Tóth Kálmán írása a „Nunquam autores, semper interpretes” című tanulmánygyűjteményről

március 14th, 2018 § 0 comments

recenzió

Len­gyel Réka, szerk. Nun­qu­am au­to­res, sem­per in­terp­re­tes: A ma­gyar­or­szá­gi for­dí­tás­iro­da­lom a 18. szá­zad­ban. Bu­da­pest: MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet, 2016.

A 18. szá­zad iro­da­lom­szem­lé­le­té­nek, a lit­te­rae mi­ben­lé­té­nek meg­ér­té­se szem­pont­já­ból kulcs­fon­tos­sá­gú te­rü­let, a for­dí­tás­iro­da­lom vizs­gá­la­tá­ra ed­dig je­len­tő­sé­gé­hez ké­pest meg­le­he­tő­sen cse­kély fi­gye­lem irá­nyult a ha­zai irodalomtörténet-írás ré­szé­ről. Eb­ben szin­te bi­zo­nyo­san köz­re­ját­szott az ere­de­ti­ség­nek mint a mű­al­ko­tá­sok leg­főbb ér­ték­mé­rő­jé­nek ro­man­ti­kus elve, amely az utó­kor szük­ség­sze­rű­en ret­ros­pek­tív és sze­lek­tív né­ző­pont­já­ból jó­részt ki­ta­kar­ta a nem ere­de­ti­nek te­kin­tett szö­ve­ge­ket. Ezek azon­ban nem pusz­tán köz­ve­tí­tői a fej­let­tebb­nek te­kin­tett nyugat-európai iro­dal­mi min­ták­nak, ha­nem a ha­zai irodalom/irodalmak nyelvének/nyelveinek for­má­ló­dá­sa, ala­ku­lá­sa szem­pont­já­ból is meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­ség­gel bír­tak, meg­ha­tá­roz­va a ké­sőb­bi ere­de­ti al­ko­tá­sok nyel­vi le­he­tő­sé­ge­it is. Az iro­da­lom nyel­vé­nek vizs­gá­la­ta ezért nem nél­kü­löz­he­ti a nyelvi-kulturális in­ter­ak­ci­ók e leg­in­kább meg­ra­gad­ha­tó te­re­pé­nek ala­pos fel­tá­rá­sát, rend­sze­res ku­ta­tá­sát.

Mind­ezek alap­ján ki­emel­ke­dő je­len­tő­sé­gű ese­mény­nek te­kint­het­jük az MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet XVIII. szá­za­di Osz­tá­lya és a Mis­kol­ci Egye­tem Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Dok­to­ri Is­ko­lá­ja ál­tal 2014. ok­tó­ber 1−3. kö­zött Mis­kol­con tar­tott tu­do­má­nyos kon­fe­ren­cia anya­gá­nak szer­kesz­tett vál­to­za­tát tar­tal­ma­zó ta­nul­mány­kö­tet meg­je­le­né­sét. Len­gyel Réka szer­kesz­tői elő­sza­va sze­rint a kon­fe­ren­cia szer­ve­ző­i­nek „cél­ja az volt, hogy el­kez­dőd­jék a vo­nat­ko­zó té­mák és mód­sze­rek szám­ba­vé­te­le, hogy meg­is­mer­he­tő­vé vál­ja­nak a leg­újabb ered­mé­nyek, len­dü­le­tet kap­ja­nak a szö­veg­köz­pon­tú, il­let­ve kom­pa­ra­tív szem­pon­tú vizs­gá­la­tok” (8). A szer­kesz­tő a cím­ben sze­rep­lő Seneca-idézet for­rá­sá­ul szol­gá­ló hí­res ér­te­ke­zés, Kár­mán Jó­zsef A nem­zet csi­no­so­dá­sa gon­do­lat­me­ne­té­ből ki­in­dul­va fel­vá­zol­ja a 18. szá­zad vé­gé­nek kul­tu­rá­lis vi­szo­nya­it. Meg­ál­la­pít­ja, hogy „az ere­de­ti­leg más nyel­ven írott szö­ve­gek át­ül­te­té­se ma­gyar nyelv­re nem új ke­le­tű, a ma­gyar iro­dal­mat a kez­de­tek­től jel­lem­zi, s azt az év­szá­za­dok so­rán rend­kí­vül nagy­szá­mú ér­té­kes al­ko­tás­sal gaz­da­gí­tot­ta. Mind­azon­ál­tal a 18. szá­zad e je­len­ség te­kin­te­té­ben újat ho­zott: ek­kor a meg­elő­ző idő­szak­hoz ké­pest lé­nye­ge­sen na­gyobb szám­ban ké­szül­tek és je­len­tek meg ide­gen nyel­vű mű­vek ma­gyar vál­to­za­tai” (9). Kár­mán íté­le­tét fenn­tar­tá­sok nél­kül el­fo­gad­va le­szö­ge­zi, hogy ezt a szö­veg­kor­puszt nem „a ma­gas szin­tű esz­té­ti­kai mi­nő­ség te­szi ér­de­kes­sé” (10), a 18. szá­zad for­dí­tás­iro­dal­má­nak tör­té­ne­ti vizs­gá­la­tát még­is szük­sé­ges­nek tart­ja. Ez­ál­tal ugyan­is „meg­is­mer­he­tő­vé vál­nak a ma­gyar­or­szá­gi eszme‑, filozófia‑, művelődés- és tu­do­mány­tör­té­ne­ti fo­lya­ma­tok, va­la­mint a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat vál­to­za­tos for­mái, mint olyan té­nye­zők, il­let­ve je­len­sé­gek, me­lyek elő­ké­szí­tet­ték és nagy­ban be­fo­lyá­sol­ták a ma­gyar nyel­vű iro­da­lom tér­nye­ré­sét az ezt kö­ve­tő idő­szak­ban, te­kint­ve, hogy az ak­kor te­vé­keny­ke­dő al­ko­tók­nak sok ek­ko­ri for­dí­tás meg­ha­tá­ro­zó ol­vas­má­nya volt” (11).

