Földes Györgyi írása a „Hatalmi diskurzusok…” című kötetről

december 13th, 2016 § 0 comments

recenzió

Ha­tal­mi dis­kur­zu­sok: A ha­ta­lom rep­re­zen­tá­ci­ói a tu­do­má­nyok­ban és mű­vé­sze­tek­ben, szerk. Bíró Csil­la, Visy Be­at­rix, Bib­li­ot­he­ca Na­ti­o­na­lis Hun­ga­riae – Gon­do­lat Ki­adó, Bu­da­pest, 2016.

A ha­ta­lom rep­re­zen­tá­ci­ói, ha­tal­mi dis­kur­zu­sok (A ha­ta­lom meg­je­le­ní­té­si for­mái a tu­do­má­nyok­ban és mű­vé­sze­tek­ben) cím­mel meg­ren­de­zett éves Tu­do­má­nyos Ülés­sza­kon az OSZK mun­ka­tár­sai, köz­tük a már a nem­ze­ti könyv­tár­hoz tar­to­zó 1956-os In­té­zet – Oral His­to­ry Ar­chí­vum tör­té­né­szei, to­váb­bá meg­hí­vott ven­dég­elő­adók vet­tek részt az­zal a cél­lal, hogy az (állam)hatalom és a tár­sa­dal­mi erők össze­füg­gé­se­it, il­let­ve a ha­ta­lom kul­tu­rá­lis rep­re­zen­tá­ci­ós for­má­it vizs­gál­ják. Fel­szó­la­lá­sa­ik meg­szer­kesz­tett vál­to­za­tát tar­tal­maz­za a kö­tet.

A könyv kon­cep­ci­ó­já­nak leg­fon­to­sabb té­zi­sei – azaz hogy nem­csak ér­de­mes, ha­nem re­le­váns is a ha­tal­mat kü­lön­bö­ző dis­kur­zu­so­kat kö­vet­ve po­li­ti­kai, iro­dal­mi és kul­tu­rá­lis rep­re­zen­tá­ci­ó­i­ban, va­la­mint ön­rep­re­zen­tá­ci­ó­ban szem­lél­ni – Foucault-hoz ve­zet­nek vissza. Egy­részt te­hát – s erre a szer­kesz­tők is utal­nak elő­sza­vuk­ban – „a ha­tal­mat nem le­het egy masszív és ho­mo­gén ura­lom fe­no­mén­ja­ként ke­zel­ni, és vizs­gá­la­tát egy fel­ső, cent­rum­ra füg­gesz­tett vagy on­nan ki­in­du­ló te­kin­te­tek de­duk­ci­ó­já­ra kor­lá­toz­ni” (10.) –, ezért ki­sebb, re­gi­o­ná­lis, lo­ká­lis for­má­i­ban ér­de­mes szem­ügy­re ven­ni, il­let­ve azt vizs­gál­ni, hogy eze­ket a he­lyi mű­kö­dés­mó­do­kat mennyi­ben hasz­nál­ják fel, moz­dít­ják ki a he­lyük­ből az ál­ta­lá­no­sabb, glo­bá­li­sabb me­cha­niz­mu­sok. Más­részt, amint azt Fo­u­ca­ult az 1970-es Collè­ge de France-beli elő­adá­sá­ban meg­fo­gal­maz­ta, a dis­kur­zus kulcs­fon­tos­sá­gú le­het a ha­tal­mi já­té­kok­ban is:

A tör­té­ne­lem szün­te­le­nül arra ok­tat min­ket, hogy a dis­kur­zus nem­csak egy­sze­rű­en tol­má­csol­ja a küz­del­me­ket és az ural­mi rend­sze­re­ket, ha­nem érte fo­lyik a harc, ál­ta­la dúl a küz­de­lem; te­hát a dis­kur­zus az a ha­ta­lom, ame­lyet az em­be­rek igye­kez­nek meg­ka­pa­rin­ta­ni. (Fo­u­ca­ult, Mi­chel, A diskur­zus rend­je, ford. Tö­rök Gá­bor, Hol­mi, 2(1991/7), 868–889. Idé­zett rész­let: 869–870.)

