recenzió

Sepsi Eni­kő és Mac­zák Ibo­lya, szerk. Pi­linsz­ky Já­nos szín­há­zi és fil­mes ví­zi­ó­ja ma. Ká­ro­li Köny­vek ta­nul­mány­kö­tet. Bu­da­pest: L’­Har­mat­tan Ki­adó, 2022.

Pi­linsz­ky Já­nos drá­ma­írói te­vé­keny­sé­gé­ről, szín­pad­ra szánt al­ko­tá­sa­i­ról hi­ány­pót­ló ta­nul­mány­kö­tet je­lent meg 2022-ben, egy év­vel Pi­linsz­ky Já­nos szü­le­té­sé­nek szá­za­dik, ha­lá­lá­nak negy­ve­ne­dik év­for­du­ló­ját kö­ve­tő­en. A cen­te­ná­ri­um szám­ta­lan le­he­tő­sé­get nyúj­tott a köl­tő œuvre-je iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra, töb­bek kö­zött a Ká­ro­li Gás­pár Re­for­má­tus Egye­tem is meg­em­lé­ke­zett a ket­tős év­for­du­ló­ról – együtt­mű­kö­dés­ben a Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um­mal, a Nem­ze­ti Szín­ház­zal, a Cso­ko­nai Szín­ház­zal, az Or­szá­gos Szín­ház­tör­té­ne­ti Mú­ze­um és In­té­zet­tel, a ko­lozs­vá­ri Babeş-Bolyai Tu­do­mány­egye­tem­mel – a Pe­tő­fi Kul­tu­rá­lis Ügy­nök­ség tá­mo­ga­tá­sá­val.Je­len írás a két­na­pos tu­do­má­nyos kon­fe­ren­cia ta­nul­mány­kö­te­té­vel fog­lal­ko­zik, s az ese­mény egyik kü­lön­le­ges­sé­ge­ként ér­de­mes meg­je­gyez­nünk, hogy a má­so­dik nap­ja épp a köl­tő szü­le­tés­nap­já­ra esett. Noha Pi­linsz­ky köl­tő­ként vált is­mert­té, fon­tos hang­sú­lyoz­ni dráma- és kri­ti­ka­írói te­vé­keny­sé­gét, il­let­ve a tényt, hogy va­la­mennyi mű­vé­sze­ti ág ha­tás­sal volt írás­mű­vé­sze­té­re. Ezen a pon­ton ér­de­mes hang­sú­lyoz­ni, hogy gyak­ran kér­dez­ték Pi­linsz­kytől, mi­ért ír olyan ke­ve­set. A kér­dés köl­tői te­vé­keny­sé­gé­re vo­nat­ko­zott, ezért még ér­de­ke­sebb, ha drá­ma­írói ol­da­lát vizs­gál­juk, hi­szen csu­pán négy drá­má­ját elem­zi a szak­iro­da­lom. Pi­linsz­ky szín­pad­ra szánt szö­ve­ge­i­nek meg­for­má­lá­sa je­len­tő­sen el­tér a klasszi­kus drá­ma kom­po­zí­ci­ós el­ve­i­től. Nin­cse­nek drá­mai hő­sök, nincs bo­nyo­da­lom, a dis­kur­zust pe­dig a sze­rep­lők mo­no­lóg­jai vált­ják fel, ami még to­vább tá­gít­ja az ér­tel­me­zé­si lehetőségeket.

Ha az ol­va­só be­le­la­poz a kö­tet­be, a meg­szo­kott ta­nul­má­nyo­kon és az abszt­rak­to­kon túl Pi­linsz­ky mű­vé­sze­ti ér­dek­lő­dé­sé­nek is meg­fe­le­lő­en ta­lál­koz­hat gaz­dag kép­anyag­gal, mi több, a kon­fe­ren­ci­á­hoz kap­cso­ló­dó film­anyag­gal, ame­lyet QR-kódokon ke­resz­tül ér­het el. A kö­tet­ben ta­lál­ha­tó tíz ta­nul­mány mel­lett a kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés hang­anya­gá­nak szer­kesz­tett át­ira­ta is ol­vas­ha­tó, így pél­dá­ul azok­kal a Pi­linsz­kyhez köt­he­tő kor­társ ver­sek­kel is meg­is­mer­ked­he­tünk, ame­lye­ket ma­guk a szer­zők ad­tak elő és kí­sér­tek kom­men­tá­rok­kal, me­lyek­ben el­mond­ták, hogy mű­ve­ik mi­ért és ho­gyan kap­cso­lód­nak az ün­ne­pelt köl­tő élet­mű­vé­hez. A be­szél­ge­tés Sep­si Eni­kő irodalom- és szín­ház­tör­té­nész ve­ze­té­sé­vel zaj­lott, aki je­len kö­tet szer­kesz­tő­je is Ma­c­zák Ibo­lya mellett.

