Esterházy Pál, 2 – Maróthy Szilvia recenziója

december 31st, 2016 § 0 comments

recenzió

Es­ter­há­zy Pál, a mű­ked­ve­lő me­cé­nás: Egy 17. szá­za­di arisz­tok­ra­ta élet­pá­lya a po­li­ti­ka és a mű­vé­szet ha­tár­vi­dé­kén, szerk. Ács Pál, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2015.

Ki volt Es­ter­há­zy Pál? Szim­pa­ti­kus fi­gu­ra volt‑e? Va­la­mi­ért a kö­tet egy ta­nul­má­nya sem tud ki­búj­ni po­li­ti­kai sze­rep­vál­la­lá­sá­nak, me­ce­na­tú­rá­já­nak igé­nyes­sé­ge vagy ép­pen al­ko­tói te­vé­keny­sé­gé­nek meg­íté­lé­se alól. Több sze­mé­lyi­ség­kép tá­rul elénk a kö­tet­ben elő­re ha­lad­va: más-más disz­cip­lí­na meg­kö­ze­lí­té­sé­ben.

A kö­tet a 2013-ban ren­de­zett nagy­sza­bá­sú Esterházy-konferencia elő­adá­sa­i­nak ta­nul­mánnyá szer­kesz­tett vál­to­za­ta­it köz­li. Bár e re­cen­zió is lépten-nyomon a szer­kesz­tői mun­ka ki­vá­ló­sá­gát di­csé­ri, e helyt is ki kell emel­nem a kö­tet igé­nyes­sé­gét a meg­je­le­nés, a szer­kesz­tői mun­ka, il­let­ve a te­ma­ti­kus el­ren­de­zés te­kin­te­té­ben.

A kö­te­tet R. Vár­ko­nyi Ág­nes át­te­kin­tő ta­nul­má­nya nyit­ja, meg­ala­po­zott ké­pet adva Es­ter­há­zy Pál po­li­ti­kai, me­cé­ná­si, ma­gán­éle­ti, iro­dal­mi te­vé­keny­sé­gé­ről. Nem­csak ki­vá­ló össze­fog­la­lást nyújt s im­po­záns is­me­ret­anya­got moz­gat, de új ada­lé­kok­kal is tud szol­gál­ni, meg­fe­lel­ve a cí­mé­ben (Sze­mé­lyi­ség és po­li­ti­ka: Es­ter­há­zy Pál bi­og­rá­fi­á­ja mint in­ter­disz­cip­li­ná­ris ki­hí­vás) ki­tű­zött in­ter­disz­cip­li­ná­ris ki­hí­vá­sok­nak.

Bár vi­tat­ha­tó az utób­bi év­ti­ze­dek meg­kö­ze­lí­tés­mód­já­nak rep­re­zen­tá­ció és kar­ri­er­tör­té­net kulcs­sza­vak köré fo­nó­dó egyed­ural­ma a történet- és iro­da­lom­tu­do­mány­ban egy­aránt, Es­ter­há­zy Pál ese­té­ben in­do­kolt­nak tű­nik e két ku­ta­tá­si irány meg­ha­tá­ro­zó vol­ta. A kö­tet első fe­je­ze­té­nek ta­nul­má­nyai szé­pen tár­ják elénk egész éle­tén át ki­tar­tó po­li­ti­kai am­bi­ci­ó­zus­sá­gát. Mar­tí Ti­bor az arany­gyap­jas rend el­nye­ré­sé­ről szó­ló do­ku­men­tu­mo­kat fel­tár­va táb­lá­za­tos össze­fog­la­lá­sát nyújt­ja Es­ter­há­zy Pál fá­ra­do­zá­sa­i­nak (ki­adá­sa­i­nak). J. Új­váry Zsu­zsan­ná­tól az Es­ter­há­zy­ak bir­tok­po­li­ti­ká­já­ról ol­vas­ha­tunk ala­pos össze­fog­la­lást, s meg­is­mer­het­jük be­lő­le Es­ter­há­zy Pál „már szin­te zsu­go­ri­sá­gig gon­dos” én­jét, aki „még újév nap­ján sem pi­hent!” (85) Mun­ká­ja nem volt hi­á­ba­va­ló: „1693-ban bir­to­ka­i­nak be­csű­je (aest­ima­ti­ó­ja) 7 600 000 Ft-ot tett ki, amely­hez még hoz­zá kell adni a 728 000 Ft ér­té­kű zá­lo­gos bir­to­kot is” (87).

