Magdalena Garbacik-Balakowicz írása

december 30th, 2022 § 0 comments

recenzió

Piot­ro­wi­ak-Jun­ki­ert, Kin­ga. Od idyl­li do iro­nii: Li­te­ra­tu­ra wę­gi­ers­ka wo­bec Zagłady w la­tach 1944–1948. Poz­nań: Wy­daw­nict­wo Na­u­ko­we Uni­wersy­te­tu im. Ada­ma Mic­kie­wicza w Poz­na­niu, 2020.

Kin­ga Piotrowiak-Junkiert Od idyl­li do iro­nii: Li­te­ra­tu­ra wę­gi­ers­ka wo­bec Zagłady w la­tach 1944–1948 [Idill­től iró­ni­á­ig: A ho­lo­kauszt ma­gyar iro­dal­ma 1944–1948] című ta­nul­mány­kö­te­té­nek cél­ki­tű­zé­se a ho­lo­kauszt ta­pasz­ta­la­tá­nak fel­tá­rá­sa és be­mu­ta­tá­sa az első ge­ne­rá­ci­ós ma­gyar iro­da­lom­ban. Piotrowiak-Junkiert ko­ráb­ban Ker­tész Imre mun­kás­sá­gá­ról is köz­zé­tett egy mo­nog­rá­fi­át (Świ­a­do­mość zw­ró­co­na pr­ze­ciw­ko so­bie sa­mej: Imre Ker­tész wo­bec Zagłady [Az ön­ma­gá­val szem­be­for­dult tu­dat: Ker­tész Imre a ho­lo­kauszt­ról], War­sza­wa 2014), és évek óta fog­lal­ko­zik zsi­dó iro­da­lom­mal és ho­lo­kauszt­ku­ta­tás­sal.Szép­iro­dal­mi mű­vek tol­má­cso­ló­ja is, töb­bek kö­zött Ker­tész Imre és Röh­rig Géza mű­ve­it for­dí­tot­ta len­gyel­re. A je­len kö­tet íve a cím­ben sze­rep­lő két ki­fe­je­zés, az idill és az iró­nia kö­zött hú­zó­dik, és az egyes fe­je­ze­tek kö­vet­ke­ze­te­sen mu­tat­ják be en­nek az ív­nek az ele­me­it. Mint a szer­ző rá­mu­tat, a szö­ve­gek mű­fa­ji és stí­lus­je­gyek alap­ján való ki­vá­lasz­tá­sa nem elő­ze­tes kon­cep­ció alap­ján tör­tént, ha­nem a ku­ta­tás so­rán ala­kult ki, és a ma­gyar iro­da­lom kon­tex­tu­sá­nak sa­já­tos­sá­ga­it mu­tat­ja. Az al­cím­ben meg­je­lölt idő­ha­tá­rok, ugyan­ilyen  mó­don vá­lasz­tód­tak ki. A kez­de­ti dá­tum a né­met csa­pa­tok 1944. már­ci­us 19‑i ma­gyar­or­szá­gi be­vo­nu­lá­sá­hoz fű­ző­dik, a vég­ső dá­tum pe­dig az ún. há­rom­éves iro­da­lom le­zá­rá­sá­nak dá­tu­ma, amit Piotrowiak-Junkiert Gint­li Ti­bor­ra hi­vat­koz­va je­löl ki. Va­la­mennyi elem­zett mű­vet úgy vá­lasz­tot­ta ki, hogy a ho­lo­kauszt­ta­pasz­ta­lat egy­mást kö­ve­tő sza­ka­sza­it kép­vi­sel­jék: de­por­tá­lás, kon­cent­rá­ci­ós tá­bo­rok, kény­szer­mun­ka, mun­ka­szol­gá­lat a ke­le­ti fron­ton, get­tó­ba te­le­pí­tés és Bu­da­pest ost­ro­ma. Vi­szont a könyv de fac­to sok­kal szé­le­sebb szö­veg­kor­puszt mu­tat be, mint az 1944–48 kö­zött meg­je­lent, ki­vá­lasz­tott mű­vek: a tár­gya­lás a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­sza­kot és a kom­mu­nis­ta kor­sza­kot is érinti.

