recenzió
Danyiil Harmsz, Esetek: Válogatott írások, válogatta, fordította és az előszót írta Hetényi Zsuzsa, Budapest, Typotex, 2013.
Az életében betiltott, halála után is hosszú évtizedekig csak szamizdatban hozzáférhető tragikus sorsú orosz szerző, Danyiil Harmsz nevét ma már a 20. század olyan meghatározó művészeivel emlegeti egy sorban az értő kritika, mint Kafka, Beckett, Artaud, Malevics és Hlebnyikov. Ezért is számít fontos irodalmi eseménynek válogatott műveinek magyar nyelvű kiadása Hetényi Zsuzsa szerkesztésében, fordításában és rendkívül alapos és informatív előszavával.
Nem véletlen, hogy nem csak írókat nevezünk meg, amikor Harmsz szellemi rokonait vesszük számba: Harmsz maga is rendkívül sokoldalú művész volt, a legkülönbözőbb műfajokban alkotott, a fikciós próza és a versek mellett jelentősek drámai művei, filozófiai, poétikai, matematikai, zenei értekezései, önéletrajzi írásai, valamint külön kutatás tárgyát képezik rajzai, sajátos piktografikus alkotásai is. Ezekből, valamint a szerzőről készült rajzokból, fotókból is izgalmas válogatás található a könyvben (gyermekirodalmi munkásságát nem mutatja be a kötet, hiszen magyarul már jelent meg ilyen jellegű kiadvány, a Negyvennégy pici pinty Rab Zsuzsa fordításában).
A válogatás érdeme, hogy a változatos formájú és tematikájú szépirodalmi szövegeket együtt szerepelteti Harmsz filozófiai írásaival, lehetőséget teremtve a magyar olvasónak, hogy maga fedezze fel az összefüggéseket az írói gyakorlat és poétikai-elméleti-bölcseleti munkásság között, további kutatásra ösztönözve az orosz avantgárd hagyományából kifejlődő, azt megújító harmszi abszurd mélyebb megismerésének érdekében.
A róla készült képek tanúsága szerint Harmsz osztotta azt az avantgárd esztétikai koncepciót és gyakorlatot, amely a művészet és az élet közötti határok lerombolására irányult. A művész alakja, arca, életeseményei szintén a konstrukció tárgyát képezték. A Typotext kiadványának fedőlapján is visszaköszönnek a Harmsz védjegyének számító, az általa annyira csodált Sherlock Holmest idéző elemek: a sajátos, simléderes fejfedő és az elmaradhatatlan pipa. Maga az írói álnév is (a szerző igazi neve Juvacsov) komplex szójáték voltaképpen. Felidézi Holmes nevének hangzását, de utalhat az angol charms (’kellemességek, bűbájok, vonzerők’) és harms (’károk, ártalmak, sérelmek, bajok’) hasonló hangzású, de egymással ellentétes jelentéstű szavakra is. A Harmsz név ily módon maga is sűrített szövegmorzsa és művészeti jel: önmaga kinyilvánításának, affirmálásának és megsemmisítésének, visszavonásának egyidejű gesztusa is.
Harmsz minimalista prózájában továbbhagyományozódik az avantgárd szövegképzés performativitása, és nem pusztán a drámai jelenetezés kedvelése miatt. A kötet írásainak tanúsága szerint bármilyen szépirodalmi műfajban alkot is, szövegei sajátos belső feszültségre tesznek szert azáltal, hogy a szerző egyszerre imitálja és rombolja le a bevett szövegképző eljárásokat, egyszerre idézi fel és egyszersmind üresíti is ki az egyes műformák kliséit. Ez a technika alkalmas a humoros hatás felkeltésére (korai művei, és különösen a drámai jelenetek számomra a Monthy Python Repülő Cirkusza nevű angol formáció abszurd humorát idézik, természetesen a vele kapcsolatban az előszóban is párhuzamként emlegetett Örkényé mellett), és ezzel együtt a megmerevedett gondolkodásformák leleplezésére is. Harmsszal kapcsolatban az abszurd mellett a negatív művészet és az antitörténet terminusok is megjelennek a recepcióban, annak jelzésére, hogy nem pusztán a nonszensz, az értelmetlenség írójaként tarthatjuk őt számon, hanem a metatörténet előfutárát is tisztelhetjük benne (Neil Carrick). A Harmsz-féle rövidtörténet azzal is szembesít bennünket, hogy olvasás közben mennyire ki vagyunk éhezve az akcióra, a cselekmény előrehaladására, és mennyire hajlamosak vagyunk azonosítani a narrációt az élettel, illetve az élet lehetséges fejleményeivel. Elbeszélésmódja felveti a rendezettség, a szám, az idő, az identitás, a véletlen és a végtelen eszméinek problémáit – nem meglepő tehát, hogy épp ezek a kérdések állnak a jelen válogatás elméleti írásainak fókuszában is.