A leg­tel­je­sebb mér­ték­ben egyet­ért­he­tünk a szer­kesz­tő e szö­ve­gek tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tá­ra vo­nat­ko­zó, a kom­pa­ra­tív és in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­kö­ze­lí­tés­mód fon­tos­sá­gát hang­sú­lyo­zó mód­szer­ta­ni fi­gyel­mez­te­té­sé­vel: „Nem sza­bad azon­ban meg­fe­led­kez­nünk ar­ról, hogy e szö­ve­gek­kel fog­lal­koz­va egy­ben más or­szá­gok ide­gen nyel­vű iro­dal­mát is vizs­gál­juk, to­váb­bá a ma­gyar és a vi­lág­iro­da­lom össze­füg­gé­se­it, sok­szor nem is csu­pán két (ere­de­ti mű, for­dí­tás), ha­nem több elem kap­cso­lat­rend­sze­rét. Ko­moly mód­szer­ta­ni hiba, s szá­mos fél­re­ér­tés, fél­re­ér­tel­me­zés for­rá­sa le­het, ha ezen ele­mek együt­te­sé­nek csak egyik tag­ját, a ma­gyar nyel­vű for­dí­tást vet­jük vizs­gá­lat alá, ezért min­den eset­ben a le­he­tő leg­szé­le­sebb lá­tó­szö­gű össze­ha­son­lí­tó elem­zé­sek el­vég­zé­sé­re kell tö­re­ked­nünk.” (11.)

A Kár­mán Jó­zsef gon­do­lat­me­ne­tét to­vább­gon­do­ló, a for­dí­tá­sok meg­vál­to­zott stá­tu­sá­nak és a ki­zá­ró­lag ere­de­ti mű­vek­ből álló ma­gyar iro­dal­mi ká­non lét­re­jöt­té­nek új kor­sza­kot kons­ti­tu­á­ló mi­vol­tá­ra vo­nat­ko­zó kér­dé­sek a szer­kesz­tő sze­rint még ele­gen­dő adat hí­ján nem vá­la­szol­ha­tók meg tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal. Meg­vá­la­szo­lá­suk­hoz még to­váb­bi szö­veg­fel­tá­ró, rend­sze­re­ző és össze­ha­son­lí­tó mun­ká­ra van szük­ség, azon­ban az ezt le­he­tő­vé tevő mód­sze­rek és „di­gi­tá­lis adat­tá­ro­lá­si és adat­ke­ze­lé­si esz­kö­zök és el­já­rá­sok” (12) már évek óta ren­del­ke­zés­re áll­nak.

A kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok ezen ku­ta­tá­si pro­jekt ed­di­gi ered­mé­nye­i­be nyúj­ta­nak rep­re­zen­ta­tív be­pil­lan­tást. Ezek a szer­kesz­tői szán­dék sze­rint új, jó­részt ed­dig nem pub­li­kált ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket is­mer­te­tő konferencia-előadások szer­kesz­tett vál­to­za­tai, me­lyek a ben­nük vizs­gált for­rás­szö­ve­gek lét­re­jöt­té­nek idő­ren­di sor­rend­jé­ben kö­ve­tik egy­mást. A vizs­gált szö­veg­együt­tes „ma­gyar­or­szá­gi szer­zők nyom­ta­tás­ban meg­je­lent és kéz­irat­ban ma­radt, vál­to­za­tos te­ma­ti­ká­jú” (13) for­dí­tá­sa­i­ból állt össze, ke­let­ke­zé­si ide­jük a 18. szá­zad, ki­vé­telt „csu­pán Ka­zin­czy egy-két ké­sőb­bi mun­ká­ja és a 19. szá­zad­ban ke­let­ke­zett esz­té­ti­kai tan­köny­vek” (13) ké­pez­nek. Az alap­ju­kul szol­gá­ló ere­de­ti mű­vek is több­nyi­re 18. szá­za­diak, de van­nak kö­zöt­tük 16−17. szá­za­di és an­tik szer­zők­től szár­ma­zó mun­kák is. Az egyes ta­nul­má­nyok mód­szer­ta­ni­lag is sok­szí­nű­en kö­ze­lí­tik meg vizs­gált tár­gyu­kat, így ol­vas­ha­tó a kö­tet­ben az össze­ha­son­lí­tó szö­veg­köz­pon­tú vizs­gá­la­tok mel­lett a for­dí­tók nyelvi-stilisztikai tel­je­sít­mé­nyé­re vo­nat­ko­zó ér­té­ke­lés, for­dí­tói élet­mű­vek át­fo­gó be­mu­ta­tá­sa, kiadás- és re­cep­ció­tör­té­ne­ti ku­ta­tás. Ezen­kí­vül meg­ta­lál­ha­tó ben­ne egy ed­dig ke­vés­sé ku­ta­tott te­rü­let­hez, a több­nem­ze­ti­sé­gű Ma­gyar Ki­rály­ság ma­gyar és más nyel­vű iro­dal­mi je­len­sé­gei kö­zöt­ti pár­hu­za­mok fel­tá­rá­sá­hoz kap­cso­ló­dó téma fel­dol­go­zá­sa is.

