Maróthy Szilvia recenziója Pap Balázs könyvéről

november 13th, 2015 § 0 comments

recenzió

Pap Ba­lázs, His­tó­ri­ák és éne­kek, Pécs, Pro Pan­no­nia, 2014.

A His­tó­ri­ák és éne­kek a töb­bessz­ám sze­rény­sé­gé­vel je­lö­li ki Pap Ba­lázs kö­te­té­nek tár­gyát. A Fa­bu­la és his­tó­ria, A vers, vagy a Ma­gyar vers­szak cí­mek egy­sze­rű nagy­sze­rű­sé­gé­vel szem­ben a szer­ző a tel­jes­ség he­lyett a ré­szek­re irá­nyít­ja fi­gyel­mét (egy ko­ráb­bi cik­két pa­ra­fra­ze­ál­va: a ré­szeg-ész he­lyett a rész-egészt he­lye­zi elő­tér­be).

A be­ve­ze­tés­ből meg­tud­juk, hogy vizs­gá­ló­dá­sai so­rán a szer­ző nagy hang­súlyt fek­tet a ha­tás­tör­té­ne­ti he­te­ro­ge­ne­i­tás fel­tá­rá­sá­ra. Épp úgy ér­vé­nyes a (töb­bek kö­zött Thi­e­ne­mann nyom­do­ka­in ha­la­dó) Pap Ba­lázs hetero-szabálya (bár a szö­veg­ben leg­több­ször me­ta­fo­ri­ku­san ért­ve) a ré­gi­ség szö­ve­ge­i­re, ami­kép­pen a Hor­váth Iván-féle izo-szabály. A ré­gi­ség szö­ve­ge­i­nek he­te­ro­ge­ne­i­tá­sá­ra való ér­zé­keny­sé­get (ill. az ér­zé­keny­ség­re való buz­dí­tást) a kö­tet szá­mos pont­ján tet­ten ér­he­ti az ol­va­só. Vé­gül men­te­ge­tő­zés­be bur­kolt, de­tek­tív­re­gé­nyek mo­tí­vu­ma­i­val fű­sze­re­zett utó­sza­vá­ban is a hetero-szabály gya­kor­la­tát s a fi­lo­ló­gi­ai szkep­ti­ciz­mus fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­za a szer­ző. A cél­ja az, hogy „a szak­iro­dal­mi sej­té­sek to­vább­ra is sej­té­sek­nek látssza­nak. Egy olyan prob­lé­ma, mely nem di­cse­ked­het meg­nyug­ta­tó meg­ol­dás­sal, és csak hi­po­té­zi­sek ma­gya­ráz­zák, ha nem ex­po­ná­ló­dik újra és újra, meg­ol­dott­nak tű­nik.” (221)

Az első fe­je­zet­ben ké­pet al­kot­ha­tunk a ha­zai szak­iro­da­lom­ban fel­lel­he­tő história-fogalmakról, s ki­de­rül, hogy nem csak a 16–17., de a 19–20. szá­zad­ban is erő­sen (thi­e­ne­man­ni fo­ga­lom­mal élve) fluk­tu­ál a história-fogalom hasz­ná­la­ta. A szer­ző en­nek meg­fe­le­lő ér­zé­keny­ség­gel és elő­íté­le­tek­től men­te­sen veti kri­ti­ka alá a ko­ráb­bi szak­iro­dal­mi vé­le­ke­dé­se­ket. Ez kü­lö­nö­sen jót tett Toldy Fe­renc és Var­jas Béla his­tó­ri­á­val fog­lal­ko­zó írá­sa­i­nak, ame­lyek mint­egy szo­ros ol­va­sá­sá­val meg­sza­ba­dí­tot­ta azo­kat a ké­sőb­bi szak­iro­dal­mi csúsz­ta­tá­sok­tól: így pél­dá­ul az előb­bit az utób­bi­tól. A Toldy Fe­renc­nek tu­laj­do­ní­tott his­tó­ri­ák­ra vo­nat­koz­ta­tott hár­mas osz­tá­lyo­zás (me­lyet az­tán Var­jas to­vább­gon­dol) va­ló­já­ban a szak­iro­da­lom­ban to­vább­gör­ge­tett fél­re­ér­tel­me­zé­sen, a nem ter­mi­nus­ként sze­re­pel­te­tett fo­gal­mak ter­mi­nus­sá fa­ra­gá­sán ala­pul.

