Takács László írása

október 6th, 2014 § 0 comments

recenzió

Gnôt­hi se­au­ton! Clas­sics and Com­mu­nism: The His­to­ry of the Stu­di­es on An­ti­qu­ity int he Con­text of the Lo­cal Clas­si­cal Tra­di­ti­on in the So­ci­a­list Count­ri­es 1944/45–1989/90, ed. by György Kar­sai, Gá­bor Kla­ni­czay, Bu­da­pest (Col­le­gi­um Bu­da­pest Work­shop Se­ri­es, 19), 2012.

2009-ben a Col­le­gi­um Bu­da­pest ke­re­tei közt szer­vez­te meg Jerzy Axer, Kar­sai György és Kla­ni­czay Gá­bor azt a ku­ta­tá­si prog­ra­mot, amely azt vizs­gál­ta, hogy mi­lyen ha­tás­sal volt a ke­le­ti blokk or­szá­ga­i­ban a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra az ókor­tu­do­mány­ra, egé­szen pon­to­san a klasszika-filológiára, il­let­ve a ku­ta­tók­ra, az in­téz­mé­nyek­re és az in­téz­mény­rend­szer­re, a tu­do­mány­szak nem­zet­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ra, a ku­ta­tá­si té­mák ki­vá­lasz­tá­sá­ra stb. Az elő­ké­szí­tés után 2010. jú­ni­us 24‑e és 26‑a közt ke­rült sor arra a kon­fe­ren­ci­á­ra, ame­lyen ha­zai és kül­föl­di ku­ta­tók tar­tot­tak kü­lön­bö­ző szem­pon­tú elő­adá­so­kat a kér­dés­ről, s rész­ben en­nek a kon­fe­ren­ci­á­nak az elő­adá­sa­i­ból (kö­zel har­minc hang­zott el a prog­ram sze­rint), rész­ben a ta­nács­ko­zá­son elő nem adott, de a té­má­hoz kap­cso­ló­dó írá­sok­ból állt össze a szer­kesz­tő Kar­sai György elő­sza­ván kí­vül ti­zen­hét ta­nul­mányt tar­tal­ma­zó, s öt na­gyobb fe­je­zet­re ta­golt kö­tet. Az első rész­ben (Clas­si­cal Scho­lars and Cul­t­u­ral Po­li­tics) négy ta­nul­mányt ol­vas­ha­tunk, ame­lyek kö­zös vo­ná­sa, hogy egy-egy meg­ha­tá­ro­zó tu­dós sze­mé­lyi­ség élet­út­ján ke­resz­tül mu­tat­ják be, ho­gyan avat­ko­zott be a párt­irá­nyí­tás az ókor­tu­do­mány­ba. Ezek a ta­nul­má­nyok ön­ma­guk­ban is ér­de­ke­sek, hi­szen Ka­zi­mi­erz Ku­ma­ni­ec­ki, Jerzy Axer vagy Trencsényi-Waldapfel Imre Haj­du Pé­ter ál­tal be­mu­ta­tott élet­út­ja, tu­do­má­nyos és tu­do­mány­szer­ve­zői pá­lyá­ja sok min­dent meg­ér­tet ab­ból, ami a há­bo­rú utá­ni ma­gyar vagy len­gyel ókor­tu­do­mány­ban tör­tént. E ta­nul­má­nyok egy­más után való ol­va­sá­sa azon­ban azt is lát­ni en­ge­di, hogy a pár­hu­za­mos­nak tűnő tör­té­ne­tek hol és mi­ért tar­ta­nak egy­re in­kább szét. De erre ké­sőbb még vissza­té­rek.

A má­so­dik, Emi­nent Pro­fes­sors című rész öt ta­nul­má­nya ki­emel­ke­dő, de ilyen-olyan ok­ból mar­gi­na­li­zá­ló­dott tu­dó­so­kat ál­lít kö­zép­pont­ba. Szá­munk­ra el­ső­sor­ban Cor­ne­lia Isler-Kerényi Ke­ré­nyi Ká­roly­ról szó­ló ta­nul­má­nya ér­de­kes, hi­szen a há­bo­rú után emig­rál­ni kény­sze­rült pro­fesszor nem­csak nagy­ha­tá­sú ku­ta­tó és ta­nár volt, ha­nem a 20. szá­za­di ma­gyar ókor­tu­do­mány nem­zet­kö­zi­leg is egyik leg­meg­ha­tá­ro­zóbb alak­ja, így itt­ho­ni el­le­he­tet­le­ní­té­se ma­gán a té­nyen messze túl­mu­ta­tó je­len­tés­sel bír. Gav­ri­lov Jakov M. Bo­rovskij­ról szó­ló ta­nul­má­nya pe­dig ép­pen arra mu­tat rá, hogy a bol­se­vik for­ra­da­lom győ­zel­me mi­att a szov­jet tu­do­mány­po­li­ti­ka és ideo­ló­gia sok­kal ko­ráb­ban és igen­csak más­hogy kezd­te meg az ókor­tu­do­mány vissza­szo­rí­tá­sát.

