Máté Ágnes recenziója Kasza Péter kötetéről

november 23rd, 2015 § 0 comments

recenzió

Ka­sza Pé­ter, Egy kor­szak­vál­tás szem­ta­nú­ja: Bro­da­rics Ist­ván pá­lya­ké­pe, Kro­nosz Kiadó–Magyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat, Pécs–Budapest, 2015.

2015-ben új élet­raj­zi so­ro­za­tot in­dí­tott a pé­csi Kro­nosz Ki­adó a Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat­tal együtt­mű­kö­dés­ben Szi­lu­ett Kor­sze­rű tör­té­nel­mi élet­raj­zok cím­mel. A so­ro­zat mind­járt öt kö­tet­tel je­lent­ke­zett, ame­lyek kö­zül há­rom kora új­ko­ri tör­té­ne­ti sze­mé­lyi­ség élet­raj­zá­val fog­lal­ko­zik (Kö­ven­di Szé­kely Ja­kab, Vár­day Pál, Bro­da­rics Ist­ván), ket­tő pe­dig a hu­sza­dik szá­za­di Ma­gyar­or­szág két fon­tos po­li­ti­ku­sá­nak (Da­rá­nyi Kál­mán és Kle­bels­berg Kuno) arc­ké­pét szán­dé­ko­zik meg­raj­zol­ni a leg­újabb ku­ta­tá­sok fé­nyé­ben.

Ka­sza Pé­ter jó más­fél év­ti­ze­des elő­ké­szü­le­tek után tár­ja ol­va­sói elé an­nak az em­ber­nek a pá­lya­ké­pét, aki 1526-ban ki­rá­lyi kan­cel­lár­ként túl­él­te a mo­há­csi csa­tát, majd jó hu­ma­nis­ta­ként la­tin nyel­ven el­ké­szí­tet­te er­ről sa­ját be­szá­mo­ló­ját, a rö­vi­den csak His­to­ria veris­si­ma cí­men em­le­ge­tett mű­vet, s ez­zel egy, az össz­eu­ró­pai kul­tú­ra szá­má­ra is nél­kü­löz­he­tet­len tör­té­ne­ti for­rás szer­ző­jé­vé vált.

A kö­te­tet kéz­be véve meg­győ­ződ­he­tünk róla, hogy Bro­da­rics Ist­ván sa­ját élet­tör­té­ne­té­nek meg­is­me­ré­sé­hez a tör­té­net­írói vé­nán kí­vül ko­moly fi­lo­ló­gi­ai fel­ké­szült­ség­re is szük­ség volt. Ka­sza Pé­ter mun­ká­já­nak leg­na­gyobb elő­nye, hogy él­ve­ze­tes el­be­szé­lő stí­lu­sá­val szin­te el­fe­di azt az egyéb­ként szi­go­rú és ala­pos ol­va­sói be­ál­lí­tott­sá­gát, ame­lyet meg­csil­log­tat­va ko­ráb­ban ki­ad­ta Bro­da­rics le­ve­le­zé­sét (Step­ha­nus Bro­de­ri­cus, Epis­tu­lae, edi­dit, int­ro­du­xit et com­men­ta­ri­is inst­ru­xit Pet­rus Ka­sza, Ar­gu­men­tum Kiadó–MOL, 2012), és amely­nek kö­szön­he­tő­en je­len kö­te­té­ben ki­ja­vít­ja az egyéb­ként nem túl nagy Brodarics-szakirodalom már meg­gyö­ke­re­se­dett té­ve­dé­se­it is. Pél­dá­ul egy la­tin szó­já­ték he­lyes ér­tel­me­zé­sé­vel meg­cá­fol­ja Ku­já­ni Gá­bor ál­lí­tá­sát, aki sze­rint Bro­da­rics édes­ap­ját nem hív­hat­ták Ist­ván­nak, mert az a ké­sőb­bi hu­ma­nis­ta nagy­báty­já­nak neve volt (36–38). Sö­rös Pong­rác­nak egy té­ves ma­gyar szö­veg­ér­tel­me­zé­sét te­szi hely­re a szer­ző, ren­det vág­va ez­zel a Bro­da­ri­csok több ge­ne­rá­ci­ó­já­nak há­zas­sá­gi vi­szo­nya­i­ban (40–41). Más he­lyütt Ka­sza ked­venc hu­ma­nis­tá­ja egy le­ve­lé­nek he­lyes da­tá­lá­sá­ra mu­tat rá pusz­tán an­nak ré­vén, hogy ő le­el­len­őr­zi a le­vél cím­zett­jé­nek, An­ge­lo Cos­pi­nak az élet­raj­zi ada­ta­it, amit a le­ve­let elő­ször köz­lő V. Ko­vács Sán­dor el­mu­lasz­tott meg­ten­ni (147). Vég­ső so­ron a szer­ző ak­ku­rá­tus fi­lo­ló­gu­si vé­ná­já­nak kö­szön­he­tő­en tud rá­mu­tat­ni arra is, hogy a His­to­ria veris­si­ma 1527-es ke­let­ke­zé­sé­ről szó­ló ed­dig tény­ként ke­zelt adat va­ló­já­ban csak egy, a 18. szá­za­di len­gyel Estreicher-bibliográfiából to­vább­örö­kí­tett fel­té­te­le­zés (178–180), majd pe­dig kü­lön­bö­ző ér­ve­ket fel­hoz­va be­bi­zo­nyít­ja, hogy a mo­há­csi be­szá­mo­ló va­ló­szí­nű ke­let­ke­zé­si ide­je 1528 ta­va­sza, nyom­ta­tás­ban pe­dig a mű nem je­lent meg Zsám­bo­ky Já­nos 1568-as ki­adá­sá­ig (186).

