Aut Caesar, aut nihil” – Zabán Márta recenziója

július 20th, 2015 § 0 comments

recenzió

Ki va­gyok én? Nem mon­dom meg…, szerk. Szi­lá­gyi Már­ton, Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um, Bu­da­pest, 2014.

A Petőfi-életmű re­cep­ció­tör­té­ne­té­nek pa­ra­dig­ma­vál­tá­sát cé­loz­ta meg a Ki va­gyok én? Nem mon­dom meg… című tár­lat, amely 2011-ben nyílt a Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um­ban. Ugyan­ezt a célt kö­vet­te a ki­ál­lí­tás kon­cep­ci­ó­já­hoz, mód­szer­ta­ni meg­ol­dá­sa­i­hoz kap­cso­ló­dó, azo­nos című kö­tet. A ki­ál­lí­tás in­no­va­ti­vi­tá­sát, a Petőfi-kutatás ered­mé­nye­i­nek kom­mu­ni­ká­lá­sá­hoz való hoz­zá­já­ru­lá­sát már töb­ben mél­tat­ták, ami­ről Kal­la Zsu­zsa kö­tet­ben sze­rep­lő ta­nul­má­nya ér­te­ke­zik össze­fog­la­ló­an. Je­len írás nem eh­hez a dis­kur­zus­hoz kí­ván hoz­zá­szól­ni, ha­nem a Szi­lá­gyi Már­ton szer­kesz­té­sé­ben 2014-ben meg­je­lent Ki va­gyok én? Nem mon­dom meg… című ta­nul­mány­kö­tet vizs­gá­la­tá­ra vál­lal­ko­zik.

A kö­tet a Petőfi-kutatás új ten­den­ci­á­já­ról ta­nús­ko­dik, a ta­nul­má­nyok ál­tal ki­je­lölt irány ugyan­is a nor­ma­sze­gés tár­sa­da­lom­tör­té­ne­te­ként is in­terp­re­tál­ha­tó. Az írá­sok je­len­tős ré­sze a Petőfi-életmű olyan as­pek­tu­sa­it ér­tel­me­zi, ame­lyek kon­tex­tu­suk­hoz ké­pest lá­za­dás­ként, a ká­non­nal való szem­be­he­lyez­ke­dés­ként ér­tel­mez­he­tők. A nor­ma meg­sze­gé­se olyan mód­szer­ta­ni ki­in­du­ló­pont­nak mu­tat­ko­zik, amely je­len­té­ses tör­té­ne­ti for­rás­ként ke­rül a ku­ta­tók lá­tó­te­ré­be, re­konst­ruk­ci­ó­ja és kon­tex­tus­ba he­lye­zé­se pe­dig a Petőfi-kutatásban új ér­tel­me­zé­sek­hez ve­zet.

Raj­nai Edit Pe­tő­fi 1839–1845 kö­zöt­ti szín­há­zi pró­bál­ko­zá­sa­it re­konst­ru­ál­ja és elem­zi ta­nul­má­nyá­ban. A szer­ző az iro­da­lom prag­ma­ti­ká­já­nak tör­té­ne­té­hez szol­gál­tat ada­to­kat, ami­kor a ver­sek és a szín­da­ra­bok elő­adá­sá­nak ko­ra­be­li nor­ma­rend­sze­ré­ből ho­zott pél­dák se­gít­sé­gé­vel ér­tel­me­zi Pe­tő­fi vers­mon­dói ku­dar­ca­it. Pél­da­ként em­lí­ti, hogy ami­kor Pe­tő­fi a sel­mec­bá­nyai iro­dal­mi tár­su­lat­nál elő­ad­ta Vö­rös­mar­ty Pe­ti­ke c. ver­sét „[a] gond nem a sze­rep­lők akusz­ti­kai meg­je­le­ní­té­sé­vel volt, ha­nem az­zal, hogy Pe­tő­fi nem a szó sza­va­lás­ta­ni ér­tel­mé­ben sza­valt, ha­nem »el­ját­szot­ta« a »je­le­ne­tet«…” (30) Raj­nai Pe­tő­fi szín­pa­di si­ker­te­len­sé­gét nem pusz­tán gyen­ge szí­né­szi kva­li­tá­sa­i­ból ve­ze­ti le. Sze­rin­te Pe­tő­fi elő­adás­mód­ját an­nak elvi, kon­cep­ci­o­ná­lis hát­te­re, a köl­tő nor­ma­sze­gő meg­ol­dá­sai ítél­ték si­ker­te­len­ség­re.