A 421 la­pos kö­tet 23 szer­ző 22 ta­nul­má­nyát tar­tal­maz­za, ame­lyek kro­no­lo­gi­kus rend­ben kö­ve­tik egy­mást: Csor­ba Dá­vid ta­nul­má­nya (15−38) Deb­re­ce­ni Em­ber Pál (1661−1710) tu­dós kál­vi­nis­ta pré­di­ká­tor tu­do­má­nyos szö­veg­köz­lé­si és for­dí­tá­si gya­kor­la­tát mu­tat­ja be az 1702-ben meg­je­len­te­tett Ga­ri­zim és Ébál című, dog­ma­ti­kai jel­le­gű tex­tu­so­kat tar­tal­ma­zó mun­ká­ja for­rá­sa­i­nak és azok esz­me­tör­té­ne­ti hát­te­ré­nek fel­tá­rá­sá­val. Bá­tho­ry Or­so­lya igen ala­pos, pél­dák­kal szem­lél­te­tett össze­ha­son­lí­tó elem­zé­se (39−57) a je­zsu­i­ta Ta­xo­nyi Já­nos­nak a pur­ga­tó­ri­um­ról szó­ló, 1718-ban Nagy­szom­bat­ban ki­nyom­ta­tott teo­ló­gi­ai trak­tá­tu­sát veti össze an­nak egy év­szá­zad­dal ko­ráb­bi spa­nyol ere­de­ti­jé­vel és an­nak la­tin for­dí­tá­sá­val, amely alap­ján a ma­gyar vál­to­zat ké­szült.

Kiss Mar­git írá­sa (58−68) a Mikes-életmű pél­dá­ján ke­resz­tül nyújt be­pil­lan­tást az in­for­ma­ti­kai mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sá­val meg­nyílt új ku­ta­tá­si le­he­tő­sé­gek­be, me­lyek meg­vá­la­szol­ha­tó­vá te­he­tik a Mikes-filológia szá­mos nyi­tott kér­dé­sét. A Mikes-szótár OTKA-projektnek kö­szön­he­tő­en ren­del­ke­zés­re álló di­gi­ta­li­zált tel­jes élet­mű­vön ed­dig in­for­ma­ti­kai esz­kö­zök­kel el­vég­zett szó­kész­let­ta­ni, gram­ma­ti­kai és a szö­ve­get érin­tő komp­lex össze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tok már most egy­ér­tel­mű­en ki­raj­zol­ják Mi­kes le­ve­le­i­vel szo­ro­san össze­füg­gő for­dí­tói tel­je­sít­mé­nyé­nek, tu­da­tos vá­lasz­tá­son ala­pu­ló vál­to­za­tos, egyé­ni stí­lu­sá­nak kor­sza­kos je­len­tő­sé­gét.

A Csör­sz Ru­men István−Szilágyi N. Zsu­zsa szer­ző­pá­ros ál­tal jegy­zett ta­nul­mány (69−93) a 18. szá­zad Kárpát-medencei köz­köl­té­sze­ti ha­gyo­má­nyá­nak már az ed­di­gi ku­ta­tá­sok alap­ján is fel­té­te­lez­he­tő re­gi­o­ná­lis egy­sé­gét tá­maszt­ja alá „egy sok szem­pont­ból ki­vé­te­les for­rás in­ter­et­ni­kus vo­ná­sa­it vizs­gál­va” (70). Ez nem más, mint az első ro­mán nyom­ta­tott ver­ses­kö­tet­nek és a ro­mán folk­lór fon­tos for­rá­sá­nak te­kin­tett Kin­tyets kim­pe­nyesty… cím­mel 1768-ban ki­adott, 14 ro­mán és 4 ma­gyar dal­szö­ve­get tar­tal­ma­zó ver­ses pony­va. A min­den rész­let­re ki­ter­je­dő vizs­gá­lat szám­ba ve­szi a ki­ad­vány va­ri­án­sa­it köny­vé­sze­ti ada­tok­kal, össze­ha­son­lí­tó elem­zés tár­gyá­vá te­szi re­per­to­ár­ját, be­mu­tat­ja a ro­mán dal­szö­ve­gek ma­gyar kon­tex­tu­sa­it, az utol­só két be­kez­dés­ben kí­sér­le­tet téve a ki­ad­vány tör­té­ne­ti po­é­ti­kai stá­tu­szá­nak és ki­adá­sa hát­te­ré­nek re­konst­ru­á­lá­sá­ra is.