Ez per­sze kö­vet­ke­zés­kép­pen for­dít­va is áll (aki­nél a dis­kur­zus, azé a ha­ta­lom), még ha ezt ár­nyal­ja is né­mi­leg a fran­cia fi­lo­zó­fus: a Pla­tón előt­ti an­tik­vi­tás­ban még úgy né­zett ki ez a bir­tok­lás, hogy az au­to­ri­tás szá­já­ból el­hang­zott dis­kur­zus át­for­dí­tot­ta igaz­ság­ba és va­ló­ság­ba a mon­dot­ta­kat; ké­sőbb, az új­kor­tól, a 17–18. szá­zad­tól kezd­ve már egy igaz­ság­dis­kur­zus – me­lyet a tu­do­má­nyos­ság, au­ten­ti­ci­tás stb. is­mér­ve ha­tá­roz meg – és an­nak rend­sze­re ala­kít­ja ezt, hi­szen va­ló­ság­stá­tuszt is adó, ki­tün­te­tett au­to­ri­tás ön­ma­gá­ban már nem lé­te­zik.

A könyv in­ter­disz­cip­li­ná­ris: a ben­ne fog­lalt írá­sok ha­ta­lom, elit és egyén vi­szo­nyát vizs­gál­ják tör­té­ne­ti és tör­té­net­fi­lo­zó­fi­ai, po­li­to­ló­gi­ai és po­li­ti­ka­fi­lo­zó­fi­ai, művelődés‑, irodalom- és szín­ház­tör­té­ne­ti as­pek­tus­ból, és fel­hasz­nál­nak régi, is­mert vagy ke­vés­bé is­mert for­rá­so­kat (for­dí­tá­so­kat, ün­ne­pi és kö­szön­tő­be­szé­de­ket, an­tik­vá­kat és fő­úri ex lib­ri­se­ket, de ugyan­így zsi­dó hit­köz­sé­gi ira­to­kat, ka­to­na­tisz­ti ön­élet­raj­zo­kat, il­let­ve szín­há­zi kri­ti­ká­kat és mi­nisz­té­ri­u­mi je­len­té­se­ket, so­und art-mű­ve­ket (Su­san Phi­lipsz) al­ko­tói élet­pá­lyá­kat (Sin­kó Er­vin), klasszi­kus, kor­társ és majd­nem kor­társ iro­dal­mi mű­ve­ket újabb as­pek­tu­sok­ból ele­mez­ve (Arany Já­nos: Buda ha­lá­la, Cse­res Ti­bor: Őse­ink kert­je, Er­dély, Bor­bély Szi­lárd: Nincs­te­le­nek, Kiss Ti­bor Noé: Alud­nod kel­le­ne).

A kö­tet össze­ál­lí­tói a ta­nul­má­nyok el­ren­de­zé­sét az 5. szá­zad­tól kezd­ve a je­len­ko­rig há­rom, kro­no­lo­gi­ku­san fel­épü­lő nagy fe­je­zet­ben kép­zel­ték el: (Ön)megvalósítás és pre­zen­tá­ció El­nyo­más és el­len­ál­lás, po­li­ti­ka és el­len­zék a 19. szá­zad­ban Ha­ta­lom és tár­sa­da­lom dis­kur­zu­sai a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben Ma­gyar­or­szá­gon, ami sze­ren­csés el­gon­do­lás ab­ból a szem­pont­ból, hogy a könyv összes írá­sa meg­ta­lál­ja eb­ben a szer­ke­zet­ben a he­lyét. Hát­rá­nya ta­lán az, hogy egyes kulcs­ta­nul­má­nyok, né­mi­leg ál­ta­lá­no­sabb ér­vé­nyű­nek te­kint­he­tő írá­sok ki­csit túl­sá­go­san is be­le­si­mul­nak a nagy egész­be – erre pél­da Stan­de­is­ky Éva: A ha­ta­lom ka­pui. Ér­tel­mi­sé­gi­ek köz­sze­rep­ben és Sze­gő Iván Mik­lós: Elit és ha­ta­lom vi­szo­nya. Tör­té­nel­mi, fi­lo­zó­fi­ai és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi meg­kö­ze­lí­té­sek című írá­sai. Meg per­sze ka­ján el­len­ve­té­se­ket is kelt a re­cen­zens­ben: va­jon a rep­re­zen­tá­ció és ön­rep­re­zen­tá­ció té­má­ja csak a ré­gi­ség­ben re­le­váns vizs­gá­la­ti szem­pont, és va­jon az el­len­zé­ki­ség­nek a ha­ta­lom­hoz és a ha­tal­mi sze­rep­lők­höz való vi­szo­nyát meg­ra­gad­ni, il­let­ve el­nyo­mott po­zí­ci­ó­ból el­len­ál­lói narratívá(k)ban meg­nyil­vá­nul­ni csu­pán a 19. szá­zad­ban le­het­sé­ges? Nem le­he­tett vol­na pél­dá­ul a Fe­renc Jó­zse­fet a du­a­liz­mus ko­rá­ban di­cső­í­tő be­szé­dek­ről is írni, ugyan­úgy mint azt Hen­de Fan­ni te­szi – egyéb­ként na­gyon he­lye­sen – III. Ká­roly ese­té­ben? Vagy az el­len­ál­lás nar­ra­tí­vá­it meg­vizs­gál­ni a sza­miz­dat Be­szé­lő-szá­mok­ban is, a könyv­ben a 19. szá­zad­hoz tár­sí­tott fe­je­zet­szer­ve­ző elv­nek meg­fe­le­lő­en? De az­tán el­hall­gat a kis­ör­dög: bár nem ki­zá­ró­la­go­sak, még­is ezek azok a meg­gon­do­lá­sok, ame­lyek­kel a kor­ra jel­lem­ző ha­tal­mi játsz­mák jól le­ír­ha­tók, rá­adá­sul – nyil­ván össze­füg­gés­ben az előb­bi­vel – a be­ér­ke­ző elő­adá­sok leg­több­je is e szem­pon­tok alap­ján ra­gad­ha­tó meg és fog­ha­tó egy­be. Mint­hogy a ter­je­del­mes kö­tet összes írá­sá­ról be­szá­mol­ni le­he­tet­len­nek ígér­ke­zik, szub­jek­tív cse­me­gé­zés kö­vet­ke­zik.