Ke­ré­nyi Fe­renc posz­tu­musz ta­nul­má­nyá­ban Pe­tő­fi és Csá­szár Fe­renc köl­tői szem­ben­ál­lá­sát ér­tel­me­zi. A ta­nul­mány ap­ró­lé­ko­san, lé­pés­ről lé­pés­re ha­lad­va vá­zol­ja fel a Csá­szár és Pe­tő­fi kö­zöt­ti el­len­szenv ki­ala­ku­lá­sát, iro­dal­mi vi­tá­juk egy­re élé­seb­bé vá­lá­sát. Ke­ré­nyi amel­lett ér­vel, hogy Pe­tő­fi nem elő­íté­le­tei alap­ján el­len­szen­ve­zett Csá­szár­ral és az ál­ta­la kép­vi­selt iro­da­lom­szem­lé­let­tel. Vi­tá­juk fo­ko­za­to­san ala­kult ki, nem sze­mé­lyes jel­le­gű, ha­nem iro­da­lom­szem­lé­le­tük alap­ve­tő össze­fér­he­tet­len­sé­gé­nek volt kö­vet­kez­mé­nye.

Pa­ra­izs Jú­lia írá­sa a ta­nul­má­nyok több­sé­ge ál­tal fel­ve­tett nor­ma­sze­gés kér­dé­sét Pe­tő­fi po­é­ti­ká­já­nak sark­kö­ve­ként ve­szi szem­ügy­re. Gon­do­lat­me­ne­te ab­ból a fel­te­vés­ből in­dul ki, hogy a Cori­o­la­nus-for­dí­tás Pe­tő­fi ere­de­ti mű­ve­i­nek poétikai-stilisztikai le­gi­ti­má­ci­ó­ját biz­to­sí­tot­ta az­zal, hogy a korlátozás-ellenes po­é­ti­ka lét­jo­go­sult­sá­gát hir­de­tő al­ko­tás­ként kap­cso­lat­ba ke­rült Pe­tő­fi sa­ját mű­ve­i­vel. Ily mó­don a Petőfi-szövegek iro­dal­mi­at­lan­nak, alan­tas­nak ítélt as­pek­tu­sai mint­egy le­gi­ti­má­lód­nak ab­ban a pil­la­nat­ban, ami­kor Pe­tő­fi Cori­o­la­nus-for­dí­tá­sá­val Shakespeare-nek egy olyan műve ke­rül kap­cso­lat­ba ve­lük, amely szin­tén ren­del­ke­zik a „a ká­rom­ko­dás­sal je­lölt, a ki­mon­dás sza­bad­sá­gát hir­de­tő »kor­lát­ta­lan« po­é­ti­ka” (87) jel­lem­ző­i­vel. Shakes­peare Cori­o­la­nus című drá­má­ja így – be­emel­ve Pe­tő­fi mű­vei közé – érv­ként szol­gál azok­kal a kri­ti­ku­sok­kal szem­ben, akik a Petőfi-művek ér­té­ke­lé­se­kor fo­lya­ma­to­san össze­mos­ták a bi­og­rá­fi­ai én és Pe­tő­fi mű­vei lí­rai ala­nyá­nak meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it.

