Németh S. Katalin írása egy, a 18. században magyarra fordított „Petrarcha Ferenc”-mű mai kiadásáról

január 30th, 2016 § 0 comments

recenzió

Pet­rar­cha Fe­renc, A jó sze­ren­csé­nek és a sze­ren­csét­len­ség­nek or­vos­sá­ga­i­ról. Szé­kely Lász­ló for­dí­tá­sa (1760–1762), s. a. r. és a jegy­ze­te­ket írta Bíró Csil­la, Len­gyel Réka, Máté Ág­nes, ta­nul­mány Len­gyel Réka, Máté Ág­nes, lek­to­rál­ta és az elő­szót írta Szö­ré­nyi Lász­ló, Sze­ged, Lazi Könyv­ki­adó, 2015 (Szö­ve­gek és ta­nul­má­nyok a neo­la­tin fi­lo­ló­gia kö­ré­ből).

A Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Klasszika-Filológiai és Neo­la­tin Tan­szé­ké­nek mű­he­lyé­ből olyan vas­kos kö­tet ke­rült ki, amely alatt le­sza­kad az asz­tal. A nem ta­gad­ha­tó fi­zi­kai tény rög­zí­té­sén túl a re­cen­zens fel­ada­ta an­nak meg­vizs­gá­lá­sa, va­ló­ban „kor­sza­kos, sú­lyos, je­len­tős, ne­héz” kiadvány‑e a leg­újabb, va­ló­já­ban azon­ban a leg­ré­gibb tel­jes ma­gyar Petrarca-prózafordítás?

A meg­je­le­nés al­kal­ma már ön­ma­gá­ban is kü­lön­le­ges: a több mint két­száz­öt­ven éve ké­szült for­dí­tás a 2015-ös Mi­lá­nói Vi­lág­ki­ál­lí­tás­hoz kap­cso­lód­va je­lent meg, köz­zé­té­ve egy olyan, ép­pen Mi­lá­nó­ban ke­let­ke­zett mű­vet, amely­nek tel­jes for­dí­tá­sa a 18. szá­zad­ban egyet­len más nem­zet nyel­vén sem ke­rült ki­adás­ra. Pet­rar­ca fel­te­he­tő­en 1354 és 1366 kö­zött al­ko­tott, leg­ter­je­del­me­sebb la­tin nyel­vű műve már nem sok­kal lét­re­jöt­te után sok nyel­ven ol­vas­ha­tó volt, a könyv­nyom­ta­tás pe­dig csak nö­vel­te a nép­sze­rű­sé­gét. A la­tin szö­ve­get szám­ta­lan ki­adás­ban ol­vas­hat­ták Európa-szerte, de az idő­ben utol­só, tel­jes la­tin nyel­vű ki­adá­sai Ma­gyar­or­szá­gon je­len­tek meg: 1756-ban Eger­ben és 1758-ban Bu­dán. A 18. szá­zad­ból azon­ban so­ká­ig csak ki­vo­na­tos ma­gyar for­dí­tá­sa volt is­me­re­tes, amely­nek leg­utol­só ki­adá­sa 1813-ban Deb­re­cen­ben ke­rült ki a saj­tó alól. A most köz­re­adott szö­veg ki­adás­tör­té­ne­ti elő­éle­te meg­le­he­tő­sen ka­lan­dos, és a 2015-ös kö­tet is­mer­te­té­se­kor, fi­gye­lem­be véve, hogy nem el­ső­sor­ban Pet­rar­cá­ra, ha­nem a ma­gyar szö­veg­re és an­nak ké­szí­tő­jé­re kell irá­nyí­ta­nunk az ol­va­só te­kin­te­tét, fő­leg a for­dí­tó­ra vo­nat­ko­zó is­me­re­te­ket és a je­len ki­adás szö­veg­kri­ti­kai meg­va­ló­sí­tá­sa­it kí­ván­juk na­gyí­tó alá ven­ni.

Szé­kely Lász­ló er­dé­lyi gróf ke­vés­bé is­mert alak­ja a ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net­nek, bár mun­kás­sá­ga az első fel­fe­de­zés után, ame­lyet Ki­rály Pál 1887-es Bu­da­pes­ti Szem­le és Va­sár­na­pi Újság-beli köz­lé­sé­nek kö­szön­he­tünk, 1 ép­pen száz év­vel ké­sőbb új­ból ki­vál­tot­ta az iro­da­lom­tör­té­né­szek ér­dek­lő­dé­sét. Az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban őr­zött ter­je­del­mes ön­élet­írá­sá­nak (Quart. Hung. 4312) rész­le­tei be­tű­hív ki­adás­ban és mo­dern át­írás­ban is meg­je­len­tek, 2 és ta­nul­má­nyok is fog­lal­koz­tak te­vé­keny­sé­gé­vel.

