Egy kiállítás képei: Paraizs Júlia könyvismertetése

december 26th, 2014 § 0 comments

könyvismertetés

P. Mül­ler Pé­ter, A ma­gyar drá­ma az ez­red­for­du­lón, L’Harmattan Ki­adó, 2014.

A ne­ves dráma- és szín­ház­tör­té­nész új port­ré­so­ro­za­ta a mű­nem ala­ku­lá­sát, sok­szí­nű­sé­gét kí­ván­ja be­mu­tat­ni az ez­red­for­du­ló kör­nyé­kén ti­zen­négy rep­re­zen­ta­tív szer­zőn ke­resz­tül. A kö­tet elő­sza­va fel­tér­ké­pe­zi a kor­társ drá­ma presz­tí­zsét, meg­je­le­né­si le­he­tő­sé­ge­it, utó­sza­va pe­dig a mun­ka előz­mé­nye­i­vel, a vá­lo­ga­tás szem­pont­ja­i­val vet szá­mot. A port­ré­kat meg­elő­zi egy át­te­kin­tés, amely­ben a szer­ző a ma­gyar drá­ma­tör­té­net el­múlt hu­szon­öt évé­nek tö­rek­vé­se­it fog­lal­ja össze nem­ze­dé­kek­re bont­va (13–22). Szá­mos olyan szer­ző sze­re­pel a kö­tet vé­gén ta­lál­ha­tó bib­li­og­rá­fi­á­ban is, akik­nek nem ju­tott port­ré­fe­je­zet.

A fe­je­zet­cí­mek pon­to­san jel­zik az ér­dek­lő­dés irá­nyát: a cím első fele min­dig egy mű­fa­ji vagy po­é­ti­kai jel­leg­ze­tes­sé­get emel ki, míg a má­so­dik a hoz­zá­ren­delt szer­ző ne­vét tar­tal­maz­za („Rí­tus és le­írás: Ná­das Pé­ter”; „A po­li­ti­kai drá­má­tól a bűn­ügyi bo­hó­za­tig: Ham­vai Kor­nél” stb.). P. Mül­ler Pé­ter kon­cep­ci­ó­já­nak ér­tel­mé­ben te­hát egy-egy rep­re­zen­ta­tív drá­ma­író áll a mai drá­ma­iro­da­lom főbb irány­za­tai mö­gött. A sort Ná­das Pé­ter (sz. 1942) és Spi­ró György (sz. 1946) nyit­ja, Zá­va­da Pál (sz. 1954) és Szé­kely Csa­ba (sz. 1981) zár­ja. A port­rék sor­rend­je rész­ben a szer­zők szü­le­té­si ide­jé­re, rész­ben első szín­há­zi be­mu­ta­tó­ik sor­rend­jé­re, rész­ben pe­dig drá­ma­írói ka­no­ni­zált­sá­guk mér­té­ké­re utal (12).

Rög­tön fel­ve­tő­dik a kér­dés, mi­ért Ná­das Pé­ter és nem Spi­ró György áll a port­ré­so­ro­zat élén, hi­szen utób­bi na­gyobb je­len­lé­tet és ha­tást tud­hat ma­gá­é­nak a mai ma­gyar drá­ma­iro­da­lom­ban és a szín­há­zi élet­ben. A per­for­ma­ti­vi­tás iránt ér­dek­lő­dő el­mé­le­ti szak­em­ber szá­má­ra ugyan­ak­kor Ná­das Pé­ter mun­kás­sá­ga a leg­fon­to­sabb: a rí­tust köz­pon­ti fo­ga­lom­má eme­lő szín­ház­esz­mé­nye a pol­gá­ri szín­ját­szás és a szó­szín­ház el­le­né­ben fo­gal­ma­zó­dik meg. Ez vo­nat­ko­zik mind a hetvenes-nyolcvanas évek for­du­ló­ján meg­szü­le­tett tri­ló­gi­á­ra (Ta­ka­rí­tás, Ta­lál­ko­zás, Te­me­tés), mind a ké­sőb­bi szín­pa­di szö­ve­gek­re (Ün­ne­pi szín­já­té­kok, Utol­só utá­ni első órán, Szi­ré­né­nek) (24). A kö­tet mód­szer­ta­ni vál­tá­sa is jel­zi a kü­lönb­sé­get a töb­bi szer­ző ese­té­ben: az el­mé­le­ti meg­lá­tá­sok he­lyét a drá­ma­elem­zé­sek ve­szik át.

