recenzió

Papp Kin­ga, Toll­for­ga­tó Kál­no­ki­ak: Csa­lá­di írás­hasz­ná­lat a 17–18. szá­za­di Er­dély­ben, Ko­lozs­vár, Er­dé­lyi Mú­ze­um–Egye­sü­let, 2015 (Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos Fü­ze­tek, 284).

Az Er­dé­lyi Mú­ze­um–Egye­sü­let az Er­dé­lyi Tu­do­má­nyos Fü­ze­tek so­ro­za­tá­ban fi­a­tal ku­ta­tók ki­vá­ló dok­to­ri dol­go­za­ta­it te­szi köz­zé. Papp Kin­ga kö­te­te is a pár év­vel ko­ráb­ban meg­vé­dett dol­go­za­tá­nak ki­egé­szí­tett vál­to­za­ta, amely­ben a szer­ző a Kál­no­ki csa­lád tör­té­ne­té­be a 17. szá­zad má­so­dik fe­lé­től nagy­já­ból a 18. szá­zad utol­só har­ma­dá­ig nyújt be­te­kin­tést. Ami­kor csa­lád­tör­té­ne­tet em­lí­tünk, el­múlt ko­rok po­li­ti­kai, ér­tel­mi­sé­gi, ka­to­nai szem­pont­ból ki­emel­ke­dő sze­mé­lyi­sé­gek élet­raj­za­i­ra, pá­lya­be­mu­ta­tá­sá­ra gon­do­lunk el­ső­sor­ban. Papp Kin­ga köny­ve azon­ban nem er­ről szól. A kö­tet cí­mé­vel is jel­zi, írás­hasz­ná­la­ti vizs­gá­la­tot vé­gez: a csa­lád­tör­té­net egyes alak­ja­it sa­ját szö­ve­ge­i­ken ke­resz­tül mu­tat­ja be, vagy­is a szer­ző nem vál­lal­ko­zik a min­den­tu­dó nar­rá­tor sze­re­pé­re, alak­jai ma­guk „be­szél­nek” ma­guk­ról, egy­más­nak – és ne­künk, ol­va­sók­nak is. Ugyan­ak­kor mi­köz­ben a szer­ző a csa­lád egyes tag­ja­i­nak írás­szo­ká­sa­it és ‑meg­ol­dá­sa­it vizs­gál­ja, a tör­té­ne­ti tu­do­má­nyok szá­má­ra is olyan fon­tos rész­le­tek tá­rul­nak fel, ame­lyek egy csa­lád­tör­té­ne­ti mo­nog­rá­fi­á­hoz nél­kü­löz­he­tet­le­nek lesz­nek. Papp Kin­ga köny­vé­nek ta­lán leg­fon­to­sabb ered­mé­nye az el­ső­sor­ban a sep­si­szent­györ­gyi, a ko­lozs­vá­ri és a bu­da­pes­ti le­vél­tá­rak­ban és könyv­tá­rak­ban ta­lált, jó­részt is­me­ret­len for­rá­sok fel­tá­rá­sa, ame­lyek­nek egy ré­szét köny­vé­ben köz­zé is tet­te. Leg­alább ek­ko­ra ér­de­me az is, hogy ezt a – for­rás­adott­sá­gok mi­att sok helyt hé­za­gos – szö­veg­hal­mazt kö­vet­he­tő és az ol­va­só kí­ván­csi­sá­gát fel­éb­resz­tő nar­rá­ci­ó­ba tud­ta foglalni.

A szer­ző a kö­tet be­ve­ze­tő­jé­ben ki­je­lö­li azo­kat a szem­pon­to­kat, ame­lyek a ku­ta­tás és az elem­zés irá­nya­it meg­ha­tá­roz­ták: fel­hív­ja a fi­gyel­met az írás­szo­kás mint ku­ta­tá­si te­rü­let iránt meg­nö­ve­ke­dett szak­mai fi­gye­lem­re, a téma több tu­do­mány­ág fe­lő­li meg­kö­ze­lít­he­tő­sé­gé­nek le­he­tő­sé­ge­i­re, és arra, hogy vizs­gá­la­ti mód­sze­re­it ki­ter­jeszt­he­tő­nek gon­dol­ja a régi ko­rok szö­ve­ge­i­re is, hi­szen az én­rep­re­zen­tá­ci­ós mű­fajok­nak (le­vél, nap­ló, me­mo­ri­á­lé stb.) mennyi­sé­gi­leg is fon­tos idő­sza­ka a 17–18. szá­zad. A be­ve­ze­tő leg­fon­to­sabb ki­je­len­té­se, hogy a szer­ző cél­ja az össze­gyűj­tött szö­ve­gek men­ta­li­tás­tör­té­ne­ti­leg ér­té­kel­he­tő vizs­gá­la­ta és nem a vizs­gált tex­tu­sok tar­tal­mi be­mu­ta­tá­sa. Vagy­is sok­kal in­kább a ho­gyan (írt) és a mi­ért (írta) kér­dé­sek­re kí­ván vá­laszt adni, mint­sem az ok-okozati össze­füg­gé­sek fel­tá­rá­sá­ra vállalkozik.