Jó néhány fiktív szöveg esetében akár realizmusról is beszélhetnénk. Hetényi Zsuzsa bevezetőjében Nabokov Gogol-esszéjét idézi e jelenséggel kapcsolatban: „nem helyezhető abszurd szituációba az ember, aki egy abszurd világban él”. Egy abszurd, irracionális elvek szerint működő világban egy abszurd, a lineáris időrendet és a kauzális szabályszerűségeket felrúgó narráció éppen hogy reálisnak hat. A Harmszról szóló értelmezésekben is megjelenik ez a kettősség: nagyon jól lehet ugyanis magyarázni műveit a sztálini terror abszurditásával és Harmsz elképesztően kegyetlen sorsával, rettenetes testi-lelki szenvedéseivel. Ha a naplót olvassuk, az 1937. és 1938. évi bejegyzések állandó témája a pénzhiány, a szinte folyamatos éhezés, a betegség, és az alkotói válság. Ezekben az években Harmszot politikai okokból eltiltották a publikálástól, még gyerekverseket sem közölhetett. A naplóban gyakran fogalmaz úgy, hogy nagyon mélyre esett, olyan mélyre, hogy félő, onnan már nincs többé fölemelkedés. Ezeket az éveket már úgy élte meg, hogy elkezdődött a megsemmisítése, eljöttek a halál napjai. Nem nehéz párhuzamot vonni a személyes életesemények, a barátait, alkotótársait is súlyosan érintő repressziók hatása és például az Esetek-ciklus mikroprózáinak elesés-zuhanás-eltűnés motívumai között. Az ember története önnön zuhanásának történetévé válik ezekben a prózákban, melyek jóformán addig tartanak csak, amíg a test néhány emeletnyi szabadesés után a földbe csapódik. Harmsz minimalizmusa kimondottan radikális gesztusnak számított a maga korában, a bőbeszédűséget a középszerűség melegágyának tekintette. Ugyanakkor naplója tanúsága szerint tudatában volt az ily módon létrehozott tisztaság kockázatával is: mint írta, a tisztaság nem válhat pusztasággá.
Vagyis Harmsz gondolkodását nem valamifajta esztétikai vagy politikai nihilizmus határozta meg. Filozófiai esszéit olvasva az a benyomásunk, hogy kutatásai egybevágnak a nagy egzisztencialistákéival, amennyiben egyik fő törekvése a semmi mint olyan megértésére irányult. A számtani nullával kapcsolatban írja: „Amit semminek neveztünk, mégiscsak rejt magában még valamit, a semmihez képest egy új valamit. Két semmi van itt? Két semmi, amelyek egymásnak ellentmondanak? Akkor az egyik semmi egy valami. Akkor a valami, amely sehol nem kezdődik és sehol nem végződik, az egy valami, amely tartalmaz egy semmit.” (A végtelen, igen, ez a válasz) Ez a „valami, amely tartalmaz egy semmit” tökéletes leírása lehetne az Esetek alogikus prózai struktúráinak is, ahol a szemantikai jelentés és ennek a jelentésnek a semmis volta abszolút egységet alkot.