A Spi­ró György­ről szó­ló fe­je­zet leg­fon­to­sabb meg­ál­la­pí­tá­sa Rad­nó­ti Zsu­zsa nyo­mán fo­gal­ma­zó­dik meg (Lá­za­dó dra­ma­tur­gi­ák, 2003): esze­rint Spi­ró Zeitstück-jellegű da­rab­jai tud­ják ta­lán „leg­hi­te­le­seb­ben be­mu­tat­ni en­nek a tör­té­nel­mi­leg meg­gyö­tört közép-európai tér­ség­nek az örö­kös vesz­te­se­it, a le­csú­szó tár­sa­dal­mi osz­tá­lyo­kat, a rend­szer­vál­tás­sal táp­lált il­lú­zi­ók szer­te­fosz­lá­sát. […] Leg­több da­rab­ja va­la­mi­fé­le ku­darc­tör­té­net, a vesz­te­sek kró­ni­ká­ja” (42). P. Mül­ler Pé­ter a kö­vet­ke­ző je­len­tős szer­ző, Kár­pá­ti Pé­ter ese­té­ben a me­se­mon­dás drá­ma­szer­ve­ző ere­jét eme­li ki elem­zé­sé­ben (51). Aho­gyan írja, Spi­ró György ta­lá­ló­an bar­tó­ki drá­mák­nak ne­ve­zi Kár­pá­ti da­rab­ja­it, a ma­gyar szín­pa­di iro­da­lom ezen egye­dül­ál­ló tö­rek­vé­se­it (61). Kár­pá­ti­nál „nem a gyűj­tés, a kü­lön­bö­ző tör­té­ne­ti és kor­társ, táj- és ré­teg­nyel­vek­nek az arisz­tok­ra­ti­kus re­gisz­ter­be tör­té­nő be­eme­lé­se a lé­nye­ge, ha­nem ezek­nek a szin­té­zi­se” (61). A könyv ki­tér a kö­zel­múlt pá­lya­for­du­la­tá­ra is (Szörp­rájz­par­ti, A pit­bull cse­le­ke­de­tei): a mese és me­sé­lés dra­ma­tur­gi­á­ja he­lyett erő­sö­dik a szín­há­zi szce­ní­ro­zás, a szín­há­zi szi­tu­á­ció ön­ref­le­xi­ó­ja (66).

A Par­ti Nagy La­jos­ról szó­ló fe­je­zet („Nyel­vi re­gisz­te­rek vir­tu­ó­za”) fő­sze­rep­lő­je a nagy szín­pa­di si­ke­re­ket hozó Ibu­sár, pon­to­sab­ban Par­ti Nagy La­jos po­é­ti­ká­ja, amely meg­lát­ta a tra­gi­ku­mot a ron­tott, el­tor­zult, za­va­ros nyelv­ben (68). Ga­ra­czi Lász­ló („Új­ra­hasz­no­sí­tás és pro­vo­ká­ció”) ese­té­ben P. Mül­ler Pé­ter két drá­ma­kö­tet (Bál­nák tán­ca, 1994; Az olya­nok, mint te, 2000) kü­lönb­sé­ge­it elem­zi. Az el­ső­ben a kü­lön­fé­le színházi-irodalmi ha­gyo­má­nyok új­ra­írá­sa és fel­for­ga­tá­sa ha­gyo­má­nyo­sabb dra­ma­tur­gi­ai ke­re­tek kö­zött tör­té­nik (73), míg a má­so­dik kö­tet­ben a dra­ma­tur­gia film­sze­rűbb, ra­di­ká­li­sabb (75). A Dar­va­si Lász­ló­ról szó­ló port­ré („Szín­pa­di le­gen­dák a bűn­ről”) a pró­zai élet­mű és a bal­la­da­sze­rű drá­mák kap­cso­la­tát he­lye­zi az elem­zés kö­zép­pont­já­ba.