Tö­mös­vá­ri Eme­se és Var­ga J. Já­nos az Es­ter­há­zy Pál ne­vé­hez kö­tő­dő po­li­ti­kai írá­so­kat vizs­gál­ja. Tö­mös­vá­ri rész­le­tes vizs­gá­lat alá veti az ál­ta­la meg­győ­ző­en Es­ter­há­zy Mik­lós­nak tu­laj­do­ní­tott Ta­nác­h­lást (Bécs, 1621), s an­nak la­tin for­dí­tá­sát töb­bek kö­zött Pál­nak tu­laj­do­nít­ja. Fel­té­te­le­zé­se­it iga­zol­ja, s a po­li­ti­kai írá­sok­ról al­ko­tott ké­pün­ket ár­nyal­ja, hogy Es­ter­há­zy Pál Mars Hun­ga­ri­cusában is fel­hasz­nál­ta for­rás­ként apja mű­vét s an­nak for­dí­tá­sát (102). Var­ga J. Já­nos a „ma­gyar Ein­rich­tungs­werk” ke­let­ke­zé­si kö­rül­mé­nye­it át­te­kint­ve nyújt mé­lyebb be­te­kin­tést Es­ter­há­zy Pál csá­szár­hű, rend­pár­ti és Ma­gyar­or­szág egye­sí­té­sét szor­gal­ma­zó ál­lás­pont­já­ba, mely mint­egy csa­lá­di ha­gyo­mány­ként volt je­len éle­té­ben. Az 1688 őszén a csá­szár elé ter­jesz­tett Opin­io Do­mi­no­rum Con­si­li­a­ri­o­rum… Es­ter­há­zy köz­igaz­ga­tá­si, igaz­ság­szol­gál­ta­tá­si, egy­ház­ügyi, ka­to­nai re­form­ja­it tar­tal­maz­za. Ki­emelt fon­tos­sá­got kap ben­ne a vé­del­mi rend­sze­rek re­form­ja, a tö­rök el­le­ni harc, me­lyet a ren­di ala­pok meg­erő­sí­té­sé­vel, meg­óvá­sá­val kí­ván el­ér­ni. Ért­he­tő, hogy a ter­ve­zet csá­szá­ri fo­gad­ta­tá­sa nem volt túl ked­ve­ző: „[k]eskeny po­li­ti­kai pal­lón – ki­rály­hű­ség és nemesi-nemzeti ér­dek­kép­vi­se­let kö­zött – egyen­sú­lyo­zott Es­ter­há­zy Pál.” (114)

