Hippográfia – Wirágh András írása „A fantázia hippogriffje” című kötetről

február 7th, 2018 § 0 comments

recenzió

Nagy Be­á­ta, Su­rá­nyi Be­á­ta és Uj­vá­ri Nóra, szerk. A fan­tá­zia hip­pog­riff­je: A ro­man­ti­kus kép­ze­lő­erő el­be­szél­he­tő­sé­ge. Kon­fe­ren­cia­kö­tet. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2017.

Há­rom kon­fe­ren­cia­szer­ve­ző­ből kö­tet­szer­kesz­tő­vé avan­zsált dok­to­ri hall­ga­tó, ti­zen­öt ta­nul­mány nyolc tu­do­má­nyos mű­hely kép­vi­se­lő­i­től, hat ma­gyar és hat kül­föl­di szer­ző egy-egy vagy több írá­sá­nak (vagy ép­pen ze­ne­mű­vé­nek) vizs­gá­la­ta há­rom fe­je­zet­ben – szá­mok­ban va­la­hogy így ír­ha­tó le A fan­tá­zia hip­pog­riff­je: A ro­man­ti­kus kép­ze­lő­erő el­be­szél­he­tő­sé­ge című kö­tet, amely­nek szö­ve­gei egy 2016 má­ju­sá­ban ren­de­zett kon­fe­ren­ci­án hang­zot­tak el elő­ször.

A szer­kesz­tők­nek a kö­tet hát­lap­ján ol­vas­ha­tó aján­lá­sa sze­rint a ta­nul­mány­gyűj­te­mény szá­mos, Jó­ka­i­ról szó­ló ér­tel­me­zést és a kép­ze­lő­erő in­ter­me­dia­li­tá­sá­val fog­lal­ko­zó írást ígér, mi­köz­ben a kö­tet szer­zői egyes, a ká­non pe­re­mé­re szo­rult szö­ve­ge­ket is új­ra­ol­vas­nak. Su­rá­nyi Be­á­tát, Nagy Be­á­tát és Uj­vá­ri Nó­rát (Jó­ka­i­val el­len­tét­ben) nem ra­gad­ta el a fan­tá­zia hip­pog­riff­je, hi­szen mind­há­rom cél­ki­tű­zé­sük tel­je­sül.

Jó­ka­i­nak öt szö­ve­ge ke­rül az ér­tel­me­zé­sek fó­ku­szá­ba, sor­rend­ben a Sze­gény gaz­da­gok, A nyo­mo­rék nap­ló­ja, Az élet ko­mé­di­á­sai, a Pár­baj Is­ten­nel, il­let­ve a Sár­ga ró­zsa. Jó­kai és a töb­bi szer­ző kép­ze­lő­ere­jé­nek mű­kö­dé­sét meg­vizs­gál­hat­juk a ké­pi­ség, az írá­sos le­jegy­zés, a te­at­ra­li­tás vagy a ze­ne­i­ség ol­da­lá­ról is, mi­köz­ben az elem­zé­sek se­gít­sé­gé­vel re­ak­ti­vá­lód­nak a kol­lek­tív em­lé­ke­zet­ből jo­go­san vagy jog­ta­la­nul ki­esett, de je­len eset­ben iz­gal­ma­san meg­szó­lí­tott és kér­dő­re vont szö­ve­gek is. E szö­ve­gek szer­zői per­sze nem tel­je­sen is­me­ret­le­nek: a ta­nul­má­nyok Vö­rös­mar­ty, Köl­csey, Ke­mény Zsig­mond, il­let­ve Hoff­mann, Schil­ler, Sch­le­gel, Go­gol po­é­ti­ká­i­ba en­ged­nek be­te­kin­tést. Vö­rös­mar­ty for­dí­tá­sai ré­vén Shakes­peare, egy el­be­szé­lés­be át­for­dí­tott ze­ne­mű kap­csán pe­dig Ri­chard Wag­ner is szó­ba ke­rül. Ez utób­bi tör­té­net szer­ző­je Csáth Géza, akit – akár­csak Chol­no­ky Lász­lót – első kör­ben ta­lán nem so­rol­nánk a ro­man­ti­ka ti­pi­kus szer­zői közé, vi­szont mind­ket­te­jük élet­mű­ve vagy leg­alább­is en­nek egy ré­sze – amint az adott ta­nul­má­nyok bi­zo­nyít­ják is – ro­man­ti­kus sé­mák­ra és stra­té­gi­ák­ra tá­masz­ko­dik.