Szi­lá­gyi Már­ton kö­vet­kez­te­té­se is ha­son­ló A hó­hér kö­te­le ér­tel­me­zé­se­kor, hi­szen az elem­zés­ből ki­de­rül, hogy a Pe­tő­fit ért vá­dak itt is nagy­részt a re­gény fő­sze­rep­lő­jé­nek és első sze­mé­lyű nar­rá­to­rá­nak, va­la­mint Pe­tő­fi jel­le­mé­nek az össze­mo­sá­sá­val szü­let­tek. Szi­lá­gyi a re­gény re­cep­ció­tör­té­ne­té­nek vizs­gá­la­ta­kor szá­mos pél­dán ke­resz­tül szem­lél­te­ti, hogy a bosszú és gyű­lö­let ilyen­faj­ta rep­re­zen­tá­ci­ó­já­val ne­he­zen tud­tak meg­bir­kóz­ni a 19. szá­za­di ér­tel­me­zők, hi­szen ele­ve ati­pi­kus szö­veg­ről van szó. A mű­ben ér­vé­nye­sü­lő egyet­len né­ző­pont ugyan­is egy ne­ga­tív sze­rep­lőé: „A hó­hér kö­te­le ugyan­is egy amo­rá­lis nar­rá­tort te­remt […] Pe­tő­fi itt a nar­rá­tor­ral való, ön­kén­te­len mo­rá­lis azo­no­su­lás kon­ven­ci­ó­já­nak meg­tö­ré­sét vé­gez­te el”. (314)

Gyi­me­si Eme­se Szend­rey Jú­lia nap­lói szö­veg­vál­to­za­ta­i­nak vizs­gá­la­tá­val arra ke­re­si a vá­laszt, hogy mennyi­ben be­fo­lyá­sol­ta a nap­lók re­cep­ció­tör­té­ne­tét utó­la­gos ki­adá­suk­kal tör­tént kö­zeg­vál­tá­suk, va­la­mint Pe­tő­fi, il­let­ve Jó­kai raj­tuk vég­zett szer­kesz­tői mun­ká­ja. Ki­in­du­ló té­zi­se, hogy bár a re­cep­ció­tör­té­net fő­ként „a Petőfi-szerelem ter­mé­ké­nek” te­kin­ti eze­ket a szö­ve­ge­ket, ha fi­gye­lem­be vesszük, hogy a szer­kesz­tők sze­lek­ci­ós te­vé­keny­sé­ge, va­la­mint kon­tex­tu­a­li­zá­ci­ós el­já­rá­sai ala­kí­tot­ták ebbe az irány­ba a szö­ve­gek in­terp­re­tá­ci­ó­it, Szend­rey szö­ve­ge­i­nek egé­szen el­té­rő je­len­té­se­it fe­dez­het­jük fel.

Az Élet­ké­pek­ben a Pe­tő­fi­né nap­ló­ja cí­men so­ro­zat­ban kö­zölt nap­ló­rész­le­tek Pe­tő­fi és Jó­kai ál­tal ger­jesz­tett mar­ke­ting­je és a szö­ve­gen esz­kö­zölt szer­kesz­tői el­já­rá­sok olyan in­ti­mi­tás ki­fe­je­ző­jé­vé tet­ték a pub­li­kált szö­veg­kor­puszt, amely erő­sen nor­ma­sze­gő volt a kor­ban. Gyi­me­si Eme­se amel­lett ér­vel, hogy ezek a szer­kesz­tői el­já­rá­sok el­fed­ték a nap­lók va­ló­di je­len­té­se­it. A ta­nul­mány szer­ző­je nem csu­pán ezek­nek az el­fe­dett je­len­té­sek­nek a re­konst­ruk­ci­ó­já­ban ér­de­kelt, ha­nem egy na­gyon meg­győ­ző kom­pa­ra­tív ol­va­sa­tot nyújt az ere­de­ti nap­ló és a Petőfi–Jókai-páros keze alól ki­ke­rült marketing-termék je­len­té­se­i­nek össze­ve­té­sé­vel. Ily mó­don nem csu­pán Szend­rey Jú­lia szö­ve­gét men­ti fel az alól, hogy ki­zá­ró­lag „a Petőfi-szerelem ter­mé­ké­nek” te­kint­sék, ha­nem újabb szem­pon­to­kat mu­tat fel az­zal kap­cso­lat­ban, hogy ho­gyan hasz­no­sít­ha­tó az „iro­dal­mi gé­pe­zet” Pe­tő­fi ál­ta­li do­mesz­ti­ká­lá­sá­nak ér­tel­me­zé­se az iro­da­lom­tör­té­ne­ti dis­kur­zus­ban.