Es­ter­há­zy Pál mű­gyűj­tői és al­ko­tó te­vé­keny­sé­ge ép­pen annyi­ra kér­dé­ses az íz­lé­se, mint po­li­ti­kai ál­lás­fog­la­lá­sai az au­li­kus­ság szem­szö­gé­ből. Bu­zá­si Eni­kő rá­vi­lá­gít arra, hogy bár az Es­ter­há­zy ál­tal Kis­mar­ton­ban lét­re­ho­zott Kun­stkam­mer gyűj­te­mé­nye csak nyo­mok­ban tá­maszt­ja alá az össze­ál­lí­tói igé­nyes­sé­get (pl. a copia-originalia, ki­vi­te­le­ző festő-inventor meg­kü­lön­böz­te­tés hi­á­nya az össze­írá­sok­ban), be­csül­nünk kell kez­de­mé­nye­ző kész­sé­gét. A ma­gyar for­rá­sok kö­zül Es­ter­há­zy 1664-es vég­ren­de­le­té­ben ke­rül el­ső­ként em­lí­tés­re a Kun­stkam­mer, meg­előz­ve a me­ce­na­tú­rá­já­ról, gyűj­te­mé­nye­i­ről nem ke­vés­bé hí­res Ná­dasdya­kat (117). Egy ké­sőb­bi tes­ta­men­tu­ma (1678) pe­dig mo­der­nebb szó­hasz­ná­lat­tal, ga­lé­ri­a­ként is meg­ne­ve­zi a kis­mar­to­ni kép­tá­rat. A gyűj­te­mény nagy ré­szét jó mi­nő­sé­gű má­so­la­tok te­szik ki, me­lyek a Habs­burg gyűj­te­mé­nyek (pl. a bé­csi Stall­burg) össze­té­te­lét kö­ve­tik, va­la­mint nagy szám­ban ta­lál­ha­tók ben­ne csa­lád­ta­gok al­le­go­ri­kus áb­rá­zo­lá­sai is. Bu­zá­si vég­kö­vet­kez­te­té­se sze­rint Es­ter­há­zy Pál kép­tá­rá­ban – csak­úgy mint arisz­tok­ra­ta kor­tár­sa­i­é­ban – ke­vés­sé ér­vé­nye­sül az a ki­fi­no­mult­ság és igé­nyes­ség, amely kincs­tá­rá­ban tet­ten ér­he­tő.

Ezt a gon­do­la­tot a kö­tet kö­vet­ke­ző ta­nul­má­nya ta­lán kis­sé el­bi­zony­ta­la­nít­ja: Kiss Eri­ka szin­tén a vég­ren­de­le­te­ket, gaz­da­sá­gi jel­le­gű for­rá­so­kat fel­hasz­nál­va más kö­vet­kez­te­tés­re jut a frak­nói tár­ház­zal kap­cso­lat­ban. A szin­te tel­jes egé­szé­ben Es­ter­há­zy Pál ál­tal ki­ala­kí­tott tár­ház a ré­gi­mó­di és mo­dern szem­lé­let együt­te­sét tük­rö­zi. Ki­vi­te­le­zé­si mi­nő­sé­gük­ben vál­to­za­tos hasz­ná­la­ti tár­gyak és erek­lyék ke­rül­nek egy­más mel­lé. Ahogy Bu­zá­si meg­jegy­zi: „a »tu­laj­don« té­nye fon­to­sabb volt a »mű­tárgy« meg­je­le­né­sé­nél” (172). Mit­ro­pu­los Anna Di­á­na a frak­nói szám­lák rész­le­tes át­te­kin­té­sén ke­resz­tül nem­csak egy fő­úri ud­var­tar­tás min­den­nap­ja­it tár­ja az ol­va­só elé, ha­nem a po­li­ti­ká­tól fo­ko­za­to­san vissza­vo­nu­ló Es­ter­há­zy kincs­tár­bő­ví­té­si te­vé­keny­sé­gét, a kincs­tár­he­lyi­ség szer­ve­zett át­ala­kí­tá­sát is be­mu­tat­ja.