Ham­vai Kor­nél ese­té­ben („A po­li­ti­kai drá­má­tól a bűn­ügyi bo­hó­za­tig”) a szer­ző tör­té­ne­lem­szem­lé­le­té­ről, az epi­zo­di­kus szer­kesz­tés­hez való von­zó­dá­sá­ról, il­let­ve ké­sőb­bi ér­dek­lő­dé­sé­hez kap­cso­ló­dó­an, a bul­vár­da­ra­bok dra­ma­tur­gi­á­já­ban rej­lő vá­rat­lan le­he­tő­sé­gek­ről esik szó. A szá­mos si­ker­da­ra­bot al­ko­tó Eg­res­sy Zol­tán­ról szó­ló fe­je­zet („El­vá­gyó­dás tér­ben, idő­ben”) sze­rint a drá­ma­író fő ér­de­me „az ala­kok egy­szer­re ko­mi­kus és együtt­ér­ző áb­rá­zo­lá­sa” (99). Háy Já­nos da­rab­jai kap­csán („Is­ten­drá­mák a tár­sa­da­lom pe­re­mé­ről”) P. Mül­ler ki­eme­li, hogy a ko­mi­kum és a gro­teszk mel­lett meg­je­le­nő böl­cse­le­ti, eg­zisz­ten­cia­lis­ta kér­dé­sek biz­to­sí­ta­nak spe­ci­á­lis he­lyet a szer­ző­nek a kor­társ drá­ma­iro­da­lom kö­ze­gé­ben (112).

A Tas­ná­di Ist­ván­ról szó­ló fe­je­zet („Film, vi­deó, tv-film, SMS – drá­mák a mé­dia ta­la­ján”) az 1989 után fel­lé­pő nem­ze­dék ter­mé­keny és sok­szí­nű al­ko­tó­ját mu­tat­ja be, aki­nek te­vé­keny­sé­ge szo­ros kap­cso­la­tot mu­tat a szín­há­zi pra­xis­sal (Kré­ta­kör, Bár­ka). Ez a fe­je­zet azért emel­ke­dik ki a töb­bi kö­zül, mert rá­lá­tást en­ged a kü­lön­bö­ző mé­di­u­mok­hoz al­kal­maz­ko­dó és azo­kat al­kal­ma­zó drá­ma­író­ra, aki elő­sze­re­tet­tel for­dul a po­pu­lá­ris je­len­sé­gek­hez és mű­fa­jok­hoz. S bár er­ről nem esik szó a könyv­ben, Tas­ná­di az if­jú­sá­gi mű­fa­jok­ban is ott­ho­no­san mo­zog; kö­zön­ség­ne­ve­lő mun­kái ta­lán egye­dül neki van­nak; elég, ha a ti­zen­éve­sek éle­té­ről szó­ló East Bal­kánra vagy az Idő­fu­tár című if­jú­sá­gi rádiójáték-sorozatra gon­do­lunk.

Pin­tér Béla ese­té­ben („Tár­su­lat­ra írva”) a 2013-as Drá­mák című vá­lo­ga­tás­kö­tet szol­gál­tat­ja az elem­zés alap­ját. A da­ra­bok jel­lem­ző kom­po­zí­ci­ós vo­ná­sa a vi­lá­gok egy­más­ra ve­tí­té­se, üt­köz­te­té­se, vagy külön-külön tör­té­nő fel­mu­ta­tá­sa (123): „Olyan tá­vo­li te­rek, idők, kul­tú­rák s a ben­nük lé­te­ző sze­rep­lők ke­rül­nek így egy­azon drá­má­ba, ame­lyek egyéb­ként e kom­po­zí­ci­ós ke­re­ten kí­vül rit­kán vagy alig­ha ta­lál­koz­ná­nak” (124). P. Mül­ler Pé­ter nem­csak a szö­ve­gek dramaturgiai-poétikai eré­nye­i­ről szól el­is­me­rő han­gon (127), ha­nem a csa­lá­di és köz­éle­ti trau­mák­ról szó­ló po­li­ti­kai ér­vé­nyes­sé­gű hoz­zá­szó­lá­sok­ról is (129). Idén Pin­tér kap­ta az Ar­tis­jus Iro­dal­mi Nagy­dí­ját.

