F. Molnár Mónika az Identitás és kultúra a török hódoltság korában című kötetről

december 22nd, 2014 § 0 comments

recenzió

Iden­ti­tás és kul­tú­ra a tö­rök hó­dolt­ság ko­rá­ban, szerk. Ács Pál, Szé­kely Jú­lia, Bu­da­pest, Ba­las­si, 2012.

A 2008-as ma­gyar­or­szá­gi Re­ne­szánsz Év je­gyé­ben ren­dez­te meg az MTA Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek Re­ne­szánsz Osz­tá­lya szo­ká­sos „Re­Ba­Kucs” (Reneszánsz-barokk Ku­ta­tó­cso­port) kon­fe­ren­ci­á­ját 2008. szep­tem­ber 18–20-án Esz­ter­gom­ban. A hely­szín szim­bo­li­kus, hi­szen a vá­ros, mi­u­tán Nagy Szu­lej­mán szul­tán se­re­gei 1543-ban el­fog­lal­ták és szan­dzsák­köz­pont­tá tet­ték, egé­szen az 1683-as vég­le­ges vissza­fog­la­lá­sá­ig az Osz­mán Bi­ro­da­lom egyik leg­észa­kibb vég­vá­ra volt.

A 2008-ban meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia a Kla­ni­czay Ti­bor ál­tal hu­szon­két év­vel ko­ráb­ban, a Török­vi­lág Ma­gyar­or­szá­gon: A hó­dolt­ság mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­te című szi­get­vá­ri kon­fe­ren­ci­án meg­fo­gal­ma­zott cél­ki­tű­zé­sek nyo­mán jött lét­re. Kla­ni­czay ak­kor a hó­dolt­ság ko­rá­nak in­ter­disz­cip­li­ná­ris, a nem­zet­kö­zi ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­it fi­gye­lem­be vevő fel­dol­go­zá­sát tűz­te ki cé­lul. A re­ne­szánsz kor ku­ta­tói szá­má­ra ugyan­is mind idő­ben, mind tér­ben fon­tos kér­dé­se­ket vet fel a ma­gyar­or­szá­gi hó­dolt­ság ko­rá­nak mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­te, s ál­ta­lá­ban ak­ko­ri kap­cso­la­ta­ink az osz­mán vi­lág egé­szé­vel. A kö­tet egyik szer­kesz­tő­jét, Ács Pált idéz­ve: „a re­ne­szánsz kor fel­te­he­tő­leg tel­je­sen más­képp ala­kul – sőt, ta­lán el sem kö­vet­ke­zik – a musz­lim vi­lág­gal való fo­lya­ma­tos cse­re­kap­cso­la­tok nél­kül” (9).

A téma irán­ti nem­zet­kö­zi ér­dek­lő­dés bi­zo­nyí­té­ka az a szá­mos, az utób­bi idő­ben meg­je­lent kül­föl­di szak­mun­ka – rész­ben a be­mu­ta­tott kö­tet­hez ha­son­la­tos kon­fe­ren­cia­kö­tet, rész­ben ön­ál­ló ta­nul­mány –, mely ezt a kér­dést jár­ja kö­rül. 1 Ezek­ben az írá­sok­ban a hang­súly ter­mé­sze­te­sen leg­in­kább a Földközi-tenger vi­dé­ké­re esik, hi­szen ez a tér­ség volt a leg­ak­tí­vabb kap­cso­lat­ban az osz­mán és a ke­le­ti musz­lim vi­lág­gal. E tér­sé­gek köl­csön­ha­tá­sa sem­mi­kép­pen sem le­het két­sé­ges, hi­szen a Me­di­ter­rá­n­eu­mon át­íve­lő ke­res­ke­del­mi utak egy­út­tal a kul­tú­ra és a tu­dás út­vo­na­lai is vol­tak, s a ke­resz­tény és musz­lim vi­lág köz­ti mű­vé­sze­ti, in­tel­lek­tu­á­lis és po­li­ti­kai in­ter­ak­ci­ó­kat vál­tot­tak ki. E kap­cso­la­tok­nak a ku­ta­tá­sa nap­ja­ink­ban is to­vább fo­lyik: 2013 no­vem­be­ré­ben nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át tar­tot­tak Ge­no­vá­ban In­cont­ri di ci­viltà nel Me­di­ter­ra­neo. L’Impero Ot­tom­ano e l’Italia del ri­nas­ci­men­to. Sto­ria, arte e arc­hi­tet­tu­ra cím­mel. Ta­valy Brüsszel­ben The Euro­pe­an Re­na­is­sance and the Ot­tom­an Inf­lu­en­ces té­má­ban ren­dez­tek ki­ál­lí­tást a Bozar Mú­ze­um­ban. Arra is van azon­ban pél­da, hogy ki­lép­ve az Európa-központú né­ző­pont­ból az eu­ró­pai reneszánsz-modellt – amely maga is idő­sza­kon­ként és hely­szí­nen­ként igen el­té­rő – más kul­tu­rá­lis kö­ze­gek­kel (el­ső­sor­ban az isz­lám­mal és Kí­ná­val) ál­lít­ják pár­hu­zam­ba. 2

