könyvismertetés

Ilyés Gá­bor, „Ha­zánk szent­je, sza­bad­ság ve­zé­re” II. Rá­kó­czi Fe­renc és az ál­ta­la ve­ze­tett sza­bad­ság­harc em­lék­je­lei Bor­si­tól Ro­dos­tó­ig, Nyír­egy­há­za, 2020.

A Kis­vár­da mel­let­ti Pap te­le­pü­lés ál­la­mi ele­mi is­ko­lá­já­ban 1934-ben azt a fel­ada­tot kap­ták a gye­re­kek, ír­ják le dol­go­zat­ban, ho­gyan csi­nál­nák meg Rá­kó­czi Fe­renc szob­rát.[1] Az egyik vá­lasz így szólt: „Én úgy gon­do­lom, hogy a szo­bor szép ezüst kő­ből vol­na.” Egy má­sik vé­le­mény sze­rint pe­dig: „Rá­kó­czi szob­rát szép, fé­nyes arany­ból csi­nál­nám. Szép dí­sze­sen. És úgy csil­log­na, mint a csil­lag az égen. Min­den arany vol­na, hogy aki arra men­ne, meg­bá­mul­ná.” Vé­gül va­la­ki ezt írta: „Gyé­mánt kő­ből rak­nám fel és tíz mé­ter ma­gas­ra. Az­tán gyö­nyö­rű fe­hér lóra ülne Rá­kó­czi Fe­renc. Két kar­dot ten­nék a két ke­zé­be, mert az a két keze ver­te ki az oszt­rák ka­to­ná­kat az országból.”

Az el­múlt év­ti­zed­ben fel­len­dült Rákóczi-kutatások egyik ki­emel­ke­dő ered­mé­nye a Rá­kó­czi­nak és az 1703–1711 kö­zöt­ti sza­bad­ság­harc­nak em­lé­ket ál­lí­tó szob­rok, dom­bor­mű­vek és em­lék­táb­lák tel­jes­ség­re tö­rek­vő ka­ta­ló­gu­sa, amely az el­múlt száz­húsz év köz­té­ri vi­zu­á­lis ke­reszt­met­sze­tét adja. Ilyés Gá­bor nyír­egy­há­zi hely­tör­té­nész, a Jó­kai Mór Re­for­má­tus Ál­ta­lá­nos Is­ko­la ta­ná­ra más­fél év­ti­ze­des ku­ta­tó­mun­ka nyo­mán 2020-ban ki­adott köny­ve le­he­tő­vé te­szi Rá­kó­czi sze­mé­lyi kul­tu­sza és a mű­vé­sze­ti áram­la­tok vál­to­zá­sa­i­nak szisz­te­ma­ti­kus ta­nul­má­nyo­zá­sát. A kö­tet új pers­pek­tí­vá­kat nyit meg, 610 em­lék­mű tör­té­ne­té­be kí­nál be­te­kin­tést. Az em­lé­ke­zet­kul­tú­ra olyan szem­pont­ja­i­nak ki­eme­lé­sét he­lye­zi elő­tér­be, ame­lye­ket a szob­rá­szat iránt ke­vés­bé ér­dek­lő­dő tör­té­né­szek gyak­ran fi­gyel­men kí­vül hagy­nak. A mun­ka a rep­re­zen­tá­ci­ós tör­té­ne­lem ré­sze­i­ként tár­gyal­ja az emlékeket.

