recenzió
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének XIX. Századi Osztálya 2011-ben Hagyományfrissítés néven konferenciasorozatot indított, melynek értekezletein az előadók az előzetes tervek szerint jelenkori önértelmezésünk alapszövegeit tárgyalják, valamint olyan textusokat, amelyek a kánonon kívülről járultak hozzá a hagyomány rendszerének alakulásához. Az idén már ötödik állomásánál tartó tanácskozássorozathoz könyvsorozat is kapcsolódik, melynek darabjai rendszerint az egyes értekezleteken elhangzott előadások anyagát tartalmazzák. A most recenzeált kötetet megelőző konferencia 2012. november 29-én került megrendezésre Széchenyi István: Hitel címen. Az akkor elhangzott előadások sora a szerkesztés során Horkay Hörcher Ferenc bevezetője mellett Rákai Orsolya és Bátori Anna tanulmányaival bővült, így összesen kilenc írás szerepel a kötetben.
A kötet szerzői a fülszöveg és Horkay Hörcher Ferenc bevezetője szerint is különböző tudományágak – a politikatörténet, a gazdaságtörténet, az eszmetörténet és az irodalomtörténet – felől, illetve azok összefüggéseiben veszik szemügyre Széchenyi munkáját. Az interdiszciplináris hozzáállás valóban erénye a kötetnek, ám a felsorolt tudományágak közül a politikatörténet szempontjai csak meglehetősen ritkán jutnak szerephez. E tény természetesen az egy-egy jól körülhatárolt kérdés vizsgálatát célul tűző tanulmányok értékét nem csökkenti. Sőt, az egyes tanulmányok eredményei, valamint a kötet egésze is nagyszerűen példázza a konferenciasorozat életre hívása mögött húzódó egyik előfeltevés megalapozottságát, miszerint a már sokat idézett szövegekről is lehet újat mondani.
Az új eredmények azonban csak részben köszönhetőek az interdiszciplinaritással együtt járó új megközelítési módoknak, hiszen részben textológiai jellegűek. Bátori Anna az Észrevétel, A’ Hitelre mellyet irt Gróf SZÉCHÉNYI ISTVÁNY című, 1831-ben keletkezett és eddig kiadatlan kritikát közli betűhív átiratban, és a szöveg szerzőjét Gózony Dániel személyében véli megtalálni. Szegedy-Maszák Mihály a Bátori által sajtó alá rendezett Észrevételt tartalmi szempontból vizsgálja, és megállapítja, hogy szerzője „protestáns sérelmi nézőpontból” olvasta a Hitelt, melynek üzenetével ugyanakkor azonosította is magát, hiszen „meg volt győződve a történeti változások elkerülhetetlen szükségességéről”. (37.)
Somorjai Szabolcs a korszak hiteléletét ugyanakkor már gazdaságtörténeti szempontból tanulmányozva von le a Hitellel kapcsolatos fontos következtetéseket. Úgy véli, hogy Széchenyi művében a hagyományos és a modern hitelrendszer – azaz a személyes, illetve a banki hitelezés – közötti ellentmondást kívánta feloldani. Ennek a gazdaságtörténeti adatokkal alátámasztott megállapításnak legfontosabb tanulsága, hogy a Hitel nemcsak eszmetörténeti, hanem gazdasági szempontból is tekinthető a paradigmaváltás dokumentumának.
Újfajta megközelítést alkalmaz Rákai Orsolya is, aki a recepciótörténetben a mű kapcsán használt modernség fogalmának tágabb kontextusú újraértelmezését kezdeményezi főként Charles Taylor társadalmi imagináció fogalma mentén. Taylor szerint a modern társadalmi önértelmezések a gazdasági tevékenységet állítják a társadalmi leírások középpontjába. Rákai értelmezésében a Hitel is ezt teszi, így Széchenyi műve az egyik első következetes példa a társadalmi imagináció átalakulására. Mivel a gazdasági szakkifejezéseknek erkölcsi jelentéstartalmuk is van, a Széchenyi-mű címét adó hitel társadalmi bizalomként is értelmezhető. E bizalom foka pedig a tanulmány szerzője szerint „fontos jelölője a modern társadalmi imagináció milyenségének, és ezzel összefüggésben a modern társadalmi nyilvánosság működőképes voltának”, így Rákai szerint Széchenyi „a modernizáció talán legfontosabb tényezőjének szentelte könyvét.” (76.)