Szi­lá­gyi And­rás, Mikó Ár­pád és Mar­git Kopp az Es­ter­há­zy gyűj­te­mé­nye­ket egy-egy sa­já­tos szem­pont alap­ján elem­zi. Es­ter­há­zy Pál gyűj­te­mény­szer­ve­zé­si szem­pont­ja­i­hoz kí­nál ér­de­kes ada­lé­ko­kat Szi­lá­gyi And­rás ta­nul­má­nya, aki a ko­ro­ná­zá­si ce­re­mó­ni­ák al­kal­má­val 1682-ben Sop­ron­ba, 1712-ben pe­dig Po­zsony­ba szál­lí­tott Esterházy-kincstár ré­szek össze­té­te­lét vizs­gál­ja. A szer­ző a po­zso­nyi szállítás(ok) két jegy­zé­két te­szi köz­zé ta­nul­má­nya mel­lék­le­te­ként, s arra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy az öt­vös­tár­gyak, drá­ga­kö­vek ki­emelt sze­rep­hez jut­nak ab­ban – Es­ter­há­zy egyik ka­ta­ló­gus­ver­sé­hez (Az Drá­ga kö­vek­röl valo Táncz Enek) kí­sér­te­ti­e­sen ha­son­ló mó­don (191). Mikó Ár­pád a Mátyás-kultusz nyo­ma­it ku­tat­va óva­to­san ugyan, de azt az ál­lí­tást fo­gal­maz­za meg, hogy az Es­ter­há­zy Pál-korabeli kincs­tár Mátyás-kultusszal össze­füg­gés­be hoz­ha­tó tár­gya­i­ból nem kö­vet­kez­tet­he­tünk se csa­lá­di le­gi­ti­má­ci­ós te­vé­keny­ség­re, se a csa­lá­di kör­ben élén­ken meg­lé­vő Mátyás-kultuszra: a tár­gyak tör­té­ne­te nem ke­re­kít­he­tő egy nagy tör­té­net­té (246). Ha e ra­ri­tá­sok mennyi­sé­ge és mi­nő­sé­ge nem is lépi túl a kor­ban meg­szo­kot­tét, s el­fo­gad­juk, hogy in­kább a kincs­tár, mint a csa­lád fé­nyét vol­tak hi­va­tot­tak emel­ni (244), ér­de­ke­sek a Trop­ha­e­ummal való egy­be­csen­gé­sek (l. el­ső­sor­ban Nagy Le­ven­te és Tóth Ger­gely ta­nul­má­nyát a kö­tet­ben). Mar­git Kopp in­ven­ci­ó­zus vizs­gá­la­ta az Es­ter­há­zy kép­gyűj­te­mé­nyek egy sa­já­tos te­ma­ti­kus sze­le­té­vel, a le­vá­gott fe­jek­kel fog­lal­ko­zik. Bár Es­ter­há­zy Pál e kü­lö­nös von­zó­dá­sa több for­rás­ból is szár­maz­ha­tott, az a kö­vet­kez­te­tés min­den­kép­pen le­von­ha­tó, hogy tu­da­to­san épí­ti e téma köré me­ce­na­tú­rá­ját, s gaz­da­gít­ja kép­tá­rát csa­lá­di al­le­go­ri­kus áb­rá­zo­lá­sok­kal, il­let­ve az ud­va­ri kö­rök­ben nép­sze­rű Cranach-másolatokkal.

A kis­mar­to­ni Kun­stkam­mer, to­váb­bá a frak­nói kincs­tár in­ga­do­zó mi­nő­sé­gé­hez ké­pest a könyv­tár össze­té­te­lét vizs­gál­va Mo­nok Ist­ván és Zva­ra Edi­na már szív­de­rí­tőbb ered­mény­re jut: a több mint ezer­öt­száz té­tel­lel bíró könyv­gyűj­te­mény mind össze­té­te­lé­ben, mind köny­ve­i­nek pro­ve­ni­en­ci­á­ját te­kint­ve igen im­po­záns. A kis­mar­to­ni könyv­tár elem­zé­sén is túl­mu­ta­tó a szer­ző­pá­ros meg­ál­la­pí­tá­sa Es­ter­há­zy Pál te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban: „Egész kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyi rend­szer kö­szön­he­ti neki lé­tét, vagy­is nem pusz­tán el­vek­ben, ha­nem in­téz­mé­nyek­ben gon­dol­ko­dott, amely ma­ga­tar­tá­sa arra utal, hogy nem csu­pán az egy­sze­ri ér­ték­te­rem­tés, ha­nem a tar­tós kul­tu­rá­lis ha­tás is cél­jai közé tar­to­zott.” (215.)

