Gombhoz a kabátot? Új generáció(k) a késő középkori és kora újkori magyarországi könyvkultúra kutatásában – Szilágyi Emőke Rita írása

december 31st, 2019 § 0 comments

recenzió

Szerk. Fábi­án La­u­ra, Lovas Bor­bá­la, Harasz­ti Szabó Pé­ter, Uhrin Do­rottya. A könyv és ol­va­só­ja: A 14–16. szá­za­di könyv­kul­tú­ra in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­vi­lá­gí­tás­ban (Bu­da­pest: MTAELTE HECE, 2018).

A könyv és ol­va­só­ja: A 14–16. szá­za­di könyv­kul­tú­ra in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­vi­lá­gí­tás­ban cím­mel két­na­pos kon­fe­ren­ci­át ren­dez­tek 2017. jú­ni­us 15–16-án az ELTE BTK Tör­té­ne­lem­tu­do­má­nyi Dok­to­ri Is­ko­la hall­ga­tói, az MTAELTE Egye­tem­tör­té­ne­ti Ku­ta­tó­cso­port és az MTAELTE Hu­ma­niz­mus Kelet-Közép-Európában Len­dü­let Ku­ta­tó­cso­port; az itt is­mer­te­ten­dő kö­tet a kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok írá­sos, bő­ví­tett vál­to­za­ta­it tar­tal­maz­za. Amint arra a kö­tet elő­sza­vá­ban Mo­nok Ist­ván fel­hív­ja a fi­gyel­met, fel­nőtt egy (vagy sze­rin­tem in­kább két) újabb ge­ne­rá­ció, ame­lyik késő középkori–kora új­ko­ri könyv­kul­tú­rá­val fog­lal­ko­zik. Ki­tű­nik ez már a szer­ve­zők, il­let­ve a kö­tet­szer­kesz­tők, de még in­kább a szer­zők név­so­rá­ból: szin­te mind 30–40 év kö­rü­li fi­a­tal ku­ta­tók. Ta­lá­lunk köz­tük PhD-stúdiumaikat vég­zőt, de kutatócsoport-vezetőt is, ám mind­annyi­uk­ra ér­vé­nyes Mo­nok meg­ál­la­pí­tá­sa, mi­sze­rint ez a ge­ne­rá­ció már nyel­vi­leg fel­ké­szül­tebb, mint szá­mos eset­ben az elő­de­ik vol­tak. De ta­lán nem is ab­ban áll a nagy kü­lönb­ség, hogy mi­lyen nyel­vi fel­ké­szült­ség­gel in­dul­nak el a ku­ta­tói pá­lyán ezek a ku­ta­tók, ha­nem sok­szor a le­he­tő­sé­gek­kel való élni tu­dá­suk a dif­fe­ren­tia spe­ci­fi­cájuk. E ge­ne­rá­ció tag­jai jel­lem­ző­en az eggyel ko­ráb­bi nagy könyvkultúra-kutatás je­les kép­vi­se­lő­i­nek (mint pl. Bár­czi Il­di­kó, Kla­ni­czay Gá­bor, Ma­das Edit, Mo­nok Ist­ván stb.) ta­nít­vá­nyai, fi­a­tal kol­lé­gái le­het­tek; ku­ta­tá­si té­má­ik­ban, mód­szer­ta­nuk­ban fel le­het fe­dez­ni mes­te­re­ik keze nyo­mát, de pá­lyá­ju­kat már na­gyobb ív­ben fut(hat)ják be, mint ami­re ko­ráb­ban le­he­tő­sé­gük lett vol­na. Je­len kö­tet, vé­le­mé­nyem sze­rint, en­nek a ge­ne­rá­ci­ó­nak az ígé­re­tét vil­lant­ja fel.

A kö­tet hat te­ma­ti­kus fe­je­zet­re osz­lik, me­lyek be­osz­tá­sa oly­kor ke­vés­sé ért­he­tő, oly­kor ta­lán még eről­te­tett is, né­hány eset­ben azon­ban na­gyon erős töm­bö­ket ké­pez­nek a ben­nük ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok.