Pin­tér Már­ta Zsu­zsan­na írá­sa (94−109) a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek je­zsu­i­ta drá­ma­for­dí­tói gya­kor­la­tát mu­tat­ja be a Régi Ma­gyar Drá­mai Em­lé­kek je­zsu­i­ta is­ko­la­drá­má­kat köz­zé­te­vő kö­te­te­i­ből ki­in­dul­va. A vizs­gált szö­veg­kor­pusz alap­ján a szer­ző tár­gyal­ja az ere­de­ti­ség, a mű­fa­ji­ság, a for­rás­hasz­ná­lat és a gya­kor­la­ti fel­hasz­ná­lás prob­lé­má­it; va­la­mint név­te­len szö­ve­gek ese­tén a for­dí­tó sze­mé­lyé­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz fel­hasz­nál­ha­tó mód­sze­re­ket, a for­dí­tók ere­de­ti for­má­hoz való vi­szo­nyu­lá­sát és az adap­tá­ció szem­pont­ja­it is.

Czi­bu­la Ka­ta­lin a la­kat­lan szi­get mo­tí­vu­má­nak rep­re­zen­tá­ci­ó­it vizs­gál­ja Me­ta­stas­io L’is­o­la di­sab­ita­ta című drá­má­já­nak 18. szá­za­di ma­gyar re­cep­ci­ó­já­ban (110−127). Rész­le­te­sen tár­gyal­ja a mű ere­de­ti olasz nyel­ven tör­té­nő ma­gyar­or­szá­gi be­fo­ga­dá­sát, ami­nek fon­tos ál­lo­má­sa Jo­seph Haydn 1779-ben Esz­ter­há­zán be­mu­ta­tott azo­nos című ope­rá­ja, mely­nek színpadkép-tervei is fenn­ma­rad­tak a szín­há­zi fes­tő, Pi­et­ro Tra­vag­lia váz­lat­köny­vé­ben. A fő­úri szín­ját­szói ha­gyo­mány ins­pi­rál­hat­ta a drá­ma első ma­gyar for­dí­tó­ját, a ko­rán el­hunyt bá­ró­kis­asszonyt, Rud­nyánsz­ky Ka­ro­li­nát, aki for­dí­tá­sát a Ke­le­men László-féle szín­tár­su­lat szá­má­ra ké­szí­tet­te. A ta­nul­mány má­so­dik fe­lé­ben Rud­nyánsz­ky 1793-as és Döme Ká­roly 1802-es for­dí­tá­sa­i­nak össze­ha­son­lí­tó elem­zé­sét ol­vas­hat­juk.

Len­gyel Réka ta­nul­má­nya (128−145) ki­tű­nő pél­dá­ja an­nak, hogy mennyi­re ter­mé­keny le­het már a fel­me­rü­lő leg­ki­sebb ké­tely ese­tén is ala­po­san utá­na­néz­ni a szak­iro­da­lom­ban ol­vas­ha­tó ál­lí­tá­sok­nak, mi­vel könnyen ki­de­rül­het azok té­ves vol­ta, és ez­ál­tal új meg­vi­lá­gí­tás­ba ke­rül­het­nek ad­dig mél­tat­la­nul mel­lő­zött írói tel­je­sít­mé­nyek. A kö­tet szer­kesz­tő­je vizs­gá­la­tá­ban meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len fi­lo­ló­gi­ai ada­tok­kal bi­zo­nyít­ja, hogy Ro­bert Dods­ley The Oe­co­nomy of Hu­man Life című, név­te­le­nül ki­adott és a kor­szak­ban nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dő er­köl­csi maxima-gyűjteményének első ma­gyar for­dí­tó­ja nem Ho­rá­nyi Elek, amint azt Szin­nyei Jó­zsef­nél és nyo­mán Tar­nai An­dor­nál ol­vas­hat­juk, ha­nem Kó­nyi Já­nos. A for­dí­tás alap­já­ul szol­gá­ló ere­de­ti an­gol mű re­cep­ció­tör­té­ne­té­nek váz­la­tos is­mer­te­té­se és a Kó­nyi for­dí­tó­sá­gát egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyí­tó ada­to­kon túl Len­gyel min­ta­sze­rű ala­pos­ság­gal re­konst­ru­ál­ja Szin­nyei té­ve­dé­sé­nek va­ló­szí­nű oka­it is. Ezek után Kó­nyi for­dí­tói el­ve­it mu­tat­ja be a for­dí­tá­sa alap­já­ul szol­gá­ló né­met vál­to­zat­tal tör­té­nő, pár­hu­za­mos sze­mel­vé­nyek­kel alá­tá­masz­tott össze­ha­son­lí­tás so­rán. Igen szel­le­mes mó­don a for­dí­tást té­ve­sen Ho­rá­nyi­nak tu­laj­do­ní­tó Tar­nai el­is­me­rő sti­lisz­ti­kai ér­té­ke­lé­sét im­már Kó­nyi­ra vo­nat­koz­tat­va ér­vel az egy­ko­ri strá­zsa­mes­ter for­dí­tói mun­kás­sá­ga ala­po­sabb fi­lo­ló­gi­ai és nyel­vé­sze­ti vizs­gá­la­tá­nak, va­la­mint kri­ti­kai igé­nyű mo­dern ki­adá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge mel­lett.