A ta­nul­má­nyok há­rom egy­ség­be ren­de­ződ­nek. A ket­tős­sé­gek, il­let­ve a vi­zu­a­li­tás kulcs­sza­vai alá ren­delt szö­ve­gek mel­lett a Ro­man­ti­kus nar­ra­tí­vák fe­je­zet tar­tal­maz­za azo­kat az írá­so­kat, ame­lyek kül­föl­di szer­zők szö­ve­ge­i­vel is fog­lal­koz­nak. In­kább meg­fon­to­lan­dó ta­nács­ként, mint szi­go­rú kri­ti­ka­ként em­lí­tem, hogy e fel­osz­tá­sok mel­lőz­he­tők le­het­tek vol­na. Nem­csak azért, mert ket­tős­ség és vi­zu­a­li­tás szo­ros­nak tűnő össze­tar­to­zá­sa ré­vén egy-két szö­veg­nek mind­két egy­ség­ben he­lye len­ne, ha­nem mert a har­ma­dik egy­ség cím­adá­sa – noha egy­ér­tel­mű, mi­ért sze­re­pel­nek itt az adott szö­ve­gek – tú­lon­túl ál­ta­lá­no­sí­tó. Per­sze az is el­kép­zel­he­tő, hogy ro­man­ti­kus nar­ra­tí­vá­kon itt tu­laj­don­kép­pen a ro­man­ti­ka is­mert to­po­sza­it, disz­kur­zív tör­vény­sze­rű­sé­ge­it, il­let­ve ezek ala­ku­lás­tör­té­ne­tét ér­tik a szer­kesz­tők. Ez utób­bi­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy Orosz Mag­dol­na át­fo­gó szö­ve­gét is itt ta­lál­juk. A kö­tet leg­hosszabb, leg­több té­mát érin­tő írá­sa leg­alább annyi­ra szól Hoff­mann po­é­ti­ká­já­ról, mint a ro­man­ti­ká­hoz iga­zo­dó írás­rend is­mert, de ki­me­rít­he­tet­len, tel­jes­sé­gé­ben fel­tár­ha­tat­lan je­gye­i­ről. Őrü­let, le­jegy­zés, tö­meg­kul­tú­ra, mi­mé­zis – a fel­so­rolt kulcs­sza­vak okán ez az írás a kö­tet vir­tu­á­lis kö­zép­pont­já­nak is te­kint­he­tő.

