recenzió

Ku­rucz György, Keszt­hely gróf­ja Fes­te­tics György, Bu­da­pest, Cor­vi­na, 2013.

Ku­rucz György köny­ve az első mo­nog­rá­fia a ma­gyar gazdaság- és mű­ve­lő­dés­tör­té­net­ben egy­aránt ma­ra­dan­dó nyo­mot ha­gyó gróf Fes­te­tics György (1755–1819) élet­pá­lyá­já­ról. A hi­ány­pót­ló kö­tet­ben fel­dol­go­zott anyag a keszt­he­lyi főúr sok­szí­nű élet­út­já­nak meg­fe­le­lő­en rend­kí­vül szer­te­ága­zó. A mun­ká­ból min­den ed­di­gi­nél ala­po­sabb is­me­re­tek­re te­he­tünk szert Fes­te­tics ma­gán­éle­té­ről és köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lá­sa­i­ról egy­aránt: ta­nul­má­nya­i­ról, hi­va­ta­li és ka­to­nai pá­lyá­já­ról, gaz­dál­ko­dá­sá­ról, az ál­ta­la ala­pí­tott in­té­ze­tek­ről, kul­tú­ra­tá­mo­ga­tó te­vé­keny­sé­gé­ről, fe­le­sé­gé­hez és fi­á­hoz való vi­szo­nyá­ról. A füg­ge­lék­ben pe­dig – nagy­részt kéz­ira­tos for­rá­sok alap­ján – vá­lo­ga­tást ka­punk az élet­pá­lya fon­to­sabb család‑, politika- és gaz­da­ság­tör­té­ne­ti dokumentumaiból.

Ku­rucz nagy­sza­bá­sú vál­lal­ko­zá­sá­nak cél­ki­tű­zé­se azon­ban túl­ter­jed a Fes­te­tics­re vo­nat­ko­zó is­me­re­tek össze­gyűj­té­sén és köz­ve­tí­té­sén, és a gróf tör­té­nel­mi ér­té­ke­lé­sé­nek re­vi­de­á­lá­sát am­bi­ci­o­nál­ja. A tét Fes­te­tics te­vé­keny­sé­gé­nek mint egész­nek az ér­té­ke­lé­se, an­nak fő irá­nyá­nak meg­ál­la­pí­tá­sa (296), s az össz­be­nyo­más, me­lyet a gróf­ról Ku­rucz ol­va­só­i­nak köz­ve­tít, lé­nye­gi­leg po­zi­tív, túl­lép­ve a keszt­he­lyi fő­ne­mes­sel szem­ben a szak­iro­da­lom­ban meg­fo­gal­ma­zó­dott vá­da­kon, me­lyek sze­rint kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi kez­de­mé­nye­zé­sei nem vit­ték elő­re je­len­tő­sen a ha­zai mű­ve­lő­dés ügyét, mi­köz­ben ő maga a meg­al­ku­vó, elv­te­len ud­var­hű­ség bű­né­be esett.

Fes­te­tics te­vé­keny­sé­ge meg­íté­lé­sé­nek mér­cé­je ha­gyo­má­nyo­san az első nem­ze­ti in­téz­mé­nye­in­ket meg­ala­pí­tó Szé­ché­nyi Fe­renc, il­let­ve fia, Szé­che­nyi Ist­ván mun­kás­sá­ga lett, leg­alább az­óta, hogy Kis Já­nos 1833-ban meg­je­lent aka­dé­mi­ai em­lék­be­szé­dé­ben Fes­te­tics Györ­gyöt és Szé­ché­nyi Fe­ren­cet iker­nagy­sá­gok­ként avat­ta a nem­ze­ti pan­te­on tag­ja­i­vá. Az össze­ve­tés a Ku­rucz köny­vé­hez elő­szót író Ger­gely And­rás tör­té­nész meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban an­nak a nagy ívű his­to­riog­rá­fi­ai vi­tá­nak a ke­re­té­ben nye­ri el az ér­tel­mét, mely ar­ról szól, hogy „van‑e foly­to­nos­ság a 18–19. szá­zad for­du­ló­já­nak ko­rai re­form­ter­vei, tö­rek­vé­sei és az 1830 után be­kö­szön­tő »nagy« re­form­kor esz­méi, moz­gal­mai kö­zött?” (7) Ku­rucz e szem­pont­ból egy­ér­tel­mű­en a foly­to­nos­ság em­be­rét lát­ja Fes­te­tics­ben, aki sze­rin­te a nem­ze­ti kul­tú­ra pár­to­lá­sá­val és ezen be­lül leg­fő­kép­pen is­ko­la­ala­pí­tá­sa­i­val hoz­zá­já­rult a „tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás elő­ké­szí­té­sé­hez”, mely­nek jel­ké­pes bi­zo­nyí­té­ka, hogy 1848-ban az ál­ta­la ala­pí­tott keszt­he­lyi Ge­or­gi­kon min­den hall­ga­tó­ja fegy­vert fo­gott „a mo­dern pol­gá­ri Ma­gyar­or­szág vé­del­mé­ben”. (296)

