könyvismertetés

Ko­vács Esz­ter, „Légy cse­hek­nek párt­fo­gó­ja, ma­gya­rok­nak szó­szól­ló­ja…”: Cseh–magyar je­zsu­i­ta össze­füg­gé­sek a kez­de­tek­től 1773-ig, Bu­da­pest, PPKE–OSZK, 2015, 367.

Ko­vács Esz­ter 2009-ben a Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem Tör­té­ne­lem­tu­do­má­nyi Dok­to­ri Is­ko­lá­já­ban szer­zett PhD fo­ko­za­tot a Ma­gyar­or­szá­gi je­zsu­i­ták és a cseh rend­tar­to­mány (Cseh­or­szág, Mor­va­or­szág és Szi­lé­zia) 1773-ig című dok­to­ri ér­te­ke­zé­sé­vel, et­től az év­től az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár mun­ka­tár­sa. Ku­ta­tá­si te­rü­le­te a cseh–magyar kap­cso­la­tok a 16–18. szá­zad­ban. Mo­nog­rá­fi­á­ja 2015-ben je­lent meg a Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem és az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár ki­adá­sá­ban. A szer­ző az elő­szót kö­ve­tő­en há­rom na­gyobb fe­je­zet­ben mu­tat­ja be a cseh–magyar tör­té­nel­mi kap­cso­la­to­kat és azok mű­ve­lő­dés­re gya­ko­rolt hatását.

Elő­sza­vá­ban té­ma­vá­lasz­tá­sát a 16–18. szá­za­di cseh–magyar ka­to­li­kus kap­cso­lat­rend­szer fel­tá­rat­lan­sá­gá­val in­do­kol­ja. A vizs­gált idő­sza­kot két rész­re oszt­ja, kor­szak­ha­tár­ként 1623-at je­lö­li meg, amely a je­zsu­i­ta rend tör­té­ne­té­ben for­du­ló­pon­tot je­len­tett (a je­zsu­i­ta rend prá­gai meg­te­le­pe­dé­sé­től 1623-ig, az ön­ál­ló cseh je­zsu­i­ta rend­tar­to­mány lét­re­jöt­té­ig, és 1623-tól 1773-ig). Bo­hus­lav Bal­bín ter­mi­nus­hasz­ná­la­tát kö­ve­ti a szer­ző, ami­kor az is­ko­lai anya­köny­vek vizs­gá­la­ta so­rán a hall­ga­tók szár­ma­zá­sát vizs­gál­va a „Bohemus/cseh” ki­fe­je­zés­sel csak a Cseh Ki­rály­ság te­rü­le­té­ről ér­ke­ző­ket je­lö­li, „mor­va” ter­mi­nus­sal a Mor­va­or­szág­ból és „sziléziai”-val a Szi­lé­zi­á­ból ér­ke­ző­ket. A „hun­ga­rus” ki­fe­je­zés nem nem­ze­ti­sé­get ha­tá­roz meg (kö­zöt­tük van­nak ma­gya­rok, szlo­vá­kok, né­me­tek és cse­hek), ha­nem te­rü­let­hez való tartozást.

A Cseh–magyar kap­cso­la­tok a 16–18. szá­zad­ban című első fe­je­zet­ben rö­vi­den össze­fog­lal­ja Cseh- és Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­tét. 1526-ban, II. La­jos ha­lá­lát kö­ve­tő­en a Habs­burg di­nasz­tia örök­lő­dés út­ján meg­sze­rez­te a cseh és a ma­gyar trónt. Kö­zel egy év­szá­zad­dal ké­sőbb a cseh ren­dek fel­kel­tek II. Fer­di­nánd köz­pon­to­sí­tó és a pro­tes­táns egy­há­za­kat kor­lá­to­zó ural­ko­dá­sa el­len. A je­zsu­i­tá­kat az ural­ko­dó rossz ta­nács­adó­i­ként bű­nös­nek tar­tot­ták és az or­szág el­ha­gyá­sá­ra szó­lí­tot­ták fel. 1620. no­vem­ber 8‑án azon­ban, az alig egy­órá­nyi fe­hér­he­gyi csa­tá­ban meg­sem­mi­sí­tő ve­re­sé­get szen­ved­tek el a pro­tes­táns ren­dek, ami­nek kö­vet­kez­mé­nye az lett, hogy az or­szá­got a Habs­burg örö­kös tar­to­má­nyok közé ik­tat­ták és bel­ső vi­szo­nya­it ra­di­ká­li­san át­ala­kí­tot­ták. A vál­to­zá­so­kat a Meg­újí­tott Or­szá­gos Rend­tar­tás ko­di­fi­kál­ta Cseh­or­szág­ban 1627-ben, Mor­va­or­szág­ban pe­dig egy év­vel ké­sőbb. A rend­tar­tás XXXIII/A cik­ke­lye egye­dü­li el­fo­ga­dott val­lás­ként a ka­to­li­kus val­lást ne­vez­te meg, a más val­lást gya­kor­lók­nak, így a pro­tes­tán­sok­nak is el kel­lett hagy­ni­uk az or­szá­got. Az exu­lán­sok a meg­lé­vő kap­cso­la­ta­i­kat fel­hasz­nál­va Len­gyel­or­szág­ban és Felső-Magyarországon te­le­ped­tek le, mint pél­dá­ul Jan Amos Ko­menský Sárospatakon.