Exp­li­cit mó­don nem sok szó esik a szö­ve­gek­ben a kép­ze­lő­erő­ről – az elem­zé­sek a kor filozófiai-esztétikai esz­me­fut­ta­tá­sa­i­nak be­mu­ta­tá­sa vagy in­terp­re­tá­ci­ó­ja he­lyett in­kább a kép­ze­lő­erő cse­lek­mé­nye­sí­tő vagy cse­lek­mé­nye­se­dő po­ten­ci­ál­ját ta­nú­sít­ják. Ez egy­fe­lől ol­va­só­ba­rát, könnyen vagy könnyeb­ben ért­he­tő szö­ve­ge­ket ered­mé­nyez, más­fe­lől ér­de­kes, hogy a szer­zők mennyi­re ma­gá­tól ér­te­tő­dő­nek ve­szik kép­ze­lő­erő és fan­tá­zia egyen­ér­té­kű­sé­gét, hol­ott a 19. szá­za­di költő-teoretikus Cole­ridge sze­rint az em­lé­ke­zet­re ha­son­lí­tó fan­tá­zia csak „ké­szen ka­pott” ele­me­ket „for­mál újra”, szem­ben az el­sőd­le­ges és má­sod­la­gos kép­ze­lő­erő­vel, ame­lyek a te­rem­tés le­he­tő­sé­gé­vel bír­nak. A leg­töb­bet ilyen szem­pont­ból Tánczos Pé­ter írá­sá­ból tud­ha­tunk meg, aki Fried­rich Sch­le­gel ko­ra­be­li bot­rány­re­gé­nyét, a Lu­cin­dát Ki­er­ke­ga­ard és Kant se­gít­sé­gé­vel ol­vas­sa újra. Elem­zé­se egy pon­ton Gya­pay Lász­ló kö­tet­in­dí­tó Kölcsey-tanulmányát idé­zi, mi­sze­rint a „vizs­gá­ló­dó” és az „áb­rán­do­zó” lel­ki­al­ka­tok a Köl­csey­nél „hi­deg vizs­gá­ló­dó­nak” és „ma­gá­nyos áb­rán­do­zó­nak” ne­ve­zett tí­pu­sok­ban kö­szön­nek vissza. A ta­nul­mány Köl­csey két el­be­szé­lé­sé­re, A va­dász­lakra és A kár­pá­ti kincs­tárra kon­cent­rál­va vizs­gál­ja az em­lí­tett élet­stra­té­gi­á­kat, de az élet­mű szá­mos más pont­ján is ta­lál to­váb­bi al­lú­zi­ó­kat a ket­tős­ség­re.

Egy ro­man­ti­ká­ról szó­ló ta­nul­mány­kö­tet ese­té­ben fur­csa len­ne, ha az ol­va­só nem szem­be­sül­het­ne az áb­rán­do­zás olyan túl­ka­pá­sa­i­val, ame­lyek ál­ta­lá­ban az álom és az őrü­let ho­ri­zont­ján vál­nak fel­ka­va­ró­vá. Rét­fal­vi P. Zsó­fia az igen­csak rit­kán vizs­gált Vörösmarty-kisepika rémálom-konstrukcióival, De­res Lász­ló pe­dig az Egy őrült nap­ló­ja meg­bom­lott tu­da­tú nar­rá­to­rá­nak írás­mód­já­val fog­lal­ko­zik. Míg De­res­nél a disz­kur­zív po­é­ti­ka ér­tel­me­zé­si stra­té­gi­ái ér­vé­nye­sül­nek, ad­dig Su­rá­nyi Be­á­ta me­dia­li­tás és ön­élet­raj­zi­ság vi­szony­la­tá­ban pre­zen­tál egy Jókai-szövegben, A nyo­mo­rék nap­ló­jában fel­buk­ka­nó fel­jegy­zés­fü­zért.

A Jókai-blokknak kö­szön­he­tő­en a kö­tet egy­út­tal a már év­ti­ze­des múlt­ra vissza­te­kin­tő ez­red­for­du­lós Jókai-újraolvasás leg­fris­sebb ered­mé­nye­ként is ér­té­kel­he­tő. Ba­logh Ger­gő meg­győ­ző­en ér­vel amel­lett, hogy a Sze­gény gaz­da­gok szö­veg­gé­pe­ze­tét a pénz tró­pu­sa irá­nyít­ja: a pénz­ér­me két­ol­da­lú­sá­gá­nak já­té­ka mel­lett azon­ban egy ron­tott pénz­ér­me sze­man­ti­kai pá­lyá­ja is ki­raj­zo­lód­hat az ol­va­sás so­rán, il­let­ve irá­nyít­hat­ja azt. Far­kas Eve­lin Az élet ko­mé­di­á­sainak nar­ra­tív jel­leg­ze­tes­sé­ge­it jár­ja kö­rül, alá­tá­maszt­va, hogy a szö­veg tét­je a le­írá­sok és fény­kép­fel­vé­te­lek for­má­já­ban is jel­lem­zett ka­rak­te­rek (képi) ol­vas­ha­tó­sá­ga kö­rül is fo­rog. Hor­váth Anna a Pár­baj Is­ten­nel című el­be­szé­lés ön­ref­lex­ív je­gye­it ve­szi szem­ügy­re, ame­lyek a ro­man­ti­kus po­é­ti­ká­ra való rá­ját­szás nyo­ma­i­ként ér­tel­mez­he­tők. Vé­gül Ter­no­vácz Dá­ni­el a táj és a va­ló­ság le­ír­ha­tó­sá­ga alap­ján ér­tel­me­zi a Sár­ga ró­zsát. Meg­kö­ze­lí­té­se azért tű­nik iz­gal­mas pró­bál­ko­zás­nak, mert a re­gény­ben áb­rá­zolt „pa­rasz­ti ro­man­ti­ka” sú­lyos köz­he­lye­i­vel együtt ha­gyo­má­nyo­zó­dott át a je­len­ko­rig.