A szer­ző ál­tal Gróff Szé­kely Lász­ló éle­te cí­men jegy­zett vas­kos kö­tet mi­u­tán 1972-ig ma­gán­tu­laj­don­ban volt, csak ké­sőbb von­ta ma­gá­ra több­mű­fa­jú­sá­gá­val az ön­élet­írá­sok, nap­lók, al­kal­mi ver­sek, mű­for­dí­tá­sok iránt ér­dek­lő­dők fi­gyel­mét. Szé­kely egyéb kéz­ira­ta­i­ról hosszú ide­ig nem volt tu­do­má­sa a ku­ta­tás­nak, ki­vé­ve „kó­tás­köny­vét”, ame­lyet Ben­kő And­rás adott ki a Ze­ne­tu­do­má­nyi ta­nul­má­nyok VI. kö­te­té­ben. 3 Szé­kely Lász­ló könyv­tá­rát és hoz­zá­fér­he­tő kéz­ira­tos ha­gya­té­kát Jakó Zsig­mond­nak a szé­kely­ud­var­he­lyi tu­do­má­nyos könyv­tár tör­té­ne­tét fel­dol­go­zó ta­nul­má­nyá­ból is­mer­jük. 4 Ezek a szak­ta­nul­má­nyok és szö­veg­köz­lé­sek azon­ban csak egy ré­szét is­mer­tet­ték Szé­kely kéz­irat­ban hát­ra­ha­gyott mun­kás­sá­gá­nak és – az anyag hoz­zá­fér­he­tet­len­sé­ge okán – nem fog­lal­koz­tak a csak cím­le­írás­ból is­mert mű­for­dí­tá­sok­kal.

A mos­ta­ni kö­tet­tel te­hát va­ló­ban év­szá­za­do­kon át rej­tő­ző, mind­ed­dig tel­je­sen is­me­ret­len Petrarca-fordítás ke­rül az ol­va­só asz­ta­lá­ra. A Székely-hagyaték könyv­anya­ga je­len­leg a Haáz Re­zső Mú­ze­um Tu­do­má­nyos Könyv­tá­rá­nak gyűj­te­mé­nyé­ben ta­lál­ha­tó, de két mű­for­dí­tás kéz­ira­ta csak 1919-ben, Dr. Se­be­si Já­nos al­is­pán aján­dé­ka­ként ke­rült a könyv­tár­ba. Az egyik mű­for­dí­tás a most tár­gya­lan­dó Petrarca-mű, a má­sik Jo­hann Hüb­ner (1668–1731) Ma­gyar Geo­gra­p­hiája, amely, ha hi­he­tünk a könyv­jegy­zék­nek, a Petrarca-fordítással pár­hu­za­mo­san ké­szült, és az első kö­te­tét Szé­kely 1762-ben fe­jez­te be. Saj­ná­la­tos, hogy a rend­kí­vül ér­de­kes­nek ígér­ke­ző A cseh­or­szá­gi ecc­le­si­á­nak […] ül­döz­te­té­sé­nek his­tó­ri­á­ja (1747–1751) cí­men is­mert Székely-fordítás kéz­ira­ta ma­nap­ság is lap­pang, és csu­pán annyit sejt­he­tünk róla, hogy a Co­me­ni­us­nak tu­laj­do­ní­tott His­to­ria per­se­cu­ti­o­num ecc­le­si­ae Bo­he­mi­cae… című mű for­dí­tá­sá­ról le­het szó, amely 1648-ban nyom­dai hely meg­je­lö­lé­se nél­kül – egyes ka­ta­ló­gu­sok sze­rint – Amsz­ter­dam­ban je­lent meg. Eb­ből a Comenius-kiadásból ugyan­is meg­ta­lál­ha­tó egy pél­dány a szé­kely­ud­var­he­lyi mú­ze­um­ban Szé­kely Lász­ló ex lib­ri­sé­vel és „Ex ob­la­ti­o­ne ill. Co­mitis La­dis­lai Szé­kely” be­jegy­zés­sel (Székely-téka lsz. 620). Ha a Székely-féle Comenius-fordítás elő­ke­rül­ne, ez len­ne a leg­ko­ráb­bi ma­gyar nyel­vű vál­to­za­ta a mű­nek, hi­szen, amint Ke­se­rű Gi­zel­la be­bi­zo­nyí­tot­ta, a mos­ta­ná­ig is­mert leg­ré­geb­bi ma­gyar nyel­vű for­dí­tás 1765-ből szár­ma­zik Szán­tay Sza­bó Já­nos tol­lá­ból. 5

