recenzió

He­gyi Klá­ra, A fü­le­ki szan­dzsák. Bu­da­pest: MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont, Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­zet, 2019.

A Ma­gyar Nem­ze­ti Le­vél­tár Or­szá­gos Le­vél­tá­ra és a Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek mun­ka­tár­sai kö­zött 2014-ben a Nem­ze­ti Ku­ta­tá­si, Fej­lesz­té­si és In­no­vá­ci­ós Hi­va­tal tá­mo­ga­tá­sá­val kez­dő­dött az az együtt­mű­kö­dés (NKFI K 108919, 132475 és 132609), amely­nek fő cél­ki­tű­zé­se, hogy össze­gyűjt­ve a Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re vo­nat­ko­zó összes fenn­ma­radt 16‒17. szá­za­di osz­mán jövedelem- és bir­tok­gaz­dál­ko­dá­si ira­tot, fel­dol­go­zá­su­kat kö­ve­tő­en a részt­ve­vő ku­ta­tók a le­vél­tár hon­lap­ján lét­re­hoz­za­nak egy on­line el­ér­he­tő adat­bá­zist, a vi­zu­á­lis meg­je­le­ní­tést is biz­to­sít­va egy kap­csolt tér­in­for­ma­ti­kai adat­bá­zis segítségével.

Ez azt je­len­ti, hogy tér­ké­pe­ken meg­je­le­nít­he­tő­vé vál­nak a kü­lön­fé­le té­ma­kö­rök­ben vég­re­haj­tott le­kér­de­zé­sek ered­mé­nyei, ami lát­vá­nyo­san meg­könnyí­ti a kü­lön­bö­ző tér­be­li és idő­be­li adat­hal­ma­zok elem­zé­sét, össze­ha­son­lí­tá­sát, le­he­tő­sé­get te­remt­ve a kor igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő alap­ku­ta­tá­sok­ra az adott idő­szak­kal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók szá­má­ra. A ké­sőb­bi­ek­ben to­váb­bi elő­re­lé­pést je­lent majd en­nek az osz­mán adat­bá­zis­nak az össze­kap­cso­lá­sa a ma­gyar di­ká­lis össze­írá­sok adat­bá­zi­sá­val, ami­nek kö­szön­he­tő­en mind­két fél irat­anya­ga egy­sze­rű­en hoz­zá­fér­he­tő­vé, össze­vet­he­tő­vé válik.

He­gyi Klá­ra, ne­ves történész-turkológus kez­de­tek­től fog­va részt vesz en­nek a pro­jekt­nek a mun­ká­já­ban. Az osz­mán ira­tok ol­va­sá­sá­ban szer­zett jár­tas­sá­gá­val nél­kü­löz­he­tet­len se­gí­tő­je, mes­te­re a fi­a­ta­labb nem­ze­dék tag­ja­i­nak. A ku­ta­tá­sok első sza­ka­szá­ban ő dol­goz­ta fel a hó­dolt­ság észa­ki pe­rem­vi­dé­kén fek­vő két osz­mán köz­igaz­ga­tá­si egy­ség, a hat­va­ni és a fü­le­ki szan­dzsák meg­lé­vő, a pro­jekt gyűj­tő­kö­ré­be tar­to­zó szám­vi­te­li jegy­zé­ke­it, tö­rö­kül def­te­re­it. Ezek faj­tá­juk sze­rint a kö­vet­ke­zők: szandzsák-összeírások (mu­fas­sal def­te­ri), fejadó-összeírások (cizye def­te­ri), ja­va­da­lom­bir­to­kok jegyzékei/tímár-defterek (ic­mal def­te­ri) és a bir­tok­ado­má­nyo­zá­si nap­lók (ti­mar ruz­namçe def­te­ri). En­nek kö­szön­he­tő­en ke­rült ku­ta­tá­sai lá­tó­te­ré­be a fü­le­ki szan­dzsák, és írta meg a róla szó­ló mo­nog­rá­fi­á­ját. A szan­dzsák­nak nem jók a for­rás­adott­sá­gai, ke­vés osz­mán def­te­re ma­radt fenn, az is jó­részt csak a 16. szá­zad­ból. Ma­gyar for­rá­sok vi­szont bő­ven ren­del­ke­zés­re áll­nak, azon­ban fő­ként az osz­mán szem­pont­ból for­rás­sze­gény 17. szá­zad­ból. He­gyi Klá­ra nem olyan ku­ta­tó, aki meg­ijed a ne­héz­sé­gek­től, a sok mun­ká­tól, amit bi­zo­nyít töb­bek kö­zött a hó­dolt­sá­gi tö­rök vá­rak­ról és azok ka­to­na­sá­gá­ról írt 3 kö­te­tes mo­nu­men­tá­lis mun­ká­ja is. Sok tü­rel­met, ki­tar­tást igény­lő, ap­ró­lé­kos mun­ka ered­mé­nye­ként össze­ál­lí­tott egy kö­te­tet, amely a vizs­gált kér­dés­kör­ben át­te­kin­tést nyújt a hó­dolt­ság egész időszakáról.

