Recenzió

Közelítések – Közvetítések: Anton Pavlovics Csehov. Spiró György Cseresznyéskert-fordításával, szerk. Regéczi Ildikó, Debrecen, Didakt Kiadó, 2011.

1

„Az eget eltakaró fák hamarosan elfogytak, s a bokrok közül egy megzöldült Csehov-mellszobor nézett mélán Mityára, amely körött egy összetört vodkásüveg szilánkjai csillogtak a holdfényben” (63). Viktor Pelevin A rovarok élete című regényében Mitya, az éjszakai pillangó ebben a fénytörésben pillantja meg Csehovot. A pille fény felé törekszik című fejezetben különböző rovaremberek – legyek, lepkék, szúnyogok – vetik bele magukat a fényektől csillogó krími éjszakába. Pillanatok alatt kiderül, hogy a fényforrások (gyufaláng, lampionok, utcai lámpák, holdsugár) nem csupán fizikailag vonzzák őket, de létértelmezésük centrumát is alkotják. A főhősöket a felvillanó és elhaló fények a csak egy pillanatnyira megvilágított, majd sötétbe boruló, töredezett valóság képének elemzéséhez vezetik. Gondolatfutamaikban a fény és a láng az élet és a halál egyidejű jelentőivé válnak, a fény felé való törekvés nem szűnő ingere pedig autoreflexív filozófiai fejtegetéseik középpontjába kerül.

A háttérben ezalatt ott áll a megzöldült Csehov. Mitya ki is emeli beszélgetőtársának, hogy a fény mibenléte körül forgó gondolatait maga Csehov ihlette. A holdfény azonban nem a mellszoborra, hanem a vodkásüveg szilánkjaira hullik.

A csehovi életműben oly fontos fény – amely motívum elemzése a Közelítések–Közvetítések kötetben Szilárd Léna és Kroó Katalin két, különböző szempontú tanulmányában is kiemelt szerepet kap – Pelevin regényében Csehovtól (is) „ered” ugyan, mégis az író mellé vetül. A Csehov-értésnek ez az értelmezésre szoruló, korántsem transzparens jellege különösen izgalmasnak bizonyul egy, az író születésének 150. évfordulójára megjelentetett tanulmánykötet tükrében.

Vajon hová, mely Csehov-művekre, mely gondolati csomópontokra, poétikai jellegzetességekre esik fény a mai Csehov-kutatásban? Egyáltalán vetül-e még fény Csehovra?

A Regéczi Ildikó szerkesztésében, Debrecenben megjelent tanulmánykötet egyértelmű állítása: Csehovra továbbra is süt a hold, mellszobra fényesen csillog.

Ezt bizonyítja a kötet, amely kétségkívül fontos eredménye a magyar ruszisztikának. Jelentős kiadvány, mert – bár a Csehov-kutatás a magyar ruszisztika történetében hagyományosan mindig jelenlévő, kitüntetett és hangsúlyos témának számított (számos szétszórt tanulmány és néhány monográfia tanúskodik erről) – a Csehov-életmű mint kutatási téma feldolgozása ilyen összefoglaló, reprezentatív tanulmánykötetben eddig még nem történt meg. Így e tíz tanulmányt tartalmazó kötet – ha a szerkesztőnek ez nem is állt szándékában – a magyar csehoviánában mostantól egyfajta határkő-szerepet is betölt. A tanulmánygyűjtemény az egyetemi oktatásban is használható, hiánypótló kötet, hiszen az életmű reprezentatív darabjainak elemzésével mutatja be a magyar Csehov-kutatás irányait. Deklarált célja, hogy az itt összegyűjtött írásokban különböző irodalomtudományi iskolák módszertani, irodalom- és filozófiaszemléleti különbségei jelenjenek meg és legyenek képviselve egymás mellett. Poétikai (Kroó Katalin, Kis Gábor, Hajnády Zoltán, Regéczi Ildikó), filozófiai (Szilárd Léna, Szigethy András), hatástörténeti (Szilágyi Zsófia, V. Gilbert Edit) és fordításkritikai (Cs. Jónás Erzsébet, Goretity József) szempontú szövegek sorakoznak egymás után. Szilárd Léna 1997-es, eredetileg orosz nyelvű tanulmányának szerepeltetésével a magyar csehoviána egyik gyakran hivatkozott, emblematikus írása is bekerült a kötetbe, amely így egyfajta történetiséget, a magyar kutatás folytonosságát is képes megmutatni.

2

Az olvasónak a tanulmányok olvasása közben az a benyomása támadhat, hogy a kötet tulajdonképpen két könyvet tartalmaz. Amennyiben a kötetet hátulról kezdjük el olvasni, akkor nem közvetetten, interpretációk segítségével lépünk a Csehov-szövegek világába, hanem közvetlenül érkezünk a máig élő Csehov-művek terepére: az alakuló jelen izgalmas folyamatába tekinthetünk be.