A nyi­tó­szö­veg, Kecs­ke­mé­ti Gá­bor Ha­ta­lom és ér­tel­mi­ség. Kora új­ko­ri pers­pek­tí­vák című írá­sa annyi­ban fel­tét­le­nül jó fel­ve­ze­tés, amennyi­ben a leg­fon­to­sabb kér­dést te­szi fel, ame­lyet a min­den bi­zonnyal ha­son­ló kö­rök­ből ér­ke­ző ol­va­só­nak már szá­mos eset­ben fel kel­lett ten­nie: mi a ha­ta­lom? Ho­gyan él­het vele egy ve­ze­tő? Mi az ér­tel­mi­ség sze­re­pe a ha­ta­lom­gya­kor­lás ér­té­ke­lé­sé­ben és mi­ként vi­szo­nyul­hat hoz­zá? Per­sze a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok szá­mos sze­rep­lő­je is ha­son­ló eti­kai di­lem­mák­kal küsz­köd­ve ren­de­zi éle­tét és pá­lyá­ját, jó pél­da erre Stan­de­is­ky Évá­nak egy má­sik fe­je­zet­ben ta­lál­ha­tó A ha­ta­lom ka­pui. Ér­tel­mi­sé­gi­ek köz­sze­rep­ben című ta­nul­má­nya. Nem is a kora új­ko­ri ve­tü­let annyi­ra fon­tos itt – pon­to­sab­ban nyil­ván na­gyon hasz­nos in­for­má­ci­ók­kal szol­gál a kor­szak ku­ta­tói szá­má­ra –, ha­nem az, hogy a ta­nul­mány a min­den­ko­ri ér­tel­mi­sé­gi vá­laszt­ha­tó ma­ga­tar­tás­for­mái kö­zül a po­li­ti­kai ta­nács­adó­it mu­tat­ja be, azt a kojève‑i fi­lo­zó­fus­fi­gu­rát, aki il­le­té­kes­nek mu­tat­ko­zik a po­li­ti­kai ügyek­ben való el­iga­zí­tás­ra. Vagy­is bár Kecs­ke­mé­ti Gá­bor ér­ve­lé­sé­nek fő té­zi­se az az ál­lí­tás, hogy Xe­nop­hón Hi­e­rón című mű­vé­nek – ter­ve­zett – for­dí­tá­sát Ve­té­si Ist­ván nem szán­hat­ta Rá­kó­czi György­nek sem hó­do­ló kö­szön­tés­ként, sem ural­ko­dá­si se­géd­anyag­ként (a friss fe­je­de­lem­nek ad­ha­tó „prak­ti­kus ál­lam­ve­ze­té­si és ha­da­ko­zá­si ismeret”-ként), mert ez a mű a pol­gár­ból lett zsar­nok po­zí­ci­ó­já­nak sú­lyos, örök­re szó­ló ki­lá­tás­ta­lan­sá­gát pa­na­szol­ja el, szem­pon­tunk­ból még­is az iga­zán fi­gye­lem­re­mél­tó a dia­ló­gus­ban Szi­monidész­nek, a köl­tő­nek, az ér­tel­mi­sé­gi­nek az ál­lam fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ról szó­ló ta­ná­csai lesz­nek. Ép­pen mert ci­ni­kus mó­don ő sem a tör­vé­nyes ha­ta­lom­gya­kor­lás­ról be­szél, ha­nem a tör­vé­nyek nél­kü­li ura­lom el­fo­gad­ta­tá­sá­nak mű­vé­sze­té­ről, és ez­ál­tal a zsar­nok sa­ját nyu­gal­má­nak és elé­ge­dett­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sá­ról.