Köz­he­lyek Ke­mény Zsig­mond kap­csán is is­me­re­te­sek, de a szer­ző leg­újabb kori re­cep­ció­tör­té­ne­te – Jó­ka­i­val szem­ben – nem ne­vez­he­tő fo­lya­ma­tos­nak: a leg­utób­bi fel­fu­tást há­rom év­vel ez­előtt­re, a szer­ző szü­le­té­sé­nek 200. év­for­du­ló­já­ra te­het­jük. Min­den­kép­pen ör­ven­de­tes, hogy Ke­mény is he­lyet kap a vá­lo­ga­tás­ban: Uj­vá­ri Nóra A szív ör­vé­nyeit ele­mez­ve jut arra a kö­vet­kez­te­tés­re, hogy a kis­re­gény egyik fő­sze­rep­lő­je köré szőtt „rej­té­lyek” fel­tá­rá­sa egy, a re­gény­ben le­írt 17. szá­za­di fest­mény se­gít­sé­gé­vel is el­in­dít­ha­tó. A Chol­no­ky Lász­ló posz­tu­musz re­gé­nyé­ről, a Ta­másról szó­ló elem­zés ilyen te­kin­tet­ben még rö­vi­debb elő­tör­té­net­tel ren­del­ke­zik: Nagy Be­á­ta – aki­nek írá­sa szin­tén érin­ti a ket­tős­ség és vi­zu­a­li­tás fő té­ma­kö­re­it is – a sze­mé­lyi­ség szét­esé­sé­nek, pon­to­sab­ban tö­re­de­zett­sé­gé­nek me­ta­fo­rá­ját az üveg és üveg­ké­pek Chol­no­ky szö­ve­gé­ben meg­je­le­nő rep­re­zen­tán­sai nyo­mán bont­ja ki.

Her­mann Zol­tán ta­nul­má­nyá­nak té­má­ja A ha­ra­mi­ák in­ter­me­dia­li­tá­sa, il­let­ve a drá­ma szö­ve­ge mint rész­ben ol­va­sás­ra, rész­ben elő­adás­ra szánt par­ti­tú­ra. Schil­ler mű­vét Toldy Fe­renc for­dí­tá­sa nyo­mán ol­vas­hat­juk újra, igaz, a ta­nul­mány­nak – vizs­gá­la­ti fó­ku­sza mi­att – nem le­het olyan mér­ték­ben ré­sze a for­dí­tó sze­mé­lye, mint Hor­váth La­jos írá­sá­nak a Shakespeare-drámák ma­gya­rí­tá­sán dol­go­zó Vö­rös­mar­ty. Eb­ben a szö­veg­ben tu­laj­don­kép­pen a honi Shakespeare-recepció első fe­je­ze­te­i­vel is­mer­ked­he­tünk meg, mi­köz­ben – a be­mu­ta­tott pél­dá­kon ke­resz­tül – egy in­ter­tex­tu­á­lis já­ték kör­vo­na­la­zó­dik. Hor­váth sze­rint a for­dí­tá­sok­ba gya­kor­ta be­író­dó „rom” szó vagy be­tű­sor kap­cso­lat­ba hoz­ha­tó Vö­rös­mar­ty el­be­szé­lő köl­te­mé­nyé­vel, e kap­cso­lat­tal pe­dig a le­for­dí­tott szö­ve­gek és A rom kö­zöt­ti mo­ti­vi­kus össze­füg­gés erő­sö­dik. A kö­te­tet záró ta­nul­mány­ban egy Wagner-darab és egy Csáth-elbeszélés pár­hu­za­ma­i­ról ol­vas­ha­tunk. Kis Pet­ro­nel­la be­mu­tat­ja, hogy a Dél­utá­ni álomban A Ni­be­lung gyű­rű­je ke­let­ke­zés­tör­té­ne­te is meg­ta­lál­ha­tó.