Knapp Éva a VI. Pius pá­pá­nak tu­laj­do­ní­tott, sok nyelv­re le­for­dí­tott, szá­mos ki­adást meg­ért imád­sá­gos köny­vet ve­szi rend­kí­vül rész­le­tes vizs­gá­lat alá (146−189). Dol­go­za­tá­ból meg­is­mer­het­jük e ki­ad­vány­együt­tes mű­fa­ji előz­mé­nye­it, esz­me­tör­té­ne­ti hát­te­rét, ko­ra­be­li re­cep­ci­ó­ját, a va­ló­di szer­ző meg­ha­tá­ro­zá­sát. Ol­vas­ha­tunk né­met, ma­gyar, szlo­vák és la­tin nyel­vű ma­gyar­or­szá­gi ki­adá­sa­i­ról és fordítás-családjaikról, majd a kü­lön­bö­ző ki­adá­sok szer­ke­ze­té­nek rész­le­tes össze­ha­son­lí­tó elem­zé­se kö­vet­ke­zik, me­lyet a for­dí­tás­tör­té­net egy né­met és há­rom ma­gyar nyel­vű ki­adás­ból szár­ma­zó pél­da­anyag alap­ján el­vég­zett szem­lé­le­tes és komp­lex be­mu­ta­tá­sa kö­vet. A ta­nul­mány konk­lú­zi­ó­ja a ma­gyar­or­szá­gi re­cep­ció­tör­té­net alap­ján a ki­ad­vány ak­tu­á­lis egy­ház­po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­it eme­li ki, és „a II. Jó­zsef el­kép­ze­lé­se­i­vel tör­tént tu­da­tos szem­be­he­lyez­ke­dés ki­fe­je­zé­se­ként” (181) ér­té­ke­li azt. Vé­gül füg­ge­lék­ként a 17 ma­gyar­or­szá­gi és ma­gyar nyel­vű kül­föl­di ki­adás bib­li­og­rá­fi­ai le­írá­sát te­kint­het­jük át.

Don­csecz Etel­ka ta­nul­má­nya (190−208) Ver­se­ghy Fe­renc egy­há­zi té­má­jú mun­ká­i­nak min­tá­it vizs­gál­ja a Fon­tos In­tés a Ke­resz­tény­ség­höz című, az 1780-as évek kö­ze­pén ké­szült kéz­irat­ban ma­radt for­dí­tá­sá­nak kon­tex­tu­sai kap­csán. Meg­ha­tá­roz­za a for­dí­tás alap­já­ul szol­gá­ló né­met mun­kát és an­nak fran­cia for­rá­sát, össze­ha­son­lít­ja Ver­se­ghy szö­ve­gét és né­met min­tá­ját, Karl Jo­seph Hu­ber mű­vét, re­konst­ru­ál­va Ver­se­ghy for­dí­tói el­já­rá­sa­it, cél­ja­it és ter­ve­it. Rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met ezek jo­ze­fi­niz­must tá­mo­ga­tó ak­tu­ál­po­li­ti­kai ol­va­sa­tá­ra, le­het­sé­ges esz­me­tör­té­ne­ti kon­tex­tu­sa­i­ra, va­la­mint Ver­se­ghy vá­lasz­tá­sá­nak tét­jé­re és tör­té­ne­ti hát­te­ré­re, mely össze­füg­gés­ben áll a ka­to­li­kus egy­há­zon be­lül egy­más­sal éle­sen szem­ben­ál­ló szel­le­mi irány­za­tok­kal, mely el­len­tét Ver­se­ghy pá­lyá­já­nak ké­sőb­bi ala­ku­lá­sá­ra is dön­tő be­fo­lyás­sal volt.

Ba­lázs Pé­ter írá­sa (209−216) a ko­rai fran­cia fel­vi­lá­go­so­dás emb­le­ma­ti­kus alak­já­nak, Ber­nard le Bo­vi­er de Fontenelle-nek 18. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi kéz­ira­tos for­dí­tá­sok­ban tet­ten ér­he­tő re­cep­ci­ó­ját mu­tat­ja be, váz­la­to­san is­mer­tet­ve az ezek­ben tet­ten ér­he­tő for­dí­tói el­já­rá­so­kat és val­lás­kri­ti­kai imp­li­ká­ci­ó­kat. A kö­vet­ke­ző ta­nul­mány tár­gya a fran­cia fel­vi­lá­go­so­dás egy jó­val is­mer­tebb kép­vi­se­lő­je, Vol­taire Dict­ion­naire phi­lo­sop­hi­que című mun­ká­já­nak ed­dig fel­tá­rat­lan, ki­vo­na­tos kéz­ira­tos for­dí­tá­sa (217−234). Szer­ző­je a fran­cia gon­dol­ko­dó mun­kás­sá­gá­nak és re­cep­ci­ó­já­nak ki­emel­ke­dő ku­ta­tó­ja, Pen­ke Olga, aki be­mu­tat­ja az OSZK kéz­irat­tá­rá­ban őr­zött „Ma­gyar Vol­taire 2” kö­tet­ben ta­lál­ha­tó for­dí­tás szö­veg­kör­nye­ze­tét, rész­le­tes vizs­gá­lat alá ve­szi a for­dí­tó elő­sza­vát, for­rás­szö­ve­gét, mód­sze­re­it és vá­lo­ga­tá­si el­ve­it, re­konst­ru­ál­ja „a for­dí­tá­sok­ban fel­lel­he­tő leg­fon­to­sabb ten­den­ci­á­kat” (224). Össze­ha­son­lít­ja a fran­cia ere­de­ti és a ma­gyar for­dí­tás sa­já­tos dis­kur­zus­for­má­it, ez utób­bi jel­leg­ze­tes for­dí­tói meg­ol­dá­sa­it, va­la­mint fel­vá­zol­ja esz­me­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­gét, be­il­leszt­ve azt Vol­taire mű­ve­i­nek 18. szá­zad végi ma­gyar re­cep­ció­tör­té­ne­té­be.

