recenzió

Füzi Iza­bel­la. A vurst­li­tól a mo­zi­ig: A ma­gyar vi­zu­á­lis tö­meg­kul­tú­ra ki­bon­ta­ko­zá­sa (1896–1914). Aper­tú­ra köny­vek 8. Sze­ged: Pom­pe­ji Ki­adó, 2022. 288 l.

Füzi Iza­bel­la köny­ve dek­la­rált szán­dé­ka sze­rint is hi­ány­pót­ló mo­nog­ra­fi­kus fel­dol­go­zá­sa a ma­gyar vi­zu­á­lis kul­tú­ra szü­le­té­sé­nek. Ezt a célt a szer­ző kö­te­té­nek má­so­dik egy­sé­gé­ben (Vi­zu­á­lis nyil­vá­nos­ság és a ko­rai moz­gó­kép), még pon­to­sab­ban an­nak be­ve­ze­tő fe­je­ze­té­ben (A ko­rai mozi ku­ta­tá­sa és a vi­zu­á­lis nyil­vá­nos­ság) meg is in­do­kol­ja, ami­kor így fo­gal­maz: „Ma­gyar Bá­lint mo­nog­rá­fi­á­ja az 1896 és 1901 kö­zöt­ti idő­sza­kot 13 ol­dal­ban tár­gyal­ja, Kő­há­ti Zsolt köny­ve nyolc és fél ol­dalt szánt en­nek a ko­rai idő­szak­nak, és ebbe be­le­tar­to­zik a tár­sa­dal­mi, tör­té­nel­mi kon­tex­tus váz­la­tos át­te­kin­té­se is.” (76)

Va­ló­ban, az idé­zett két ki­vá­ló szak­könyv volt ed­dig a kor­szak vi­zu­á­lis kul­tú­rá­ja iránt ér­dek­lő­dő ol­va­sók meg­ke­rül­he­tet­len tá­jé­ko­zó­dá­si pont­ja. Igaz az is, hogy Ma­gyar és Kő­há­ti mun­kái társadalom- és in­téz­mény­tör­té­ne­ti szem­pont­ból is kör­be­jár­ták a több vo­ná­sá­ban (pl. saj­tó­tör­té­net, a ko­ra­be­li po­pu­lá­ris kul­tú­ra mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sai) máig hi­á­nyos ku­ta­tott­sá­gú idő­szak főbb jellemzőit.

Füzi most meg­je­lent mun­ká­ja ér­zé­ke­li a for­rá­sok sok­ol­da­lú, ké­zi­könyv­sze­rű, összeg­ző fel­dol­go­zá­sát máig sok te­rü­le­ten nél­kü­lö­ző idő­szak ku­ta­tá­sá­nak prob­lé­má­it, és nagy eru­dí­ci­ó­val, va­ló­ban sok­ré­tű tá­jé­ko­zó­dás­ról ta­nú­bi­zony­sá­got téve kí­sér­li meg szak­könyv for­má­já­ba ön­te­ni té­má­ba vágó vizs­gá­ló­dá­sa­i­nak ered­mé­nye­it. Nem­csak az Elő­szóból lát­ha­tó, a szak­iro­dal­mi lis­tát bön­gész­ve is egy­ér­tel­mű, hogy bő tíz év (ha nem több) ez irá­nyú for­rás­fel­tá­rá­sá­nak ered­mé­nye­it szin­te­ti­zál­ja itt a ma­gyar né­ma­film is­mert szak­ér­tő­je. Ma­gyar és Kő­há­ti össze­fog­la­ló­i­nak iga­zo­dá­si, ha jól ér­tem, meg­ha­la­dá­si pont­ként való ér­tel­me­zé­se okán azon­ban a szó­ban for­gó kö­tet té­ma­fel­ve­té­sei és hang­sú­lyai mel­lett ér­de­mes el­időz­ni egy ki­csit. A leg­iz­gal­ma­sabb kér­dés ugyan­is, hon­nan is in­dít­ja Füzi a ma­gyar vi­zu­á­lis kul­tú­ra vizs­gá­la­tát. A Ki­ál­lí­tá­si komp­le­xum és a pa­no­rá­ma című első egy­ség