Mi­előtt azon­ban a kö­tet­ben meg­fo­gal­ma­zód­hat­na ez az át­fo­gó ér­té­ke­lés, Ku­rucz­nak szem­be kel­lett néz­nie az élet­mű el­lent­mon­dá­sos szak­iro­dal­mi meg­íté­lé­sé­vel és sa­ját, min­den ed­di­gi­nél ki­ter­jed­tebb ku­ta­tá­sa­i­ra tá­masz­kod­va meg kel­lett kí­sé­rel­nie ma­gya­rá­za­tot adni a Fes­te­tics pá­lyá­ját fe­szí­tő bel­ső el­lent­mon­dá­sok­ra. A meg­vá­la­szo­lan­dó kér­dé­sek a tör­té­ne­ti iro­da­lom­ban sar­kít­va úgy fo­gal­ma­zód­nak meg, hogy ku­ruc volt‑e Fes­te­tics vagy au­li­kus szem­lé­le­tű, il­let­ve hogy fe­u­dá­lis me­ce­na­tú­rát művelt‑e, vagy a nem­ze­ti kul­tú­ra mo­dern szel­le­mű tá­mo­ga­tó­ját tisz­tel­het­jük a személyében.

Az első kér­dés­fel­te­vés alap­ja az az ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott fel­osz­tás, mely sze­rint Fes­te­tics élet­pá­lyá­ja két rész­re bom­lik, s a ket­tő kö­zöt­ti ha­tár­pon­tot az 1797-es évre he­lyez­het­jük. Ez a keszt­he­lyi Ge­or­gi­kon – Eu­ró­pa első fel­ső­fo­kú agrár-szakoktatási in­téz­mé­nye – ala­pí­tá­sá­nak éve és egy­ben Fes­te­tics utol­só nyil­vá­nos po­li­ti­kai fel­lé­pé­sé­nek az esz­ten­de­je. Fes­te­tics ed­dig az idő­pon­tig több­ször is konf­lik­tus­ba ke­rült a csá­szá­ri ha­ta­lom­mal a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek kép­vi­se­le­te – pél­dá­ul az ön­ál­ló ma­gyar had­se­reg le­he­tő­sé­gét fel­ve­tő pe­tí­ció alá­írá­sa – mi­att, és kö­vet­ke­zés­kép­pen kü­lön­fé­le re­tor­zi­ók­nak volt ki­té­ve, ezt kö­ve­tő­en vi­szont tar­tóz­ko­dott az ural­ko­dó­ház­zal szem­be­ni nyil­vá­nos kri­ti­ka meg­fo­gal­ma­zá­sá­tól, sőt je­len­tős anya­gi hoz­zá­já­ru­lást nyúj­tott a há­bo­rús erő­fe­szí­té­sek­hez. Pár év el­tel­té­vel a fő­ne­mest az ud­var lát­vá­nyo­san re­ha­bi­li­tál­ta, mely­nek je­le­ként Jó­zsef ná­dor, majd Já­nos fő­her­ceg is lá­to­ga­tást tett Keszt­he­lyen (1801-ben és 1809-ben), sőt 1817–18-ban terv­ben volt a csá­szá­ri pár ven­dé­ges­ke­dé­se is. Ku­rucz meg­lá­tá­sa sze­rint „[i]gen nagy va­ló­szí­nű­ség­gel a kor­mány­zat gya­nak­vó fi­gyel­me kész­tet­te Fes­te­ti­cset arra […], hogy az 1797-ben tör­tént ural­ko­dói kegy­vesz­tés fel­ol­dá­sa ér­de­ké­ben át­me­ne­ti­leg fel­hagy­jon olyan te­vé­keny­sé­gek­kel, me­lyek fon­to­sabb­nak ítélt is­ko­la­ala­pí­tá­si vál­lal­ko­zá­sa­it koc­káz­tat­hat­ták vol­na.” (169) Itt a szer­ző konk­ré­tan a Ma­gyar Mi­ner­va könyv­so­ro­zat tá­mo­ga­tá­sá­nak hir­te­len be­szün­te­té­sé­re utal, egy olyan cse­le­ke­det­re, me­lyet irodalomtörténet-írásunk sok­szor fel­rótt már Fes­te­tics­nek, s mely a je­len kö­tet nar­ra­tí­vá­já­ban egy na­gyobb ará­nyú, a re­a­li­tá­so­kat fel­mé­rő, s a jövő ér­de­ké­ben meg­ho­zott komp­ro­misszum ré­sze­ként ér­tel­me­ző­dik. Akár­csak az, hogy a gróf 1799-ben meg­rót­ta az ál­ta­la ala­pí­tott csur­gói gim­ná­zi­um­ban ta­ní­tó Cso­ko­nai Vi­téz Mi­hályt a „Haj Rá­kó­czi, Ber­csé­nyi” kez­de­tű dal el­éne­kel­te­té­se mi­att; ez­zel ugyan­is sze­rin­te az is­ko­la meg­szün­te­té­sét koc­káz­tat­ta a könnyel­mű ne­ve­lő. (179) Az ud­var­nak tett gesz­tus­ként ma­gya­ráz­za Ku­rucz azt is, hogy Fes­te­tics 1797-ben el­bo­csá­tot­ta a po­li­ti­ka­i­lag gya­nús Nagy­vá­thy Já­nost, a Ge­or­gi­kon első igaz­ga­tó­ját (197), és le­írá­sá­ban ez, akár­csak a kor­mány­zat­nak a nyúj­tott je­len­tős anya­gi, pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sa is az is­ko­la­szer­ve­ző, tudomány- és iro­da­lom­pár­to­ló te­vé­keny­ség to­váb­bi foly­ta­tá­sá­nak zá­lo­ga­ként tű­nik fel (282).