Ami a ku­ta­tás mód­szer­ta­nát il­le­ti, a szer­ző jel­zi, hogy a mű­vé­szi stra­té­gi­ák új­sze­rű­sé­ge alap­ján vá­lasz­tot­ta ki az elem­zen­dő szö­ve­ge­ket, és ez a meg­kö­ze­lí­tés „a ku­ta­tá­si mód­sze­rek meg­vá­lasz­tá­sát is dik­tál­ta, eb­ben az eset­ben az iro­dal­mi esz­kö­zök szé­les körű hasz­ná­la­tá­nak meg­fi­gye­lé­sét” (24). A be­ve­ze­tés­ben azon­ban nem fej­ti ki, és nem elem­zi a mód­szer­ta­ni szem­pon­to­kat, azok az egyes fe­je­ze­tek­ben, a mű­vek elem­zé­se­kor vál­nak nyil­ván­va­ló­vá. A fe­je­ze­tek egy ré­sze egy­ér­tel­mű­en meg­ha­tá­ro­zott ku­ta­tá­si ap­pa­rá­tus­sal ren­del­ke­zik, ame­lyet a szer­ző kö­vet­ke­ze­te­sen al­kal­maz. Van­nak azon­ban olyan fe­je­ze­tek, ame­lyek­ben nincs vi­lá­gos mód­szer­ta­ni pers­pek­tí­va, és a szö­veg időn­ként a szer­zői élet­rajz és az élet­mű le­írá­sa, a főbb mű­vek és té­mák be­mu­ta­tá­sa felé ha­lad (pél­dá­ul a Szép Er­nő­nek és Vas Ist­ván­nak szen­telt fe­je­ze­tek­ben, l. a 4. és 5. fe­je­ze­tet). Piotrowiak-Junkiert út­tö­rő ku­ta­tó­ként mu­tat­ja be ma­gát (18, 24), aki el­fe­le­dett szö­ve­ge­ket fe­dez fel, és ki­je­lö­li azok fo­gad­ta­tás­tör­té­ne­ti he­lyét. Az el­fe­le­dett­ség két­ség­te­le­nül igaz a vizs­gált mű­vek né­me­lyi­ké­re. A fe­je­ze­tek fele azon­ban olyan szer­zők­kel fog­lal­ko­zik, akik a ma­gyar iro­da­lom ká­non­já­hoz tar­toz­nak, mű­ve­ik is­mer­tek, ol­va­sot­tak és gaz­dag re­cep­ci­ó­val ren­del­kez­nek Ma­gyar­or­szá­gon (Rad­nó­ti, Vas, Szép és Ör­kény). Maga a ku­ta­tá­si téma is je­len van a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány­ban – olyan ku­ta­tók fog­lal­koz­tak a kér­dés­sel, mint Kál­mán C. György és Kis­an­tal Ta­más. (Len­gyel­or­szág­ban a fel­so­rolt szer­zők nem annyi­ra is­mer­tek, Rad­nó­ti mű­ve­in kí­vül szö­ve­ge­ik csak szór­vá­nyo­san ér­he­tő­ek el for­dí­tás­ban. Piotrowiak-Junkiert mun­ká­já­nak je­len­tő­sé­gét kis­sé csor­bít­ja, hogy rész­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­ta a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sa­i­nak eredményeit.)