A har­ma­dik, há­rom ta­nul­mányt ma­gá­ba fog­la­ló Ins­ti­tu­tions of Clas­si­cal Stu­di­es című blokk­ban egy­fe­lől a lit­ván ókor­tu­do­mány­nak a szov­jet ura­lom alat­ti hely­ze­té­ről, más­fe­lől a kom­mu­nis­ta Cseh­szlo­vá­kia szlo­vák ré­szén új­já­szer­ve­ző­dő klasszika-filológiai in­téz­mény­rend­szer­ről, il­let­ve a kelet-nyugati tu­do­má­nyos és sze­mé­lyes tu­dó­si kap­cso­lat­tar­tás­ban és érint­ke­zés­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szó Fon­da­ti­on Hardt tör­té­ne­té­ről szó­ló ta­nul­má­nyo­kat ol­va­sunk.

Az utol­só két rész (Clas­si­cal Scho­lars Per­se­cu­ted; The Sec­ret Ser­vi­ces and Clas­si­cal Scho­lars­hip) két, il­let­ve há­rom írá­sa annyi­ban függ össze, hogy mind­egyik­ben hang­sú­lyos sze­re­pet ját­szik a dik­ta­tú­ra el­le­he­tet­le­ní­tő és pusz­tí­tó gé­pe­ze­te: ül­dö­zés, szám­űzés, meg­fé­lem­lí­tés, meg­fi­gye­lés, kol­la­bo­rá­lás­ra kény­sze­rí­tés stb.

E rö­vid be­mu­ta­tás után mit is mond­ha­tunk er­ről a kö­tet­ről? Mi­vel egy máig ható, rend­kí­vül ké­nyes és rend­kí­vül fon­tos kér­dés­ről van szó, itt most nem is a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok­ról, ha­nem e ta­nul­má­nyok­hoz ve­ze­tő kér­dés­fel­te­vés­ről és a kö­tet után kö­vet­ke­ző fel­ada­tok­ról, a to­vább­lé­pés­ről kí­vá­nom ref­le­xi­ó­i­mat az ol­va­sott ta­nul­má­nyok­hoz kap­cso­lód­va meg­osz­ta­ni.