A kü­lön­fé­le meg­fon­to­lá­sok­ból kisebb-nagyobb po­li­ti­kai en­ged­mé­nye­ket tevő, ám nem­ze­ti esz­mé­nye­i­hez alap­ve­tő­en ra­gasz­ko­dó főúr ké­pé­be leg­ne­he­zeb­ben ta­lán Fes­te­tics­nek a ja­ko­bi­nus össze­es­kü­vés­ben el­ítél­tek­kel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sa il­leszt­he­tő be. Az irodalomtörténet-írás ha­gyo­má­nyo­san a keszt­he­lyi gróf fő­bű­nei kö­zött tar­tot­ta szá­mon, hogy ami­kor Ka­zin­czy Fe­renc fog­sá­ga után ne­héz anya­gi hely­ze­té­ben ki­sebb ado­mányt kért tőle, Fes­te­tics vissza­uta­sí­tot­ta a se­gít­ség­nyúj­tást, még­pe­dig alig­ha anya­gi okok­ból. Ka­zin­czy maga egy le­ve­lé­ben a ha­son­ló hely­zet­ben levő Rosty Já­nos­nak nyúj­tott kö­nyör­ado­mány kis össze­gét pa­na­szol­ta fel (23). Ku­rucz itt az­zal men­te­ge­ti Fes­te­ti­cset, hogy ő maga is – akár­csak a Ka­zin­czy ál­tal így jel­lem­zett Rosty – „vil­lám­súj­tot­ta” em­ber volt, vagy­is ko­ráb­ban szin­tén bő­rén érez­te az ud­var ha­rag­ját (23). Ez az ér­ve­lés itt ke­vés­sé meg­győ­ző, hi­szen az évek­re be­bör­tön­zött, a fog­ság­ban ön­gyil­kos­sá­got meg­kí­sé­relt Rosty Já­nos, vagy az elő­ször ha­lál­ra ítélt, majd 6 évig vár­fog­ság­ban tar­tott, s sza­ba­dul­ván ki­lá­tás­ta­lan anya­gi hely­zet­be jut­ta­tott Ka­zin­czy Fe­renc sor­sa ne­he­zen hoz­ha­tó egy lap­ra Fes­te­ti­csé­vel, aki ugyan sú­lyos mel­lő­zés­ben ré­sze­sült (el­tá­vo­lí­tot­ták a cs. és kir. had­se­reg­ből, két hé­tig vizs­gá­la­ti fog­ság­ban volt, meg­fosz­tot­ták ka­ma­rá­si cí­mé­től, ki­til­tot­ták Bécs vá­ro­sá­ból), aki­nek azon­ban vé­gül ko­moly sé­re­lem nem érte sem sze­mé­lyi, sem va­gyon­biz­ton­sá­gát, és a mel­lő­zés évei után az ud­var – meg­té­ré­sét ta­pasz­tal­va – vi­szony­lag ha­mar vissza­fo­gad­ta ke­gye­i­be. Fes­te­tics ép­pen ezt a vissza­szer­zett po­zí­ci­ó­ját lát(hat)ta fe­nye­get­ve az­ál­tal, ha az­zal hív­ja fel ma­gá­ra a fi­gyel­met, hogy je­len­tő­sebb se­gít­sé­get nyújt a ja­ko­bi­nus szer­vez­ke­dés­ben el­ítélt egy­ko­ri fog­lyok­nak. Más kér­dés, hogy Ka­zin­czy Fes­te­ticcsel szem­be­ni el­len­ér­zé­sei sem nyu­god­tak meg­in­gat­ha­tat­lan elvi ala­po­kon, leg­alább­is erre utal, hogy mi­u­tán Szép­ha­lom­ra el­ju­tott a hír, mi­sze­rint a keszt­he­lyi He­li­kon ün­nep­sé­gén fát ül­tet­tek a tisz­te­le­té­re, Ka­zin­czy azon nyom­ban meg­vál­toz­tat­ta a gróf­ról al­ko­tott ko­ráb­bi meg­ve­tő vé­le­mé­nyét, és egy Hor­váth Ádám­nak írt le­ve­lé­ben im­már azt a kí­ván­sá­gát fe­jez­te ki, hogy „bár tró­nus­ra is ül­tet­ték vol­na a’ Vé­ge­zé­sek!” (292)

