Tamássy-Lénárt Orsolya írása

április 29th, 2021 § 0 comments

recenzió

Wil­helm Kühl­mann, Gá­bor Tüs­kés, Hg., Un­garn als Ge­genstand und Prob­lem der fik­ti­o­nalen Li­te­ra­tur (ca. 1550–2000), Be­ihef­te zum Eup­ho­ri­on: Zeitsch­rift für Li­te­ra­tur­ge­schich­te 112 (Hei­del­berg: Uni­ver­sitäts­ver­lag Win­ter, 2021).

A be­mu­ta­tan­dó kö­tet, mely idén év ele­jén je­lent meg Wil­helm Kühl­mann, Tüs­kés Gá­bor szer­kesz­té­sé­ben, Len­gyel Réka és La­dis­laus Lu­descher gon­do­zá­sá­ban a hei­del­ber­gi Win­ter Egye­te­mi Ki­adó­nál, az Un­garn als Ge­genstand und Prob­lem der fik­ti­o­nalen Li­te­ra­tur [Ma­gyar­or­szág mint a fik­ci­o­ná­lis iro­da­lom té­má­ja és prob­lé­má­ja] című, 2019 ok­tó­be­ré­ben a Hei­del­ber­gi Egye­tem­mel kö­zö­sen meg­ren­de­zés­re ke­rült nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok írás­be­li vál­to­za­ta­it fog­ja össze, és egé­szí­ti ki né­hány, a té­má­hoz szo­ro­san kö­tő­dő egyéb tanulmánnyal.

Mi­előtt be­le­kez­de­nénk a fent ne­ve­zett mun­ka is­mer­te­té­sé­be, szól­nunk kell a kon­fe­ren­cia, il­let­ve a kö­tet cí­mé­ről is. Mint ahogy azt a szer­kesz­tők elő­sza­vuk­ban is meg­jegy­zik, a cím­ben két többé-kevésbé prob­le­ma­ti­kus kulcs­szó­val ta­lál­ko­zunk. Ezek kö­zül a Ma­gyar­or­szág­ra, il­let­ve ma­gya­rok­ra is vo­nat­ko­zó ‘Un­garn’ ter­mi­nus könnyeb­ben ma­gya­ráz­ha­tó. A kö­tet szer­zői ta­nul­má­nya­ik­ban a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re és an­nak több­nem­ze­ti­sé­gű la­kos­sá­gá­ra, így töb­bek közt Er­dély­re is össz­pon­to­sí­ta­nak. A „fik­ci­o­ná­lis irodalom”-ra való hi­vat­ko­zás vi­szont több ma­gya­rá­za­tot igé­nyel. Bár a kö­tet nem te­kin­ti fel­ada­tá­nak, hogy meg­vá­la­szol­ja a kér­dést, hogy hol hú­zó­dik a ha­tár­vo­nal az iro­dal­mi fik­ció és fak­tu­a­li­tás kö­zött, amely re­a­li­tás és ima­gi­ná­ció ke­ve­re­dé­se, il­let­ve fel­cse­rél­he­tő­sé­ge okán ne­he­zen meg­ha­tá­roz­ha­tó, még­is, a kö­vet­ke­ző fel­ve­té­sek­kel fog­lal­koz­nia kell: mi­lyen köl­csön­ha­tás fi­gyel­he­tő meg az iro­da­lom és a tör­té­ne­lem kö­zött, il­let­ve ho­gyan te­rem­tőd­nek fik­ció és fak­tu­a­li­tás ha­tár­mezs­gyé­jén moz­gó, eze­ket át­lé­pő, il­let­ve össze­mo­só re­gény­vi­lá­gok? A szer­kesz­tők te­hát ab­ból az alap­fel­ve­tés­ből in­dul­tak ki, hogy azok az iro­dal­mi mű­vek, me­lyek per se ma­guk­ban hor­doz­zák az ima­gi­ná­ci­ót, ugyan­ak­kor ref­lek­tál­nak a tör­té­nel­mi múlt va­ló­sá­gá­ra, egé­szen más mó­don és mér­ték­ben ké­pe­sek a szá­muk­ra ide­gen né­pek és kul­tú­rák áb­rá­zo­lá­sá­ra, il­let­ve