Az első fe­je­ze­tet (Mű­fa­jok és be­fo­ga­dók) Kiss Far­kas Gá­bor hosszabb lé­leg­zet­vé­te­lű ta­nul­má­nya nyit­ja, mely nem­csak ter­je­del­mé­vel fe­szí­ti túl a ke­re­te­ket: Kiss ki­vá­ló írá­sa ki­lóg a kö­te­tet al­ko­tó túl­nyo­mó­részt eset­ta­nul­má­nyok kö­zül, sok­kal in­kább tű­nik át­fo­gó ér­te­ke­zés­nek a 14–16. szá­za­di autoritás-fogalmak vál­to­zá­sá­ról és az ön­kom­men­tá­rok­ról, s mint ilyen egy ké­sőb­bi mo­nog­rá­fia ki­in­du­lá­si pont­ja le­het. Bar­tók Zsó­fia Ág­nes egy fo­lya­mat­ban lévő ku­ta­tá­sá­ról ad szá­mot je­len írá­sá­ban, mely a 2015-ben meg­vé­dett disszer­tá­ci­ó­já­nak (Az Érdy-kódex exem­plu­mai) szer­ves foly­ta­tá­sa. Bar­tók a Kar­tha­u­zi Név­te­len mű­vé­nek kon­tex­tu­sát és for­rá­sa­it igyek­szik fel­tár­ni, il­let­ve egy rö­vid mű­faj­tör­té­ne­ti elem­zést is ad az Érdy-kódex kap­csán. Gu­lyás Bor­bá­la ta­nul­má­nya az egyik olyan írás a kö­tet­ben, mely­ben tény­leg meg­va­ló­sul a kö­tet al­cí­mé­ben be­ha­ran­go­zott in­ter­disz­cip­li­na­ri­tás esz­mé­je: egy iz­gal­mas fi­lo­ló­gi­ai és mű­vé­szet­tör­té­ne­ti nyo­mo­zás ered­mé­nyét adja köz­re az itt kö­zölt írá­sá­ban, szo­ká­sá­hoz hí­ven pre­cíz mun­kát vé­gez­ve.

A má­so­dik fe­je­ze­tet (Ox­for­di kó­de­xek) csu­pán két írás al­kot­ja, me­lye­ket az köti össze, hogy mind­ket­tő vizs­gá­ló­dá­si tár­gya egy-egy ox­for­di kó­dex. Be­val­lom, a cso­por­to­sí­tást elég eről­te­tett­nek ér­zem, még az első fe­je­zet be­osz­tá­sá­nál is eset­le­nebb, ami azért is szo­mo­rú, mi­vel mind­két írás na­gyon ér­té­kes új ada­tok­kal szol­gál a késő középkori–kora új­ko­ri könyv­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­so­kat il­le­tő­en. Míg Fá­bi­án La­u­ra, a kö­tet egyik szer­kesz­tő­je a Sec­re­tum sec­re­to­rum ox­for­di pél­dá­nyát ve­szi gór­cső alá, mely a Ké­pes Kró­ni­ka test­vér­kó­de­xe le­he­tett és min­den bi­zonnyal Nagy La­jos tu­laj­do­ná­ban volt; ad­dig Mol­nár Dá­vid (MTA-ELTE HECE) a 16. szá­za­di hu­ma­nis­ta, Hu­nya­di Fe­renc egy ed­dig is­me­ret­len or­vo­si mun­ká­ját is­mer­te­ti, me­lyet ma szin­tén az ox­for­di Bod­le­i­an Lib­rary őriz.