A kö­te­tet át­fo­gó be­ve­ze­tés nyit­ja, amely­ben a szer­ző meg­mu­tat­ja a ho­lo­kauszt­iro­da­lom ku­ta­tá­sá­nak ma­gyar­or­szá­gi tör­té­ne­tét, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a kom­mu­niz­mus ide­jén ki­ala­kult hely­zet­re, il­let­ve a ku­ta­tá­si irány iránt az 1970-es évek­ben, majd a kom­mu­niz­mus bu­ká­sá­val az 1990-es évek­ben új­já­éledt ér­dek­lő­dés­re. Hang­sú­lyoz­za, hogy a ho­lo­kauszt­tal kap­cso­la­tos tu­do­má­nyos ku­ta­tá­so­kat 1989 után fő­leg a tör­té­net­tu­do­mány te­rü­le­tén vé­gez­tek, az iro­da­lom­tu­do­mány te­rü­le­tén, mint mond­ja, „az alap­ku­ta­tás még min­dig hi­ány­zik” (16). Piotrowiak-Junkiert ki­eme­li, hogy a ho­lo­kauszt­ról szó­ló magyar-zsidó iro­da­lom idő­be­li és mű­fa­ji szem­pont­ból is kü­lön­bö­zik más kul­tú­rák ho­lo­kauszt­iro­dal­má­tól: az idő­el­to­ló­dás an­nak kö­vet­kez­mé­nye, hogy a há­bo­rú a ma­gyar te­rü­le­ten csak 1944-ben, a né­met csa­pa­tok be­vo­nu­lá­sá­val kez­dő­dött. A mű­fa­ji el­to­ló­dás pe­dig a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti iro­dal­mi ten­den­ci­ák­ból kö­vet­ke­zik. Piotrowiak-Junkiert rá­mu­tat, hogy ma­gyar zsi­dó írók a mo­der­nis­ta iro­da­lom fény­ko­rá­ban „iro­dal­mi kí­sér­le­te­zés­sel” (22) él­tek, ami me­rész mű­fa­ji és rit­mi­kai vá­lasz­tá­sok­ban mu­tat­ko­zott meg. A ma­gyar­or­szá­gi iro­dal­mi élet vi­szony­la­gos sza­bad­sá­ga tet­te jel­lem­ző­vé ezt a ten­den­ci­át a ho­lo­kauszt iro­dal­má­nak első idő­sza­kában is, amely­ben olyan zsi­dó szár­ma­zá­sú ma­gyar szer­zők al­kot­tak, akik a mo­der­niz­mus nyel­ve­ze­tét hasz­nál­ták a ho­lo­kauszt le­írá­sá­hoz. Piotrowiak-Junkiert rá­mu­tat, hogy ez a ho­lo­kauszt­ku­ta­tás egy ál­ta­lá­nos té­zi­sé­nek fe­lül­vizs­gá­la­tá­hoz ve­zet­het, amely sze­rint a so­á­ról való be­széd első sza­ka­szá­ban a nap­lót, be­szá­mo­lót és ri­por­tot ré­sze­sí­tet­ték előny­ben a szer­zők. Sze­rin­te a mo­der­niz­mus iro­dal­mi esz­kö­ze­i­nek frek­ven­tált je­len­lé­te a ma­gyar szer­zők­nél „pél­dát­lan je­len­ség a vi­lág­iro­da­lom­ban” (21). Szem­be­ál­lít­ja a ho­lo­kauszt­ról szó­ló első mű­vek „hi­te­les­sé­gét”, aho­gyan ezt Ju­dith Tay­dor Bau­mel ki­fej­tet­te, a ma­gyar mű­vek „iro­dal­mi­sá­gá­val”. Piotrowiak-Junkiert sza­va­i­val élve ez azért ala­kul­ha­tott ki, mert „a ma­gas mű­vé­szi tu­da­tos­ság nem­csak az írói esz­köz­tár ré­szé­nek bi­zo­nyult, ha­nem a ge­ne­rá­ci­ós iden­ti­tás jel­lem­ző­jé­nek is” (22–23). A szer­ző azt a kö­vet­kez­te­tést von­ja le, hogy a zsi­dó szer­zők ál­tal írt ma­gyar iro­da­lom­ban vég­be­ment „a ho­lo­kauszt ta­but­la­ní­tá­sa”. Ezt a je­len­sé­get úgy ér­tel­me­zi, mint „az esz­té­ti­kai de­co­rum ke­re­te­i­nek kö­vet­ke­ze­tes át­lé­pé­sét és olyan ta­pasz­ta­la­tok, ké­pek vagy él­mé­nyek be­mu­ta­tá­sát, ame­lyek még a há­bo­rút köz­vet­le­nül nem te­ma­ti­zá­ló iro­da­lom­ban is vi­tát kel­tő­ek le­het­nek” (23), va­la­mint „olyan nem egy­ér­tel­mű mű­fa­jok vagy esz­té­ti­kai ka­te­gó­ri­ák szán­dé­kos vá­lasz­tá­sát, ame­lye­ket ál­ta­lá­ban nem tar­ta­nak meg­fe­le­lő­nek a tár­gyalt té­má­hoz” (23). Pél­da­ként em­lí­ti egy vá­ran­dós nő tes­ti­sé­gé­nek le­írá­sát Bu­da­pest ost­ro­ma alatt, vagy egy vá­ran­dós né­met nő­nek nyúj­tan­dó se­gít­ség szán­dé­kos el­mu­lasz­tá­sát. Piotrowiak-Junkiert sze­rint ez a ten­den­cia meg­fi­gyel­he­tő a szer­zők má­so­dik és har­ma­dik ge­ne­rá­ci­ó­já­nál is, akik gro­tesz­ket, me­sét, pa­ra­bo­lát vá­lasz­tot­tak, va­la­mint olyan új mű­fa­jo­kat hoz­tak lét­re, mint a soá-eposz és a tényversek.