Ku­rucz áb­rá­zo­lá­sá­ban Fes­te­tics tö­rek­vé­se­i­nek prog­ram­sze­rű ele­me volt a „ma­gyar nyelv iro­dal­mi, köz­éle­ti el­fo­gad­ta­tá­sa” (16), a „nem­ze­ti nyel­vű iro­da­lom pár­to­lá­sa” (13), s fel­fo­gá­sa egy­ér­tel­mű­en szem­ben állt pél­dá­ul Ber­ze­vi­czy Ger­gely­nek a né­ze­té­vel, aki „a holt la­tin nyelv élő­vé té­te­le mel­lett fog­lalt ál­lást” (286). Et­től a be­ál­lí­tás­tól el­té­rő­en az elő­szót író Ger­gely And­rás Fes­te­tics­nek „Ber­ze­vi­czy Ger­gely felé mu­ta­tó” nyel­vi kon­cep­ci­ó­já­ról ír (9). A kér­dés el­dön­té­sét meg­ne­he­zí­ti, hogy Fes­te­tics nem ha­gyott hát­ra elvi ál­lás­pont­ját le­szö­ge­ző mű­ve­ket eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban (sem), de te­vé­keny­sé­gé­nek ép­pen a je­len kö­tet­ből meg­raj­zo­ló­dó össz­ké­pe alap­ján erős túl­zás­nak lát­szik, hogy a mo­dern ér­te­lem­ben vett egy­nyel­vű nem­ze­ti kul­tú­ra elő­har­co­sát lás­suk ben­ne. Az a Ku­rucz ál­tal elvi je­len­tő­sé­gű­nek tar­tott tény, hogy Fes­te­tics bir­tok­igaz­ga­tó tiszt­je­i­től el­vár­ta a ma­gyar nyelv is­me­re­tét (171), sok­kal in­kább egy­sze­rű­en a gróf prag­ma­ti­kus be­ál­lí­tó­dá­sá­nak jele le­het, te­kint­ve, hogy a du­nán­tú­li bir­to­ko­kon a he­lyi la­kos­ság több­nyi­re ma­gyar nyel­vű volt. Ugyan­ak­kor a bir­tok­igaz­ga­tás ügy­in­té­zé­sé­ben nem volt a ma­gyar nyelv­nek pri­má­tu­sa, to­váb­bá a leg­fon­to­sabb ál­ta­la ala­pí­tott in­téz­mény­ben, a Ge­or­gi­kon­ban csak Fes­te­tics György ha­lá­la után tér­tek át a ma­gyar nyel­vű ta­ní­tás­ra. A Fes­te­tics tá­mo­ga­tá­sá­val meg­in­dult leg­na­gyobb sza­bá­sú iro­dal­mi vál­lal­ko­zás, a Ma­gyar Mi­ner­va könyv­so­ro­zat nem ki­zá­ró­la­go­san a ma­gyar nyel­vű mun­kák szá­má­ra volt fenn­tart­va, amint azt alap­sza­bá­sá­nak egyik pont­ja ki­mond­ja. ¹ Mi­vel a gróf a tá­mo­ga­tás fo­lyó­sí­tá­sát a má­so­dik kö­tet meg­je­le­né­se után be­szün­tet­te, nem tud­ni, hogy a ma­gya­ron kí­vül eset­leg mi­lyen más nyel­vű mű­vek je­len­tek vol­na meg itt. Fes­te­tics­nek a ma­gyar nyelv irán­ti elő­sze­re­te­tét a keszt­he­lyi he­li­ko­ni ün­nep­sé­gek kap­csán is sze­ret­né Ku­rucz de­monst­rál­ni, azon­ban gon­do­lat­me­ne­té­be több lo­gi­kai hiba is csú­szik. Ku­rucz Ber­zse­nyi Dá­ni­el 1816. no­vem­ber 15-én kelt le­ve­lé­ből in­dul ki, mely­ben a köl­tő „fel­rót­ta a gróf­nak, hogy a ge­or­gi­ko­ni ki­ad­vá­nyok né­met nyel­vű­ek.” A kö­vet­kez­te­tés sze­rint „fel­té­te­lez­he­tő­en ez a le­vél in­dí­tot­ta a keszt­he­lyi gró­fot arra, hogy uta­sít­sa As­bót­hot [a Ge­or­gi­kon igaz­ga­tó­ját] a he­li­ko­ni ün­nep­sé­gek ter­ve­ze­té­nek ki­dol­go­zá­sá­ra” (289). Itt azon­ban nem em­lí­tő­dik az a kö­rül­mény, hogy a he­li­ko­ni ün­nep­sé­gek há­rom nyel­ven zaj­lot­tak, amint azt a Ber­zse­nyi­nek kéz­be­sí­tett, Fes­te­tics ál­tal alá­írt meg­hí­vó be­ha­ran­goz­ta. ²Azt sem sza­bad el­fe­lej­te­ni, hogy a csá­szár szü­le­tés­nap­já­ra idő­zí­tett ün­nep­sé­gen elő­adott ma­gyar és nem ma­gyar nyel­vű köl­te­mé­nyek jó­részt az ural­ko­dó és a Habsburg-ház di­csé­re­tét zeng­ték, s így az egész ren­dez­vény könnyeb­ben nyer ér­tel­met az oszt­rák bi­ro­dal­mi pat­ri­o­tiz­mus ke­re­tei kö­zött, mint a ma­gyar nyel­vű kul­tú­ra el­kü­lö­nü­lé­sé­nek narratívájában.

