­to­nás­ko­dá­sa lehetett‑e, és egy olyan nép­dal­esz­ményt rep­re­zen­tál­nak, amely a sa­ját ko­rá­ban (1828–1835 tá­ján) a kon­zer­va­tív, régi tí­pu­sú köz­köl­té­szet sa­ját­ja volt.

2.

A mezővárosi-falusi hu­mán ér­tel­mi­ség kultúraképző- és köz­ve­tí­tő sze­re­pe, il­let­ve a lel­kész, pap, kán­tor, ta­ní­tó, is­ko­la­mes­ter, nyom­dász mint szö­veg­te­rem­tő kul­tu­rá­lis kö­zeg al­té­má­ja meg­je­le­nik pél­dá­ul (érin­tő­le­ge­sen) Med­gyesy S. Nor­bert ta­nul­má­nyá­ban, aki négy olyan bú­csús nép­éne­ket tett köz­zé, ame­lyek Szent Koz­ma és Szent Dam­ján 18. szá­za­di lo­ká­lis, nyugat-dunántúli tisz­te­le­té­ről val­la­nak. Köz­köl­té­sze­ti szö­veg­pár­hu­za­mok alap­ján, a kö­zös for­rás­ból sar­ja­dó men­ta­li­tás ha­tá­sá­ra hív­ja fel fi­gyel­met két kor­társ, azo­nos he­lyen tanító/tanuló kle­ri­kus, Loch­ner Já­nos Duna-melléki ka­to­li­kus pap és Sztan­ko­vits Já­nos győ­ri püs­pök ese­té­ben Per­ger Gyu­la. A két pap szin­te azo­nos vál­to­zat­ban jegy­zett le több vi­lá­gi ver­set, ami for­rás­egye­zés­re is utal­hat. Ugyanő egy nyom­dász iro­da­lom­tör­té­ne­ti sze­re­pé­ről, köz­ve­tí­tői és üz­le­ti mód­sze­re­i­ről szá­mol be Czéh Sán­dor vi­lá­gi da­la­i­nak ala­pos be­mu­ta­tá­sa so­rán. A nyom­dász min­den tár­sa­dal­mi ré­teg lí­rai kul­tú­rá­ját jól is­mer­te, ki­adá­sa­i­ba be­le­fog­lal­ta a köz­íz­lés­nek meg­fe­le­lő iro­dal­mi ver­se­ket (pl. Cso­ko­nai, Vö­rös­mar­ty, Döme Ká­roly, Kis­fa­lu­dy Ká­roly és Sán­dor al­ko­tá­sa­it), de Kecs­ke­mé­thy Csa­pó Dá­ni­el és Er­dé­lyi Já­nos nép­köl­té­si gyűj­te­mé­nyek­ből is vá­lo­ga­tott, ala­kí­tott át szö­ve­ge­ket, néha kon­ta­mi­nál­va egy­más­sal. A folk­lór és az iro­da­lom te­rü­le­tén ku­ta­ko­dók szá­má­ra kö­zös, gon­do­lat­éb­resz­tő kér­dés: az itt fel­tárt és do­ku­men­tált mé­di­um­vál­tás ese­té­ben az új­ra­folk­lo­ri­zá­lás lehet‑e a meg­fe­le­lő ki­fe­je­zés? Ha igen, ak­kor mi­lyen ki­kö­té­sek­kel? Pél­dá­ul a szó­be­li em­lé­ke­zet­ből le­jegy­zett al­ko­tá­so­kat pusz­tán írott szö­ve­gek­nek tekintsük‑e, ame­lyek a kor­szak tex­tu­a­li­zá­ci­ós at­ti­tűd­jé­nek meg­fe­le­lő­en szá­mot­te­vő szö­veg­ala­kí­tá­si el­já­rá­son es­tek át?