Pir­nát An­tal Fa­bu­la és his­tó­ria című ta­nul­má­nya kap­csán a pe­ri­tex­tu­sok­ból ki­ra­gad­va hasz­nált, ter­mi­nus­sá me­re­ví­tett fo­gal­mak bi­zony­ta­lan­sá­gá­ra lá­tunk pél­dá­kat. A Sy­re­na-kö­tet aján­lá­sá­ban több ér­te­lem­ben is elő­for­dul a his­tó­ria fo­gal­ma, így a szer­ző arra a meg­ál­la­pí­tás­ra jut, hogy Zrí­nyi nem ter­mi­nus­ként hasz­nál­ja azt (bár vé­le­mé­nyem sze­rint egy fo­ga­lom nem ter­mi­nus­ként való hasz­ná­la­ta ön­ma­gá­ban nem zár­ja ki ugyan­azon fo­ga­lom ter­mi­nus­ként való sze­re­pel­te­té­sét, még adott szö­ve­gen be­lül sem). Gyön­gyö­si Ke­mény Já­nos em­lé­ke­ze­téhez írt aján­lá­sá­ban – a szö­veg­kör­nye­ze­tet ala­po­sab­ban szem­ügy­re véve – a fa­bu­lát mint a nem szok­vá­nyos ér­te­lem­ben vett dis­po­sit­io ele­mét or­na­tusként ér­tel­me­zi (Bar­tók Ist­ván­nal egyet­ér­tés­ben). A história–fabula el­len­tét te­hát egyik szö­veg­ben sem mu­tat­ha­tó ki, a fo­gal­mak je­len­té­se pe­dig ne­he­zen kör­vo­na­laz­ha­tó.

A kö­tet má­so­dik fe­je­ze­te a ko­ra­be­li szó­hasz­ná­lat szem­pont­já­ból vizs­gál­ja a his­tó­ria és az ének fo­gal­mát né­hány pél­dán ke­resz­tül. A his­tó­ria mint mű­faj to­vább bon­tá­sá­ban Va­dai Ist­ván fel­osz­tá­sá­val (ese­ményt mond el – for­rást for­dít) tud leg­in­kább egyet­ér­te­ni a szer­ző. Elem­zé­sei is erre ala­poz­nak pl. az Ár­gi­rus ki­rály­fi his­tó­ri­á­ja vagy a Can­tio de mi­li­ti­bus pulch­ra ese­té­ben. A har­ma­dik, A Hoffgreff-énekeskönyv szer­ke­ze­te a szö­veg­ha­gyo­má­nyo­zó­dás tük­ré­ben fe­dő­né­ven sze­rep­lő ta­nul­mány pe­dig a 16. szá­za­di köl­té­sze­ti anyag szisz­te­ma­ti­kus fel­dol­go­zá­sát adja a szö­veg­ha­gyo­má­nyo­zó­dás és a mű­fa­ji meg­osz­lás össze­füg­gé­sé­ben. A kö­tet egyéb­ként szá­mos ki­vá­ló táb­lá­za­tot, szem­lé­le­tes ág­raj­zot tar­tal­maz. Ki­eme­len­dő ezek kö­zül az RPHA ada­ta­i­ból össze­ál­lí­tott műfaj–forrástípus meg­osz­lást vizs­gá­ló (68–69), a Hoffgreff-énekeskönyv szer­ke­ze­ti re­konst­ruk­ci­ó­ját tar­tal­ma­zó (81–82), va­la­mint az Éne­kek há­rom rend­be for­rá­sa­it össze­sí­tő (85–86) táb­lá­zat. Kéz­ira­tos­ság és nyom­ta­tás kap­cso­la­tát jól meg­vi­lá­gít­ják az ál­ta­la fel­ál­lí­tott (ba­rát­sá­go­san egy­sze­rű) örök­lő­dé­si mo­del­lek (60–65). A szó­be­li­ség e mo­del­lek­ből hi­ány­zik, aho­gyan hi­ány­zik a ré­gi­ség ren­del­ke­zé­sünk­re álló iro­dal­má­ból is: „A régi ma­gyar iro­da­lom ma is­mert szö­ve­gei írás­ban ke­let­kez­tek.” (61)

A rész­le­tes táb­lá­za­tos is­mer­te­té­sek ho­za­dé­ka a his­tó­ri­ás éne­kek ren­del­ke­zé­sünk­re álló kor­pu­szá­nak (újra)értelmezése. A kor­pusz nem rep­re­zen­ta­tív min­ta – „a vol­ta­kép­pe­ni­nek ará­nyo­san ki­csi­nyí­tett mása” (59) –, aho­gyan Var­jas sej­te­ni vél­te. Sta­tisz­ti­kai vizs­gá­la­tai mind­azon­ál­tal igaz­nak bi­zo­nyul­nak, csak ép­pen a 16. szá­zad his­tó­ria­ter­mé­sé­nek egé­szé­re vo­nat­koz­nak (84).