A Székely-féle kéz­ira­tok fel­tá­rá­sa az utób­bi idő­ben újabb si­ke­rek­kel ke­cseg­tet. A kö­tet vé­gén a Máté Ág­nes és Len­gyel Réka je­gyez­te Szé­kely Lász­ló, Pet­rar­ca ma­gyar for­dí­tó­ja című ta­nul­mány ar­ról tá­jé­koz­tat, hogy re­mél­he­tő­leg „több er­dé­lyi és ma­gyar­or­szá­gi könyv­tár, il­let­ve le­vél­tár őriz be­lő­lük egy-egy da­ra­bot”, vi­szont Szé­kely­ud­var­hely­re csak a két em­lí­tett kéz­irat ke­rült. Tu­do­má­sunk sze­rint Ma­gyar­or­szá­gon csak az OSZK Kéz­irat­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó – ko­ráb­ban em­lí­tett – ön­élet­írás lel­he­tő fel, az utób­bi évek­ben vi­szont – mi­ként a ta­nul­mány­szer­zők is hi­vat­koz­nak rá – Egyed Eme­se két rö­vid Székely-fordítást is kö­zölt a ko­lozs­vá­ri He­li­kon című fo­lyó­irat­ban. 6 Egy, a kö­tet­ben nem em­lí­tett har­ma­dik szö­veg­köz­lés szin­tén a He­li­konban ta­lál­ha­tó. Szé­kely Lász­ló Egyed Eme­se köz­lé­se sze­rint le­for­dí­tot­ta II. Fri­gyes po­rosz ki­rály (1712–1796) egy írá­sát. 7 Mi­u­tán a szö­veg­köz­lé­sek alatt a kéz­ira­tok ere­de­ti le­lő­he­lye nincs meg­ad­va, erre csak Egyed Eme­se egy má­sik ta­nul­má­nyá­ból kö­vet­kez­tet­he­tünk. (Itt kö­szön­jük meg, hogy a Ma­gyar­or­szá­gon ne­he­zen hoz­zá­fér­he­tő ta­nul­mány­kö­tet­ből kész­sé­ge­sen ren­del­ke­zé­sünk­re bo­csá­tot­ta A con­ti­nu­a­tio: Bo­ros­je­nei Szé­kely Lász­ló ön­élet­írá­sa című dol­go­za­tát. 8) Egyed Eme­se ta­nul­má­nyá­nak jegy­ze­té­ben azt írja:

Szé­kely Lász­ló kéz­ira­ta­i­nak egy ré­szét Szé­kely­ud­var­helyt (a Haáz Re­zső Mú­ze­um Do­ku­men­tá­ci­ós könyv­tá­rá­ban) őr­zik, a má­si­kat az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban Bu­da­pes­ten, né­hány for­dí­tás Ko­lozs­várt van (az Aka­dé­mi­ai Könyv­tár­ba ke­rült anyag­ban), il­let­ve a ko­lozs­vá­ri Egye­te­mi Könyv­tár­ban a Sans­so­u­ci fi­lo­zó­fus­ból köz­ve­tí­tő nyelv­ből for­dí­tott kéz­ira­tos műve.

Ezek a le­lő­hely­uta­lá­sok a jö­ven­dő ku­ta­tás­nak re­ményt kel­tő tá­jé­ko­zó­dá­si pon­to­kat je­len­te­nek. Meg kell még em­lí­te­ni a Szé­kely­hez köt­he­tő, de nem ál­ta­la, ha­nem ré­szé­re ké­szült kéz­irat­má­so­la­tot, ame­lyet az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra őriz. A ka­ta­ló­gus­ból is­mert, de iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­pont­ból csak a kö­zel­múlt­ban meg­vizs­gált kéz­irat a Szi­ge­ti ve­sze­delmet tar­tal­maz­za, és 1770-ben ké­szült Ala­mo­ron Szé­kely Lász­ló szá­má­ra (OSZK Quart. Hung. 4348). 9

Szé­kely Lász­ló Petrarca-fordításából elő­ször az ön­élet­írást ol­vas­va kap­hat­tunk íze­lí­tőt. Az élet­rajz­tól stí­lu­sá­ban kü­lön­bö­ző szö­veg­ben szin­te el­rejt­ve ta­lál­ha­tó né­hány ol­dal, ame­lyet „Pet­rár­chá­nak ezen je­les sza­vai”: Szé­kely Lász­ló Petrarca-fordítása című ta­nul­má­nyom­ban tet­tem köz­zé a Szö­ré­nyi Lász­ló 60. szü­le­tés­nap­já­ra ké­szült kö­tet­ben. 10 Noha ott egy jegy­zet­ben kö­szö­ne­tet mon­dok Len­gyel Ré­ká­nak, a mos­ta­ni tel­jes Petrarca-kötethez fel­hasz­nált szak­iro­da­lom fel­so­ro­lá­sá­ba ez a szö­veg­köz­lés nem ke­rült bele. Igaz, hogy kéz­irat hi­á­nyá­ban ak­kor még nem le­he­tett tud­ni, hogy az ön­élet­rajz­ba le­for­dí­tott és be­tol­dott rész és Szé­kely tel­jes Petrarca-fordítása el­tér egy­más­tól, és mi­ként a kí­sé­rő­ta­nul­mány szer­zői a for­dí­tás­kéz­irat meg­vizs­gá­lá­sa után meg­ál­la­pít­ják, Szé­kely a tel­jes mun­ka el­ké­szül­te után írta ön­élet­írá­sát, és nem be­le­má­sol­ta, ha­nem új­ra­for­dí­tot­ta a jel­zett szö­veg­részt.

