Recenzió

Tóth Zsombor, A koronatanú: Bethlen Miklós, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011 (Csokonai Könyvtár, 40), 2. változatlan utánnyomás.

Bethlen Miklós kancellár az erdélyi történelem nagy fordulatainak tanúja volt, rendkívüli életének története az erdélyi emlékiratok korpuszának kiemelkedő alkotása. Az irodalomtörténészek számára mégsem bizonyult eleddig hálás témának, nem vállalkoztak az életmű, vagy akár csak az önéletírás átfogó értelmezésére. Így Tóth Zsombor hiánypótló Bethlen Miklós-monográfiája nem véletlenül került másodszor is kiadásra a Debreceni Egyetemi Kiadónál. A 2007-es első kiadás után a könyv gyorsan kötelező olvasmánnyá vált a magyarországi egyetemeken, s ezért igen hamar elfogyott a könyvesboltok polcairól. A koronatanú: Bethlen Miklós című kötet a szerző doktori disszertációjának könyvváltozata, melyből már korábban napvilágot láttak rövidebb tanulmányok különböző lapokban és tanulmánykötetekben.[ref]Liminalitás és emlékirat-irodalom. Bethlen Miklós esete = Szolgálatomat ajánlom a 60 éves Jankovics Józsefnek, szerk. Nyerges Judit és Császtvay Tünde, Balassi Kiadó, Budapest, 2009, 448–457.[/ref] A disszertációra hivatkozik az új irodalomtörténeti kézikönyv is, ami azt tanúsítja, hogy az bekerült a tudományos köztudatba. Amellett, hogy ez az egyetlen Bethlen Miklósról írott monográfia, népszerűségét annak is köszönheti, hogy egy módszertani mintát is nyújt az erdélyi önéletírások, emlékiratok korpuszának tanulmányozásához.

 A szerző már a bevezetővel tudatosítja olvasójában, hogy a Bethlen-életmű, és azon belül az Élete leírása magától, tehát az önéletírás egy lehetséges, és nem az egyedül érvényes olvasatáról van szó. A szerző, az alcím tanúsága szerint, a XVII. századi puritanizmus kontextusában vizsgálja a bethleni textust. Ezt a koncepciót alaposan kifejti, és meggyőző érvekkel támasztja alá az első fejezetben (A Bethlen-kutatás tanulságai. Megjegyzések a kutatástörténethez).

A fent említett fejezet az emlékirat kéziratos korpuszának bemutatásával indít. Az alapos levéltári és kézirattári kutatómunka eredményeképpen a szerző arra a megállapításra jutott, hogy Bethlen Miklós önéletírását a XVIII–XIX. századi másolói és olvasói históriaként, azaz történeti műként, kortörténetként fogták fel, az Erdélyi Fejedelemség történelméhez szorosabban kapcsolódó részleteket emelve ki és terjesztve belőle. Így Bethlen Miklós az első szövegkiadásig, 1853-ig csak a historiográfia diskurzusában volt jelen, az irodalomtörténet számára csak ekkor született meg, ám továbbra is forrásértékű dokumentumként (referenciális olvasat), és nem műalkotásként értékelik. Egészen Szerb Antalig, aki irodalomtörténetében (1934) a bethleni fikciós próza világirodalmi dimenzióiról értekezik. Ehhez az új szemlélethez kapcsolódik Németh László is, aki „szépírói szigetek” meglétét véli felfedezni az önéletírásban. És ezzel ki is alakult a Bethlen-kutatás néhány olyan toposza (pl. Bethlen önéletírása mint a történelmi regény előfutára, Montaigne esszéinek hatása Bethlenre), amelyek évtizedekre meghatározták a Bethlen Miklósról való irodalomtörténeti gondolkodást. Tóth Zsombor szándéka meghaladni ezeket, és V. Windisch Éva szövegkiadása[ref]Az Imádságoskönyvet is az önéletírás részének tekinti: Kemény János és Bethlen Miklós művei, kiad. és jegyz. V. Windisch Éva, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1980 (Magyar Remekírók).[/ref] alapján az antropológiai látásmódú, kontextuális olvasatot igyekszik érvényesíteni, ahol a kontextust képező puritánus irodalom egész világértelmezési, mentalitásbeli, erkölcsi, identitásképző mintát kínál az önéletírás mint teljes értékű mű értelmezéséhez.