A há­rom utol­só fe­je­zet Té­rey Já­nos­ról, Zá­va­da Pál­ról és Szé­kely Csa­bá­ról szól. A „Szín­pad­köl­té­szet: Té­rey Já­nos” című port­ré ki­eme­li a szer­ző da­rab­ja­i­nak köl­tői in­dít­ta­tá­sát, böl­cse­le­ti igé­nyét, iro­dal­mi meg­mun­kált­sá­gát, újí­tá­sa­it (137). Té­rey drá­ma­író­ként „fon­tos és idő­sze­rű tár­sa­dal­mi je­len­sé­ge­ket te­ma­ti­zál oly mó­don, hogy az eu­ró­pai és a ma­gyar kul­tu­rá­lis, iro­dal­mi, drá­mai ha­gyo­mányt több­szö­rö­sen is já­ték­ba hoz­za” (145). A Zá­va­da Pál­ról szó­ló rész („Szín­re vitt po­li­fó­ni­ák”) is­mét egy drá­ma­kö­te­tet ele­mez (Jan­ka es­téi, 2012). Bár a kö­tet drá­mái Zá­va­da re­gé­nyei alap­ján ké­szül­tek (Jadv­i­ga pár­ná­ja, Ide­gen tes­tünk, A fény­ké­pész utó­ko­ra), P. Mül­ler Pé­ter sze­rint nem szín­pa­di re­gény­adap­tá­ci­ók­ról, ha­nem dra­ma­tur­gi­ai meg­le­pe­té­se­ket, cse­me­gé­ket tar­to­ga­tó ön­ál­ló, ere­de­ti mű­vek­ről van szó (149). A „Ke­ser­édes Er­dély: Szé­kely Csa­ba” című fe­je­zet is­mét egy tri­ló­gia (Bá­nya­vi­dék) köré össz­pon­to­sul, és a szer­ző egy na­gyon ígé­re­tes pá­lya­kez­dést lát ki­bon­ta­koz­ni: mű­ve­i­ben „az ide­a­li­zált, he­ro­i­zált és folk­lo­ri­zált er­dé­lyi lét gro­teszk alul­né­zet­ből” ke­rül be­mu­ta­tás­ra, ta­bu­té­má­kat nem kí­mél­ve (155, 161).

A fe­je­ze­te­ket ol­vas­va ki-ki mást-mást hi­á­nyol­hat. Ge­rold Lász­ló pél­dá­ul Tol­nai Ot­tót, Vis­ky And­rást és For­gách And­rást em­lí­ti név sze­rint. 1 Csök­ken­ti a hi­ány­ér­ze­tet, ha nem ké­zi­könyv­ként gon­do­lunk P. Mül­ler Pé­ter új köny­vé­re, 2 ha­nem a kor­társ drá­ma­írók­ról meg­je­lent port­ré­kö­te­tek foly­ta­tá­sa­ként, ki­egé­szí­té­se­ként, rész­ben új­ra­írá­sa­ként ol­vas­suk (itt Ézsi­ás Er­zsé­bet, Tar­ján Ta­más és Rad­nó­ti Zsu­zsa drámaportré-köteteire gon­do­lok). P. Mül­ler Pé­ter köny­ve el­ső­sor­ban az 1990-es évek­től nap­ja­in­kig tar­tó idő­sza­kot tár­gyal­ja, s ezen az idő­ha­tá­ron be­lül is azok kö­zül a szer­zők kö­zül vá­lo­gat, akik­ről úgy véli, hogy a ma drá­ma­iro­dal­má­ra és szín­há­zi éle­té­re van­nak ha­tás­sal. Ez a ma­gya­rá­za­ta an­nak, hogy a pá­lyá­ja ele­jén álló Szé­kely Csa­ba épp­úgy be­ke­rült a kö­tet­be, mint Ná­das Pé­ter, aki máig ér­vé­nyes mó­don szól a te­at­ra­li­tás­ról.