Vö­rös Imre dol­go­za­tá­ban (235−248) a Pé­cze­li Jó­zsef Ha­szon­nal mu­lat­ta­tó me­sék című fa­bu­la­gyűj­te­mé­nyé­ben meg­fi­gyel­he­tő for­rás­fel­hasz­ná­lá­si el­já­rá­so­kat te­szi vizs­gá­la­ta tár­gyá­vá. Gaz­dag pél­da­anyag se­gít­sé­gé­vel, le­bi­lin­cse­lő stí­lus­ban mu­tat­ja be a ko­má­ro­mi re­for­má­tus pré­di­ká­tor sza­bad for­rás­ke­ze­lé­sét, át­dol­go­zá­si és kom­pi­lá­ci­ós tech­ni­ká­it, össze­ha­son­lít­va me­sé­it Ai­szó­posz, Pha­ed­rus és La Fon­taine szö­ve­ge­i­vel, kom­pa­ra­tív elem­zés tár­gyá­vá téve még sti­lisz­ti­kai ha­tás­me­cha­niz­mu­su­kat is.

Pol­gár Ani­kó írá­sa (249−254) Ca­tul­lus 5. car­men­jé­nek két 18. szá­zad végi for­dí­tá­sát ha­son­lít­ja össze for­dí­tás­el­mé­le­ti né­ző­pont­ból. Föl­di Já­nos a szo­ros for­dí­tás sza­bá­lya­it kö­ve­tő, a re­konst­ruk­ció ko­rai pél­dá­já­nak te­kint­he­tő mű­vé­vel szem­ben an­nak pro­vo­ká­ci­ó­ja­ként Ka­zin­czy for­dí­tá­sa a va­ló­ság­anyag cse­ré­jé­re épí­tő transz­po­zí­ció mód­sze­rét al­kal­maz­za, ma­gyar kör­nye­zet­be he­lyez­ve át a vers­be­li szi­tu­á­ci­ót. A két el­len­té­tes elő­je­lű for­dí­tás jól pél­dáz­za a kor for­dí­tás­el­mé­le­ti plu­ra­liz­mu­sát.

He­gyi Ádám ta­nul­má­nya (255−268) a for­dí­tói te­vé­keny­ség tár­sa­dal­mi ke­re­te­it, anya­gi, kiadás- és esz­me­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ja be Sza­lay Pál szen­te­si re­for­má­tus lel­kész Burkitt-fordításának komp­lex vizs­gá­la­tán ke­resz­tül, a mik­ro­tör­té­net mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­val, rend­kí­vül ala­pos le­vél­tá­ri for­rás­fel­tá­ró elő­mun­ká­la­tok­ra tá­masz­kod­va.

He­ge­düs Béla (269−280) vál­lal­tan nép­sze­rű­sí­tő szán­dék­kal egy 18. szá­zad utol­só év­ti­ze­dé­ből szár­ma­zó, egé­szen 2014-ig kéz­irat­ban ma­radt re­gény­for­dí­tás, a Né­met Máté koma szö­ve­gé­ben vizs­gál­ja „az ér­zé­keny és az ér­zé­keny­ség ki­fe­je­zé­sek meg­je­le­né­sét és je­len­tés­vál­to­za­ta­it” (269). A for­dí­tást össze­ve­ti az alap­já­ul szol­gá­ló né­met ere­de­ti­vel, Jo­seph Rich­ter Der deu­tsche Ge­vat­ter Matt­hi­es című re­gé­nyé­nek szö­ve­gé­vel, va­la­mint be­mu­tat­ja a re­gény­po­é­ti­kai szer­ve­ző­elv­ként fel­is­mert „tes­ti­ség ver­sus a kor­társ eu­ró­pai ér­te­lem­ben vett sze­re­lem fo­gal­ma­i­nak a tör­té­ne­ten be­lü­li több­ér­tel­mű­sé­gét” (269). A tár­gyalt mű­höz mél­tó­an na­gyon ér­de­kes vizs­gá­ló­dás a kor­szak ku­ta­tói szá­má­ra rend­kí­vül ta­nul­sá­gos konk­lú­zi­ó­val zá­rul: „fi­gye­lem­be véve, hogy a kor iro­dal­ma szem­pont­já­ból oly fon­tos érzé­kenyér­zé­keny­ség ki­fe­je­zé­se­ket egy­más­tól el­té­rő je­len­tés­ben, de nagy kedv­vel hasz­nál­ja a for­dí­tó, arra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk, hogy más iro­dal­mi szö­ve­gek­ben azok pon­tos je­len­té­sé­vel az ese­tek több­sé­gé­ben egy­ál­ta­lán nem le­he­tünk tisz­tá­ban, mi­vel azt gyak­ran még a szö­veg­kör­nye­zet alap­ján sem le­het el­dön­te­ni”.