az ezek­ről élő ké­pek ki­ala­kí­tá­sá­ra, to­vább­adá­sá­ra, be­fo­lyá­so­lá­sá­ra, mint a ki­zá­ró­lag tény­köz­lő mun­kák. A fik­ció és tör­té­nel­mi va­ló­ság öt­vö­zé­sé­nek, il­let­ve a tör­té­nel­mi té­mák iro­dal­mi fel­dol­go­zá­sá­nak szép pél­dá­ját tár­ja az ol­va­só elé Wil­helm Kühl­mann át­fo­gó és rész­le­tes be­ve­ze­tő ta­nul­má­nya a bé­csi író­nő és tár­sa­ság­szer­ve­ző, Ca­ro­line Pich­ler Die Wi­e­dere­ro­ber­ung von Ofen című, 1829-ben ki­adott tör­té­nel­mi re­gé­nyé­ről. Kühl­mann meg­ál­la­pít­ja, hogy az olyan ve­gyes iro­dal­mi for­mák, mint pl. a tör­té­nel­mi re­gény azért is kü­lö­nö­sen fon­to­sak a ku­ta­tók szá­má­ra, mert „ami a fe­jünk­ben tör­té­ne­lem­ként csa­pó­dik le, az va­ló­já­ban az ezen mű­faj­hoz so­rol­ha­tó szö­ve­gek, el­be­szé­lé­sek és nar­ra­tív stra­té­gi­ák ter­mé­ke.” (30) Azon iro­dal­mi mű­vek te­hát, me­lyek a kö­tet ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­zép­pont­já­ban áll­nak, vé­le­mé­nye­ket, nar­ra­tí­vá­kat, to­po­szo­kat, mí­to­szo­kat köz­ve­tí­te­nek és örö­kí­te­nek to­vább, sőt mi több egy kul­tú­ra sa­ját iden­ti­tás­ele­me­i­nek konst­ruk­ci­ó­já­hoz is hoz­zá­já­rul­hat­nak. En­nek ér­tel­mé­ben te­hát a kö­tet­ben meg­je­lent mun­kák a kom­pa­ra­tisz­ti­kai to­posz­ku­ta­tás te­rü­le­tén he­lyez­he­tők el, hi­szen cél­juk azon kér­dé­sek vizs­gá­la­ta, hogy ho­gyan jöt­tek lét­re, il­let­ve adód­tak to­vább a fik­ci­o­ná­lis szö­ve­gek­ben a Ma­gyar­or­szág­ra és la­kó­i­ra vo­nat­ko­zó el­be­szé­lő sé­mák, to­váb­bá, hogy mennyi­ben vet­tek részt ezek a mű­vek az in­ter­kul­tu­rá­lis iro­dal­mi kommunikációban.

Ez­után a rö­vid át­te­kin­tés után sze­ret­nék ki­tér­ni az egyes né­met, il­let­ve an­gol nyel­ven meg­je­lent ta­nul­má­nyok­ra. Az első te­ma­ti­kus egy­ség­ben olyan írá­sok kap­tak he­lyet, me­lyek a ré­geb­bi ma­gyar tör­té­ne­lem iro­dal­mi rep­re­zen­tá­ci­ó­já­val fog­lal­koz­nak. Hei­ko Ull­rich ta­nul­má­nyá­nak kö­zép­pont­já­ban pél­dá­ul a ba­rokk kori szer­ző, Ge­org Ru­dolf Weck­her­lin ün­nep­le­írá­sa alap­ján an­nak a bá­tor lo­vag­nak, bi­zo­nyos Laß­la Ja­nusch­nak a „há­rom­fé­le szü­zsét in­teg­rá­ló” (74) fi­gu­rá­ja áll, aki töb­bek közt a hősi Hu­nya­di csa­lád tag­ja­it szim­bo­li­zál­ja. Weck­her­lin te­hát Laß­la Ja­nusch ka­rak­te­rén ke­resz­tül csat­la­ko­zott ah­hoz a ko­ra­be­li dis­kur­zus­hoz, mely a tö­rök el­le­ni há­bo­rúk és a Ma­gyar Ki­rály­ság­ban ta­pasz­tal­ha­tó val­lá­si vi­ták kap­csán ala­kult ki a né­met nyel­vű nyil­vá­nos­ság­ban. A ma­gyar tör­té­ne­lem hő­se­i­nek, mint