A be­ve­ze­tő ta­nul­mány­ban (8–14) Ilyés a ku­ta­tás ered­mé­nye­it összeg­zi: a 19. szá­zad vé­gé­től nap­ja­in­kig be­mu­tat­ja az em­lék­ál­lí­tás fő kor­sza­ka­it, kez­de­mé­nye­ző­it, meg­va­ló­sí­tó mű­vé­sze­it, le­he­tő­vé téve a té­mák, elő­ké­pek és fő iko­nog­rá­fi­ai tí­pu­sok nyo­mon kö­ve­té­sét. Hang­sú­lyoz­za, hogy a szob­rá­sza­ti mű­vek sok­fé­le, nem­rit­kán efe­mer anya­gok­ban (pl. fa) va­ló­sul­tak meg, és rá­mu­tat, hogy szá­mos terv nem va­ló­sult meg,[2] má­sok pe­dig – fő­leg az első vi­lág­há­bo­rú után ha­tá­ron kí­vül ke­rül­tek – el­pusz­tul­tak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött.[3] Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy Rá­kó­czi kul­tu­sza nem ön­ma­gá­ban áll, ha­nem egy szé­le­sebb kul­tusz­há­ló­zat­ban nyer te­ret, amely­nek ré­sze Rá­day Pál, Rá­kó­czi Jó­zsef, Csá­ky Krisz­ti­na, And­rássy György, Pál­ffy Já­nos, Bottyán Já­nos, Ber­csé­nyi Mik­lós, Mi­kes Ke­le­men és má­sok sze­mé­lye. A Rákóczi-kultusz más vezető- és sze­mé­lyi­ség­kul­tu­szok össze­füg­gé­sé­ben (pl. Ist­ván ki­rály, Má­tyás ki­rály) tör­té­nő vizs­gá­la­tá­val nyil­ván­va­ló­vá vá­lik, hogy a Rá­kó­czi sze­mé­lyé­hez kö­tő­dő kul­tusz nem rend­kí­vü­li je­len­ség, amely egy adott po­li­ti­kai rend­szer­ben me­rült fel a tör­té­ne­lem egy adott idő­sza­ká­ban, ha­nem egy hosszú ha­gyo­mány része.

A könyv fő egy­sé­ge a Rá­kó­czi­nak és a sza­bad­ság­harc más sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ál­lí­tott em­lék­mű­vek ka­ta­ló­gu­sa. Egyes le­írá­sok rész­le­te­sen be­mu­tat­ják azo­kat az am­bí­ci­ó­kat, fe­szült­sé­ge­ket és ideo­ló­gi­ai nyo­má­so­kat, ame­lyek az em­lék­mű­vet for­mál­ták, má­sok csak két sor­ban jel­zik az ava­tás idő­pont­ját és az em­lék­mű he­lyét. A szer­ző szá­mos mű­nél a for­rá­sa­it is fel­tün­te­ti – a tel­jes­ség igé­nye nél­kül. A szak­iro­da­lom ter­mé­sze­te­sen bő­vít­he­tő lett vol­na to­váb­bi té­te­lek­kel. Ez fő­leg azok­nál a ki­emel­ke­dő szob­rok­nál okoz hi­ány­ér­ze­tet, ame­lyek­ről ön­ál­ló ta­nul­má­nyok szü­let­tek, mint pél­dá­ul ifj. Vas­tagh György sze­ge­di szob­ra ese­té­ben.[4] A ka­ta­ló­gus leg­hosszabb mű­le­írá­sát Ilyés a bu­da­pes­ti V. ke­rü­le­ti Kos­suth té­ren 1937-ben fel­ava­tott bronz Rákóczi-lovasszobornak szen­tel­te, ami vi­tat­ha­tat­la­nul a ko­ra­be­li Ma­gyar­or­szág egyik leg­át­po­li­ti­zál­tabb köz­té­ri szob­ra, s ami­nek az el­múlt nyolc­van év­ben sem kér­dő­je­le­ző­dött meg a fon­tos­sá­ga. A szob­rok je­len­le­gi ál­la­po­tát áb­rá­zo­ló fény­ké­pe­ket a szer­ző ké­pes­la­pok és új­sá­gok ar­chív fo­tó­i­val egé­szí­tet­te ki, az el­pusz­tult mű­vek ese­té­ben pe­dig gyak­ran négy-öt régi fel­vé­tel mu­tat­ja a szob­rot, kör­nye­ze­tét, eset­leg az ava­tás vagy más, a szo­bor­nál tör­tént ün­nep­ség pillanatát.