A Cseh–magyar je­zsu­i­ta tör­té­nel­mi kap­cso­la­tok 1773-ig című má­so­dik fe­je­zet­ben a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­kel szo­ros össze­füg­gés­ben be­szél a szer­ző a ka­to­li­ku­sok cseh­or­szá­gi hely­ze­té­nek vál­to­zá­sá­ról. A hu­szi­tiz­must kö­ve­tő­en a la­kos­ság zöme nem tar­to­zott a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­hoz, amely a lu­the­ri és a kál­vi­ni ta­nok meg­erő­sö­dé­sé­vel még in­kább meg­gyön­gült. A trón­ra lépő Habs­burg di­nasz­tia min­dent meg­tett (je­zsu­i­tá­kat hí­vott az or­szág­ba) an­nak ér­de­ké­ben, hogy a la­kos­sá­got ka­to­li­kus hit­re té­rít­se. Az első je­zsu­i­ták Bécs­ből ér­kez­tek Cseh­or­szág­ba az­zal a cél­lal, hogy fel­len­dít­sék a hit­éle­tet és kol­lé­gi­u­mo­kat ala­kít­sa­nak. Az első kol­lé­gi­u­mot 1556-ban ala­pí­tot­ták meg Prá­gá­ban, amely­ből ké­sőbb aka­dé­mia lett, majd 1616-ban az ural­ko­dó­tól egye­te­mi ran­got ka­pott. Ugyan­csak 1556-ban lé­te­sí­tet­tek is­ko­lát és kol­lé­gi­u­mot Ol­mü­tz­ben, ahol ké­sőbb aka­dé­mia is mű­kö­dött, 1578-ban kol­lé­gi­u­mot Br­ünn­ben, 1584-ben Český Krum­lov­ban, 1590-ben Chom­utov­ban, 1594-ben Jindřichův Hra­dec­ben és 1597-ben Klads­kó­ban. A kol­lé­gi­u­mok ala­pí­tá­sá­val egy idő­ben ta­ná­rok és di­á­kok ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­ről, akik ki­hasz­nál­ták a cseh­or­szá­gi le­he­tő­sé­ge­ket. A 1556–1622 kö­zöt­ti idő­szak­ban több mint 120 ma­gyar­or­szá­gi rend­tag töl­tött hosszabb vagy rö­vi­debb időt cseh- vagy mor­va­or­szá­gi rend­há­zak­ban, pél­dá­ul Szán­tó Ara­tor Ist­ván vagy Kál­di György. A te­rü­le­ti kö­zel­ség­nek kö­szön­he­tő­en az 1566–1622 kö­zöt­ti idő­szak­ban az ol­mü­tzi aka­dé­mi­á­nak 305 ma­gyar­or­szá­gi hall­ga­tó­ja volt, ez­zel szem­ben a prá­gai je­zsu­i­ta aka­dé­mi­á­nak az 1573–1622 kö­zöt­ti idő­szak­ban csak 22. A fő­ne­me­si csa­lá­dok – pél­dá­ul az Il­lés­há­zy­ak és a Pál­ffyak – gyer­me­kei is elő­sze­re­tet­tel lá­to­gat­ták a cseh­or­szá­gi egye­te­me­ket. A ren­di fel­ke­lés ki­tö­ré­se­kor a je­zsu­i­ták­nak el kel­lett hagy­ni­uk az or­szá­got, ám a fe­hér­he­gyi csa­tát kö­ve­tő­en vissza­tér­het­tek le­rom­bolt házaikba.