Nagy fi­gyel­met szen­tel Pap Ba­lázs az ak­rosz­ti­cho­nok vizs­gá­la­tá­nak: azok tí­pu­sa­it, funk­ci­ó­ját, ill. al­kal­ma­zá­sát át­fo­gób­ban Az ak­rosz­ti­cho­nok­ról. Bo­gá­ti Fa­za­kas Mi­lós zsol­tár­for­dí­tá­sa című fe­je­zet­ben is­mer­te­ti, de ki­emelt sze­rep­hez jut a gyü­le­ke­ze­ti éne­kes­köny­vek­kel, ill. a Ti­nó­di­val fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyok­ban is: el­ső­sor­ban a szer­zői att­ri­bú­ci­ók ese­té­ben és a vers­szö­ve­gek ré­te­ge­i­nek fel­tá­rá­sá­nál. Utób­bi nem egy eset­ben régi-új szö­veg­köz­lé­sek pub­li­ká­lá­sá­ra csá­bít­ja a szer­zőt: ilyen a Hoffgreff-énekeskönyv szer­kesz­tő­je ál­tal egy­be­fé­sült Batizi- és Dézsi-história (121–130), a Sok­fé­le ré­szö­gös­ről re­gisz­tert ug­ra­tó vers­kon­ta­mi­ná­ci­ó­já­nak Noé és a bor his­tó­ri­á­ját tár­gya­ló ré­sze (204–205), vagy a szin­tén Ti­nó­di szer­zet­te Dávid-históriának át­szer­kesz­tés előt­ti (fel­té­te­le­zett) ál­la­po­ta (215–218).

Az egy­ver­ses szer­zők lé­te­zé­sé­ről csak úgy, mint az ati­pi­kus szer­zők „ati­pi­ci­tásáról” (egyi­ke ez a Pap Ba­lázs ál­tal kedv­tel­ten, már-már ter­mi­no­ló­gi­a­sze­rű­en hasz­nált fo­gal­mak­nak; ati­pi­ku­sak pl. Ba­las­si, Bo­gá­ti vagy Ti­nó­di) a Gyü­le­ke­ze­ti ének és egyé­ni lí­rai hang című fe­je­zet­ben bi­zony­ta­la­nít­ja el Pap az ol­va­sót. Az 1569-es deb­re­ce­ni éne­kes­könyv­ből ki­in­dul­va – mely­ben Sze­ge­di Ger­gely több eset­ben is meg­szó­lí­tott­ja­i­nak ne­vét írja zsol­tár­pa­raf­rá­zi­sa­i­nak ak­rosz­ti­chon­já­ba – fel­me­rül a kér­dés, hány al­kal­mi zsol­tár­pa­rafrá­zist tu­laj­do­nít­ha­tunk még Sze­ge­di­nek ezen az el­ven. Pap Ba­lázs nyo­mo­zá­sai so­rán Pap Be­ne­dek, s Kecs­ke­mé­ti Vég Mi­hály is gya­nú­ba ke­ve­re­dik. A fe­je­zet fi­nom elem­zé­sei to­váb­bá rá­vi­lá­gí­ta­nak arra, hogy a gyü­le­ke­ze­ti éne­kek nem is oly gyak­ran nél­kü­lö­zik a lí­rai han­got, mint gon­dol­nánk.