pl. a Hu­nya­di­ak „ath­le­ta Christi”-ként való áb­rá­zo­lá­sa a kora új­ko­ri né­met nyel­vű iro­da­lom köz­ked­velt té­má­ja volt, de­rül ki Pe­ter Ma­t­hes és Her­mann Wi­e­gand ta­nul­má­nyá­ból. A szer­ző­pá­ros a né­met je­zsu­i­ta, Ja­cob Bal­de Hu­nya­di Já­nos­ról szó­ló ódá­ját köz­li la­tin és né­met nyel­ven, mely fel­te­vé­sük sze­rint a har­minc­éves há­bo­rú kon­tex­tu­sá­ban harc­ra való buz­dí­tá­sul szol­gál­ha­tott. Tör­té­nel­mi alak­ja­ink azon­ban nem csak a né­met nyel­vű iro­dal­mak ér­dek­lő­dé­sé­re tart­hat­tak szá­mot. Gö­mö­ri György át­te­kin­tést ad töb­bek kö­zött Beth­len Gá­bor, Zrí­nyi Mik­lós, Zrí­nyi Pé­ter, va­la­mint Thö­kö­ly Imre alak­já­nak an­gol iro­dal­mi áb­rá­zo­lá­sá­ról, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az ún. „docu fic­ti­on” (107) mű­fa­já­ra, amely nem csak po­li­ti­kai szem­pont­ból tár­gyal­ta ne­ve­zet­tek éle­tét és pá­lyá­ját. En­nek a ta­nul­mány­nak a ki­egé­szí­té­se­ként je­len­tet­ték meg a szer­kesz­tők a 2010-ben el­hunyt Kö­peczi Béla egy 2000-ben meg­je­lent ma­gyar nyel­vű ta­nul­má­nyá­nak an­gol for­dí­tá­sát Thö­kö­ly Imre alak­já­nak áb­rá­zo­lá­sá­ról az eu­ró­pai szép­pró­zá­ban. Kö­peczi cik­ke nyo­mán lát­ha­tó­vá vá­lik, mennyi­re el­té­rő volt a ku­ruc­ve­zér meg­íté­lé­se a né­met, il­let­ve fran­cia iro­dal­mak­ban a 17–19. szá­zad­ban. Tüs­kés Gá­bor, to­váb­bá And­rea Se­id­ler so­ron kö­vet­ke­ző ta­nul­má­nyai ve­ze­tik át az ol­va­sót a 18. szá­zad­ba, il­let­ve for­dít­ják fi­gyel­mün­ket Ma­gyar­or­szág kül­föl­di re­cep­ci­ó­já­ról a sa­ját kul­tú­ránk­ról ki­ala­kí­tott és köz­ve­tí­tett ké­pek­re. Tüs­kés Gá­bor II. Rá­kó­czi Fe­renc és Mi­kes Ke­le­men ha­zá­juk­hoz való el­té­rő hoz­zá­ál­lá­sát és pat­ri­o­tiz­mu­suk mo­tí­vu­ma­it mu­tat­ja be eg­odo­ku­men­tu­ma­ik alap­ján, me­lyek kap­csán ki­tér a re­a­li­tás és fik­ció ke­ve­re­dé­sé­nek kü­lön­bö­ző tech­ni­ká­i­ra.  And­rea Se­id­ler pe­dig gór­cső alá ve­szi azt a kér­dést, hogy mi­lyen volt a Ma­gyar Ki­rály­ság áb­rá­zo­lá­sa a bé­csi Al­lergnä­dig­st Pri­vi­le­gi­er­te An­ze­igen című idő­sza­ki ki­ad­vány­ban. Az 1771-ben meg­in­dult lap ma­gyar és oszt­rák mé­dia­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­ge nem­csak ab­ban állt, hogy ez az első tu­laj­don­kép­pen „ma­gyar ala­pí­tá­sú, Bécs­ben meg­je­len­te­tett” (168) fo­lyó­irat, ha­nem ab­ban is, hogy az itt pub­li­kált cik­kek rész­le­te­sen tár­gyal­ták töb­bek kö­zött a Ma­gyar Ki­rály­ság tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, tu­do­má­nyos és kul­tu­rá­lis életét.