A fel­tárt­ság kü­lön­bö­ző fo­ka­in álló le­írá­sok to­váb­bi ku­ta­tá­sok le­he­tő­sé­gét jel­zik, ahogy né­hány ki­ma­radt mű is. Hi­ány­zik a ka­ta­ló­gus­ból Sződy Szi­lárd Rákóczi-mellszobra,[5] ami a bu­da­pes­ti XIX. ke­rü­let Kos­suth tér 12. (Tre­fort Szak­kö­zép­is­ko­la) előtt állt Szent Ist­ván és Má­tyás ki­rály mell­szob­ra tár­sa­sá­gá­ban. A há­rom mell­szob­rot 1989-ben át­he­lyez­tek a Jó­zsef At­ti­la ut­cá­ban lévő nyug­dí­jas­ház park­já­ba. A Szécsény-fejezetben (160–162) meg le­he­tett vol­na em­lí­te­ni, hogy 1912-ben terv­ben volt egy Rákóczi-szobor fel­ál­lí­tá­sa, an­nak el­he­lye­zé­sén gon­dol­kod­tak a vá­ro­si elöl­já­rók.[6]

A ka­ta­ló­gus­ban való el­iga­zo­dást se­gí­ti, és to­váb­bi össze­füg­gé­se­ket en­ged fel­is­mer­ni az em­lék­mű­ve­ket fel­ava­tá­suk idő­rend­jé­ben be­mu­ta­tó táb­lá­zat a könyv vé­gén (386–399). (Hasz­nos lett vol­na még a mű­vé­szek sze­rint cso­por­to­sí­tott táb­lá­zat is, va­la­mint egy személy- és hely­név­mu­ta­tó.) A táb­lá­zat­ból ki­de­rül, hogy egy mű­vész több­ször is meg­min­táz­ta Rá­kó­czit, s egy-egy mell­szob­rot több pél­dány­ban is föl­ál­lí­tot­tak – ez fő­leg az utób­bi évek­re jel­lem­ző, ami­kor a Rákóczi-kultusz is­mét fel­íve­lő­ben van. Csak 2018–2019-ben hat Rákóczi-szobrot avat­tak, köz­tük Ba­la­to­na­ka­rattyán és Be­reg­szász­ban. A ki­sebb te­le­pü­lé­sek­re jel­lem­ző a he­lyi mes­ter ál­tal fá­ból ké­szí­tett nem­ze­ti pan­te­on fel­ál­lí­tá­sa. Ezek rit­kán ma­gas kva­li­tá­sú­ak, az ala­kok gyak­ran alig felismerhetőek.

2006-ban, Rá­kó­czi 1906-os kas­sai új­ra­te­me­té­sé­nek száz­éves év­for­du­ló­ján szá­mos Rákóczi-szobrot avat­tak (Nagy­ecsed, Orosz­lány, Dabas-Sári, Be­kecs, Kas­sa, Mun­kács), kü­lön­bö­ző meg­em­lé­ke­zé­sek több hó­na­pos so­ro­za­ta zaj­lott le Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon. Az egésza­la­kos lo­vas­szob­rok és a mell­szob­rok száz­éves so­ro­za­ta után né­hány mű­vész az utób­bi há­rom év­ti­zed­ben job­ban el­sza­kadt a klasszi­kus Rákóczi-ikonográfiától. Meg­je­le­nik a szob­ro­kon a gyer­mek Rá­kó­czi édes­any­já­val és az ülő fe­je­de­lem. Az iko­nog­rá­fi­ai újí­tá­sok mel­lett to­vább­ra is do­mi­nál­nak a klasszi­kus Rákóczi-portrék, me­lyek elő­ké­pe Má­nyo­ki Ádám 1712-es portréja.

Jegyzetek

[1] Ko­vács Jó­zsef, „Rá­kó­czi­nak szob­rot emel­nek a sza­bol­csi nép­is­ko­lá­ban”, Nyír­vi­dék – Sza­bol­csi Hír­lap 2, 293. sz. (1934. de­cem­ber 25.): 10.