He­ge­düs Béla Ré­vai Mik­lós Ma­gyar Köl­te­mé­nyes Gyűj­te­mény című ki­adás­ter­vé­nek hir­det­mé­nye­it, kéz­irat­ban ma­radt el­mé­le­ti szö­ve­ge­it, a kon­cep­ció vál­to­zá­sa­it mu­tat­ja be. Mind­ez a for­má­ló­dó, He­ge­düs sza­va­i­val élve „ma­gá­ra ma­ra­dó” iro­da­lom ki­ala­kí­tá­sá­nak tö­rek­vé­sét, anya­gi és szel­le­mi le­he­tő­sé­ge­it szem­lél­te­ti. To­vább­gon­do­lás­ra ér­de­mes az a meg­jegy­zés is, hogy Ré­vai nem a her­de­ri úton kí­vánt ha­lad­ni, ha­nem in­kább egy jó ba­rát­ja, a bé­csi ud­va­ri könyv­tá­ros és szer­ze­tes köl­tő, Mi­cha­el De­nis le­he­tett szá­má­ra a pél­da­kép, aki James Macp­her­son best­sel­le­rét, a kor­szak­ban új­don­ság­nak szá­mí­tó Osszi­ánt for­dí­tot­ta le (Bécs, 1768–1769). Va­jon ho­gyan il­lesz­ked­he­tett (vol­na) iro­dal­mi prog­ram­já­ba ez a hős­köl­te­mény? Egy ki­fej­tett po­é­zis­el­mé­le­tet mu­tat be Laky E. De­me­ter­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­ban Vo­igt Vil­mos. Laky kö­te­te az első ma­gyar nyel­vű kö­zép­is­ko­lai po­é­ti­ka volt, s egy­út­tal az ön­ál­ló, egy­sé­ge­sü­lő tu­do­má­nyos ma­gyar nyelv egyik ta­nú­bi­zony­sá­ga is, in­teg­rál­va Er­dé­lyi Já­nos nép­dal­köl­té­szet­ről szó­ló esz­té­ti­kai írá­sát. Pél­da­tá­rá­ban ma­gyar al­ko­tá­so­kat is sze­re­pel­tet.

3.

A kö­tet föld­raj­zi szem­pon­tú ér­tel­me­zé­si ke­re­te elő­re­ve­tí­ti az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok fel­tá­rá­sát is, amely­re több ta­nul­mány­ban ta­lá­lunk pél­dát, még ak­kor is, ha dek­la­rált cél­juk nem az eu­ró­pai min­ták adap­tá­lá­sá­nak rész­le­tes be­mu­ta­tá­sa. Eh­hez a tö­rek­vés­hez kap­cso­ló­dik a for­dí­tá­sok és a kül­föl­di min­ták sze­re­pé­nek, ha­tá­sá­nak fel­tá­rá­sa.

Vo­igt Vil­mos meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a kor­szak szépirodalmi-poétikai alap­szö­ve­ge­i­nek sze­lek­ci­ó­ja­kor, köz­lé­se­kor (a már em­lí­tett Laky De­me­ter po­é­ti­kai tan­köny­vé­ben is) a ke­vés szá­mú ma­gyar nyel­vű pél­da mel­lett még a né­met do­mi­nál a „mo­dern for­mák” kö­zött. Emel­lett a köz­köl­té­sze­ti anyag­ban is ki­ta­pint­ha­tó a né­met nyelv kul­tú­ra­köz­ve­tí­tő, il­let­ve híd (szű­rő) sze­re­pe a vizs­gált te­rü­le­ten. Áll­jon itt erre pél­da­ként is­mét Czéh Sán­dor nyom­dász, aki a sa­ját pony­vai me­se­anya­gá­ról írja Ipo­lyi Ar­nold­nak, hogy a nyom­dá­já­ban ki­adott da­lok és me­sék nem ere­de­ti­ek (gon­dol­va a szó több­ré­tű je­len­tés­tar­tal­má­ra), ha­nem vagy után­zá­sok vagy né­met­ből való for­dí­tá­sok. A vi­lá­gi da­lok ese­té­ben pél­da a köz­is­mert Gyön­gyöm, Min­kám, el kell vál­nom, amely egy 1808-as né­met vers ké­sőb­bi for­dí­tá­sa.

Tari Luj­za Kiss Dé­nes kot­tás dal­gyűj­te­mé­nyé­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­nak elő­sza­vá­ban, A Du­nán­túl ze­nei jel­le­gében utal arra, hogy a dal­la­mo­kon túl bi­zo­nyos hang­sze­rek (hár­fa, egyes ci­te­ra­for­mák) is német-osztrák szű­rőn ér­kez­tek a Du­nán­túl­ra. Az Er­dé­lyi Já­nos­nak be­kül­dött (1844–1848) anyag ze­nei és szö­veg­be­li he­te­ro­ge­ni­tá­sa, a ta­nul­mány­ban el­szórt föld­raj­zi ada­tok egy-egy dal­lam ér­vé­nyes­sé­gi kö­ré­ről is to­váb­bi iz­gal­mas kér­dé­se­ket vet­nek fel.

