Kaleidoszkóp „ez világnak gyümölcsiről” – Maczák Ibolya recenziója

december 28th, 2013 § 0 comments

recenzió

Az Es­ter­há­zy csa­lád és a ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lő­dés: Ké­pek és szö­ve­gek a XVIIXIX. szá­zad­ból, vál., szerk., az elő­szót írta Knapp Éva, Tüs­kés Gá­bor, a kép­anyag össze­ál­lí­tá­sá­ban köz­rem. Tüs­kés Anna, Bu­da­pest, MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont, 2013.

Ez vi­lág­nak gyü­möl­csi­ről, / Szép ker­tek­nek vi­rá­gi­ról”– fe­lel­het­né­nek egy Es­ter­há­zy Pál­tól vett idé­zet­tel Az Es­ter­há­zy csa­lád és a ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lő­dés című kö­tet össze­ál­lí­tói arra kér­dés­re, hogy mi­ről is szól ez a ki­ad­vány. Vál­lal­ko­zá­suk kö­zép­pont­já­ban ugyan­is az Es­ter­há­zy­ak ál­tal lét­re­ho­zott, vagy hat­ha­tós se­gít­sé­gük­kel meg­va­ló­sult „vi­lá­gi gyü­möl­csök” – azaz kul­tu­rá­lis ér­té­kek áll­nak.

A több szem­pont­ból is hi­ány­pót­ló kö­tet Es­ter­há­zy Pál (1635–1713) ha­lá­lá­nak 300. év­for­du­ló­já­ra je­lent meg, az MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te ál­tal Kő­sze­gen meg­ren­de­zett Iro­da­lom, mű­vé­szet, ba­rokk rep­re­zen­tá­ció Es­ter­há­zy Pál ud­va­rá­ban című nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia al­kal­má­ból. A tu­do­má­nyos ta­nács­ko­zás el­ső­sor­ban a költő-zeneszerző-nádor me­ce­na­tú­rá­já­val és a ne­vé­hez köt­he­tő rep­re­zen­tá­ci­ós te­vé­keny­ség­gel fog­lal­ko­zott, így jól il­lesz­ke­dett te­ma­ti­ká­já­hoz e for­rás­ki­ad­vány meg­je­len­te­té­se. Az Es­ter­há­zy csa­lád és a ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lő­dés című könyv ugyan­is több te­kin­tet­ben sa­já­tos ke­ret­be fog­lal­ja a kon­fe­ren­ci­án el­hang­zot­ta­kat, pél­dá­ul az­ál­tal, hogy for­rás­anya­gok­kal egé­szí­ti ki a ta­nács­ko­zá­son el­hang­zott tu­do­má­nyos ered­mé­nye­ket. A ki­ad­vány ab­ból a szem­pont­ból is kap­cso­ló­dott a kon­fe­ren­cia prog­ram­já­hoz, hogy a ná­dor alak­ját csa­lád­tör­té­ne­ti kon­tex­tus­ba il­lesz­tet­te. A szer­kesz­tők fő cél­ja ugyan­is az volt, hogy a kö­tet­ben kö­zölt for­rás­szö­ve­gek és ké­pek ré­vén be­mu­tas­sák az Es­ter­há­zy csa­lád két­száz éves tör­té­ne­té­nek je­len­tő­sebb ese­mé­nye­it és alak­ja­it.

El­já­rá­suk egy­ér­tel­mű­vé te­szi, hogy mi­ért épp e csa­lád lett a kul­tu­rá­lis sze­rep­vál­la­lás zsi­nór­mér­té­ke. A kö­tet tö­mör, lé­nyeg­re törő, in­for­ma­tív elő­sza­vá­ban a szer­kesz­tők meg is ha­tá­roz­ták azo­kat a té­nye­ző­ket, me­lyek ré­vén az Es­ter­há­zy­ak a mai na­pig a fő­ne­mes­ség ér­ték­mé­rő­jé­nek te­kint­he­tők. Leg­lé­nye­ge­sebb ezek kö­zül az, hogy bár a csa­lád­nak há­rom ága ala­kult ki (Es­ter­há­zy Fe­renc fiai kö­zül Mik­lós a frak­nói, Dá­ni­el a csesz­ne­ki, Pál pe­dig a zó­lyo­mi ág ala­pí­tó­ja volt), a ma­jo­rá­tus in­téz­mé­nye biz­to­sí­tot­ta a va­gyon egy kéz­ben ma­ra­dá­sát. Egy­há­zi vagy vi­lá­gi sze­rep­vál­la­lá­suk ré­vén azon­ban a gró­fi ágak egyes tag­jai is je­len­tős va­gyon­nal ren­del­kez­tek, s ezt sok eset­ben ma­ra­dan­dó mű­ve­lő­dé­si ér­té­kek lét­re­ho­zá­sá­ra for­dí­tot­ták. Mind­eh­hez azon­ban nél­kü­löz­he­tet­len­nek bi­zo­nyult a csa­lád egyes tag­ja­i­nak mű­velt­sé­ge, mi­nő­ség­igé­nye, ami sok eset­ben – nyil­ván­va­ló­an a gon­dos is­ko­lá­zott­ság, sok­ol­da­lú mű­velt­ség kö­vet­kez­té­ben – újí­tó­nak, irány­mu­ta­tó­nak bi­zo­nyult egy-egy kor­szak­ban. Amint arra a for­rás­ki­ad­vány szer­kesz­tői is fel­hív­ják a fi­gyel­met, e vo­ná­sok a hosszú távú gon­dol­ko­dás ké­pes­sé­gé­vel és a ma­gas szin­tű al­ko­tó­te­vé­keny­ség­gel pá­ro­sul­tak.