A fü­le­ki szan­dzsák a vár 1554-es be­vé­te­lét kö­ve­tő­en ala­kult meg. Mind­össze 1593-ig, Fü­lek vissza­vé­te­lé­ig állt fenn. Azon­ban fal­vai a 17. szá­zad­ban is adóz­tak a tö­rö­kök­nek, akik to­vább­ra is a fü­le­ki szan­dzsák­hoz tar­to­zó­ként tar­tot­ták nyil­ván eze­ket. Osz­mán def­ter mind­össze egy 1559-es tímár-defter, há­rom azo­nos, az ál­la­mi adót fi­ze­tő ház­tar­tá­sok szá­mát tar­tal­ma­zó fejadó-összeírás az 1570-es évek­ből és bir­tok­ado­má­nyo­zá­si nap­lók, rúz­nám­csék áll­nak ren­del­ke­zés­re a te­rü­let vizs­gá­la­tá­hoz, me­lyek kö­zül az első ket­tőt a szer­ző a kö­tet má­so­dik fe­lé­ben ta­lál­ha­tó füg­ge­lék­ben pub­li­kál­ja is. Tel­je­sen hi­ány­zik azon­ban az egyik leg­fon­to­sabb def­ter­tí­pus, a szandzsák-összeírás (mu­fas­sal def­te­ri), és a vál­to­zá­sok kö­vet­he­tő­sé­gé­ben fon­tos sze­re­pet be­töl­tő def­ter­so­ro­za­tok elem­zé­sé­re sem adó­dott le­he­tő­ség. A ma­gyar for­rá­sok je­len­tet­ték a se­gít­sé­get, me­lyek di­ká­lis össze­írá­sok, ur­bá­ri­u­mok és vár­me­gyei vizs­gá­la­ti jegy­ző­köny­vek voltak.