Az ön­meg­je­le­ní­tés szán­dé­ka nem csak az Esterházy-gyűjteményekben szem­be­tű­nő. Es­ter­há­zy Pál sze­mé­lyi­sé­gé­nek ki­ve­tü­lé­se­it vizs­gál­ja a tes­ta­men­tu­mok­ra fó­kusz­ál­va Uta­si Csil­la – a ta­nul­mány eré­nye, hogy a kö­tet­ben egye­dü­li­ként de­fi­ni­ál­ja is az ál­ta­la hasz­nált ön­rep­re­zen­tá­ció fo­gal­mát. Bár e kö­te­tet el­ol­vas­va sen­ki­nek sem ma­rad­hat két­sé­ge afe­lől, Es­ter­há­zy mi­lyen mér­ték­ben volt tu­da­tos po­li­ti­kai és me­cé­nás sze­mé­lyi­ség, ta­lán túl el­vont az a meg­ál­la­pí­tás, hogy „mind a frak­nói tér­el­ren­de­zés, mind pe­dig fo­ga­dal­mai se­gít­sé­gé­vel ön­ma­ga szim­bo­li­kus arc­má­sát köl­csön­zi bir­to­kai tér­szer­ke­ze­té­nek.” (307) S. Sár­di Mar­git is ki­eme­li Es­ter­há­zy Pál min­den­re ki­ter­je­dő mű­gond­ját, ahogy kü­lön­fé­le te­vé­keny­sé­ge­it do­ku­men­tál­ja. Ér­tel­me­zé­se sze­rint nem­csak a csa­lád nap­ló­író ha­gyo­má­nya in­dít­hat­ta ön­élet­írá­sá­nak (mert vizs­gá­ló­ja sze­rint több ez egy­sze­rű nap­ló­nál: 323) meg­al­ko­tá­sá­ra: ön­ma­ga iga­zo­lá­sa volt „írás­ra in­ger­lő ösz­tö­ke” (328).

Mai szem­mel szó­ra­koz­ta­tó­ak azok a csa­lá­di rep­re­zen­tá­ci­ós tö­rek­vé­sek, me­lyek­re Nagy Le­ven­te és Tóth Ger­gely ta­nul­má­nyai hív­ják fel a fi­gyel­met. A Trop­ha­e­um és a Si­mu­lac­rum egye­ne­sen a mű­vé­szet­be való me­ne­kü­lés­ként ér­tel­me­ző­dik Nagy Le­ven­te ta­nul­má­nyá­ban: a fik­tív csa­lád­fa és or­szág­cí­mer gyár­tás ön- és csa­lád­rep­re­zen­tá­ci­ós esz­köz­ként és a vissza­vo­nult po­li­ti­kus gon­do­lat­kí­sér­le­te­ként egy­aránt aposzt­ro­fá­ló­dik (355). Ki­emel­ném azon­ban Tóth Ger­gely ta­nul­má­nyát, mely meg­pró­bál túl­lép­ni Es­ter­há­zy Pál lel­ki vi­lá­gán, s az Es­ter­há­zy írta (vagy írat­ta) csa­lád­rep­re­zen­tá­ci­ós szö­ve­gek be­fo­ga­dás­tör­té­ne­tét vizs­gál­ja. Ta­nul­sá­gos, hogy vi­szony­lag ke­ve­sen hasz­nál­ták for­rás­ként a Trop­ha­e­umot még csa­lá­don be­lül is, s csak az ud­va­ri­as­ság, a csa­lád irán­ti jó szán­dék tart­hat­ta vissza a 18. szá­zad vé­gé­ig a vele szem­be­ni kri­ti­kát (370).