A kötet második felében ugyanis a Cseresznyéskert olvasható, mégpedig Spiró György 1984-es fordításában. E szöveg, amely itt jelenik meg először nyomtatásban, Tóth Árpád 1924-es klasszikus fordítása mellé lép, megindítva így a magyar századelő és a 20. század végi magyar irodalom Csehov-értése közti párbeszédet. A dráma önmagában is erős olvasmány; ugyanakkor Cs. Jónás Erzsébet és Goretity József fordításelméleti és -gyakorlati tanulmányainak tükrében, amelyek a fordítást kommentálják, még izgalmasabbá válik. E tanulmányok által felvetett kérdések pedig a magyar Csehov-kutatásról a magyar Csehov-fordítások lehetőségeire, kiadásaira helyezik a hangsúlyt. Azt sugallják, mintha itt, a születő fordítások és a hatástörténeti kutatások terepén zajlana most az élet, itt történne valami igazán előremutató és fontos a magyar ruszisztikában. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye az Osiris Kiadónál megjelenő, immár négykötetes, új, minden eddiginél teljesebb Csehov-kiadás (2004, 2005, 2007, 2011), amelynek a szövegét éppen Goretity József gondozza. Az utószók – amelyekben a szerkesztő-fordító megmutatja, hogy az 50-es, 70-es évek magyar fordításaihoz képest milyen frissítésre szorultak a Csehov-novellák – komoly recepciótörténeti áttekintéssel is szolgálnak, így már-már a bemutatott kötetbe kívánkoznak. Újdonságot jelent továbbá a magyar Csehov-befogadás szempontjából Szilágyi Zsófia tanulmánya, amely újabb – nem Kosztolányihoz kapcsolódó! – adalékokat közöl a 20. századi orosz irodalomnak a 20. század eleji magyar recepcióban való továbbéléséről. Szilágyi azt vizsgálja, hogy Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című regényének alakulására miként hathatott a Cseresznyéskert korabeli színházi bemutatója.

A Közelítések–Közvetítések kötet ugyanakkor nem vet számot tárgyának és bemutatott vizsgálati módszereinek aktualitásával. A Csehov-születésnap előestéjén, 2009-ben az Orosz Tudományos Akadémia a Lomonoszov Egyetem Bölcsészkarával együtt egy rövid kérdőívet állított össze, amelyet a Csehovszkij Vesztnyik tudományos fórum lapjain adott közre. Az egyik kérdés így szólt: „Mivel magyarázható, hogy ma Csehov kihullik az aktívan olvasott szerzők köréből?” A másik: „Ön szerint aktuális-e a kortárs irodalom számára a csehovi tradíció?”

Nem gondolom, hogy a mai Csehov-kutatás egészének ezekkel a kérdésekkel kéne szembenéznie. A kérdések ráadásul ugyanannyira vizsgálhatók irodalomtörténeti, mint olvasásszociológiai szempontból, hiszen a hagyomány és a kánon alakulására, a „csehovi vonal” szépirodalmi továbbélésére, újraíródási lehetőségeire kérdeznek rá egyrészt a befogadók, másrészt az irodalom működtetői, az írók és azok szövegei felől. Mégis úgy gondolom, hogy egy reprezentatív tanulmánykötetben ennek a problémakörnek hangsúlyosabban kellett volna helyet kapnia. Irodalomtörténeti szempontból ezekre a kérdésekre a válaszok (nem a legtömörebben ugyan, de a legmegvilágítóbban) kortárs szövegek történeti, poétikai, intertextuális stb. elemzésével adhatók. A Közelítések – Közvetítések kötetben Gilbert Editnek a Viktor Jerofejev és Alekszandr Melihov Csehov-olvasatát elemző írása az egyetlen olyan tanulmány, amely a mai kortárs irodalom és befogadás felől közelít a 19. századvégi íróhoz. Ennél jóval több ilyen típusú tanulmányt bírna el ez a kötet, ráadásul az egyetemi hallgatók olyan, magyarul is olvasható, kortárs orosz művek elemzésével kerülhetnének közelebb Csehovhoz, mint Szergej Dovlatov elbeszélései, Borisz Akunyin vagy Ljudmila Petrusevszkaja színdarabjai. A csehovi dramaturgia és poétika elemeinek a kortárs szövegek felől való megközelítése, továbbhagyományozódása, újraírása, átértelmezése pedig visszavezet a Csehov-szövegek világába, ahogyan Pelevin idézett regényében is történik.