Az ön­ál­ló cseh rend­tar­to­mány ter­ve már a fel­ke­lést meg­elő­ző­en is meg­fo­gal­ma­zó­dott, azon­ban a ge­ne­rá­lis csak 1622. de­cem­ber 10-én en­ge­dé­lyez­te a kü­lön­vá­lást, amit a tar­to­mány nagy­sá­gá­val és a rend hely­ze­té­nek Cseh­or­szág­ban való meg­szi­lár­du­lá­sá­val in­do­kolt. A tar­to­mány­fő­nök a Nagy­szom­bat mel­let­ti Bá­hony­ból szár­ma­zó Rumer Ger­gely lett. A rend hely­ze­té­nek mor­va­or­szá­gi meg­szi­lár­du­lá­sá­ban ko­moly sze­re­pet ját­szott Franz von Di­et­richs­te­in ol­mü­tzi püs­pök, aki ki­ter­jedt kap­cso­lat­rend­sze­ré­nek kö­szön­he­tő­en tá­mo­ga­tást nyúj­tott az újon­nan ki­ala­ku­ló kol­lé­gi­u­mok­nak Znoj­mó­ban, Jih­la­vá­ban és Uher­ské Hra­diště­ben. A szi­lé­zi­ai Ne­is­sé­ben a be­fo­lyá­sos rend­tag, Ch­ri­stop­ho­rus Sch­nei­ner köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en in­dult el 1624-ben a je­zsu­i­ták ál­tal szer­ve­zett gram­ma­ti­kai kép­zés. Az át­ala­kult po­li­ti­kai hely­zet és az ön­ál­ló rend­tar­to­mány te­hát nagy fel­len­dü­lést ho­zott a cseh ko­ro­na or­szá­ga­i­nak ka­to­li­kus in­téz­mény­rend­sze­ré­ben és ke­gyes­sé­gi éle­té­ben, a cseh–magyar kap­cso­la­tok­nak ugyan­ak­kor némi meg­la­zu­lá­sát ered­mé­nyez­te. Míg 1618-at meg­elő­ző­leg nagy szám­ban ta­nul­tak ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok Cseh­or­szág­ban, ad­dig az ön­ál­ló­su­lást kö­ve­tő­en ez a szám mi­ni­má­lis­ra csökkent.

Ma­gyar­or­szá­gon Oláh Mik­lós esz­ter­go­mi ér­sek pró­bál­ta elő­ször meg­ho­no­sí­ta­ni a je­zsu­i­ta ren­det és kol­lé­gi­u­mot lét­re­hoz­ni. 1561-ben si­ke­rült Nagy­szom­bat­ban kol­lé­gi­u­mot ala­pí­ta­ni, azon­ban az első meg­te­le­pe­dés nem volt ered­mé­nyes a tá­mo­ga­tók hi­á­nya mi­att. Te­téz­te a bajt, hogy 1567-ben a kol­lé­gi­um épü­le­te meg­sem­mi­sült és a rek­tor meg­halt, ezt kö­ve­tő­en a je­zsu­i­tá­kat vissza­hív­ták. Er­dély­ben Bá­tho­ry Ist­ván fe­je­de­lem pró­bál­ta le­te­le­pí­te­ni a je­zsu­i­tá­kat. 1579-ben Ko­lozs­mo­nos­to­ron kol­lé­gi­u­mot ala­pí­tot­tak, ami csak 1588-ig mű­köd­he­tett, mert Bá­tho­ry Zsig­mond fe­je­de­lem ki­til­tot­ta őket az or­szág­ból. Ma­gyar­or­szá­gon több si­ker­te­len kí­sér­let tör­tént a je­zsu­i­ta rend vissza­té­ré­sé­re, azon­ban csak Bocs­kai Ist­ván had­já­ra­ta után, 1608-ban jött lét­re Ho­mon­nán re­zi­den­cia és Nagy­szom­bat­ban rend­ház és is­ko­la. A ma­gyar­or­szá­gi je­zsu­i­ták szá­má­ra fon­to­sab­bak vol­tak a cseh­or­szá­gi kol­lé­gi­u­mok, mint a cseh­or­szá­gi je­zsu­i­ták szá­má­ra a ma­gyar­or­szá­gi­ak; ez a hely­zet csak a ren­di fel­ke­lés ide­jén vál­to­zott meg né­mi­leg, ami­kor a je­zsu­i­ták­nak más or­szá­gok­ban kel­lett me­ne­dé­ket ke­res­ni­ük, így Ma­gyar­or­szá­gon is nö­ve­ke­dett a szá­muk. A fel­ke­lés le­ve­ré­sét kö­ve­tő­en a cseh je­zsu­i­ták né­hány ki­vé­tel­től el­te­kint­ve el­hagy­ták Ma­gyar­or­szá­got, majd az ön­ál­ló cseh rend­tar­to­mány lét­re­jöt­tét kö­ve­tő­en a ma­gyar rend­ta­gok tá­voz­tak a cseh te­rü­le­tek­ről. Ma­gyar­or­szág ez­után is az oszt­rák pro­vin­ci­á­hoz tar­to­zott, ezért ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok in­kább vá­lasz­tot­ták az oszt­rák egye­te­me­ket, mint a cseh- és morvaországiakat.