Her­mann Ró­bert ta­nul­má­nyá­ban Pe­tő­fi ka­to­nai kar­ri­er­jé­nek mik­ro­tör­té­ne­ti elem­zé­sét vég­zi el: a hon­véd­ség fel­té­te­le­i­hez al­kal­maz­ko­dó Pe­tő­fi egyé­ni re­ak­ci­ó­it, dön­té­se­it he­lye­zi kon­tex­tus­ba. A ta­nul­mány a Petőfi-irodalom ked­velt szte­reo­tí­pi­á­it bont­ja le: egy­más­nak el­lent­mon­dó vissza­em­lé­ke­zé­sek, több, kü­lön­bö­ző vál­to­zat­ban fenn­ma­radt ko­ra­be­li do­ku­men­tum ala­ku­lás­tör­té­ne­té­nek jár utá­na. For­rá­sa­i­nak ér­tel­me­zé­sé­vel ke­res ma­gya­rá­za­tot Pe­tő­fi ka­to­nai kar­ri­er­jé­nek vi­ha­ros ala­ku­lá­sá­ra a Bem–Vécsey–Klapka–Görgey ala­kí­tot­ta kon­tex­tus­ban.

Chi­kány Ju­dit és Csör­sz Ru­men Ist­ván ta­nul­má­nyai Pe­tő­fi köl­té­sze­té­nek és a po­pu­lá­ris kul­tú­rá­nak a vi­szo­nyát ér­tel­me­zik: Csör­sz Pe­tő­fi mű­ve­i­nek köz­köl­té­sze­ti elő­ké­pe­it vizs­gál­ja, Chi­kány Ju­dit ta­nul­má­nya pe­dig a Petőfi-művek ha­tás­tör­té­ne­té­nek fel­tá­rá­sá­ban ér­de­kelt, a pony­vá­ban fel­ta­lál­ha­tó Petőfi-szövegek va­ri­án­sa­it veti össze.

Csör­sz Ru­men Ist­ván ab­ból a fel­ve­tés­ből in­dul ki, hogy Pe­tő­fi köl­té­sze­té­ben is je­len van a köz­köl­té­szet ha­tá­sa, ám gon­do­lat­me­ne­te an­nak vá­zo­lá­sá­val in­dul, hogy Pe­tő­fi egyé­ni mó­don gon­dol­ko­dott a köz­köl­té­szet mű­köl­té­sze­ti fel­hasz­nál­ha­tó­sá­gá­ról. Alap­té­zi­se, hogy a köz­köl­té­sze­ti szö­ve­gek formai-nyelvi-műfaji ins­pi­rá­ci­ó­ként szol­gál­tak Pe­tő­fi szá­má­ra, ame­lye­ket ő új­ra­al­ko­tó mó­don tu­dott be­épí­te­ni köl­té­sze­té­be. A ta­nul­mány szám­ba ve­szi azo­kat a szö­veg­csa­lá­do­kat, ame­lyek­kel Pe­tő­fi ta­lál­koz­ha­tott, va­la­mint a pony­vá­nak, a ka­len­dá­ri­um­nak, a köl­tő di­ák­éve­i­nek és szín­há­zi él­mé­nye­i­nek Pe­tő­fi po­pu­lá­ris iro­da­lom­mal való ta­lál­ko­zá­sá­ban be­töl­tött sze­re­pét. Le­bont­ja, de leg­alább­is ár­nyal­ja azt az iro­da­lom­tör­té­ne­ti el­gon­do­lást, mely sze­rint Pe­tő­fi szö­ve­gei fő­ként nép­köl­té­sze­ti előz­mé­nyek­re te­kin­te­nek vissza. Amel­lett ér­vel, hogy nagy va­ló­szí­nű­ség­gel köl­tőnk ma­gyar folk­lór­ról való tu­dá­sá­nak leg­ja­vát köz­köl­té­sze­ti köz­ve­tí­tés­sel sze­rez­te. Ezek a meg­ál­la­pí­tá­sok a ma­gyar iro­dal­mi né­pi­es­ség­gel kap­cso­la­tos tu­dá­sunk új­ra­gon­do­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­re hív­ják fel a fi­gyel­met.