Az esz­ter­go­mi kö­tet­ben sze­rep­lő har­minc­öt ta­nul­mány is a re­ne­szánsz­ból in­dul ki, de az iden­ti­tás és a kul­tú­ra hí­vó­sza­vak sok­ré­tű ér­tel­me­zé­sé­nek kö­szön­he­tő­en igen vál­to­za­tos te­ma­ti­ká­val. A kü­lön­bö­ző ér­te­ke­zé­sek té­mái egy­más­hoz gyak­ran csak na­gyon messzi­ről kap­cso­lód­nak, ezért ko­moly szer­kesz­tői fel­ada­tot igé­nyelt el­ren­de­zé­sük és cso­por­to­sí­tá­suk. Ezt a fel­ada­tot a két szer­kesz­tő, Ács Pál és Szé­kely Jú­lia úgy ol­dot­ta meg, hogy ki­lenc na­gyobb egy­ség­be so­rol­ta az írá­so­kat, így van olyan rész, ami­ben csak két-három ta­nul­mány ta­lál­ha­tó, má­sutt akár hat is. Ha csak rö­vi­den át­fut­juk a fe­je­zet­cí­me­ket (fel­so­ro­lá­su­kat lásd a re­cen­zió vé­gén), azon­nal ké­pet al­kot­ha­tunk ar­ról, hogy mi min­den­ről is van szó eb­ben a hó­dolt­ság kori kul­túr­tör­té­ne­ti ké­zi­könyv­ként is fel­fog­ha­tó ta­nul­mány­kö­tet­ben. A sok kü­lön­bö­ző né­ző­pont kö­zött – va­ló­di in­ter­disz­cip­li­ná­ris kö­tet­ről lé­vén szó – min­den­ki meg­ta­lál­hat­ja az őt ér­dek­lő tu­do­mány­te­rü­let (tör­té­ne­lem, művészet‑, irodalom‑, ze­ne­tör­té­net, nép­rajz) leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it.

A re­cen­zi­ó­ban nem kí­vá­nok min­den egyes ta­nul­mány­ra hossza­san ref­lek­tál­ni, csak a szak­te­rü­le­tem­hez és ér­dek­lő­dé­si kö­röm­höz kö­zel álló né­hány dol­go­zat­ról szól­nék rész­le­te­seb­ben. A kö­tet első két ta­nul­má­nya két ki­vá­ló osz­ma­nis­ta tol­lá­ból szü­le­tett, s mind­ket­tő a rend­kí­vül össze­tett osz­mán iden­ti­tás alap­kér­dé­se­it bon­col­gat­ja. Fo­dor Pál ren­ge­teg adat­tal és jegy­zet­tel alá­tá­maszt­va egy ál­ta­lá­no­sabb ke­ret­ben és hosszabb in­ter­val­lum­ban, a val­lás és a di­nasz­ti­kus szem­lé­let né­ző­pont­ján ke­resz­tül vizs­gál­ja a tö­rök iden­ti­tás kér­dé­sét, mely nem csu­pán na­gyon sok­ré­tű volt, ha­nem az év­szá­za­dok fo­lya­mán szá­mos vál­to­zá­son ment ke­resz­tül. Az át­te­kin­tést vé­gig­ol­vas­va ah­hoz a kér­dés­hez is kö­ze­lebb jut­ha­tunk, hogy mit je­lent­he­tett Ma­gyar­or­szá­gon tö­rök­nek len­ni. A ta­nul­mány sze­rint az oszmán-törökök va­ló­já­ban na­gyon ke­vés je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak az et­ni­kum kér­dé­sé­nek, in­kább a val­lá­si össze­tar­to­zás­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. Su­dár Ba­lázs a tö­rö­kök ma­gyar­or­szá­gi hó­dí­tá­sa­it vizs­gál­va nem a fegy­ve­res tér­hó­dí­tás­ra, ha­nem az or­szág­nak az Osz­mán Bi­ro­da­lom­hoz tör­té­nő szel­le­mi be­csa­to­lá­sá­ra pró­bált a fenn­ma­radt cse­kély szá­mú for­rás se­gít­sé­gé­vel rá­vi­lá­gí­ta­ni. En­nek a fo­lya­mat­nak fon­tos ál­lo­má­sai vol­tak a dzsá­mik és a pén­te­ki imák, il­let­ve a der­vi­sek, va­la­mint a musz­lim szen­tek, sír­he­lye­ik és a kö­rü­löt­tük ki­ala­kult tisz­te­let meg­je­le­né­se (elég, ha Gül Baba tür­bé­jé­re gon­do­lunk, aho­vá a Bu­da­pest­re el­lá­to­ga­tó tö­rö­kök mai na­pig szin­te kö­te­le­ző jel­leg­gel el­za­rán­do­kol­nak). A kü­lön­bö­ző vi­té­zi tet­tek em­lé­ke­i­nek meg­őr­zé­sét és ez­zel kap­cso­lat­ban te­me­tők lét­re­ho­zá­sát és lá­to­ga­tá­sát még Ev­lia Cse­le­bi, a hí­res uta­zó is gyak­ran hang­sú­lyoz­ta. Eb­ben a fo­lya­mat­ban fon­tos moz­za­nat a tö­rö­kök múlt­ér­tel­me­zé­se. Ők ugyan­is hó­dí­tá­sa­i­kat nem új szer­ze­mény­ként, ha­nem in­kább vissza­hó­dí­tás­ként ér­tel­mez­ték, rá­adá­sul a ma­gya­ro­kat, mint ke­let­ről jött né­pet, min­dig is a ro­ko­na­ik­nak te­kin­tet­ték, aki­ket meg kel­lett vé­del­mez­ni a zsar­no­kos­ko­dó né­me­tek­kel szem­ben.