Az em­lí­tett Berzsenyi-levél és az első he­li­ko­ni ün­nep kö­zöt­ti ok-okozati vi­szony fel­té­te­le­zé­sét az is gyen­gí­ti, hogy az 1816. no­vem­ber 15‑e és 1817. feb­ru­ár 12‑e kö­zött el­telt ke­ve­sebb mint há­rom hó­nap­ban alig­ha le­he­tett vol­na egy ilyen össze­tett (szí­ni­elő­adást, szent­mi­sét, kon­cer­tet, tánc­elő­adást stb. ma­gá­ban fog­la­ló) prog­ra­mot elő­ké­szí­te­ni. Ez­zel szem­ben az iro­dal­mi ün­nep­ség ko­ráb­bi terv­be vé­te­lé­re utal Du­kai Ta­kács Ju­dit köl­tő­nő egy pub­li­ká­lat­lan, 1815. no­vem­ber el­se­jén kel­te­zett le­ve­le, mely­ben Fes­te­ticcsel való be­szél­ge­té­sé­ről szá­mol be:

Sep­tem­ber ele­jén te­hát meg tet­tem ud­var­lá­so­mat a’ Gróf­fi Ház­nál […] mind el kel­lett mon­da­nom a’ Gróff­nak [t. i. Fes­te­tics­nek] az Öre­gebb ’s If­jabb Po­e­tá­ink ne­ve­i­ket két­ség ki­vül azt akar­ta meg tud­ni ha én es­mé­rem e? őket […] in­vi­tált több­szer­re is, kü­lö­nö­sen pe­dig meg ki­ván­ta fo­ga­dá­so­mat hogy a’ Ge­or­gi­kon­ba el me­gyek fát ül­tet­ni, melly Ün­nep­re úgy mond in­vi­tál­ni fog­ja Ber­zse­nyit és Him­fyt ’s azt a’ he­lyet Ma­gyar He­li­con­nak ne­ve­zi. ³.

Pon­to­san az itt szó­ban for­gó köl­tők, te­hát Ber­zse­nyi, Him­fy (Kis­fa­lu­dy Sán­dor), Du­kai Ta­kács Ju­dit vol­tak azok (az egy Hor­váth Ádám­mal ki­egé­szül­ve), akik­re a he­li­ko­ni ün­nep­sé­gek iro­dal­mi ré­szét ala­poz­ták. Ők ki­vé­tel nél­kül Keszt­hely von­zás­kör­ze­té­ben élő iro­dal­má­rok, akik mind sze­mé­lyes is­me­ret­ség­ben – Kis­fa­lu­dy ese­té­ben ro­kon­ság­ban – vol­tak Fes­te­ticcsel, s akik – köz­vet­len meg­ren­de­lés­re vagy anél­kül – a fő­úri rep­re­zen­tá­ció igé­nye­it ki­elé­gí­tő mű­ve­ket küld­tek a gróf­nak, aki ezt anya­gi ter­mé­sze­tű aján­dé­kok­kal vi­szo­noz­ta. Mind­ez rend­kí­vül em­lé­kez­tet a fe­u­dá­lis me­ce­na­tú­ra mű­kö­dé­sé­re, s a kul­tú­ra­pár­to­lás mo­dern for­má­i­tól igen­csak tá­vol áll. Nem tud­ni, hogy a Fes­te­tics ha­lá­la mi­att há­rom év után ab­ba­ma­radt he­li­ko­ni ren­dez­vé­nyek hova fej­lőd­tek vol­na, de az alap­ján, ami meg­va­ló­sult, alap­ta­lan­nak tű­nik Ka­zin­czy kor­társ vé­lel­me, hogy itt va­la­mi­fé­le aka­dé­mi­ai kez­de­mé­nye­zés­ről lett vol­na szó. Ál­ta­lá­nos­ság­ban is el­mond­ha­tó, hogy amit Fes­te­tics a kul­tú­rá­ért tett, an­nak min­dig volt va­la­mi­lyen sze­mé­lyes, pro­vin­ci­á­lis és egy­ben ad hoc jel­le­ge: in­kább al­kal­mak­ban és sze­mé­lyek­ben gon­dol­ko­dott, mint táv­la­tok­ban. (Két to­váb­bi pél­da: Fes­te­tics kez­det­ben fo­lyó­sí­tott tá­mo­ga­tá­sá­nak meg­szű­né­se volt az oka, hogy sem az Urá­nia fo­lyó­irat, sem a Ma­gyar Mi­ner­va könyv­so­ro­zat nem vál­tak tar­tós iro­dal­mi in­téz­mé­nyek­ké.) Ez­zel a meg­ál­la­pí­tás­sal nem szán­dé­ko­zom le­be­csül­ni Fes­te­tics ér­de­me­it, csak je­lez­ni kí­vá­nom, hogy ese­té­ben ha­gyo­má­nyo­sabb me­cé­ná­si men­ta­li­tás­sal kell szá­mol­nunk, mint pél­dá­ul a kor­ban or­szá­gos nem­ze­ti in­téz­mé­nyek alap­ja­it meg­te­rem­tő Szé­che­nyi­ek esetében.