 Az Ön/élet/írás című fejezetben folytatódik a szemléleti megalapozás, ezúttal az elméleti szempontokat tekinti át a szerző. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az önéletírás énreprezentációként való olvasása esetén nem szabad figyelmen kívül hagyni annak fikció jellegét, és a szerző sem azonos a szövegben megkonstruált énnel. Hasonlóan történeti reprezentációként is tudatában kell lennünk a szöveg fikciós jellegével, ugyanis a historiográfia, a Hayden White-hoz kapcsolható fordulat nyomán belátta, hogy a múlt valósága számunkra objektív módon nem hozzáférhető, s ily módon a történeti művek kizárólagosan referenciális olvasata elhibázott. Az itt felvázolt kétféle reprezentációnak egy-egy fejezetet szentel a szerző. Az előbbiről az ötödik, Személyiségkonstrukciók. Az én képzetei című fejezetben beszél bővebben, míg az utóbbit a negyedik, Emlék-irat. A múltról való beszéd mint történeti reprezentáció fejezetben bontja ki. Az idézetekkel meggyőzően alátámasztott értelmezésből kiderül, hogy az egyéni emlékezet a közösségi emlékezet élményanyagát is beépíti, gyakran él biblikus-apokaliptikus mintákkal Erdély történetének megjelenítésében. Az én-performancia is különböző, egyéni (privatus) és közösségi (publicus) szerepkörök mentén szerveződik, mint például a mártír, a próféta vagy a paraklétoszi szerepkör, melyek nagyrészt a puritánus kontextus által artikuláltak. A puritánus hatást bővebben a harmadik fejezet (A puritanizmus kegyességi/teológiai és retorikai jelenléte Bethlen Miklós emlékiratában) kutatja, amelyben megállapítást nyer, hogy Bethlen szövege több ponton rokonságot mutat például Medgyesi Pál kortárs puritánus prédikációinak retorikájával, a bűnvallás, az imádság pedig nemcsak kegyességi gyakorlatként, a penitenciatartás momentumaként van jelen a szövegben, hanem retorikai-homiletikai elemként szervezik is azt. Így megint csak nem kérhető számon Bethlenen, hogy tényleg annyit és úgy imádkozott-e, amint mondja, hanem őszintesége (sinceritas) és kegyességgyakorlása (praxis pietatis) identitásteremtő gesztusokként értelmezendőek.

 Bethlen-monográfia lévén, Tóth Zsombor mondhatni kötelességének érzi, hogy, habár gondolatmenetébe nem a legszorosabban illeszkedik, de kitérjen a Bethlen-kutatás egyik legnagyobb kérdésére, a Montaigne-Bethlen kapcsolatra is (Excursus: Montaigne és Bethlen (?)). A szerző szerint Montaigne Bethlenre való hatásának feltételezését csupán a (neo)sztoicizmus, a kontempláció mindkét szerzőnél való jelenléte implikálhatta, viszont a kétféle kontemplatív magatartás összevetése után kiderül, hogy míg Montaigne-nél egy késő humanista, epikureus és szkeptikus fázist is magába foglaló magatartásról van szó, addig Bethlennél ez a kitárulkozás egy puritán közvetítésű, középkori előzményekkel is bíró gesztus; kegyességgyakorlás. Tóth Zsombor szerint, bár a Montaigne-kérdés felszámolása egy mítosz végét is jelenti, segít közelebb kerülni Bethlen életművéhez.

 A szerző utolsó fejezetként a konklúziókat vonja le, két alfejezetre osztva. Előbb arról értekezik, hogy az elvégzett munka magára a puritanizmusra mint szellemi irányzatra vonatkozóan is jelentős eredményekkel járt és további kutatási irányokat jelölt ki, majd az önéletírás retorikai és narrációs jellemzőit az őszinteség és a reprezentáció fogalmai mentén összegzi.

 A főszöveget a bőséges hivatkozott irodalom és a Debreceni Egyetemi Kiadó Csokonai Könyvtár sorozatában korábban megjelent kötetek (melyek sorában a recenzeált kötet a 40. helyet foglalja el) felsorolása követi, a könyvet a sorozat rövid ismertetése zárja. Végszó gyanánt a szerzővel mi is megállapíthatjuk, hogy a kancellár, akinek festett portréja nem maradt fenn, használható, sőt a maga megkonstruáltságában is hitelesként elfogadható, méltó arcot öltött jelen monográfiában. A Bethlen-életmű kutatása és értelmezése a szerző számára azonban nem záródott le ezzel a könyvvel. Jankovics József, a monográfiában is többször (legfőképpen Bethlen leveleinek kiadójaként) emlegetett Bethlen Miklós-kutató születésnapi kötete[ref]Bethlen Miklós emlékirata és a 17. századi puritánus prédikációirodalom közötti kapcsolat történetteológiai vonatkozásai = Mindennemű dolgok változása. hagyományok, források, távlatok, szerk. Gábor Csilla, Komp-Press, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2004, 156–179, EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia(self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában, Egyháztörténeti Szemle, 2003/4, 57–86, Montaigne és Bethlen (?), Meztelen (tout nude) moralista „magyar köntösben”, ItK, 2001/5–6, 600–617, Puritánus kegyesség és retorika Bethlen Miklós műveiben, It, 2000/2, 210–235, Bethlen Miklós Imádságoskönyvének puritánus sajátosságai, Erdélyi Múzeum, LXI, 1999/ 3–4, 210–220.[/ref] számára írt tanulmányában Tóth Zsombor a liminalitás fogalmával bővítette az önéletírások értelmezhetőségét, Bethlen Miklós esetére alkalmazva.

Summary