könyvismertetés

„Édes ér­zé­keny­ség”: Ta­nul­má­nyok Ányos Pál­ról, szerk. Pin­tér Már­ta Zsu­zsan­na, Gondolat–Pannon Egye­tem Mo­dern Fi­lo­ló­gi­ai és Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Kar, Budapest–Veszprém, 2014.

Ha egy több­szer­zős ta­nul­mány­kö­tet si­ke­res­sé­gét az­zal mér­jük, hogy el­ol­va­sá­sa után a ben­ne fog­lalt írá­sok több­sé­ge a té­má­juk­ról való to­váb­bi gon­dol­ko­dás­ra kész­tet, il­let­ve ha a kö­tet el­ol­va­sá­sa a min­den­ko­ri (szak)olvasót újabb ku­ta­tá­si te­rü­le­tek fel­tá­rá­sá­ra vagy a meg­lé­vő té­má­i­nak újra‑, il­let­ve más­ként gon­do­lá­sá­ra ser­ken­ti, ak­kor ezt a köny­vet – leg­alább­is az én szem­pont­ja­im sze­rint – min­den­kép­pen si­ke­res­nek kell tar­ta­nom.A kö­tet Pin­tér Már­ta Zsu­zsan­na gon­dos szer­kesz­té­sé­ben je­lent meg. A Be­ve­ze­tés sze­rint egy­részt a 2011-ben Veszp­rém­ben ren­de­zett „Édes ér­zé­keny­ség.” Az Ányos Pál-filológia leg­újabb kér­dé­sei című kon­fe­ren­cia szer­kesz­tett elő­adá­sa­it tar­tal­maz­za. De na­gyon he­lye­sen új­ra­köz­li to­váb­bi hat, a kö­zel­múlt­ban – jó­részt a Jan­ko­vics Jó­zsef és Schil­ler Er­zsé­bet ál­tal saj­tó alá ren­de­zett Ányos-kötetek ha­tá­sá­ra – szü­le­tett ta­nul­mány szö­ve­gét is, így biz­ton ál­lít­ha­tom, hogy az utób­bi évek 15 leg­fon­to­sabb Ányos­sal fog­lal­ko­zó írá­sa áll most a ku­ta­tók ren­del­ke­zé­sé­re egy kö­tet­ben. Eb­ből ugyan­ak­kor kö­vet­ke­zik az is, hogy van­nak szer­zők, akik több írás­sal is sze­re­pel­nek benne.

„Ányos Pál alak­ját rég­óta nagy­ra ér­té­ke­li az iro­da­lom­tu­do­mány…” – írja a Be­ve­ze­tés szer­ző­je, s jog­gal egé­szí­ti ki az­zal, hogy az egyik leg­ré­geb­bi kul­tusz is az övé. Nem vé­let­len az sem, hogy en­nek az iro­da­lom­tör­té­ne­ti kul­tusz­nak a ki­in­du­ló­pont­ja is egy szö­veg­ki­adás, még­hoz­zá Ba­tsá­nyi 1798-as pub­li­ká­ci­ó­ja volt. S hogy a kul­tusz épí­té­sé­hez még egy mai, szak­ta­nul­má­nyo­kat köz­lő kö­tet is hoz­zá­já­rul­hat, bi­zo­nyít­ja a Be­ve­ze­tést kö­ve­tő Aludj csen­de­sen című vers Egyed Eme­se tol­lá­ból, de ta­lán a kö­tet fő- és al­cí­me is. Tud­ni­il­lik pél­dá­ul az al­cím: Ta­nul­má­nyok Ányos Pál­ról me­to­ni­mi­kus szer­ke­ze­te (te­hát nem Ányos mű­ve­i­ről, nem éle­té­ről stb.) azt su­gall­ja, hogy van a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net­nek egy ki­tün­te­tett fi­gyel­met ér­dem­lő je­len­sé­ge, amit jobb hí­ján Ányos Pál­nak nevezhetünk.