A csa­lá­di rep­re­zen­tá­ció gaz­dag­sá­gát még szá­mos ta­nul­mány hir­de­ti a kö­tet­ben, az Ün­nep és te­át­rum fe­je­zet egé­szé­ben ide so­rol­ha­tó. Pin­tér Már­ta Zsu­zsan­na Es­ter­há­zy Pál 1681-es ná­dor­rá ava­tá­si ün­nep­sé­gé­re fó­kusz­ál­va mu­tat­ja be a je­zsu­i­ta szín­ját­szás jel­lem­ző­i­nek, s egy ki­emel­ke­dő „ba­rokk köz­éle­ti sze­rep­lő” rep­re­zen­tá­ci­ó­já­nak sze­ren­csés ta­lál­ko­zá­sát. Med­gyesy S. Nor­bert a ná­dor ha­lá­la után is vi­rág­zó sop­ro­ni szín­ját­szás Es­ter­há­zy­ak­hoz köt­he­tő da­rab­ja­it vizs­gál­ja, me­lyek csa­lá­di és sze­mé­lyes rep­re­zen­tá­ci­ós cé­lo­kat szol­gál­tak, s ré­szint Es­ter­há­zy ala­pít­vá­nyá­nak tá­mo­ga­tá­sá­val jöt­tek lét­re. A Trop­ha­e­um be­fo­ga­dás­tör­té­ne­té­hez az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy az elő­adott szín­da­ra­bok több eset­ben for­rás­ként hasz­nál­ták fel s je­le­ní­tet­ték meg az Es­ter­há­zy ősök hős­tet­te­it a szín­pa­don: ilyen pl. az 1762-ben be­mu­ta­tott Es­toras, mely Es­ter­há­zy Ká­roly egri püs­pö­ki be­ik­ta­tá­sá­nak al­kal­má­ból, az ő meg­ren­de­lé­sé­re ké­szült (480). A fő­úri me­ce­na­tú­rá­hoz a ze­né­szek is hoz­zá­tar­toz­nak, igaz ki­emel­ke­dő, rang­já­hoz mél­tó pom­pá­ról Es­ter­há­zy Pál ese­té­ben e té­ren nem be­szél­he­tünk. Ki­rály Pé­ter iz­gal­mas mik­ro­his­to­ri­kus be­mu­ta­tá­sát adja egy 17. szá­za­di ud­va­ri és ha­di­ze­nész élet­út­já­nak, Ma­t­hi­as Pol­ler­man­nak, s ugyan­ak­kor az Es­ter­há­zy ud­var ze­nész össze­té­te­lé­nek pro­vin­ci­a­li­tá­sá­ra is rá­mu­tat (508).