A kö­tet má­so­dik te­ma­ti­kus egy­sé­gét olyan ta­nul­má­nyok al­kot­ják, amik a nem­ze­ti iden­ti­tás mo­tí­vu­ma­i­val és prob­lé­má­i­val fog­lal­koz­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban, a 18–19. szá­zad vo­nat­ko­zá­sá­ban. Eu­ró­pai kon­tex­tus alatt ér­ten­dő töb­bek kö­zött a szö­ve­gek és mo­tí­vu­mok rész­vé­te­le az in­ter­kul­tu­rá­lis iro­dal­mi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban, mint ahogy azt Fó­rizs Ger­gely ta­nul­má­nya is pél­dáz­za. Fó­rizs ugyan­is az an­tik mű­vé­szet re­cep­ci­ó­já­val fog­lal­ko­zik az eu­ró­pai klasszi­ciz­mus idő­sza­ká­ban, Matthi­son Gen­fer See és Ber­zse­nyi A Ba­la­ton című, egy­más­sal több ok­ból össze­füg­gő ver­sei alap­ján. A klasszi­ciz­mus­ról a ro­man­ti­ka ko­rá­ra ug­runk Re­in­hard M. Möl­ler ta­nul­má­nyá­val, mely­nek kö­zép­pont­já­ban Cle­mens Bren­ta­no Die meh­re­ren Weh­mül­ler című el­be­szé­lé­se, an­nak ma­gyar­ság­ké­pe, il­let­ve a nem­zet­ka­rak­te­risz­ti­kák konst­ruk­ci­ó­já­nak kér­dé­se áll. A Fó­rizs ál­tal fel­ve­ze­tett te­ma­ti­kai vo­nu­lat­hoz szo­ro­san kap­cso­ló­dik Ko­vács Kál­mán ta­nul­má­nya Er­kel Fe­renc Hu­nya­di Lász­ló című ope­rá­já­ról, mely „szim­bo­li­kus rep­re­zen­tá­ci­ó­ja a ma­gyar nem­zet ön­ké­pé­nek.” (221) Hu­nya­di Lász­ló alak­ja pe­dig jól pél­dáz­za egy-egy tör­té­nel­mi sze­rep­lő vagy mo­tí­vum iro­dal­mak kö­zöt­ti cir­ku­lá­ci­ó­ját. A ta­nul­mány ugyan­is ref­lek­tál az ún. Hungarus-szerzők Hunyadi-feldolgozásaira is, mint pl. Si­mon Pe­ter We­ber da­rab­já­ra, Ig­naz Au­re­li­us Fess­ler re­gé­nyé­re, vagy Jo­hann La­dis­laus Pyr­ker drá­má­já­ra. A Ma­gyar Ki­rály­ság mul­ti­et­ni­ci­tá­sa áll Len­gyel Réka ki­te­kin­tés­ként szol­gá­ló, an­gol nyel­vű ta­nul­má­nyá­nak kö­zép­pont­já­ban, ami tu­laj­don­kép­pen Gö­mö­ri cik­ké­nek foly­ta­tá­sa­ként, il­let­ve ki­egé­szí­té­se­ként is ol­vas­ha­tó. Len­gyel egy an­gol író­nő, Cha­te­ri­ne Gore Hun­ga­ri­an ta­les című műve alap­ján mu­tat­ja be a 19. szá­zad kö­ze­pé­nek ang­li­ai ma­gyar­ság­ké­pét, mely­ben a Ma­gyar Ki­rály­ság szo­ci­á­lis vi­szo­nya­i­nak mo­za­ik­ja raj­zo­ló­dik ki a he­lyi sa­ját­sá­gok áb­rá­zo­lá­sá­val és a ma­gyar nyelv­ből köl­csön­zött szö­veg­ele­mek hasz­ná­la­tá­val. Ez­után a ki­té­rő után té­rünk vissza a Ko­vács Kál­mán ál­tal is kép­vi­selt mo­tí­vum­tör­té­ne­ti irány­vo­nal­hoz. Ta­nul­má­nyom­ban rész­le­te­sen fog­lal­ko­zom a to­ka­ji bor szim­bó­lu­má­nak iro­dal­mi fel­dol­go­zá­sa­i­val és a mo­tí­vum cir­ku­lá­lá­sá­val a né­met és ma­gyar nyel­vű iro­dal­mak kö­zött. To­váb­bá­azt a kér­dést is vizs­gá­lom, hogy a né­met nyel­vű Hun­ga­ru­sok (mint pl. Ch­ri­stop­ho­rus Rös­ler vagy Carl An­ton Gru­ber) mennyi­re já­rul­tak hoz­zá ah­hoz, hogy a to­ka­ji bor a ma­gyar iden­ti­tás egyik köz­pon­ti rek­vi­zi­tu­má­vá vált. A so­ron kö­vet­ke­ző ta­nul­mány­ban, ami ta­lán in­kább a Len­gyel Réka ál­tal in­dí­tott te­ma­ti­kai irány­vo­na­lat vi­szi