Rö­vi­den a fon­tos előz­mé­nyek­ről: 1994-ben je­lent meg a Vár Ucca Ti­zen­hét­nek a köl­tő ne­vét cím­ként vi­se­lő szá­ma, amely az utób­bi idő­ben meg­élén­kü­lő Ányos-kutatások kály­há­ja lett. Jan­ko­vics Jó­zsef és Schil­ler Er­zsé­bet ki­adá­sá­ban 2008-ban „Higgy, re­mélj, sze­ress!” cím­mel meg­je­lent a köl­tő ver­se­i­nek, szép­pró­zai mű­ve­i­nek és le­ve­le­i­nek Csá­szár Ele­mér le­gen­dás kri­ti­kai ki­adá­sa óta leg­tel­je­sebb ki­adá­sa, s előb­bi saj­tó alá ren­de­zők ezt kö­ve­tő­en meg­je­len­tet­ték Ányos egy­há­zi be­szé­de­it, „Édes Fi­a­im… Fi­gyel­mez­ze­tek!” cím­mel. 2012-ben Ba­rát­sá­gos mu­la­to­zá­sok cím­mel La­bá­di Ger­gely saj­tó alá ren­de­zé­sé­ben meg­je­lent az 1770-es, 1780-as évek episz­to­la­gyűj­te­mé­nye­it tar­tal­ma­zó RMKT-kötet, ami Ányos ver­sei több­sé­gé­nek nem csu­pán be­tű­hű kri­ti­kai szö­veg­köz­lé­sét adja, de egy­ben meg­tart­va azok ere­de­ti kon­tex­tu­sát, a ver­sek ke­let­ke­zé­sé­nek me­di­á­lis és egy­ben kon­tex­tus­füg­gő ma­gya­rá­za­tá­ra, ér­tel­me­zé­sé­re is le­he­tő­sé­get teremt.

