Köllő Zsófia recenziója Tóth Zsombor könyvéről

február 29th, 2012 § 0 comments

Recenzió

Tóth Zsom­bor, A ko­ro­na­ta­nú: Beth­len Mik­lós, Deb­re­cen, Deb­re­ce­ni Egye­te­mi Ki­adó, 2011 (Cso­ko­nai Könyv­tár, 40), 2. vál­to­zat­lan után­nyo­más.

Beth­len Mik­lós kan­cel­lár az er­dé­lyi tör­té­ne­lem nagy for­du­la­ta­i­nak ta­nú­ja volt, rend­kí­vü­li éle­té­nek tör­té­ne­te az er­dé­lyi em­lék­ira­tok kor­pu­szá­nak ki­emel­ke­dő al­ko­tá­sa. Az iro­da­lom­tör­té­né­szek szá­má­ra még­sem bi­zo­nyult el­ed­dig há­lás té­má­nak, nem vál­lal­koz­tak az élet­mű, vagy akár csak az ön­élet­írás át­fo­gó ér­tel­me­zé­sé­re. Így Tóth Zsom­bor hi­ány­pót­ló Beth­len Miklós-monográfiája nem vé­let­le­nül ke­rült má­sod­szor is ki­adás­ra a Deb­re­ce­ni Egye­te­mi Ki­adó­nál. A 2007-es első ki­adás után a könyv gyor­san kö­te­le­ző ol­vas­mánnyá vált a ma­gyar­or­szá­gi egye­te­me­ken, s ezért igen ha­mar el­fo­gyott a köny­ves­bol­tok pol­ca­i­ról. A ko­ro­na­ta­nú: Beth­len Mik­lós című kö­tet a szer­ző dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­já­nak könyv­vál­to­za­ta, mely­ből már ko­ráb­ban nap­vi­lá­got lát­tak rö­vi­debb ta­nul­má­nyok kü­lön­bö­ző la­pok­ban és ta­nul­mány­kö­te­tek­ben. 1 A disszer­tá­ci­ó­ra hi­vat­ko­zik az új iro­da­lom­tör­té­ne­ti ké­zi­könyv is, ami azt ta­nú­sít­ja, hogy az be­ke­rült a tu­do­má­nyos köz­tu­dat­ba. Amel­lett, hogy ez az egyet­len Beth­len Mik­lós­ról írott mo­nog­rá­fia, nép­sze­rű­sé­gét an­nak is kö­szön­he­ti, hogy egy mód­szer­ta­ni min­tát is nyújt az er­dé­lyi ön­élet­írá­sok, em­lék­ira­tok kor­pu­szá­nak ta­nul­má­nyo­zá­sá­hoz.

 A szer­ző már a be­ve­ze­tő­vel tu­da­to­sít­ja ol­va­só­já­ban, hogy a Bethlen-életmű, és azon be­lül az Éle­te le­írá­sa ma­gá­tól, te­hát az ön­élet­írás egy le­het­sé­ges, és nem az egye­dül ér­vé­nyes ol­va­sa­tá­ról van szó. A szer­ző, az al­cím ta­nú­sá­ga sze­rint, a XVII. szá­za­di pu­ri­ta­niz­mus kon­tex­tusában vizs­gál­ja a beth­le­ni tex­tust. Ezt a kon­cep­ci­ót ala­po­san ki­fej­ti, és meg­győ­ző ér­vek­kel tá­maszt­ja alá az első fe­je­zet­ben (A Bethlen-kutatás ta­nul­sá­gai. Meg­jegy­zé­sek a ku­ta­tás­tör­té­net­hez).