Bru­tovsz­ky Gab­ri­el­la Kárpát-medencei kom­pa­ra­tisz­ti­kai elem­zé­se (281−287) Ka­zin­czy Ham­let-for­dí­tá­sá­nak a Shakespeare-dráma első szlo­vák nyel­vű át­ül­te­té­sé­re gya­ko­rolt ha­tá­sát mu­tat­ja be a két for­dí­tás kö­zös, a for­rás­ként hasz­nált né­met for­dí­tá­sok­tól el­té­rő tar­tal­mi és nyel­vi je­gye­in ke­resz­tül, fel­hív­va a fi­gyel­met ke­let­ke­zé­sük tár­sa­dal­mi kö­ze­gé­nek ha­son­ló­sá­gá­ra is.

A kö­vet­ke­ző szö­veg, Lacz­há­zi Gyu­la ta­nul­má­nya (288−306) szin­tén a „szép­hal­mi mes­ter” for­dí­tói te­vé­keny­sé­gé­hez kap­cso­ló­dik. Ch­ri­stoph Mar­tin Wi­e­land Sok­ra­tes Ma­i­no­me­nos oder die Dia­lo­gen des Di­o­ge­nes von Sin­ope című, a kor­ban rend­kí­vül nép­sze­rű, ám ké­sőbb csak­nem el­fe­le­dett re­gé­nye, mely azon­ban az utób­bi év­ti­zed­ben újra ér­de­kes­sé vált a né­met ku­ta­tók szá­má­ra, ma­gyar nyel­ven 1793-ban je­lent meg Ka­zin­czy for­dí­tá­sá­ban. Wal­ter Er­hart Musarion-értelmezéséből ki­in­dul­va Lacz­há­zi kí­sér­le­tet tesz a Diogenész-regény egy Ka­zin­czy for­dí­tói te­vé­keny­sé­gé­nek meg­íté­lé­se szem­pont­já­ból is re­le­váns új ér­tel­me­zé­sé­re, ter­mé­keny szak­mai pár­be­szé­det foly­tat­va a mű Bod­ro­gi Fe­renc Máté Kazinczy-monográfiájában ki­fej­tett ol­va­sa­tá­val.

Az elő­ző vizs­gá­ló­dás­ba már vi­ta­part­ner­ként be­vont szer­ző, Bod­ro­gi Fe­renc Máté, Ka­zin­czy élet­mű­vé­nek je­les ku­ta­tó­ja az elő­ző két ta­nul­mány­ban is köz­pon­ti sze­re­pet ját­szó je­len­ség­cso­port át­fo­gó ér­tel­me­zé­sét kí­sé­rel­te meg Ka­zin­czy első pá­lya­sza­ka­szá­nak for­dí­tá­sa­i­ról konst­ru­ált „le­het­sé­ges össz­ké­pé­vel” (307−326). Bod­ro­gi „egy ha­tás­tör­té­ne­ti­leg tu­laj­don­kép­pen le­zár­ha­tat­lan, foly­to­no­san meg­ér­ten­dő, he­te­ro­gén ki­hí­vás­ként” (308.) te­kint vizs­gá­la­ta tár­gyá­ra. Meg­pró­bál­ja re­konst­ru­ál­ni a for­dí­tó Ka­zin­czy for­rás­nyel­vi vá­lasz­tá­sa­it és cél­nyel­vi mun­ka­mód­sze­rét, be­il­leszt­ve azt a „világ- és ön­ér­tel­me­zé­sé­hez való vi­szo­nyát” (310) alap­ve­tő­en meg­ha­tá­ro­zó „eu­ró­pai re­to­ri­kai nagy­ha­gyo­mány”-ba [ki­eme­lés az ere­de­ti­ben − T. K.] (310), amely egész pá­lya­fu­tá­sa so­rán dön­tő be­fo­lyást gya­ko­rolt nyelv­hez való vi­szo­nyá­ra és iro­da­lom­szem­lé­le­té­re.

Ko­vács Esz­ter írá­sa (327−340) D’Alembert Montesquieu-emlékbeszédének Kis Já­nos 1799-es zseb­köny­vé­ben meg­je­lent első ma­gyar for­dí­tá­sát veti össze a ne­ves en­cik­lo­pé­dis­ta for­dí­tás­ról val­lott né­ze­te­i­vel. A fran­cia ere­de­ti­vel tör­té­nő rész­le­tes össze­ha­son­lí­tó elem­zés ki­mu­tat­ja, hogy „Kis Já­nos ki­vo­na­tos for­dí­tá­sa D’Alembert né­ze­te­i­nél sza­ba­dabb át­ül­te­tést va­ló­sít meg” (339), mely­nek hát­te­ré­ben Ko­vács sze­rint a fran­ci­á­val el­len­tét­ben a kor­ban még ki­a­la­ku­lat­lan ma­gyar for­dí­tói esz­köz­tár áll­ha­tott.

Szö­ré­nyi Lász­ló Ré­vai Mik­lós vers­for­dí­tá­sa­it ve­szi vizs­gá­lat alá (341−346). Cso­por­to­sít­ja, kon­tex­tu­a­li­zál­ja és össze­ha­son­lí­tó pél­dá­kon ke­resz­tül ér­té­ke­li ezt a még rész­ben fel­tá­rat­lan kor­puszt, ki­je­löl­ve le­het­sé­ges ku­ta­tá­si irá­nya­it.