Je­len ta­nul­mány­kö­tet – amely nyil­ván na­gyon so­kat kö­szön­het az előbb fel­so­rolt ki­adá­sok­nak – fő­cí­mé­ben („Édes ér­zé­keny­ség”) az idé­ző­jel egy­részt egy­ér­tel­mű­en utal arra, hogy itt egy Ányos-idézettel van dol­gunk, más­részt rend­kí­vül ki­emelt sze­rep­be he­lye­zi azt a fo­gal­mat (az ér­zé­keny­sé­get), ame­lyet már egy kis­sé mű­velt ol­va­só is ön­kén­te­le­nül, és vall­juk be, gyak­ran át­gon­do­lat­la­nul (most ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy örök­lött­ként, je­len­té­sét nem el­len­őriz­ve) rög­vest Ányos mű­ve­i­hez, s ta­lán sze­mé­lyé­hez köt. A ki­fe­je­zés, tu­do­má­som sze­rint, ra­go­zott for­má­ban a Ge­ne­rá­lis báró Orczy­nak 1782-ben cím­zett episz­to­lá­hoz fű­zött pró­zai ki­egé­szí­tés­ben ta­lál­ha­tó a kö­vet­ke­ző for­má­ban: „Bá­tor a vi­lág utol­só sze­ge­le­té­re ren­del is a min­den­kor fe­let­tünk vir­ro­ga­tó is­te­ni gond­vi­se­lés, még­sem tö­röl­he­ti ki szí­vem­ből azt az édes ér­zé­keny­sé­get, mellyel Nagy­sá­god hoz­zám mu­ta­tott ke­gyes­sé­gé­nek tar­to­zom.” (Higgy, re­mélj, sze­ress!, 143.) Az édes jel­ző elég gyak­ran elő­for­dul az élet­mű­ben, néha egé­szen meg­le­pő szin­tag­mák­ban, de az ér­zé­keny­séggel pár­ban, jel­zős szer­ke­zet­ben csak ezen az egy he­lyen. Je­len­té­se itt ér­ze­lem, ér­zés, s ami fon­tos, hogy ez va­la­mi­lyen régi em­lék­nek a le­he­tő leg­tel­je­sebb fel­idé­zé­se so­rán vá­lik újra je­len­va­ló­ként meg­élt él­ménnyé. Meg­néz­tem az élet­mű­ben az „édes ér­zés” jel­zős szer­ke­zet elő­for­du­lá­sa­it, s eb­ből is mind­össze hár­mat ta­lál­tam. (Az aláb­bi vizs­gá­la­tok­hoz a Ta­por nevű szö­veg­elem­ző al­kal­ma­zást fut­tat­tam vé­gig Ányos ver­se­i­nek a MEK-ben ta­lál­ha­tó on­line ki­adá­sán.) Az egyik vers, ahol elő­for­dul, az 1781-ben írt, Az if­ju­ság­nak hi­va­tal­já­ról című, amely vers­nek a kon­tex­tu­sát a kö­tet­ben La­bá­di Ger­gely tár­ja fel egy már ko­ráb­ban is meg­je­lent, nagy­sze­rű írá­sá­ban. Ezen a he­lyen La­bá­di olvasatát-átírását idé­zem: „Mi­kor már illy szé­pek, es­mér­ni ma­go­kat / Ta­nul­ják, s azon­ban nem ér­tik ba­jo­kat, / Mi­kor a ter­mé­szet édes ér­zé­se­it, / Kez­dik ta­pasz­tal­ni szü­le­tő kin­cse­it.” A kü­lönb­ség annyi a töb­bi ol­va­sat­hoz ké­pest, hogy a má­so­dik „Mi­kor” előtt itt egy vessző áll, s így an­nak je­len­té­se „Ami­kor”. Te­hát a ser­dü­lő if­jak ak­kor nem ér­tik, hogy mi a ba­juk, ami­kor a ter­mé­szet édes ér­zé­se­it és az ab­ból szü­le­tő kin­cse­ket kez­dik meg­ta­pasz­tal­ni. S hogy itt va­ló­ban a nemi érés, ne­mi­ség em­be­ri ter­mé­sze­tet meg­ha­tá­ro­zó alap­ve­tő vol­tá­ról van szó, azt bi­zo­nyít­ja a Bar­csay ka­pi­tány­nak cím­zett, 1782-es episz­to­lá­já­nak (kez­dő­sor: „Ve­nusszal ját­sza­ni Nim­fák se­re­gé­ben…”) kö­vet­ke­ző szö­veg­he­lye: „Te­kénts egy if­ju­ra, kit a hiv ter­mé­szet / Édes ér­zé­si­nek árja kö­zött nem­zett…” Nos, a lí­rai alany itt te­hát sa­ját ser­dü­lő­ko­rá­ra utal, amely­nek „ba­jai”, gond­jai ta­lán sú­lyo­sab­bak vol­tak az édes ér­zé­sek „árja” mi­att az átlagosnál.

A har­ma­dik he­lyet, ahol sze­re­pel a jel­zős szer­ke­zet bi­zony „ba­jo­san” le­het­ne a ser­dü­lő­ko­ri ne­mi­ség fo­ga­lom­kö­rén be­lül ér­tel­mez­ni, ugyan­is ez a Battyá­ni Ká­roly Őher­ceg­sé­ge ha­lá­lán egy po­e­tá­nak ér­zé­keny­sé­gei című, szin­tén 1782-es ver­sé­ben, ta­lán for­dí­tá­sá­ban ta­lál­ha­tó: „Ki áll­hat e se­tét sir­nak kü­szö­bé­re, / Hogy ott ne ol­vad­jon szive ke­ser­vé­re, / Hogy a há­la­adás édes ér­zé­sé­vel / S a mél­tó fáj­da­lom ki­nos gyöt­rel­mé­vel, / Ne csal­jon resz­ke­tő csep­pe­ket sze­mé­ből…” Nos itt ér­te­lem­sze­rű­en nem ön­ma­gá­ban az édes ér­zés­ről, ha­nem a ko­ráb­bi ér­de­me­kért mél­tó, s nyil­ván még a ha­lál előtt is gya­ko­rolt, de most újra meg­idé­zett há­la­adás édes ér­zé­sé­ről, il­let­ve az az­zal szem­ben álló je­len­le­gi fáj­da­lom gyöt­rel­mé­nek meg­le­pő­en ha­tá­sos el­len­tét­pár­já­ról van szó. Te­hát ab­ban a je­len­tés­ben áll, mint ko­ráb­ban az „édes ér­zé­keny­ség” az Orczy-episztola végén.