to­vább, Ralf Ge­org Bog­ner az ún. „Dorf­ge­schich­te”, „fa­lu­si tör­té­net” mű­fa­ját jár­ja kö­rül több 19., il­let­ve ko­rai 20. szá­za­di, a ká­non ál­tal ke­vés­sé te­ma­ti­zált író, mint pl. Jo­han­na Blum­g­rund, Hein­rich Glücks­mann vagy Au­gus­te Gro­ner mű­vei alap­ján, akik a ma­gyar vi­dé­ket vá­lasz­tot­ták iro­dal­mi mű­ve­ik té­má­já­nak, il­let­ve ku­lisszá­já­nak. A cse­lek­mé­nyek szín­he­lye a ro­man­ti­kus ma­gyar pusz­ta, a re­gény­hő­sök pe­dig a sok­szor ki­ta­lált fal­vak fo­ga­dó­i­ban csár­dást tán­col­nak, ci­gány­ze­nét hall­gat­nak és hab­zó to­ka­jit kor­tyol­nak. Ke­vés­bé ro­man­ti­kus és hí­zel­gő a fe­je­zet utol­só ta­nul­má­nyá­ban meg­je­le­ní­tett Magyarország-ábrázolás. Olha Flachs ugyan­is a Ga­lí­ci­á­ban szü­le­tett oszt­rák szer­ző, Leo­pold von Sacher-Masoch Der letz­te Kö­nig der Ma­gya­ren című re­gé­nyé­vel is­mer­te­ti meg az ol­va­sót. Az erő­sen Habsburg-párti író Magyarország-képe „tük­rö­zi a ‚sa­ját’ oszt­rák nem­zet­tel kap­cso­la­tos né­ző­pont­ját” (293), így az 1867-ben meg­je­len­te­tett re­gé­nyé­ben is a ma­gyar sza­bad­ság­har­co­sok di­cső­í­té­sé­nek el­len­pó­lu­sá­val ta­lál­koz­ha­tunk. Flachs sze­rint te­hát ez a mű egy­faj­ta pro-Habsburg iro­dal­mi man­kó­ként akart szol­gál­ni a ki­egye­zés ese­mé­nye­it fi­gye­lő ol­va­só szá­má­ra. Is­mer­te­té­sem­ben ezen a pon­ton szem­be me­gyek a kro­no­ló­gi­át szem előtt tar­tó szer­kesz­té­si elv­vel és a har­ma­dik fe­je­zet­ből elő­re ho­zom Lacz­há­zi Gyu­la ta­nul­má­nyát. Lacz­há­zi ugyan­is tu­laj­don­kép­pen to­vább­ír­ja a Flachs ál­tal vá­zolt tör­té­ne­tet, ugyan­is ő Leo­pold Sacher-Masoch uno­ka­öccsé­nek, a Mi­cha­el Zorn ál­né­ven író Art­hur Wolf­gang von Sacher-Masoch Ma­gya­ren című re­gé­nyé­vel fog­lal­ko­zik. Zorn egy má­sik ál­lás­pon­tot kép­vi­selt a 70 év­vel ké­sőbb meg­je­len­te­tett mun­ká­já­ban, mint nagy­báty­ja: ő sok­kal in­kább szim­pá­ti­át sze­re­tett vol­na éb­resz­te­ni az ol­va­sók­ban Ma­gyar­or­szág és – a védőbástya-toposz al­kal­ma­zá­sá­val – az or­szág tör­té­nel­me iránt.

A har­ma­dik te­ma­ti­kus egy­ség fe­je­ze­tei a ma­gyar dis­kur­zus foly­to­nos­sá­gát, ki­ter­jedt­sé­gét és sok­szí­nű­sé­gét mu­tat­ják be. La­dis­laus Lu­descher át­te­kin­tő, szak­iro­dal­mi hi­vat­ko­zá­sok­ban is rend­kí­vül gaz­dag ta­nul­má­nyá­ban pl. a Bán­ság és Er­dély, il­let­ve az itt lakó svá­bok és szá­szok áb­rá­zo­lá­sá­val fog­lal­ko­zik a né­met nyel­vű fik­ci­ós iro­dal­mi al­ko­tá­sok­ban. A ma­gyar te­ma­ti­ka sok­fé­le­sé­gét rep­re­zen­tál­ja már ön­ma­gá­ban az a tény is, hogy Lu­descher re­gi­o­ná­lis és ré­gi­ó­kon át­íve­lő, az emlékezet-kultúrához kap­cso­ló­dó szö­ve­ge­ket vont be az elem­zés­be, me­lyek­ben a Bán­ság és Er­dély szí­nes le­írá­sa mel­lett a szer­zők a fon­to­sabb iden­ti­tás­te­rem­tő tör­té­nel­mi ese­mé­nye­ket (pl. be­te­le­pí­tés, re­for­má­ció) is te­ma­ti­zál­ták. A Bán­ság „az ígé­ret föld­je­ként” je­le­nik meg Adam Müller-Guttenbrunn 20. szá­zad ele­ji mű­ve­i­ben is, me­lyek nem­zet­épí­tő funk­ci­ó­ját Ba­logh F. And­rás ta­nul­má­nya mu­tat­ja be rész­le­te­sen.  