Az első, az osz­mán iden­ti­tást tag­la­ló rész­be – szá­mom­ra nem tel­je­sen in­do­kol­tan – ke­rült Ko­vács Zsu­zsa ta­nul­má­nya, amely a Ma­gyar­or­szá­gon a tö­rök el­len Bécs ost­ro­má­tól (1683) egé­szen a kar­ló­cai bé­ké­ig (1699) har­co­ló, bo­lo­gnai szár­ma­zá­sú csá­szá­ri tiszt, Lu­i­gi Fer­di­nan­do Mar­sig­li (1658–1730) ke­le­ti gyűj­te­mé­nyé­ről ér­te­ke­zik. 3 Dol­go­za­tá­ban Ko­vács kí­sér­le­tet tesz a Bu­dá­ról szár­ma­zó kéz­ira­tok el­kü­lö­ní­té­sé­re és a bu­dai muf­ti könyv­tá­rá­nak re­konst­ruk­ci­ó­já­ra. Ez utób­bi a ma­gyar hó­dolt­ság kul­tu­rá­lis éle­té­nek fon­tos do­ku­men­tu­ma. Mel­lék­let­ben köz­li Mar­sig­li­nek az ink­vi­zí­ció szá­má­ra 1689-ben ké­szí­tett könyv­jegy­zé­két, ami a zsák­mány­ként el­hur­colt ke­le­ti köny­vek Bo­lo­gná­ba szál­lí­tá­sá­hoz szük­sé­ges en­ge­dély meg­szer­zé­sé­hez kel­lett. Bel­ső címe: Ca­ta­log­us Lib­ro­rum Ori­en­ta­li­um in fo­lio. Il­lustris­si­mi D. Co­mitis Mar­si­lij; két kü­lön lis­tá­ból, egy hosszab­ból és egy rö­vi­deb­ből áll. A lis­ta ké­szí­tő­je nem is­mert, fel­té­te­lez­he­tő­en a bé­csi ud­var ke­le­ti nyel­vek­ben já­ra­tos tol­má­csai kö­zül írta va­la­ki. Az arab be­tűs írást az ink­vi­zí­ció azon­ban nem tud­ta vol­na el­ol­vas­ni, így la­tin könyv­jegy­zék is ké­szült róla. Ez utób­bi nem a köny­vek ere­de­ti cí­me­it, csu­pán rö­vid cí­mü­ket, vagy még in­kább tar­tal­mi meg­ha­tá­ro­zá­su­kat (pl. Gram­ma­ti­ca Ara­bi­ca, vagy Log­i­ca­rum Dis­ser­ta­ti­o­num Re­gu­lae, vagy Ma­ho­me­ta­nae Leg­is doctri­na stb.) tar­tal­maz­za. En­nek el­le­né­re a to­váb­bi ori­en­ta­lisz­ti­kai ku­ta­tá­sok fon­tos ki­in­du­ló­pont­ja le­het. A po­li­hisz­tor bo­lo­gnai gróf – aki nem csu­pán ka­to­na és dip­lo­ma­ta, ha­nem iga­zi homo uni­vers­a­lis (ten­ger­ku­ta­tó, lim­no­ló­gus, ré­gész, geo­ló­gus, mi­ko­ló­gus, nyelvész-filológus stb.) volt – te­vé­keny­sé­gé­nek egy má­sik as­pek­tu­sá­val, tér­ké­pé­sze­ti és csil­la­gá­sza­ti mun­kás­sá­gá­val fog­lal­ko­zik Deák An­tal And­rás dol­go­za­ta. A szer­ző Mar­sig­li Jo­hann Ch­ri­stoph Mül­le­rel való együtt­mű­kö­dé­sé­nek és az eb­ből az együtt­mű­kö­dés­ből szü­le­tett tér­ké­pek­nek a ku­ta­tó­ja. Je­len kö­tet­ben 1696-os csil­la­gá­sza­ti meg­fi­gye­lé­se­ik nap­ló­ját és a kar­ló­cai bé­két kö­ve­tő ha­tár­ki­je­lö­lés so­rán ké­szí­tett tér­ké­pes nap­lót mu­tat­ja be a szer­ző rész­le­te­sen. Mar­sigi, mint tudós-katona és gyűj­tő, a ter­ra in­cog­ni­tának szá­mí­tó Kárpát-medence és a bal­ká­ni tér­ség te­rü­le­tén össze­gyűj­tött min­den fel­lel­he­tő in­for­má­ci­ót: föld­raj­zi, ak­tu­ál­po­li­ti­kai, tör­té­nel­mi, né­pes­sé­gi, val­lá­si, nép­raj­zi és egyéb vo­nat­ko­zá­sú ada­to­kat. 4 A kö­tet­ben a har­ma­dik, Mar­sig­li gróf­fal kap­cso­la­tos ta­nul­mány Bene Sán­dor tol­lá­ból szü­le­tett, aki Mar­sig­li­nek az il­lír Pa­vao Rit­ter Vi­te­zovićal való vi­szo­nyát, és ezen ke­resz­tül a kar­ló­cai bé­két kö­ve­tő hor­vát­or­szá­gi po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dés kö­rü­li né­ze­te­ket és vi­tá­kat is­mer­te­ti. A ta­nul­mány­ból az „ab­szo­lu­tis­ta” Mar­sig­li po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sá­nak for­má­ló­dá­sá­ról, il­let­ve a kora új­ko­ri pát­ria fo­gal­má­nak vál­to­zá­sá­ról kap­ha­tunk ké­pet. E pátria-fogalom utóbb je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ta a szó­ban for­gó te­rü­let – lé­vén Mar­sig­li gróf a kar­ló­cai béke utá­ni ha­tár­ki­je­lö­lés­sel meg­bí­zott csá­szá­ri tiszt – va­ló­di ha­tá­ra­i­nak a ki­ala­kí­tá­sát is.