A szer­ző a kö­tet má­so­dik fe­je­ze­té­ben (For­rá­sok és dis­kur­zu­sok) tisz­táz­za azo­kat a kér­dé­se­ket, ame­lyek azt érin­tik, hogy mely szö­ve­gek vál­hat­nak tár­gyá­vá az írás­ha­bi­tus és írás­hasz­ná­lat vizs­gá­latnak. Az elem­zés­re ke­rü­lő szö­ve­ge­ket az iro­da­lom­tör­té­ne­ti ká­non­ban (fon­tos) sze­re­pet nem ját­szó Kál­no­ki csa­lád négy, el­ső­sor­ban nem tol­lat, ha­nem in­kább kar­dot for­ga­tó tag­ja fo­gal­maz­ta meg. A ha­gyo­má­nyos mű­fa­ji ka­te­go­ri­zá­ció (mis­szi­lis le­vél, nap­ló, kró­ni­ka­rész­let, me­mo­ri­á­lé, fel­jegy­zés, tes­ta­men­tum) sze­rint meg­le­he­tő­sen he­te­ro­gén szö­veg­anyag­gal dol­go­zik a szer­ző, eze­ket vi­szont sze­ren­csé­sen egy­be­fog­ja az eg­odo­ku­men­tum – sa­ját anya­gá­ra sza­bott és az el­mé­le­ti ke­re­tek ki­je­lö­lé­sét is hor­do­zó – fo­gal­má­nak be­ve­ze­té­sé­vel. Az ön­ref­lex­ív­nek és az ön­rep­re­zen­tá­ció ki­fe­je­ző­dé­se­ként te­kin­tett tex­tu­sok­hoz a re­to­ri­ka és a tex­to­ló­gia gya­kor­la­ti esz­köz­tá­rá­val kö­ze­lít, a vizs­gá­lat vi­szony­lag tág idő­sza­ká­ban te­hát mik­ro­szin­tű elem­zést vé­gez olyan szö­ve­ge­ken, ame­lyek­nek szer­ző­sé­ge kap­csán nem fel­tét­le­nül ad­ha­tók egy­ér­tel­mű vá­la­szok. A szö­veg­vizs­gá­lat el­mé­le­ti is­ko­lá­zott­sá­gát ép­pen a kulcs­fo­gal­mak itt tör­té­nő be­ve­ze­té­se jel­zi, a hosszas te­o­re­ti­kus fej­te­ge­té­sek he­lyett ezek mű­köd­tet­he­tő­sé­gét mu­tat­ja meg a to­váb­bi fejezetekben.