Ba­logh sze­rint ugyan­is Müller-Guttenbrunnak a re­a­li­tás és fik­ció ve­gyí­té­sé­vel, a ré­gió tár­sa­dal­mi éle­té­nek áb­rá­zo­lá­sá­val, a né­met nem­ze­ti dis­kur­zus be­vo­ná­sá­val és en­nek „epi­kai el­len­pó­lu­sa­ként” (358) a ne­ga­tív ma­gyar­ság­kép köz­ve­tí­té­sé­vel si­ke­rült a bán­sá­gi svá­bok nem­ze­ti éb­re­dé­sét elő­se­gí­te­nie. Ez a re­gi­o­ná­lis iro­da­lo­mi súly­pont ér­vé­nye­sül Knapp Éva ta­nul­má­nyá­ban is, im­már a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az ese­mé­nyek hely­szí­ne ez­út­tal vi­szont Er­dély, azon be­lül is Bras­só, ugyan­is Knapp Adolf Mesc­hen­dör­fer Die Stadt im Os­ten című 1931-es re­gé­nyét elem­zi. Már a szö­veg mű­fa­ja meg­ér­ne egy kü­lön ta­nul­mányt, ugyan­is Knapp sze­rint öt­vö­ződ­nek ben­ne az „én­re­gény, a fej­lő­dés­re­gény [‚Bil­dungs­ro­man’], a ge­ne­rá­ci­ós re­gény és a kor­rajz” (361) ele­mei. Ezen túl a mű egy komp­lex ma­gyar­ság­áb­rá­zo­lást tár az ol­va­só elé, ugyan­is az író fel­hív­ta a fi­gyel­met a német-magyar együtt­élés di­lem­má­i­ra, a 19. szá­za­di ma­gya­ro­sí­tást kö­ve­tő szo­ci­á­lis konf­lik­tu­sok­ra és ezek ré­vén a nem­ze­ti ön­kri­ti­ka szük­sé­ges­sé­gé­re és a ma­gyar tör­té­nel­mi em­lé­ke­zet hi­á­nyos­sá­ga­i­ra. A ma­gyar tör­té­ne­lem iro­dal­mi fel­dol­go­zá­sá­nak kér­dé­se áll Lő­kös Pé­ter ta­nul­má­nyá­nak kö­zép­pont­já­ban, aki egy Ma­gyar­or­szá­gon a pa­ró­di­á­i­nak kö­szön­he­tő­en oszt­rák Ka­rin­thy­ként em­le­ge­tett szer­ző jó­részt még­is is­me­ret­len (és le­for­dí­tat­lan) mun­ká­it is­mer­te­ti. Ro­bert Neu­mann Ro­zsa Sán­dor. Ein Räu­ber­ha­put­mann és Eine Frau hat ge­sch­ri­eben című 1938-ban meg­je­lent re­gé­nye­i­nek re­cep­ci­ó­ja ugyan­is jól pél­dáz­za, mi a kö­vet­kez­mé­nye an­nak, ha egy szer­ző a tör­té­nel­mi té­nye­ket sza­ba­don ke­ze­li és emi­att a ma­gyar pub­li­kum tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tó­ként köny­ve­li el őt.  Az utol­só ta­nul­mány ere­jé­ig még vissza­té­rünk a Bán­ság­ba: Rap­ha­el Fend­rich Karl Möl­ler Die Lothr­in­ge­rin című re­gé­nyé­vel fog­lal­ko­zik, mely­ben a ré­gió is­mét az ígé­ret föld­je­ként, egy nosz­tal­gi­kus iro­dal­mi vágy­kép­ként  je­le­nik meg, ami­vel az író a „be­te­le­pí­té­si mí­tosz foly­ta­tó­já­vá vált.” (412) Ugyan­ak­kor a re­gény masszí­van hir­de­ti szer­ző­je po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­sét is. Karl Möl­ler elő­ször ugyan­is a ro­má­ni­ai né­me­tek szó­szó­ló­ja­ként lé­pett fel, majd mint nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta esz­mé­ket val­ló szer­ző mél­tat­ta a tár­gyalt re­gény­ben a né­met ajkú la­kos­ság gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis tel­je­sít­mé­nye­it, mi­köz­ben fran­cia­el­le­nes és an­ti­sze­mi­ta kli­sé­ket is be­épí­tett az elbeszélésbe.