A ta­nul­mány­ban ol­vas­hat­juk a kö­vet­ke­ző­ket:

Ri­chard Wag­ner ön­élet­írá­sá­ban vall ar­ról, mi­ként szü­le­tett meg gon­do­la­ta­i­ban a Raj­na kin­csének Esz-dúr hár­mas­hang­za­ta 1853 szep­tem­be­ré­ben. Írá­sa sze­rint vér­has, láz és ten­ge­ri­be­teg­ség kí­noz­ta hosszas bo­lyon­gá­sai után, ezért holt­fá­rad­tan be­tért egy ven­dég­lő­be és le­fe­küdt szo­bá­já­ban a ka­na­pé­ra. Al­va­já­ró ál­la­pot­ban le­he­tett, ami­kor hir­te­len úgy érez­te, mint­ha erős víz­áram­lás­ban me­rül­ne el a tes­te. A höm­pöly­gés az Esz-dúr dal­la­mos hang­zá­sát, zú­gá­sát idéz­te fel ér­zé­ke­i­ben, amely vé­gül a Raj­na kin­cse elő­já­té­ká­nak leg­ele­men­tá­ri­sabb ré­sze­ként a vég­te­len­be so­dor. Éb­re­dés után a fél­álom­ban való hul­lám­zás egy­faj­ta élet­ér­zés­sé vált szá­má­ra. (225)

A hosszú idé­zet okán újra fel­idéz­he­tő Cole­ridge, il­let­ve az ő ha­son­ló jel­le­gű tör­té­ne­te a Kub­la kán ke­let­ke­zé­sé­ről. Nála egy ópi­u­mos álom­ban fo­gant a vers alap­gon­do­la­ta, de a szö­ve­get – egy vá­rat­lan ven­dég meg­ér­ke­zé­se mi­att – nem tud­ta fris­si­ben pa­pír­ra vet­ni. A Kub­la kán pá­rat­lan öt­vö­ze­te a ro­man­ti­kus kép­ze­lő­erő kom­po­nen­se­i­nek: ke­let­ke­zés­tör­té­ne­té­ben meg­ta­lál­ha­tó a be­teg­ség vagy bó­dí­tó­sze­rek ál­tal fel­fo­ko­zott álom, amely­ben lát­szó­lag új ké­pek ke­let­kez­nek már ar­chi­vált ta­pasz­ta­la­tok (pl. az el­al­vás előt­ti ol­vas­mány­él­mény szek­ven­ci­á­i­nak) kom­bi­ná­lá­sá­val, majd a má­sod­la­gos meg­mun­ká­lás vagy álom­fej­tés, amely so­rán a kép­so­ro­za­tok más me­di­á­lis for­má­ba transz­po­ná­lód­nak. Nem is be­szél­ve ar­ról, hogy a Kub­la kán szö­ve­ge több ér­tel­me­ző­je sze­rint is Cole­ridge ele­in­te part­ta­la­nul ára­dó, majd meg­sza­ka­dó ima­gi­na­tív te­vé­keny­sé­gé­nek al­le­gó­ri­á­ja­ként is ol­vas­ha­tó. Az eh­hez ha­son­ló ön­ref­lex­ív tör­té­ne­tek egyi­két te­hát a kö­tet­ben is vé­gig­kí­sér­het­jük, mi­köz­ben az elem­zé­sek több­sé­ge a 21. szá­zad ér­tel­me­zői ho­ri­zont­ján mo­zog.