Sep­si Eni­kő a kö­tet első ta­nul­má­nyá­ban a Pi­linsz­ky köl­tői szín­há­zá­ra tett ha­tá­so­kat vizs­gál­ja. Elem­zé­se a wil­so­ni ri­tu­á­lis szín­ház ha­tás­me­cha­niz­mu­sá­tól Si­mo­ne Weil moz­du­lat­lan szín­há­zán át Pi­linsz­ky pa­pír­szín­há­zá­ig ter­jed. A kö­tet egyik kü­lön­le­ges­sé­ge, hogy bár kü­lön ol­vas­ha­tó min­den el­hang­zott elő­adás, bi­zo­nyos mér­ték­ben egy­más­ra is ref­lek­tál­nak, ami se­gít­sé­get nyújt­hat a ta­nul­má­nyok mé­lyebb meg­ér­té­sé­ben, va­la­mint hi­dat ké­pez az elő­adá­sok közt is.

Szer­ke­ze­tét te­kint­ve ta­lán a leg­kü­lön­le­ge­sebb Vis­ky And­rás írá­sa, aki az ün­ne­pi kon­fe­ren­ci­á­hoz is szo­ro­san kö­tő­dő, dia­ló­gu­sos for­má­ba ön­töt­te a Be­szél­ge­té­sek Sheryl Sut­ton­nal című Pilinszky-művet. Ér­tel­me­zé­si ke­re­te Ro­man In­gar­den struk­tu­ra­lis­ta fi­lo­zó­fi­á­ja és Pe­ter Szon­di drá­ma­el­mé­le­te. A ta­nul­mány­ban a Mes­ter és a Ta­nít­vány be­szél­get Pi­linsz­kyről mint köl­tő­ről és mint drá­ma­író­ról. A szö­veg vé­gén a szer­ző a Ta­nít­vány sze­re­pé­be he­lyez­ked­ve táb­lá­zat­ba fog­lal­va vé­gez mellékszöveg-elemzést, mely­ben a Pilinszky-műből ki­ra­ga­dott idé­ze­tek dra­ma­tur­gi­ai funk­ci­ó­it mu­tat­ja be.

A kö­vet­ke­ző ta­nul­mány­ban Ivá­nyi Ben­ce Hei­deg­ger és Ga­da­mer her­me­ne­u­ti­ká­ja nyo­mán vá­zol­ja fel Pi­linsz­ky szín­ház­esz­té­ti­kai el­kép­ze­lé­se­it. Ta­nul­má­nyá­ban hang­sú­lyoz­za, hogy Pi­linsz­ky drá­mai szö­veg­kí­sér­le­tei mind­má­ig nem vál­tak a ma­gyar szín­há­zi gya­kor­lat ré­szé­vé, va­la­mint arra is fel­hív­ja az ol­va­só fi­gyel­mét, hogy Pi­linsz­kynek a je­len­lét szín­há­zá­hoz kap­cso­ló­dó ví­zi­ó­ja sem épült be a ha­zai szín­há­zi életbe. 

Dosz­to­jevsz­kij élet­mű­ve, kü­lö­nö­sen a Bűn és bűn­hő­dés című re­gény kü­lön­le­ges sze­re­pet ját­szott Pi­linsz­ky éle­té­ben és írás­mű­vé­sze­té­ben is egy­aránt. Pront­vai Vera A me­ta­fo­ra li­tur­gi­á­ja című ta­nul­má­nyá­ban azt a té­zist vizs­gál­ja, hogy a Vid­nyánsz­ky At­ti­la szín­há­zi ren­de­zé­se­i­ben meg­je­le­nő Krisztus-ábrázolás és Pi­linsz­ky szín­há­zi ví­zi­ó­ja kö­zött ki­mu­tat­ha­tó-e ha­tás­tör­té­ne­ti össze­füg­gés. A ta­nul­mány szer­ző­je Vid­nyánsz­ky Bűn és bűn­hő­dés című, Szent­pé­ter­vá­ron ren­de­zett elő­adá­sát a krisz­tu­si ta­ní­tás szín­pa­don tör­té­nő mo­der­ni­zá­lá­sá­nak pél­dá­ja­ként em­lí­ti. A cím­ben is em­lí­tett me­ta­fo­ra a Krisztus-metafora vizs­gá­la­tát je­len­ti, va­la­mint a Prontvai-szöveg gon­do­lat­me­ne­té­nek fon­tos ki­in­du­ló­pont­ja Pi­linsz­ky azon meg­győ­ző­dé­se, mi­sze­rint sa­ját írá­sa­i­nak a szent­mi­se struk­tú­rá­ját kel­le­ne követniük.