két cso­mó­pont­tól, a mil­len­ni­u­mi ün­nep­ség­so­ro­zat épí­té­sze­ti meg­ol­dá­sai és a pa­no­rá­ma­el­ren­de­zé­sű lát­vá­nyos­sá­gok, je­le­sül a 19. szá­za­di nagy­vá­ro­si tö­meg vi­zu­á­lis in­ge­re­it el­ső­sor­ban ki­elé­gí­te­ni vá­gyó kör­ké­pek fe­lől kez­di ezt a ge­nea­lo­gi­kus sort. Ez vi­szont szá­mos le­he­tő­sé­get fel­vet: a Füzi ál­tal is hi­vat­ko­zott szak­mun­kák, pél­dá­ul Kol­ta Mag­dol­na mo­nog­ra­fi­kus igé­nyű írá­sai a mo­dern nagy­vá­ro­si fo­tó­mű­vé­szet elő­szo­bá­ja­ként te­kin­te­nek a pa­no­rá­ma­ké­pek­re, kör­ké­pek­re. Lé­nárt Ta­más úgy­szin­tén ci­tált szö­ve­gei pe­dig iro­da­lom (lásd köd­ké­pek) és fo­tog­rá­fia szo­ros össze­kap­cso­ló­dá­sát vizs­gál­ják. Mind­egyik el­kép­ze­lés sum­má­za­ta, hogy a mo­dern nagy­vá­ros mint fi­zi­kai és kul­tu­rá­lis tér maga is a te­at­ra­li­tás lo­cu­sa, amely ter­mé­sze­té­nél fog­va egye­sí­ti ön­nön funk­ci­o­na­li­tá­sát és mű­vé­sze­ti tér-természetét (lásd Ha­uss­mann báró Párizs-koncepcióját). A vá­ro­si tér te­hát struk­tú­ra­ként is úgy ren­de­ző­dik el, hogy fel­hív­ja la­kó­já­ban, kó­szá­ló­já­ban, „gyar­ma­to­sí­tó­já­ban”, szem­lé­lő­jé­ben meg­örö­kí­té­sé­nek vá­gyát. És in­nen, a Füzi mo­nog­rá­fi­á­ja ál­tal is kö­te­les­ség­sze­rű­en lajst­ro­mo­zott benthami–foucault‑i (tud­juk, a ket­tő nem tel­je­sen ugyan­az, fi­nom kü­lönb­sé­ge­i­ket ez a könyv is ala­po­san tisz­táz­za) mo­dell­től ju­tunk el a kulcs­sza­va­kig. Pa­nop­ti­con, pa­nop­ti­kum: ha a 19. szá­za­di szép­iro­da­lom szá­mos pél­dá­ja kö­zött ku­ta­tunk, nem­csak az El­ve­szett il­lú­zók (Il­lu­sions per­dues, 1837–1843) hőse, Lu­ci­en „Panorama-színházban” tett lá­to­ga­tá­sá­ra, ha­nem a je­le­net­sor vi­zu­á­lis meg­ol­dá­sa­i­ra, e té­má­hoz kap­cso­ló­dá­sá­ra is ér­de­mes gon­dol­ni. Ar­ról nem is be­szél­ve, is­mer­het­jük pél­dá­ul Saly No­é­mi fon­tos összeg­fog­la­ló­i­ból, hogy az 1880-as évek Bu­da­pest­jén, a Jó­zsef kör­út és Stá­ció utca sar­kán ép­pen Pa­nop­ti­cum név­re ke­resz­tel­tek el egy ze­nés ká­vé­há­zat, cé­loz­va ez­zel va­ló­szí­nű­leg az in­téz­ményt lá­to­ga­tó kö­zön­ség lá­tás­ra és lát­ta­tás­ra, a mi­mé­zi­sek és tük­rö­zé­sek já­té­ká­ra épü­lő élet­for­má­já­ra, a ká­vé­há­zi tér el­ren­de­zé­se ál­tal is ga­ran­tált meg­fi­gye­lői po­zí­ci­ó­já­ra.^[1]Saly No­é­mi, Törzs­ká­vé­há­zam­ból ze­nés ká­vé­ház­ba: Séta a bu­da­pes­ti kör­uta­kon (Bu­da­pest: Osi­ris Ki­adó, 2005), 72.