A ter­je­del­mes és bő­sé­ge­sen meg­jegy­ze­telt szö­veg és kí­sé­rő­ta­nul­má­nyai szin­te min­den fel­me­rü­lő kér­dé­sünk­re vá­laszt ad­hat­nak, Szé­kely for­dí­tás­tech­ni­ká­já­nak be­ha­tóbb meg­is­me­ré­sé­hez azon­ban az ere­de­ti – vagy le­tisz­tá­zott –, fenn­ma­radt kéz­ira­tot még­is­csak hasz­nos len­ne meg­is­mer­ni. A kö­tet szer­kesz­tői erre tet­tek is kí­sér­le­tet, és a mo­dern át­írás­ban kö­zölt szö­veg mel­lé ki­lá­tás­ba he­lye­zik, hogy „kö­te­tünk meg­je­le­né­sé­vel nagy­já­ból egy idő­ben di­gi­tá­lis fo­tó­má­so­la­tok for­má­já­ban az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár Di­gi­tá­lis Könyv­tá­rá­nak hon­lap­ján bár­ki szá­má­ra el­ér­he­tő­vé vál­jék az ere­de­ti kéz­irat”. Saj­nos a re­cen­zió ké­szül­te­kor (2015. de­cem­ber 1.) a di­gi­tá­lis vál­to­zat még nem ta­lál­ha­tó meg sem az OSZK, sem a Haáz Re­zső Mú­ze­um Tu­do­má­nyos Könyv­tá­ra di­gi­ta­li­zált gyűj­te­mé­nyé­ben.

A Petrarca-fordítás ha­tal­mas mun­kát igény­lő ki­adá­sát a kö­tet mun­ka­tár­sai mes­te­rük­nek, Szö­ré­nyi Lász­ló­nak aján­lot­ták, aki nem­csak lek­to­rál­ta, ha­nem rö­vid be­ve­ze­tő­vel is el­lát­ta a kö­te­tet. Szö­ré­nyi Lász­ló, aki min­dent tud Pet­rar­cá­ról, amit tud­ni le­het, nagy ön­fe­gye­lem­mel csak né­hány ér­de­kes­ség­re, a for­dí­tás­sal kap­cso­la­tos új fel­te­vés­re kor­lá­toz­za mon­dan­dó­ját. Pél­dá­ul fel­ve­ti, hogy Szé­kely eset­leg „a la­ti­nul nem vagy alig tudó ol­va­sók­nak, te­hát el­ső­sor­ban asszo­nyok­nak, il­let­ve a ha­gyo­má­nyos kép­zés­ben az al­sóbb osz­tá­lyok­nál meg­re­kedt pol­gá­rok­nak is szán­hat­ta mű­vét.” Szö­ré­nyi azt is fel­té­te­le­zi, hogy a mű ki­nyom­ta­tá­sát Szé­kely hir­te­len ha­lá­la aka­dá­lyoz­hat­ta meg, ami el­gon­dol­kod­ta­tó, mi­vel Szé­kely éle­té­ben és az őt túl­élő kor­tár­sai éle­té­ben sem tö­re­ke­dett sen­ki arra, hogy a gróf ter­je­del­mes mun­kás­sá­gá­ból bár­mit is köz­re­ad­jon nyom­ta­tás­ban. A for­dí­tás da­tá­lá­sa kö­rül is van­nak el­lent­mon­dá­sok. Szé­kely a Ke­resz­tény Ol­va­só­hoz cím­zett aján­lá­sa vé­gén ezt írja: „Ír­tam sze­der­je­si jó­szá­gom­ban lévő la­kó­há­zam­ban, áp­ri­lis­nek 16-dik nap­ján, 1760. esz­ten­dő­ben. Gróf Szé­kely Lász­ló ki­rá­lyi ka­ma­rás”. Az ön­élet­írás­ból tud­juk, hogy Szé­kely 1743–1744-es bé­csi uta­zá­sá­nak fő moz­ga­tó­ja volt, hogy a ka­ma­rá­si cí­met el­nyer­hes­se, azon­ban, mint ezt hossza­san pa­na­szol­ja, Gyula­ffy Lász­ló kan­cel­lár sze­mé­lyes okok­ból ezt ak­kor meg­aka­dá­lyoz­ta. Szö­ré­nyi Lász­ló némi iró­ni­á­val meg is jegy­zi: „Egyéb­ként, hogy meg­nyug­tas­suk az ol­va­só­kat, a mű aján­ló­le­ve­lé­nek a vé­gén már büsz­kén úgy írja alá ma­gát, mint ki­rá­lyi ka­ma­rás.” A ka­ma­rá­si mél­tó­sá­got azon­ban Szé­kely csak 1764-ben nyer­te el, a Petrarca-fordítást pe­dig 1763-ban fe­jez­te be és utá­na kezd­te el írni ön­élet­írá­sát. Mi­ként ír­hat­ta ak­kor az 1760-as kel­te­zé­sű aján­lás alá, hogy „ki­rá­lyi ka­ma­rás”? Vagy a for­dí­tás be­fe­je­zé­se után egy év­vel írta az elő­szót (leg­alább­is az aján­lá­sát), vagy meg­elő­le­gez­te ma­gá­nak a ki­rá­lyi ka­ma­rá­si cí­met? A kér­dé­sek­re je­len­le­gi is­me­re­te­ink sze­rint nincs vá­lasz.

