Kalavszky Zsófia a Közelítések – Közvetítések c. Csehov-tanulmánykötetről

november 10th, 2012 § 0 comments

Recenzió

Kö­ze­lí­té­sek – Köz­ve­tí­té­sek: An­ton Pav­lo­vics Cse­hov. Spi­ró György Cseresznyéskert-fordításával, szerk. Re­gé­czi Il­di­kó, Deb­re­cen, Di­dakt Ki­adó, 2011.

1

Az eget el­ta­ka­ró fák ha­ma­ro­san el­fogy­tak, s a bok­rok kö­zül egy meg­zöl­dült Csehov-mellszobor né­zett mé­lán Mi­tyá­ra, amely kö­rött egy össze­tört vod­kás­üveg szi­lánk­jai csil­log­tak a hold­fény­ben” (63). Vik­tor Pe­le­vin A ro­va­rok éle­te című re­gé­nyé­ben Mi­tya, az éj­sza­kai pil­lan­gó eb­ben a fény­tö­résben pil­lant­ja meg Cse­ho­vot. A pil­le fény felé tö­rek­szik című fe­je­zet­ben kü­lön­bö­ző ro­var­em­be­rek – le­gyek, lep­kék, szú­nyo­gok – ve­tik bele ma­gu­kat a fé­nyek­től csil­lo­gó krí­mi éj­sza­ká­ba. Pil­la­na­tok alatt ki­de­rül, hogy a fény­for­rá­sok (gyu­fa­láng, lam­pi­o­nok, ut­cai lám­pák, hold­su­gár) nem csu­pán fi­zi­ka­i­lag vonz­zák őket, de lét­ér­tel­me­zé­sük cent­ru­mát is al­kot­ják. A fő­hő­sö­ket a fel­vil­la­nó és el­ha­ló fé­nyek a csak egy pil­la­nat­nyi­ra meg­vi­lá­gí­tott, majd sö­tét­be bo­ru­ló, tö­re­de­zett va­ló­ság ké­pé­nek elem­zé­sé­hez ve­ze­tik. Gon­do­lat­fu­ta­ma­ik­ban a fény és a láng az élet és a ha­lál egy­ide­jű je­len­tő­i­vé vál­nak, a fény felé való tö­rek­vés nem szű­nő in­ge­re pe­dig au­tor­ef­le­xív fi­lo­zó­fi­ai fej­te­ge­té­se­ik kö­zép­pont­já­ba ke­rül.

A hát­tér­ben ez­alatt ott áll a meg­zöl­dült Cse­hov. Mi­tya ki is eme­li be­szél­ge­tő­tár­sá­nak, hogy a fény mi­ben­lé­te kö­rül for­gó gon­do­la­ta­it maga Cse­hov ih­let­te. A hold­fény azon­ban nem a mell­szo­bor­ra, ha­nem a vod­kás­üveg szi­lánk­ja­i­ra hul­lik.

A cse­ho­vi élet­mű­ben oly fon­tos fény – amely mo­tí­vum elem­zé­se a Közelítések–Közvetítések kö­tet­ben Szi­lárd Léna és Kroó Ka­ta­lin két, kü­lön­bö­ző szem­pon­tú ta­nul­má­nyá­ban is ki­emelt sze­re­pet kap – Pe­le­vin re­gé­nyé­ben Cse­hov­tól (is) „ered” ugyan, még­is az író mel­lé ve­tül. A Csehov-értésnek ez az ér­tel­me­zés­re szo­ru­ló, ko­ránt­sem transz­pa­rens jel­le­ge kü­lö­nö­sen iz­gal­mas­nak bi­zo­nyul egy, az író szü­le­té­sé­nek 150. év­for­du­ló­já­ra meg­je­len­te­tett ta­nul­mány­kö­tet tük­ré­ben.

Va­jon hová, mely Csehov-művekre, mely gon­do­la­ti cso­mó­pon­tok­ra, po­é­ti­kai jel­leg­ze­tes­sé­gek­re esik fény a mai Csehov-kutatásban? Egy­ál­ta­lán vetül‑e még fény Cse­hov­ra?

A Re­gé­czi Il­di­kó szer­kesz­té­sé­ben, Deb­re­cen­ben meg­je­lent ta­nul­mány­kö­tet egy­ér­tel­mű ál­lí­tá­sa: Cse­hov­ra to­vább­ra is süt a hold, mell­szob­ra fé­nye­sen csil­log.