A kö­tet „hő­se­it” Papp Kin­ga a tá­gabb tár­sa­dal­mi kon­tex­tu­a­li­zá­ció se­gít­sé­gé­vel hoz­za kö­ze­lebb (III. A szé­kely ne­me­sek tár­sa­dal­mi, fe­le­ke­ze­ti és gaz­da­sá­gi hely­ze­te a 17. szá­zad vé­gén – a 18. szá­zad első fe­lé­ben), a mak­ro­te­rep olyan meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­i­nek ki­eme­lé­sé­re tö­rek­szik, ame­lyek a szé­kely ne­me­si tár­sa­da­lom éle­tét, és így ér­te­lem­sze­rű­en a „va­la­mi­lyen he­lyi elöl­já­rói funk­ci­ót” be­töl­tő Kál­no­ki csa­lá­dét is nagy vo­na­lak­ban jel­le­mez­ték. A csa­lád­ta­gok a tár­sa­dal­mi meg­íté­lés szem­pont­já­ból hol több, hol ke­ve­sebb si­ker­rel büsz­kél­ked­het­tek, éle­tü­ket erő­tel­je­sen be­fo­lyá­sol­ta és meg­ha­tá­roz­ta a fe­le­ke­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség. A szé­kely­föl­di ka­to­li­ku­so­kat a csa­lád e kö­tet­ben ki­emelt tag­jai több­fé­le mó­don is erő­sí­tet­ték, az egy­ház éle­té­ben ját­szott sze­re­pük­ről az érin­tett csa­lád­ta­gok­ról szó­ló fe­je­ze­tek­ben kü­lön is ér­te­ke­zik a szer­ző. A tár­sa­dal­mi és fe­le­ke­ze­ti kon­tex­tus for­mál­ja azo­kat a ke­re­te­ket, ame­lyek kö­zött a négy csa­lád­tag alak­ja el­he­lyez­he­tő. Ez a fe­je­zet ve­zet át te­hát a könyv elem­ző ré­sze­i­hez (a IV. fe­je­zet­hez és en­nek al­fe­je­ze­te­i­hez), ame­lyek­ben a négy csa­lád­tag hát­ra­ha­gyott szö­ve­ge­it, ezek meg­írá­sá­nak mi­ként­jét tár­ja fel és elem­zi a szer­ző. Az egyes csa­lád­ta­gok be­mu­ta­tá­sa és a vá­lasz­tott téma sze­rin­ti tár­gya­lá­suk idő­ren­di sor­rend­ben tör­té­nik, amely nem­csak a li­ne­á­ris szem­lé­let sa­ját lo­gi­ká­já­ból kö­vet­ke­zik, de a szö­ve­gek ese­ten­kén­ti egy­más­ra épü­lé­se is ezt kö­ve­te­li meg.