Az utol­só fe­je­zet kö­zép­pont­já­ban a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú és a kom­mu­niz­mus idő­sza­ka áll. Az első két ta­nul­mány szer­zői ta­lán az egyik leg­is­mer­tebb, há­bo­rú utá­ni, ma­gyar te­ma­ti­ká­jú né­met re­génnyel fog­lal­koz­nak, ne­ve­ze­te­sen Hein­rich Böll Wo warst du Adam? című szö­ve­gé­vel. Ber­náth Ár­pád a Böll ka­to­nai él­mé­nye­i­ről és ma­gyar­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­sá­ról írt re­gé­nyét olyan szö­veg­ként elem­zi, ami­ben a szer­ző ál­tal le­írt vi­lág „to­váb­bi for­rá­sok be­vo­ná­sa nél­kül fel­is­mer­he­tő és re­konst­ru­ál­ha­tó”. (434) Bar­ba­ra Mahlmann-Bauer Böll re­gé­nyét a holokauszt-elbeszélések kon­tex­tu­sá­ban vizs­gál­ja és Tá­bo­ri György, va­la­mint Ker­tész Imre írá­sa­i­val ha­son­lít­ja össze. A há­bo­rú utá­ni kor­szak ma­gyar­ság­ké­pét né­met nyelv­te­rü­le­ten azon­ban leg­in­kább Hugo Har­tung Ich den­ke oft an Pi­rosch­ka című re­gé­nye és en­nek 1955-ös meg­fil­me­sí­té­se ha­tá­roz­ta meg, ami­vel egy­ben vissza is tér­tünk a 19. szá­zad­ban el­ter­jedt puszta-romantikához. Új­váry Gá­bor elem­zé­sé­ben ha­son­ló magyarságkép-elemeket so­ra­koz­tat fel, mint ami­ket a 19. szá­za­di iro­dal­mat tag­la­ló cik­kek­ben is lát­hat­tunk: idil­li táj­ké­pek és sze­rel­mi tör­té­ne­tek gon­dos­kod­nak ar­ról, hogy a há­bo­rúk bor­zal­ma­it meg­élt ol­va­sók egy eg­zo­ti­kus, nem is annyi­ra tá­vo­li, még­is bé­kés táj­ba kép­zel­hes­sék ma­gu­kat. A vi­lág­égés utá­ni Ma­gyar­or­szág­ról már jó­val re­a­lis­tább és sö­té­tebb ké­pet fes­tett a Tüs­kés Anna ál­tal be­mu­ta­tott Journey into the Blue című Rab Gusztáv-regény.  A tör­té­nel­mi hát­te­ret ugyan­is az 1951-es bu­da­pes­ti ki­te­le­pí­té­sek ad­ják, és Rab tu­laj­don­kép­pen az 1951–1952-es évek ma­gyar tár­sa­dal­mi kör­ké­pét fes­ti meg. Ér­de­kes kont­rasz­tot ké­pez ez a mű a csu­pán két év­vel ké­sőbb meg­je­lent Hartung-féle re­génnyel szem­ben. Ahogy Tüs­kés Anna rá­vi­lá­gít, Rab Gusz­táv­nál a pusz­ta „nem az or­szág ter­mé­sze­ti szép­sé­gé­nek, ha­nem a mun­ka­tá­bo­rok­ban ta­pasz­talt szen­ve­dés és em­ber­te­len­ség szim­bó­lu­ma.” (514) Szin­tén a ma­gyar tör­té­ne­lem vi­ha­ra­i­nak ál­lít em­lé­ket Es­ter­há­zy Pé­ter­nek Fried­rich Voll­hardt ál­tal elem­zett, né­met nyelv­te­rü­le­ten (is) ha­tal­mas vissz­han­got ki­vál­tott re­gé­nye. A ta­nul­mány szer­ző­je nagy hang­súlyt fek­tet a fik­tív és re­á­lis ele­mek komp­lex vi­szo­nyá­nak vizs­gá­la­tá­ra a Har­mo­nia ca­eles­tisben, mi­köz­ben meg­fi­gye­li, ho­gyan for­má­lód­tak át és kap­cso­lód­tak össze a kü­lön­bö­ző dis­kur­zus­tra­dí­ci­ók. A csa­lád­re­gény és a 20. szá­za­di tör­té­ne­lem te­ma­ti­ká­já­hoz szo­ro­san kap­cso­ló­dik a kö­tet utol­só ta­nul­má­nya. Tar Nóra-Gabriella Er­dély je­len­ko­ri né­met nyel­vű iro­dal­má­ba, Egi­n­ald Sch­latt­ner és Car­men El­isabth Pu­chi­a­nu re­gé­nye­i­nek több­et­ni­ku­mú, több­nyel­vű, hib­rid vi­lá­gá­ba ka­la­u­zol­ja el az ol­va­sót. Az elem­zett szö­ve­gek­ben meg­fi­gyel­he­tő ma­gyar­ság­kép a csa­lá­di em­lé­ke­zet­ben, egy tá­gabb tör­té­ne­ti és tár­sa­dal­mi kon­tex­tus­ban, a ma­gyar­ság Er­dély más né­pe­i­hez fű­ző­dő vi­szo­nyá­val össze­füg­gés­ben ábrázolódik.