Knapp Éva egy du­nán­tú­li gyűj­te­mény egy­le­ve­les pony­va­nyom­tat­vá­nya­i­nak be­mu­ta­tá­sa so­rán hi­vat­ko­zik egy Prá­gá­ból el­ter­jedt kul­tusz­for­má­ra, amely Jé­zus is­me­ret­len szen­ve­dé­sét je­le­ní­tet­te meg. A tel­jes ter­je­del­mük­ben kö­zölt és pre­cí­zen le­írt ima­la­pok a ba­rokk kori val­lá­sos­ság utó­éle­té­nek ta­nú­bi­zony­sá­gai, és a po­pu­lá­ris kul­tú­ra lokális-organizált vo­ná­sá­ra is fel­hív­ják a fi­gyel­met.

Ju­hász Ka­ta­lin Dó­czy Pé­ter (Doj­csin Pe­tár) és Má­tyás ki­rály kocs­mai be­szél­ge­té­sé­ről szó­ló, tré­fás dél­szláv epi­kus ének ti­po­ló­gi­ai vizs­gá­la­tát vég­zi el. Az ének­kel ko­ráb­ban fog­lal­ko­zó Mol­lov ada­ta­it a ma­gyar­or­szá­gi dél­szláv nem­ze­ti­sé­gek kö­ré­ben vég­zett gyűj­té­sek­kel és hang­zó­anya­gok­kal egé­szí­ti ki. Saj­nos a Mil­man Par­ry és Al­bert B. Lord dél­szláv gyűj­té­se­it tar­tal­ma­zó di­gi­tá­lis adat­bá­zis az utób­bi idő­ben nem hoz­zá­fér­he­tő, a szer­zőn a hi­vat­ko­zás hi­á­nyát így is nem kér­het­jük szá­mon.

4.

A kö­tet­ben több írás fog­lal­ko­zik a tör­té­ne­ti ese­mé­nyek fik­ci­o­na­li­zá­lá­sá­nak prob­le­ma­ti­ká­já­val. And­rew C. Rou­se ta­nul­má­nyá­ban a Bécs 1683-as tö­rök ost­ro­ma nyo­mán ke­let­ke­zett lon­do­ni pony­va­bal­la­dák (broad­si­de bal­lad) té­má­ját mu­tat­ja be. A nó­ta­jel­zés­ként idé­zett dal­la­mok vizs­gá­la­ta so­rán ész­re­vet­te, hogy egy konk­rét dal­lam össze­fo­nó­dott egyes közép-európai ese­mé­nye­ket meg­ének­lő bal­la­dák­kal.

Mé­szá­ros Gá­bor Fut a ne­mes című ta­nul­má­nyá­ban Pá­ló­czi Hor­váth Ádám­nak az in­szur­rek­ci­ó­ról és a so­mo­gyi pa­raszt­lá­za­dás­ról való pri­vát és nyil­vá­nos re­ak­ci­ó­i­nak el­lent­mon­dá­sos­sá­gá­ról, 1800 kö­rü­li ver­se­i­nek több­fé­le ol­va­sa­tá­ról ír. Se­res Ist­ván Ró­zsa Sán­dor, a sze­ge­di be­tyár du­nán­tú­li is­mert­sé­gé­ről tu­dó­sít. Iro­dal­mi, tör­té­ne­ti és nép­raj­zi for­rá­so­kat mu­tat be, ér­de­kes kér­dést vet fel, saj­nos még­is bá­tor konk­lú­zió nél­kül ma­rad.

Konklúzió

A kö­tet ta­nul­má­nya­i­nak ol­va­sá­sa so­rán fel­me­rül­het ben­nünk a kér­dés, hogy az egyes ter­mi­nu­sok ko­ra­be­li ér­tel­me­zé­sé­ben létezhetett‑e ér­tel­mi­sé­gi kon­szen­zus? Avagy he­lye­seb­ben já­runk el, ha akár min­den szö­veg, kéz­ira­tos vagy nyom­ta­tott gyűj­te­mény ese­té­ben egy­elő­re in­kább új for­rá­sok be­vo­ná­sá­val ha­la­dunk egy ala­po­sabb ér­tel­me­zés felé? És ez­zel el is ér­ke­zünk a lép­ték prob­lé­má­já­hoz.