A fen­teb­bi hosszú idé­zet Jó­kai és a hip­pog­riff rend­kí­vül iz­gal­mas kap­cso­la­ta is­me­re­té­ben is re­le­váns le­het, hi­szen a kap­cso­ló­dó szö­veg­he­lyek egyi­ké­ben egy ze­nei al­lú­zi­ó­ra is uta­lás tör­té­nik. Az Uta­zás egy sír­domb kö­rül című írá­sá­ból szár­ma­zó kö­tet­mot­tó mel­lett, az Egy ma­gyar ná­bob „meg­köl­té­sé­ről” szó­ló ké­sei, 1893-ban pa­pír­ra ve­tett utó­szó­ban Jó­kai így ír ko­rai mun­ká­i­ra vissza­em­lé­kez­ve:

Egy vo­nás, egy ese­mény, ab­ból kel­lett meg­te­rem­te­ni az egész tör­té­ne­tet, nagy és apró alak­ja­i­val együtt; olyan volt az, mint mi­kor az em­ber ál­má­ban egy ak­kor­dot meg­hall, s föl­éb­red­té­ben az egész szim­fó­ni­át ki­fun­dál­ja be­lő­le. Sza­ba­don al­kot­hat­tam kép­ze­let­ből két­száz év előt­ti Ma­gyar­or­szá­got, er­dé­lyi fe­je­del­mi ud­vart, tö­rök ba­sá­kat, ma­gyar di­nasz­ti­á­kat; sen­ki sem cá­fol­ha­tott meg, hogy nem olyan volt mind­az. Apor mo­nog­rá­fi­á­ja, Décsy oz­ma­nog­rá­fi­á­ja leg­alább se­gí­tett stíl­sze­rű­en fel­öl­töz­tet­ni az alak­ja­i­mat. Ugyan­ezen a hip­pog­rif­fon sü­völ­töz­tek az­után a tö­rök el­be­szé­lé­se­im…

Jó­kai Mór, Egy ma­gyar ná­bob, kiad. Sze­ke­res Lász­ló (Bu­da­pest: Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1962), 259. A kö­tet cí­mé­be he­lye­zett szó – to­váb­bi elő­for­du­lá­sa­i­nak is­me­re­té­ben – te­li­ta­lá­lat a szer­kesz­tők ré­szé­ről.

A ro­man­ti­kus kép­ze­lő­erő el­be­szél­he­tő­sé­gét Köl­csey, Schil­ler, Sch­le­gel és Vö­rös­mar­ty ese­té­ben egy­ide­jű for­rá­sok tá­maszt­ják alá, míg a töb­bi vizs­gált szer­ző­nél az utób­bi év­ti­ze­dek ol­va­sá­si stra­té­gi­ái ér­vé­nye­sül­nek. Az elem­zé­sek a tör­té­ne­ti és szo­ros ol­va­sá­si szem­pon­to­kat va­ri­ál­ják; az utób­bi­ak kö­zül ta­lán a me­dia­li­tás kö­ve­ti leg­szo­ro­sab­ban a képze­lő­erő sze­man­ti­ká­ját. Az ol­va­sa­tok – amel­lett, hogy az ebbe az is­ko­lá­ba so­rol­ha­tó te­o­re­ti­ku­sok, pl. Kitt­ler vagy Pfe­if­fer egyes el­kép­ze­lé­se­it is idé­zik – tu­laj­don­kép­pen iz­gal­mas ka­ta­ló­gu­sát ad­ják köz­re az ilyen szem­pont­ból (is) re­ak­ti­vál­ha­tó, ere­de­ti­leg más szö­veg­ol­va­sá­si ten­den­ci­á­kat pre­fe­rá­ló gon­dol­ko­dók­nak (pl. Paul de Man­nak vagy Iser­nek).