A 17. szá­zad első év­ti­ze­de­i­ben a Nagy­szom­bat­ban, Győr­ben és Po­zsony­ban mű­kö­dő kol­lé­gi­u­mok­ban kis szám­ban él­tek cseh je­zsu­i­ták. A szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ez a szám né­mi­leg nö­ve­ke­dett. A nagy­szom­ba­ti egye­tem ta­ná­rai kö­zött ta­lá­lunk cseh- és mor­va­or­szá­gi szár­ma­zá­sú­a­kat is, pél­dá­ul Alo­i­si­us Matt­heid­est, aki eti­ka­ta­nár volt a böl­csész­ka­ron. 1649-ben Tren­csén­ben nyílt je­zsu­i­ta gim­ná­zi­um és kol­lé­gi­um, ugyan­eb­ben az év­ben Sel­mec­bá­nyán is meg­te­le­ped­tek, ahol gim­ná­zi­u­mot mű­köd­tet­tek. 1654-ben Kas­sán ala­pí­tot­tak kol­lé­gi­u­mot, ahol 1655–1656 kö­zött Ven­ces­laus Ku­bi­ei cseh je­zsu­i­ta ta­ní­tott. 1690 után a je­zsu­i­ták­nak le­he­tő­sé­gük nyílt arra, hogy Er­dély­ben is új rend­há­za­kat és kol­lé­gi­u­mo­kat ala­pít­sa­nak, pél­dá­ul 1690-ben Bras­só­ban misszió­ál­lo­mást hoz­tak lét­re. A Ma­gyar­or­szág és Er­dély te­rü­le­tén már mű­kö­dő vagy újon­nan ala­pí­tott rend­há­zak­ban és kol­lé­gi­u­mok­ban ki­sebb vagy na­gyobb szám­ban mű­köd­tek cseh és mor­va je­zsu­i­ták. Te­vé­keny­sé­gük eb­ben az idő­szak­ban a misszió­ál­lo­má­sok és kol­lé­gi­u­mok lét­re­ho­zá­sá­ra összpontosult.

A kap­cso­la­tok ha­tá­sa a ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lő­dés­re című har­ma­dik fe­je­zet­ben Bo­hus­lav Bal­bín Bo­he­mia sanc­ta és He­ve­ne­si Gá­bor Un­ga­ri­cae sanc­ti­ta­tis in­di­cia című mű­vén ke­resz­tül mu­tat­ja be kö­zös szent­je­ink­nek (az Árpád- és a Přemysl-ház szent­jei, Szent Hed­vig és Szent Ág­nes) a tör­té­nel­mi együtt­élés so­rán ki­ala­ku­ló kul­tu­szá­nak a nyo­ma­it Ma­gyar­or­szá­gon és Cseh­or­szág­ban. Mind­két je­zsu­i­ta szer­ző fog­lal­ko­zik több kö­zös szent­tel és szent­éle­tű em­ber­rel, azon­ban el­té­rő ará­nyok­ban ír­nak ró­luk. Ka­piszt­rán Szent Já­nos élet­raj­zát pél­dá­ul mind­ket­ten köz­lik, de míg Bal­bín a ma­gyar­or­szá­gi te­vé­keny­sé­gé­ről sem­mit nem ír, ez­zel szem­ben He­ve­ne­si ki­zá­ró­lag ezt he­lye­zi előtérbe.

Fon­tos ki­emel­ni a cseh–magyar kap­cso­la­tok vi­szony­la­tá­ban a Cseh­or­szág­ból szár­ma­zó je­zsu­i­ták Felső-Magyarországon, a nyel­vi­leg ro­kon szláv kö­zös­ség­ben vég­zett misszi­ós és lel­ki­pász­to­ri te­vé­keny­sé­gét. A pro­tes­táns lel­ké­szek bib­li­kus cseh nyelv­hasz­ná­la­tá­val szem­ben a ka­to­li­kus pa­pok – Páz­mány Pé­ter ki­fe­je­zett szor­gal­ma­zá­sát kö­vet­ve – tö­re­ked­tek az itt élő szláv la­kos­ság nyel­vé­hez al­kal­maz­kod­va hir­det­ni az igét és nyom­tat­vá­nyo­kat kiadni.