Kár­mán Gá­bor ta­nul­má­nyá­ban két, a kor­ban rend­kí­vül rit­ka, ér­de­kes je­len­ség­re hív­ja fel a fi­gyel­met Har­sá­nyi Nagy Ja­kab éle­tét és mű­ve­it vizs­gál­va. Egy­részt Har­sá­nyi Nagy ti­zen­öt év táv­la­tá­ból ra­di­ká­li­san meg­vál­toz­tat­ja egy adott nép­ről, je­len eset­ben a tö­rö­kök­ről al­ko­tott né­ze­te­it, mi­vel egy ké­sei írá­sá­ban (Col­lo­qu­ia Fa­mi­lia­ria Turcico-Latina című, pár­be­szé­des for­má­ban író­dott, el­ső­sor­ban dip­lo­ma­ták szá­má­ra ké­szült nyelv­köny­vé­ben) – a ko­rai né­ze­te­i­vel el­len­tét­ben – egy meg­le­he­tő­sen po­zi­tív tö­rök­ké­pet raj­zol. A mun­ka konk­lú­zi­ó­ja, a ke­resz­tény vi­lág ural­ko­dó­i­hoz in­té­zett szö­veg­rész azon­ban ha­tá­ro­zott po­li­ti­kai prog­ram gya­nánt még­is a ke­resz­tény össze­fo­gás­sal meg­va­ló­su­ló osz­mán el­le­nes há­bo­rú­ra buz­dít. Vég­ered­mény­ben te­hát ez a szű­kebb ha­zá­já­ból, Er­dély­ből emig­rál­ni, s kül­föl­di szol­gá­la­tot vál­lal­ni kény­sze­rült Har­sá­nyi Nagy Ja­kab vá­la­sza a kelet-közép-európai ré­gió prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­ra. Iz­gal­mas, Er­délyt érin­tő té­má­kat bon­col­gat Jakó Klá­ra és Sza­bó Pé­ter Ká­roly írá­sa, ame­lyek­ből vi­lá­gos­sá vá­lik, hogy az er­dé­lyi fe­je­de­lem szá­má­ra a Mold­vá­val és Ha­vas­al­föld­del fenn­tar­tott szo­ros dip­lo­má­ci­ai kap­cso­lat (ma­gyar tit­kár­ság, pos­ta­szol­gá­lat stb.) nem­csak ön­ma­gá­ban volt rend­kí­vül fon­tos, ha­nem az Osz­mán Bi­ro­da­lom­mal foly­ta­tott kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban is. A váci püs­pök­ség­hez tar­to­zó dél-alföldi te­le­pü­lé­sek adóz­ta­tá­sá­ra igényt tar­tó er­dé­lyi fe­je­de­lem po­li­ti­kai és jogi ér­ve­lé­sé­nek kap­csán olyan fon­tos kér­dé­sek ke­rül­nek elő­tér­be, mint a Habs­burg és az osz­mán ud­var nagy­ha­tal­mi játsz­mái Er­dély ügyé­ben, il­let­ve az el­vesz­tett te­rü­le­te­ken való je­len­lét biz­to­sí­tá­sa.