Bíró Fe­renc kö­tet­nyi­tó ta­nul­má­nyá­ban úgy fo­gal­maz, hogy az „ér­zé­keny­ség – eb­ben az ér­te­lem­ben [ő a vi­lág ál­tal nyúj­tott örö­mök irán­ti fo­gé­kony­ság­nak tart­ja – HB] – a szen­zu­a­lis­ta is­me­ret­el­mé­let ant­ro­po­ló­gi­ai irány­ban való ki­ter­jesz­té­se­ként fog­ha­tó fel”, mi­köz­ben hang­sú­lyoz­za, hogy nem az ér­zel­mes­ség va­la­mely vál­to­za­tá­ról van szó. Sze­rin­tem ez­zel túl­sá­go­san le­szű­kí­ti a le­het­sé­ges je­len­té­sek me­ze­jét Ányos élet­mű­vén be­lül, de egy­út­tal rá­mu­tat arra, hogy maga a fo­ga­lom va­ló­ban nem ért­he­tő meg a ko­ra­be­li is­me­ret­el­mé­let fo­ga­lom­tá­rá­nak fel­dol­go­zá­sa nél­kül, il­let­ve arra is, hogy ez a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net szá­má­ra oly ki­tün­te­tett, szin­te kor­szak­jel­ző ki­fe­je­zés akár még egy élet­mű­vön be­lül is több­fé­le je­len­tés­sel bírhat.

Bíró ta­nár úr idé­zett, Ányos Pál és örö­kö­sei című be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban egy új köl­té­sze­ti pa­ra­dig­ma meg­te­rem­tő­je­ként írja le Ányost, s ha fi­gye­lem­be vesszük, hogy ez az a kor, ami­kor a ma­gyar iro­da­lom­ban szin­te min­den új­nak szá­mít, tu­laj­don­kép­pen ek­kor szü­le­tik meg a ma is iro­da­lom­ként ér­tett iro­da­lom ma­gyar nyel­ven, meg­fon­to­lá­sa­it – mi­sze­rint az ányo­si élet­mű a nem­zet­ről való köl­tői meg­nyi­lat­ko­zá­sa­i­val lesz egy pa­ra­dig­ma nyi­tá­nya, és nem a ha­gyo­má­nyo­san tőle nem el­vá­laszt­ha­tó érzékenység-fogalom mi­att – ér­de­mes na­gyon ko­mo­lyan vennünk.

Ha­bár a kö­tet ti­pog­rá­fi­a­i­lag nem ta­golt, a Be­ve­ze­tés szer­ző­je utal rá, hogy há­rom nagy tömb­be ren­dez­ték a ta­nul­má­nyo­kat. Az el­ső­be az Ányos-életrajzzal és az Ányos-filológiával kap­cso­la­tos írá­sok ke­rül­tek, sor­rend­ben el­kü­lö­nít­ve a két té­mát. Előb­bi al­tömb Jan­ko­vics Jó­zsef és Schil­ler Er­zsé­bet kö­zö­sen jegy­zett, il­let­ve Pin­tér Már­ta írá­sát tar­tal­maz­za, s mind­két írás ered­mé­nyei messze túl­mu­tat­nak az élet­rajz új ele­mek­kel való ki­egé­szí­té­sén, mi­vel azok ered­mé­nyei az élet­mű egyes da­rab­ja­i­nak meg­ér­té­sé­hez is hoz­zá­já­rul­nak. Az Ányos-filológiát tár­gya­ló írá­sok (Sze­les­tei N. Lász­ló, La­bá­di Ger­gely, és Jan­ko­vics József–Schiller Er­zsé­bet egy újabb írá­sa) klasszi­kus mó­don ad­nak köz­zé ed­dig nem kö­zölt szö­ve­get, meg­old­ják az élet­mű né­hány prob­lé­más da­rab­já­nak szer­ző­sé­gi kér­dé­sét, il­let­ve gór­cső alá ve­szik az élet­mű egy je­len­tős há­nya­dá­nak az iro­da­lom­tör­té­ne­ti ká­non­ból va­la­mi­lyen ok­ból ki­szo­rult szegmensét.