Né­hány, a vi­lág­iro­da­lom­ból és a kul­túr­tör­té­net­ből ki­ra­ga­dott pél­dám csu­pán an­nak ér­zé­kel­te­té­sé­re szol­gál, hogy a lát­vány­ra épü­lő mű­fa­jok ku­ta­tá­sá­ban hi­e­rar­chia vagy szim­bi­ó­zis kér­dé­se­it kell el­ső­sor­ban tisz­táz­nia an­nak, aki a téma elem­zé­sé­be be­le­fog. Füzi Iza­bel­la mo­nog­rá­fi­á­ja ha­tá­ro­zott ál­lás­fog­la­lást tesz, ami­kor le­szár­ma­zá­si sor ele­me­i­ként te­kint­ve a kü­lön­bö­ző mű­vé­sze­ti ágak­ra, így lát rá a ma­gyar moz­gó­kép szü­le­té­sé­re. Eköz­ben per­sze szá­mot vet az­zal, hogy a prob­lé­ma bo­nyo­lult­sá­gát, a vi­zu­a­li­tás­ra épü­lő zsá­ne­rek egy­más­ra ha­tá­sát is ér­zé­kel­tet­nie kell. Rend­sze­ré­ben ala­pos saj­tó­tör­té­ne­ti va­la­mint köz- és po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti szem­pon­tok fi­gye­lem­be vé­te­le mel­lett azon­ban még­is el­ső­sor­ban film­el­mé­le­ti, te­o­re­ti­kus, esz­té­ti­kai be­ágya­zott­sá­gú­ak még mun­ká­já­nak his­to­ri­kus fe­je­ze­tei is. Így, bár hi­ány­lis­tát gyár­ta­ni ilyen nagy mennyi­sé­gű szak­iro­da­lom­mal dol­go­zó mun­ka ese­té­ben ta­lán nem il­do­mos, még­is úgy tű­nik, ép­pen be­ve­ze­tő egy­sé­ge­i­ben jut ke­ve­sebb fó­kusz vá­lasz­tott tár­gya tör­té­ne­ti és in­ter­disz­cip­li­ná­ris be­ágya­zott­sá­gá­nak kö­rül­já­rá­sá­ra. A mil­len­ni­u­mi épí­té­szet rész­le­tes ti­po­ló­gi­ai elem­zé­se­kor a nép­raj­zi szak­iro­da­lom to­váb­bi té­te­le­i­nek be­vo­ná­sa is le­het­sé­ges len­ne. Eszünk­be jut­hat töb­bek kö­zött Bát­ky Zsig­mond Út­mu­ta­tó nép­raj­zi mú­ze­u­mok szer­ve­zé­sé­re című 1906-os mun­ká­ja, amely­ben Jan­kó Já­nos skan­ze­nek­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­it össze­fog­la­ló szin­té­zi­sek is sze­re­pel­nek, s nem mel­les­leg a nép­raj­zi gyűj­te­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak, ál­lo­mány­vé­del­mé­nek, nép­raj­zi ki­ál­lí­tá­sok ren­de­zé­sé­nek sok szem­pont­ból máig sem el­avult és az­óta is al­kal­ma­zott rend­sze­re tá­rul elénk. Bát­ky „jegy­ze­te” sok te­kin­tet­ben, pél­dá­ul a Füzi ál­tal vá­zolt „ere­de­ti, ősi” új­ra­te­rem­té­se, a his­to­ri­zá­ló múlt új­ra­élé­se (60) mint a vi­zu­á­lis kul­tú­ra kez­de­te ürü­gyén is tar­tal­maz hasz­no­sít­ha­tó aspektusokat.