Az is­me­ret­len Ti­nó­di Se­bes­tyén című fe­je­zet a va­ló­ban ati­pi­kus Ti­nó­di ati­pi­kus Cro­ni­cáját, a kor­szak „kü­lönc zár­vá­nyát” vizs­gál­ja. Pap Ba­lázs imént be­mu­ta­tott szer­kesz­tői, kon­ta­mi­ná­ló te­vé­keny­sé­gé­nek is­mer­te­té­sén túl a fe­je­zet azért is fi­gye­lem­re mél­tó, mert szer­ző­je nem megy el a szak­iro­dal­mi dis­kur­zus­ban fel-felmerülő hegedűs–lantos el­len­tét mel­lett, sőt ko­moly ér­ve­ket (pl. a Sok­fé­le ré­szö­gös­ről re­gisz­ter­vál­tó át­dol­go­zá­sát) hoz fel ezen el­len­tét cá­fo­lá­sá­ra. En­nek bő­vebb is­mer­te­té­se azon­ban szük­ség­te­len, hi­szen a szer­ző ered­mé­nye­it már a 2003-as sze­ge­di régi ma­gya­ros kon­fe­ren­ci­án elő­ad­ta, ta­nul­mánnyá szer­kesz­tett vál­to­za­ta kon­fe­ren­cia­kö­tet­ben meg­je­lent (Pap Ba­lázs, Részeg-ész, rész-egész vi­szony. Meg­jegy­zé­sek Ti­nó­di Sok­fé­le ré­szö­gös­ről című köl­te­mé­nye kap­csán = A ma­gyar köl­té­szet mű­fa­jai és for­ma­tí­pu­sai a 17. szá­zad­ban, szerk. Öt­vös Pé­ter et. al., Sze­ged, 2005).

A régi ma­gyar iro­da­lom ku­ta­tói szá­má­ra a kö­tet egy to­váb­bi szem­pont­ból is nagy je­len­tő­ség­gel bír: oly­kor fel­sej­le­nek ben­ne a 17. szá­za­dig ki­épí­ten­dő régi ma­gyar köl­té­sze­ti adat­bá­zis ter­vei. Ha exp­li­ci­te csak em­lí­tés szint­jén is, a ta­nul­má­nyok összes­sé­gét te­kint­ve sejt­he­tő, hogy a szer­ző ered­mé­nyei, a ré­gi­ség iro­dal­má­ra tett meg­fi­gye­lé­sei, de még az ál­ta­la kép­vi­selt fi­lo­ló­gu­si ma­ga­tar­tás is hasz­no­sul a re­per­tó­ri­um mun­ká­la­tai so­rán. Ta­nul­sá­gos ol­vas­mány ez te­hát azok szá­má­ra is, akik a ké­szü­lő köl­té­sze­ti adat­bá­zis­ról, an­nak tex­to­ló­gi­ai el­ve­i­ről sze­ret­né­nek töb­bet meg­tud­ni (noha a disszer­tá­ció maga, akár­csak az utol­só RPHA17-tel rész­le­te­sen fog­lal­ko­zó tu­do­má­nyos pub­li­ká­ció 2011-es).

Bár nem ál­lí­tom, hogy Pap Ba­lázs min­den ál­ta­la vizs­gált szö­veg­hez (le­gyen az pri­mer vagy sze­kun­der) a mik­ro­fi­lo­ló­gu­sig he­vü­lő ér­zé­keny­ség­gel s szin­te szű­zi­es (ol­va­sói) ér­dek­lő­dés­sel nyúl, még­is így tud­nám leg­in­kább jel­le­mez­ni hoz­zá­ál­lá­sát. Fi­gyel­mes­sé­ge, hu­mo­ra, kön­tör­fa­la­zást nél­kü­lö­ző stí­lu­sa pe­dig a kö­tet (lát­szó­la­gos?) szét­tar­tó szer­ke­ze­tét is jó­té­ko­nyan fe­led­te­ti.

Summary

Th­ro­ugh sen­sit­ive and deep analy­ses Ba­lázs Pap His­tó­ri­ák és éne­kek [Hist­ori­es and songs] tri­es to cla­ri­fy the terms his­to­ry and his­to­ri­cal song, as well as terms such as fa­bu­la, ac­ros­tic, minst­rel, fidd­ler in 16th-century Hun­ga­ri­an po­etry. Exa­mining Hoffgreff’s song­book, the aut­hor pro­vi­des a sys­te­ma­tic ela­bo­ra­ti­on of the di­vi­si­on of gen­res and types of sour­ces in this era (us­ing the Rép­er­to­ire de la Po­é­sie Hong­roi­se An­ci­en­ne da­ta­ba­se). The analy­sis of the ly­ric­ism of cong­re­ga­ti­o­nal songs and Ti­nó­di Lan­tos Se­bes­tyén’s Cro­ni­ca gi­ves ad­di­ti­o­nal sig­ni­fi­cance to the vo­lu­me – as do the aut­hor’s simp­le and hu­mo­rous sty­le.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?