A ma­gyar­or­szá­gi hó­dolt­ság alatt ta­pasz­talt túl­élé­si, il­let­ve me­ne­kü­lé­si stra­té­gi­ák­ról Er­dé­lyi Gab­ri­el­la és Sz. Si­mon Éva tol­lá­ból ol­vas­ha­tunk. A szer­zők a Ma­gyar Ki­rály­ság­ból az Apos­to­li Pe­ni­ten­ci­á­ra, vagy­is a pá­pai ke­gyel­met osz­tó köz­pon­ti hi­va­tal­ba ér­ke­ző ira­to­kat, va­la­mint Zala me­gye pél­dá­ján ke­resz­tül a ha­tár­vi­dé­kek la­kó­i­nak a hó­dol­ta­tás­ra adott tár­sa­dal­mi re­ak­ci­ó­it és túl­élé­si tech­ni­ká­it te­kin­tet­ték át. Vas vár­me­gyé­ből hoz a hó­dol­ta­tás­ra vo­nat­ko­zó pél­dá­kat Il­lik Pé­ter dol­go­za­ta. Ez utób­bi­val egy al­fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tó a kis­ko­má­ro­mi vár min­den­nap­ja­i­nak is­mer­te­té­se Mé­hes Pé­ter tol­lá­ból. J. Új­váry Zsu­zsan­na és Mar­ty Ti­bor esszéi az Es­ter­há­zy csa­lád pél­dá­ján ke­resz­tül mu­tat­ják be a tö­rök­kel szem­be­ni fo­lya­ma­tos el­len­ál­lás szük­sé­ges­sé­gét és azt a faj­ta iden­ti­tás­for­má­ló ma­gyar fő­úri szem­lé­le­tet, élet­mó­dot, mely a ha­zá­ért ma­gát fel­ál­do­zó arisz­tok­ra­ták élet­esz­mé­je volt. Var­ga Sza­bolcs a bos­nyák népi epi­ka ma­gyar­or­szá­gi vo­nat­ko­zá­sa­i­ra – me­lyek­ben már meg­szü­le­tett a Ka­ni­zsát, Mo­há­csot és Te­mes­várt is be­ol­vasz­tó Nagy-Bosznia képe –, ezen ke­resz­tül a dél­szláv iden­ti­tás né­hány fon­tos jel­leg­ze­tes­sé­gé­re kí­ván­ja fel­hív­ni a fi­gyel­met.

Mi­vel a hó­dolt­ság idő­sza­ka Ma­gyar­or­szá­gon egy­be­esett a re­for­má­ció ter­je­dé­sé­vel és a ka­to­li­kus egy­ház­nak a tö­rök ál­tal el­fog­lalt te­rü­le­te­ken ki­fej­tett misszi­ós je­len­lé­té­vel, így ter­mé­sze­te­sen e té­mák­kal kap­cso­lat­ban is ta­lá­lunk írá­so­kat a kö­tet­ben. Csep­re­gi Zol­tán egy 1562-es re­for­má­tus hit­val­lás kri­ti­kai ki­adá­sa kap­csán vet fel né­hány gon­do­la­tot a ma­gyar kál­vi­niz­mus ge­ne­zi­sé­ről, Mol­nár An­tal pe­dig a 17. szá­zad első fe­lé­nek ka­to­li­kus misszi­ó­it ku­tat­ja.