A fent em­lí­tett fe­je­zet az em­lék­irat kéz­ira­tos kor­pu­szá­nak be­mu­ta­tá­sá­val in­dít. Az ala­pos le­vél­tá­ri és kéz­irat­tá­ri ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye­kép­pen a szer­ző arra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy Beth­len Mik­lós ön­élet­írá­sát a XVIIIXIX. szá­za­di má­so­lói és ol­va­sói his­tó­riaként, azaz tör­té­ne­ti mű­ként, kor­tör­té­net­ként fog­ták fel, az Er­dé­lyi Fe­je­de­lem­ség tör­té­nel­mé­hez szo­ro­sab­ban kap­cso­ló­dó rész­le­te­ket emel­ve ki és ter­jeszt­ve be­lő­le. Így Beth­len Mik­lós az első szö­veg­ki­adá­sig, 1853-ig csak a his­to­riog­rá­fia dis­kur­zu­sá­ban volt je­len, az iro­da­lom­tör­té­net szá­má­ra csak ek­kor szü­le­tett meg, ám to­vább­ra is for­rás­ér­té­kű do­ku­men­tum­ként (re­fe­ren­ci­á­lis ol­va­sat), és nem mű­al­ko­tás­ként ér­té­ke­lik. Egé­szen Szerb An­ta­lig, aki iro­da­lom­tör­té­ne­té­ben (1934) a beth­le­ni fik­ci­ós pró­za vi­lág­iro­dal­mi di­men­zi­ó­i­ról ér­te­ke­zik. Eh­hez az új szem­lé­let­hez kap­cso­ló­dik Né­meth Lász­ló is, aki „szép­írói szi­ge­tek” meg­lé­tét véli fel­fe­dez­ni az ön­élet­írás­ban. És ez­zel ki is ala­kult a Bethlen-kutatás né­hány olyan to­po­sza (pl. Beth­len ön­élet­írá­sa mint a tör­té­nel­mi re­gény elő­fu­tá­ra, Mon­ta­ig­ne esszé­i­nek ha­tá­sa Beth­len­re), ame­lyek év­ti­ze­dek­re meg­ha­tá­roz­ták a Beth­len Mik­lós­ról való iro­da­lom­tör­té­ne­ti gon­dol­ko­dást. Tóth Zsom­bor szán­dé­ka meg­ha­lad­ni eze­ket, és V. Win­disch Éva szö­veg­ki­adá­sa 2 alap­ján az ant­ro­po­ló­gi­ai lá­tás­mó­dú, kon­tex­tu­á­lis ol­va­sa­tot igyek­szik ér­vé­nye­sí­te­ni, ahol a kon­tex­tust ké­pe­ző pu­ri­tá­nus iro­da­lom egész vi­lág­ér­tel­me­zé­si, men­ta­li­tás­be­li, er­köl­csi, iden­ti­tás­kép­ző min­tát kí­nál az ön­élet­írás mint tel­jes ér­té­kű mű ér­tel­me­zé­sé­hez.