A kö­tet­ben ta­lán a leg­ál­ta­lá­no­sabb és a leg­ak­tu­á­li­sabb ér­vé­nyű Sze­gő Iván Mik­lós ta­nul­má­nya, amely elit és ha­ta­lom kap­cso­la­tá­ról ér­te­ke­zik tör­té­nel­mi, fi­lo­zó­fi­ai és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ve­tü­let­ben, és a po­li­ti­ka­tu­do­mány kur­rens el­mé­le­te­i­nek fé­nyé­ben szá­mol be a sza­bad ver­se­nyes pi­ac­gaz­da­sá­got és a szo­ci­á­lis in­téz­ke­dé­sek­kel kom­bi­nált em­be­ri sza­bad­ság­jo­go­kat egy­szer­re biz­to­sí­ta­ni szán­dé­ko­zó jó­lé­ti ál­la­mok­ban meg­va­ló­su­ló elit­struk­tú­rá­ról. Azt vizs­gál­ja te­hát, hogy mi­lyen össze­füg­gés mu­tat­ko­zik ezek­ben gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés, tár­sa­dal­mi jó­lét, az így le­gi­ti­mált ha­ta­lom és az ezt meg­te­rem­tő eli­tek kö­zött. S ami va­ló­ban „cson­tig ha­tol” eb­ben a tér­ség­ben nap­ja­ink­ban: a li­be­rá­lis de­mok­rá­ci­ák mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sa­it mér­le­ge­lő és lé­pés­ről lé­pés­re le­író ta­nul­mány azt is meg­győ­ző­en mu­tat­ja be, hogy mi­ért nem si­ke­rült a kelet-európai ré­gi­ó­ban egy kon­szen­zu­á­li­san mű­kö­dő egy­sé­ges elit lét­re­ho­zá­sa, te­hát egy olyan fel­ső ré­te­gé, amely be­tar­ta­ná a kö­zö­sen meg­ho­zott politikai–társadalmi–gazdasági já­ték­sza­bá­lyo­kat (és ez vissza­hat a pro­duk­ti­vi­tá­si és a jó­lé­tet tük­rö­ző boldogság-[elégedettségi]mutatókra is).

A má­sik, már em­lí­tett ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű írás Stan­de­is­ky Éváé, aki a le­het­sé­ges – alap­ve­tő­en 20–21. szá­za­di, el­vét­ve 19. szá­za­di – ér­tel­mi­sé­gi ma­ga­tar­tás­for­má­kat igyek­szik fel­vá­zol­ni köz­sze­rep­ben, vagy más­képp, a po­li­ti­ka szín­pa­dán, s eh­hez ter­mé­sze­te­sen kap­cso­la­tu­kat is a ha­ta­lom­mal mint irá­nyí­tá­si rend­szer­rel és mint ideo­ló­gi­ai konst­ruk­ci­ó­val. A cik­két meg­ala­po­zó me­ta­fo­ra sze­rint a „ha­ta­lom ka­pui” min­den­kor nyit­va áll­nak a szel­le­mi elit előtt, amely ezen rend­sze­rint be- és ki­sé­tál­gat­hat. E te­vé­keny­ség­nek több­fé­le vál­to­za­ta és idő­tar­ta­ma le­het­sé­ges, en­nek meg­fe­le­lő­en a szer­ző meg­kí­sér­li cso­por­to­sí­ta­ni köz­fel­ada­to­kat is el­lá­tó ma­gyar gon­dol­ko­dó­kat és mű­vé­sze­ket, majd be­mu­tat­ni négy, bi­zo­nyos szem­pont­ból pár­hu­za­mos­nak mu­tat­ko­zó élet­pá­lyát: Szek­fű Gyu­lá­ét, Su­lyok De­zső­ét, Ko­vács Im­ré­ét és Sza­bó Zol­tá­nét.