Mind­ezt több ok­ból is fon­tos hang­sú­lyoz­ni, hi­szen an­nak el­le­né­re, hogy az Es­ter­há­zy csa­lád tör­té­ne­te szo­ro­san össze­függ Ma­gyar­or­szág és Közép-Európa művészet- és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­té­vel, po­li­ti­kai okok­ból – kény­sze­rű, hosszú ide­ig tar­tó el­hall­ga­tás mi­att – máig szá­mos fel­tá­rat­lan vo­ná­sa van. S jól­le­het az el­múlt év­ti­ze­dek ma­gyar és oszt­rák ku­ta­tá­sai né­mi­kép­pen pó­tol­ták a hi­ány­zó in­for­má­ci­ó­kat, il­let­ve az azo­kon ala­pu­ló ér­tel­me­zé­se­ket, elem­zé­se­ket (és ár­nyal­tabb ké­pet ad­tak az egyes Esterházy-családtagok te­vé­keny­sé­gé­ről is), min­den­kép­pen fon­to­sak az ilyen tí­pu­sú összeg­zé­sek.

Bár a csa­lád tör­té­ne­té­nek szá­mos as­pek­tu­sát – fő­ként az egyes csa­lád­ta­gok po­li­ti­kai sze­re­pét – a kü­lön­bö­ző ko­rok és tu­do­má­nyos is­ko­lák kü­lön­fé­le­kép­pen ér­tel­mez­ték (egy­más­sal oly­kor szö­ges el­len­tét­ben), de a mű­ve­lő­dés­tör­té­net­ben be­töl­tött sze­re­pét so­ha­sem vi­tat­ták. Ez nem is meg­le­pő, hi­szen ne­héz len­ne füg­get­le­ní­te­ni Haydn te­vé­keny­sé­gét vagy a frak­nói mű­gyűj­te­ményt a csa­lád­tól. (Ke­vés­sé is­mert tény, hogy II. La­jos ki­rály kard­ját, vagy a csa­lá­di ha­gyo­mány­ban Hu­nya­di Má­tyás men­té­je­ként szá­mon tar­tott ka­bát­kát épp­úgy az Es­ter­há­zy­ak gyűj­tő­szen­ve­dé­lye men­tet­te meg az utó­kor szá­má­ra, mint Lo­ránt­ffy Zsu­zsan­na bár­sony ágy­te­rí­tő­jét.)

A kö­tet fő cél­ja a lét­re­ho­zók meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint az volt,

hogy a ki­vá­lasz­tott szö­ve­gek és ké­pek se­gít­sé­gé­vel vé­gig­ve­zes­sen a csa­lád­tör­té­net két­száz éves sza­ka­szá­nak fő ese­mé­nye­in, fel­idéz­ze az irodalom‑, zene‑, művészet- és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti szem­pont­ból fon­tos egyé­ni­sé­ge­ket, ér­zé­kel­tes­sen jel­leg­ze­tes tör­té­nel­mi és min­den­na­pi hely­ze­te­ket, lát­tas­son em­be­ri vo­ná­so­kat, tár­gya­kat, épü­le­te­ket.

Ez a cél­ki­tű­zés ma­ra­dék­ta­la­nul meg­va­ló­sult, sőt az össze­ál­lí­tók túl is lép­tek ezen. A könyv ugyan­is sok eset­ben olyan össze­füg­gé­sek­re vi­lá­gít rá, ame­lyek­re a ké­sőb­bi­ek­ben ta­nul­má­nyok, ku­ta­tá­si pro­jek­tek épül­het­nek. Ily mó­don te­hát nem­csak for­mai, ha­nem tar­tal­mi szem­pont­ból is sa­já­tos, sok­szí­nű kaleidoszkóp-szerkezet va­ló­sul meg ben­ne.