A kö­tet ab­ból az alap­ve­tő ta­pasz­ta­lat­ból in­dul ki, hogy a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra a nor­má­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött szu­ve­rén tu­do­má­nyos ku­ta­tást és egye­te­mi, aka­dé­mi­ai in­téz­mény­rend­szert és az ezt al­ko­tó sze­mé­lye­ket, kö­zös­sé­ge­ket meg­pró­bál­ta szu­ve­re­ni­tá­suk­tól meg­fosz­ta­ni, po­li­ti­ká­ja és ideo­ló­gi­á­ja szol­gá­la­tá­ba ál­lí­ta­ni, vagy ha ezt si­ker­rel nem te­het­te, el­le­he­tet­le­ní­te­ni, el­hall­gat­tat­ni. Ez az elő­fel­te­vés he­lyes. Ahogy az az igény is vi­tat­ha­tat­lan, hogy a dik­ta­tú­ra tor­zí­tó ha­tá­sát föl kell tár­ni. Csak he­lye­sel­he­tő te­hát a kez­de­mé­nye­zők tö­rek­vé­se, hogy szá­mot kí­ván­tak vet­ni a dik­ta­tú­ra tu­do­mány­po­li­ti­ká­já­val és an­nak kö­vet­kez­mé­nye­i­vel. A nagy kér­dés az, mi­ként le­het ezt a komp­lex prob­lé­mát a maga tel­jes­sé­gé­ben és össze­tett­sé­gé­ben szá­la­i­ra bon­ta­ni. Egy­fe­lől már ele­ve prob­le­ma­ti­kus az idő­ha­tá­rok ki­je­lö­lé­se. Ez­zel azon­ban a ta­nul­má­nyok szer­zői is szem­be­sül­tek. Hi­szen el­vi­ek­ben el kell vá­lasz­ta­ni a ke­le­ti blokk or­szá­ga­i­tól a Szov­jet­uni­ót, amely már 1917 után mód­sze­re­sen hoz­zá­lá­tott a hu­mán­tu­do­má­nyok el­té­rí­té­sé­hez, köz­tük az ókor­tu­do­mány és a klasszi­kus kul­tú­ra ok­ta­tá­sá­nak és ku­ta­tá­sá­nak vissza­nye­sé­sé­hez. Na­gyon fon­tos len­ne pél­dá­ul an­nak a kér­dés­nek a tá­gabb össze­füg­gés­ben való vizs­gá­la­ta, hogy a mar­xis­ta ideo­ló­gia, majd a leninista-sztálinista kul­túr­po­li­ti­ka ho­gyan ju­tott el a klasszi­kus kul­tú­ra el­le­ni tá­ma­dá­sig, mi­lyen elvi ala­pok­ra tá­masz­ko­dott, s ho­gyan hasz­nált föl tu­do­má­nyon kí­vü­li szem­pon­to­kat (po­li­ti­kai szim­pá­tia, an­ti­sze­mi­tiz­mus stb.) cél­jai el­éré­sé­hez. Az is to­váb­bi vizs­gá­la­tot igé­nyel, mi­lyen moszk­vai di­rek­tí­vák alap­ján ala­kí­tot­ták ki a II. vi­lág­há­bo­rú előtt, alatt és után szov­jet ér­dek­szfé­rá­ba hul­lott ál­la­mok kom­mu­nis­ta párt­jai a ma­guk kul­túr­po­li­ti­ká­ját, s megfigyelhető‑e va­la­mi­lyen el­té­rés a cseh, len­gyel, ma­gyar, ro­mán stb. párt­ideo­ló­gia kö­zött. Kü­lön ér­de­kes pél­dá­ul a ro­má­nok ál­tal kö­ve­tett irány­vo­nal, akik nem­ze­ti ideo­ló­gia ál­tal táp­lált büsz­ke­ség­gel hir­det­ték a dáko-román kon­ti­nu­i­tást és tűz­ték zász­la­juk­ra a ró­mai múlt em­lé­ke­it, amely­ben odá­ig men­tek, hogy az iker­párt szop­ta­tó anya­far­kas szob­rát szá­mos köz­te­rü­le­ten föl­ál­lí­tot­ták. Ko­lozs­vá­rott pél­dá­ul egy kar­nyúj­tás­nyi­ra Má­tyás ki­rály szob­rá­tól.