A kö­tet leg­ki­dol­go­zat­la­nabb ré­sze a Fes­te­tics sza­bad­kő­mű­ves te­vé­keny­sé­gé­ről adott áb­rá­zo­lás. Fes­te­tics a bé­csi „St. Jo­han­nes zur wah­ren Ein­tracht” pá­holy tag­ja volt, s Ku­rucz em­lí­ti, hogy vi­lág­lá­tá­sát, a „köz­jó” ügyé­ről való gon­dol­ko­dá­sát be­fo­lyá­sol­hat­ta a moz­ga­lom (96), va­la­mint hogy az itt ki­ala­kí­tott kap­cso­lat­rend­szer fon­tos le­he­tett szá­má­ra (118), azon­ban ezen túl­me­nő­en nem szen­tel kü­lö­nö­sebb fi­gyel­met a té­má­nak. Pe­dig pél­dá­ul Fes­te­tics iro­dal­má­rok­kal fenn­tar­tott kap­cso­la­ta­i­nak meg­ér­té­sé­hez alig­ha meg­ke­rül­he­tő ez a vo­nat­ko­zás. Így jog­gal fel­te­he­tő, hogy az Urá­nia fo­lyó­irat meg­je­le­né­sét le­he­tő­vé tevő tá­mo­ga­tás cél­ba éré­se sza­bad­kő­mű­ves kap­cso­la­to­kon ke­resz­tül tör­tént, ⁴ mint aho­gyan az sem le­het vé­let­len, hogy Cso­ko­nai egy le­ve­lé­ben a sza­bad­kő­mű­ves szim­bo­li­ka nyel­vén szó­lí­tot­ta meg a gró­fot. Ku­rucz idé­zi ugyan a le­ve­let, mely sze­rint Fes­te­tics a „Sz: SOPHIA’ Temp­lo­má­ban” van „fel­szen­tel­ve”, azon­ban nem tér ki a mon­dat le­het­sé­ges, a sza­bad­kő­mű­ves be­ava­tás­ra vo­nat­ko­zó je­len­té­sé­re (29). ⁵ A Festetics–Kazinczy vi­szony mér­le­ge­lé­se­kor sem sza­bad­na fi­gyel­men kí­vül hagy­ni, hogy mind­ket­ten sza­bad­kő­mű­ve­sek voltak.