Az utób­bi évek ku­ta­tá­sai rá­vi­lá­gí­tot­tak arra, hogy a tö­rök hó­dolt­ság pe­rem­vi­dé­ki szan­dzsák­jai a bel­sőbb te­rü­le­tek­től el­té­rő, spe­ci­á­lis hely­zet­ben vol­tak, ami a fü­le­ki szan­dzsák ese­té­ben is ér­vé­nyes ál­lí­tás. Az Osz­mán Bi­ro­da­lom és a Ma­gyar Ki­rály­ság kö­zött nem hú­zó­dott a mai ér­te­lem­ben vett ha­tár­vo­nal. Az osz­má­nok újabb te­le­pü­lé­sek adó­zás alá vo­ná­sá­val, hó­dol­ta­tá­sá­val igye­kez­tek be­fo­lyá­su­kat to­vább ter­jesz­te­ni az el­len­sé­ges te­rü­le­tek irá­nyá­ban. En­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sa a ha­tár­vi­dé­ki szan­dzsá­kok elő­ke­lő­i­re és szpá­hi­ja­i­ra há­rult, akik fo­lya­ma­tos por­tyá­zá­sa­ik­kal zak­lat­ták a vi­dék la­kos­sá­gát az adó­fi­ze­tés ki­kény­sze­rí­té­se cél­já­ból. Szol­gá­la­tuk fe­jé­ben ja­va­da­lom­bir­to­ko­kat kap­tak, me­lye­ket a szandzsák-összeírások alap­ján je­löl­tek ki szá­muk­ra. Elő­ször fel­mér­ték, meg­be­csül­ték az egyes te­le­pü­lé­sek adó­zó­ké­pes­sé­gét, majd az ép­pen el­éren­dő cél szem­pont­já­ból a leg­meg­fe­le­lőbb­nek gon­dolt mó­don ‒ időn­ként ma­ni­pu­lál­va is az ada­to­kat ‒ kü­lön­fé­le jö­ve­del­mű bir­tok­tes­te­ket ala­kí­tot­tak ki, és ki­utal­ták azo­kat ki­je­lölt bir­to­ko­sa­ik ré­szé­re. Míg a bel­ső te­rü­le­te­ken na­gyobb há­nyad­ban a szul­tá­ni kincs­tár volt a be­vé­te­lek ha­szon­él­ve­ző­je, a pe­rem­vi­dé­ki szan­dzsá­kok­ban a hó­dol­ta­tók igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­se és a to­váb­bi elő­re­nyo­mu­lás ösz­tön­zé­se volt az el­sőd­le­ges szem­pont. A ja­va­da­lom­bir­to­kos ka­to­na­sá­got oly mó­don pró­bál­ták ér­de­kelt­té ten­ni, hogy hó­do­lat­lan hely­sé­ge­ket is fel­vet­tek a szandzsák-összeírásokba, majd eze­ket is ki­utal­ták a ja­va­da­lom­bir­to­kok ré­sze­ként. Tel­jes jö­ve­del­mük­höz csak ezek hó­dol­ta­tá­sát kö­ve­tő­en jut­hat­tak hoz­zá bir­to­ko­sa­ik. Így az­tán a vé­ge­ken so­sem volt béke. A ma­gyar és tö­rök igaz­ga­tás, jog­rend­szer és adóz­ta­tás együtt­élé­se és ezek ha­tá­sa egy­más­ra a bel­ső te­rü­le­tek­kel össze­vet­ve szin­tén el­té­rő vi­szo­nyo­kat ered­mé­nye­zett eze­ken a területeken.

A szer­ző mi­u­tán a kö­tet ele­jén rö­vi­den szót ejt az észa­ki szan­dzsá­kok­ról, ezt kö­ve­tő­en vé­gig­ve­zet ben­nün­ket tér­ben és idő­ben a fü­le­ki szan­dzsák hó­dol­ta­tá­si fo­lya­ma­tán. En­nek se­bes­sé­gét jól mu­tat­ja, hogy a szan­dzsák meg­ala­ku­lá­sát kö­ve­tő­en, két-három év el­tel­té­vel már mint­egy 270–280 la­kott hely­nek volt tö­rök föl­des­ura. Gö­mör és Tor­na me­gyét az 1570-es évek­ben már hó­dolt­nak le­he­tett te­kin­te­ni. A tö­rö­kök elő­re­ha­la­dá­sá­nak irá­nyát több­nyi­re a fo­lyók völ­gye­i­ben futó utak ha­tá­roz­ták meg. A mint­egy 30 ma­gyar vár nem tud­ta fel­tar­ta­ni őket, ne­héz­sé­get csu­pán a ma­gas he­gyek és a nagy tá­vol­sá­gok je­len­tet­tek szá­muk­ra. Ép­pen ezért Bor­sod és Aba­új me­gyék­ben né­mi­leg más volt a hely­zet. Itt már a nagy tá­vol­ság aka­dályt je­len­tett, és a hat­va­ni szan­dzsák­kal is osz­toz­kod­ni­uk kel­lett a te­rü­le­ten. Bor­sod me­gyé­ben az első 2–3 év után 18, Aba­új­ban pe­dig 7 te­le­pü­lés­nek volt tö­rök bir­to­ko­sa. A 17. szá­zad több si­kert hozott.