Ka­sza Pé­ter Bro­da­rics Ist­ván­ra vo­nat­ko­zó, új ada­tok elő­ásá­sa köz­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tai a le­vél­tá­ri ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zók szá­má­ra ál­ta­lá­ban is hasz­no­sak le­het­nek: a fenn­ma­radt for­rá­sok a ma­guk ma­te­ri­a­li­tá­sá­ban rend­sze­rint töb­bet árul­nak el, mint egy még­oly jó di­gi­tá­lis fel­vé­tel, nem be­szél­ve a sok­szor csak kéz­írás­sal ké­szült régi má­so­la­tok­ról (49–50).

E mel­lett az sem árt, ha a ku­ta­tó ért a tár­gyá­ul szol­gá­ló anyag nyel­vén vagy nyel­ve­in, hogy fel­fe­de­zé­se­it az eset­leg ide­gen nyel­vű szak­iro­da­lom­ban is el­len­őriz­hes­se. Ka­sza Pé­ter Var­ga Imre egy könyv­is­mer­te­té­se nyo­mán (Var­ga Imre, Ma­gyar­or­szá­gi ta­nu­lók a pa­do­vai egye­te­men a XVXVI. szá­zad­for­du­lón, Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Köz­le­mé­nyek 79(1975), 211–218.) ju­tott el an­nak a pa­do­vai egye­te­mi jegy­ző­könyv­nek a kéz­ira­tá­hoz, ame­lyet az olasz Elda Martellozzo-Forin té­ve­sen írt át, Brol­olit ala­kot kre­ál­va a Stef­fa­nus Bro­do­ric név­alak­ból (25). Saj­nos kül­föl­di for­rás­ki­adá­sok­ban gyak­ran elő­for­dul, hogy a magyar(országi) szak­iro­da­lom­ban egyéb­ként könnyen el­len­őriz­he­tő ada­to­kat is té­ve­sen, fi­lo­ló­gi­a­i­lag és/vagy tör­té­ne­ti­leg nem hi­te­le­sen hoz­zák. Nem ré­gen Ko­vács Zsu­zsa hív­ta fel rá a fi­gyel­met, hogy En­ri­ca Guerra Il cart­eg­gio tra Be­at­ri­ce dAra­go­na e gli es­ten­si (1476–1508) (Roma, Arac­ne, 2010) című kö­te­te ren­ge­teg hi­bás ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú ada­tot tar­tal­maz, e so­rok szer­ző­je pe­dig a Pas­qui­na­te ro­ma­ne del Cin­que­cen­to (Roma, Sal­er­no, 1983) című két­kö­te­tes ki­ad­vány in­de­xé­ben az 1013. ol­da­lon ta­lál­ko­zott a pá­pa­ság­ra esé­lyes esz­ter­go­mi ér­sek ne­vé­vel Ba­cockz [sic!] Tho­mas alak­ban.