3

A fekete lovas című fejezetben a Cseresznyéskert, tágabban Csehov és – autoreflexív módon – általában a posztmodern irodalomértése kerül ironikus megvilágításba. Egy lakásban két drogfüggő (rovar)fiatalember, kenderpoloska beszélget a kábítószerek minőségi különbségeiről, valamint arról, hogy a füvön élősködő kenderpoloskák, ha veszélyt éreznek, elkezdenek kimászni a befőttesüvegből, amelyben a fűvel együtt tartják őket. E beszélgetésben szóba kerül egy Csehov-adaptáció:

– Minek hordasz csizmát? – kérdezte. – Meleg lehet.

– Próbálok azonosulni a figurával – felelte Makszim.

– Miféle figurával?

– A Gajevével. A Cseresznyéskertet próbáljuk.

– És? Sikerült azonosulnod?

– Majdnem. Csak a csúcsponttal vannak még gondok. Még nem látom át eléggé.

– Mi az a csúcspont? – kérdezte Nyikita.

– Tudod, az a pont, amely az egész szerepet megvilágítja. Gajevnek például az, amikor azt mondja, állást kínáltak neki a bankban. Közben mindenki ott áll körülötte mészárosbárddal a kezében, Gajev meg lassan végigméri őket, és azt mondja: „Bebankolok.” Ezután fejbe verik egy akváriummal, amire kiejti kezéből a bambuszkardot.

– Hogy jön ide a bambuszkard?

– Mert biliárdozik – magyarázta Makszim.

– És az akvárium?

– Az csak úgy – felelte Makszim. – Olyan posztmodern. De Chiricós. Ha akarod, gyere el és nézd meg.

– Nem megyek – mondta Nyikita. – Csupa viaszszag a pincétek. És nem szeretem a posztmodernt. A szovjet bakterek találmánya.

– Hogyhogy?

– Mert unták magukat őrségben. Ez ellen találták ki a posztmodernt. Már maga a szó is! (151–153.)[ref]A regény korai, 1993-as változatában a dialógus hosszabban „idézi” a Cseresznyéskertet, Gajev mellett Firsz „témája” is megjelenik.[/ref]

Ez az idézet, miként a recenzió elején olvasható másik Pelevin-részlet is, természetesen elintézhető annyival, hogy bennük mindössze a posztmodern egy kedvelt eljárását, a tekintélyrombolás blaszfém gesztusát figyelhetjük meg, a Cseresznyéskert pedig csupán egyik eleme a Pelevin által létrehozott szövegmontázsnak, amely orosz folklórszövegekből, Kafka Átváltozásából és Krilov állatmeséiből áll. Bizonyára így lenne, ha a regény konkrét jelenete nem szólítaná meg oly gazdagon a Cseresznyéskertet, tágabban a csehovi dramaturgia azon legfontosabb elemeit, amelyek e tanulmánykötetben is több helyen szerepelnek. A csehovi térértelmezés problémája (Regéczi Ildikó tanulmányának a tárgya), amely a Cseresznyéskertben a konkrét és az illuzórikus, vágyott terekkel és valóságokkal kapcsolódik össze, Pelevinnél szó szerint a (szürreális) tér- és valóságérzékelés kérdése lesz. (Nem csupán azért, mert maga az olvasó sem tudja eldönteni, hogy kenderpoloskák vagy emberek beszélgetnek-e egymással egy befőttesüvegben vagy egy lakásban, hanem azért is, mert még az sem dönthető el, hogy a főhősök befüvezett vagy tiszta állapotban érzékelik-e a „valóságot”.)

A (cseresznyés)kert és a fű mint élő, organikus létező, vagyis mint az élet tere szerepel a főhősök számára. A kert fáit kivágják, a kert lakói szétszélednek, a füvet pedig elszívják a kenderpoloskákkal együtt. Ha igaz Goretity József felvetése, mely szerint a dráma hősei robotemberekként is értelmezhetők, úgy a pelevini világban a robotembereknek a kábítószer által vezérelt hősök feleltethetők meg. Mindez persze a posztmodern többszörös tükörjátékot alkalmazó, autoreflexív (színházi) világában.

A Pelevin-szöveg tükrében, a szöveg ironikus olvasatában a Cseresznyéskert a menekülés lehetetlenségének a drámája. Miként a regény egyik értelmezője szellemesen rámutatott: az eredeti orosz szövegben két szókapcsolat – a „Gajev bebankolt” (Gajev v banke) és az, amely a Gajev szerepét eljátszó kenderpoloskának a befőttesüvegben való helyzetét írja le (v banke) – egy homonima-szerkezettel íródik le. Gajev lénye és sorsa (a fejére húzott akvárium motívuma ezt még jobban hangsúlyozza) a befőttesüvegben vegetáló, de a veszélyt pontosan megérző kenderpoloskák létéhez lesz hasonlatos, ahol a befőttesüvegen belüli és kívüli lét (értsd: a cseresznyéskerten mint szüzsés teren és a Cseresznyéskerten mint szövegen inneni vagy túli lét) közti különbség értelmezhetetlen.