A Vál­to­zó tö­rök­kép az iro­da­lom­ban című fe­je­zet­be há­rom fi­a­tal ku­ta­tó­nő esszé­je ke­rült. Droszt­mér Ág­nes egy ma­gyar (Szi­lá­gyi és Haj­má­si) és egy oszmán-török szép­his­tó­ri­át pár­hu­zam­ba ál­lí­tó írá­sa után az an­ti­tri­ni­tá­ri­us Enye­di György (1555–1597) pré­di­ká­ci­ó­i­nak szö­ve­gé­ben az er­kölcs és az iden­ti­tás, a po­gány­ság és a ki­vá­lasz­tott­ság kér­dé­se­it vizs­gá­ló Lo­vas Bor­bá­la és a fi­gyel­met a 15. szá­za­di la­tin nyel­vű mű­vek­ben a tö­rök nép­név hasz­ná­la­tá­nak egy fur­csa je­len­sé­gé­re, a topográfiai-etimológiai ala­pok­kal ren­del­ke­ző, s ál­ta­lá­no­san el­ter­jedt Turcus/Teucrus (tró­jai) szó­hasz­ná­lat­ra irá­nyí­tó Szi­lá­gyi Emő­ke Rita ta­nul­má­nya ke­rült. Szin­tén az iro­da­lom ha­tár­te­rü­le­tét öle­li fel a társ­szer­kesz­tő, Ács Pál dol­go­za­ta, mely az iro­da­lom (Es­ter­há­zy Pál egy ver­sén ke­resz­tül), a mű­vé­szet­tör­té­net és a mű­gyűj­tés ko­ra­be­li szo­ros össze­tar­to­zá­sát tár­ja fel. A hó­dolt­sá­gi ipar­mű­vé­szet, ék­szer­ké­szí­tés és az öt­vös­ség tör­té­ne­tét Pász­tor Eme­se, Ge­re­lyes Ibo­lya és Kiss Eri­ka vizs­gál­ja. A késő kö­zép­ko­ri ars sac­ra fény­űző mű­kin­cse­i­nek a tö­rök, il­let­ve ma­gyar fő­ne­me­sek, pro­tes­tán­sok és a ki­rá­lyi ud­var ál­tal tör­tént el­rab­lá­sá­ról Mikó Ár­pád dol­go­za­ta szá­mol be. A 16. szá­za­di tö­rök el­le­nes bé­csi pro­pa­gan­da egy igen erő­tel­jes és rend­kí­vül ér­de­kes for­má­ját, a csá­szá­ri ud­var­ban zaj­ló ün­nep­sé­gek al­kal­má­val meg­je­le­ní­tett jel­me­zes lo­va­gi tor­ná­kat és egyéb, a “ke­resz­tény vi­lág ős­el­len­sé­gét” be­mu­ta­tó ud­va­ri já­té­ko­kat is­mer­te­ti Gu­lyás Bor­bá­la írá­sa.

Rész­ben a ze­ne­tör­té­net­hez, rész­ben az iro­da­lom­tör­té­net­hez kap­csol­ha­tók a folkór-szekció írá­sai. Csör­sz Ru­men Ist­ván a tö­rök­síp ki­ala­ku­lá­sá­ról, míg Vo­igt Vil­mos a tö­rök és ma­gyar dal­lam­vi­lág­ról ér­te­ke­zik. Csor­ba Dá­vid Sze­ré­mi György kró­ni­ká­já­ban fe­de­zett fel olyan tö­rök nép­ha­gyo­mány­ra vo­nat­ko­zó ele­me­ket, me­lye­ket a sze­rém­sé­gi tör­té­net­író a mul­ti­kul­tu­rá­lis ré­gió el­be­szé­lé­se­i­nek be­eme­lé­se kap­csán ér­he­tett el. Kül­lős Imo­la dol­go­za­ta a ma­gyar nép­bal­la­dák­ban meg­je­le­nő tö­rök­kép­ről ad át­te­kin­tést.

A kö­tet utol­só blokk­já­ba a szer­kesz­tők – Deák An­tal And­rás fen­tebb em­lí­tett ta­nul­má­nyá­tól el­te­kint­ve – azo­kat az írá­so­kat gyűj­töt­ték egy­be, ame­lyek a hó­dolt­ság utá­ni idő­szak (ha an­nak le­zá­rá­sa­ként te­kint­jük az 1699-es kar­ló­cai béke meg­kö­té­sét) kö­rü­li prob­lé­má­kat ve­tik fel. Sip­tár Dá­ni­el a tö­rök­től vissza­fog­lalt te­rü­le­te­ken ve­szi gór­cső alá a szer­ze­tes­ren­dek új­bó­li meg­te­le­pe­dé­sé­nek fo­lya­ma­tát; en­nek egy­aránt fon­tos fel­té­te­lei vol­tak a fel­sőbb ha­tó­sá­gok in­téz­ke­dé­sei, a meg­fe­le­lő anya­gi és sze­mé­lyi fel­té­te­lek és a cél el­éré­sé­hez ve­ze­tő ha­té­ko­nyan ki­ala­kí­tott stra­té­gia. Tóth Ger­gely a 18. szá­zad első fele leg­sok­ol­da­lúbb hun­ga­rus tör­té­né­szé­nek, Bél Má­tyás­nak a mun­kás­sá­gát vizs­gál­ja. Bél fő mű­vé­ben Ma­gyar­or­szág történeti-földrajzi le­írá­sát ké­szí­tet­te el, a tö­rök ura­lom el­múl­tá­val el­ső­ként adva hírt az or­szág ál­la­po­tá­ról. Tóth Zsom­bor és R. Vár­ko­nyi Ág­nes Thö­kö­ly Imre ni­ko­mé­di­ai ud­va­rá­nak (1701–1705) iden­ti­tá­sát pró­bál­ják meg­ra­gad­ni. Tóth mik­ro­tör­té­ne­ti és tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­ai mód­sze­rek­kel elem­zi Ko­má­ro­mi Já­nos­nak (Thö­kö­ly sec­re­ta­ri­u­sá­nak és bi­zal­mi em­be­ré­nek) az emig­rá­ci­ó­ban ki­ala­kí­tott po­li­ti­kai mártíromság-eszméjét. R. Vár­ko­nyi Ág­nes írá­sa a ha­gyo­má­nyo­sabb, mul­ti­disz­cip­li­ná­ris udvar-kutatásokhoz kap­cso­ló­dik. A kö­zel­múlt­ban el­hunyt ki­vá­ló tör­té­nész a tár­gyi kör­nye­zet és a szo­kás­rend vizs­gá­la­ta so­rán azt a kö­vet­kez­te­tést von­ta le, hogy a ni­ko­mé­di­ai fe­je­del­mi ud­var ma­gyar rend­tar­tás sze­rint mű­kö­dött, s mi­vel az emig­rá­ci­ó­ban is po­li­ti­kai té­nye­ző­nek te­kin­tet­te ma­gát, leg­főbb fel­ada­ta a dip­lo­má­cia (le­ve­le­zés, kö­vet­já­rás, ven­dég­sé­gek, aján­dé­ko­zás) ma­radt.