Az egyet­len konk­ré­tum, me­lyet Fes­te­tics sza­bad­kő­mű­ves te­vé­keny­sé­gé­ről a kö­tet­ből meg­is­mer­he­tünk, az a kö­rül­mény, hogy a gróf 1779-ben a Zur wah­ren Ein­tracht pá­holy gyű­lé­sén be­szé­det mon­dott, „mely­nek ki­nyom­ta­tott cím­lap­já­ra utóbb sa­ját ke­zű­leg raj­zol­ta fel az azo­no­sí­tó­je­gyet, il­let­ve adta meg pá­holy­be­li ne­vét, Bru­der He­li­co­nus­ként” (96. A cím­lap fo­tó­ja: 97). A keszt­he­lyi He­li­kon Könyv­tár­ban fel­lelt nyom­tat­vány (Versammlungs-Rede des R. C. des al­ten Sys­tems [ge­hal­ten vom Br. He­li­co­nus den 21/9. 79]) már csak azért is meg­ér­dem­li a fi­gyel­mün­ket, mert Fes­te­tics ezek sze­rint itt rög­zí­tett pá­holy­be­li ne­vé­vel Ku­rucz sze­rint össze­füg­gés­be hoz­ha­tó a Helikon-ünnepség el­ne­ve­zé­se (290), s ez a fel­té­te­le­zés a gróf ál­tal 1817-ben meg­in­dí­tott iro­dal­mi ren­dez­vény­so­ro­zat egé­szét sa­já­tos kon­tex­tus­ba he­lye­zi. A kö­ze­leb­bi vizs­gá­lat azon­ban két­sé­ges­sé te­szi, hogy ez a be­széd va­ló­ban Fes­te­tics­hez len­ne köt­he­tő. Elő­ször is meg­em­lí­ten­dő, hogy a mun­ka a róla hírt adó 1980-as köz­le­mény ⁶ előtt sem volt tel­je­sen is­me­ret­len, hi­szen már Au­gust Wolfs­ti­eg 1912-es, a sza­bad­kő­mű­ves iro­dal­mat fel­dol­go­zó bib­li­og­rá­fi­á­já­ban is sze­re­pel, még­pe­dig meg­le­pő mó­don úgy, hogy a cím­le­írás tar­tal­maz­za a keszt­he­lyi pél­dá­nyon ál­lí­tó­lag Fes­te­tics kéz­írá­sá­val sze­rep­lő, a szer­ző­re és a be­széd el­hang­zá­sá­nak idő­pont­já­ra uta­ló ki­egé­szí­tést. ⁷ A szer­ző­ről itt to­váb­bi ada­tok nin­cse­nek meg­ad­va, sze­mé­lye azon­ban nagy va­ló­szí­nű­ség­gel be­azo­no­sít­ha­tó Karl­he­inz Ger­lach ku­ta­tá­sai alap­ján, aki a be­széd cím­lap­ján ol­vas­ha­tó idő­pon­tot (1779. szep­tem­ber 21-ét) a ber­li­ni He­li­co­nus arany- és ró­zsa­ke­resz­tes kör meg­ala­pí­tá­sá­nak dá­tu­ma­ként adja meg, ma­gát Heliconus‑t pe­dig Jo­hann Ch­ri­stoph Wöll­ner­rel (1732–1800), a kör nagy­mes­te­ré­vel azo­no­sít­ja. ⁸ (Wöllner/Woellner tel­jes, anag­ram­má­val kép­zett neve a rend­ben „He­li­co­nus So­la­ster Ru­we­nus Op­hi­ron” volt. ⁹) Ha ez­zel a szer­ző­ség ügye tel­je­sen más meg­vi­lá­gí­tás­ba ke­rül is, fel­ve­tő­dik a leg­alább ugyan­ennyi­re ér­de­kes kér­dés, hogy mi­ként jut­ha­tott a gróf en­nek a nyom­tat­vány­nak a bir­to­ká­ba. Mint a be­széd aján­lá­sa alap­ján Ger­lach rá­mu­tat, a szö­veg ki­nyom­ta­tá­sa a leg­na­gyobb ti­tok­tar­tás mel­lett tör­tént, a rend egyik nyom­dász tag­já­nak (Ge­org Ja­kob De­c­ker­nek) köz­re­mű­kö­dé­sé­vel, el­ke­rü­len­dő, hogy a fü­zet il­le­ték­te­len ke­zek­be ke­rül­jön. Ez pe­dig arra utal, hogy a kül­föl­di ta­gok­kal is ren­del­ke­ző tit­kos kör nyom­tat­vá­nya alig­ha jut­ha­tott vé­let­le­nül Fes­te­tics­hez. Meg­jegy­zen­dő, hogy a fent idé­zett né­met bib­li­og­rá­fia 42510-es szám alatt re­giszt­rál egy azo­nos című, s szin­tén Wöll­ner­nek tu­laj­do­ní­tott ró­zsa­ke­resz­tes be­szé­det 1781-ből, mely­nek ki­adá­si he­lye­ként Bé­cset je­lö­li meg, te­hát azt a vá­rost, ahol a Fes­te­ti­cset be­fo­ga­dó sza­bad­kő­mű­ves pá­holy mű­kö­dött. Bár­mi­lyen kö­vet­kez­te­té­se­ket von­junk is le mind­eb­ből, a Keszt­he­lyen őr­zött ró­zsa­ke­resz­tes ki­ad­vány­nak az ese­te min­den­kép­pen arra int, hogy Fes­te­tics­nek akár a mo­nar­chia ha­tá­ra­in is túl­nyú­ló sza­bad­kő­mű­ves kap­cso­lat­rend­sze­rét a jö­vő­ben ala­po­sab­ban gór­cső alá kell venni.