Es­ter­há­zy Pál írói te­vé­keny­sé­ge is so­kak­ban két­sé­get éb­reszt: ver­sei plá­gi­um­tól a cent­ón át az aemu­la­ti­ós tech­ni­ká­ig sok­fé­le­kép­pen ol­vas­ha­tók. Or­lovsz­ky Géza jo­gos meg­ál­la­pí­tá­sa, hogy azért il­leszt­he­tők ne­he­zen a kor­társ mű­fa­ji ha­gyo­mány­ba Es­ter­há­zy ver­sei, mert azo­kat maga szó­ra­koz­ta­tá­sá­ra írta, te­hát „nem kel­lett iga­zod­nia a po­é­ti­kai nor­ma sza­bá­lya­i­hoz” (387). Igaz, Pol­gár Ani­kó és Csehy Zol­tán ta­nul­má­nya már egy­ér­tel­mű­en a cent­ók kö­zött he­lye­zi el az Ari­an­na sí­rá­sa című ver­set, ala­po­san kö­rül­jár­va an­nak mi­to­ló­gi­ai hát­te­rét. Har­git­tay Emil újabb ma­gas­la­tok­ba eme­li Es­ter­há­zy köl­té­sze­tét, s mint tu­da­tos, a ver­se­it vál­la­ló és újra- új­ra­ren­de­ző sze­mélyt mu­tat­ja be. Es­ter­há­zy kom­po­zí­ci­ó­ja két cik­lus­ra bom­lik vé­le­mé­nye sze­rint: az első cik­lus egy „sa­já­tos te­rem­tés­tör­té­net” meg­je­le­ní­té­se, a má­so­dik pe­dig sze­rel­mes ver­se­ket tar­tal­maz. A kér­dés, mennyi­re szá­molt Es­ter­há­zy a nyil­vá­nos­ság­gal (Or­lovsz­ky ta­nul­má­nyá­val össze­ol­vas­va), el­dön­tet­len ma­rad. Szö­veg­al­ko­tó te­vé­keny­sé­gé­nek min­den­eset­re nem­csak lí­rai, de pró­zai mun­ká­i­ra is jel­lem­ző vo­ná­sa a „me­rí­tés”. Bar­tók Ist­ván az 1698-ban, majd 1747-ben meg­je­lent Spe­cu­lum kap­csán je­len­ti ki, hogy a kö­tet aut­ho­ra­ként ugyan Es­ter­há­zy Pál je­le­nik meg a cím­la­pon, a va­ló­ság­ban mást (vagy má­so­kat) kell a Szep­lő­te­len Fo­gan­ta­tás­ról szó­ló mun­ka szer­ző­jé­nek sej­te­nünk. Ha­son­ló a hely­zet a Vo­igt Vil­mos ál­tal vizs­gált el­mél­ke­dés­gyűj­te­ménnyel is: A bol­dog­sá­gos Szűz Má­ria szom­bat­ja… (1691, Nagy­szom­bat) című mű­vet két exem­plum­gyűj­te­mény­ből for­dít­ja (me­rí­ti), s lát­ja el kí­sé­rő­szö­ve­gek­kel. Bár eb­ben a ta­nul­mány­ban ép­pen a szer­ző­ség kér­dé­se nem me­rül fel, de az Es­ter­há­zy Pál­lal kap­cso­lat­ba hoz­ha­tó mű­vek egész so­rá­ban meg­kér­dő­je­lez­he­tő azok szer­ző­sé­ge. Az erre való fi­gyel­mes­sé­get pél­dáz­za Bar­tók ta­nul­má­nyán túl Ba­já­ki Rita a ná­dor imá­já­nak ere­de­tét tisz­tá­zó írá­sa. Ku­ta­tá­sa­i­ból ki­de­rül, a ná­dor imá­ja va­ló­já­ban az 1860-as zsi­na­ton meg­szi­lár­du­ló Ma­gya­rok Nagy­asszo­nyá­hoz szó­ló imád­ság (az edi­tio prin­ceps te­hát az 1860-ban Esz­ter­gom­ban tar­tott zsi­nat anya­gá­nak ugyan­ezen évi ki­adá­sa), mely­nek év­szá­za­dok előz­mé­nye­in túl köz­vet­len meg­elő­ző­je volt az 1857-es ma­ria­zel­li za­rán­dok­lat és az ott el­hang­zott pré­di­ká­ci­ók, me­lyek egyik ki­emelt min­ta­ké­pe Es­ter­há­zy Pál volt.

A kö­tet to­váb­bi, Es­ter­há­zy Pál sze­mé­lyé­hez la­záb­ban kap­cso­ló­dó ta­nul­má­nyai is szol­gál­tat­nak ér­té­kes ada­lé­ko­kat: Ki­rály Pé­ter Ná­dasdy Fe­renc és Es­ter­há­zy Pál re­gens­bur­gi út­já­nak iti­ner­ari­u­mát veti össze, Pén­zes Ti­borc Sza­bolcs Nyáry Krisz­ti­na pél­dá­ján vizs­gál­ja a 17. szá­zad le­het­sé­ges női élet­pá­lyá­it, Mercs Ist­ván Ko­há­ry Ist­ván­nal össze­ve­tés­ben eme­li ki, hogy Es­ter­há­zy Pál­lal ők ket­ten „a leg­el­ső tu­da­tos köl­tői meg­szó­lal­ta­tói” a la­banc (vagy au­li­kus) meg­kö­ze­lí­tés­nek. A csa­lá­di rep­re­zen­tá­ció to­vább­élé­se mu­tat­ko­zik meg Var­gyas­si And­rás Es­ter­há­zy Pál fe­lett mon­dott te­me­té­si be­szé­dé­nek vizs­gá­la­ta­kor: a be­széd aszt­ro­ló­gi­ai szim­bó­lu­mai Déri Esz­ter meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint az emb­lé­más­köny­vek­hez és nap­tár­ver­sek­hez ha­son­ló­an az eré­nye­ket (ez eset­ben Es­ter­há­zy Pál eré­nye­it) hi­va­tot­tak meg­je­le­ní­te­ni. Ma­c­zák Ibo­lya ta­nul­má­nyá­ból pe­dig meg­tud­hat­juk, hogy a fő­ran­gú apá­ca­zár­dák ala­pí­tá­sa, to­váb­bá az apá­cák fe­lett mon­dott te­me­té­si be­szé­dek is szol­gál­hat­tak csa­lád­rep­re­zen­tá­ci­ós kel­lék­ként.