A fő­úri ön­rep­re­zen­tá­ció jel­lem­ző le­he­tő­sé­ge volt az ex lib­ris (Vas­né Tóth Kor­né­lia ír er­ről); s eh­hez ha­son­ló, nagy­részt fik­tív, sőt va­lót­lan ké­pet konst­ru­á­ló el­já­rást fe­dez­he­tünk fel olyan nyom­tat­vá­nyo­kon is, mint ami­lye­ne­ket Es­ter­há­zy Pál ná­dor­rá vá­lasz­tá­sá­nak al­kal­má­ból ad­tak ki (er­ről szól Bíró Csil­la ta­nul­má­nya).

Ta­káts Jó­zsef egy vi­szony­lag ke­vés­sé tár­gyalt kér­dést pró­bál kö­rül­jár­ni, a Buda ha­lá­lát Ma­chi­a­vel­li­vel és Ti­tus Li­vi­usszal össze­ol­vas­va, és ha­ta­lom­el­mé­le­ti meg­gon­do­lá­so­kat visz vé­gig a szö­ve­gen a ha­ta­lom meg­oszt­ha­tó­sá­gá­val, ere­de­té­vel, sze­mé­lyi­ség­mó­do­sí­tó ha­tá­sa­i­val kap­cso­lat­ban. Raj­nai Edit a sza­bad­ság­harc utá­ni ván­dor­tár­su­la­tok hely­ze­tét ve­szi szem­ügy­re a Bach-rendszer szi­go­rú po­li­ti­kai sza­bá­lyo­zá­sá­nak ke­re­tei kö­zött; Illyés Bog­lár­ka a ha­tal­mi szim­bo­li­ka re­cep­ci­ó­ját dol­goz­za fel a vi­lág­ki­ál­lí­tá­sok­ban mint nem­ze­ti rep­re­zen­tá­ci­ós le­he­tő­sé­gek­ben, il­let­ve egy konk­rét ope­ra­elő­adás­ban, Mas­se­net He­ró­di­ásában (itt utal­nék az 1885-ös fran­cia de­le­gá­ció egy má­sik, a ma­gyar­or­szá­gi [ön]reprezentáció szem­pont­já­ból fel­tét­le­nül ér­de­kes tag­já­ra, az il­luszt­rá­tor Fé­li­ci­en Rops­ra, neki is ér­de­mes len­ne egy­szer fi­gyel­met szen­tel­ni); Pa­to­nai Ani­kó Ág­nes a Rákosi-éra alat­ti – pa­ra­dox mó­don szov­jet min­tá­ra meg­al­ko­tott – nem­ze­ti ba­lett­mű­vé­szet lét­re­ho­zá­si kí­sér­le­té­ről és a ha­tal­mi rep­re­zen­tá­ció le­he­tő­sé­ge­i­ről ír a tánc­be­mu­ta­tók­ban; Eör­si Lász­ló a le­gen­dás ka­pos­vá­ri Marat/Sade-elő­adás­ról írott kri­ti­ká­kat és je­len­té­se­ket mint ér­tel­me­zé­si kí­sér­le­te­ket mu­tat­ja be a (szo­ci­a­lis­ta) for­ra­da­lom és Kádár-rendszer meg­íté­lé­sé­nek egy szí­ni­elő­adás­ba való be­le­író­dá­sá­ra, il­let­ve azt, hogy ezen po­li­ti­kai in­terp­re­tá­ci­ók fé­nyé­ben mennyi­re fe­nye­get­te be­til­tás Ács Já­nos ren­de­zé­sét.