A szö­veg­fel­tá­rást és ‑elem­zést Papp Kin­ga a fő­leg ka­to­nás­ko­dó Kál­no­ki Ist­ván 1645 má­ju­sa és szep­tem­be­re kö­zött ve­ze­tett idő­sza­kos úti­nap­ló­já­nak és vég­ren­de­le­té­nek be­mu­ta­tá­sá­val in­dít­ja: olyan csa­lád­tag­gal te­hát, aki­nek éle­té­ben – bár ő maga nem volt az, és nem is szá­mí­tot­ta ma­gát a kor „ér­tel­mi­sé­gi elit­jé­hez” – fon­tos sze­re­pet ját­szott az írás. Ez az in­dí­tás azért is sze­ren­csés, mert Kál­no­ki Ist­ván nap­ló­ja ese­té­ben a kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ció ál­tal foly­ta­tott nap­ló, egy tex­tus to­vább­vi­te­lé­nek, to­vább­írá­sá­nak pél­dá­ját fi­gyel­het­jük meg. Ez­zel át is ve­zet a szer­ző a kö­vet­ke­ző csa­lád­tag, Kál­no­ki Ist­ván fi­á­nak, Sá­mu­el­nek fenn­ma­radt írá­sa­i­hoz. Sá­mu­el, aki a csa­lád kar­ri­er­tör­té­ne­té­ben a leg­si­ke­re­sebb­nek te­kint­he­tő, műfaji-tartalmi szem­pont­ból is vál­to­za­tos és bő­sé­ges szö­veg­mennyi­sé­get ha­gyott hát­ra. Ugyan­ak­kor is­mert a könyv­ki­adás tá­mo­ga­tó­ja­ként is, hi­szen két könyv és több kis­nyom­tat­vány meg­je­len­te­té­sét is tá­mo­gat­ta, sőt Pet­hő Ger­gely 1660-ban meg­je­lent kró­ni­ká­ját 1702-ben, Bécs­ben sa­ját vál­toz­ta­tá­sa­i­val adat­ta ki. Papp Kin­ga az ál­ta­la hát­ra­ha­gyott tex­tu­sok elem­zé­sét az 1701-es nagy­szom­ba­ti ka­len­dá­ri­um lap­ja­i­ra írt fel­jegy­zé­sek tar­tal­mi szem­pon­tú cso­por­to­sí­tá­sá­val kez­di el, majd rá­tér Kál­no­ki Sá­mu­el bő­ség­gel fenn­ma­radt le­vél­ha­gya­té­ká­nak a cím­zet­tek alap­ján tör­té­nő be­mu­ta­tá­sá­ra. Kál­no­ki fe­le­sé­gé­vel foly­ta­tott le­ve­le­zé­sét a köz­tük levő tér­be­li tá­vol­ság le­küz­dé­sé­nek vá­gya és igé­nye hív­ta élet­re, ez pe­dig az írás­nak az ed­di­gi­ek­hez ké­pest más­faj­ta funk­ci­ó­ját is meg­mu­tat­ja. Az ebbe a kör­be so­rol­ha­tó le­ve­le­zés­ből Papp Kin­gá­nak mint­egy húsz le­ve­let si­ke­rült fel­ku­tat­nia, az elem­zés fon­tos ki­té­rő­jét ké­pe­zi a Lá­zár Er­zsé­bet­nek fér­jé­hez, Kál­no­ki Sá­mu­el­hez írt le­ve­le­i­nek rö­vid be­mu­ta­tá­sa. Ez­zel a ki­té­rő­vel az írás­hasz­ná­lat­nak és ‑ha­bi­tus­nak az iro­da­lom­tör­té­ne­ti elem­zés gender-szempontú vizs­gá­la­ti le­he­tő­sé­gé­hez nyújt kora új­ko­ri for­rá­so­kat: a ma­gán­éle­ti in­ti­mi­tás írá­sos do­ku­men­tu­ma­it kép­vi­se­lik ezek a tex­tu­sok. Kál­no­ki Sá­mu­el ki­ter­jedt fa­mi­li­á­ris le­ve­le­zést foly­ta­tott, a szö­veg­kor­pusz fel­tá­rá­sá­val a szer­ző szá­mos pon­ton hoz­zá­já­rult a szak­iro­da­lom pon­to­sí­tá­sá­hoz és he­lyes­bí­té­sé­hez. Papp Kin­ga a szű­kebb csa­lá­di le­ve­le­zést ki­egé­szí­ti a tá­gabb csa­lá­di le­ve­le­zés azon da­rab­ja­i­val, ame­lyek­ben ta­núi le­he­tünk an­nak, ahogy bi­zo­nyos ese­tek­ben a po­li­ti­kai vi­szo­nyok meg­vál­to­zá­sa a ro­ko­ni kap­cso­la­tok meg­rom­lá­sá­hoz ve­ze­tett: en­nek leg­jobb pél­dái Kál­no­ki Sá­mu­el ve­jé­nek nagy­báty­já­val, Apor Ist­ván­nal vál­tott né­hány fenn­ma­radt le­ve­lé­nek be­mu­ta­tá­sa. A Kál­no­ki csa­lád kora új­ko­ri tör­té­ne­té­ben leg­na­gyobb po­li­ti­kai kar­ri­ert be­fu­tó Kál­no­ki Sá­mu­el hi­va­ta­li kö­te­les­sé­gei meg­kö­ve­tel­ték a rend­sze­res kap­cso­lat­tar­tást kora ve­ze­tő po­li­ti­ku­sa­i­val. Így ma­radt fenn tőle szá­mos Te­le­ki Mi­hály­hoz írt le­vél is, hogy itt csak a leg­fon­to­sab­ba­kat em­lít­sük (Papp Kin­ga rész­le­te­sen fel­so­rol­ja min­den ide­vo­nat­ko­zó le­ve­lét is). „A hi­va­ta­li le­vél – kö­vet” (111), írja Kál­no­ki, s e meg­ha­tá­ro­zá­sa jól ki­fe­je­zi azt, amit az ilyen le­vél­írói te­vé­keny­ség je­lent. Papp Kin­ga jó ér­zék­kel vá­lo­ga­tott a kar­ri­er­tör­té­net ala­ku­lá­sát il­luszt­rá­ló szö­veg­rész­le­tek kö­zött, vál­lal­va az eset­le­ges át­fe­dé­se­ket, is­mét­lő­dé­se­ket is a kö­tet vé­gén kö­zölt szö­veg­gyűj­te­ménnyel. (Apró kri­ti­ka csu­pán: jó lett vol­na je­lez­ni a fő­szö­veg­ben, ha olyan szö­veg­részt kö­zöl, amely­nek tel­jes vál­to­za­ta a szö­veg­gyűj­te­mény­ben is ol­vas­ha­tó). A Te­le­ki Mi­hállyal, de a kor­szak más, po­li­ti­kai szem­pont­ból fon­tos alak­ja­i­val foly­ta­tott le­ve­le­zés rész­le­tes be­mu­ta­tá­sa jel­zi, hogy bár nem tar­tal­mi elem­zés­re vál­lal­ko­zik a szer­ző, meg­ke­rül­ni ezt még­sem le­het: egy­faj­ta pengeél-tánc, aho­gyan el­he­lye­zi a le­ve­le­ket meg­írá­suk po­li­ti­kai és had­tör­té­ne­ti kon­tex­tu­sá­ban, va­la­mint a sze­mé­lyes élet­tör­té­ne­ten be­lül. Az elem­ző ér­de­me, hogy a le­vél­anyag e szeg­men­sé­nek a sze­mé­lyes írás­hasz­ná­lat fel­tá­rás­ra irá­nyu­ló fi­gyel­me nem erőt­le­ne­dik el tel­je­sen a szük­ség­sze­rű tar­tal­mi be­mu­ta­tás so­rán. Kál­no­ki Sá­mu­el írá­sos ha­gya­té­ká­ból még két fon­tos szö­ve­get emel be Papp Kin­ga: bé­csi útja előtt, fe­le­sé­gé­nek hát­ra­ha­gyott, tíz pont­ba fog­lalt inst­ruk­ci­ó­ját (Me­mo­ri­á­lé), il­let­ve a ha­lá­la évé­ben el­kez­dett és be nem fe­je­zett vég­ren­de­le­tét (mind­ket­tőt köz­li is a kö­tet vé­gén a szö­veg­gyűj­te­mény­ben, a fő­szö­veg­ben való hosszas idé­zé­sük ezért nem fel­tét­le­nül szük­sé­ges). Az egyik szö­veg a kö­ze­li jö­vő­re vo­nat­ko­zó, szer­ző­je er­köl­csi nor­má­it is meg­mu­ta­tó gaz­da­sá­gi jel­le­gű uta­sí­tás, a má­sik, amint arra az elem­ző rá is mu­tat: a múl­tat, a je­lent és a jö­vőt fel­öle­lő, a ki­tá­gult, a ge­ne­rá­ci­ó­kat össze­kö­tő idő­ben el­he­lyez­ke­dő szö­veg. A mik­ro­te­re­pek köz­ti át­já­rás­ra (ez alatt az egyes fi­gu­rá­kat, moz­gás­te­rü­ket és tex­tu­sa­i­kat ért­ve) a szö­ve­gek ál­tal is össze­fo­nó­dó ge­ne­rá­ci­ók írás­gya­kor­la­tá­nak össze­ve­té­sé­re kí­nál le­he­tő­sé­get: en­nek leg­jobb pél­dá­ja a Kál­no­ki Ist­ván és Sá­mu­el írás­gya­kor­la­tát be­mu­ta­tó rö­vid alfejezet.