A keresztény-sztoikus szem­lé­le­tet meg­tes­te­sí­tő Petrarca-mű ma­gyar­or­szá­gi re­cep­ci­ó­já­ról a mos­ta­ni kö­tet­ben ko­ráb­bi ku­ta­tá­sok ki­ér­lelt össze­fog­la­lá­sai ol­vas­ha­tók. A saj­tó alá ren­de­ző és a bő­sé­ges jegy­zet­anya­got ké­szí­tő szer­zők ma­guk is több ta­nul­mány­ban fog­lal­koz­tak mind Pet­rar­cá­val, mind a ma­gyar­or­szá­gi utó­élet­tel. Máté Ág­nes­nek kö­szön­het­jük, hogy Szé­kely Lász­ló kéz­ira­tát mos­ta­ni őr­zé­si he­lyén, Szé­kely­ud­var­he­lyen ala­po­san meg­vizs­gál­ta, és ku­ta­tá­sa ered­mé­nye­it szak­dol­go­za­tá­ban össze­fog­lal­ta (Fran­ces­co Pet­rar­ca De re­me­di­is ut­ri­us­que for­tu­nae című mű­vé­nek 18. szá­za­di vál­to­za­tai, SZTE BK, 2007). Töb­bek kö­zött mun­ká­ja ered­mé­nye­it is fel­hasz­nál­va ké­szült Len­gyel Réka Pet­rar­ca, a lé­lek­ve­ze­tő: A De re­me­di­is ut­ri­us­que for­tu­nae át­fo­gó be­mu­ta­tá­sa című Phd dol­go­za­ta, va­la­mint ugyanő írta a Pet­rar­ca De re­me­di­is ut­ri­us­que for­tu­naejá­nak re­cep­ci­ó­ja a 16–18. szá­za­di ma­gyar iro­da­lom­ban című össze­fog­la­ló ta­nul­mányt is. 11 A mos­ta­ni for­dí­tás­kö­tet­ben tö­ké­le­tes szak­mai kor­rekt­ség­gel kö­zö­sen jegy­zik a Szé­kely­ről szó­ló ta­nul­mányt, a jegy­zet­anyag pe­dig a Bíró Csil­lá­val ki­egé­szült csa­pat mun­ká­ja. A 110 ol­dal­nyi ap­pa­rá­tus egye­sí­ti a szö­veg­kri­ti­kai és tár­gyi jegy­ze­te­ket, fel­hasz­nál­ja a mérv­adó Pet­rar­ca szö­veg­ki­adá­so­kat. Ter­mé­sze­te­sen össze­ve­tet­ték Szé­kely for­dí­tá­sát az ál­ta­la hasz­nált 1613-as ki­adás­sal, amely­ből ki­tet­szik, hogy Szé­kely mi­ként ma­gya­ráz­ta meg a fel­té­te­le­zett ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra ke­vés­sé ért­he­tő la­tin he­lye­ket, vagy szúrt be az ér­tel­me­zést se­gí­tő név‑, helynév-magyarázó ki­egé­szí­té­se­ket. Az 1613-as ki­adás hasz­ná­la­ta a for­dí­tás­tör­té­net­ben azért is ér­de­kes, mert ez a ki­adás tar­tal­maz­za Pet­rar­cá­nak az Utó­kor­hoz cím­zett le­ve­lét is, amely­nek – a köz­re­adók meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint – ez az első ma­gyar for­dí­tá­sa, va­la­mint Pa­o­lo Len­tu­ló­nak, a nyom­tat­vány szer­kesz­tő­jé­nek szin­tén csak eb­ben a kö­tet­ben meg­ta­lál­ha­tó össze­ál­lí­tá­sát Boc­cac­cio és Eras­mus Pet­rar­cá­ról szó­ló di­csé­re­te­i­vel.