A kö­tet, an­nak el­le­né­re, hogy az MTA Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te mun­ka­tár­sa­i­nak szer­kesz­té­sé­ben ké­szült, va­ló­ban in­ter­disz­cip­li­ná­ris ké­zi­könyv­vé vált a kor­szak és az iden­ti­tás mint alap­kér­dés iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra. Saj­nos, en­nek a szép ki­vi­te­lű könyv­nek a hasz­ná­la­tát kis­sé ne­he­zí­ti, hogy csak rö­vi­dí­tés és kép­jegy­zék ké­szült a ta­nul­má­nyok­hoz, nem ta­lál­ha­tó ben­ne név- és tárgy­mu­ta­tó. A kö­tet nagy ér­té­ke el­len­ben, hogy min­den egyes szak­te­rü­le­ten fel­vo­nul­tat­ja a ku­ta­tás leg­újabb ered­mé­nye­it, s így a ta­nul­má­nyo­kat vé­gig­ol­vas­va ké­pet kap­ha­tunk ha­zánk tör­té­nel­me eme nem ép­pen di­cső­sé­ges, de fon­tos kor­sza­ká­nak az egé­szé­ről. Saj­ná­la­tos vi­szont, hogy mi­vel nin­cse­nek kül­föl­di nyel­vű össze­fog­la­lók az egyes dol­go­za­tok vé­gén, a téma és a kor­szak iránt ér­dek­lő­dő kül­föl­di­ek nem­igen tud­nak hoz­zá­fér­ni ezek­hez az ered­mé­nyek­hez.

A kötet fejezetcímei

  • Az osz­mán iden­ti­tás alap­for­mái
  • Ha­tár­át­lé­pők: több­szö­rös iden­ti­tás a hó­dolt­ság ko­rá­ban
  • Val­lá­si vi­szo­nyok a tö­rök hó­dolt­ság­ban
  • Mű­vé­szet a tö­rök hó­dolt­ság­ban
  • Vál­to­zó tö­rök­kép az iro­da­lom­ban
  • A tö­rök hó­dolt­ság vissz­hang­ja a folk­lór­ban
  • Há­bo­rú és nem­ze­ti azo­nos­ság­tu­dat
  • Dél­szláv iden­ti­tás az Osz­mán Bi­ro­da­lom ha­tá­ra­in in­nen és túl
  • A tö­rök hó­dolt­ság kul­tu­rá­lis em­lé­ke­ze­te