Ba­logh Pi­ros­ka dol­go­za­tá­ban (347−388) a kö­tet­ben egye­dül­ál­ló mó­don egy tu­do­mány­te­rü­let, „a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ki­bon­ta­ko­zó ma­gyar­or­szá­gi esz­té­ti­ka” (347) szak­szó­kin­csé­nek, ter­mi­no­ló­gi­ai rend­sze­ré­nek át­fo­gó kon­tex­tu­á­lis be­mu­ta­tá­sá­ra tett el­mé­lyült ku­ta­tó­mun­kán és elő­ta­nul­má­nyo­kon ala­pu­ló, egy­ér­tel­mű­en si­ke­res­ként ér­té­kel­he­tő kí­sér­le­tet. Fel­mu­tat­ja a ma­gyar esz­té­ti­ka­tör­té­net eu­ró­pai kon­tex­tu­sa­it, re­konst­ru­ál­ja a fo­gal­mi át­vé­te­lek mö­gött rej­lő szán­dé­ko­kat és mo­ti­vá­ci­ó­kat. Táb­lá­za­tok­kal szem­lél­tet­ve mu­tat­ja be a Sche­di­us La­jos Já­nos, Greguss Mi­hály és Nyiry Ist­ván mun­ká­i­ban elő­for­du­ló ter­mi­nu­sok la­tin, né­met, ógö­rög, an­gol, fran­cia, olasz és ma­gyar meg­fe­le­lő­it. Eze­ket össze­vet­ve az ál­ta­luk for­rás­ként fel­hasz­nált Wil­helm Traugott Krug és Fried­rich Bo­u­ter­wek mun­ká­i­val át­fo­gó ké­pet nyújt a 19. szá­zad első fe­lé­ben az esz­té­ti­ka tu­do­má­nyát nyelvi-terminológiai szem­pont­ból uni­ver­zá­lis, egy­szer­re több nyelv ha­gyo­má­nya fe­lől meg­ra­ga­dó disz­cip­lí­na­ként ér­tel­me­ző tö­rek­vés­ről. Ez a tö­rek­vés azon­ban az 1830-as évek­től fo­ko­za­to­san el­vesz­ti hát­te­rét és tá­mo­ga­tott­sá­gát a „nem­ze­ti nyel­vű tu­do­má­nyos­ság im­pe­ra­tí­vu­szá­val szem­ben” (359).

A kö­tet zá­ró­ta­nul­má­nya, Lá­zár Ist­ván Dá­vid írá­sa (389−397) Ka­zin­czy év­ti­ze­de­ken át ké­szü­lő, fo­lya­ma­to­san csi­szol­ga­tott és ja­ví­tott, de vé­gül csak ha­lá­la után meg­je­lent Sallustius-fordítását vizs­gál­ja meg ke­let­ke­zés­tör­té­ne­ti és össze­ha­son­lí­tó for­dí­tás­el­mé­le­ti né­zet­ből. Vizs­gá­la­ta pél­dá­kon ke­resz­tül iga­zol­ja, hogy „Ka­zin­czy va­ló­ban a la­tin­nal tel­jes mér­ték­ben, min­den szin­ten meg­egye­ző ma­gyar for­dí­tást kí­vánt meg­al­kot­ni, mely­nek egyik ele­me a pon­tos meg­fe­lel­te­tés a gram­ma­ti­ka szint­jén is.” (397.)

Összeg­zés­ként meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a tár­gyalt kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok mind té­ma­vá­lasz­tá­su­kat, mind né­ző­pont­ju­kat és al­kal­ma­zott vizs­gá­la­ti mód­sze­rü­ket te­kint­ve ta­nul­sá­gos és sok­szí­nű ké­pet raj­zol­nak a vizs­gált kor­szak for­dí­tás­iro­dal­má­ról. To­váb­bi vizs­gá­la­tok­ra ösz­tön­ző mély­fú­rás jel­le­gű ku­ta­tá­sa­ik­kal hoz­zá­já­rul­nak az iro­da­lom tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gá­nak és ön­ér­tel­me­zé­sé­nek te­rén is je­len­tős vál­to­zá­so­kat hozó 18. szá­zad jobb meg­ér­té­sé­hez.

Zusammenfassung

Der von Réka Len­gyel hera­usge­ge­be­ne Sammel­band enthält die Ma­te­ri­ali­en ei­ner Ta­gung im Jah­re 2014 in Mis­kolc. Die in di­esem Band auf­ge­nom­me­nen, bis­her noch nicht pub­li­zi­er­ten Forschung­ser­geb­nis­se be­in­hal­ten­den Stu­di­en über­mit­teln – so­wohl in ih­rer The­men­wahl als auch in ih­rer Be­trach­tungs­wei­se und an­ge­wand­ten Un­ter­su­chungs­met­ho­den – ein aufsch­luss­re­i­ches und vi­elfäl­ti­ges Bild der Über­set­zungsli­te­ra­tur des 18. Jahr­hun­derts. Mit ih­ren kom­pa­ra­ti­ven und in­ter­di­szi­plinä­ren Ansä­tzen tra­gen sie zur Kon­tex­tu­al­isi­er­ung der un­ga­ris­c­hen Li­te­ra­tur der Zeit auf eu­ro­päis­cher Ebe­ne bei.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?