A kötetnek ebben az utolsó A végtelen című, filozófiai cikkeket, értekezéseket tartalmazó ciklusába sorolódott egy különös, formailag inkább fikciós prózának tűnő rövidtörténet is, amely ebben az elméleti jellegű kontextusban bölcseleti példázatként hat. Az Arról, hogy hírnökök látogattak meg című mikrotörténet szereplői filozófiai problémák: az ok-okozat, az idő numerikus-elvont és fluid-anyagi képzetének viszonya, valamint az információ, a jelentés mibenléte képezik az elbeszélés kronotoposzait. Az órában valami kattan, a naptár lapjait meglebegteti a huzat: valami történt az időben, de nem tudjuk (az Én-elbeszélő nem tudja), hogy ezek a jelenségek milyen jövőbeli jelenségnek szolgálnak majd okul. A huzat azonban csak azután lebegteti meg a naptár lapjait, hogy az elbeszélő arra gondol: huzat van a szobában. Ez esetben a huzat oka a huzatra való gondolás lesz, mindenféle érzéki-tapasztalati ok nélkül. Ez az az ijesztő mozzanat, azaz a valóság gondolati konstrukciója, e konstrukció lehetősége, amitől az elbeszélő majdnem elveszíti az eszméletét, és vizet szeretne inni, de nem talál sehol vizet. Ezután az a kényszerképzete támad, hogy ha meginná a (nem létező) vizet, akkor meginna egy hírnököt is, ám ezt a gondolatot elhessegeti azzal, hogy a hírnök nem folyékony, nem lehet meginni. De az is végigfut a fejében, hogy ha nem tudta megkülönböztetni a hírnököt a víztől korábban, akkor a hírnök a vízre hasonlít. Ám vizet (és hírnököt) továbbra sem talál. Az idő az óra számlapján az elbeszélés kezdetén és végén is ugyanaz: háromnegyed négyet mutatnak a mutatók. Az az eseménysor, amit az elbeszélő leír, nem létezik, mert nem létezik egységes, egynemű és folytonos idő, ahogy ezt a Létezésről, térről és időről című szövegben kifejti. Ezért nem talál vizet, és ezért nem tudja megragadni, tetten érni a pillanatot, ahonnan a hírnököket várja. És az eseménysor, amit leír, mégis létezik, mert demonstrálja az abszolút idő hasadását, töredezettségét a valósnak gondolt tapasztalatban és a folytonosság megragadásának lehetetlenségét. A „háromnegyed négy”, azaz a mindenkori jelen pillanat az elbeszélésben ismét egy „olyan valami, amely tartalmaz egy semmit”.
A harmszi elbeszélés abszurditása ennek fényében az einsteini-bergsoni téridő-felfogás továbbgondolásának következménye inkább, mint a sztálini terroré, illetve a szövegekben a halálközeli állapot, a reményvesztettség, az állandó rettegés mindennapi tapasztalata interferál az abszolút lét titkait kutató zseniális elme megszállottságával, radikális igazmondásával, amennyiben az esztétikai önfelszámolás határáig igyekszik elkerülni, hogy hamis valóságokat kreáljon, és kutatásai során eljut a kereszt abszolút szimbólumáig, ahol a rész egybeesik az egésszel, a halál pillanata pedig a halhatatlansággal válik azonossá.
Аннотация
„Так начинается голод” – Выход в свет собрания избранных прозаических произведений Даниила Хармса на венгерском языке под заглавием Esetek (Случаи) считается очень важным событием в венгерской литературной жизни. Несмотря на то, что Хармс был одним из самых значительных представителей русского авангарда советской эпохи, и теперь его имя упоминается среди имён таких крупных художников XX-ого века, как, например, Кафка, Бекет, Арто, Малевич или Хлебников, его сверхкраткие рассказы, которые часто сопоставляются с рассказами-минутками венгерского прозаика и драматурга Иштвана Эркеня (István Örkény), публиковались до сих пор только в литературных журналах и в антологиях в Венгрии.
Особенной ценностью венгерского издания является то, что составитель и переводчица, Жужа Хетени выбирала тексты не только из многогранного и разнообразного литературного наследия Хармса, но и из его философских сочинений. Теперь у венгерских читателей имеется возможность лучше понять теоретические основы абсурдной прозы Хармса, и обнаружить тесные связи между специальным хармским хронотопом и теориями пространства-времени современников-мыслителей Хармса, прежде всего Бергсона и Эйнштейна.
Summary
„This is how the hunger begins” – The Hungarian edition of Daniil Kharms’s selected works entitled Esetek (Incidents ) is a huge literary event in Hungary. Despite the fact that Kharms was one of the most important representatives of the Russian avant-garde in the Soviet era, and now his name is mentioned among the greatest artists of the 20th century such as Kafka, Beckett, Artaud, Malevich or Khlebnikov, his short stories, frequently compared to István Örkény’s One Minute Stories, have only been published in literay periodicals and anthologies in Hungary.
The main value of the Hungarian edition is that the editor and translator, Zsuzsa Hetényi selected works not only from the great variety of Kharms’s literary heritage, but also from his philosophical writings. Now, Hungarian readers have the opportunity to understand the theoretical background of Kharms’s absurd prose, and investigate the deeper connections between the time-conception of his narration and the time-space theories of Kharms’s contemporary thinkers, first of all Bergson and Einstein.
Tartalom [+]
§ One Response to „Így kezdődik az éhezés” – Mikola Gyöngyi recenziója Danyiil Harmsz válogatott írásairól
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
[…] esetleg Pszeudo-Harmsz szerzői névvel, illetve Harmsz-apokrifokként terjedtek. (Danyiil Harmszról az Esetek című kötetének magyar kiadása kapcsán Mik….) Mivel az eredeti kézirat borítója elveszett, a szamizdatban […]