A kö­tet első fe­je­ze­te (Czar­ne plony. „Kwes­tia ży­dows­ka” na Węgr­z­ech w pr­ze­ded­niu II wojny świ­a­to­wej [Fe­ke­te ara­tás. A „zsi­dó­kér­dés” Ma­gyar­or­szá­gon a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­sé­nek elő­es­té­jén] a be­ve­ze­tés foly­ta­tá­sá­nak te­kint­he­tő, hi­szen a szer­ző eb­ben a ma­gyar­or­szá­gi „zsi­dó­kér­dés­sel” fog­lal­ko­zik, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek és a 20. szá­zad első év­ti­ze­de­i­nek hely­ze­té­re. A szer­ző hang­sú­lyoz­za, hogy „a magyar-zsidó iro­da­lom re­cep­ci­ó­já­nak szem­pont­já­ból a 20. szá­zad első két év­ti­ze­de tű­nik a leg­fon­to­sabb­nak” (34), ami­kor a vita egy­szer­re po­li­ti­kai és iro­dal­mi jel­le­gű volt. Be­mu­tat­ja a vita leg­fon­to­sabb hang­ja­it Ady End­re, Chol­no­ky Lász­ló és Szek­fű Gyu­la zsi­dó­el­le­nes szö­ve­ge­i­től kezd­ve a zsi­dó kö­rö­ket kép­vi­se­lő Pap Ká­roly Zsi­dó se­bek és bű­nök című mű­vé­ig (és az eb­ből fa­ka­dó vi­tá­ig, amely­ben részt vett töb­bek kö­zött Né­meth Lász­ló, Illyés Gyu­la, Kar­dos Pál, Kom­lós Ala­dár), va­la­mint Tá­bor Béla A zsi­dó­ság két útja című köny­vé­ig. A szer­ző fi­gyel­met szen­tel a dis­kur­zus nyel­vi ol­da­lá­nak is, meg­em­lít­ve Ahas­vé­rus és Shy­lock alak­ját, a pá­ria és a par­ve­nü fo­gal­mát, va­la­mint a magyar-zsidó iro­da­lom és a zsidó-magyar iro­da­lom ki­fe­je­zé­sek kö­rü­li ter­mi­no­ló­gi­ai vi­tá­kat (Sza­bol­csi Mik­lós, Ve­res And­rás, Po­mog­áts Béla mun­ká­it em­lí­ti). A rész­le­te­sen be­mu­ta­tott társadalmi-politikai-kulturális kon­tex­tus le­he­tő­vé te­szi a len­gyel ol­va­só szá­má­ra, hogy job­ban meg­ért­se a ma­gyar zsi­dók, kü­lö­nö­sen az írók hely­ze­tét. A szer­ző így meg­fe­le­lő ala­pot te­remt az elemzéseihez.