A tör­tén­tek­nek ha­tá­sa volt a te­le­pü­lé­sek adó­zó­ké­pes­sé­gé­re, kez­det­ben sok pusz­tá­vá vált kö­zü­lük, de az 1570-es évek­re nagy ré­szük ma­gá­hoz tért. Az ál­lan­dó­an cse­ré­lő­dő tö­rök bir­to­ko­sa­ik­ra vo­nat­ko­zó­an mind­össze egy tímár-defter és a bir­tok­ado­má­nyo­zá­si nap­lók, az ún. rúz­nám­csék szol­gál­tat­nak ada­to­kat. Az 1580-as évek­től a bir­to­kok ér­té­ke csök­ken­ni kez­dett a nagy szám­ban szpá­hi lét­re as­pi­rá­lók meg­je­le­né­sé­vel. Emi­att egy­re ke­ve­sebb hely­ség­ből ál­lí­tot­ták össze bir­to­ka­i­kat, hogy va­la­ho­gyan ki tud­ják elé­gí­te­ni az igé­nye­ket. Eh­hez még hoz­zá­adó­dott az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban el­ha­tal­ma­so­dó inf­lá­ció, így a szan­dzsák­bég ki­vé­te­lé­vel a bir­to­ko­sok hely­ze­te egy­re rosszab­bá vált, ami­nek rö­vi­de­sen je­lent­kez­tek a következményei.

Az adó­zás­ról szól­va, a ki­ve­tett adók a pe­rem­vi­dé­ken több­nyi­re ala­cso­nyab­bak vol­tak, mint a bel­ső te­rü­le­te­ken. A ket­tős adó­zás na­gyobb ter­hei mi­att mind a ma­gyar, mind a tö­rök fél kény­sze­rű­ség­ből al­kal­maz­ko­dott. Az it­te­ni tö­rök össze­írá­sok­ban sze­rep­lő ala­cso­nyabb adó­össze­gek­re vi­szont van más ma­gya­rá­zat is. A tö­rök hi­va­ta­lok, ha akar­tak, ked­vez­ni tud­tak a vé­gek ja­va­da­lom­bir­to­ko­sa­i­nak oly mó­don, hogy a szá­muk­ra ki­utalt bir­to­kok te­le­pü­lé­se­i­nek fel­mé­rés­sel vagy becs­lés­sel meg­ál­la­pí­tott adó­ját az össze­írá­sok­ban ‒ ami­nek alap­ján a bir­to­kok ki­uta­lá­sa tör­tént ‒, ala­cso­nyab­ban ha­tá­roz­ták meg, mint azok tény­le­ges adó­zó­ké­pes­sé­ge. A be­jegy­zett ala­cso­nyabb adó­össze­ge­ket ala­pul véve vá­lo­gat­ták össze a meg­ha­tá­ro­zott ér­té­kű bir­to­ko­kat al­ko­tó te­le­pü­lé­se­ket a ja­va­dal­ma­zot­tak szá­má­ra. Amennyi­ben ők a ki­uta­lást kö­ve­tő­en ké­pe­sek vol­tak be­haj­ta­ni ezek­től a te­le­pü­lé­sek­től a va­lós adó­zó­ké­pes­sé­gük­nek meg­fe­le­lő ma­ga­sabb adó­kat, ez a több­let­jö­ve­de­lem is az övék lett, őket gaz­da­gí­tot­ta. A hi­va­ta­lok ezen hoz­zá­ál­lá­sá­ban is a hó­dol­ta­tó ka­to­na­ság ér­de­ke­i­nek elő­tér­be he­lye­zé­se nyil­vá­nult meg.