[2] Pl. Pá­lin­kó Máté, „»Bü­dös az a Szek­fű!«, avagy egy el­fe­le­dett Rákóczi-szobor tör­té­ne­te”, in A Hód­me­ző­vá­sár­he­lyi Sze­rem­lei Tár­sa­ság Év­köny­ve 2018 (Hód­me­ző­vá­sár­hely, 2018) 180–185; Sü­me­gi György, „Épí­té­sze­ti tö­rek­vé­sek Kecs­ke­mé­ten a szá­zad­for­du­lón”, Bács-Kiskun me­gye múlt­já­ból 9. (Kecs­ke­mét, 1987) 382–398 (357–422).

[3] Pl. Kin­cses Ka­ta­lin Má­ria, „A zom­bo­ri egész ala­kos Rákóczi-szobor-ügy”, in Tö­rök Ró­bert et al., Há­bo­rús hét­köz­na­pok IV. Ta­nul­mány­kö­tet (Bu­da­pest, 2020) 147–171.

[4] Pl. Szől­lő­sy Gá­bor, „A sze­ge­di Rákóczi-szobor lova”, A Ma­gyar Me­ző­gaz­da­sá­gi Mú­ze­um Köz­le­mé­nyei 2013–2015 (Bu­da­pest, 2015) 187–196.

[5] Raj­na György, Bu­da­pest köz­té­ri szob­ra­i­nak ka­ta­ló­gu­sa, Bu­da­pest Vá­ros­szé­pí­tő Egye­sü­let, 1989, 542, 9554. té­tel; Kis­be­rek, „Nagy ma­gya­rok vi­gyáz­nak”, Bu­da­pes­ti Nap 2, 67. sz. (2003. már­ci­us 21.): 22.

[6] Ae­só­pus, „Hova he­lyez­zük Rá­kó­czi szob­rát Szé­csény­ben?”, Szé­csé­nyi Hír­lap 1912. 16. szám (1912. áp­ri­lis 19.). köz­li: Mik­száth kora. Do­ku­men­tu­mok Nóg­rád me­gye 1867–1914 kö­zöt­ti tör­té­ne­té­hez: Ada­tok, for­rá­sok és ta­nul­má­nyok a Nóg­rád me­gyei le­vél­tár­ból 56. (Ba­las­sa­gyar­mat, 2010) 376–378, 124. dokumentum.

Summary

One of the out­stand­ing re­sults of the Rá­kó­czi re­se­arch that has flo­u­ris­hed in the last de­ca­de is the comp­re­hen­sive ca­ta­lo­gue of sta­tues, re­li­efs, and pla­ques com­me­mo­rat­ing the war of in­de­pen­den­ce led by Rá­kó­czi bet­ween 1703–1711. The book by Gá­bor Ilyés, a his­to­ri­an from Nyír­egy­há­za and a tea­cher at the Jó­kai Mór Re­for­med Pri­ma­ry Scho­ol, pre­sents a sys­te­ma­tic study of Rákóczi’s per­so­nal cult and the changes in ar­tis­tic cur­ren­ci­es. The book was pub­lis­hed in 2020 as a re­sult of fif­teen ye­ars of re­se­arch. The aut­hor opens new pers­pec­ti­ves and of­fers an in­sight into the his­to­ry of 610 mo­nu­ments. He high­lights as­pects of me­mory cul­tu­re that are of­ten over­lo­o­ked by his­to­ri­ans with less in­te­rest in sculp­tu­re. The work dis­cus­ses mo­nu­ments as part of the his­to­ry of rep­re­s­en­ta­ti­on. The main unit of the book is the ca­ta­lo­gue of mo­nu­ments erec­ted to Rá­kó­czi and ot­her per­so­na­li­ti­es of the war of in­de­pen­den­ce. Descript­ions of dif­fe­rent depths of exp­lo­ra­ti­on in­di­ca­te the pos­si­bi­lity of furt­her re­se­arch, as do some of the mis­sing works.

Tagged emlékmű, II. Rákóczi Ferenc, Rákóczi-szabadságharc, személyi kultusz