A be­ve­ze­tő sze­rin­ti má­so­dik tömb Ányos Pál gyak­ran an­tik min­ták alap­ján szer­ve­ző­dő ba­rá­ti kap­cso­la­ta­it (itt Egyed Eme­se írá­sá­hoz csak annyit ten­nék hoz­zá, hogy a tel­jes élet­mű­ben az egyik leg­több­ször elő­for­du­ló ki­fe­je­zés egy szoft­ve­res szó­lis­ta sze­rint a ba­rát­ság), to­váb­bá az ányo­si ér­zé­keny­ség és a ko­ra­be­li szín­ház, szín­há­zi él­mény vi­szo­nyát vizs­gá­ló ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­maz (sa­ját ku­ta­tá­sa­im szem­pont­já­ból De­me­ter Jú­lia és Pin­tér Már­ta itt kö­zölt, az érzékenység-színház-érzékenyjáték fo­gal­ma­kat fel­tá­ró, s azo­kat az élet­mű­vel össze­ve­tő ta­nul­má­nyai meg­vi­lá­go­sí­tó ere­jű­ek és fon­tos­sá­gú­ak). Her­mann Zol­tán­nak az ányo­si ér­zé­keny­ség­fo­ga­lom dif­fe­ren­ci­ált (elem­zé­se sze­rint esz­té­ti­kai vagy bi­og­rá­fi­ai) meg­ér­té­sét szol­gá­ló, töm­böt le­zá­ró írá­sa a szép­ség és a grá­cia fo­gal­mi ket­tős­sé­gé­ből in­dul ki, s ez­ál­tal meg­kí­sér­li el­he­lyez­ni az élet­mű­vet a 18. szá­za­di né­met esz­té­ti­ka ha­gyo­má­nyá­ban is.

Az egyes mű­vek elem­zé­sét nyúj­tó har­ma­dik tömb Schil­ler Er­zsé­bet, Csehy Zol­tán, Csehy Zoltán–Polgár Ani­kó, Bras­sai Zol­tán, majd újra Pol­gár Ani­kó írá­sa­it tar­tal­maz­za. Az is­mert mű­vek új­ra­ér­tel­me­zé­se a kor­társ emb­le­ma­ti­ka vagy az an­tik elő­ké­pek hang­sú­lyo­sabb fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel mód­szer­ta­ni­lag is sok újat nyújt, nem­kü­lön­ben a ko­ráb­ban az élet­mű egé­sze szem­pont­já­ból fi­gye­lem­be nem vett, de ah­hoz meg­le­pő mó­don szer­ve­sen kap­cso­ló­dó szö­ve­gek elem­zé­se is. Pol­gár Ani­kó kö­tet­zá­ró írá­sa Gyön­gyö­si Ist­ván és Ányos heroida-fordításairól, pon­to­sab­ban azok össze­ve­té­sé­ről pe­dig nem csu­pán az Ányos-filológia, de a ko­ra­be­li ma­gyar mű­for­dí­tás­tör­té­net szem­pont­já­ból is ki­emel­ke­dő­en fon­tos írás.

A kö­te­tet – a to­váb­bi ku­ta­tá­sok szá­má­ra is ki­in­du­ló­pont­ként szol­gá­ló – bib­li­og­rá­fia és név­mu­ta­tó zárja.

Vé­ge­ze­tül re­mé­lem, nem kell újra kü­lön hang­sú­lyoz­nom, hogy a kö­te­tet nem­csak az Ányos­sal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók vagy ér­dek­lő­dők szá­má­ra aján­lom: sok újat mond a kor­ban le­zaj­ló iro­da­lom­tör­té­ne­ti vál­to­zá­sok­ról, s azok oka­i­ról is.

Tagged Ányos Pál, érzékenység, XVIII. század