A mo­nog­rá­fia kö­vet­ke­ző fe­je­ze­te­i­nek mind­egyi­ke más-más szer­ző­nek (egy eset­ben két szer­ző­nek) van szen­tel­ve. A fe­je­ze­tek nem kap­cso­lód­nak szo­ro­san egy­más­hoz. Érez­he­tő, hogy ere­de­ti­leg ön­ál­ló cik­ként je­len­tek meg, amit a könyv vé­gén ta­lál­ha­tó bib­li­og­rá­fi­ai jegy­zet is iga­zol. A szö­veg szint­jén ész­re­ve­he­tők az is­mét­lé­sek, ame­lyek a szö­veg fo­lya­ma­tos ol­va­sá­sa­kor fe­les­le­ges­nek tűn­nek. Pél­dá­ul a Vas­ról szó­ló fe­je­zet­ben, ame­lyet meg­előz Rad­nó­ti mun­kás­sá­gá­nak rész­le­tes elem­zé­se, a szer­ző ki­fej­ti, hogy ki volt Rad­nó­ti. Ugyan­ez ér­vé­nyes a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti asszi­mi­lá­ció kér­dé­sé­re, a csil­la­gos há­zak­ra vagy a nu­me­rus clau­susra vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ók­ra is.

A szer­ző hét fe­je­zet­ben rész­le­te­sen ele­me­zi a ki­vá­lasz­tott mű­ve­ket. Ezen a pon­ton fon­tos hang­sú­lyoz­ni, hogy mi­lyen ne­héz­ség­gel szem­be­sül egy adott iro­da­lom és nyelv ku­ta­tó­ja, ami­kor ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it olyan kül­föl­di ol­va­sók­nak mu­tat­ja be, akik sem­mit sem tud­nak a  kulcs­fi­gu­rák­ról, a szó­ban for­gó iro­da­lom bel­ső kon­tex­tu­sá­ról és a ben­ne zaj­ló fo­lya­ma­tok­ról. Ho­gyan le­het be­mu­tat­ni a tár­gyat úgy, hogy az ne ve­szít­sen sem­mit a mély­sé­gé­ből, ugyan­ak­kor ért­he­tő le­gyen az ol­va­sók szá­má­ra anél­kül, hogy wi­ki­pe­dia-sze­rű szö­veg­gé vál­na? Piotrowiak-Junkiert na­gyon biz­to­san mo­zog ezen a ha­tá­ron. Elem­zé­sei igen ala­po­sak, ugyan­ak­kor biz­to­sít­ja, hogy az ol­va­só ké­pes le­gyen el­he­lyez­ni az ép­pen vizs­gált mű­vet és al­ko­tó­ját tá­gabb iro­dal­mi kon­tex­tus­ban. Rámu­tat az össze­füg­gé­sek­re, az ana­ló­gi­ák­ra és az érin­tett szer­zők más szö­ve­ge­i­nek je­len­tő­sé­gé­re, anél­kül, hogy el­tér­ne az ér­ve­lés fő vonalától.