Ezen­kí­vül a tö­rök bir­to­ko­sok szá­má­ra is ked­ve­ző volt, ami­kor egy te­le­pü­lés adó­ját ala­cso­nyab­ban ál­la­pí­tot­ták meg, ily mó­don e szá­muk­ra ki­utalt jö­ve­del­men fe­lül be­hajt­ha­tó több­let­hez tud­tak jut­ni, ami őket gaz­da­gí­tot­ta. Eb­ben az eset­ben is a hó­dol­ta­tó ka­to­na­ság ér­de­ke­i­nek elő­tér­be he­lye­zé­se mu­tat­ko­zik meg. A be­haj­tott adók­ról csak ma­gyar for­rá­sok áll­nak ren­del­ke­zés­re. Mind az ál­la­mi, mind a bir­to­ko­sok­nak fi­ze­tett pénz­adók jel­lem­ző­en emel­ke­dést mu­tat­tak, rit­kán azon­ban akadt pél­da az adó csök­ken­té­sé­re is, ha az élet úgy kí­ván­ta. Az osz­mán ál­lam szá­má­ra a dzsiz­jé­nek ne­ve­zett fej­adót, más né­ven ha­rá­csot és egy ma­gya­rul szab­lya­pénz­nek ne­ve­zett ha­di­adó­sze­rű adót fi­zet­tek, de akadt né­hány, a for­rá­sok­ban össze­fog­la­ló­an „zsar­no­ki fizetnivalók”-ként em­lí­tett adó is, ame­lyek ese­té­ben nem tisz­tá­zott, hogy ki­nek jár­tak. A bir­to­kos szpá­hik az adó­kat a tö­rök vá­rak­hoz ‒ azaz a la­kó­he­lye­ik­hez ‒ kö­zel fek­vő te­le­pü­lé­sek­től több­nyi­re ter­mé­nyek és ro­bot for­má­já­ban, a tá­vo­lab­bi­ak­tól fő­ként pénz­ben kér­ték, de pél­dá­ul mé­zet és va­jat szin­te min­den­ki adott. Az adók mennyi­sé­ge idő­vel a kü­lön­fé­le pén­zek vagy mér­ték­egy­sé­gek át­szá­mo­lá­sá­nál ta­pasz­tal­ha­tó ügyes­ke­dés mi­att is nö­ve­ke­dett. Már a 16. szá­zad­ban is meg­fi­gyel­he­tő­ek bi­zo­nyos nem rend­sze­res szol­gál­ta­tá­sok. Ilyen pél­dá­ul az épü­let­fa, tű­zi­fa, szé­na vagy ép­pen aján­dé­kok hor­dá­sa a tö­rök­nek. A ro­bot ek­ko­ri­ban még nem volt ál­ta­lá­nos, ezek a ter­hek a 17. szá­zad­ban nö­ve­ked­tek szin­te el­vi­sel­he­tet­len­né. Mi­vel a tö­rök szandzsák-összeírások a ki­ve­tett adók össze­gét tar­tal­maz­zák, a be­haj­tott adók mennyi­sé­gé­nek és faj­tá­i­nak vizs­gá­la­tá­hoz ak­kor is fel­tét­le­nül szük­sé­ges a ma­gyar for­rá­sok vizs­gá­la­ta, ha ren­del­ke­zés­re áll szandzsák-összeírás.

A 15 éves há­bo­rú so­rán a tö­rö­kök 1593 no­vem­be­ré­ben el­vesz­tet­ték Fü­lek vá­rát. Ké­sőbb azon­ban a fü­le­ki szan­dzsák te­le­pü­lé­se­it lépésről-lépésre újra hó­dol­tat­ták, de ek­kor már – an­nak 1596-os el­fog­la­lá­sát kö­ve­tő­en – Eger ve­zény­le­té­vel. Ek­kor­tól az egri pasa volt az úr a vi­dé­ken. A ma­gyar vár­me­gyék sze­rint a te­rü­let a 17. szá­zad kö­ze­pé­re vált új­ból tel­je­sen hó­dolt­tá, bár el­kép­zel­he­tő, hogy ez az ál­lí­tás nem tel­je­sen igaz. A bi­zony­ta­lan­ság ab­ból fa­kad, hogy a ha­di­adó 1647-es nagy mér­té­kű meg­eme­lé­se után ér­de­kük­ben állt hó­dolt­nak val­la­ni ma­gu­kat. A hó­dolt por­ták ugyan­is a ha­di­adó­nak csak a fe­lét fi­zet­ték. Ahogy ar­ról már szó esett fen­tebb, a szpá­hi bir­to­ko­sok hely­ze­te  rosszab­bo­dott. Így ke­res­ni kezd­ték a pót­ló­la­gos jö­ve­del­met biz­to­sí­tó le­he­tő­sé­ge­ket. A szá­zad ele­ji kez­de­ti vissza­fo­got­tabb adóz­ta­tást kö­ve­tő­en az adók mennyi­sé­ge és faj­tái egy­re csak nö­ve­ked­tek. Az adóz­ta­tás gya­kor­la­ta nem annyi­ra az elő­írt sza­bá­lyok sze­rint, ha­nem in­kább az adott hely­szín szük­ség­le­tei, le­he­tő­sé­gei és szo­ká­sai sze­rint ala­kult. A ko­ráb­bi erős cent­ra­li­zá­ci­ót fel­vál­tot­ta egy de­cent­ra­li­zá­ci­ós fo­lya­mat, ami­nek kö­vet­kez­té­ben kez­dett el­ha­tal­ma­sod­ni a zűr­za­var. Igye­kez­tek meg­sze­rez­ni min­dent, ami­re szük­sé­gük volt. Az idő mú­lá­sá­val az osz­mán adó­zás gya­kor­la­ta egy­re job­ban ha­so­nult a ma­gyar­hoz. Pél­dá­ul el­vi­sel­he­tet­len mér­ték­ben meg­nőt­tek a ro­bot­ter­hek an­nak el­le­né­re, hogy az osz­mán össze­írá­sok­ban nem for­dult elő ez az adó­faj­ta. De az egy­re gya­ko­rib­bá váló por­tyá­zá­sok is na­gyon meg­vi­sel­ték a vi­dék la­kó­it. Sok em­bert el­hur­col­tak ilyen­kor, a csa­lád­fő­ket több­nyi­re ott­hon hagy­va, hogy le­gyen aki ki tud­ja fi­zet­ni a töb­bi­ek ki­vál­tá­sá­ra ki­rótt váltságdíjakat.