Szé­kely for­dí­tás­tech­ni­ká­já­hoz, a be­ékelt ma­gya­rá­za­tok el­he­lye­zé­sé­hez ér­de­kes ada­lé­kul szol­gál­hat to­váb­bá Vo­gel Zsu­zsa ta­nul­má­nya, 12 amely­ben a könyv­ol­va­só Szé­kely­ről mu­tat be a szer­ző té­nyek­kel alá­tá­masz­tott pél­dá­kat. A szé­kely­ud­var­he­lyi Székely-tékában meg­ta­lál­ha­tó ugyan­is a Fa­lu­di Fe­renc Ne­mes em­ber és Ne­mes asszony című mű­ve­i­nek első ki­adá­sát tar­tal­ma­zó kol­li­gá­tum (1764; lel­tá­ri szám: 365), ame­lyet fi­gyel­mes és vé­le­ménnyel ren­del­ke­ző ol­va­só­ként Szé­kely épp­úgy alá­hú­zo­ga­tott, il­let­ve mar­gi­ná­li­sok­kal lá­tott el, mint a Petrarca-kötetet. Szé­kely fo­lya­ma­tos kor­rek­ci­ó­ra haj­la­mos for­dí­tói mód­sze­ré­re jó pél­dá­kat ad a Petrarca-szöveg tar­ta­lom­jegy­zé­ké­nek vizs­gá­la­ta is. Nagy szám­ban ta­lá­lunk ugyan­is olyan fe­je­zet­cí­me­ket, ame­lye­ket Szé­kely a kö­tet ele­jén ta­lál­ha­tó tar­ta­lom­mu­ta­tó­ban és a tény­le­ges szö­veg­ben (ezt a va­ri­á­ci­ót ad­ják köz­re a saj­tó alá ren­de­zők a ki­ad­vány vé­gén) el­té­rő meg­fo­gal­ma­zás­ban al­kal­maz, pl. A fe­le­ség­nek el­ra­gad­ta­tá­sá­ról – A fe­le­ség­nek el­vesz­té­sé­ről; A kö­zön­sé­ges gyű­löl­ség­ről – A köz­nép­nek ha­rag­já­ról; A vissza­ve­ret­te­té­sek­ről – A ké­rés­nek meg­ve­té­sé­ről és a kí­vánt do­log­nak meg­ta­ga­dá­sá­ról; A ta­nul­ni nem aka­ró, buta el­mé­jű büsz­ke ta­nít­vány­ról – A ke­vély és buta el­mé­jű ta­nít­vány­ról – és so­rol­hat­nánk még az el­té­ré­se­ket.

A Bíró-Lengyel-Máté tu­dós trió ál­tal gaz­dag jegy­zet­anyag­gal köz­re­adott ter­je­del­mes kö­tet saj­nos na­gyon meg­dol­goz­tat­ja az ol­va­sót, hi­szen a pet­rar­cai szö­veg és a ma­gya­rá­za­tok együt­tes ol­va­sá­sá­hoz két könyv­jel­ző és fo­lya­ma­tos la­po­zás szük­sé­ges. Mi­vel a jegy­zet­uta­lók a szö­veg­ben nin­cse­nek be­je­löl­ve, a szer­kesz­tők az ol­va­só­ra bíz­zák, hogy érti‑e, amit ol­vas, vagy a szá­má­ra ma­gya­rá­zat­ra szo­ru­ló rész­nél megkeresi‑e a kö­tet vé­gén a ma­gya­rá­za­tot? Ott a jegy­zet­anyag szin­tén nincs szá­moz­va, az csak az ere­de­ti fe­je­zet­cí­mek­kel ta­golt.

Ki­emel­ten di­csér­ni kell a kö­tet an­no­tált név­mu­ta­tó­ját, amely nem­csak az ere­de­ti szö­veg­ben sze­rep­lő név­anya­got ma­gya­ráz­za és ada­tol­ja, ha­nem a rend­kí­vül gaz­dag ma­gya­rá­zó jegy­ze­tek­ben sze­rep­lő összes ne­vet is. Hi­á­nyol­juk vi­szont az egész kö­tet­re vo­nat­ko­zó egy­sé­ges szakirodalom-jegyzéket, ugyan­is va­la­mennyi ta­nul­mány (be­le­ért­ve az Elő­szót is) után kü­lön van fel­tün­tet­ve a fel­hasz­nált iro­da­lom, Szö­ré­nyi Lász­ló pe­dig még nyil­ván azt sejt­het­te, hogy lesz egy rö­vi­dí­tett szak­iro­dal­mi mu­ta­tó, ezért hasz­nál a hi­vat­ko­zá­sok­nál csu­pán év­szám­mal je­lölt ada­to­kat.