Chi­kány Ju­dit en­nek a fo­lya­mat­nak épp a kö­vet­ke­ző fá­zi­sát ér­tel­me­zi, ér­dek­lő­dé­se a Petőfi-szövegek po­pu­lá­ris kö­zeg­ben való meg­je­le­né­se felé irá­nyul. Ap­ró­lé­ko­san elem­zi, hogy a pony­vá­ra ke­rült Petőfi-feldolgozások ho­gyan ak­tu­a­li­zál­ják az ere­de­ti szö­ve­ge­ket, va­la­mint szám­ba ve­szi a fel­dol­go­zá­sok ar­cha­i­zá­ló el­já­rá­sa­it. Az el­té­ré­sek oka­it a pony­va sa­já­tos kö­zön­ség­igé­nye­ket ki­elé­gí­tő funk­ci­ó­i­nak tu­laj­do­nít­ja.

Mar­gócsy Ist­ván ta­nul­má­nyá­nak ki­in­du­ló­pont­ja, hogy sür­ge­tő szük­ség van a re­cep­ció­tör­té­net Petőfi-versek sze­re­lem­fo­gal­mát il­le­tő meg­ál­la­pí­tá­sa­i­nak re­vi­de­á­lá­sá­ra. Úgy véli, hogy mi­vel ed­dig az iro­da­lom­tör­té­net az élet­raj­zi sze­re­lem­mel azo­no­sí­tot­ta Pe­tő­fi ver­se­i­nek sze­re­lem­fo­gal­mát, így bi­zo­nyos köl­te­mé­nyek töb­bes je­len­té­sű sze­re­lem­fo­gal­ma el­sik­kadt. A Petőfi-művek sze­re­lem­fo­gal­má­nak sok­ar­cú­sá­ga nem csu­pán ab­ban nyil­vá­nul meg Mar­gócsy sze­rint, hogy a bie­der­mei­er er­kölcs és a ro­man­ti­kus, mi­ti­kus sze­re­lem­fel­fo­gás egy­aránt meg­je­le­nik köl­té­sze­té­ben, ha­nem ben­ne rej­lik a sze­re­lem tár­gyá­nak bi­zony­ta­lan­sá­gá­ban is. Mar­gócsy el­gon­do­lá­sá­ban, ha szét­vá­laszt­juk Pe­tő­fi „sze­rel­mi be­ál­lí­tott­sá­gát” és sze­rel­mi köl­té­sze­tét, a sze­re­lem­nek na­gyon komp­lex je­len­tés­ár­nya­la­ta­it tud­juk szét­szá­laz­ni köl­té­sze­té­ben.