Vissza­tér­ve Bro­da­rics­ra, is­mét csak a fi­lo­ló­gi­ai pon­tos­ság je­gyé­ben ki kell emel­nünk, hogy az Elda Martellozzo-Forin szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent pa­do­vai egye­te­mi jegy­ző­köny­vek 1501 és 1550 kö­zöt­ti idő­re vo­nat­ko­zó kö­te­te­i­ben Bro­da­rics neve már he­lye­sen sze­re­pel Bro­da­ricz Ste­fa­nus alak­ban. Úgy tű­nik, a ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tás­hoz ha­son­ló­an Ka­sza Pé­ter sem is­me­ri (leg­alább­is sem eb­ben a köny­vé­ben, sem az ál­ta­la ké­szí­tett Brodarics-levelezés kri­ti­kai ki­adá­sá­ban nem em­lí­ti) az Acta gra­du­um aca­de­mi­co­rum gym­na­sii Pa­ta­vi­ni III. ab anno 1501 ad an­num 1550, a cura di E. Mar­tel­loz­zo Fo­rin, Pa­do­va, An­te­no­re, 1969–1981 négy kö­te­tét, jól­le­het Var­ga Imre Ka­sza ál­tal is hasz­nált (25) 1975-ös ItK-ta­nul­má­nyá­ban már em­lí­tet­te an­nak első két kö­te­tét. Úgy vé­lem, ér­de­mes len­ne a Var­ga Imre ál­tal el­ej­tett fo­na­lat újra fel­ven­ni, s nem­csak a már ki­nyom­ta­tott jegy­ző­köny­vek, de ta­lán az alap­ju­kul szol­gá­ló pa­do­vai egye­tem­tör­té­ne­ti dok­to­ri ér­te­ke­zé­sek is meg­ér­né­nek egy ma­gyar szem­pon­tú át­te­kin­tést, hogy a Var­ga Imre sza­va­i­val „az is­me­ret­len­ség ho­má­lyá­ba süllyedt” egy­ko­ri pa­do­vai ma­gyar di­á­kok­ról Ve­ress End­re ku­ta­tá­sai után vég­re tel­je­sebb ké­pet kap­has­sunk. Ne fe­led­jük, hogy máig sincs pa­do­vai ere­de­tű írá­sos bi­zo­nyí­ték a ke­zünk­ben jó né­hány „pa­do­vás­ként” szá­mon tar­tott hí­res ma­gyar­or­szá­gi sze­mé­lyi­ség egye­tem­já­rá­sá­ról.