Ezt bi­zo­nyít­ja a kö­tet, amely két­ség­kí­vül fon­tos ered­mé­nye a ma­gyar rusz­isz­ti­ká­nak. Je­len­tős ki­ad­vány, mert – bár a Csehov-kutatás a ma­gyar rusz­isz­ti­ka tör­té­ne­té­ben ha­gyo­má­nyo­san min­dig je­len­lé­vő, ki­tün­te­tett és hang­sú­lyos té­má­nak szá­mí­tott (szá­mos szét­szórt ta­nul­mány és né­hány mo­nog­rá­fia ta­nús­ko­dik er­ről) – a Csehov-életmű mint ku­ta­tá­si téma fel­dol­go­zá­sa ilyen össze­fog­la­ló, rep­re­zen­ta­tív ta­nul­mány­kö­tet­ben ed­dig még nem tör­tént meg. Így e tíz ta­nul­mányt tar­tal­ma­zó kö­tet – ha a szer­kesz­tő­nek ez nem is állt szán­dé­ká­ban – a ma­gyar cse­ho­vi­á­nában mos­tan­tól egy­faj­ta határkő-szerepet is be­tölt. A ta­nul­mány­gyűj­te­mény az egye­te­mi ok­ta­tás­ban is hasz­nál­ha­tó, hi­ány­pót­ló kö­tet, hi­szen az élet­mű rep­re­zen­ta­tív da­rab­ja­i­nak elem­zé­sé­vel mu­tat­ja be a ma­gyar Csehov-kutatás irá­nya­it. Dek­la­rált cél­ja, hogy az itt össze­gyűj­tött írá­sok­ban kü­lön­bö­ző iro­da­lom­tu­do­má­nyi is­ko­lák mód­szer­ta­ni, irodalom- és fi­lo­zó­fi­a­szem­lé­le­ti kü­lönb­sé­gei je­len­je­nek meg és le­gye­nek kép­vi­sel­ve egy­más mel­lett. Po­é­ti­kai (Kroó Ka­ta­lin, Kis Gá­bor, Haj­nády Zol­tán, Re­gé­czi Il­di­kó), fi­lo­zó­fi­ai (Szi­lárd Léna, Szi­ge­thy And­rás), ha­tás­tör­té­ne­ti (Szi­lá­gyi Zsó­fia, V. Gil­bert Edit) és for­dí­tás­kri­ti­kai (Cs. Jó­nás Er­zsé­bet, Go­re­tity Jó­zsef) szem­pon­tú szö­ve­gek so­ra­koz­nak egy­más után. Szi­lárd Léna 1997-es, ere­de­ti­leg orosz nyel­vű ta­nul­má­nyá­nak sze­re­pel­te­té­sé­vel a ma­gyar cse­ho­vi­á­na egyik gyak­ran hi­vat­ko­zott, emb­le­ma­ti­kus írá­sa is be­ke­rült a kö­tet­be, amely így egy­faj­ta tör­té­ne­ti­sé­get, a ma­gyar ku­ta­tás foly­to­nos­sá­gát is ké­pes meg­mu­tat­ni.

2

Az ol­va­só­nak a ta­nul­má­nyok ol­va­sá­sa köz­ben az a be­nyo­má­sa tá­mad­hat, hogy a kö­tet tu­laj­don­kép­pen két köny­vet tar­tal­maz. Amennyi­ben a kö­te­tet há­tul­ról kezd­jük el ol­vas­ni, ak­kor nem köz­ve­tet­ten, in­terp­re­tá­ci­ók se­gít­sé­gé­vel lé­pünk a Csehov-szövegek vi­lá­gá­ba, ha­nem köz­vet­le­nül ér­ke­zünk a máig élő Csehov-művek te­re­pé­re: az ala­ku­ló je­len iz­gal­mas fo­lya­ma­tá­ba te­kint­he­tünk be.