De az idő­ha­tá­rok nem­csak a Szov­jet­unió vo­nat­ko­zá­sá­ban lé­nye­gi­ek. Dön­tő­ek a töb­bi ál­lam ese­té­ben is. Ami Ma­gyar­or­szá­got il­le­ti, pél­dá­ul egé­szen biz­tos, hogy mind­az, ami 1945 után kö­vet­ke­zett, csak az 1918 és 1920 után tör­tén­tek fé­nyé­ben ér­tel­mez­he­tő. Előbb a vesz­tes há­bo­rú, majd a pro­le­tár­dik­ta­tú­ra, a pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dés és Tri­a­non mind-mind olyan ese­mé­nyek, ame­lyek sú­lyo­san be­fo­lyá­sol­ták a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság 20. szá­za­di út­ját: fi­a­ta­lon el­hunyt tu­dó­sok, a kom­mün ál­tal ka­ted­rá­ra hí­vott ok­ta­tók el­tá­vo­lí­tá­sa a bu­kás után, meg­vál­to­zott hely­zet­be ke­rült ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás. S mind­eh­hez já­rult, hogy az 1930-as évek­ben egy új ori­en­tá­ci­ó­jú te­het­sé­ges ge­ne­rá­ció je­lent meg a ma­gyar tu­do­mány szá­mos mű­he­lyé­ben, köz­tük az ókor­tu­do­mány­ban is. Az or­szág ol­dó­dó el­szi­ge­telt­sé­ge, az olasz és né­met kap­cso­la­tok erő­sö­dé­se az egyik ol­da­lon, a zsi­dó hall­ga­tók lét­szá­má­nak a kor­lá­to­zá­sa, a mé­lyü­lő ideo­ló­gi­ai el­len­té­tek a má­sik ol­da­lon je­len­tik azt a ta­lajt, amely­ben sok te­kin­tet­ben a há­bo­rú utá­ni ma­gyar tu­do­má­nyos­ság gyö­ke­re­zik. Akik a há­bo­rú után ugyan­is po­zí­ci­ó­ba ke­rül­tek, azok elő­éle­te mind a har­min­cas évek­re nyú­lik vissza: az ek­kor po­zí­ci­ó­ba ke­rült klasszika-filológusok mind a 30-as évek­ből hoz­ták is­me­ret­sé­ge­i­ket, ba­rá­ta­i­kat és el­len­sé­ge­i­ket, s so­kan kö­zü­lük egy­azon is­ko­lá­ban szo­ci­a­li­zá­lód­tak. Nem tűnt el per­sze tel­je­sen a har­min­cas évek ve­ze­tő tu­dós­ge­ne­rá­ci­ó­ja, de min­den­kép­pen ér­de­mes len­ne Tren­csé­nyi sze­re­pét eb­ben az össze­füg­gés­ben is meg­vizs­gál­ni. Egé­szen más volt pél­dá­ul a len­gyel Ku­ma­ni­ec­ki hely­ze­te, aki az el­len­ál­lás ak­tív tag­ja­ként csak to­vább erő­sí­tet­te tu­do­má­nyos mun­ká­ja ál­tal meg­szer­zett te­kin­té­lyét. Köz­is­mert val­lá­sos­sá­ga el­le­né­re sem tá­vo­lí­tot­ta el a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom, mert há­bo­rú alat­ti te­vé­keny­sé­ge va­ló­sá­gos hős­sé emel­te. Pél­dá­ja re­me­kül il­luszt­rál­ja, hogy sze­mé­lyek egyé­ni sor­sa és sú­lya egy egész tu­do­mány­szak tör­té­ne­tét ké­pes be­fo­lyá­sol­ni.