Ha­son­ló a hely­zet a Feszty-körképet és a Mun­ká­csy Hon­fog­la­lását tár­gya­ló A pa­no­rá­ma ki­ál­lí­tá­si ap­pa­rá­tu­sa és A ma­gya­rok be­jö­ve­te­le (1894) című fe­je­zet ese­té­ben is. Ez az egy­ség a kö­tet cél­ki­tű­zé­se sze­rint ugyan­csak film­tör­té­ne­ti és ‑el­mé­le­ti szem­pon­to­kat hi­va­tott vizs­gál­ni, ám a vá­lasz­tott két mű­al­ko­tás elem­zé­sé­ből nem ki­hagy­ha­tók az itt rész­ben, de ta­lán nem kel­lő mély­sé­gük­ben tár­gyalt ar­cheo­ló­gi­ai as­pek­tu­sok sem. A ma­gyar hon­fog­la­lás­kor ku­ta­tá­sa a be­ne­pusz­tai le­let­tel, „Bene vi­téz” ma­gá­nyos lo­vas­sír­já­nak 1834-es meg­ta­lá­lá­sá­val kez­dő­dik. A sír­ról elő­ször pub­li­ká­ló Jan­ko­vich Mik­lós köz­lé­se cí­mét és szö­ve­gét te­kint­ve maga is egy ro­man­ti­kus el­be­szé­lés re­to­ri­kai for­du­la­ta­i­val él. (Jan­ko­vich Mik­lós, „Egy ma­gyar hős­nek, – hi­he­tő­leg Bene vi­téz­nek, – ki még a’ ti­ze­dik szá­zad’ ele­jén, Solt fe­je­de­lem­mel, I. Be­ren­gár csá­szár­nak di­a­dal­mas vé­del­mé­ben Olasz­or­szág­ban je­len volt, új­don­nan fel­fe­de­zett te­te­me­i­ről, ’s öl­tö­ze­té­nek ékes­sé­ge­i­ről”, A’ Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság’ Év­köny­vei  2 (1835): 281–296.) Bár Jan­ko­vich le­let­le­írás­nak né­hány meg­ál­la­pí­tá­sát a ku­ta­tás meg­ha­lad­ta, kö­vet­kez­te­té­sei egy ré­sze ma is helyt­ál­ló. Ám en­nél szá­munk­ra most lé­nye­ge­sebb, hogy a nála is ol­vas­ha­tó ro­man­ti­ci­zá­ló nar­ra­tí­va ké­sőbb alap­ve­tő­en ha­tá­roz­ta meg a 19. szá­zad hon­fog­la­lás­ról szó­ló el­kép­ze­lé­se­it, így a vi­zu­á­lis áb­rá­zo­lá­sok ví­zi­ó­it is. Ha már itt tar­tunk, ez alap­ján kér­dé­se­ket vet fel, hogy a két, va­ló­ban leg­is­mer­tebb hon­fog­la­lás kori té­má­jú fest­mény mel­lett mi­ért nem kap he­lyet bő­veb­ben a töb­bi, Füzi szem­pont­jai alap­ján is vizs­gál­ha­tó al­ko­tás. Köz­tük pél­dá­ul Szé­kely Ber­ta­lan Vér­szer­ző­dés című fres­kó­ja, amely ugyan nem a be­jö­ve­tel pil­la­na­tát örö­kí­ti meg, ám el­hí­re­sült fil­mes fel­dol­go­zá­sa is van. Szé­kely életmód-történeti szem­pont­ból is ahis­to­ri­kus kom­po­zí­ci­ó­ját „lop­ja el” Kol­tay Gá­bor mél­tán hír­hedt film­je, a Hon­fog­la­lás. A mil­le­cen­te­ná­ri­um­ra ké­szí­tett mozi ép­pen ez­zel a fegyver- és vi­se­let­tör­té­ne­ti té­ve­dé­sek­re épü­lő 19. szá­za­di tör­té­ne­lem­szem­lé­let­tel azo­no­sul, ami­kor egy je­le­ne­té­ben, a Vér­szer­ző­dés kom­po­zí­ci­ó­ját „kop­pint­va”, Fran­co Nero és a hét ve­zér a nagy­szent­mik­ló­si kincs egyik (avar) bi­ka­fe­jes csé­szé­jé­be csor­gat­ja a vé­rét. E té­má­ban Lan­gó Pé­ter ré­gész Tu­ru­lok és Ár­pá­dok című kö­te­té­nek vo­nat­ko­zó ré­sze­i­ből is me­rít­het­ne a most meg­je­lent film­tör­té­ne­ti szak­mun­ka.^[2]Lan­gó Pé­ter, Tu­ru­lok és Ár­pá­dok: Nem­ze­ti em­lé­ke­zet és a ko­ra­tör­té­ne­ti em­lé­kek (Bu­da­pest: Ty­po­tex Ki­adó, 2017), 162–178.