A kö­tet má­so­dik fe­lé­ben ugyan­is a Cse­resz­nyés­kert ol­vas­ha­tó, még­pe­dig Spi­ró György 1984-es for­dí­tá­sá­ban. E szö­veg, amely itt je­le­nik meg elő­ször nyom­ta­tás­ban, Tóth Ár­pád 1924-es klasszi­kus for­dí­tá­sa mel­lé lép, meg­in­dít­va így a ma­gyar szá­zad­elő és a 20. szá­zad végi ma­gyar iro­da­lom Csehov-értése köz­ti pár­be­szé­det. A drá­ma ön­ma­gá­ban is erős ol­vas­mány; ugyan­ak­kor Cs. Jó­nás Er­zsé­bet és Go­re­tity Jó­zsef for­dí­tás­el­mé­le­ti és ‑gya­kor­la­ti ta­nul­má­nya­i­nak tük­ré­ben, ame­lyek a for­dí­tást kom­men­tál­ják, még iz­gal­ma­sab­bá vá­lik. E ta­nul­má­nyok ál­tal fel­ve­tett kér­dé­sek pe­dig a ma­gyar Csehov-kutatásról a ma­gyar Csehov-fordítások le­he­tő­sé­ge­i­re, ki­adá­sa­i­ra he­lye­zik a hang­súlyt. Azt su­gall­ják, mint­ha itt, a szü­le­tő for­dí­tá­sok és a ha­tás­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok te­re­pén zaj­la­na most az élet, itt tör­tén­ne va­la­mi iga­zán elő­re­mu­ta­tó és fon­tos a ma­gyar rusz­isz­ti­ká­ban. Nem vé­let­le­nül, hi­szen az el­múlt évek ki­emel­ke­dő tel­je­sít­mé­nye az Osi­ris Ki­adó­nál meg­je­le­nő, im­már négy­kö­te­tes, új, min­den ed­di­gi­nél tel­je­sebb Csehov-kiadás (2004, 2005, 2007, 2011), amely­nek a szö­ve­gét ép­pen Go­re­tity Jó­zsef gon­doz­za. Az utó­szók – ame­lyek­ben a szerkesztő-fordító meg­mu­tat­ja, hogy az 50-es, 70-es évek ma­gyar for­dí­tá­sa­i­hoz ké­pest mi­lyen fris­sí­tés­re szo­rul­tak a Csehov-novellák – ko­moly re­cep­ció­tör­té­ne­ti át­te­kin­tés­sel is szol­gál­nak, így már-már a be­mu­ta­tott kö­tet­be kí­ván­koz­nak. Új­don­sá­got je­lent to­váb­bá a ma­gyar Csehov-befogadás szem­pont­já­ból Szi­lá­gyi Zsó­fia ta­nul­má­nya, amely újabb – nem Kosz­to­lá­nyi­hoz kap­cso­ló­dó! – ada­lé­ko­kat kö­zöl a 20. szá­za­di orosz iro­da­lom­nak a 20. szá­zad ele­ji ma­gyar re­cep­ci­ó­ban való to­vább­élé­sé­ről. Szi­lá­gyi azt vizs­gál­ja, hogy Mó­ricz Zsig­mond Ki­vi­lá­gos ki­vir­rad­tig című re­gé­nyé­nek ala­ku­lá­sá­ra mi­ként hat­ha­tott a Cse­resz­nyés­kert ko­ra­be­li szín­há­zi be­mu­ta­tó­ja.

A Kö­ze­lí­té­sekKöz­ve­tí­té­sek kö­tet ugyan­ak­kor nem vet szá­mot tár­gyá­nak és be­mu­ta­tott vizs­gá­la­ti mód­sze­re­i­nek ak­tu­a­li­tá­sá­val. A Csehov-születésnap elő­es­té­jén, 2009-ben az Orosz Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia a Lo­mo­no­szov Egye­tem Böl­csész­ka­rá­val együtt egy rö­vid kér­dő­ívet ál­lí­tott össze, ame­lyet a Cse­hovsz­kij Veszt­nyik tu­do­má­nyos fó­rum lap­ja­in adott köz­re. Az egyik kér­dés így szólt: „Mi­vel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy ma Cse­hov ki­hul­lik az ak­tí­van ol­va­sott szer­zők kö­ré­ből?” A má­sik: „Ön sze­rint aktuális‑e a kor­társ iro­da­lom szá­má­ra a cse­ho­vi tra­dí­ció?”