A mo­nog­rá­fia füg­ge­lé­ké­ben Lu­kács Lász­ló for­rás­köz­lé­sé­re tá­masz­kod­va táb­lá­za­tos for­má­ban meg­ta­lál­juk mind­azon je­zsu­i­ták­nak a név­so­rát, akik Ma­gyar­or­szág­ról szár­maz­tak és a cseh tar­to­má­nyok­ban te­vé­keny­ked­tek 1623-ig, és azo­két a cseh‑, mor­va­or­szá­gi és szi­lé­zi­ai je­zsu­i­tá­két, akik Ma­gyar­or­szá­gon él­tek 1623-ig és 1623–1773 között.

Ko­vács Esz­ter mo­nog­rá­fi­á­ja a cseh–magyar je­zsu­i­ta kap­cso­lat­rend­szer adat­gaz­dag át­te­kin­té­se. A mo­nog­rá­fia hi­ány­pót­ló mun­ka, mi­vel Lu­kács Lász­ló for­rás­köz­lé­sét fel­hasz­nál­va uni­ká­lis mó­don azok­ra a je­zsu­i­ta rend­ta­gok­ra fó­kusz­ál, akik hun­ga­rus­ként Cseh­or­szág­ban ta­nul­tak vagy ta­ní­tot­tak, vagy cseh, mor­va vagy szi­lé­zi­ai szü­le­té­sű­ként Ma­gyar­or­szá­gon vé­gez­ték ta­nul­má­nya­i­kat vagy itt ok­tat­tak. A szer­ző a rend Cseh- és Ma­gyar­or­szá­gon való meg­ho­no­sí­tá­sá­tól kezd­ve egé­szen 1773-ig min­den olyan rend­tag elő­me­ne­te­lét meg­vizs­gál­ta, aki­ről az is­ko­lai anya­köny­vek adat­tal ren­del­kez­nek. Vizs­gá­la­ta olyan kap­cso­lat­há­ló­zat ki­ala­ku­lá­sát raj­zol­ta meg, amely a ké­sőb­bi­ek­ben ko­moly ha­tás­sal volt mint Cseh‑, mint pe­dig Ma­gyar­or­szág bel­ső viszonyaira.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos segédmunkatársa

Summary

The mo­no­gra­ph by Esz­ter Ko­vács, “Légy cse­hek­nek párt­fo­gó­ja, ma­gya­rok­nak szó­szól­ló­ja…”: Cseh–magyar je­zsu­i­ta össze­füg­gé­sek a kez­de­tek­től 1773-ig pro­vi­des an int­ro­duc­ti­on to the Jesu­its of the early mo­dern pe­ri­od, who were born in Hun­gary and wor­ked in the Pro­vin­ces of the Cz­ech Crown (Bo­he­mia, Mo­ra­via, and Si­le­sia), as well as to the mem­bers of the same or­der born in the Cz­ech Lands and func­tion­ing in Hun­gary. Bo­he­mia had not been Ro­man Catho­lic even be­fo­re the dawn of the Re­for­mati­on. Af­ter the batt­le of Mo­hács, a mem­ber of the Habs­burg dy­nasty, Fer­di­nand I was crow­ned the king of both Hun­gary and Bo­he­mia. To sup­port the po­li­cy of the Catho­lic em­pe­ror, Jesu­its were draf­ted into both count­ri­es. A num­ber of scho­ols, col­l­e­ges, and uni­ver­sit­i­es were fo­un­ded by them, and a lot of Hun­ga­ri­an stu­dents at­ten­ded the­ir scho­ols in Bo­he­mia bet­ween 1560 and 1623. At the outbreak of the Cz­ech up­ri­sing, Jesu­its had to le­ave the count­ry, alt­ho­ugh they were al­lo­wed to re­turn soon af­ter­wards. In 1623 an in­de­pen­dent Jesu­it pro­vin­ce was fo­un­ded for the cont­rol and di­rec­ti­on of ins­ti­tu­tes and re­li­gi­o­us life in the Lands of the Cz­ech Crown. This se­pa­ra­ti­on from the ad­mi­nistra­ti­on of the Austro-Hungarian pro­vin­ce ca­u­s­ed a me­as­urab­le dec­line of re­la­tions bet­ween Cz­ech and Hun­ga­ri­an Jesu­its by the midd­le of the 17^th century.

Tagged cseh–magyar kapcsolatok, jezsuita rend, kora újkor, vallási üldözés