Füzi mo­nog­rá­fi­á­ja a skan­ze­nek, ki­ál­lí­tá­sok, pa­no­rá­ma­ké­pek rend­sze­ré­nek látvány-szemiotikai elem­zé­sén ke­resz­tül vé­gül el­jut va­ló­di tár­gyá­hoz, a ko­rai mozi és a nyil­vá­nos­ság ku­ta­tá­sá­hoz. Itt már ott­ho­nos te­re­pen mo­zog­va, kon­cep­ci­ó­zu­san ele­gyí­ti a film- és tech­ni­ka­tör­té­ne­ti szem­pon­to­kat a ko­ra­be­li vi­zu­á­lis nyil­vá­nos­ság fel­ve­vő­pi­a­cá­nak, in­téz­mény­há­ló­za­tá­nak ku­ta­tá­si ered­mé­nye­i­vel. Az e ré­szek­ben moz­gó­sí­tott szem­pon­tok pe­dig va­ló­ban alap­mű­vé, ha­szon­nal for­gat­ha­tó ké­zi­könyv­vé te­szik mun­ká­ját, amely a téma máig tisz­tá­zat­lan kér­dé­se­i­vel, fel­tá­rat­lan vak­folt­ja­i­val is bát­ran szá­mot vet. A vá­ros­fo­tók ti­po­ló­gi­á­já­nak fel­vá­zo­lá­sa so­rán fon­tos kö­vet­kez­te­té­se­ket ol­vas­ha­tunk az Ut­ca­ké­pek: a nagy­vá­ro­si nyil­vá­nos tér fo­tón és moz­gó­ké­pen című fe­je­zet­ben. Helyt­ál­ló, és a ko­ráb­bi fo­tó­tör­té­ne­ti, ‑el­mé­le­ti ku­ta­tá­sok­ban is ref­lek­tált té­nyek ar­gu­men­tá­lód­nak itt. Idéz­ve egyet ezek kö­zül: „Az Eugè­ne At­get, Alf­red Sti­eg­litz, Bras­saï, And­ré Ker­tész és má­sok ne­vé­vel fém­jel­zett, a nagy­vá­ros hét­köz­na­pi éle­té­nek pil­la­na­ta­it meg­je­le­ní­tő ut­ca­fo­tók szin­te tel­je­sen hi­á­nyoz­nak a ma­gyar köz­té­ri fo­tog­rá­fi­á­ból a szá­zad­for­du­lón.” (122) Klösz György mil­len­ni­um kör­nyé­ki fo­tog­rá­fi­ái, tud­hat­juk ezt már Kiss No­é­mi és Lé­nárt Ta­más Füzi ál­tal hi­vat­ko­zott írá­sa­i­ból is, va­ló­ban az em­ber hi­á­nyá­val, „üres he­lyé­vel”, ke­re­ten túl­ra vagy a ki­vá­ga­tok ha­tá­ra­i­ra ke­rü­lé­sé­vel tűn­nek ki. Bár Füzi össze­fog­la­ló­ja bő­ven idéz Gyá­ni Gá­bor­tól, a nagy­vá­ros szo­ci­okul­tu­rá­lis te­re­i­nek vizs­gá­la­ta kap­csán ta­lán leg­töb­bet em­lí­tett ma­gyar tör­té­nész egy, a té­má­hoz (ti. Klösz fo­tog­rá­fi­á­i­hoz) kap­cso­ló­dó fon­tos ta­nul­má­nya még­is ki­ma­rad eb­ből a fel­so­ro­lás­ból.^[3]Gyá­ni Gá­bor, „Bu­da­pest »ta­pasz­ta­lat tör­té­ne­te«”, Ta­nul­má­nyok Bu­da­pest Múlt­já­ból 31 (2003): 333–361.