Kér­dés azon­ban, hogy a mű­nem ala­ku­lá­sá­nak, sok­fé­le­sé­gé­nek be­mu­ta­tá­sá­hoz meg­fe­le­lő forma‑e a port­ré? Nem tartozna‑e a rí­tus­ról szó­ló első fe­je­zet­be pél­dá­ul Bor­bély Szi­lárd A kamera.man című da­rab­ja? Vagy a me­se­dra­ma­tur­gi­á­ról szó­ló fe­je­zet­be Szól a ka­kas című mun­ká­ja? Vagy a szín­pad­köl­té­szet című fe­je­zet­ben nem kap­ha­tott volna‑e he­lyet Té­rey Já­nos Sze­münk előtt vo­nul­nak el című drá­mai köl­te­mé­nye a Je­re­mi­ás avagy Is­ten hi­de­ge, a Nibelung-lakópark tet­ra­ló­gia mel­lett? A kö­tet leg­fá­jóbb hi­á­nya Bor­bély Szi­lárd, aki­nek sok­ol­da­lú drá­ma­írói mun­kás­sá­gát Rad­nó­ti Zsu­zsa pél­dá­ul a szín­há­zi fel­fe­de­zés­re váró szer­zők cím­szó alá so­rol­ja. 3

A port­ré­for­ma to­váb­bá nem­csak a po­é­ti­kai sa­já­tos­sá­go­kat köti egy-egy szer­ző­höz, ha­nem a tár­szer­zős al­ko­tá­sok, adap­tá­ci­ók be­mu­ta­tá­sát is szű­kí­ti. Az idén ősszel pél­dá­ul Szép Ernő-díjat ka­pott Mo­há­csi Já­nos és Mo­há­csi Ist­ván szer­ző­pá­ros­nak nem ju­tott kü­lön fe­je­zet, pe­dig Pin­tér Béla mel­lett az ő szö­veg­al­ko­tói mű­he­lyük is fi­gyel­met ér­de­melt vol­na. Par­ti Nagy La­jos adap­tá­ci­ói ép­pen csak em­lí­tés­re ke­rül­nek a róla szó­ló port­ré­fe­je­zet­ben, For­gách And­rás adap­tá­ci­ók­ban gaz­dag mun­kás­sá­ga pe­dig ki­ma­radt a kö­tet­ből.

A poszt­dra­ma­ti­kus szín­ját­szás drá­ma­iro­dal­mat érin­tő je­len­sé­gei így ke­vés sze­re­pet kap­nak a drá­ma­esz­té­ti­kai szem­pon­tok­hoz ké­pest. P. Mül­ler Pé­ter drá­ma­elem­zé­se­i­nek po­é­ti­kák­ra, kom­po­zí­ci­ós el­já­rá­sok­ra való ér­zé­keny­sé­ge azon­ban meg­erő­sí­ti, hogy a drá­mák iro­dal­mi­sá­gá­nak, esz­té­ti­kai ér­té­ké­nek, szín­ház­fel­fo­gá­sá­nak ku­ta­tá­sa to­vább­ra is gyü­möl­csö­ző te­rü­let. Köny­ve fon­tos hoz­zá­já­ru­lás ah­hoz, hogy az ez­red­for­du­ló drá­ma­ter­mé­se ne ma­rad­jon pe­rem­je­len­ség a kor­társ ma­gyar iro­da­lom­ban.

No­tes:

  1. És a sor to­vább foly­tat­ha­tó len­ne Tol­nai Ot­tó­nak, Vis­ky And­rás­nak, For­gách And­rás­nak és má­sok­nak a leg­újabb ma­gyar drá­ma­iro­dal­mat ár­nya­ló gaz­da­gí­tó port­ré­já­val”. Ge­rold Lász­ló, Pe­dáns me­rí­tés, ÉS, 2014. má­jus 23. LVIII. évf. 21. sz., 20.
  2. Weiss Já­nos, Az új ma­gyar drá­ma. P. Mül­ler Pé­ter: A ma­gyar drá­ma az ez­red­for­du­lón, Je­len­kor, 57(2014/6.), 751–756. 751, 756.
  3. Rad­nó­ti Zsu­zsa, A ti­tok­za­tos Bor­bély Szilárd-drámák, Je­len­kor 56(2013/6.)

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?