A kö­tet a kon­fe­ren­cia kí­sé­rő­ren­dez­vé­nye­ként meg­ren­de­zett ka­bi­net­ki­ál­lí­tás ka­ta­ló­gu­sá­nak is­mer­te­té­sé­vel zá­rul. A ka­ta­ló­gus­ban he­lyet kap­tak an­gol, fran­cia, né­met, olasz és la­tin nyel­vű, a 16. és 20. szá­zad kö­zöt­ti, az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár gyűj­te­mé­nye­i­ben fel­lel­he­tő Magyarország-portrék, így a ki­adók to­váb­bi fon­tos for­rá­sok­ra hív­ják fel a ku­ta­tók figyelmét.

A kö­tet és a ta­nul­má­nyok ezen rö­vid át­te­kin­té­sé­ből is ki­tű­nik, mi­lyen rész­let­gaz­dag és igé­nyes ki­ad­ványt ve­het ke­zé­be az ol­va­só. Rész­ben az át­fo­gó ta­nul­má­nyok­nak, rész­ben pe­dig az egy-egy ke­vés­sé is­mert szö­veg­re fó­kusz­á­ló dol­go­za­tok­nak kö­szön­he­tő­en si­ke­rült meg­raj­zol­ni a szer­zők­nek és a szer­kesz­tők­nek a magyarság-kép ala­ku­lá­sá­nak ívét a kora új­kor­tól egé­szen nap­ja­in­kig. Meg­ra­gad­ták a Magyarország-diskurzusok vál­to­zá­sa­it, kon­ti­nu­i­tá­sa­it, vagy ép­pen disz­kon­ti­nu­i­tá­sa­it, iro­dal­mi szö­veg­pél­dá­kon ke­resz­tül pe­dig lát­ha­tó­vá tet­ték, és vé­gül tör­té­nel­mi kon­tex­tus­ba he­lyez­ték eze­ket. A kö­tet­ben meg­je­len­te­tett ta­nul­má­nyok sok eset­ben ed­dig alig is­mert for­rá­sok­ra hi­vat­koz­nak, ami­vel lö­kést ad­nak a to­váb­bi imagológiai-komparatisztikai ku­ta­tá­sok szá­má­ra. A fel­hasz­nált és bő­sé­ge­sen idé­zett for­rá­sok az iro­dal­mi ma­gyar­ság­ké­pek tár­há­za­ként szol­gál­nak, me­lyek­nek kö­szön­he­tő­en a kö­te­tet mél­tán tart­hat­juk a Horst Fassel ál­tal 2004-ben ki­adott Pan­no­ni­en ver­mes­sen című an­to­ló­gia foly­ta­tá­sá­nak és kiegészítésének.

Zusammenfassung

Der von Wil­helm Kühl­mann, Gá­bor Tüs­kés in Ver­bin­dung mit Réka Len­gyel und La­dis­laus Lu­descher hera­usge­ge­be­ne Ta­gungs­band beschäf­tigt sich mit dem Un­garn­bild nicht nur der deutsch­spra­c­hi­gen, son­dern auch der eng­lis­c­hen und franz­ö­sis­c­hen fik­ti­o­nalen Li­te­ra­tur von der Frü­hen Ne­u­ze­it bis zur Post­mo­der­ne. Durch die the­me­nü­berg­re­i­fen­de Ab­hand­lun­gen ei­ner­se­its und durch die De­ta­il­stu­di­en über bis­her nur mar­gi­nal ka­no­ni­si­er­te Tex­te an­der­er­se­its ge­lang es den Autor*innen und Herausgeber*innen des Band­es, in der jahr­hun­der­tel­angen Ent­fal­tung der Un­garn­bil­der Kon­ti­nu­itä­ten und Dis­kon­ti­nu­itä­ten fest­zustel­len, di­e­se in li­ter­aris­c­hen Tex­ten nach­zu­wei­sen und die Än­de­run­gen in his­toris­c­hen Kon­text zu stellen.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?