A har­ma­dik fe­je­zet (Egye­te­mek kul­tu­rá­lis ha­tá­sa) szin­tén két írás­ból áll, me­lyek kö­zös fó­ku­szát az egye­te­mek és az egye­tem­já­rá­sok köz­vet­len és köz­ve­tett kul­tu­rá­lis ha­tá­sa adja. A kö­tet­nek szin­tén szer­kesz­tő­je, Ha­rasz­ti Sza­bó Pé­ter hu­szi­ta és an­ti­hu­szi­ta szö­ve­ge­ket is­mer­tet, il­let­ve ezek sze­re­pét az egye­te­mi ok­ta­tás­ban, Ke­lé­nyi Bor­bá­la pe­dig egy mo­nu­men­tá­lis táb­lá­za­tot ad köz­re, mely a krak­kói di­á­kok könyv­tá­rá­nak jegy­zé­két tar­tal­maz­za. Ke­lé­nyi nem csu­pán ez­zel se­gí­ti a ké­sőb­bi ku­ta­tá­so­kat, ha­nem fon­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat is tesz a lis­ta kap­csán, mint pél­dá­ul hogy „jogi vagy or­vo­si té­má­jú köny­vek hasz­ná­la­tát egyet­len ma­gyar diák ese­té­ben sem si­ke­rült ki­mu­tat­ni”, mi­vel a Krak­kói Egye­te­men nem vagy el­enyé­sző eset­ben foly­tat­tak ilyen jel­le­gű stú­di­u­mo­kat a pe­reg­ri­ná­ló di­á­kok. (Ez a meg­ál­la­pí­tás után kü­lö­nö­sen nagy ér­ték­kel bír az elő­ző fe­je­zet­ben be­mu­ta­tott ed­dig is­me­ret­len or­vo­si mű Hu­nya­di Fe­renc tol­lá­ból.)

A ne­gye­dik fe­je­ze­tet (Ha­gi­og­rá­fia) két ha­gi­og­rá­fi­ai te­ma­ti­ká­jú ta­nul­mány al­kot­ja. Ha va­la­mi, hát ez a téma igen­csak nem­zet­kö­zi és in­ter­disz­cip­li­ná­ris, így nem vé­let­len az sem, hogy mind­két itt sze­rep­lő ku­ta­tó a CEU‑n (is) vé­gez­te ta­nul­má­nya­it, s en­nek meg­fe­le­lő­en az itt be­mu­ta­tott ku­ta­tá­sa­i­kat rend­sze­re­sen is­mer­te­tik an­gol nyel­ven is. Uh­rin Do­rottya, a kö­tet­szer­kesz­tők egyi­ke az Ale­xand­ri­ai Szent Ka­ta­lin­ról szó­ló le­gen­dák kü­lön­bö­ző ver­zi­ó­it vizs­gál­ja meg és tár­gyal­ja, fő­ként a ma­gyar­or­szá­gi for­rá­sok­ra kon­cent­rál­va, Ko­ron­di Ág­nes pe­dig a Szent Je­ro­mos éle­té­ről és mennyek­be való át­vi­te­lé­ről szó­ló szö­veg ma­gyar­or­szá­gi és kelet-közép-európai el­ter­je­dé­sét mu­tat­ja be igen rész­le­te­sen és ala­po­san.

Az ötö­dik blokk a Cor­vi­nák­nak lett szen­tel­ve (Cor­vi­nák). Itt egy­más után ta­lá­lunk egy pá­lyá­ja ele­jén lévő ku­ta­tót és egy olyan, bár még min­dig fi­a­tal, ámde már itt­hon és kül­föl­dön is el­is­mert ku­ta­tót, aki a kor­társ Corvina-kutatás egyik meg­ha­tá­ro­zó alak­ja. Veszp­rémy Már­ton ku­ta­tá­si te­rü­le­te a késő kö­zép­ko­ri és kora új­ko­ri aszt­ro­ló­gia­tör­té­net, en­nek meg­fe­le­lő­en e he­lyütt is er­ről szól, ne­ve­ze­te­sen Má­tyás aszt­ro­ló­gi­ai te­ma­ti­ká­jú kö­te­tei kap­csán. Zsu­pán Edi­na ko­di­ko­ló­gi­ai eset­ta­nul­má­nya egyi­ke a kö­tet azon ta­nul­má­nya­i­nak, me­lyek tény­le­ge­sen in­ter­disz­cip­li­ná­ri­sak. Ta­nul­má­nyá­ban egy olyan kó­dex (Bécs, ÖNB Cod. 138) meg­fej­té­sét tűz­te ki cé­lul, mely­nek fi­zi­kai sa­já­tos­sá­gai, min­de­nek­előtt az il­lu­mi­ná­ci­ó­ja, al­kal­ma­sak arra, hogy azok meg­is­me­ré­se ré­vén ala­po­sabb tu­dást sze­rez­zünk a bu­dai ud­var­ban Má­tyás ide­jén mű­kö­dő mi­ni­á­to­rok mű­kö­dé­sé­re és egy­ál­ta­lán, a Cor­vi­nák pro­ve­ni­en­ci­á­já­ra vo­nat­ko­zó­an.