A kö­tet nem­csak tu­do­má­nyos célú is­me­ret­szer­zés­re al­kal­mas, ha­nem ki­elé­gí­ti az ér­dek­lő­dő ol­va­só igé­nye­it, il­let­ve az is­me­ret­ter­jesz­tés, va­la­mint a rep­re­zen­tá­ció kí­vá­nal­ma­it is. A szö­veg­köz­lé­sek át­írá­sa – noha al­kal­maz­ko­dott a kü­lön­bö­ző kor­sza­kok és köz­re­adói cé­lok gya­kor­la­tá­hoz – le­he­tő­vé te­szi, hogy a kor­szak­ban ke­vés­bé já­ra­tos ol­va­sók is meg­ért­sék az adott sze­mel­vényt, ugyan­ak­kor íze­lí­tőt kap­ja­nak az egyes kor­sza­kok nyel­ve­ze­té­ből. A ki­ad­vány szer­ke­ze­te ará­nyos, jól ta­golt, vál­to­za­tos­sá­gá­nál fog­va fenn­tart­ja az ol­va­só ér­dek­lő­dé­sét.

Nyil­ván­va­ló ér­dek­lő­dés­re tart­hat szá­mot Es­ter­há­zy Pál 1664-ben kelt le­ve­le, amely­ben fő­ként fe­le­sé­ge be­teg­sé­ge fe­lett saj­nál­ko­zik – ám az írás utó­ira­tá­ban rész­le­tes le­írást kö­zöl azok­ról a hadi ese­mé­nyek­ről, me­lyek­ben sze­re­pet vál­lalt. Ha­son­ló­kép­pen ku­ri­ó­zum ér­té­kű Haydn kí­sé­rő­le­ve­le az Applausus-kantátához, az elő­adás­ra vo­nat­ko­zó szer­zői uta­sí­tá­sok­kal.

A kö­tet ka­lei­dosz­kóp jel­le­ge a for­rás­anya­gok ki­vá­lasz­tá­sá­ban és azok tar­tal­mi sa­já­tos­sá­ga­i­ban is meg­nyil­vá­nul. A ver­sek, po­li­ti­kai tár­gyú írá­sok, nap­ló­rész­le­tek mel­lett épp­úgy he­lyet ka­pott Haydn esz­ter­há­zai szer­ző­dé­se, mint a frak­nói kin­cses­tár 1725-ből szár­ma­zó lel­tá­ra vagy a Pál­ffy Já­nos ál­tal írt, 1784-es kas­tély­le­írás.

A ki­ad­vány új­sze­rű­sé­gét és vál­to­za­tos­sá­gát olyan fi­nom szer­kesz­té­si szem­pon­tok is mu­tat­ják, mint az a tény, hogy az Es­ter­há­zy­ak­kal ez idá­ig szo­ro­sabb össze­füg­gés­be egy­ál­ta­lán nem, vagy ke­vés­sé ho­zott szer­zők­re vo­nat­ko­zó for­rá­so­kat is fel­vo­nul­tat e kö­tet. Ezek közé tar­to­zik Mi­kes Ke­le­men­től a Tö­rök­or­szá­gi le­ve­lek egy rész­le­te, mely­ben Es­ter­há­zy An­tal ha­lá­lá­nak kö­rül­mé­nye­it mu­tat­ja be a szer­ző. A szű­kebb szak­mai kö­ze­gen kí­vül ke­vés­sé is­mer­tek az Ányos Pál ál­tal írt Nagy­mél­tó­sá­gú Ga­lánthai Gróf Esz­ter­há­zi Pál­nak pé­csi püs­pök­ség­re lett fel­emel­te­té­sét in­nep­lő ver­sek vagy Ka­zin­czy Fe­renc Esz­ter­há­zy Ká­roly­nál tett lá­to­ga­tá­sá­ról szó­ló írá­sa – a for­rás­ki­ad­vány ér­de­me ezek köz­lé­se is.