Az el­múlt ne­gyed­szá­zad­ban – a párt­ál­la­mi rend­szer tit­kos­ügy­nö­ki há­ló­za­tá­nak nyil­vá­nos­ság­ra ho­zá­sa kö­rül ki­rob­bant vi­ták el­le­né­re – bi­zo­nyos te­rü­le­te­ken már el­kez­dő­dött a dik­ta­tú­ra sze­re­pé­nek és ha­tá­sá­nak föl­tá­rá­sa. Je­lent meg kö­tet a sport­ban, a könnyű­ze­né­ben, a ka­to­li­kus egy­ház­ban te­vé­keny­ke­dő ügy­nö­kök­ről, a párt­ál­lam és a ma­gyar tu­do­mány kö­zöt­ti kap­cso­lat­ról azon­ban – tu­do­má­som sze­rint – nem. Plety­kák és hí­resz­te­lé­sek ugyan ter­jed­tek és ter­jed­nek, egy-két tu­dós­ról ki is de­rült ügy­nö­ki múlt­ja (a kö­tet­ben az ókor­tör­té­nész Sar­ka­di Já­nos ese­té­ről ol­vas­ha­tunk), de át­fo­gó és kel­lő­en tár­gyi­la­gos elem­zés nem szü­le­tett ar­ról, ho­gyan tor­zí­tot­ta a há­bo­rú utá­ni tu­do­má­nyos éle­tet a párt­ál­la­mi aka­rat. Pe­dig egy vizs­gá­lat szá­mos mai prob­lé­má­ra vi­lá­gí­ta­na rá. Egy­fe­lől vi­lá­go­san ki­raj­zol­hat­ná azo­kat a kü­lönb­sé­ge­ket, ame­lyek az egyes hu­mán tu­do­mány­sza­kok­kal szem­be­ni el­té­rő bá­nás­mód­ról sejt­he­tők. A történet‑, nyelv‑, irodalom‑, filozófia- vagy nép­rajz­tu­do­mány és kép­vi­se­lői nyil­ván egé­szen más­fé­le nyo­más­nak vol­tak ki­té­ve, mint az ókor­tu­do­mány. De még az ókor­tu­do­má­nyon be­lül sem be­szél­he­tünk tel­jes azo­nos­ság­ról. Ép­pen ezért len­ne fon­tos tu­do­mány­szak­ja­i­nak há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­nek föl­tá­rá­sa, hi­szen nyil­ván­va­ló, hogy a bi­zan­ti­no­ló­gia, pat­ro­ló­gia, klasszika-archaeologia, ori­en­ta­lisz­ti­ka, heb­ra­isz­ti­ka, egyip­to­ló­gia, in­do­ló­gia stb. mű­ve­lői egé­szen más ki­hí­vá­sok­kal, ne­héz­sé­gek­kel ta­lál­ták szem­ben ma­gu­kat. Ta­pasz­ta­lat és elő­ze­tes vizs­gá­ló­dás nél­kül is meg me­rem koc­káz­tat­ni az ál­lí­tást, hogy ezek a tu­do­mány­te­rü­le­tek – nyil­ván nem füg­get­le­nül az őket mű­ve­lő sze­mé­lyi­sé­gek haj­lan­dó­sá­gá­tól – egy­más­tól el­té­rő hang­súllyal vol­tak je­len a kü­lön­fé­le szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok kul­túr­po­li­ti­ká­já­ban. A szem­be­né­zés és föl­tá­rás azért is len­ne szük­sé­ges, mert a vas­füg­gönnyel el­vá­lasz­tott or­szá­gok, köz­tük Ma­gyar­or­szág is, a 1980-as évek vé­gén szem­be­sült az­zal a csa­pás­sal, ame­lyet a párt­ál­la­mi rend­szer oko­zott a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­nak. Előbb az 56 utá­ni kor­bács­csa­pá­sok és ül­dö­zés, majd a hatvanas-hetvenes évek el­szi­ge­telt­sé­ge okol­ha­tó azért, hogy föl­nőtt és ki­égett egy olyan ge­ne­rá­ció, amely­nek az lett vol­na a fel­ada­ta, hogy a har­min­cas évek­ben még eu­ró­pai ho­ri­zon­tot szer­ző tu­dós­ge­ne­rá­ció nyom­do­ká­ba lép­jen. Min­den­ki tud szá­mos pél­dát so­rol­ni olyan tra­gi­ku­san fél­be­sza­kadt tu­dós­pá­lyák­ról, ame­lyek bár­mily ígé­re­te­sen in­dul­tak is, el­sor­vad­tak a dik­ta­tú­ra foj­tó le­ve­gő­jé­ben. És ar­ról sem sza­bad meg­fe­led­kez­ni, hogy egyik-másik tu­do­mány­te­rü­le­ten tra­gi­kus mó­don hi­ány­zik egy ge­ne­rá­ció, s ke­ve­sen van­nak olya­nok, akik­nek meg­ada­tott, hogy az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek­ben ko­moly nem­zet­kö­zi kap­cso­lat­rend­szert ala­kít­has­sa­nak ki. Rá­adá­sul a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos­ság­ban (itt most fő­ként az ókor­tu­do­mány­ról be­szé­lek), éles pa­ra­dig­ma­vál­tás tör­tént a há­bo­rú után: az ad­di­gi né­met do­mi­nan­ci­át föl­vál­tot­ta az an­gol­szász. A vas­füg­göny mögé zá­rás és az orosz tu­do­má­nyos­sá­gon való csüg­gés az oka an­nak, hogy a nem­zet­kö­zi áram­la­tok­hoz való föl­zár­kó­zás kés­ve in­dult el ná­lunk. Bár el­in­dult. Ép­pen emi­att saj­ná­la­tos, hogy a kö­tet ál­tal rep­re­zen­tált vizs­gá­lat­ból ki­ma­radt a Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság há­bo­rú utá­ni tu­do­má­nyos éle­té­nek vizs­gá­la­ta. Az NSzK és az NDK ókor­tu­do­má­nyá­nak egy­más mel­lé ál­lí­tá­sa min­den bi­zonnyal na­gyon éle­sen mu­tat­ná meg azok­nak az utak­nak a kü­lönb­sé­gét, ame­lye­ket a ke­le­ti és nyu­ga­ti, „mar­xis­ta” il­let­ve „pol­gá­ri” tu­do­má­nyos­ság be­járt. Mind­ezt azért is volt saj­ná­la­tos ki­hagy­ni, mert a töb­bi or­szág­tól el­té­rő­en a kelet-németek egy nem­zet ré­sze­i­ként is össze­kap­cso­lód­hat­tak vol­na a nyu­ga­ti tu­do­má­nyos­ság­gal. Ilyen szem­pont­ból kü­lön elem­zést ér­de­mel­ne a lip­csei Teubner-kiadó tör­té­ne­te, il­let­ve an­nak vizs­gá­la­ta, mely tu­do­mány­te­rü­le­te­ken kí­sé­relt meg az NDK ókor­tu­do­má­nya az NSzK ókor­tu­do­má­nya fölé ke­re­ked­ni.