Az utol­só fe­je­zet, mely az Egy bu­da­pes­ti olasz kó­dex cí­met kap­ta, ta­lán a leg­erő­sebb te­ma­ti­kus blokk az egész kö­tet­ben, tu­laj­don­kép­pen egy tö­ké­le­tes kvar­tett jött lét­re, mely­nek a meg­szü­le­té­sé­ben nagy sze­re­pet ját­szott egy 2017-es olasz ta­nul­mány. Az ELTE Egye­te­mi Könyv­tár Cod. Ital. 3. jel­ze­tű kéz­ira­tát és an­nak tör­té­ne­tét Bi­bor Máté Já­nos is­mer­te­ti ala­pos tudomány- és könyv­tör­té­ne­ti írá­sá­ban, amennyi­re ez le­het­sé­ges (mint­hogy a kö­tet ké­szí­té­si he­lyét és ide­jét mai na­pig nem si­ke­rült pon­to­san lo­ka­li­zál­ni). Fal­vay Dá­vid ugyan­ezt a kö­te­tet ita­li­a­nisz­ti­kai szem­pont­ból ve­szi gór­cső alá, össze­fog­lal­va és kon­tex­tu­a­li­zál­va Nel­lo Ber­to­let­ti 2017-es cik­két, il­let­ve fi­lo­ló­gi­ai meg­fon­to­lá­sok alap­ján kis­sé kri­ti­zál­va is azt. Friedl Vik­tó­ria, ha­son­ló­an Fal­vay­hoz, Ber­to­let­ti cik­ké­ből in­dul ki, azon­ban ő nyel­vé­sze­ti, nyelv­tör­té­ne­ti as­pek­tus­ból gon­dol­ja to­vább az olasz szer­ző meg­ál­la­pí­tá­sa­it. A blokk és egy­ben a kö­tet zá­ró­ta­nul­má­nyát Bor­ecz­ky Anna jegy­zi, aki a kó­dex leg­hí­re­sebb ele­mét, a 144v‑n ta­lál­ha­tó lo­vas­szo­bor áb­rá­zo­lá­sát he­lyez­te vizs­gá­ló­dá­sa fó­ku­szá­ba. A bi­zan­ti­no­ló­gu­sok ál­tal so­kat idé­zett rajz el­ké­szí­té­si ide­jé­nek és a lo­vas­szo­bor min­tá­já­nak meg­ál­la­pí­tá­sa egy­aránt el­sőd­le­ges fon­tos­ság­gal bír a kéz­irat da­tá­lá­sa­kor, azon­ban, amint erre Bor­ecz­ky is jut, saj­nos e té­ren egy­elő­re nem le­het­sé­ges bi­zo­nyo­sat mon­da­ni.

A kö­te­tet egy név­mu­ta­tó és a szí­nes ké­pek füg­ge­lé­ke zár­ja, mind­ket­tő igé­nyes és hasz­nos ré­sze a könyv­nek. A tar­tal­mi is­mer­te­té­sen túl, ami a for­mai szer­kesz­tést il­le­ti, ott saj­nos el­ma­rasz­ta­lób­ban kell szól­nom. Igaz a mon­dás, hogy sok bába közt el­vész a gye­rek, va­ló­szí­nű­leg a kö­tet ke­ve­sebb hi­bát és kö­vet­ke­zet­len­sé­get tar­tal­maz­na, ha nem né­gyen, ha­nem csu­pán egy vagy két sze­mély szer­kesz­tet­te vol­na. Bár a tar­tal­mat sze­ren­csé­re a for­mai hi­bák el nem ront­ják, azon­ban igen bosszan­tó egy igé­nyes szak­mai kö­tet­ben több­ször (!) is azt ol­vas­ni, hogy a nem­ze­ti könyv­tá­runk neve Or­szá­gos Szé­che­nyi (!) Könyv­tár (pl. 77, 118), za­va­ró­an sok az el­gé­pe­lés, nyom­da­hi­ba, il­let­ve elő­for­dul olyan szerzői–szerkesztői kö­vet­ke­zet­len­ség is, hogy a fekete–fehér il­luszt­rá­ci­ók min­den eset­ben a ta­nul­mány után köz­vet­le­nül sze­re­pel­nek, míg a szí­nes ké­pe­ket há­tul a füg­ge­lék­ben ta­lál­ni. Ez ré­gen a nyom­da­tech­ni­kai meg­ol­dá­sok mi­att szo­kás­ban volt, de a mai tech­ni­kai ki­vi­te­le­zé­sek nem te­szik szük­sé­ges­sé, s le­het­ne ol­va­só­ba­rá­tabb meg­ol­dást vá­lasz­ta­ni.