Riassunto

Il pre­sen­te vo­lu­me in­ti­to­la­to „Iden­tità e cul­t­u­ra nell’epoca dell’Ungheria Ot­tom­ana” con­ti­ene gli Atti del Con­veg­no omo­ni­mo svol­to nel 2008 a Esz­ter­gom (Stri­go­nio). Il con­veg­no è sta­to or­ga­niz­za­to dall’Istituto del­le Sci­en­ze Let­ter­arie dell’Accademia del­la Sci­en­za d’Ungheria, e il vo­lu­me deg­li Atti è sta­to pre­pa­ra­to nel­lo stes­so Is­tit­uto cura­to da Pál Ács e Jú­lia Szé­kely, pubb­li­ca­to a Bu­da­pest nel 2012. Il lib­ro inc­lu­de 35 stu­di rag­gru­pa­ti in 9 se­z­io­ni, og­nu­na del­le qu­a­li for­nis­ce un alt­ro pun­to di vis­ta per l’analisi dell’identità sia dei di­ver­si grup­pi so­ci­a­li, re­li­gi­o­si ed et­ni­ci, sia deg­li ind­vi­du­a­li. Così nel vo­lu­me si tro­va­no sag­gi di qu­a­si tut­te le dis­cip­line uma­nis­ti­che, come la sto­ria, sto­ria let­teraria, sto­ria dell’arte, folc­lor ecc. è così il lib­ro di­ven­ta pra­ti­ca­men­te un ma­nu­ale in­ter­dis­cip­li­na­re che con­ti­ene tut­ti i ri­sul­ta­ti più re­cen­ti sul tema del­la cul­t­u­ra nell’epoca ot­tom­ana in Ung­he­ria.

No­tes:

  1. Pl.: The Re­na­is­sance and the Ot­tom­an World, eds. Anna Con­ta­di­ni, Claire Nor­ton, Ash­ga­te, 2013; L’Empire ot­tom­an dans l’Europe de la Re­na­is­sance / El Im­pe­rio Ot­tom­ano en la Eu­ro­pa re­na­cen­tis­ta, ed. Ala­in Ser­van­tie, Le­u­ven, 2005; Re­ori­ent­ing the re­na­is­sance: Cul­t­u­ral exc­hanges with the East, ed. G. M. Mac­le­an, Ba­sings­toke, 2005; Lin­da Dar­ling, The Ot­tom­ans and the Re­na­is­sance = The Turks, eds. Ha­san Ce­lál Güzel, Cem Oğuz, Os­man Ka­ra­tay, An­ka­ra, 2002/3, 939–946 (http://www.ottoman-history.com); Gér­aud Po­u­ma­re­de, L’Europe de la Re­na­is­sance et l’Empire ot­tom­an de la chu­te de Cons­tan­ti­nop­le à la ba­ta­ille de Lép­an­te. As­pects cul­tu­rels et po­li­ti­ques. La Re­na­is­sance 28(2003), 47–95; Jer­ry Brot­ton, The Re­na­is­sance Ba­za­ar. From the Silk Road to Mi­che­lan­ge­lo, Ox­ford, Ox­ford Uni­ver­sity Press, 2003; Guy Le Thi­ec, Le Turc en Ita­lie: di­ver­tis­se­ments no­bi­li­a­i­res à la Re­na­is­sance = Turcs et tur­que­ri­es (XVe-XVIIIe sièc­les), ed. Lu­ci­en Bély, Pa­ris, 2008, 113–146.
  2. Jack Goody, Re­na­is­san­ces: The One or the Many?, New York, Camb­ridge Un­ver­sity Press, 2010.
  3. Mar­sig­li leg­tel­je­sebb mo­dern élet­raj­za: John Stoye, Mar­sig­li’ Euro­pe: 1680–1730. The life and times of Lu­i­gi Fer­di­nan­do Mar­sig­li, sol­di­er and vir­tu­o­so, New Haven–London, 1994. L. még: F. Mol­nár Mó­ni­ka, Le ri­cer­che ung­he­re­si del Fon­do Mar­sig­li di Bo­lo­gna, An­nu­a­rio. Stu­di e Do­cu­men­ti Italo-Ungheresi, Róma–Szeged, 2004. Az utób­bi össze­fog­la­lás meg­írá­sa óta el­telt tíz év­ben is élén­ken foly­tak to­vább ha­zánk­ban a Marsigli-kutatások, a kö­tet­ben sze­rep­lő szer­zők mel­lett töb­bek közt jó­ma­gam és Nagy Le­ven­te mun­kás­sá­gá­nak kö­szön­he­tő­en.
  4. Az itt töl­tött idő­szak alatt a nagy­részt a Du­ná­ról össze­gyűj­tött ter­mé­szet­tu­do­má­nyos meg­fi­gye­lé­se­i­nek meg­je­len­te­té­sé­re még éle­té­ben le­he­tő­ség nyílt: a Da­nu­bi­us Pannonico-Mysicus cím­mel 1726-ban lá­tott nap­vi­lá­got. A Duna-monográfia né­ven is­mert mo­nu­men­tá­lis vál­lal­ko­zás I. kö­te­tét, vagy­is a ma­gyar­or­szá­gi és szer­bi­ai sza­kasz ha­son­más ki­adá­sát és for­dí­tá­sát egy ki­vá­ló be­ve­ze­tő ta­nul­mány ke­re­té­ben adta ki Deák An­tal And­rás: A Duna föl­fe­de­zé­se, Bu­da­pest, Víz­ügyi Mú­ze­um, Le­vél­tár és Könyv­gyűj­te­mény, 2004.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?