Re­mek fel­ve­tés vi­szont Bach Me­lit­ta és Lac­kó Mi­hály Les­ke­lő­dők című ki­ad­vá­nyá­nak szó­ba ho­zá­sa, amely va­ló­ban, ahogy a mo­nog­rá­fus írja, „a Klösz köz­té­ri fo­tó­in meg­bú­vó ala­kok, fi­gu­rá­lis rész­le­tek sok­szí­nű­sé­gét” fel­mu­tat­ni hi­va­tott vál­lal­ko­zás volt. (124) Eh­hez ér­de­mes len­ne azt is hoz­zá­ten­ni, hogy Bach és Lac­kó in­ven­ci­ó­zus kö­te­te az emb­le­ma­ti­kus fo­tog­rá­fus ké­pe­it és is­mert szá­zad­for­du­lós szép­iro­dal­mi szö­ve­ge­ket mon­tá­zsolt össze, re­gé­nye­sí­tet­te az így szer­ve­sü­lő ele­me­ket egy sze­rel­mi négy­szög és egy nyo­mo­zás tör­té­ne­té­vé. Tet­te mind­ezt úgy, hogy is­mert kom­po­zí­ci­ók ke­vés­bé fon­tos rész­le­te­it na­gyí­tot­ta, fó­kusz­ál­ta. Az 1990-es „al­bum” fel­üté­se be­szé­des gesz­tus­sal idé­zi meg pél­dá­ul Le Sage A sán­ta ör­dög (Le Di­a­b­le bo­i­te­ux, 1707) és az ál­ta­la in­dí­tott ha­gyo­mány­ba illő szám­ta­lan 19. szá­za­di re­gény, köz­tük pél­dá­ul A pá­ri­zsi Notre-Dame (Notre-Dame de Pa­ris, 1831) kez­dő­pont­ját, a ma­gas­lat­ról lát­ta­tott vá­ros bir­tok­lá­sá­nak vá­gyát, amely vé­gül még­is­csak az ural­ha­tat­lan­ság ta­pasz­ta­la­tát nyújt­ja a szem­lé­lő­nek. Bach és Lac­kó köny­vé­nek pro­ló­gu­sa Bródy Sán­dor és Kaff­ka Mar­git so­ra­i­ból össze­ál­ló mix­tú­rá­já­nak e rész­le­tei épp Bródy­tól szár­maz­nak, de a ha­son­ló pél­dák szá­ma tet­sző­le­ge­sen bő­vít­he­tő: „Úgy ér­zem ma­gam ilyen­kor, mint­ha csak­ugyan a vá­ros fö­lött vol­nék, egy fo­ga­dat­lan bak­ter, aki­nek azon­ban sem­mi ha­tal­ma nincs, csak nézi, nézi, mit csi­nál­nak ott alant.”^[4]Bach Me­lit­ta és Lac­kó Mi­hály, Les­ke­lő­dők (Bu­da­pest: Cor­vi­na Ki­adó, 1990), 5. A hí­res nagy­vá­ro­si ut­ca­fo­tók kö­zül a Füzi ál­tal is sok­szor em­lí­tett Eugè­ne At­get hí­res Père-Lachaise szé­ri­á­já­nak egyik da­rab­ja (Père-Lachaise, 1882 kö­rül) szin­tén ezt a szi­tu­á­ci­ót je­le­ní­ti meg, ahogy a Les­ke­lő­dők fény­kép­anya­gát adó Klösz-fotók kö­zül is szá­mos al­kal­maz­za majd ezt a beállítást.