Vad­er­na Gá­bor ta­nul­má­nya A Ti­sza című vers ap­ro­pó­ján azo­kat a po­é­ti­kai tra­dí­ci­ó­kat ve­szi szám­ba, ame­lyek Pe­tő­fi ter­mé­szet­áb­rá­zo­lá­sa­i­ban mun­kál­nak. A Ti­sza című ver­set olyan köl­te­mény­ként mu­tat­ja fel, amely „kü­lön­bö­ző mű­fa­ji tra­dí­ci­ók­kal ját­szik: egy­fe­lől a táj­le­író köl­te­mé­nyek klasszi­kus for­má­já­val, majd a bu­ko­li­kus köl­té­szet­tel, s vé­gül a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák fen­sé­ges po­é­ti­ká­ját idé­zi fel.” (339) A vers utol­só vers­sza­ka­i­nak – ko­ráb­bi elem­zők ál­tal el­vi­ta­tott – le­gi­ti­mi­tá­sa mel­lett ér­vel. Vad­er­na az elem­zett köl­te­mény kap­csán egy más­faj­ta ha­gyo­mány­ba he­lyez­he­tő­ség le­he­tő­sé­gét veti fel: az ekph­rá­szisz mű­fa­ji tra­dí­ci­ó­já­val való ro­ko­nít­ha­tó­sá­gát.

T. Sza­bó Le­ven­te a Vas-úton című Petőfi-vers ér­tel­me­zé­sé­re fűz­ve vizs­gál­ja az uta­zás mo­tí­vu­má­nak je­len­tés­ré­te­ge­it Pe­tő­fi köl­té­sze­té­ben. Amel­lett ér­vel, hogy a vers in­no­va­tív mó­don épít „az uta­zás él­mé­nyé­ből po­é­ti­kai lá­tás­mó­dot és egy­ben társadalmi-politikai ví­zi­ót” (345). Azt ál­lít­ja, hogy amennyi­ben a köl­te­ményt vissza­he­lyez­zük Pe­tő­fi­nek az uta­zás mo­tí­vu­mát fel­dol­go­zó szö­ve­gei közé, a ki­raj­zo­ló­dó kul­tu­rá­lis min­tá­za­tok kü­lön­bö­ző iro­dal­mi, po­li­ti­kai, esz­me­tör­té­ne­ti ha­gyo­má­nyok­ban gyö­ke­rez­nek. Az uta­zás, az el­moz­du­lás képi vi­lá­ga szá­mos ta­pasz­ta­lat meg­je­le­ní­té­sé­hez bi­zo­nyult ter­mé­keny­nek: a Vas-úton című szö­veg kör­nye­ze­té­ben író­dott ver­sek ese­té­ben pél­dá­ul a sze­mé­lyi­ség vagy a sze­re­lem idő­ben való vál­to­zá­sát, a sors ki­is­mer­he­tet­len­sé­gét az uta­zás kog­ni­tív me­ta­fo­rá­i­nak se­gít­sé­gé­vel ér­zé­kel­te­tik az egyes szö­ve­gek.

T. Sza­bó amel­lett ér­vel, hogy a Vas-úton című vers alap­ve­tő­en po­zi­tív mo­dern­ség­ta­pasz­ta­la­tot je­le­nít meg, a vas­utat ugyan­is tech­ni­kai vív­mány­ként, öröm­te­li, fel­sza­ba­dí­tó ta­pasz­ta­lat­ként lát­tat­ja. A ta­nul­mány zár­la­tá­ban a szer­ző a vizs­gált köl­te­ményt és a Petőfi-szövegek hoz­zá kap­cso­ló­dó kor­pu­szát az iro­dal­mi mo­dern­ség­nek abba a vo­nu­la­tá­ba il­lesz­ti bele, amely lát­ha­tó­vá te­szi, hogy „az uta­zás egy­re de­mok­ra­ti­ku­sab­bá és in­ten­zí­veb­bé váló él­mé­nye hoz­zá­já­rult a köl­té­sze­ti mo­der­ni­zá­ci­ó­hoz”. (366)

A kö­tet utol­só két, Bor­bély Szi­lárd és Ge­rold Lász­ló ál­tal jegy­zett ta­nul­má­nya a Nem­ze­ti dal ér­tel­me­zé­se­it nyújt­ja. Bor­bély Szi­lárd posz­tu­musz ta­nul­má­nya olyan sze­rep­vers­ként ér­tel­me­zi a köl­te­ményt, ame­lyet az ön­ma­gát sza­bad kis­kun­ként ér­tel­me­ző köl­tő „sem sa­ját cél­ja­i­val, sem esz­mé­i­vel nem tu­dott össz­hang­ban tar­ta­ni”. (379)

Ge­rold Lász­ló a Nem­ze­ti dal ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it és a mű re­cep­ció­tör­té­ne­tét vizs­gál­ja. Arra a meg­ál­la­pí­tás­ra jut, hogy a mű­vet az iro­da­lom­tör­té­net fo­lya­mán ke­vés­bé az esz­té­ti­kai vagy kul­tu­rá­lis, sok­kal in­kább a nem­ze­ti ká­non ré­sze­ként tar­tot­ták szá­mon.