Pi­linsz­ky írás­mű­vé­sze­té­nek egyik je­len­tős képe az an­ti­lop. Ké­sőbb Ne­mes Nagy Ág­nes ma­gát a köl­tőt is úgy em­le­get­te, hogy „rit­ka volt mint egy fe­hér an­ti­lop” (Já­nos Pi­linsz­ky, The De­sert of Love: Se­lec­ted Po­ems by Já­nos Pi­linsz­ky, Eng­land, 1989, 73.). A kö­tet kö­vet­ke­ző ta­nul­má­nyá­ban Ma­c­zák Ibo­lya há­rom mo­tí­vum­nak, az an­ti­lop, a tü­kör és az őrült lány ké­pé­nek vál­to­za­ta­it és össze­fo­nó­dá­sát vizs­gál­ja. Ta­nul­má­nyá­ban kü­lön fi­gyel­met szen­tel a mo­tí­vu­mok fi­lo­ló­gi­ai kap­cso­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­ra Kurt­ág György ze­nei kom­po­zí­ci­ó­i­ban és Pi­linsz­ky írá­sa­i­ban. Fon­tos azon­ban meg­je­gyez­ni, hogy Kurt­ág nem Pi­linsz­ky szö­ve­ge­it vet­te ala­pul, ha­nem Bá­lint Ist­ván Négy cap­ric­cio ver­se­it. Ma­c­zák Ibo­lya ta­nul­má­nya a leg­tö­ké­le­te­sebb pél­da arra, hogy szá­mos mű­vé­sze­ti ág ha­tás­sal volt Pi­linsz­ky írásművészetére.

Her­ná­di Má­ria a Gye­re­kek és ka­to­nák című da­rab tér-idő vi­szo­nya­it elem­zi. Ta­nul­má­nyá­nak első fe­je­ze­té­ben az osz­tott szín­pa­di tér va­la­mint a két­fé­le idő­sík rész­le­tes be­mu­ta­tá­sa mel­lett ki­tér a lét­sí­kok­ra, ame­lyek­ben a Kis­fiú mo­zog. A ta­nul­mány má­so­dik fe­je­ze­te a sze­rep­lők vi­lá­gát elem­zi, vagy ahogy a köl­tőt is idé­zi, a „kre­a­tú­rák” de­ter­mi­nált peremhelyzetét.

A ta­nul­mány­kö­tet kö­vet­ke­ző szer­ző­je Hor­váth Zsu­zsa, aki Pi­linsz­ky szín­ház­ról való gon­dol­ko­dá­sát, ala­ku­lá­sá­nak tör­té­ne­tét vizs­gál­ja. Ki­in­du­lá­si pont­ja két szín­ház­zal kap­cso­la­tos Pilinszky-elmélkedés. Fon­tos hang­sú­lyoz­ni, hogy a két el­mél­ke­dés kö­zött el­telt tíz év, ugyan­is ezt az idő­in­ter­val­lu­mot vizs­gál­ja a szer­ző és von le kö­vet­kez­te­té­se­ket Pi­linsz­ky ko­rai színházképéről.

N. Mandl Eri­ka két fő­csa­pás men­tén vizs­gál­ja Pi­linsz­ky Já­nos kap­cso­la­tát a szín­ház­zal. Ta­nul­má­nyá­nak első fe­je­ze­té­ben Pi­linsz­ky szín­ház­ról al­ko­tott ké­pét vá­zol­ja fel pub­li­cisz­ti­ká­ja tük­ré­ben, a ta­nul­mány má­so­dik ré­szé­ben ha­tás­tör­té­ne­ti vizs­gá­la­tot vé­gez­ve az ol­va­só elé tár­ja, hogy mi­lyen ha­zai szín­há­zi ha­tá­sok ér­ték a köl­tőt, il­let­ve a köl­tő szín­mű­ve­i­nek kor­tár­sa­i­ra tett ha­tá­sá­ra is ki­tér. Ezen a pon­ton fon­tos meg­em­lí­te­ni Kor­nis Mi­hály Koz­ma című da­rab­ját, hi­szen lé­nye­ges dra­ma­tur­gi­ai eme­lek kö­tik Pi­linsz­ky Já­nos Gye­re­kek és ka­to­nák című drá­má­já­hoz. Ilyen kor­tár­si ha­tás Kor­nis mű­vé­re a síremlék-dramaturgia, amely a két vi­lág­há­bo­rú után vált ti­pi­kus­sá a ma­gyar drámairodalomban.