Nem gon­do­lom, hogy a mai Csehov-kutatás egé­szé­nek ezek­kel a kér­dé­sek­kel kéne szem­be­néz­nie. A kér­dé­sek rá­adá­sul ugyan­annyi­ra vizs­gál­ha­tók iro­da­lom­tör­té­ne­ti, mint ol­va­sás­szo­cio­ló­gi­ai szem­pont­ból, hi­szen a ha­gyo­mány és a ká­non ala­ku­lá­sá­ra, a „cse­ho­vi vo­nal” szép­iro­dal­mi to­vább­élé­sé­re, új­ra­író­dá­si le­he­tő­sé­ge­i­re kér­dez­nek rá egy­részt a be­fo­ga­dók, más­részt az iro­da­lom mű­köd­te­tői, az írók és azok szö­ve­gei fe­lől. Még­is úgy gon­do­lom, hogy egy rep­re­zen­ta­tív ta­nul­mány­kö­tet­ben en­nek a prob­lé­ma­kör­nek hang­sú­lyo­sab­ban kel­lett vol­na he­lyet kap­nia. Iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­pont­ból ezek­re a kér­dé­sek­re a vá­la­szok (nem a leg­tö­mö­reb­ben ugyan, de a leg­meg­vi­lá­gí­tób­ban) kor­társ szö­ve­gek tör­té­ne­ti, po­é­ti­kai, in­ter­tex­tu­á­lis stb. elem­zé­sé­vel ad­ha­tók. A Kö­ze­lí­té­sekKöz­ve­tí­té­sek kö­tet­ben Gil­bert Edit­nek a Vik­tor Je­ro­fej­ev és Alek­szandr Me­li­hov Csehov-olvasatát elem­ző írá­sa az egyet­len olyan ta­nul­mány, amely a mai kor­társ iro­da­lom és be­fo­ga­dás fe­lől kö­ze­lít a 19. szá­zad­vé­gi író­hoz. En­nél jó­val több ilyen tí­pu­sú ta­nul­mányt bír­na el ez a kö­tet, rá­adá­sul az egye­te­mi hall­ga­tók olyan, ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó, kor­társ orosz mű­vek elem­zé­sé­vel ke­rül­het­né­nek kö­ze­lebb Cse­hov­hoz, mint Szer­gej Dov­la­tov el­be­szé­lé­sei, Bo­risz Aku­nyin vagy Ljud­mi­la Pet­rus­evsz­ka­ja szín­da­rab­jai. A cse­ho­vi dra­ma­tur­gia és po­é­ti­ka ele­me­i­nek a kor­társ szö­ve­gek fe­lől való meg­kö­ze­lí­té­se, to­vább­ha­gyo­má­nyo­zó­dá­sa, új­ra­írá­sa, át­ér­tel­me­zé­se pe­dig vissza­ve­zet a Csehov-szövegek vi­lá­gá­ba, aho­gyan Pe­le­vin idé­zett re­gé­nyé­ben is tör­té­nik.

3

A fe­ke­te lo­vas című fe­je­zet­ben a Cse­resz­nyés­kert, tá­gab­ban Cse­hov és – au­tor­ef­le­xív mó­don – ál­ta­lá­ban a poszt­mo­dern iro­da­lom­ér­té­se ke­rül iro­ni­kus meg­vi­lá­gí­tás­ba. Egy la­kás­ban két drog­füg­gő (rovar)fiatalember, ken­der­po­los­ka be­szél­get a ká­bí­tó­sze­rek mi­nő­sé­gi kü­lönb­sé­ge­i­ről, va­la­mint ar­ról, hogy a fü­vön élős­kö­dő ken­der­po­los­kák, ha ve­szélyt érez­nek, el­kez­de­nek ki­mász­ni a be­főt­tes­üveg­ből, amely­ben a fű­vel együtt tart­ják őket. E be­szél­ge­tés­ben szó­ba ke­rül egy Csehov-adaptáció:

– Mi­nek hor­dasz csiz­mát? – kér­dez­te. – Me­leg le­het.

– Pró­bá­lok azo­no­sul­ni a fi­gu­rá­val – fe­lel­te Mak­szim.

– Mi­fé­le fi­gu­rá­val?

– A Ga­je­vé­vel. A Cse­resz­nyés­kertet pró­bál­juk.

– És? Si­ke­rült azo­no­sul­nod?

– Majd­nem. Csak a csúcs­pont­tal van­nak még gon­dok. Még nem lá­tom át elég­gé.