A meg­vál­to­zott er­dé­lyi vi­lág mu­tat­ko­zik meg a Kálnoki-család kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ci­ó­ját kép­vi­se­lő Kál­no­ki Ádám írá­sa­i­ban. A rep­re­zen­tá­ci­ós cé­lo­kat szol­gá­ló is­ko­lai be­szé­de és né­hány csa­lá­di le­ve­le ké­pe­zi az ele­me­zés tár­gyát, ám ezek jól mu­tat­ják: Kál­no­ki An­tal az elő­ző ge­ne­rá­ci­ó­hoz ké­pest is már má­sik vi­lág­ban moz­gott, amely az írás­hasz­ná­lat mó­do­su­lá­sá­ban is ki­ta­pint­ha­tó. A csa­lád­nak Kál­no­ki Sá­mu­el­hez ha­son­ló­an ki­emel­ke­dő tag­ja ka­to­nai kar­ri­er­jét kö­ve­tő­en vált há­rom­szék elöl­já­ró­vá, hosszú éle­té­ben mind­két tiszt­sé­ge meg­kö­ve­tel­te az írás napi szin­ten való hasz­ná­la­tát. Csa­lád­já­val, el­ső­sor­ban fi­á­val, La­jos­sal foly­ta­tott le­ve­le­zé­se az apa–fiú vi­szony ala­ku­lá­sá­ban a fiú fel­nőt­té vá­lá­sá­nak nem zök­ke­nő­men­tes fo­lya­ma­tát mu­tat­ja be, Papp Kin­ga jó ér­zék­kel eme­li ki a csa­lád­fő le­ve­le­zé­sé­nek ezen da­rab­ja­it. Fon­tos mó­do­su­lás­ra is rá­mu­tat az elem­ző: a ko­ráb­bi szö­veg­ter­més­hez ké­pest a nyel­vi kód­vál­tás kon­tex­tus­tól való füg­gő­sé­gét és eh­hez iga­zo­dó funk­ci­o­na­li­tá­sát eme­li ki. Ez a le­ve­le­zés is iga­zol­ja azt az ed­di­gi, ma­gyar­or­szá­gi kora új­ko­ri pél­dák­kal is né­mi­kép­pen alá­tá­masz­tott meg­ál­la­pí­tást, mi­sze­rint kü­lön­fé­le nyel­ve­ken kü­lön­fé­le dol­go­kat le­het el­mon­da­ni. Kál­no­ki An­tal meg­vál­to­zott vi­lá­gá­ban az ed­dig egyik leg­sze­mé­lye­sebb­nek gon­dolt írás­for­ma, a vég­ren­de­let nyel­ve meg­vál­to­zik, de en­nél na­gyobb meg­le­pe­tés­sel is szol­gál a né­me­tül írt szö­veg szer­ző­je: azt kéri, hogy te­me­té­si pré­di­ká­ci­ót ne tart­sa­nak fe­let­te. A Kál­no­ki Antal-fejezetet le­zá­ró Kál­no­ki An­tal mint cím­zett al­fe­je­zet kis­sé ki­lóg az ed­di­gi gon­do­lat­me­net­ből: egy, a szer­ző ál­tal már köz­zé tett, il­let­ve a még ku­ta­tás­ra váró, had­tör­té­ne­ti is­me­re­te­ket fel­té­te­le­ző szö­veg­cso­port­ra irá­nyít­ja a figyelmet.