Ad­ro­vitz Anna ta­nul­má­nya Pe­tő­fi 1845-ös, 1846-os és 1848-as port­ré­it olyan iko­nog­rá­fi­ai sor­ként elem­zi, „amely az ér­zel­mes mű­vész­től a tu­da­tos, el­szánt al­ko­tó fi­gu­rá­ján ke­resz­tül a ha­zát kard­já­val és tol­lá­val egy­aránt vé­del­me­ző nem­zet­őr köl­tő alak­já­hoz ve­zet”. (231–232)

Kal­la Zsu­zsá­nak a kö­tet vé­gé­re kí­ván­ko­zó, az egész vál­lal­ko­zást és mód­szer­ta­nát be­mu­ta­tó, ér­tel­me­ző ta­nul­má­nya an­nak a ki­ál­lí­tás­nak a hát­tér­mun­ká­la­ta­i­val, szak­mai meg­ala­po­zá­sá­val, lo­gi­ká­já­nak leg­főbb el­ve­i­vel, tech­ni­kai meg­ol­dá­sa­i­val kap­cso­lat­ban vet fel kér­dé­se­ket, amely­hez maga a ta­nul­mány­kö­tet kap­cso­ló­dik. A ki­ál­lí­tás kon­cep­tu­a­li­zá­lá­sa­kor ér­vé­nye­sí­tett szem­pont­rend­szer ér­tel­me­zé­sé­vel irodalomtörténet-írás és iro­dal­mi mu­zeo­ló­gia vi­szo­nyát vizs­gál­ja.

Na­gyon jól lát­ha­tó, hogy Ke­ré­nyi Fe­renc mun­kás­sá­ga, és a ta­nul­má­nyok­ban leg­gyak­rab­ban hi­vat­ko­zott Petőfi-monográfiája (Ke­ré­nyi Fe­renc, Pe­tő­fi Sán­dor éle­te és köl­té­sze­te: Kri­ti­kai élet­rajz, Bu­da­pest, Osi­ris, 2008.) mel­lett Mar­gócsy Ist­ván ér­tel­me­zé­sei lát­sza­nak leg­in­kább meg­ha­tá­roz­ni a Petőfi-kutatás új irá­nya­it (Min­de­nek előtt: Mar­gócsy Ist­ván, Pe­tő­fi és az iro­dal­mi gé­pe­zet: Pe­tő­fi mint mo­dern pol­gá­ri író, in: Uő, Pe­tő­fi Sán­dor: Kí­sér­let, Bu­da­pest, Ko­ro­na, 1999). A kö­tet szá­mos szö­ve­gé­nek ki­in­du­ló­pont­ja­ként szol­gá­ló Margócsy-tézisek vissz­hang­jai fe­dez­he­tő­ek fel ab­ban az ér­tel­me­zé­si ten­den­ci­á­ban, amely a köl­tő tu­da­tos, kar­ri­er­épí­tő stra­té­gi­á­it lát­ja köl­té­sze­té­nek nor­má­kat sér­tő as­pek­tu­sa­i­ban. A kö­tet­ben ugyan­ak­kor ta­lál­ha­tók olyan ta­nul­má­nyok is, ame­lyek en­nek az ér­ve­lés­mód­nak a lo­gi­ká­já­tól né­mi­képp el­tér­ve, Pe­tő­fi köl­té­sze­tét ép­pen abba a ha­gyo­mány­ba igye­kez­nek vissza­ír­ni, amellyel szem­ben­ál­lá­sát a töb­bi ta­nul­mány mu­tat­ta ki nagy­sze­rű elem­zé­sek­ben. Ily mó­don a kö­tet ta­nul­má­nyai ki­egé­szí­tik egy­mást: meg­mu­tat­ják, aho­gyan Pe­tő­fi köl­té­sze­te sza­kít a ha­gyo­mány bi­zo­nyos ele­me­i­vel, ugyan­ak­kor fel­mu­tat­ják azo­kat az as­pek­tu­so­kat is, ahol és aho­gyan ép­pen­ség­gel kü­lön­fé­le ha­gyo­má­nyok foly­ta­tó­ja is egy­ben.