– Mi az a csúcs­pont? – kér­dez­te Nyi­ki­ta.

– Tu­dod, az a pont, amely az egész sze­re­pet meg­vi­lá­gít­ja. Ga­jev­nek pél­dá­ul az, ami­kor azt mond­ja, ál­lást kí­nál­tak neki a bank­ban. Köz­ben min­den­ki ott áll kö­rü­löt­te mé­szá­ros­bárd­dal a ke­zé­ben, Ga­jev meg las­san vé­gig­mé­ri őket, és azt mond­ja: „Be­banko­lok.” Ez­után fej­be ve­rik egy ak­vá­ri­um­mal, ami­re ki­ej­ti ke­zé­ből a bam­busz­kar­dot.

– Hogy jön ide a bam­busz­kard?

– Mert bi­li­ár­do­zik – ma­gya­ráz­ta Mak­szim.

– És az ak­vá­ri­um?

– Az csak úgy – fe­lel­te Mak­szim. – Olyan poszt­mo­dern. De Chi­ri­cós. Ha aka­rod, gye­re el és nézd meg.

– Nem me­gyek – mond­ta Nyi­ki­ta. – Csu­pa vi­asz­szag a pin­cé­tek. És nem sze­re­tem a poszt­mo­dernt. A szov­jet bak­te­rek ta­lál­má­nya.

– Hogy­hogy?

– Mert un­ták ma­gu­kat őr­ség­ben. Ez el­len ta­lál­ták ki a poszt­mo­dernt. Már maga a szó is! (151–153.) 1

Ez az idé­zet, mi­ként a re­cen­zió ele­jén ol­vas­ha­tó má­sik Pelevin-részlet is, ter­mé­sze­te­sen el­in­téz­he­tő annyi­val, hogy ben­nük mind­össze a poszt­mo­dern egy ked­velt el­já­rá­sát, a te­kin­tély­rom­bo­lás blasz­fém gesz­tu­sát fi­gyel­het­jük meg, a Cse­resz­nyés­kert pe­dig csu­pán egyik ele­me a Pe­le­vin ál­tal lét­re­ho­zott szö­veg­mon­tázs­nak, amely orosz folk­lór­szö­ve­gek­ből, Kaf­ka Át­vál­to­zásából és Kri­lov ál­lat­me­sé­i­ből áll. Bi­zo­nyá­ra így len­ne, ha a re­gény konk­rét je­le­ne­te nem szó­lí­ta­ná meg oly gaz­da­gon a Cse­resz­nyés­kertet, tá­gab­ban a cse­ho­vi dra­ma­tur­gia azon leg­fon­to­sabb ele­me­it, ame­lyek e ta­nul­mány­kö­tet­ben is több he­lyen sze­re­pel­nek. A cse­ho­vi tér­ér­tel­me­zés prob­lé­má­ja (Re­gé­czi Il­di­kó ta­nul­má­nyá­nak a tár­gya), amely a Cse­resz­nyés­kertben a konk­rét és az il­lu­zó­ri­kus, vá­gyott te­rek­kel és va­ló­sá­gok­kal kap­cso­ló­dik össze, Pe­le­vin­nél szó sze­rint a (szür­re­á­lis) tér- és va­ló­ság­ér­zé­ke­lés kér­dé­se lesz. (Nem csu­pán azért, mert maga az ol­va­só sem tud­ja el­dön­te­ni, hogy ken­der­po­los­kák vagy em­be­rek beszélgetnek‑e egy­más­sal egy be­főt­tes­üveg­ben vagy egy la­kás­ban, ha­nem azért is, mert még az sem dönt­he­tő el, hogy a fő­hő­sök be­fü­ve­zett vagy tisz­ta ál­la­pot­ban érzékelik‑e a „va­ló­sá­got”.)

A (cseresznyés)kert és a fű mint élő, or­ga­ni­kus lé­te­ző, vagy­is mint az élet tere sze­re­pel a fő­hő­sök szá­má­ra. A kert fáit ki­vág­ják, a kert la­kói szét­szé­led­nek, a fü­vet pe­dig el­szív­ják a ken­der­po­los­kák­kal együtt. Ha igaz Go­re­tity Jó­zsef fel­ve­té­se, mely sze­rint a drá­ma hő­sei ro­bot­em­be­rek­ként is ér­tel­mez­he­tők, úgy a pe­le­vi­ni vi­lág­ban a ro­bot­em­be­rek­nek a ká­bí­tó­szer ál­tal ve­zé­relt hő­sök fe­lel­tet­he­tők meg. Mind­ez per­sze a poszt­mo­dern több­szö­rös tü­kör­já­té­kot al­kal­ma­zó, au­tor­ef­le­xív (szín­há­zi) vi­lá­gá­ban.