A mo­nog­rá­fia ha­to­dik fe­je­ze­té­ben (Moz­gó fény­ké­pek [1898]: a moz­gó­kép nyil­vá­nos ha­tá­sá­nak a meg­vi­ta­tá­sa) egy né­met da­rab ma­gyar vál­to­za­ta (Moz­gó fény­ké­pek) elem­zé­se kap­csán új­fent hi­e­rar­chia és szim­bi­ó­zis kér­dé­sei ke­rül­nek te­rí­ték­re. Blu­ment­hal és Ka­del­burg szín­mű­vét Hel­tai Jenő for­dí­tá­sá­ban a nem sok­kal az­előtt ala­pí­tott Víg­szín­ház játssza, több vál­to­zat­ban és fel­újí­tás­ban, éve­ken ke­resz­tül. A bu­da­pes­ti pol­gá­ri kö­zön­ség első szá­mú te­át­ru­ma a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti po­pu­lá­ris kul­tú­ra meg­ha­tá­ro­zó szín­te­re. Da­rab­vá­lasz­tá­sa­i­ról, já­ték­stí­lu­sá­ról az e né­ző­se­reg kul­tu­rá­lis tá­jé­ko­zó­dá­sát szol­gá­ló or­gá­nu­mok­ban (Nyu­gat, Szín­há­zi Élet) is rend­sze­re­sen cik­kez­nek. A Nyu­gat már első szá­má­ban olyan esszét kö­zöl, amely a szín­ház mű­sor­po­li­ti­ká­ját bí­rál­ja, ma­gyar re­per­to­ár­já­nak gyen­ge­sé­ge­i­re hív­ja fel a fi­gyel­met.^[5]Bródy Mik­sa, „A Víg­szín­ház”, Nyu­gat 1 (1908) 1:51–52. Ami vi­szont az ap­ró­lé­ko­san ki­dol­go­zott, recepció- és szín­ház­tör­té­ne­ti nó­vu­mo­kat köz­lő egy­ség fő tét­je, ahogy ezt Füzi több­ször hang­sú­lyoz­za is, az a mo­zi­val ver­sen­gő szín­ház „új mé­di­u­mot in­teg­rál­ni” vá­gyó tö­rek­vé­se. (142) Ez, ha is­mét vissza­ka­nya­ro­dunk ah­hoz az adat­hoz, hogy a szá­zad­for­du­lón a mozi még nem is akart, nem is tu­dott el­kü­lö­nül­ni a szín­ház­tól, ha meg­gon­dol­juk, hogy a ko­rai né­ma­fil­mek, 1917-ig leg­alább­is még fő­ként úgy mu­tat­ták be a sze­rep­lő­ket, hogy kvá­zi szín­pa­di kö­rül­mé­nyek kö­zött hív­ták fel a fi­gyel­met az el­be­szé­lés ak­tu­sá­ra, az egy­más­tól való el­sza­ka­dás fá­zi­sa­i­nak de­tek­tá­lá­sát még in­kább hang­sú­lyos kö­rül­ménnyé te­szi. Itt ta­lán nem árt még egy apró ki­egé­szí­tést ten­ni, és a Víg­szín­ház le­gen­dás igaz­ga­tó­ja, Dit­rói Mór e fe­je­zet­ben szó­ba ke­rü­lő mun­kás­sá­ga kap­csán a leg­fris­sebb össze­fog­la­ló­ra fel­hív­ni a mo­nog­rá­fus fi­gyel­mét. Feszt­ba­um Béla ki­tű­nő köny­ve ugyan­is bő­ség­gel tár­gyal­ja a di­rek­tor ne­vé­hez fű­ző­dő te­ma­ti­kus és a szí­né­szi já­ték­stí­lust, dik­ci­ót érin­tő ar­cu­lat­vál­tást.^[6]Feszt­ba­um Béla, Aki Bu­da­pes­tet mu­lat­tat­ja, de Ko­lozs­vár­ról ál­mo­dik…: Dit­rói Mór szín­há­zi élet­raj­za (Bu­da­pest: Cor­vi­na Ki­adó, 2017). Mind­ez pe­dig e so­kat em­le­ge­tett le­vá­lá­si fo­lya­mat fon­tos­sá­gát is se­gít job­ban megérteni.