Ku­rucz György egy, a kor­szak köz­tör­té­ne­té­nek és gaz­da­ság­tör­té­ne­té­nek tu­do­má­nyos ku­ta­tói és az ér­dek­lő­dő nagy­kö­zön­ség szá­má­ra egy­aránt na­gyon hasz­nos, adat­gaz­dag köny­vet írt Fes­te­tics György­ről, azon­ban hi­ány­pót­ló vál­lal­ko­zá­sá­nak ke­re­tét a tárgy­hoz ké­pest utó­la­go­san meg­szü­le­tett nem­ze­ti nar­ra­tí­va adja, ez pe­dig több fent jel­zett pon­ton ne­he­zen il­leszt­he­tő össze a fel­dol­go­zan­dó anyag­gal, s in­kább rá­te­lep­szik, mint­sem hogy elő­se­gí­te­né a be­mu­ta­tá­sát. Bár ez eset­ben bár­mi­lyen nar­ra­tí­va fel­vá­zo­lá­sát meg­ne­he­zí­ti az a kö­rül­mény, mellyel Ku­rucz is szá­mot vet, hogy „a keszt­he­lyi gróf sze­mé­lyes, ön­val­lo­más­sze­rű ha­gya­té­ká­val nem ren­del­ke­zünk” (62). Fes­te­tics rit­ka ön­val­lo­má­sos meg­nyi­lat­ko­zá­sa­i­nak egyi­ke – me­lyet egy Kis­fa­lu­dy Sán­dor­nak írt 1809-es le­ve­le őr­zött meg – pe­dig ép­pen a fel­tű­nést és ki­tá­rul­ko­zást ke­rü­lő élet­for­ma mel­lett tesz hi­tet: „Én a régi Po­é­tá­nak mon­dá­sá­val élni szok­tam: Tem­po­re, quo vi­vi­mus, qui bene la­tu­it, bene vi­xit.” ¹⁰ Az azon­ban, hogy a rej­tőz­kö­dő élet ovi­di­u­si jel­sza­va mö­gött mi áll, nem tud­ha­tó, to­vább­ra is rej­tély ma­rad te­hát, hogy Fes­te­tics pon­to­san mit és mi elől rejtegetett.

A kö­tet jó mi­nő­sé­gű pa­pí­ron, tar­tós kö­tés­ben, tet­sze­tős, szel­lős tör­de­lés­sel, na­gyon gaz­dag, a mon­dan­dót ki­vá­ló­an il­luszt­rá­ló kép­anyag­gal és rész­le­tes mu­ta­tók­kal el­lát­va je­lent meg. Bár­csak mi­nél több ilyen szé­pen ki­vi­te­le­zett szak­köny­vet forgathatnánk.

Zusammenfassung

György Ku­rucz: Der Graf von Keszt­hely – György Fes­te­tics ist die ers­te Mo­nog­ra­fie zum Le­ben und Wir­ken von György Fes­te­tics (1755–1819). Der un­ga­ris­che Ho­c­had­lige war ei­ner der re­ichs­ten Män­ner des Land­es im frü­hen 19. Jahr­hun­dert, mit ri­esi­gem Grund­be­sitz in meh­re­ren westun­ga­ris­c­hen Kom­ita­ten. Sei­ne ge­schicht­li­che Rol­le bes­teht da­rin, dass er auf se­i­nem Gut meh­re­re Schu­len – da­run­ter die ers­te eu­ro­päis­che Agrar-Hochschule gen­annt Ge­or­gi­kon – geg­rün­det hat und auch als Mä­zen der ein­hei­mis­c­hen Li­te­ra­tur tä­tig war. Sei­ne ma­te­ri­el­le Un­ter­st­üt­zung hat zur Ver­wirk­li­chung verschi­ed­ener wich­ti­ger li­ter­aris­cher Pro­jek­ten der Zeit be­iget­ra­gen und den Hö­he­punkt se­i­nes Mä­ze­na­ten­tums bil­de­te die Ve­ran­s­tal­tung ei­ner Re­i­he von li­ter­aris­c­hen Fest­lich­ke­i­ten in der Stadt Keszt­hely un­ter dem Na­men He­li­kon. Im Band fin­det man eine de­ta­il­li­er­te Schil­de­rung sei­ner vi­elfäl­ti­gen öf­fent­li­chen Tä­tig­ke­it und se­i­nes Pri­vat­le­bens. Die Dars­tel­lung ba­si­ert in er­heb­li­cher Wei­se auf un­veröf­fent­li­chem Ma­te­ri­al und gibt so­mit vi­e­le Ne­u­ig­ke­i­ten be­kannt. Es ble­i­ben al­ler­dings die Be­zi­e­hun­gen von Fes­te­tics zu der Fre­i­ma­u­rer­be­we­g­ung nach­wi­e­vor un­er­forscht und es ist trotz di­es­bez­üg­li­chen Klä­rungs­ver­su­chen des Ver­fas­sers wei­ter­hin frag­lich, ob die gan­ze kul­tu­rel­le Tä­tig­ke­it des Gra­fen aufg­rund der An­nah­me ei­nes mo­der­nen un­ga­ris­c­hen Na­ti­o­nal­be­wußt­se­ins oder eher im Rah­men des habs­bur­g­is­c­hen Re­ich­s­pat­ri­ot­is­mus zu vers­te­hen ist.

Tagged főúri mecenatúra, gazdaságtörténet, művelődéstörténet, szabadkőművesség, XIX. század