Di­csé­ren­dő az egyet­len sze­mély­re kon­cent­rá­ló mo­nog­rá­fia, ami­kor olyan ada­to­kat hoz a fel­szín­re vagy ve­ze­ti be azo­kat újra a köz­tu­dat­ba, ame­lyek na­gyobb (irodalom)történeti el­be­szé­lé­se­ket tá­masz­ta­nak alá. Egy­szer­re több ilyen na­gyobb el­be­szé­lés­be is il­lesz­ke­dik az a fel­tárt tény, hogy Bro­da­rics az olasz nyel­vű Fran­ces­co Pet­rar­cát idé­zi, ami­kor egy Pi­otr To­mic­ki­nak írt le­ve­lé­ben Ró­mát a „mi Ba­bi­lo­nunk” név­vel il­le­ti (165–166). Bro­da­rics ez­zel egy­részt be­lép abba a sor­ba, amely­nek tag­jai Itá­li­á­ban és szer­te Eu­ró­pá­ban egye­bek mel­lett Pet­rar­ca te­kin­té­lyét és az ún. „ba­bi­lo­ni szo­net­tek­ből” köl­csön­zött sza­va­it hasz­nál­ják a pá­pa­ság kri­ti­zá­lá­sá­ra. Más­részt – ki­csiny do­log­nak tűn­het bár – Bro­da­rics olasz nyelvtu­dá­sá­ról is ta­nú­bi­zony­sá­got tesz (a már pub­li­kált hoz­zá vagy az ál­ta­la írott olasz nyel­vű le­ve­lei mel­lett), egy olyan ké­pes­ség­ről te­hát, ame­lyet a ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok­kal kap­cso­lat­ban Vá­rady Imre 1934-ben meg­je­lent olasz nyel­vű mun­ká­ja óta (Eme­ri­co Vá­rady, La let­te­ra­tu­ra ita­li­a­na e la sua inf­lu­en­za in Ung­he­ria, I., Roma, 1934, 39.) a szak­iro­da­lom gya­kor­la­ti­lag fo­lya­ma­to­san két­ség­be vont, en­nek tu­laj­do­nít­va azt is, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a „tre co­ro­ne” mű­ve­it „csak” la­ti­nul vagy la­tin köz­ve­tí­tés­sel ol­vas­ták és for­dí­tot­ták ma­gyar­ra. Vé­le­mé­nyem sze­rint a Trencsényi-Waldapfel Imre ál­tal fel­fe­de­zett és most Ka­sza Pé­ter ré­vén újra fel­szín­re ho­zott tény Bro­da­rics Petrarca-olvasásáról és an­nak kon­tex­tu­sá­ról is­mét fel­hív­ja a fi­gyel­met rá, hogy a közép-európai hu­ma­nis­ták – több­sé­gé­ben po­li­ti­ku­sok is, mint a len­gyel al­kan­cel­lár Pi­otr To­mic­ki – nem el­ső­sor­ban a „szép­iro­dal­mi”, ha­nem a gya­kor­la­ti ér­té­kük, a po­li­ti­kai ér­ve­lés­ben is fel­hoz­ha­tó vol­tuk mi­att idéz­tek itá­li­ai hu­ma­nis­tá­kat. Erre a gya­kor­la­ti­as­ság­ra Dan­te, Pet­rar­ca és Boc­cac­cio mű­ve­i­nek ma­gyar­or­szá­gi re­cep­ci­ó­já­ban is ta­lá­lunk pél­dá­kat, egé­szen a 18. szá­zad ele­jé­ig, ahogy erre Csor­ba Dá­vid­nak eb­ben az év­ben meg­je­lent két ta­nul­má­nya is rá­mu­ta­tott (Csor­ba Dá­vid, A kál­vi­nis­ta Boc­cac­cio: avagy itá­li­ai ol­vas­má­nyok 17. szá­za­di pro­tes­táns kö­zeg­ben, Ita­li­a­nis­ti­ca Deb­re­ce­ni­en­sis XX(2014), 134–150; , Tanc­re­dus­tól Di­o­da­ti­ig: kál­vi­nis­ta ér­tel­mi­sé­gek itá­li­ai ol­vas­má­nyai a kora új­kor­ban = Szö­ré­nyi Lász­ló hon­lap­ja, Kö­szön­tő írá­sok a 70. szü­le­tés­nap­ra.).