Visy Be­at­rix írá­sát ol­vas­va a kö­tet té­má­ját a fo­nák­já­ról lát­juk, a min­den­ne­mű ha­ta­lom­ból ki­szo­rul­tak, a szin­te lát­ha­tat­lan­ná mar­gi­na­li­zá­ló­dott és hang­nél­kü­li (Gayat­ri Spi­vak) Má­si­kok szem­pont­já­ból, a kor­társ szép­iro­dal­mi sze­gény­ségn­ar­ra­tí­vák fe­lől. A fe­je­zet egyéb ér­de­kes, klasszi­ku­san iro­da­lom­tör­té­ne­ti jel­le­gű, a szo­ci­a­lis­ta ál­lam kul­túr­po­li­ti­kai mű­kö­dé­se­it érin­tő fej­te­ge­té­sei (Ró­zsa­fal­vi Zsu­zsan­na Cse­res Ti­bor Őse­ink kert­je, Er­dély című re­gé­nyé­ről, il­let­ve Mann Jo­lán Sin­kó Er­vin élet­mű­vé­ről) mel­lett a vál­lal­ko­zás in­ter­disz­cip­li­ná­ris jel­le­gét a rend­kí­vül ér­de­kes kö­tet­zá­ró mun­ka is erő­sí­ti. A ta­nul­mány csak mel­lék­szá­lak­kal kap­cso­ló­dik a ha­ta­lom té­ma­kö­ré­hez, hi­szen szer­ző­je, Föl­de­si Fe­renc egy, az I. vi­lág­há­bo­rú cen­te­ná­ri­u­má­ra ké­szült so­und art mű­ről ír, Su­san Phi­lipsz Brok­en En­semb­le. War Da­mag­ed Mu­si­cal Inst­ru­ments (brass sec­ti­on) című mun­ká­já­ról, ame­lyet a bé­csi Volks­gar­ten­ben álló Thészeusz-templomban mu­tat­tak be. A ha­gyo­má­nyo­san az yper­ni el­eset­tek em­lé­ké­re el­ját­szott, s most egy múzeumi-templomi-esztétikai tér­ben sé­rült réz­fú­vós hang­sze­rek „elő­adá­sá­ban” fel­hang­zó, né­mi­leg át­írt és át­hang­sze­relt ze­ne­mű már nem is a tény­le­ges „em­lé­ke­ze­tet” hív­ja elő, ha­nem az ér­zel­mi meg­érin­tett­ség út­ján a tör­té­ne­lem­re és a múlt­ra való „rá­gon­do­lást”, amely­nek so­rán a de­konst­ru­ált tör­té­ne­lem, tes­tet­len múlt-helyet ta­lál az em­ber ben­ső je­le­né­ben.

A gon­do­san szer­kesz­tett, nagy tör­té­nel­mi ívet fel­raj­zo­ló kö­tet szá­mos kér­dést tesz fel és nyit meg, mi­köz­ben rész­le­ge­sen, va­la­mely kor­sza­kot érint­ve töb­bet meg is vá­la­szol, s ezek ily mó­don ak­tu­á­lis, kor­társ ér­tel­met nyer­nek.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézeténekének
tudományos munkatársa

Résumé

Le re­cu­e­il d’études por­tant le tit­re A ha­ta­lom rep­re­zen­tá­ci­ói, ha­tal­mi dis­kur­zu­sok. A ha­ta­lom meg­je­le­ní­té­si for­mái a tu­do­má­nyok­ban és mű­vé­sze­tek­ben (Les rep­ré­s­en­ta­tions et les dis­co­urs du po­u­vo­ir. Les formes rep­ré­s­en­tat­ion­nel­les dans les sci­en­ces et dans les arts) a été pub­lié par la Bib­li­othè­que Na­ti­o­nale Szé­ché­nyi de Hong­rie et com­porte des étu­des in­ter­dis­cip­li­nai­res des cher­che­urs de cet­te ins­ti­tu­ti­on, mais égale­ment cel­les des in­ter­ven­ants in­vi­tés. Les tex­tes du re­cu­e­il exa­mi­nent le rap­port du po­u­vo­ir, de l’élite et de l’individu en uti­lis­ant des sour­ces va­ri­é­es (des tra­duc­tions, des dis­co­urs so­len­nels et de cong­ra­tu­la­tions, des ex-libris des aris­toc­ra­tes, des do­cu­ments des com­mu­na­u­tés ju­i­ves, des au­to­bio­gra­p­hi­es des of­fi­ci­ers, des rap­ports mi­nis­té­ri­els sur des rep­ré­s­en­ta­tions théât­ra­les), mais ils analy­sent aus­si des œuvres lit­té­ra­i­res clas­si­ques et con­tem­po­ra­ines.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?