A kö­tet má­so­dik fe­je­ze­te Rud­nóy Te­réz A sza­bad­ság első 24 órá­ja című re­gé­nyét mu­tat­ja be. Piotrowiak-Junkiert sze­rint ez az első ma­gyar tá­bor­re­gény. Egy­szer­re há­rom né­ző­pon­tot ak­tu­a­li­zál, a fő­sze­rep­lő ma­gyar, zsi­dó és nő. Piotrowiak-Junkiert be­mu­tat­ja, ho­gyan al­kal­maz­ta a szer­ző a szo­ciog­rá­fi­ai re­gény mű­fa­ját a ho­lo­kauszt el­be­szé­lé­sé­ben. Az elem­zés kö­zép­pont­já­ban az iden­ti­tás és a tes­ti­ség kér­dé­sei áll­nak. A kö­vet­ke­ző ta­nul­mány Rad­nó­ti Mik­lós mun­kás­sá­gá­ra és an­nak klasszi­ci­zá­ló di­men­zi­ó­já­ra össz­pon­to­sít. Elő­tér­be ke­rül a Razg­led­ni­cák cik­lus, ame­lyet Piotrowiak-Junkiert posz­tant­ro­po­cent­ri­kus szem­lé­let­tel ele­mez, ki­tér­ve az állat- és ro­var­me­ta­fo­rák sze­re­pé­re. A mo­nog­rá­fia ne­gye­dik fe­je­ze­té­nek hőse Szép Ernő és Em­ber­szag című műve, az ötö­di­ké­nek pe­dig Vas Ist­ván két fő műve, a Már­ci­us­tól már­ci­u­sig verscik­lus és az Ost­rom­nap­ló. Piotrowiak-Junkiert mind­két eset­ben hang­sú­lyoz­za az iró­nia hasz­ná­la­tát a há­bo­rú, a mun­ka­szol­gá­lat és Bu­da­pest ost­ro­má­nak le­írá­sá­ban. A ha­to­dik fe­je­zet a ho­lo­kauszt apo­ka­lip­ti­kus ví­zi­ó­ját mu­tat­ja be Mándy Ste­fá­nia köl­te­mé­nye­i­ben. Piotrowiak-Junkiert ki­eme­li az avant­gárd mű­vé­szek­re, az ora­tó­ri­um mű­faj­ra és a há­bo­rú utá­ni ma­gyar gra­fi­ká­ra való uta­lá­so­kat. A he­te­dik fe­je­zet két há­bo­rús női nap­ló­ra össz­pon­to­sít. Az első elem­zett szö­veg Hey­mann Éva, a nagy­vá­ra­di get­tó­ban élő ka­masz­lány nap­ló­ja, a má­so­dik Dé­vé­nyi Sán­dor­né Anna nap­ló­ja, aki ter­he­sen élte túl Bu­da­pest ost­ro­mát. Mind­két nap­ló elem­zé­se a lány- vagy női né­ző­pon­tot hang­sú­lyoz­za. A fe­je­zet a ma­gyar­or­szá­gi get­tók tör­té­ne­té­nek rész­le­tes át­te­kin­té­sé­vel kez­dő­dik. Piotrowiak-Junkiert rá­mu­tat a csil­la­gos há­zak sze­re­pé­re a zsi­dó la­kos­ság meg­men­té­sé­ben is. Az utol­só fe­je­zet Ör­kény Ist­ván mű­ve­it tár­gyal­ja. Ahogy Piotrowiak-Junkiert ál­lít­ja: „Az iro­dal­mi kí­sér­let fon­tos­sá­gá­nak hang­sú­lyo­zá­sa, amely a szer­ke­zet­ben, a kom­po­zí­ci­ó­ban és a fel­hasz­nált mű­fa­jok­ban nyil­vá­nul meg, kulcs­fon­tos­sá­gú Ör­kény egész élet­mű­vé­nek meg­ér­té­sé­hez” (236). A szer­ző nem­csak a ki­je­lölt idő­in­ter­val­lum­ban lét­re­ho­zott mű­vek­re össz­pon­to­sít, vagy­is a Lá­ge­rek népe és a Vo­ro­nyezs című mű­ve­i­re, ha­nem fel­idé­zi ké­sőb­bi mun­ká­it is, a Lá­ge­rek népe ki­egé­szí­tett, cen­zú­rá­zat­lan ki­adá­sát, az Em­lé­ke­zőket, a Tó­ték című szín­da­rab­ját, va­la­mint no­vel­la­gyűj­te­mé­nye­it is (Bu­dai böjt és Egy­per­ces no­vel­lák).