Kis­sé za­va­ró ugyan, hogy a mű­vet a kí­sé­rő­ta­nul­má­nyok hol De re­me­di­is, hol Fortuna-könyv, hol or­vos­sá­gos könyv” meg­je­lö­lés­sel em­le­ge­tik, de el­is­mer­jük, a cím va­ló­já­ban min­den meg­ne­ve­zést meg­en­ged. Ezt a nagy­vo­na­lú­sá­got azért sem ró­hat­juk fel a szer­zők­nek, mert maga Szé­kely is több­fé­le­kép­pen em­lí­ti mun­ká­ját: a kö­tet ge­rin­cén Ma­gyar Pet­rar­cha jó és rossz sze­ren­cse or­vos­sá­ga­i­ról…” sze­re­pel, a bel­ső cím­la­pon sze­ren­csé­nek és sze­ren­csét­len­ség­nek or­vos­sá­ga­i­ról ír, az 52. la­pon pe­dig a jó és a go­nosz sze­ren­cse or­vos­sá­ga­i­ról” van szó.

Pet­rar­ca keresztény-sztoikus mo­rál­fi­lo­zó­fi­ai mun­ká­já­nak 21. szá­za­di ér­tel­me­zé­sét Len­gyel Réka vé­gez­te el, jel­leg­ze­te­sen a mai kor szak­ki­fe­je­zé­se­it hasz­nál­va, „ön­se­gí­tő kézikönyv”-nek ne­vez­ve azt, Szé­kely élet­mű­vé­be il­leszt­ve pe­dig az „ön­te­rá­pi­ás esz­köz” ki­fe­je­zés­sel élve. Meg­ál­la­pí­tá­sát alá­tá­maszt­ja, hogy Szé­kely ép­pen az ön­élet­írás szá­má­ra új­ra­for­dí­tott szö­veg­rész­ben is bi­zo­nyí­té­kát adja an­nak, hogy szár­ma­zá­sa iga­zo­lá­sá­ra, ki­sebb­sé­gi ér­zé­sé­nek le­győ­zé­sé­re vé­gez­te el a for­dí­tás ha­tal­mas mun­ká­ját. Mint Szö­ré­nyi Lász­ló be­ve­ze­tő­jé­ből ki­de­rül, a 18. szá­za­di for­dí­tás­iro­da­lom je­len­tős tel­je­sít­mé­nyé­nek ha­ma­ro­san mo­dern „ver­seny­tár­sa” is lesz, hi­szen ké­szül a mai nyel­ven meg­fo­gal­ma­zott, kor­sze­rű újabb ma­gyar for­dí­tá­sa. Szé­kely Lász­ló iro­dal­mi he­lyé­nek pon­tos ki­je­lö­lé­sé­re sem kell so­ká­ig vár­ni, a jegy­ze­tek­ben idé­zett Fe­hér Andrea-tanulmány 13 mel­lett az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület 2014. évi je­len­té­sé­ből ar­ról ér­te­sü­lünk, hogy ké­szül Szé­kely Lász­ló Éle­te […] s ez idők alatt lött vi­lá­gi vi­szon­tag­sá­ga­i­nak le­írá­sa című em­lék­ira­tá­nak át­írá­sa és ki­adás­ra való elő­ké­szí­té­se, ugyan­csak Fe­hér And­rea mun­ká­ja­ként.