Füzi Iza­bel­la mun­ká­já­nak ka­rak­te­res és fe­gyel­me­zett tö­rek­vé­se a mo­nog­rá­fia mű­fa­ji je­gye­i­nek való meg­fe­le­lés vá­gya. E cél ér­de­ké­ben a szer­ző ko­ráb­bi, té­má­ba illő ta­nul­má­nya­it^[7]Pl. „Ba­bits és a ko­rai (ma­gyar) mozi”, Aper­tú­ra, 2016. tél, hoz­zá­fé­rés: 2022.08.05, https://www.apertura.hu/2016/tel/fuzi-babits-es-a-korai-magyar-mozi/.; „»Fil­met írni: Ka­rin­thy és … Con­ti­nue read­ing is új­ra­gon­dol­ja, és sem­mi­kép­pen sem vál­to­zat­lan for­má­juk­ban köz­li azo­kat. Előb­bi ered­mé­nye­it mér­ték­tar­tó­an sum­máz­za, utób­bit ki­bő­ví­ti, vél­he­tő­en az egy­sé­ges szer­ke­zet, ko­he­rens elem­zés ide­á­já­nak szol­gá­la­tá­ba ál­lít­va vizs­gá­ló­dá­sa­i­nak min­den ko­ráb­bi fá­zi­sát. A tör­té­ne­ti, esz­té­ti­kai, re­cep­ció­tör­té­ne­ti, in­téz­mé­nye­sü­lé­si kér­dé­se­ket egy­aránt kör­be­já­ró kö­tet ol­va­sá­sa so­rán vég­ered­mény­ben még­is el­ső­sor­ban a ko­ra­be­li, mára ku­ri­ó­zum­ként, film­tör­té­ne­ti cse­me­ge­ként lé­te­ző, a fe­lej­tés és a kul­tu­rá­lis em­lé­ke­zet ha­tá­rán eg­zisz­tá­ló fil­mek ap­ró­lé­kos (montázs)technikai, dra­ma­tur­gi­ai elem­zé­sei ma­rad­nak meg új­don­sá­gok­kal szol­gá­ló, fon­tos eredményként.

Summary

Iza­bel­la Fü­zi’s book is a much-needed mo­no­gra­phic treat­ment of the birth of Hun­ga­ri­an vi­su­al cul­tu­re. Fü­zi’s mo­no­gra­ph firmly sets out her app­ro­ach by cons­ider­ing the birth of the Hun­ga­ri­an mo­ti­on pic­tu­re in terms of lo­o­king at ele­ments in a li­ne­age. At the same time, it also wants to de­monst­ra­te the comp­le­xity and in­ter­ac­ti­on of gen­res bas­ed on vi­su­a­lity. In ad­di­ti­on to exp­lor­ing as­pects of press his­to­ry and pub­lic and po­li­ti­cal his­to­ry, the his­to­ri­cal chap­ters of her book are also em­bed­ded in film the­ory, film his­to­ry, and aest­he­tics. Ove­rall, the book is a tho­ro­ugh ela­bo­ra­ti­on of the his­to­ry of the de­ve­lop­ment of Hun­ga­ri­an mo­ti­on pic­tu­re culture.

Tagged intermedialitás, korai magyar mozi, századforduló, vizuális kultúra