Az át­te­kin­tés jól mu­tat­ja, hogy a mo­nog­rá­fia ala­po­san vé­gig­jár­ja a cím­ben sze­rep­lő ívet a Radnóti-eklogákhoz köt­he­tő fe­nye­ge­tett idill­től kezd­ve az (ör­ké­nyi) iró­ni­á­ig. Piotrowiak-Junkiert mo­nog­rá­fi­á­já­nak fon­tos­sá­gát elő­ször is az adja, hogy új szem­lé­let fe­lől kö­ze­lít­ve tár­gyá­hoz a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány fe­hér folt­ja­it tün­te­ti el, egé­szí­ti ki. Kí­vá­na­tos len­ne, hogy a könyv, vagy leg­alább­is egyes fe­je­ze­tei meg­je­len­je­nek ma­gyar vagy an­gol nyel­ven, hogy a szer­ző ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nyei a ku­ta­tók szé­le­sebb köre szá­má­ra is el­ér­he­tő­vé vál­ja­nak. A szer­ző­nek je­len­leg csak két szö­ve­ge hoz­zá­fér­he­tő ma­gya­rul, egy Ker­tész Imre-monográfiából szár­ma­zó fe­je­zet, il­let­ve egy Rad­nó­ti köl­té­sze­té­nek szen­telt ta­nul­mány. (Az ato­na­li­tás mint az iro­da­lom nyel­ve a „sö­tét ár­nyék­ban” című fe­je­zet a Múlt és Jövő 2015-ös év­fo­lya­má­ban, míg az Ál­la­ti idil­lek, avagy poszt­hu­ma­nis­ta né­ző­pont és ani­mal stu­di­es Rad­nó­ti Mik­lós Razg­led­ni­cá­i­ban című ta­nul­mány a Közép-Európa a kom­pa­ra­tisz­ti­ká­ban című, Hor­váth Csa­ba, La­dá­nyi Ist­ván, Papp Ág­nes Klá­ra, Ritz Szil­via és Z. Var­ga Zol­tán szer­kesz­té­sé­ben, a Ká­ro­li Gás­pár Re­for­má­tus Egye­temL’Harmattan Ki­adó kö­zös ki­adá­sá­ban ta­valy meg­je­lent kö­tet­ben lá­tott nap­vi­lá­got.) Má­sod­szor ki kell emel­ni a könyv­nek a ma­gyar iro­da­lom len­gyel­or­szá­gi nép­sze­rű­sí­té­sé­ben ját­szott sze­re­pét. Az elem­zé­sek gaz­dag idé­zet­anyag­gal való ki­egé­szí­té­sét a mun­ka egyik leg­na­gyobb elő­nyé­nek tar­tom (a for­dí­tá­sok nagy ré­sze a szer­ző­től szár­ma­zik). A  mo­nog­rá­fia nem­csak a ki­vá­lasz­tott iro­dal­mi szö­ve­gek be­mu­ta­tá­sá­ra össz­pon­to­sít, ha­nem el­he­lye­zi azo­kat (és szer­ző­i­ket) tá­gabb iro­dal­mi, va­la­mint kul­tu­rá­lis és tör­té­nel­mi kon­tex­tus­ban is, ez­ál­tal le­he­tő­vé te­szi a ma­gyar holokauszt-irodalom sa­já­tos­sá­ga­i­nak jobb meg­ér­té­sét, va­la­mint to­váb­bi össze­ha­son­lí­tó pers­pek­tí­vá­jú ku­ta­tá­sok­ra ösztönöz.

Summary

Piotrowiak-Junkiert’s mo­no­gra­ph, From Idyll to Irony: Hun­ga­ri­an Li­te­ra­tu­re on the Ho­lo­ca­ust bet­ween 1944 and 1948, shows the re­ac­ti­on of Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re writ­ten by Je­wish aut­hors to the Ho­lo­ca­ust. The first chap­ter pre­sents the “Je­wish is­sue” in Hun­gary from a his­to­ri­cal pers­pec­tive, descri­bing the socio-political con­text and its con­se­qu­en­ces for cul­t­u­ral and li­ter­ary life in the in­ter­war pe­ri­od. A cha­rac­te­r­is­tic fea­tu­re of the first pe­ri­od of the Ho­lo­ca­ust li­te­ra­tu­re writ­ten by Hun­ga­ri­an Je­wish aut­hors is, ac­cord­ing to Piotrowiak-Junkiert, us­ing mo­der­nist lan­gu­age and ex­pe­ri­ment­ing with li­te­ra­tu­re to descri­be the Ho­lo­ca­ust. Piotrowiak-Junkiert talks abo­ut the “de­ta­bo­o­i­sa­ti­on of the Ho­lo­ca­ust”, as chap­ters are de­vo­ted to the analy­sis of works rep­re­sent­ing dif­fe­rent types of ex­pe­ri­en­ce: de­por­ta­ti­on to camps, for­ced la­bour, figh­ting on the Ea­s­tern front, life in the ghet­tos, and sur­vi­ving the sie­ge of Bu­da­pest. Piotrowiak-Junkiert dis­cus­ses works by the fol­lo­wing aut­hors: Te­réz Rud­nóy, Mik­lós Rad­nó­ti, Ernő Szép, Ist­ván Vas, Ste­fá­nia Mándy, Éva Hey­mann, Anna Dé­vé­nyi Sán­dor­né, and Ist­ván Örkény.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?