 Az Ön/élet/írás című fe­je­zet­ben foly­ta­tó­dik a szem­lé­le­ti meg­ala­po­zás, ez­út­tal az el­mé­le­ti szem­pon­to­kat te­kin­ti át a szer­ző. Fon­tos­nak tart­ja hang­sú­lyoz­ni, hogy az ön­élet­írás én­rep­re­zen­tá­ci­ó­ként való ol­va­sá­sa ese­tén nem sza­bad fi­gyel­men kí­vül hagy­ni an­nak fik­ció jel­le­gét, és a szer­ző sem azo­nos a szö­veg­ben meg­konst­ru­ált én­nel. Ha­son­ló­an tör­té­ne­ti rep­re­zen­tá­ci­ó­ként is tu­da­tá­ban kell len­nünk a szö­veg fik­ci­ós jel­le­gé­vel, ugyan­is a his­to­riog­rá­fia, a Hay­den White-hoz kap­csol­ha­tó for­du­lat nyo­mán be­lát­ta, hogy a múlt va­ló­sá­ga szá­munk­ra ob­jek­tív mó­don nem hoz­zá­fér­he­tő, s ily mó­don a tör­té­ne­ti mű­vek ki­zá­ró­la­go­san re­fe­ren­ci­á­lis ol­va­sa­ta el­hi­bá­zott. Az itt fel­vá­zolt két­fé­le rep­re­zen­tá­ci­ó­nak egy-egy fe­je­ze­tet szen­tel a szer­ző. Az előb­bi­ről az ötö­dik, Sze­mé­lyi­ség­konst­ruk­ci­ók. Az én kép­ze­tei című fe­je­zet­ben be­szél bő­veb­ben, míg az utób­bit a ne­gye­dik, Emlék-irat. A múlt­ról való be­széd mint tör­té­ne­ti rep­re­zen­tá­ció fe­je­zet­ben bont­ja ki. Az idé­ze­tek­kel meg­győ­ző­en alá­tá­masz­tott ér­tel­me­zés­ből ki­de­rül, hogy az egyé­ni em­lé­ke­zet a kö­zös­sé­gi em­lé­ke­zet él­mény­anya­gát is be­épí­ti, gyak­ran él biblikus-apokaliptikus min­ták­kal Er­dély tör­té­ne­té­nek meg­je­le­ní­té­sé­ben. Az én-performancia is kü­lön­bö­ző, egyé­ni (pri­va­tus) és kö­zös­sé­gi (pub­li­cus) sze­rep­kö­rök men­tén szer­ve­ző­dik, mint pél­dá­ul a már­tír, a pró­fé­ta vagy a pa­rak­lé­to­szi sze­rep­kör, me­lyek nagy­részt a pu­ri­tá­nus kon­tex­tus ál­tal ar­ti­ku­lál­tak. A pu­ri­tá­nus ha­tást bő­veb­ben a har­ma­dik fe­je­zet (A pu­ri­ta­niz­mus kegyességi/teológiai és re­to­ri­kai je­len­lé­te Beth­len Mik­lós em­lék­ira­tá­ban) ku­tat­ja, amely­ben meg­ál­la­pí­tást nyer, hogy Beth­len szö­ve­ge több pon­ton ro­kon­sá­got mu­tat pél­dá­ul Med­gye­si Pál kor­társ pu­ri­tá­nus pré­di­ká­ci­ó­i­nak re­to­ri­ká­já­val, a bűn­val­lás, az imád­ság pe­dig nem­csak ke­gyes­sé­gi gya­kor­lat­ként, a pe­ni­ten­cia­tar­tás mo­men­tu­ma­ként van je­len a szö­veg­ben, ha­nem retorikai-homiletikai elem­ként szer­ve­zik is azt. Így megint csak nem kér­he­tő szá­mon Beth­le­nen, hogy tény­leg annyit és úgy imádkozott‑e, amint mond­ja, ha­nem őszin­te­sé­ge (sin­cer­i­tas) és ke­gyes­ség­gya­kor­lá­sa (pra­xis pi­e­ta­tis) iden­ti­tás­te­rem­tő gesz­tu­sok­ként ér­tel­me­zen­dő­ek.

 Bethlen-monográfia lé­vén, Tóth Zsom­bor mond­hat­ni kö­te­les­sé­gé­nek érzi, hogy, ha­bár gon­do­lat­me­ne­té­be nem a leg­szo­ro­sab­ban il­lesz­ke­dik, de ki­tér­jen a Bethlen-kutatás egyik leg­na­gyobb kér­dé­sé­re, a Montaigne-Bethlen kap­cso­lat­ra is (Ex­cur­sus: Mon­ta­ig­ne és Beth­len (?)). A szer­ző sze­rint Mon­ta­ig­ne Beth­len­re való ha­tá­sá­nak fel­té­te­le­zé­sét csu­pán a (neo)sztoicizmus, a kon­temp­lá­ció mind­két szer­ző­nél való je­len­lé­te imp­li­kál­hat­ta, vi­szont a két­fé­le kon­temp­la­tív ma­ga­tar­tás össze­ve­té­se után ki­de­rül, hogy míg Montaigne-nél egy késő hu­ma­nis­ta, epi­ku­re­us és szkep­ti­kus fá­zist is ma­gá­ba fog­la­ló ma­ga­tar­tás­ról van szó, ad­dig Beth­len­nél ez a ki­tá­rul­ko­zás egy pu­ri­tán köz­ve­tí­té­sű, kö­zép­ko­ri előz­mé­nyek­kel is bíró gesz­tus; ke­gyes­ség­gya­kor­lás. Tóth Zsom­bor sze­rint, bár a Montaigne-kérdés fel­szá­mo­lá­sa egy mí­tosz vé­gét is je­len­ti, se­gít kö­ze­lebb ke­rül­ni Beth­len élet­mű­vé­hez.

 A szer­ző utol­só fe­je­zet­ként a konk­lú­zi­ó­kat von­ja le, két al­fe­je­zet­re oszt­va. Előbb ar­ról ér­te­ke­zik, hogy az el­vég­zett mun­ka ma­gá­ra a pu­ri­ta­niz­mus­ra mint szel­le­mi irány­zat­ra vo­nat­ko­zó­an is je­len­tős ered­mé­nyek­kel járt és to­váb­bi ku­ta­tá­si irá­nyo­kat je­lölt ki, majd az ön­élet­írás re­to­ri­kai és nar­rá­ci­ós jel­lem­ző­it az őszin­te­ség és a rep­re­zen­tá­ció fo­gal­mai men­tén összeg­zi.