A Hitel gazdasági és morális elvei közti kapcsolatot a kötet szerzői közül mások is kiemelik. Halmos Károly, Hites Sándor és Horkay Hörcher Ferenc Széchenyi ide vágó elveit egyaránt Adam Smith nézeteivel rokonítják. Ám míg Hites és láthatólag Horkay Hörcher is úgy véli, hogy Széchenyi elfogadja Smith elképzelését a láthatatlan kéz elvéről, addig Halmos szerint Széchenyi ezt az elvet elutasítja, és ezzel együtt az önérdeket az önzetlenség mögé helyezi, a közjóra törekvést pedig a polgári erény előfeltételének tekinti. Halmos, a szerinte Smith és Széchenyi elképzelése között fennálló különbséget a fejlettségi viszonyokra vezeti vissza, és igazat ad Széchenyinek abban, hogy az akkori magyarországi viszonyok között a közjó eléréséhez a gazdálkodók erkölcsösségére, és a törvényhozók közjót szolgáló tevékenységére is szükség van. A gazdaságtörténész Széchenyi piacosítási programját a politikai döntéshozók beavatkozását szintén szükségesnek tartó moral economy közösségelvű hagyományával is összevethetőnek véli. A moralitás kérdésköre mentén közelíti meg a Hitelt Dobszay Tamás is, ám ő Halmossal ellentétben a gazdasági vonatkozások ellenére is elsősorban erkölcsnemesítő vitairatként tekint Széchenyi művére. Horkay Hörcher Ferenccel egyetértésben Dobszay úgy látja, hogy a Hitel stratégiai célja a hazai mentalitás megváltoztatása belső vita generálása útján. Ennek megfelelően a mű programja mentális és morális iránymutatás, míg közéleti-cselekvési, illetve politikai programja csekély; a mű a hazai birtokosoknak a „tradicionális nemesi viselkedés” helyett a kapitalista modernizációt kínálja fel.
Ha a Hitelt, mint különálló művet tekintjük, meggyőzőnek tűnik Dobszay Tamás műfaji besorolással kapcsolatos érvelése, ám a Hitelt nehéz leválasztani a megjelenését követő vitákról, különösen a Széchenyi-Dessewffy polémiáról. Márpedig e vitában fontos szerepet játszottak a gazdasági kérdések is, aminek köszönhetően a kortárs és a későbbi recepció is kiemelkedő figyelemben részesítette a Hitel gazdasági megállapításait, így érthető, ha sokan részben gazdasági műként értékelik. Ez utóbbi felfogást megkönnyíthette Széchenyi azon értelmezése is, miszerint az erkölcsi, politikai, jogi stb. kérdések szorosan összefonódnak a gazdasági kérdésekkel. Mindemellett a kötet több tanulmánya is az erény és a kereskedő állam körüli 18. századi brit vitákhoz kapcsolja a Hitelt és a Taglalatot, amivel egyszersmind új értelmezési keretet is kínálnak e műveknek. Vaderna Gábor arra vonatkozó korábbi megállapítását, hogy a Széchenyi és Dessewffy közötti polémia a régiek és modernek vitáját ismétli meg, Takáts József is megerősíti e kötetben. Hites Sándor pedig a valóságos és a képzeletbeli, a hypotheka és a hypothesis ellentétére épített tanulmányában érvel amellett, hogy a republikánus embereszményt a társas viszonyok piaci jellegűvé válásával szembeállító 18. századi angliai polémiát játssza újra Széchenyi és Dessewffy az 1830-as években. Kettejük közül a republikanizmus értékeinek védelmezőjeként Dessewffy lépett fel, bár mint Hites rámutat, Széchenyi sem távolodott el a republikanizmus közjó hagyományától. A Hitelben alkalmazott metaforákat, elbeszéléssémákat és politikai nyelveket vizsgáló Takáts úgy találja, hogy a mű igazi ellenfele a régi törvényekre hivatkozás beszédmódja, amit ő korábban az ősi alkotmányra hivatkozás politikai nyelvének nevezett. Ezzel a beszédmóddal szemben Takáts szerint Széchenyi a Hitelben főként a csinosodás politikai nyelvét alkalmazza, és a csinosodás által teremtett keretbe illeszti helyenként a republikanizmus politikai nyelvéből szinte egyedüliként megmaradt közjó elsődlegességének normáját, illetve a republikánus-organicista alapnyelvet, mellyel a nemzetről, a nemzetiség érzelméről szóló szövegrészek íródtak.