A Pelevin-szöveg tük­ré­ben, a szö­veg iro­ni­kus ol­va­sa­tá­ban a Cse­resz­nyés­kert a me­ne­kü­lés le­he­tet­len­sé­gé­nek a drá­má­ja. Mi­ként a re­gény egyik ér­tel­me­ző­je szel­le­me­sen rá­mu­ta­tott: az ere­de­ti orosz szö­veg­ben két szó­kap­cso­lat – a „Ga­jev be­bankolt” (Ga­jev v ban­ke) és az, amely a Ga­jev sze­re­pét el­ját­szó ken­der­po­los­ká­nak a be­főt­tes­üveg­ben való hely­ze­tét írja le (v ban­ke) – egy homonima-szerkezettel író­dik le. Ga­jev lé­nye és sor­sa (a fe­jé­re hú­zott ak­vá­ri­um mo­tí­vu­ma ezt még job­ban hang­sú­lyoz­za) a be­főt­tes­üveg­ben ve­ge­tá­ló, de a ve­szélyt pon­to­san meg­ér­ző ken­der­po­los­kák lé­té­hez lesz ha­son­la­tos, ahol a be­főt­tes­üve­gen be­lü­li és kí­vü­li lét (értsd: a cse­resz­nyés­ker­ten mint szü­zsés te­ren és a Cse­resz­nyés­kerten mint szö­ve­gen in­ne­ni vagy túli lét) köz­ti kü­lönb­ség ér­tel­mez­he­tet­len.

Ez az igé­nyes szak­könyv mohó vá­gyat éb­reszt a re­cen­zens­ben, hogy ha­ma­ro­san egy újabb kö­te­tet tart­has­son a ke­zé­ben. A Cse­ho­vot és el­ső­sor­ban a Csehov-drámákat is­me­rő ma­gyar kö­zön­sé­get bi­zo­nyá­ra ér­de­kel­nék az olyan ta­nul­má­nyok, ame­lyek a leg­újabb adap­tá­ci­ók szín­re­vi­te­le­it elem­zik, vagy ame­lyek­ben a Csehov-életrajz ku­ta­tá­sá­nak leg­fris­sebb ered­mé­nye­in van a hang­súly. Hi­szen az utób­bi évek­ben Cse­hov­val kap­cso­lat­ban is meg­élén­kül­tek azok az új szem­pon­tú élet­raj­zi ku­ta­tá­sok, ame­lyek már a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ta­pasz­ta­la­to­kat be­von­va for­dul­nak a biográfia-alkotás kér­dé­se vagy kér­dé­ses­sé­ge felé. Nem len­ne ér­dek­te­len a kul­tusz­ku­ta­tá­sok fe­lől is vizs­gál­ni a Csehov-œuvre és ‑bi­og­rá­fia vi­szo­nyát, de iz­gal­mas­nak bi­zo­nyul­hat an­nak az iro­dal­mi in­téz­mény­rend­szer­nek, média- és saj­tó­kö­zeg­nek a ku­ta­tá­sa is, amely­ben Cse­hov kény­te­len volt al­kot­ni, amely­nek kény­sze­rí­tő és tá­mo­ga­tó erői vissza­ha­tot­tak mű­ve­i­re.