A szerző az MTA BTK Eötvös Könyvtárának
nyugalmazott vezetője

Resümee

Es wird hier eine bis­her un­be­kann­te un­ga­ris­che Über­set­zung von Fran­ces­co Pet­rar­ca aus dem 18. Jahr­hun­dert re­zen­si­ert. Der si­eben­bür­g­is­che Me­mo­ire­sch­re­i­ber, Graf Lász­ló Szé­kely (1716–1772) über­setz­te das mo­nu­men­tale Werk des itali­e­nis­c­hen Hu­ma­nis­ten, Fran­ces­co Pet­rar­ca De re­me­di­is ut­ri­us­que for­tu­nae… (1353–1366), die un­ga­ris­che Über­set­zung ist aber bis­her im Ma­nus­kript geb­li­eben und nicht erschi­e­nen. Die Forschungs­grup­pe un­ter der Le­i­tung von Pro­fes­sor Lász­ló Szö­ré­nyi (Budapest–Szeged) gab eine mo­der­ni­si­er­te Aus­ga­be mit text­kri­tis­c­hen No­ti­zen und Erklä­run­gen aus. Die Nach­wor­te von Réka Len­gyel und Ág­nes Máté beschäft­igen sich mit dem mo­ralp­hi­lo­sop­his­c­hen Werk von Pet­rar­ca und mit der bis­her ver­nachläs­sig­ten Über­set­zungstä­tig­ke­it von Lász­ló Szé­kely. Das in Ma­i­land ent­stan­de­ne Werk von Pet­rar­ca wurde an­lass des un­ga­ris­c­hen Prog­ramms der Welt­auss­tel­lung in Ma­i­land 2015 vorg­es­tellt, die neue, mo­der­ne Über­set­zung ist in Vor­be­re­i­tung.

No­tes:

  1. Ki­rály Pál, Gróf Szé­kely Lász­ló éle­te, Bu­da­pes­ti Szem­le, 128(1887), 224–258; Uő., Ud­va­ri szo­ká­sok Má­ria Te­ré­zia ide­jé­ben, Va­sár­na­pi Új­ság, 1887, 385–386, 414–415, 566, 582–583.
  2. Szé­kely Lász­ló, Bét­si uta­zá­som­ról, kí­sé­rő­ta­nul­mánnyal köz­re­ad­ja Né­meth S. Ka­ta­lin, Sze­ged, 1989 (Adat­tár XVIXVIII. szá­za­di szel­le­mi moz­gal­ma­ink tör­té­ne­té­hez, 24); Bé­csi uta­zá­sok = 1718. szá­za­di úti­nap­lók, s. a. r. S. Sár­di Mar­git, Szé­kely Lász­ló nap­ló­ját fel­dolg., jegyz. Né­meth S. Ka­ta­lin, Bu­da­pest, Ter­tia Ki­adó, 2000, 105–200.
  3. Bu­da­pest, 1957, 345–406
  4. Jakó Zsig­mond, Írás, könyv, ér­tel­mi­ség, Bu­ka­rest, 1976, 219–251
  5. Ke­se­rű Gi­zel­la, Co­me­ni­us tör­té­ne­ti mun­ká­já­nak ma­gyar for­dí­tá­sai és a kora új­ko­ri pro­tes­táns márt­i­ro­ló­gia = Em­lé­ke­zet és de­vó­ció a régi ma­gyar iro­da­lom­ban, szerk. Ba­lázs Mi­hály, Gá­bor Csil­la, Ko­lozs­vár, Egye­te­mi Mű­hely Kiadó–Bolyai Tár­sa­ság, 2007 (Egye­te­mi fü­ze­tek, 3), 313–332.
  6. Boros-Jenei Szé­kely Lász­ló fordítás-munkáiból [1765–1769]: 1–2 le­vél Vol­ter­höz, He­li­kon, 21[2010], 4, 546; Az meg­csa­la­tott csu­dá­ról való be­széd, He­li­kon, 21[2010], 16, 558.
  7. Ének az észa­ki nyug­ha­tat­lan­ság­ról, He­li­kon, 21(2010), 20, 18.
  8. In: „Kit ér­de­kel az irodalom-rizsa” (Esti), szerk. Ber­szán Ist­ván, Se­lyem Zsu­zsa, Ko­lozs­vár, 2012 (Egye­te­mi Fü­ze­tek), 121–128.
  9. L.: Nagy Le­ven­te, Zrí­nyi és az er­dé­lyi li­te­rá­tus kö­rök, Er­dé­lyi Mú­ze­um 62(2000), 1–2, 1–13.
  10. In.: „Nem sű­lyed az em­be­ri­ség!” Al­bum ami­co­rum Szö­ré­nyi Lász­ló LX. szü­le­tés­nap­já­ra, szerk. Jan­ko­vics Jó­zsef, Császtvay Tün­de, Csör­sz Ru­men Ist­ván, Sza­bó G. Zol­tán, Bu­da­pest, MTA ITI, 2007, 191–197.
  11. In: Pró­zai ke­gyes­sé­gi mű­fa­jok a ko­rai új­kor­ban, szerk. Bits­key Ist­ván, Imre Lász­ló, Deb­re­cen, Deb­re­ce­ni Egye­te­mi Ki­adó, 2013 (Stu­dia lit­teraria, 3–4), 58–66.
  12. Fa­lu­di Fe­renc mun­ká­i­nak er­dé­lyi ol­va­só­i­ról, Er­dé­lyi Mú­ze­um, 68(2007), 94–112.
  13. Szé­kely Lász­ló Ön­élet­írá­sa, Er­dé­lyi Mú­ze­um, 74(2013), 4, 65–75.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?