He­gyi Klá­ra köny­vé­ből meg­is­mer­het­jük a fü­le­ki szan­dzsák­ban élő né­pes­ség vi­szon­tag­sá­ga­it. Mind­ezt szá­mos pél­dá­val il­luszt­rál­va, ren­ge­teg ada­tot fel­so­rol­va te­szi a szer­ző. A mun­ká­ja so­rán hasz­nált for­rá­so­kat min­dig kri­ti­ká­val ke­ze­li és rit­kán ta­pasz­tal­ha­tó tü­re­lem­mel, ki­tar­tás­sal tár­ja fel azok tit­ka­it. Nagy ér­de­me, hogy a ked­ve­zőt­len for­rás­adott­sá­gok el­le­né­re ku­ta­tá­sa­i­val nem állt meg a 16. szá­zad vé­gé­nél, ahogy ez a hó­dolt­ság vizs­gá­la­ta ese­té­ben gyak­ran megtörténik.

Summary

In her book San­jak of Fi­lek, Klá­ra He­gyi pre­sents the pro­cess of Ot­tom­an oc­cu­pa­ti­on in this ad­mi­nistra­tive unit on the nor­t­hern bor­der­land of the Ot­tom­an Em­pire in the six­teenth and se­ven­teenth cent­uri­es. Mi­li­tary clas­hes were fre­qu­ent in this re­gi­on for a hund­red and fifty ye­ars. Us­ing ar­chi­val ma­te­ri­als such as the Ot­tom­an ic­mal def­ter, cizye def­ters, and ti­mar ruz­namçes, as well as the his­to­ri­cal sour­ces of the Hun­ga­ri­an coun­ti­es, she stu­di­es the pe­cu­li­a­ri­ti­es of this pe­rip­he­ral area of the oc­cu­pi­ed parts of his­to­ri­cal Hun­gary, whe­re two sta­tes ma­in­ta­ined the­ir inf­lu­en­ce in every­day prac­ti­ces. We get to know the Ot­tom­an ti­mar sys­tem, and the log­ic be­hind the dis­t­ri­bu­ti­on and pat­tern of est­a­tes al­lo­ca­ted to the Ot­tom­an mi­li­tary for­ce. The cent­ral tre­a­sury left most of the in­co­mes with the si­pa­his, who­se task in turn was to inc­re­a­se the area un­der ta­xa­ti­on. The aut­hor pro­vi­des a de­tai­led descript­ion of the vi­cis­si­tu­des of the po­pu­la­ti­on of this san­cak. Studying ta­xa­ti­on, we can see the mo­di­fi­ca­ti­on of the Ot­tom­an ta­xa­ti­on sys­tem, which be­came si­mil­ar to the Hun­ga­ri­an sys­tem as time pas­sed, for examp­le, in the ap­pe­arance and con­ti­nu­o­us inc­re­a­se of so­cage (ro­bot), alt­ho­ugh it re­ma­ined an unof­fi­ci­al practice.

Tagged adatbázis, defterek, füleki szandzsák, hódoltatás, török hódoltság peremvidéke