Ka­sza Pé­ter kö­te­te a Sziluett-sorozat is­me­ret­ter­jesz­tő jel­le­gét annyi­ban kép­vi­se­li, hogy mi­ni­má­lis­ra szo­rít­ja a jegy­ze­tek szá­mát, az ere­de­ti szö­ve­gek idé­zé­sé­től azon­ban el­te­kint. A könyv jól át­te­kint­he­tő, szép sze­dé­sű, vi­szony­lag ke­vés nyom­da­hi­bá­val je­lent meg. Tar­ta­lom­jegy­zé­ke transz­pa­rens, vagy­is hat, egyéb­ként szá­mo­zat­lan na­gyobb fe­je­ze­te pon­to­san ar­ról szól, amit a cí­mei ígér­nek. He­lyes, hogy a kö­tet személy- és a helységnév-mutatóval is el van lát­va, se­gít­ve ez­zel a ben­ne való tá­jé­ko­zó­dást és a to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat. Mi­vel azon­ban ez a kö­tet, de maga a Sziluett-sorozat is olyan tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek új szem­pon­tú élet­raj­zát akar­ja be­mu­tat­ni, akik az eu­ró­pai nagy­po­li­ti­ka szín­te­re­in is sze­re­pel­tek, te­hát nem­zet­kö­zi ér­dek­lő­dés­re is szá­mot tart­hat­nak, ne­he­zen in­do­kol­ha­tó az ide­gen nyel­vű össze­fog­la­lók hi­á­nya az egyes kö­te­tek­ben. Bro­da­rics Ist­ván itá­li­ai egye­te­mek­hez kö­tő­dő pá­lyá­ja hor­vát föl­dön in­dult, s az pá­pai vá­ró­szo­bák­ban és ma­gyar ki­rá­lyok ko­ro­ná­já­nak szol­gá­la­tá­ban érte el tető- és mély­pont­ja­it, meg­ér­de­mel­né, hogy leg­alább né­hány ol­da­lon an­gol nyel­ven is ír­jon róla az a Ka­sza Pé­ter, aki sa­ját be­val­lá­sa sze­rint 1997 óta mun­kál­ko­dik az egy­ko­ri kan­cel­lár hí­ré­nek fenn­ma­ra­dá­sán (9), és te­gyük hoz­zá, a most be­mu­ta­tott kö­tet lap­ja­i­nak ta­nú­sá­ga sze­rint ala­pos, még­is pár­tat­lan és tárgy­sze­rű meg­is­mer­te­té­sén is.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete
 Reneszánsz Osztályának posztdoktori ösztöndíjasa.

Summary

Pé­ter Kasza’s book A Wit­ness of Chang­ing Times: The Car­ri­er of Ist­ván Bro­da­rics is part of a new se­ri­es of bio­gra­p­hi­es pub­lis­hed by the Kro­nosz Pub­lish­ing Hou­se from Pécs, in col­la­bo­ra­ti­on with the Hun­ga­ri­an His­to­ri­cal So­ci­ety. The pro­ta­go­nist of Ka­sza’s mo­no­gra­ph is Ist­ván Bro­da­rics, who was a hu­ma­nist as well as chan­cell­or to the yo­ung King of Hun­gary, Lo­u­is II Jagi­el­lon in the 1526 batt­le of Mo­hács. Un­li­ke his king, Bro­da­rics sur­vi­ved the batt­le and wro­te an eye-witness re­port abo­ut it in La­tin en­tit­led His­to­ria veris­si­ma, a work which be­came a ba­sic sour­ce for Euro­pe­an his­to­rio­gra­phy abo­ut the trag­edy of Mo­hács.

Sin­ce start­ing his re­se­arch in 1997, Pé­ter Ka­sza has not only coll­ec­ted a lot of new facts abo­ut Bro­da­rics’s life (his origins, stu­di­es, fa­mily backg­round and fri­ends­hip with ot­her hu­ma­nists all around Euro­pe) but he also tells his fa­vo­ri­te hu­ma­nist’s life-story in an ener­ge­tic and in­for­ma­tive, yet im­par­ti­al nar­ra­tive.

New in­for­ma­ti­on abo­ut Brodarics’s Cro­a­ti­an origins, his achi­eve­ments du­ring his many dip­lo­ma­tic ser­vi­ces in Italy and in Po­land, his role in the edi­ti­on of Ja­nus Pan­no­ni­us’ po­ems are but some of the most im­por­tant as­pects of the hu­ma­nist’s life which ma­kes Pé­ter Ka­sza’s book re­le­vant for spe­ci­a­lists in va­ri­o­us re­se­arch fields.

To­get­her with Kasza’s pre­vi­o­us pub­li­ca­ti­on con­tain­ing the epis­tol­ary of Ist­ván Bro­da­rics (Step­ha­nus Bro­de­ri­cus, Epis­tu­lae, edi­dit, int­ro­du­xit et com­men­ta­ri­is inst­ru­xit Pet­rus Ka­sza, Ar­gu­men­tum Kiadó–MOL, 2012), the new mo­no­gra­ph A Wit­ness of Chang­ing Times: The Car­ri­er of Ist­ván Bro­da­rics paints a de­tai­led image on the life and de­eds of a per­son, who in the ro­les of hu­ma­nist and dip­lo­mat took an ac­tive part of the stormy Cent­ral Euro­pe­an po­li­ti­cal si­tu­a­ti­on in the first four de­ca­des of the 16th cent­ury.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?