A kö­te­tet ol­vas­va az volt a be­nyo­má­som, hogy a ta­nul­má­nyok va­la­hogy nem áll­tak össze ko­he­rens egésszé, tö­re­de­zett és eset­le­ges ma­radt a kap­cso­ló­dás az egyes ré­szek közt, mi­köz­ben külön-külön túl­nyo­mó­részt ki­vá­ló írá­sok­ról van szó. Az in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­vi­lá­gí­tás­ra vé­gül is nem ke­rült sor egy-két ki­vé­tel­től el­te­kint­ve, és a 14–16. szá­za­di könyv­kul­tú­rá­ra vo­nat­ko­zó­an is csak ke­vés ál­ta­lá­nos ta­nul­sá­got ho­zott ma­gá­val a ta­nul­mány­kö­tet, ezért ta­lán sze­ren­csé­sebb lett vol­na a cím­vá­lasz­tás­nál in­kább az egyé­ni tör­té­ne­tek, az eset­ta­nul­má­nyok felé el­tol­ni a hang­súlyt. Könyv­tör­té­ne­ti új­don­sá­gok­ban nincs hi­ány, azon­ban a re­cep­ció, az ol­va­sá­si fo­lya­ma­tok és ma­guk az ol­va­sók saj­nos szin­tén csak szór­vá­nyo­san ke­rül­nek elő. Mind­azon­ál­tal A könyv és ol­va­só­ja című ta­nul­mány­kö­tet fon­tos ol­vas­mány a kor­szak ku­ta­tói szá­má­ra, egyes ta­nul­má­nyai jó ki­in­du­lá­si alap­ja­it ké­pez­he­tik a ké­sőb­bi ku­ta­tá­sok­nak, míg a több­sé­gük tű­éle­sen irá­nyít­ják rá a pil­lan­tá­sun­kat az új ered­mé­nyek­re és iz­gal­mas ese­tek­re. Már csak a szin­te­ti­zá­lás van hát­ra, ami­re ez a ge­ne­rá­ció, vagy en­nek va­la­mely tag­ja, min­den bi­zonnyal ké­pes lesz, ta­lán nem is olyan so­ká­ra.

A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Irodalomtudományi Intézetének posztdoktori ösztöndíjas
tudományos munkatársa

Summary

The vo­lu­me The Book and its Re­ader con­ta­ins papers on the book cul­tu­re of the Hun­ga­ri­an King­dom in the 14–16th cent­uri­es. The­se papers are the writ­ten and imp­ro­ved vers­ions of the lec­tu­res gi­ven at the con­fe­ren­ce of the same tit­le held in 2017. As Ist­ván Mo­nok sta­tes in the pre­face, the aut­hors are the stu­dents of re­now­ned re­se­ar­chers of the 20th cent­ury, thus the vo­lu­me disp­lays the fru­its of the re­se­arch of a new ge­ne­ra­ti­on. The mem­bers of this ge­ne­ra­ti­on con­ti­nue the sour­ce re­se­arch prog­rams and con­tex­tu­a­li­ze the­ir to­pics in­ter­na­ti­o­nally in fo­rei­gn lan­gu­a­ges. In the vo­lu­me, we find papers on di­ver­se gen­res, comp­re­hen­sive descript­ions of co­di­ces (from Ox­ford, the Bu­da­pest Uni­ver­sity Lib­rary, and Cor­vi­na), and re­se­arch re­sults on ha­gio­gra­phy and pe­reg­ri­na­ti­on. Un­for­tu­na­tely, the sec­tions are not con­nec­ted to each ot­her, and the re­ader only gets a pro­ce­e­dings, not a vo­lu­me of stu­di­es. Un­til some of the­se re­se­ar­chers pub­lish a mo­no­gra­ph on this to­pic, I be­li­eve this vo­lu­me will be us­e­ful for both stu­dents and re­se­ar­chers.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?