Ez az igényes szakkönyv mohó vágyat ébreszt a recenzensben, hogy hamarosan egy újabb kötetet tarthasson a kezében. A Csehovot és elsősorban a Csehov-drámákat ismerő magyar közönséget bizonyára érdekelnék az olyan tanulmányok, amelyek a legújabb adaptációk színreviteleit elemzik, vagy amelyekben a Csehov-életrajz kutatásának legfrissebb eredményein van a hangsúly. Hiszen az utóbbi években Csehovval kapcsolatban is megélénkültek azok az új szempontú életrajzi kutatások, amelyek már a társadalomtudományi tapasztalatokat bevonva fordulnak a biográfia-alkotás kérdése vagy kérdésessége felé. Nem lenne érdektelen a kultuszkutatások felől is vizsgálni a Csehov-œuvre és -biográfia viszonyát, de izgalmasnak bizonyulhat annak az irodalmi intézményrendszernek, média- és sajtóközegnek a kutatása is, amelyben Csehov kénytelen volt alkotni, amelynek kényszerítő és támogató erői visszahatottak műveire.

A kötet tartalomjegyzéke

• Előszó
• Szilárd Léna: A csehovi perszonalizmus témájához (A.P. Csehov és Ny. Bergyajev)
• Kroó Katalin: A lélek fényei (Csehov A mezzaninos ház című elbeszélésének az értelmezéséhez)
• Kis Gábor: Ismét, ugyanaz, újra (Az ismétlés és az identitáskeresés összefüggései Csehov prózájában)
• V. Gilbert Edit: A „tovább-érzés” narratív antropológiája Csehov elbeszéléseiben (Két kortárs: Viktor Jerofejev és Alekszandr Melihov között)
• Szigethi András: Az egzisztenciális idő Csehov drámapoétikájában (Ványa bácsi)
• Hajnády Zoltán: Textus-szubtextus-kontextus (Csehov: Három nővér)
• Regéczi Ildikó: A nem ittlét poétikája (Térképzetek Csehov Három nővér című drámájában)
• Szilágyi Zsófia: Lopachin és Lichtenstein (Csehov Cseresznyéskertje és Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című regénye)
• Cs. Jónás Erzsébet: Csehov drámák magyarul – fordításstilisztikai jegyzetek
• Goretity József: Széljegyzetek Spiró György Cseresznyéskert-fordításához
• Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (Fordította Spiró György)
• Подходы – Переводы
• Approaches – Appropriations
• Képjegyzék

Аннотация

Сборник научных работ Подходы – Переводы. Антон Павлович Чехов (ред. Ильдико Регеци, Дебрецен: Дидакт, 2011) является несомненно важным достижением венгерской русистики. Издание этой книги — значительное событие, ведь творчество Чехова как исследовательская тема в таком репрезентативном, обзорном, суммарном научном сборнике работ на венгерском языке, состоящем из 10 статьей, появилось впервые. И это вопреки тому что, научные исследования Чехова в истории венгерской русистики традиционно считались и считаются одной из самых ведущих, подчеркнутых, выдвигаемых тем исследований (о чемсвидетельствуют многочисленные статьи). Важной декларативной целью сборника стал показ на материале чеховских произведений и их анализов разновидности методологических, литературных, философских взглядов и подходов литературоведческих школ присутствующих в венгерской русистике. В сборнике представлена череда статей, в основе которых лежат методы поэтики, (авторы Каталин Кроо, Габор Киш, Золтан Хайнади, Ильдико Регеци), философский подход (авторы Лена Силард, Андраш Сигети), переводческая критика (авторы Эржебет Ч. Йонаш, Йожеф Горетить) и анализы подхода рецептивной эстетики (авторы Жофия Силади, Эдит В. Гильберт). Помимо этого издание Подходы – Переводы являет собой важную веху в венгерской чеховиане также и потому, что собранный в нем материал может применяться и в университетском учебном процессе.

С точки зрения рецензента уникальность сборника состоит в том, что в сборнике представлена как полная информация о новейших тенденциях теории и практики перевода литературных текстов, так и о том что и как происходит в наши дни в венгерских мастерских новейших переводческих работ чеховских текстов в сравнении с прежними переводческими приемами, использованными при переводах пьес и рассказов в начале 20-ого века, и в 60–70-ые годы. В конце сборника впервые публикуется текст Вишнёвого сада в переводе Дьёрдья Шпиро 1984-ого года. Радикальное языковое оформление этого перевода по сравнению с переводом Арпада Тота (текст 1924-ого года) показывает – и в этом убеждают читателя анализы в статьях по переводческой критике чеховских текстов и заметки, приложенные в данном сборнике к переводу пьесы – насколько нуждается в переосмыслении венгерский корпус текстов творчества Чехова.

В приложении к сборнику публикуются краткие резюме статей на русском и английском языках.