Hites tanulmányában a Hitelt a 18. század örökösének látja, és ezt a nézetet Takáts József, Rákai Orsolya, Halmos Károly tanulmányai, valamint Horkay Hörcher Ferenc bevezetője is osztani látszik. Horkay Hörcher e megfigyelések nyomán úgy véli, hogy a „Hitel kapcsán újra lehetne gondolni, hogy az 1830-as évek miként kapcsolódtak az 1790-es évek reformkorszakához: könnyen lehet, hogy nyelvi, argumentációs-retorikai szinten a 18. század végi diskurzus folytonos a Hitel születéséig.” (26–27.) Horkay Hörcher az 1790-es évek reformkorszaka alatt nyilvánvalóan a hazai fejleményeket érti, és feltételezése egybevág Kecskeméti Károly megfigyeléseivel, aki hasonló összefüggést mutatott ki a felvilágosodás és a reformkor hazai eszmei áramlatai között. (Kecskeméti Károly, Magyar liberalizmus (1790–1848), Bp., Argumentum–Bibó István Szellemi Műhely [Eszmetörténeti Könyvtár, 10.]) Horkay Hörcher feltevése azonban kissé meglepő annak tükrében, hogy a kötet 18. századi előzmények alatt elsősorban a nyugat-európai fejleményekre utal, olyan tanulmányt pedig – és talán ez a kötet legkomolyabb hiányossága – nem tartalmaz, mely részletesen vizsgálná a magyarországi előzményeket. A hazai művek közül leginkább talán Széchényi Ferenc 1791-es, az országos bizottságokhoz intézett tervezetét lett volna érdemes összevetni a Hitellel, hiszen már a tervezet közreadója is megállapította, hogy Széchényi Ferenc nézetei jelentették az alapot, melyre fia „a Hitelt és Világot felépítette”. (Bártfai Szabó László, A Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi család története: II. kötet. 1733–1820, Bp., 1913, 360. A tervezetet lásd Uo., 584–597.) Horkay Hörcher Ferenc kiemeli ugyan Széchényi Ferenc szerepét mint valószínű közvetítőét fia és David Hume, valamint Adam Smith eszméi között, ám a hazai előzmények, és a külföldi eszméket közvetítő közeg részletes feltárására ő sem vállalkozik. Az a kérdés pedig csak Halmos Károlyt foglalkoztatja, hogy Adam Smith melyik művéből ismerhette meg Széchenyi az angol közgazdász tanait. Ő úgy látja, hogy Széchenyi mind A nemzetek gazdaságát, mind Az erkölcsi érzelmek elméletét ismerte.
Az említett hiányosságoktól eltekintve a Jólét és erény számos új szemponttal és fontos adalékokkal gazdagítja a Széchenyi-szakirodalmat, valamint a korszakkal kapcsolatos eszme- és gazdaságtörténeti kutatásoknak is újabb kiindulási pontokat nyújt. A sorozat céljának megfelelően tehát a hagyományon ezúttal valóban sikerült „frissíteni”, méghozzá jelentős mértékben.
A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének munkatársa.
Summary
The nine essays in this volume analyse István Széchenyi’s Credit (Hitel) written in 1830 and it’s contemporary context from the aspects of literary history, political history, history of political ideas and economic history. The volume also contains an unpublished review of the Credit from the year of 1831 and offers a new frame of interpretation. Five essays interpret the Credit and another pamphlet called An Analysis of the Work Entitled Credit (A’ “Hitel” czímű munka’ taglalatja) written by József Dessewffy in the context of the 18th century British debate on civic virtue and commerce. In the course of the Hungarian debate of this issue Dessewffy presented himself as a defender of the values of republicanism, while Széchenyi, who mainly used political language of politeness, argued for the identification of virtue and interest similarly to the way Adam Smith had already done. However, the authors of the essays do not agree as to whether Széchenyi embraced Smith’s principle of the “invisible hand”. Sándor Hites and Ferenc Horkay Hörcher argue that Széchenyi did so, while Károly Halmos believes that he rejected it, and regarded the pursuit of the common good as the precondition for civic virtue. Although the volume does not seem to pay much attention to the Hungarian background and despite the promise of interdisciplinary approaches, the point of view of political history is neglected, it can serve as an important stimulus for further researches on Széchenyi.
Tartalom
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.