Nyil­ván­va­ló, hogy mi­ként a szo­ci­a­lis­ta tu­do­má­nyos­ság és tu­do­má­nyos élet is sok te­kin­tet­ben ab­ból eredt, ami a huszas-harmincas évek­ben tör­tént, úgy ma is ve­lünk él az, amit az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek tu­do­má­nyos éle­té­től örö­köl­tünk. Az ön­ma­gunk­kal való szem­be­né­zés te­hát el­en­ged­he­tet­len ah­hoz, hogy meg­sza­ba­dul­junk a párt­ál­lam ál­tal a tu­do­má­nyos élet­ben meg­ho­no­sí­tott ref­le­xek­től. Ezt se­gít­he­ti ez a kö­tet. Más kér­dés, hogy mind­ez nyil­ván még so­ka­kat sért­het. De előbb-utóbb el­ke­rül­he­tet­len. Nem a meg­bé­lyeg­zés szán­dé­ká­nak kell irá­nyí­ta­nia az ez­irá­nyú ku­ta­tást, ha­nem a rossz, ha­mis ref­le­xek bék­lyó­i­ból való ki­sza­ba­du­lás­nak. Hogy ki vég­zi el és ki­nek kell el­vé­gez­nie ezt a mun­kát, szin­tén fo­gas kér­dés. A tu­do­mány­szak mű­ve­lő­i­nek? Tör­té­né­szek­nek? Mind­ket­tő­nek? Ez vita tár­gya le­het. Az azon­ban alig­ha, hogy a kö­tet ál­tal föl­tett kér­dés jo­gos és hús­ba­vá­gó, s maga a kö­tet olyan első lé­pés, ame­lyet újab­bak­nak kell kö­vet­ni­ük.

Summary

In year 2010 the­re was a con­fe­ren­ce or­ga­ni­zed by György Kar­sai and Gá­bor Kla­ni­czay at the Col­le­gi­um Bu­da­pest. The con­fe­ren­ce the­me fo­cu­s­ed on clas­si­cal phi­lo­logy du­ring the Com­mu­nist era in the East-Central and Ea­s­tern Euro­pe­an count­ri­es. The par­ti­ci­pants of the con­fe­ren­ce (from Hun­gary, Po­land, Slo­va­kia, the for­mer Yu­gos­la­via, and Rus­sia) took se­ve­ral dif­fe­rent points of view and exa­mi­ned nu­me­rous dif­fe­rent cas­es to il­lustra­te how many im­por­tant scho­lars were dis­mis­sed from the uni­ver­sit­i­es, were ba­nis­hed or si­len­ced, or compel­led to col­la­bo­ra­te with the Com­mu­nist sec­ret ser­vi­ces. The papers ac­tu­ally re­ve­al that the Com­mu­nist par­ti­es of the­se sta­tes wan­ted to keep the­se clas­si­cal phi­lo­lo­gists un­der cont­rol, and the le­aders of po­li­ti­ci­za­ti­on of sci­en­ce (or of So­vi­e­ti­sa­ti­on pro­cess) were mem­bers of the Com­mu­nist par­ty. Very im­por­tant is the case of the Po­lish scho­lar Ka­zi­mi­erz Ku­ma­ni­ec­ki, who as the mem­ber of re­sis­tance du­ring World War II had won such a big aut­ho­rity that the Com­mu­nist re­gime was una­b­le to eli­mi­na­te him. Howe­ver, fa­cing and dis­cus­sing such and the­ir conc­lu­sions is a very im­por­tant act in the for­mer So­ci­a­list count­ri­es, be­ing just the first step to un­ve­il how clas­si­cal scho­lars­hip was inf­lu­en­ced and trans­for­med by Com­mu­nist ideo­logy. In ad­di­ti­on the­re is a furt­her quest­ion abo­ut whet­her the scho­lars­hip of Post-Communist count­ri­es is free now or has turned free aga­in from the hea­vy leg­acy of Com­mu­nist dic­ta­torship.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?