A szer­kesz­tő az ori­en­tá­ció­ke­re­sés fó­ru­ma­ként ha­tá­roz­za meg a kö­te­tet. (13) Ha ezt a szem­pon­tot szem előtt tart­va vesszük szem­ügy­re az itt meg­je­lent ta­nul­má­nyo­kat, mar­kán­san szem­be­tű­nik a ta­nul­má­nyok nagy ré­szé­nek ket­tős tét­je: Pe­tő­fi köl­té­sze­té­nek ha­gyo­mány­ba he­lye­zé­se, va­la­mint az élet­mű nó­vu­ma­i­nak szám­ba vé­te­le, azok­nak az as­pek­tu­sok­nak az ér­tel­me­zé­se, ame­lyek e ha­gyo­mánnyal való sza­kí­tás­ként ér­tel­mez­he­tő­ek.

Mi­köz­ben az egyes szer­zők Pe­tő­fi­nek a ha­gyo­mány­hoz való vi­szo­nyát tár­gyal­ják, ők ma­guk is igye­kez­nek meg­ha­tá­roz­ni sa­ját vi­szo­nyu­kat a Petőfi-kutatás ed­di­gi irá­nya­i­hoz – lát­hat­tuk, fő­ként Ke­ré­nyi Fe­renc és Mar­gócsy Ist­ván ku­ta­tá­sa­i­hoz –, és kí­sé­rel­nek meg ja­vas­la­to­kat ten­ni az et­től a ha­gyo­mány­tól való el­moz­du­lás­ra.

Az egyes ta­nul­má­nyok Pe­tő­fi köl­té­sze­té­ben és pá­lyá­já­nak ala­ku­lá­sá­ban a hagyománykövetés-normaszegés ket­tős­sé­gé­re fó­kusz­ál­va a „Ki va­gyok én?” kér­dés­re hang­sú­lyo­san az „aut Cae­sar, aut ni­hil” im­pe­ra­tí­vu­sza ál­tal ve­zé­relt mo­men­tu­mok­ra, a nor­ma­sze­gés moz­za­na­ta­i­ra, vagy a ha­gyo­mány ter­mé­keny új­ra­gon­do­lá­sá­ra tett kí­sér­le­tek­re fi­gyel­tek. A kö­tet a Petőfi-szakirodalom mai irá­nya­i­nak fog­la­la­ta, ame­lyek új­sze­rű mód­szer­ta­na­it és szem­pont­ja­it szin­tén a ha­gyo­mány­hoz való fent em­lí­tett ket­tős vi­szo­nyu­lás jel­lem­zi.

Summary

This paper re­views the la­test trends in Petőfi-research on ac­count of Who am I? I won’t tell you…(Ki va­gyok én? Nem mon­dom meg…), pub­lis­hed in 2014. This edi­ted book de­fi­nes itself as the frame of the ac­tu­al sta­te of the Petőfi-researches. The pre­sent paper of­fers an over­view of the new pers­pec­ti­ves and new app­li­ed met­ho­do­log­i­cal di­rec­tions descri­bed in the book, and dis­cus­ses how the stu­di­es the­re­in coll­ec­ti­vely and in­di­vi­du­ally see the fu­tu­re of Petőfi-research.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?