A kö­tet R. Vár­ko­nyi Ág­nes ta­nul­má­nyá­tól Vo­igt Vil­mo­sé­ig nagy ívet jár be: történelmi-politikai as­pek­tu­sok­tól a vál­to­za­tos rep­re­zen­tá­ci­ós for­má­kon át (mint kép­tár, könyv­tár, iro­da­lom, zene, apá­ca­zár­dák) a ke­gyes­sé­gig és a Má­ria tisz­te­le­tig be­zá­ró­lag. Ér­de­mes egy­más mel­lé ál­lí­ta­ni a kö­tet­ben Es­ter­há­zy Pál­nak tu­laj­do­ní­tott sze­re­pe­ket: po­li­ti­kus, főúr, csa­lád­épí­tő, ön­épí­tő, za­rán­dok, ka­to­li­kus pél­da­kép, köl­tő, fi­lo­ló­gus, for­dí­tó, mű­vé­szet­pár­to­ló, ama­tőr ze­nész (ze­ne­szer­ző). Va­ló­ban ilyen nagy­sza­bá­sú fi­gu­ra volt Es­ter­há­zy Pál, vagy a neki szen­telt te­kin­té­lyes kon­fe­ren­cia emel­te ilyen kü­lön­le­ges sze­mé­lyi­ség­gé? Annyi bi­zo­nyos, hogy az Es­ter­há­zy­ak gyűj­te­mé­nyei, rend­kí­vül rész­le­tes és rész­le­tes­sé­gé­ben meg­őr­ző­dött, min­den­re ki­ter­je­dő do­ku­men­tu­mai tö­ké­le­tes for­rás­nak bi­zo­nyul­tak a sok­szí­nű vizs­gá­la­tok szá­má­ra – eb­ben pe­dig nagy sze­re­pe volt Es­ter­há­zy Pál­nak.

A szerző az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola,
A magyar barokk program hallgatója

Summary

The book Es­ter­há­zy Pál, a mű­ked­ve­lő me­cé­nás (Pál Es­ter­há­zy the Di­let­tante Pat­ron) con­ta­ins 32 papers fo­cus­ing on Pál Es­ter­há­zy (1635–1713), one of the most sig­ni­fi­cant per­so­na­li­ti­es of 17th-cent­ury Hun­gary. He was an im­por­tant po­li­ti­ci­an (pa­la­tine and mem­ber of the Or­der of the Gol­den Fle­e­ce), a pat­ron of art and cul­tu­re, a book coll­ec­tor and aut­hor (and/or pro­cu­rer) of se­ve­ral books and wro­te texts rang­ing from po­ems th­ro­ugh theo­log­i­cal and spi­ri­tu­al works to ge­nea­logy. The­se va­ried and well-edited pro­ce­e­dings (and the re­la­ted con­fe­ren­ce in 2013) pre­sent a mul­ti­dis­cip­li­nary as­pect of this per­so­na­lity and its self-representation.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?