A kötet tartalomjegyzéke

  • Elő­szó
  • Szi­lárd Léna: A cse­ho­vi per­szo­na­liz­mus té­má­já­hoz (A.P. Cse­hov és Ny. Bergy­a­jev)
  • Kroó Ka­ta­lin: A lé­lek fé­nyei (Cse­hov A mez­za­ni­nos ház című el­be­szé­lé­sé­nek az ér­tel­me­zé­sé­hez)
  • Kis Gá­bor: Is­mét, ugyan­az, újra (Az is­mét­lés és az iden­ti­tás­ke­re­sés össze­füg­gé­sei Cse­hov pró­zá­já­ban)
  • V. Gil­bert Edit: A „tovább-érzés” nar­ra­tív ant­ro­po­ló­gi­á­ja Cse­hov el­be­szé­lé­se­i­ben (Két kor­társ: Vik­tor Je­ro­fej­ev és Alek­szandr Me­li­hov kö­zött)
  • Szi­get­hi And­rás: Az eg­zisz­ten­ci­á­lis idő Cse­hov drá­ma­po­é­ti­ká­já­ban (Vá­nya bá­csi)
  • Haj­nády Zol­tán: Textus-szubtextus-kontextus (Cse­hov: Há­rom nő­vér)
  • Re­gé­czi Il­di­kó: A nem itt­lét po­é­ti­ká­ja (Tér­kép­ze­tek Cse­hov Há­rom nő­vér című drá­má­já­ban)
  • Szi­lá­gyi Zsó­fia: Lo­pachin és Lich­tens­tein (Cse­hov Cse­resz­nyés­kertje és Mó­ricz Zsig­mond Ki­vi­lá­gos ki­vir­rad­tig című re­gé­nye)
  • Cs. Jó­nás Er­zsé­bet: Cse­hov drá­mák ma­gya­rul – for­dí­tás­sti­lisz­ti­kai jegy­ze­tek
  • Go­re­tity Jó­zsef: Szél­jegy­ze­tek Spi­ró György Cse­resz­nyés­kert-for­dí­tá­sá­hoz
  • An­ton Pav­lo­vics Cse­hov: Cse­resz­nyés­kert (For­dí­tot­ta Spi­ró György)
  • Подходы – Переводы
  • App­ro­a­ches – App­rop­ri­a­tions
  • Kép­jegy­zék

Аннотация

Сборник научных работ Подходы – Переводы. Антон Павлович Чехов (ред. Ильдико Регеци, Дебрецен: Дидакт, 2011) является несомненно важным достижением венгерской русистики. Издание этой книги — значительное событие, ведь творчество Чехова как исследовательская тема в таком репрезентативном, обзорном, суммарном научном сборнике работ на венгерском языке, состоящем из 10 статьей, появилось впервые. И это вопреки тому что, научные исследования Чехова в истории венгерской русистики традиционно считались и считаются одной из самых ведущих, подчеркнутых, выдвигаемых тем исследований (о чемсвидетельствуют многочисленные статьи). Важной декларативной целью сборника стал показ на материале чеховских произведений и их анализов разновидности методологических, литературных, философских взглядов и подходов литературоведческих школ присутствующих в венгерской русистике. В сборнике представлена череда статей, в основе которых лежат методы поэтики, (авторы Каталин Кроо, Габор Киш, Золтан Хайнади, Ильдико Регеци), философский подход (авторы Лена Силард, Андраш Сигети), переводческая критика (авторы Эржебет Ч. Йонаш, Йожеф Горетить) и анализы подхода рецептивной эстетики (авторы Жофия Силади, Эдит В. Гильберт). Помимо этого издание Подходы – Переводы являет собой важную веху в венгерской чеховиане также и потому, что собранный в нем материал может применяться и в университетском учебном процессе.

С точки зрения рецензента уникальность сборника состоит в том, что в сборнике представлена как полная информация о новейших тенденциях теории и практики перевода литературных текстов, так и о том что и как происходит в наши дни в венгерских мастерских новейших переводческих работ чеховских текстов в сравнении с прежними переводческими приемами, использованными при переводах пьес и рассказов в начале 20-ого века, и в 6070-ые годы. В конце сборника впервые публикуется текст Вишнёвого сада в переводе Дьёрдья Шпиро 1984-ого года. Радикальное языковое оформление этого перевода по сравнению с переводом Арпада Тота (текст 1924-ого года) показывает – и в этом убеждают читателя анализы в статьях по переводческой критике чеховских текстов и заметки, приложенные в данном сборнике к переводу пьесы – насколько нуждается в переосмыслении венгерский корпус текстов творчества Чехова.

В приложении к сборнику публикуются краткие резюме статей на русском и английском языках.

No­tes:

  1. A re­gény ko­rai, 1993-as vál­to­za­tá­ban a dia­ló­gus hosszab­ban „idé­zi” a Cse­resz­nyés­kertet, Ga­jev mel­lett Firsz „té­má­ja” is meg­je­le­nik.
No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?