A kö­tet cél­ki­tű­zé­se és a Do­romb so­ro­zat­ban éven­te, ala­pos fi­lo­ló­gi­ai mun­ka ered­mé­nye­ként meg­je­le­nő ta­nul­má­nyok ref­le­xi­ó­ra sar­kall­ják a folk­lo­ris­tát a folk­lo­risz­ti­ka be­vett, klasszi­kus mű­fa­ji ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak hasz­ná­la­tát te­kint­ve is. Rég­óta tud­juk, hogy az egyes mű­fa­ji ka­te­gó­ri­ák vissza­me­nő­le­ges hasz­ná­la­ta meg­le­he­tő­sen prob­le­ma­ti­kus, ahogy arra már Hor­váth Já­nos is fel­hív­ta a fi­gyel­met pél­dá­ul Ré­vai ese­té­ben, aki a Volks­li­ed szó alatt nem nép­da­lo­kat, ha­nem köz-énekeket, a vi­lá­gi köl­té­szet da­rab­ja­it ér­tet­te. Ugyan­er­re a prob­le­ma­ti­ká­ra hív­ta fel a fi­gyel­met már több folk­lo­ris­ta is, pél­dá­ul Gu­lyás Ju­dit a mese, nép­me­se kap­csán a re­form­kor­ra vo­nat­ko­zó­an, hi­szen a ké­sőbb ki­ala­kult disz­cip­lí­nák hi­te­les­sé­gi kri­té­ri­u­mai a kor­szak­ban ir­re­le­ván­sak vol­tak. Zrí­nyi Mik­lós és a folk­lór kap­cso­la­tá­ról szó­ló ta­nul­má­nyá­ban Vo­igt Vil­mos is meg­jegy­zi, hogy ne­héz meg­mon­da­ni a 17. szá­zad vi­szony­la­tá­ban, mi a folk­lór és mi nem az. Per­sze egy­ál­ta­lán nem egy­sze­rűbb a hely­zet az ál­ta­la „min­den­na­pi folk­lór­nak” ne­ve­zett je­len­sé­gek, pl. hi­e­del­mek ese­té­ben sem.

Ez­zel az utol­só gon­do­lat­tal arra sze­ret­ném fel­hív­ni a fi­gyel­met, ami­re a kö­tet szer­kesz­tő­je már hosszú évek óta tö­rek­szik: az egyes tu­do­mány­sza­kok­ban fel­tett kér­dé­sek több disz­cip­lí­na együt­tes mun­ká­já­val vá­la­szol­ha­tók meg, a szö­ve­gek mel­lett a vi­zu­a­li­tás, a zene, a fenn­ma­radt dal­la­mok vizs­gá­la­tá­val.

A köz­köl­té­sze­ti ku­ta­tá­sok ed­di­gi ered­mé­nyei nagy­ban hoz­zá­já­rul­tak ah­hoz, hogy a folk­lórt, „folk­lo­ri­kus szö­ve­ge­ket” di­na­mi­kus rend­szer­ként ér­tel­mez­hes­sük. Elő­rébb jut­ha­tunk a sti­lisz­ti­kai kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­ban, az ar­chí­vu­mok­ban pi­he­nő, év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb le­jegy­zett, vissza­me­nő­le­ge­sen pe­dig tö­re­dé­kes­nek te­kin­tett folk­lór köz­lé­sek történeti-társadalmi szem­pon­tú ér­tel­me­zé­se­kor, a táji vál­to­za­tok fel­tér­ké­pe­zé­se­kor is. A fő cél a folklorizálódás-folklorizáció pon­to­sabb, fo­lya­ma­ti mo­dell­jé­nek fel­ál­lí­tá­sa le­het. Mind­eh­hez gon­do­lat­éb­resz­tő meg­fon­to­lá­so­kat tar­tal­maz a Do­romb itt be­mu­ta­tott kö­te­te.

A szerző az ELTE BTK Folklore Tanszékének egyetemi adjunktusa.
No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?