 A fő­szö­ve­get a bő­sé­ges hi­vat­ko­zott iro­da­lom és a Deb­re­ce­ni Egye­te­mi Ki­adó Cso­ko­nai Könyv­tár so­ro­za­tá­ban ko­ráb­ban meg­je­lent kö­te­tek (me­lyek so­rá­ban a re­cen­ze­ált kö­tet a 40. he­lyet fog­lal­ja el) fel­so­ro­lá­sa kö­ve­ti, a köny­vet a so­ro­zat rö­vid is­mer­te­té­se zár­ja. Vég­szó gya­nánt a szer­ző­vel mi is meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a kan­cel­lár, aki­nek fes­tett port­ré­ja nem ma­radt fenn, hasz­nál­ha­tó, sőt a maga meg­konst­ru­ált­sá­gá­ban is hi­te­les­ként el­fo­gad­ha­tó, mél­tó ar­cot öl­tött je­len mo­nog­rá­fi­á­ban. A Bethlen-életmű ku­ta­tá­sa és ér­tel­me­zé­se a szer­ző szá­má­ra azon­ban nem zá­ró­dott le ez­zel a könyv­vel. Jan­ko­vics Jó­zsef, a mo­nog­rá­fi­á­ban is több­ször (leg­fő­kép­pen Beth­len le­ve­le­i­nek ki­adó­ja­ként) em­le­ge­tett Beth­len Miklós-kutató szü­le­tés­na­pi kö­te­te 3 szá­má­ra írt ta­nul­má­nyá­ban Tóth Zsom­bor a li­mi­na­li­tás fo­gal­má­val bő­ví­tet­te az ön­élet­írá­sok ér­tel­mez­he­tő­sé­gét, Beth­len Mik­lós ese­té­re al­kal­maz­va.

Summary

No­tes:

  1. Li­mi­na­li­tás és emlékirat-irodalom. Beth­len Mik­lós ese­teSzol­gá­la­to­mat aján­lom a 60 éves Jan­ko­vics Jó­zsef­nek, szerk. Nyer­ges Ju­dit és Császtvay Tün­de, Ba­las­si Ki­adó, Bu­da­pest, 2009, 448–457.
  2. Az Imád­sá­gos­könyvet is az ön­élet­írás ré­szé­nek te­kin­ti: Ke­mény Já­nos és Beth­len Mik­lós mű­vei, kiad. és jegyz. V. Win­disch Éva, Szép­iro­dal­mi Könyv­ki­adó, Bp., 1980 (Ma­gyar Re­mek­írók).
  3. Beth­len Mik­lós em­lék­ira­ta és a 17. szá­za­di pu­ri­tá­nus pré­di­ká­ció­iro­da­lom kö­zöt­ti kap­cso­lat tör­té­net­teo­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­saiMin­den­ne­mű dol­gok vál­to­zá­sa. ha­gyo­má­nyok, for­rá­sok, táv­la­tok, szerk. Gá­bor Csil­la, Komp-Press, Ko­runk Ba­rá­ti Tár­sa­ság, Ko­lozs­vár, 2004, 156–179, EGO­iz­mus. Az én­rep­re­zen­tá­ció mint én-performancia(self-fashioning) Beth­len Mik­lós em­lék­ira­tá­ban, Egy­ház­tör­té­ne­ti Szem­le, 2003/4, 57–86, Mon­ta­ig­ne és Beth­len (?), Mez­te­len (tout nude) mo­ra­lis­ta „ma­gyar kön­tös­ben”, ItK, 2001/5–6, 600–617, Pu­ri­tá­nus ke­gyes­ség és re­to­ri­ka Beth­len Mik­lós mű­ve­i­ben, It, 2000/2, 210–235, Beth­len Mik­lós Imád­sá­gos­köny­vé­nek pu­ri­tá­nus sa­já­tos­sá­gai, Er­dé­lyi Mú­ze­um, LXI, 1999/ 3–4, 210–220.
No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?