A kö­tet záró fe­je­ze­te – A Kálnoki-könyvtár – a Kál­no­ki An­tal éle­té­ben össze­ál­lí­tott, a szak­iro­da­lom­ban már kö­zölt könyv­lajst­rom fu­tó­la­gos be­mu­ta­tá­sa. Új­ra­köz­lé­sét és ala­po­sabb elem­zé­sét a sa­ját ku­ta­tá­sai so­rán fel­tárt kor­rek­ci­ók nyo­mán maga a szer­ző is szorgalmazza.

Összes­sé­gé­ben a dok­to­ri disszer­tá­ci­ók­ra jel­lem­ző apró kö­vet­ke­zet­len­sé­gek­től el­te­kint­ve Papp Kin­ga köny­ve él­ve­ze­tes és ta­nul­sá­gos ol­vas­mány. Kü­lön ki­eme­len­dő az Er­dély Mú­ze­um–Egye­sü­let­nek mint ki­adó­nak az az ér­de­me, hogy ezt a kö­te­tet is igé­nye­sen meg­szer­keszt­ve, nyom­da­hi­bák­tól men­te­sen ve­he­ti ke­zé­be az olvasó.

Abstrakt

Kin­ga Papp un­ter­sucht den Geb­ra­uch des Sch­re­i­bens in der Frü­hen Ne­u­ze­it: sie führt vier Mit­g­li­eder der Kálnoki-Familie in ih­ren Tex­ten vor. Sie stellt bis­her un­be­kann­te Qu­el­len aus den Ar­chi­ven von Bu­da­pest, Sep­si­szent­györgy und Ko­lozs­vár vor, ein­ige da­von pub­li­zi­ert sie ger­ade in di­esem Band. Kin­ga Papp ar­be­i­tet mit sehr he­te­ro­ge­nen Qu­el­lentypen: mit ei­nem Ch­ro­ni­ka­ussch­nitt, meh­re­ren ver­sen­de­ten Bri­e­fen, Tag­e­bü­chern, Auf­ze­ich­nun­gen, Tes­ta­men­ten. Alle di­e­se Sch­rif­ten fügt sie un­ter dem Ter­mi­nus Eg­odo­ku­men­te zu­sam­men, na­tür­lich wird mit di­esem Ter­mi­nus auch der the­o­retis­che Rah­men der Un­ter­su­chung begründet.

Tagged egodokumentum, íráshasználat, Kálnoki család, önreprezentáció