A sok­fé­le­ség az azo­nos mű­faj kü­lön­fé­le ár­nya­la­ta­i­nak be­mu­ta­tá­sa ré­vén is je­len van a kö­tet­ben: jó pél­da erre a há­rom­fé­le te­me­té­si be­széd köz­lé­se. Hoff­mann Pál 1653-ban írt, négy, Ve­ze­kény­nél hősi ha­lált halt Es­ter­há­zy tisz­te­le­té­re ké­szült szö­ve­ge – az Es­ter­há­zy Lász­ló­ra vo­nat­ko­zó rész – épp­úgy egé­szen más kor­sza­kot és szem­lé­let­mó­dot kép­vi­sel, mint Var­gyas­si And­rás 1713-ban Es­ter­há­zy Pál fe­lett mon­dott pré­di­ká­ci­ó­ja, vagy Pad­ányi Bíró Már­ton 1746-ban ké­szült, Es­ter­há­zy Imre esz­ter­go­mi ér­sek te­me­té­se al­kal­má­ból mon­dott be­szé­de.

A szer­kesz­tők nagy hang­súlyt fek­tet­tek az il­luszt­rá­ci­ós anyag össze­ál­lí­tá­sá­ra. Ez nem meg­le­pő, hi­szen a kö­tet elő­sza­vá­ban fon­tos cél­ként fo­gal­maz­ták meg, hogy

rá kí­ván­nak mu­tat­ni a szö­ve­ges és a sok­szo­ro­sí­tott gra­fi­kai for­rá­sok gaz­dag­sá­gá­ra, sok­ré­tű­sé­gé­re, mi­vel ezek több­sé­ge ed­dig ki­sebb fi­gyel­met ka­pott a szé­le­sebb nyil­vá­nos­ság­ban.

A kö­tet il­luszt­rá­ci­ó­it lát­va ez utób­bi – saj­ná­la­tos mó­don helyt­ál­ló – meg­ál­la­pí­tás ért­he­tet­len­nek tű­nik, mi­vel a kö­tet kép­anya­ga rend­kí­vül vál­to­za­tos és jól il­lik a kü­lön­bö­ző szö­ve­gek­hez. Sa­já­tos­sá­ga, hogy fekete-fehér vol­ta le­he­tő­vé te­szi, hogy har­mo­ni­ku­san al­kal­maz­kod­jon a ki­ad­vány egé­szé­hez, de – gaz­dag for­ma­vi­lá­ga és té­ma­va­ri­á­ci­ói ré­vén – új in­for­má­ci­ó­kat ad­jon, s ugyan­ak­kor biz­to­sít­sa a ki­ad­vány egy­sé­ges­sé­gét is.

Es­ter­há­zy Pál if­jú­ko­rá­ra vo­nat­ko­zó vissza­em­lé­ke­zé­se­it jól il­luszt­rál­ja az ifjú fő­urat áb­rá­zo­ló Widemann-metszet. A ve­ze­ké­nyi hő­sök fe­lett mon­dott gyász­be­szé­det is ki­tű­nő­en egé­szí­ti ki a te­me­té­si me­ne­tet áb­rá­zo­ló met­szet, amely ugyan­ak­kor szo­ros össze­füg­gés­ben áll a kö­tet­ben ugyan­csak kö­zölt, a csa­tát és az el­huny­ta­kat egy­aránt áb­rá­zo­ló Küssel-metszettel, va­la­mint a Lang-féle ca­strum do­lo­ris-áb­rá­zo­lás­sal. Es­ter­há­zy Pál kü­lön­fé­le port­réi is sze­re­pel­nek: így pél­dá­ul a ná­dor­rá vá­lasz­tá­sa ide­jé­ből szár­ma­zó Ja­cob Hoffmann-metszet, vagy a mell­szob­rát áb­rá­zo­ló Rosetti-illusztráció. Az il­luszt­rá­ci­ós anyag (fő funk­ci­ó­ja mel­lett) épp­olyan sok­szí­nű, ka­lei­dosz­kóp­sze­rű össze­füg­gés­rend­szert al­kot, mint a kö­tet szö­ve­ges anya­ga.

Összes­sé­gé­ben te­hát el­mond­ha­tó a ki­ad­vány­ról, hogy cél­ki­tű­zé­sét messze meg­ha­lad­va szá­mos új is­me­ret­tel gaz­da­gít­ja ol­va­só­ját. Ke­ret­be ágyaz­za a ko­ráb­bi is­me­re­te­ket, de meg­aján­dé­koz a fel­fe­de­zés örö­mé­vel is. Szá­mos in­for­má­ci­ót kö­zöl, de még en­nél is több új össze­füg­gés­re mu­tat rá. Ki­vá­ló­an al­kal­mas te­hát arra, hogy – Es­ter­há­zy Pál sza­va­i­val élve – „Em­ber szí­vét, hogy ne­vel­je, / Örö­mét is fel­emel­je”.

(A re­cen­zió szer­ző­je az MTAPPKE Ba­rokk Iro­da­lom és Lel­ki­ség Ku­ta­tó­cso­port tag­ja.)

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?