A fan­tá­zia hip­pog­riff­je című kö­tet kap­csán – ha nem egye­di je­len­ség­ről be­szé­lünk is – ér­de­mes hang­sú­lyoz­ni, hogy je­len eset­ben egy PhD-hallgatók ál­tal szer­ve­zett kon­fe­ren­cia szer­kesz­tett szö­ve­ge­it ve­he­ti a ke­zé­be az ol­va­só (vagy pör­get­he­ti vé­gig szá­mí­tó­gé­pe ki­jel­ző­jén). Az elem­zés­gyűj­te­ményt la­poz­gat­va nem­csak a több­sé­gé­ben fi­a­tal dok­to­rand­uszok­ból, egye­te­mi hall­ga­tók­ból össze­ál­ló szer­ző­cso­port ered­mé­nye­it kons­ta­tál­hat­juk, de fel­mér­het­jük a kü­lön­bö­ző tu­do­má­nyos mű­he­lyek mun­ká­ját is. A most meg­je­lent kon­fe­ren­cia­kö­tet vél­he­tő­en si­ke­re­sen csat­la­ko­zik majd a ro­man­ti­ka és a ro­man­ti­kus iro­da­lom mé­lyebb meg­is­me­ré­sét, kulcs­fo­gal­ma­i­nak pon­to­sí­tá­sát, ti­pi­kus vagy ed­dig nem annyi­ra is­mert szö­ve­ge­i­nek in­terp­re­tá­ci­ó­ját cél­zó tu­do­má­nyos dis­kur­zu­sok­hoz, diskurzus-hálózatokhoz.

(A szö­veg ere­de­ti vál­to­za­ta 2017. no­vem­ber 17-én hang­zott el a Pró­fé­ta Ga­lé­ri­á­ban, Bu­da­pes­ten a kö­te­tet be­mu­ta­tó ese­mé­nyen.)

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
Modern Magyar Irodalmi Osztályának fiatal kutatója

Abstract

This vo­lu­me rep­re­sents the out­co­me of a con­fe­ren­ce that was held abo­ut ro­man­tic ima­gi­na­ti­on in May 2016, as the first event or­ga­ni­sed as part of the Pro­ject Rom­Kép. The volume’s tit­le The Hip­pog­riff of Phan­ta­sy co­mes from Mór Jó­kai, who wro­te many times abo­ut the myt­hi­cal half-horse, half-bird ani­mal. The­re are 15 papers in the book, which pre­sent the po­e­tics of Zsig­mond Ke­mény, Mi­hály Vö­rös­mar­ty, Fe­renc Köl­csey, Mór Jó­kai, Go­gol, Schil­ler, Sch­le­gel and Hoff­mann th­ro­ugh the in­terp­re­ta­ti­on of the­ir works. The papers show many the­o­re­ti­cal as­pects, se­ve­ral of them analy­ze the in­ter­me­dia­lity of 19th cent­ury short stori­es, no­vels whi­le a few of them fo­cus on trag­edi­es and ope­ras. The th­ree chap­ters of the vo­lu­me con­cent­ra­te on the du­a­lity, vi­su­a­lity and nar­ra­ti­vity of Ro­man­tic­ism, whi­le many papers uni­te the­se im­por­tant terms. Tho­ugh the aut­hors do not write exp­li­citly abo­ut the aesthetic-philosophic me­chan­ism of ima­gi­na­ti­on, the cho­s­en texts spec­ta­cu­larly de­monst­ra­te the ima­gi­na­tive pro­ces­ses in the con­texts of the re­ader, the pro­ta­go­nist or the nar­ra­tive. The se­cond part of the conference-series was held in De­cem­ber 2017.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?