A Pi­linsz­ky Já­nos­ról fenn­ma­radt fel­vé­te­lek mind­egyi­ke őrzi a köl­tő jel­le­mé­nek egy bi­zo­nyos szeg­men­sét, egyé­ni­sé­gét pe­dig gyak­ran ne­vez­ték ark­an­gyal­sze­rű­nek. Ke­mény Aran­ka olyan film­fel­vé­te­le­ket mu­tat be dol­go­za­tá­ban, ame­lyek Pi­linsz­ky ké­pét őr­zik. A fel­vé­te­lek tí­pu­suk sze­rint játék‑, dokumentum- és kép­ző­mű­vé­sze­ti fil­mek, tu­dó­sí­tá­sok, il­let­ve csa­lá­di és ba­rá­ti kör­ben ké­szí­tett pri­vát­fil­mek. A ta­nul­mány idő­ren­di sor­rend­ben mu­tat­ja be a fel­vé­te­le­ket a leg­ko­ráb­bi­tól kezd­ve a leg­utol­só­ig, azaz 1969 és 1980 kö­zöt­ti anya­go­kat is­mer­het meg az ol­va­só. A fel­vé­te­le­ket rész­le­tek­be me­nő­en, snit­ten­ként mu­tat­ja be és elem­zi, az anya­gok­hoz való hoz­zá­fé­rés­ben, oly­kor elem­zés­ben és ér­tel­me­zés­ben pe­dig a köl­tő hoz­zá­tar­to­zói is részt vet­tek, ami még sze­mé­lye­seb­bé te­szi a tanulmányt.

A Pilinszky-oeuvre egyik jel­leg­ze­tes­sé­ge a tö­mör­ség, gya­ko­ri a köl­tői el­csen­de­se­dés. Seb­ők Me­lin­da a csend esz­té­ti­ká­ját jár­ja kö­rül ta­nul­má­nyá­ban, Pi­linsz­kyt mint lí­ri­kust és drá­ma­írót egy­aránt meg­vizs­gál­va. A ta­nul­mány szá­mos pél­dá­val tá­maszt­ja alá a csend po­é­ti­ká­já­nak je­len­tő­sé­gét az élet­mű­ben. A hang­ta­lan­ság meg­je­le­nik a meg­hi­ú­sult kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban, a tö­ré­keny üres­ség­ben, meg­mu­tat­ko­zik mint a ma­gá­nyos in­di­vi­du­um ka­tak­liz­má­ja és mint eny­het adó megnyugvás.

… csak azt az egyet tud­hat­nánk, hogy

vé­gül is megtörhetjük‑e,

nem a ma­gun­két, a má­sik magányát;

az ál­do­za­tét, aki fél,

a gyil­ko­sét, ki nem érzi, hogy ölt!

azét, ki már nem is mer tud­ni rólunk …

Summary

In 2021, a con­fe­ren­ce was or­ga­ni­zed at Ká­ro­li Gás­pár Uni­ver­sity of the Re­for­med Church in Hun­gary for the 100^th an­ni­ver­sary of the birth of Hun­ga­ri­an poet Já­nos Pi­linsz­ky. The con­fe­ren­ce vo­lu­me con­ta­ins the papers ori­gi­n­ally pre­sen­ted at the con­fe­ren­ce and the pre­s­en­ta­tions held by pro­fes­sors, re­se­ar­chers, uni­ver­sity stu­dents, and PhD stu­dents. Con­tem­por­ary po­ets were also in­vol­ved in the con­fe­ren­ce bes­ide the re­se­ar­chers, re­ci­ting the­ir own works con­nec­ted to the Hun­ga­ri­an poet. Th­ro­ugh a close read­ing and in­terp­re­ta­ti­on of a wide va­ri­ety of as­pects, I be­li­eve the vo­lu­me can be of use to both stu­dents and re­se­ar­chers. Furt­her­mo­re, the sec­tions are lin­ked and re­fer to each ot­her, with the aut­hors exp­r­es­sing the­ir point of view on Pilinszky’s con­cept of theatre.

Tagged evangéliumi esztétika, Pilinszky János, színház, tanulmánykötet